Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-21 / 259. szám

2 Dunantüit napló 1975. szeptember 21., vasárnap Jubileumi ünnepség Pécsett Húszéves a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi beszédben el­hangzottak mindazok az ered­mények, amelyet a nemzetiségi kultúra terjesztésében, az anyanyelvi oktatás érdekében elértek. Beszédét dr. Nagy Jó­zsef a következő szavakkal fe­jezte be: — Kedves elvtársak! Enged­jék meg, hogy a jubileumi megemlékezés alkalmából a megyei párt- és állami vezetés nevében a Magyarországi Né­metek Demokratikus Szövetsé­ge aktivistáinak, önök által pe­dig megyénk valamennyi né­met nemzetiségű polgárának sikeres munkát és jó egészsé­get kívánjak. Réger Antal, a Szövetség fő­titkára anyanyelvén mondott beszédet. Ismertette a Szövet­ség 20 esztendős tevékenysé­gét, szeretetteljes szavakkal emlékezett meg a Szövetség volt főtitkára, dr. Wild Frigyes munkájáról is. A nemzetiségi testvérszövet­ségek képviseletében Such Iá- nős, a Magyarországi Szlová­kok Demokratikus Szövetsége főtitkára köszöntötte a jubilá­ló német Szövetséget. Ezután kitüntetéseket adtak át. Dr. Pozsgai Imre, a kulturális mi­niszter helyettese, dr. Wild Fri­gyesnek a nemzetiségi politika következetes végrehajtásáért, több mint 20 esztendős áldo­zatos munkájáért a Munka Ér­demrend arany fokozatát adta át. Hatan kapták meg a Szo­cialista Kultúráért érdemérmet — közöttük volt Grál Vilmos, a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója német nyelvű adásának mun­katársa és — négy nemzetisé­gi együttes — közöttük a Leö­wey Gimnázium honismereti szakköre — miniszteri dicséret­ben részesült. Kedves megle­_______________i_________________________ H atalmas sikerrel szerepelt' a hajósi gyermekcsoport. Egyenes iskolára előkészítő tanfolyam Pécsett az óvodai férőhelyek még nem elegendők arra, hogy minden gyermek az iskolába jutása előtt óvodai képzésben részesüljön. Az óvodába nem járó gyermelcek az ál­talános iskola első osztályába kerülve így hátránnyal indulnak azokkal szemben, akik óvodai előképzésben részesülnek. E hátrány megszüntetése érdekében az Oktatási Minisztérium irányításával — kísérleti jelleggel — egyéves általános iskolára előkészítő tanfolyamok indulnak az 1975/76 tan­évben. Az előkészítő tanfolyamot in­dító iskolák: Fehérhegy!, Meszestele­pi, Pécsszabolcsi, Vasas II., Jókai úti, Belvárosi, Kertváros I., Kertváros II., Petőfi utcai, Karikás Frigyes úti, Épí­tők úti általános iskolák. Kérjük azokat a szülőket, akiknek 1976. szeptember 1-ig, a 6. életévét betöltő gyermekük van, és nem jár óvodába, hogy a lakóhelyük szerint illetékes általános iskolába — elő­készítésre — írassák be. A tanfolyam ingyenes. PÉCS M. VAROS TANACSA V. B. MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYA. A Finnugor Kongresszus vendégei Baranyában Finnugor könyvkiállítás Pécsett Észt főkötő hímzésének részlete A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus lezárása után sem értek véget a programok: a Nyelvészeti Szekcióval együtt érkezett Ludmilla Tyerentyeva, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Néprajzi Intézeté­nek igazgatóhelyettese és Otto Bader, az ősrégészet profesz- szora.