Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-24 / 262. szám
Dunántúli napiö 1975. szeptember 24., szerda Mikes, Darvas, Ruttkai Előadóest Meszesen Mikes Lilla kezdte el hétfőn a nagyon várt, parádésnak ígérkező előadóestet Meszesen. A József Attila Művelődési Ház és a Budapesti Irodalmi Színpad lassan már hagyományos együttműködése révén ugyanis ennek a három művésznek a közös előadóestjét hirdették meg. Mikes Lilla, — Pécs régi ismerőse a pódiumon — ezúttal egy humoros összeállítást mondott el, elég markáns társadalombíráló felhanggal. Kedves, csipkelődő volt ez az összeállítás és örömmel hallottuk benne Pécs egykori másik kedvencének, Darvas Szilárdnak a gördülékeny, vesébelátó humorát. Kedves, csipkelődő volt Mikes Lilla, sajnos azonban éppen az utóbbiért kissé levált a másik két művész produkciójától. Ruttkai Éva és Darvas Iván ugyanis társadalomkritikai felhang helyett mélyen emberi műsort nyújtott át a közönségnek. Olyan ösz- szeállítást, amely a maga talán egy órás fókuszába gyűjtött össze néhány alapvető emberi érzést; a szerelmet, (Haltai: Néma Leventéjéből Zilia), a csalódon belüli elnyomást (Cse. hov: A dohányzás ártalmas- ságáról), a messze sodródott ember vágyakozását (Szimonov; Várj reám című versének zenés változata), a szürkeveréb-hangulatú szerelmet (Darvas Szilárd-Tar- dos: Yvette), aztán a gyanakvást és a férfi-nő hatalmi harcát (Molnár Ferenc: A testőr című darabjának páros jelenete). A két rangos művész külön-külön is mozgást teremtett a színpadon - egyedül. Darvas Iván a Csehov monológiában félelmetes közelségben éreztük a feleséget, Ruttkai szavai nyomón előttünk állt a néma levente. A színházhoz hasonlóan összetett művészi eszközökkel dolgozó pódiumesten, mindketten elsősorban a színészetre támaszkodtak, könnyedébb énekes számaiknak is ez adott egyéni ízt. Meg Hajdú Júlia zeneszerző, aki talán a legcsodálatosabb kísérő: a háttérben szóló zongorával diszkrét volt és ugyanakkor a háttér biztonságát nyújtotta a három előadóművésznek. Földessy Dénes Térkepésseinic Hire p urilagban Vendégünk volt dr. Radó Sándor Tegnap délután Pécsett, a dr. Doktor Sándor Művelődési Házban „Egy magyar térképész a II. világháborúban" címmel tartott előadást dr. Radó Sándor, kétszeres Kos- suth-díjas és Állami-díjas egyetemi tanár. Bemutatni senkinek sem kell: a világ minden részén kötetnyit írtak már a legendás hírszerzőről, s a legjobban az általa írt „Dóra jelenti" című könyvből ismerhettük meg. A most 76. évében járó profesz- szor még mindig aktívan dolgozik hivatásában: a MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal főosztályvezetője. A tegnapi alkalmat ezért inkább arra használtuk fel, hogy a munkájával kapcsolatos kérdésekről beszélgessünk dr. Radó Sándorral. — ön nagyon sokat utazik szerte a világban, nagyon széles körű szakmai és emberi kapcsolatokat alakított ki. Hogyan látja: milyen a magyar térképészet rangja a világban? — Nagyon sokfelé ismerik a magyar térképészek munkáját, s jó véleménnyel vannak arról, amit csinálunk. A rangunkat jelzi az is, hogy engem választottak a Nemzetközi Térképészeti Szövetség tematikus bizottságának elnökévé. Ez is elismerés, nem a személyemnek szól, hanem a magyar térképészetnek. A közeljövőben Párizsba kell utaznom egy UNESCO-tanácskozásra, ahol arról lesz szó, miként lehetne elkészíteni a fejlődő országok tematikus térképeit, — s ebben a témában is kíváncsiak a véleményünkre, tapasztalatainkra ... Nemrégiben például levelet kaptunk Portugáliából, az ottani földrajzi társaságtól. Ők a Magyar Földrajzi Társaság alapszabályára kíváncsiak, szeretnék átdolgozni az új körülmények között már nem megfelelő alapszabályukat a magyar példa alapján ... Ezek azt hiszem mind-mind nemzetközi elismerés jelei... — A közelmúltban fejeződött be egy világ-visszhangot kiválTermészetjáró fiatalok Megalakult megyénkben a