Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-21 / 259. szám
1975. szeptember 21., vasárnap Dunántúlt napló 3 Sehogyan ők látják — Az útépítésben mindenki szakember, ahhoz mindenki ért... — A hangsúlytalannak szánt megjegyzést Szafner József, a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat útkarbantartási üzemének vezetője tette, amikor az utak fenntartásának, karbantartásának gondjairól beszélgettünk. Mindnyájan közlekedünk, látjuk az utak állapotát és ebből kifolyólag útügyi szakértőnek képzeljük magunkat. Pedig a dolog nem is ilyen egyszerű. >» A „stoppolás” nem megoldás Gondolatok a pécsi utak állapotáról és karbantartásukról Külterületi” szőnyegek Milyenek is hát a pécsi utak? Ha közvéleménykutatást tartanánk, egyértelmű lenne az eredmény: rosszak. Ha viszont a PKUV-t kérdezzük, a válasz nem ennek az ellenkezője, de a „rossz” sem ilyen egyértelmű. A látszólagos ellentmondás oka, hogy a nagyobb lélegzetű, TMK jellegű útkarbantartás, az ún. megerősítő szőnyegek fektetése a kerületekben, a forgalmi központoktól távol folyik, s ezt érthetően kevesebben is érzékelik. ízelítőül az idei munkákból: az I. kerületben a Kénes út, a Bla- ha Lujza utca, a Margit utca, a II. kerületben a Nagyárpádi út, az Árnyas utca, a III. kerületben a Fülemüle utca, a Kürt utca, a Lugos utca, a patacsi főutca ... A belvárosban pedig, ahol a forgalom tekintélyes része bonyolódik, csak a kátyúzások... Az általánostól eltérő helyi gyakorlatnak, hogy ti. nem belülről kifelé, hanem fordítva halad az utak rendbetétele, a pécsi sajátosságok az okai. Legfőképpen az, hogy a nagyarányú, szinte városméretű közműrekonstrukció most folyik, s míg egy utca alul nincs rendben, addig felül sem érdemes nagyobb munkát fordítani rá. De ami elkészült teljes egészében, az jól is üzemel. Ilyen a Hunyadi út, ilyen lesz az István tér és környéke és majd jövőre a Kossuth Lajos utca — sétálóutcaként. Ezek azonban kis lépések, akárhogy is vesszük. A nagyobbak pedig váratnak magukra. Szafner József állítja, hogy a jelenlegi technológia, amit az utak karbantartásánál alkalmaznak, az félévszázaddal ezelőtti színvonalú, annak ellenére, hogy a vállalat technikai felkészültségét nem lehet összehasonlítani egy 50 év előtt hasonló útépítő üzemével. Van a PKUV-nak jó kapacitású aszfaltútépítő telepe (igaz, hogy a gépsort évekkel ezelőtt az Útépítő Tröszttől selejtként vették), a pécsi utcákhoz méretezett finischre, stb. S mégis.. . Kátyúzásra kétharmad 1974-ben 12 ezer tonna aszfaltféleséget gyártottak (idén ez a mennyiség már augusztus végéig „kijött"), amiből kb. 30 km hosszú, 6 méter széles utat lehetne szőnyeggel ellátni. Valójában azonban csak 8—10 kilométer hosszú szőnyeg készült el ebből, a többit foltozásokra használták fel. Az útépítésnél foglalkoztatott munkásgárdának is csupán az egyötöde dolgozik a szőnyegezéseken, a többi kátyúzgat, árkot rendez, járdát szegélyez .. . Azt is mondja Szafner József, hogy gyakran éri őket az a vád, hogy a „nagy munkák után kapnak." — A megerősítő szőnyeg nem „nagy munka", csak — és ez a fogalmazás most furcsának hat — a kátyúzás gépesített formája. Viszont az így felújított útra 5—10 évig*oda sem kell figyelni. Jól kihasznált keverőtelepi kapacitással és megfelelő anyagi fedezettel évente 30—40 kilométernyi utat lehetne szőnye- gezni, tehát tíz év múlva Pécs útjai rendben lennének. De van egy másik szempont is. Gazdaságos-e egy tehergépkocsival naponta 15 tonna anyagot kivinni és elpotyogtat- ni többtucatnyi helyen? Vagy inkább 150 tonnát kiszállítani és egy útvonalon elteríteni? Érdemes ezen gondolkodni. Egy ijesztő adat Tagadhatatlan, van ebben, hogy a PKUV a szőnyegezést szorgalmazza, vállalati érdek is. De másról is van itt szó. A PKUV műszerrel méri az utak behajlását. 