- Tyerentyeva interjút is adott, melyben a kongresszus mélta­tása mellett a mari nép kultu­petés volt, hogy a Városi Ta­nács művelődésügyi osztálya nevében Szokolszky Oszkár ka­zettás magnót ajándékozott a honismereti szakkörnek. A ki­tüntetések átadása után el­hangzott az elnöki zárószó, az ünnepség az Internacionólé hangjaival ért véget. Az ünnepi ebéden Gerhardt Reinert nagykövet felolvasta a nagykövetségnek a Szövetség­hez intézett levelét. Délután ünnepi kultúrműsort adtak a Leöwey Klára Gimná­zium dísztermében. A megje­lenteket itt Hambuch Géza, a Német Szövetség alelnöke kö­szöntötte, majd a Szövetség aktivistáinak eredményes mun­kája elismeréseképpen emlék­plaketteket adtak át. Az iga­zán szép és változatos kulturá­lis programot a Soroksári Tánc- együttes és Fúvószenekar, a Solymári Férfikar, a Hajósi Gyermekegyüttes, a mázaszász- vári Herold család tagjai, a Leöwey Gimnázium német iro­dalmi színpadának tagjai, a Mecseknádasdi Táncegyüttes biztosították, verseket mondott Meszli Mónika, a Frankel Leó és Kaufmann Katalin, a Kos­suth Gimnázium növendéke. Az ünnepi kultúrműsor a délutáni órákban ért véget. Vasúti baleset Ernődnél Egy halálos, egy életveszélyes, kilenc súlyos sérült A MÁV vezérigazgatóság közli: Szombaton délelőtt 9 óra 50 perckor, a Budapestről Kassá­ra közlekedő gyorsvonat utol­só három kocsija Ernőd állomá­son kisiklott. A baleset következtében Osza Józsefné 46 éves buda­pesti lakos életét vesztette. Életveszélyesen megsérült Osza József 47 éves budapesti la­kos. Nyolc személy súlyos sé­rülést, 15 személy könnyű sé­rülést szenvedett. Ez utóbbiak közül 12-t orvosi ellátás után elbocsátották a kórházból. A baleset okának kivizsgálását a rendőrség — a MÁV szakértői­nek bevonásával — megkezd­te. Harminckét szakktir, gazdag programok Évnyitó q pécsi Úttörő­házban A 27. tanévet nyitották meg ünnepélyesen a Pécsi Szabó István Úttörőházban szeptem­ber 20-án. Évente átlagban ezernél több kisdobos és úttö­rő jár el Pécs összes általános iskolájából, a technikai, művé­szeti és egyéb szakkörökbe, a hagyományos tanfolyamokra, valamint a különféle rendezvé­nyekre. Az 1975-76-os tanévben 32 szakkört működtetnek tanárok, művészek, mérnökök, tudomá­nyos kutatók, MHSZ-oktatók irányításával. Az előzetes je­lentkezések alapján legnép­szerűbbnek ígérkezik a közle­kedési-gépjármű barát szakkör, ugyanis a motorszerelés mel­lett kismotorvizsgát tesznek a résztvevők. A lövészek modern kispuskákkal és légpisztolyok­kal gyakorolhatnak a pincé­ben levő lőtéren. A repülő­modellezők bázisa a pécs—po- gányi repülőtér, ahol a maguk­szerkesztette gépeket próbál­ják ki. A vasútmodellezők új teremben tanulják a terepasz­tal-készítést, és a vasútvillamo- sítást. Hamarosan megtartják első foglalkozásukat az ama­tőr rádiósok és a vegyészek. Újdonság a természettudomá­Nyitóünnepség az Úttörőhöz udvarán Az í. kerületiek ü tegszúrgatmasabbÍ| Elkészült az idei első félév pécsi településfejlesztő társa­dalmi munkáinak értékelése. Eszerint a pécsiek az év első felében összesen 71 ezer óra társadalmi munkát végeztek városukért, s a társadalmi se­gítés értéke 6 180 000 forintot tett ki. Ebből 2,2 millió forint volt a pénzbefizetések összege. Az első félévi társadalmi munka kimagaslóan jelentős része volt a felszabadulási emlékmű, amelynek építésénél 2 342 000 forint értékű munkát végeztek a pécsiek, s 1 748 000 forinttal járultak hozzá az em­lékmű kiviteli költségeihez. Tovább folytatódott az év el­ső felében is az óvodák és is­kolák patronálási