Diákturisztikai Bizottság Új formában szervezik a középfokú tanintézetekben a diákturizmust. A Baranya megyei középiskolák jelentős részében már megalakult a természetbarát szakosztályok jogutódjaként az országjáró diákok köre. Cél: á fiatalok minél nagyobb tömegének bevonása a rendszeres természetjárásba, táborozásba. A megyében működő országjáró diákok köreit a napokban megalakult Megyei Diákturisztikai Bizottság fogja össze, mely a Megyei Diáksport Tanács mellett működik. Az alakulógyűlésen Aim Péter, az Országos Diákturisztikai Bizottság titkára ismertette a bizottság feladatait és személyi összetételét. A bizottság elnöke: Wagner László, titkára: G. Kovács András, tagjai: Végh József, Karádi Károlyné, Németh Csaba, Nemeshegyi Beatrix, Litkei József, Lázár Lajos, dr. Antal BorbálaSzociális juttatások a Volán 12. számú Vállalatnál Figyelmesseg, törődés a dolgozókkal Idén már másodszor kaptak jelentős összeget a Volán 12. számú Vállalatnál a többgyermekes családok; a minap több ezer forintot fizettek ki részükre. ' A tavaly megalakult munka- védelmi és szociálpolitikai osztály több intézkedési terve a dolgozók segítését, védelmét szolgálja. A munkavédelmet és a szociálpolitikát nem lehet szétválasztani, mindkettő az emberért van, az osztály feladata, hogy a dolgozók életét könnyebbé és jobbá tegye a rendelkezésre álló eszközökkel. Társadalmi munkában aktívák látogatják a nagycsaládosokat, a gyermeküket egyedül nevelőket. Az ő felmérésük, tájékoztatásuk alapján állapítják meg a segély nagyságát. Környezet- tanulmányt végeznek a nyugdíjasoknál is. Minden évben jelentős összeget fordítanak a nyugdíjasok segítésére, saját kérésükre, de anélkül is. A terhes nőket könnyebb munkára osztják be, nem helyezik őket járműre. A kisgyermekes anyákat csak saját kérésükre alkalmazzák éjszakai munkára. A gyermekgondozáson lévők a lehetőséghez képest szintén segélyt kapnak a vállalattól, valamint figyelmet fordítanak arra is, hogy a béremelésből se maradjanak ki. Az üdülésnél és a lakásépítési támogatás odaítélésénél is figyelembe veszik a nagycsaládosokat. Tavaly több mint 93 ezer forintot fizették ki segélyként, idén 94 900 forintot. A lakásépítési alapból, a munkáslakásépítési akcióból a fiatalok 40 százalékban részesülnek. A vállalat és a szakszervezeti bizottság mindent megtesz az idősebbekért is. Nyugdíjas találkozókat szerveznek, valamint segélyezik őket A csökkent munkaképességűvé vált dolgozókat négy szolgálati helyen (Pécs, Komló, Mohács, Szigetvár) foglalkoztatják. Keresik a lehetőséget e dolgozók egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatására, például a tavalyi évben hat autóbusz-gépkocsivezetőt helyeztek át taxisnak. Az elmúlt egy-két év alatt jelentősen fejlődtek a szociális létesítmények. Mohácson hétfőn, Szentlőrincen idén adtak át új szociális létesítményeket. A műhelyekben megfelelő étkezőhelyeket alakítottak ki. Tavaly kérdőíves felmérést végeztek a vállalati étkezésről. Ennek eredményeként a megkérdezettek 70 százaléka ehet meleg ételt a végállomásokon vagy a központban. K. A. .tó hatalmas munka, amelynek elvégzésében önnek oroszlán- része volt. .. — Hét szocialista országgal közösen tíz év alatt elkészítettük a világtérképet. Ez a hatalmas térkép 234 szelvényből áll, — és ez az első olyan térkép, amely az egész Földet bemutatja. Csak jellemzésül, hogy mire vállalkoztunk: amikor 1964-ben Londonban bemutattam az első térképszelvényt, megkérdezték, mégis mennyi idő alatt készülünk el vele. Tíz évet mondtam, kinevettek, — mert az angolok már 1890 óta próbálkoznak vele. Tíz év telt el és nekünk sikerült megvalósítani a terveinket. Ez a térkép egyébként a Japánban, Okinawa szigetén rendezett Óce- onográfiai kiállításon is szerepel . .. — Mi volt a legnehezebb ebben a munkában? — A szervezés. Különböző nyomdai adottságok, különböző módszerek, különböző