5 tonnás terhelésnél a szabvány 0,7 milliméteres hajlást engedélyez, azaz eny- nyit süllyedhet rugalmasan a pályaszerkezet. Néhány mérés iiesztő adatot produkált. Az Edison utcában, az Alkotmány utcában és még néhány helyen 30—40 milliméter is volt a behajlás. Ez az adat végtelenségig rossz, elhasználódott, sürgősen felújítandó pályaszerkezetről árulkodik, amin a kátyúzás semmit nem segít. Célszerű lenne valamennyi pécsi utat megvizsgálni. A mérések ugyanis pontosan tájékoztatnának arról, hogy egyes utakon az adott forgalmi terheléshez milyen megerősítésre volna szükség. Fellépve a járdára Most pedig az útról lépjünk fel a járdára. Erről tömören így mond véleményt Szafner József: — A pécsi járdák öntött aszfaltja erősen kapott, javíthatatlan . A járdafelújításnak is ugyanúgy „témának" kellene lenni, mint az utak felújításának . .. Csakhogy nem az. A PKUV évente 5—6 ezer négyzetméPaprikadíszben Kalocsa vidéke A pirosló Kalocsa-vidéki házak jelzik, hogy elérkezett a fűszerpaprika - beta ka rítá s teljes idénye az ételízesítő világhírű termőkörzetében. Ilyenkor a legnagyobb „paprikás” községekben, Bátyán, Dusánokon, Fajszon és Miskén — a lakóépületeket tetőtől talpig — az ablakok kivételével — piros papriikafüzérek borítják. A csövek utóérlelésének, szárításának ezt a hagyományos módját a háztáji gazdaságok használják. A „paprikás" házakon ösz- szesen 800 vagonnyi paprikafüzér díszük. A nagyüzemi gazdaságok szárító állványain is virít a termés, amit a korszerűbb feldolgozás fokozatoson eltüntet majd. Az újonnan nemesített paprikafajták a megfelelő színképződéshez r:em igénylik az utóérlelést, s közvetlen szárításra, feldolgozás^ ra kerülhetnek. Néhány nagyüzemi gazdaságban, ahol már gépesítették a világhírű termék betakarítását, korszerű szárítóüzem szolgálja ezt a célt, s őrlésre előkészített nyersanyagot adnak az iparnak. ternyi új járdát épít, de alig ezret újít fel. $ közben a járdák városszerte bokatörően rosszak. Hársfai István Fásítják a „kősivatagot” Fásítják a Bakony déli vonulata, a Veszprém-Vár- palota közötti dolomit fennsík erodált területeit. A múlt században még ezt a vidéket is összefüggő erdők borították. A gazdag faállományt az akkori tervszerűtlen fakitermelés pusztította ki. A kietlen „kősivatagot" most a környezetvédelmi program részeként 10 év alatt mintegy 25 millió forintos költséggel újból fásítják. mi»i«ii<s|»<K<i rneliett 13 Gyermekálmok után a valóság Az első kérdés, amit rendszerint minden szakoktató feltesz az elsősöknek: ki az, aki eredetileg is erre a szakmára készült? Csak látszólag értelmetlen a kérdés. A szakmunkástanulóknál sem mindig találkoznak a vágyak az adott helyzettel. Jobb tehát, ha mindjárt az első napon kiderül, ki az, akivel nemcsak megismertetni, hanem megszerettetni is kell a szakmát. Tanudvar. Ez a tanműhelyből átalakított szó azt jelenti, hogy a szabadban folyik az 506-os Szakmunkásképző Intézet kőműves tanulóinak oktatása. Az elsőévesek két csoportja elmélyülten birkózik a kéménypillér rakással, az első feladattal. — Ez csak amolyan „szoktató repülés" — mondja Jankó Antal szakoktató. - Most ismerkednek a szerszámokkal, megtudják, mire való a kőműveskanál, meg a serpenyő, most kezdik tanulni, hogyan is kell bánni velük. Megtanulják a függővas használatát, ezzel együtt azt, hogyan lesz egyenes a téglafal. — És hogyan sikerült a fiúknak? — Kinek hogy. Van, akinek nehezebb a keze. Kati József már az első munkájával sikert aratott. — Ismerős ez a szakma. A bátyám egy éve végzett ebben az iskolában. Én is régóta kőműves szeretnék lenni. Molnár István arcán látszik, valami nincs rendben. — Hogyan sikerült a kéményed? — Jó is, meg nem is. — Nem kőművesnek készültél? — Nem. Szerkezeti lakatosnak. — Csalódott vagy? — Most már nem. Itt is jó. Jó nagyapám — van már húsz éve is — .fogta a görbe, borotvaéles cipészkést és szeretettel magyarázta a bámész unokának: „No nézd, most megsérfölöm, bekenem a gumival így, aztán jön a bukko- lás. Majd én megtanítalak a szakmára.” Igaz, nem lettem cipőfelsőrész készítő, de azóta is csodálom, hogyan lesz egy darab sima bőrből formás lábbeli. Koller Ilonka is már valami ilyen szeretettel nézegeti a kész cipőket, pedig életében most van ötödször a műhelyben. A Pécsi Cipész Szövetkezetben kapnak szakmai oktatást a felsőrészkészítő és cipőgyártó tanulók. Hol vannak már a