mozgalma, s az „Építsünk óvodát!” akció keretében további 204 ezer fo­rint folyt be a város óvodaépí­tési számlájára. A mozgalom keretében került sor az Acsá­6,2 millió forint értékű társadalmi munka Pécsért di utcai óvoda bővítésére, az Építők úti általános iskola sportudvarának bitumenes bur­kolására, valamint a Köztársa­ság téri és Bártfa utcai óvo­dák korszerűsítési terveinek el­készítésére (az előbbit a BA- RANYATERV, az utóbbit a PIK készítette). Társadalmi közre­működéssel készült el az ál­latkertben a biológiai oktató­terem és a hüllőház. Új tár­sadalmi akció van kibontako­zóban a Tüzér utcai sporttelep és játszótér építésére. Ennek érdekében ajánlott fel 250 ezer forintot a Hőszolgáltató Vállalat, amely ezzel két pálya építési költségeit fedezi. A három pécsi kerületi ta­nácshivatal külön is szervez a saját területén társadalmi munkát egyes kerületi felada­tok megoldására. 1975 első félévében is az I. kerületben végezték a legtöbb társadalmi munkát. 127 262 forint értékben 2229 munkaórát végeztek, s ebben különösen kimagasló szerepet vállaltak a Mecseki Szénbányák újhegyi üzemeinek, valamint a Gázmű és a Hő­erőmű dolgozói. Jelentős föld­munkát végeztek el a ledinai és a Karancs utcai játszótér­nél, valamint a Pécsváradi úti járdaépítésnél. nyos klub, melyben a termé­szet jelenségeit figyelve a ké­mia, a biológia és fizika össze­függéseit érthetik meg a ta­nulók. A művészeti szakkörök közül legkedveltebbek a kezdő, ha­ladó és páros néptánccsopor­tok. Számukra új népi ruhák érkeztek. Az országosan elis­mert irodalmi csoport színház- történettel és kísérleti drama­turgiával ismerkedik. Az iskolai dekorációs munka segítésére, a környezetesztétikai alapelvek elsajátítására szervezték ez évtől a dekorációs szakkört. Most alakult a húsipari klub, melynek diákjai a húsipari pályával barátkoznak meg, tsz-eket, húsfeldolgozó üzeme­ket keresnek fel. A kisdoboso­kat az új mese-klubba vár­ják. Ismét beindul a könyvba­rát, a fotó-, szövő-, sokszoro­sító grafika, képzőművészeti, eszperantó, bélyeggyűjtő, sí-, valamint a természetjáró szak­kör. A túrázók egyik nagy ter­ve, hogy gyalog felkeressék a Rákóczi-évforduló alkalmából Sárospatakot és Kassát. Eddig csaknem félezren je­lentkeztek a szakkörökbe. Ugyanennyien fognak járni a csapatkürtös, zászlós, dekorá­ciós, rádiós, kisdobos- és út- törő-őrsvezetőképző tanfolya­mokra. Közel félszáz rendez­vény megtartását tervezik. Többségük a magyar úttörő, mozgalom harmincéves jubileu­mához kötődik: a programban így expedíciós vetélkedők, te- repstaf étaversenyek szerepel­nek. Ezen kívül a testvérszer­vezetek életét bemutató filme­ket vetítenek, valamint az isko­lák játékosan, dramatizálva bemutatják úttörőcsapatuk há­rom évtizedes történetét. Hon­védelmi vetélkedőket bonyolí­tanak le a chilei szolidaritás jegyében, a spanyol szabad­ságharcra, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és Rákóczi Ferencre emlékezve. ,,A korok és művészetek" című előadássorozat' az őskortól napjainkig vázolja fel az egyes történelmi időszakok kultúrtör­ténetét. Minden előadást egyébként pécsi városnéző sé­ta egészít ki. Cs. J. rális sajátosságairól beszélt. A sok érdekesség közül csak né­hányat emelünk ki: Népi hangszerük a küszle — minden lánynak meg kellett tanulnia ezen játszani, mert — különösen a hegyilakók szerint — nem is volt igazi