fejlettségi szint... A térképet úgy kellett elkészíteni, hogy bár hét országban készült, mégis egy legyen. Csak egy apróság, jellemzőül: ügyelnünk kellett arra is, hogy még a térkép-papír receptúrája is azonos legyen . . . — Jelenleg min dolgozik professzor úr? — A Nemzetközi Almanach ötödik kiadását készítem, — egyebek között. És szerdán már újból útra kelek, ezúttal Varsóba. D. Kónya Négy pécsi művész hangversenye Berlinben Pécsi művészcsoport indul ma Berlinbe. A Német Demokratikus Köztársaság fővárosában Bőitek Bé'c halálánax harmincadik évfordulója alkalmából Bánky József zongora és csembalóművész, Németh Aliz operaénekesnő, Vass Ágnes és Gyermán István hegedőművészek adnak két hangversenyt Németh Aliz mondta indulás előtt:- Csütörtökön kezdődik az első koncert Potsdamban, majd a második Berlinben lesz a Magyar Intézetben. Népdalfeldolgozásokat, dalokat adunk elő. Aztán a Gyermán István—Vass Ágnes művészpár Bartók duókat játszik.- A művésznő több mint egy évtizede Brüsszelben aratta első koncertsikerét éppen egy Bartók—Kodály esttel, s azóta rendszeresen énekel dalokat. Újabb feladatai? 1 ók az export- kilátások (Folytatás az 1. oldalról.) zíciójót a legjobb búzatermelő megyék között. Tizenöt éve az országos átlag felett termelünk, az idén is csak Fejér és Tolna eredménye magasabb. Búzatermelésben már lezárult és pozitív mérleggel zárult a megye ötéves terve. A negyedik ötéves tervben évi átlag 7 százalékkal növeltük a termésátlagot és 15,5 százalékkal a felvásárlást. Az 1930- as évekhez képest 15 ezer hektárral kisebb területről 83 ezer tonnával több termést takarítunk be átlagosan. Az idei gyengébb termést a kedvezőtlen időjárás okozta, amely vetéstől a betakarítási veszteségekig hektáronként 10 mázsával csökkentette az átlagtermést. A felvásárlásban 8 ezer vagon hiányt idézett elő, ami a belső ellátást nem veszélyezteti, csak! a kivitelt, az exportálható mennyiséget csökkenti. A búza árbevétel kiesés 270 millió forintra tehető a téeszekben, s ez a volumen rávilágít a búza üzemi jelentőségére, arra, hogy az üzemek belső pénzügyi egyensúlyának, biztonságának milyen fontos meghatározója a búzatermés. A tanulságok szakmailag is levonhatók az idei évből. A még helyenként meglévő technológiai hiányosságokat jelzi az üzemek közötti termésdifferenciálódás. A megye öt legjobb búzatermelő üzeme sorrendben: a babarci Béke, a mohácsi Új Barázda Tsz, a bólyi Állami Gazdaság, a som- bereki és lippói Békeőre Tsz-ek 49 mázsán felüli átlagával szemben az öt leggyengébb tsz átlaga nem érte el a 20 mázsát. A bevételi differencia hektáronként átlag 7500 forintot tesz ki. Mindez a technológiai fegyelem szigorúbb betartására, a fajták jobb megválasztására, az ésszerű tápanyag visszapótlásra, a kor— Legközelebbi műsorom túlnyomórészt Schubert dalműveiből áll, s a Zeneakadémián lesz. Majd egy Liszt-est következik ugyanott. Egyáltalán — nagyon a szívemen viselem a dalkultúrát. Külföldön, meg a rádióban — az operaénekesi feladatok mellett — számomra igen lényeges lehetőségeket nyújt, és nagy szükség van a dalkultúra népszerűsítésére, mivel az operaáriáknak aránytalanul nagyobb a közönségük, mint a daloknak. A Legfőbb ügyészség egyhetes tanfolyamot rendezett a főügyészségek közlekedési ügyészei részére, melyen az 1976. január 1-én életbe lépő új KRESZ egyes rendelkezéseinek egységes értelmezését, gyakorlati alkalmazását vitatták meg. A tanfolyam záró előadásában dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész hangsúlyozta, hogy a közlekedési fegyelem javítása érdekében az ügyészek fokozott szigorral járjanak el az erőszakos, — nemegyszer garázda — másokat semmibevevő magatartást tanúsítókkal, az ittas állapotban, vagy a közlekedési szabályok durva, esetleg szándékos megszegésével balesetet okozókkal szemben. szerűbb növényvédelemre kell hogy figyelmeztesse az érintett üzemeket. A közelgő búzavetésekkel rámutatott: népgazdasági elvárás, hogy a gazdaságok az elmúlt évhez képest növeljék búza vetésterületüket. Most kedvez az időjárás a vetések jobb előkészítéséhez. El kell érni, hogy Baranya megye búzaterülete 66 000 hektár legyen, vagyis 10 ezer hektárral több annál, amiről a termést az idén betakarítottuk. Ez a terület 1974-iben már megvolt, tehát a két év előtti állapotot kell realizálni. Az előodáshoz kapcsolódott Gábris Zoltánnak, a Bólyi Állami Gazdaság vetőmagágazat- vezetőjének felszólalása, aki a gazdaságban folyó búzavetőmag előállító munkáról számolt be. A növekvő igények miatt emelik a volumeneket, tavaly előtt még csak 600 vagon, tavaly már 1280 vagon és az idén 1500 vagon búza vetőmagot dolgoztak fel hazai ellátásra és exportra. Szűcs Péter, a babarci búzatermelési rendszer osztályvezetője a partnerek idei eredményeiről és a rendszer célkitűzéseiről' számolt be. Elmondta, hogy ezen az őszön Baranya, Somogy és Tolna megyében már 25 000 hektáron termelik babarci rendszerben a kenyérgabonát. A vitában tizenhármán szólaltak fel, legtöbben a fajtaváltás, a műtrágya felhasználás, a monokulturális termelés problémáit vetették fel. Czé- gény József, a Megyei Pártbizottság titkára felszólalásában rámutatott: a jövő évi termés- kilátásokat veszélyezteti, hogy a termelőszövetkezetek őszi mű- trágyorendeléseik jelentős részét visszamondták az AGRO- KER-nél. A búza fél milliárdos nagyságrendet képvisel a baranyai téeszek bevételeiben, s korántsem mindegy, hogy alapozzák meg a jövő évi termést, mennyi búza kerül majd a „zsákokba”. Rné I4 országból I60 kutató Csütörtökön Pécsre érkeznek az iszlám művészet szakértői Csütörtökön az iszlám művészet legismertebb nemzetközi szakértői Pécsre érkeznek. A hétfőn Budapesten megnyílt V. nemzetközi török művészeti kongresz- szus résztvevői Pécs és Baranya törökkori emlékeivel és egyéb műemlékeivel ismerkednek meg. A konferencia színhelye a Nemzeti Múzeum, ahol ezekben a napokban nemcsak török szót, de a nagy világnyelvek mindegyikét hallhatja a látogató, hiszen 14 országból 160 kuteftó érkezett. A kongresszus elnökétől, dr. Fülep Ferenctöl, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójától arról érdeklődtünk, hogy miért hazánkban került sor idén e nagyszabású ülésre. — A kongresszus négy évenként ülésezik - mondotta dr. Fülep Ferenc. - Az előzőt Franciaországban tartották, ott határoztak úgy, hogy az V.-et hazánkban tartják meg, hiszen Magyar- ország nagyon gazdag törökkori emlékekben, múzeumi tárgyakban. A tudományos előadások egyébként az egyetemes iszlám művészetet felölelik a régészet korai, szeldzsuk időszakától a mai iparművészetig. — A külföldi kutatók menyit tudnak a magyarországi török emlékekről és egyáltalán műemlékvédelmünk magas színvonaláról? — Keveset. A kongresz- szussal egyben az is a célunk, hogy bemutassuk megőrző tevékenységünk eredményeit a világ különböző országaiból ideérkezett vendégeknek. Hadd mondjak egy példát. Amikor a kongresszus alkalmából megnyílt az Anatóliai szőnyegek című kiállítás az Iparművészeti Múzeumiban, a külföldi látogatók megdöbbentek, szinte el sem hitték, hogy ilyen, gazdag szőnyeggyűjteményünk van. A vendégek között van a legnagyobb török múzeum igazgatója, aki mondanom sem keli, viló- gotlótott ember. A törökkori kiállításunkon van egy törökkori sátor, berendezve. Azt mondta nekem, hogy vasárnap egy óra hosszat állt előtte és gyönyörködött benne. Egyébként azt hiszem, baranyai látogatásunk is számos meglepetést tartogat vendégeink számára. A másfél napos ott tartózkodás alatt Pécsett résztve- szünk a Jakováli Haszán Múzeum megnyitásán, Siklóson töltjük az éjszakát. A baranyai látogatásra velünk tart Rifki Danisman, a Török Köztársaság kulturális minisztere is - fejezte be tájékoztatását dr. Fülep Ferenc. Marafkó László Ilgyésztanácskozás