menyasz- szonynak való... Igen gyako­riak a lírai hangvételű szerel­mi dalok, sok-sok természeti képpel és hasonlattal, de gya­kori műfaj a csasztuska (tok- mak-vlak) is. Nemcsak a mari népzenében vannak török (csu- vas és tatár) hatások, hanem a népi kultúra egyéb terüle­tein is, és nem elhanyagolha­tó az orosz parasztsággal való évszázados együttélés hatása sem: az orosz népfelkelések, a dekabrista mozgalom, a Lenin vezette forradalmi mozgalom igen korán hatott a közgondol­kodásra. Kedden a haza készülődő szovjet delegáció Pécsre (majd szerdán Szegedre) látogatott. A vendégek között volt Tolmasz Garipov és Rail Kuzejev. A két baskír professzor a magyar őstörténet kérdéseivel is fog­lalkozik. Ők 1959-ben már jár­tak városunkban, s így vélünk együtt örülve konstatálták u változásokat, a fejlődést. Csütörtökön Alekszej Oklad- nyikov akadémikus, az SZTA Szibériai Részlegének osztály- vezetője és Julian Bromlej, az SZTA Néprajzi Intézetének ve­zetője látogatta meg a JPM Néprajzi Osztályát, ahol elis­meréssel nyilatkozott a nemzet­közi találóskérdés-archívumról, majd vidékre (Áta, Szalánta, Mohács) utaztak, hogy a ki­állítások és a nemzetiségi bá­ziskönyvtár megtekintésével és beszélgetések során tájékozód­janak nemzetiségi kultúránkról. Valamennyi kedves vendé­günk külön örömmel üdvözöl­te a Baranya népe című kiállí­tás (Rákóczi út 15.) V., népmű­vészeti termében elhelyezett finnugor könyvkiállítást, amely a kongresszus tiszteletére és a rokonságtudat elmélyítésére ok­tóber 5-ig áll a látogatók ren­delkezésére, s figyelemre mél­tó kezdeményezésnek nevezték a vasárnaponként 10 órakor kezdődő finnugor népzenei le­mezbemutatókat, s az ilyenkor kiosztásra kerülő emléklapokat. Féláron színházba Bérletakció fiataloknak A kedvezmény a TIT szabadegyetemekre is érvényes Közel hatmillió forintot irány­zott elő az Állami Ifjúsági Bi­zottság idei költségvetéséből az 1975/76-os évadra a fiatalok — KISZ-tagok és KISZ-en kívüliek — kedvezményes színház- és hangversenylátogatásának elő­segítésére. Bérletakciót szerve­zett ötven százalékos kedvez­ménnyel a színházak és az Or­szágos Filharmónia felnőttek­nek szánt bérletsorozataira, és jegyutalványokat bocsátott ki, amelyek a színházak kijelölt előadásaira félárú kedvezményt biztosítanak. Valamennyi me­gyére kiterjesztették az új for­maként — kísérletképpen — az elmúlt évadban Budapes­ten bevezetett TIT-bérlet és -jegyutalványokat is. Baranya fiataljainak biztosí­tott háromezer színházbérlet­utalványból eddig kétezerhat- százat váltottak már be. A klu­bok tagjainak, a vállalatok, in­tézmények fiataljainak érdek­lődése azonban olyan nagy, hogy még ezer darab bérlet­utalvány biztosítását kérték az Állami Ifjúsági Bizottságtól. A színházi jegyutalványokat — amelyeket a bérletszünetes elő­adásokon használhatnak fel — az évadnyitástól kezdve vált­ja be a Pécsi Nemzeti Szín­ház, Ezeket az utalványokat azonban más városokban is beválthatják a baranyai fia­talok egyénileg vagy csopor­tosan. Az Országos Filharmónia a kiadott bérletutalványoknak csak egyharmadát váltotta be a fiataloknak. Sajnos, ebben az évadban kevesebb bérlet- sorozatot indítottak. A TIT Ba­ranya megyei Szervezete a kö­zeljövőben hirdeti meg szabad- egyetemeit, előadássorozatait, amelyekre érvényesek lesznek az Állami Ifjúsági Bizottság kedvezményei.- ghj -

Next

/
Thumbnails
Contents