hajdani, sokat emlegetett suszterinasok? A huszonhat elsőéves között egyetlen fiú sincs, a cipőkészítés klasz- szikus módszereit pedig tanulják ugyan, de aligha alkalmazzák. Az üzemben már csak gépeken dolgoznak. — Nem volt benned szorongás az első napon? — Kétszeresen is. A sok gép, a zaj, és azt látni, ahogy itt dolgoztak, az ijesztő volt. Arra gondoltam, hogy soha sem tudom megtanulni. És még az, hogy én varrónő szerettem volna lenni. — És most? — Már harmadszorra úgy jöttem ide, mint valami régi, ismerős helyre, s azt is látom ebben a munkában, ami szép. Jó érzés látni a kész cipőket, az én munkám is bennük van már. • Az autószerelés divatszakma. Nem a szeszélyes divat tette népszerűvé, hanem korunk természetes igénye. Még nagyon sokáig nem lesznek itt beiskolázási gondok. Biztos vagyok a válaszban, amikor az 500-as Szakmunkásképző Intézet tanműhelyében kérdezem az elsősöket: — Van közöttetek olyan, aki eredetileg nem autószerelő akart lenni? Megdöbbennek. Egyszerre ketten is feltartják kezüket. Szőke, jólmegtermett, csupa- mosoly fiú Ladányi István. — Először a vendéglátóipariba akartam menni. Olyan helyet kerestem, ahol jól feltalálom magam. Úgy gondoltam, mozgalmas, változatos munka, és keresni is lehet. Pincér, vagy ilyesmi. .. — Aztán? — Többen igyekeztek kiábrándítani. Meggondoltam magam. — És miért az autószerelés? — Legyek őszinte? — Csakis! — Ez divatos szakma. Jól lehet keresni, és jövője van. De az is lényeges, hogy nagyon szeretem a gépeket. Édesapám nehézgépkezelő, a nyáron náluk dolgoztam a műhelyben. Ott már közelről ismerkedtem a szakmával. — Egyszóval nem volt rossz csere? — Most már biztos. Kurucz Gyula Huszonöt éves a tanácsrendszer A tanácsok megalakulása A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Közlöny 1950. szeptember 7-i számában közzétett határozatával a tanácsok tagjainak és póttagjainak első választását - az ország- gyűlési képviselők választására az alkotmányban megállapított alapelvek szerint — minden szinten 1950. október 22. napjára tűzte ki. Ezen a napon járult tehát az ország népe az urnák elé, hogy most már véglegesen befejezzük népi demokratikus államunk szervezetének kiépítését, olyan államszervezetét, mely - az első tanácstörvény bevezető szavai szerint — „biztosítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában és az állam- igazgatás munkájában, közelebb viszi az ügyintézést a dolgozó tömegekhez és következetesen érvényesíti a szocialista tön/ényesség elvét." Egyhangú igen Helyi szervek választása hazánkban azelőtt soha még nem volt olyan általános, következetesen demokratikus, olyan széles körű és egyenlő, mint 1950-ben. Alkotmányunk szerint: „A választójog a Magyar Népköztársaság minden nagykorú polgárát megilleti; minden szavazásra jogosult polgárnak egy szavazata van és minden szavazat egyenlő." Nemre, nemzetiségre és pártállásra való tekintet nélkül jogosult tehát minden nagykorú magyar állampolgár arra, hogy közvetlenül véleményt nyilvánítson az elért eredményekről és biztosítsa a további fejlődés útját. Csak a dolgozó nép ellenségeit, a bűnözőket és az elmebetegeket zárták ki jogszabályaink e jog gyakorlásából. Kimondia alkotmányunk azt is, hogy bárki megválasztható, akinek választójogosultsága van. Az ország népe nagy lelkesedéssel készült a választásra. Megnyilvánult ez nemcsak a Népfront október 8-án megjelent felhívása nyomán nagymértékben kiszélesedett egyéni agitációs tevékenységben, a felvonulásokban, a lelkes hangulatú kisgyűiéseken és Népfront-beszélgetéseken, a sajtó és a rádió közleményeiben, valamint az országban mindenütt - így október 15-én Pécsett is - tízezres tömegeket megmozgató nagygyűléseken, hanem a választás tiszteletére indított munkaversenyek, a vállalások és felajánlások eredményeiben is. De mindennél jobban igazolják népünk egységes hangulatát a választás számszerű eredményei. Az országban 5 836 755 volta választásra jogosultak száma. Ennek 96,9°/o-a adta le szavazatát és az érvényes szavazatok 97,8%-° a Népfront jelöltjeit juttatta tanácstagsághoz. Megyénkben az eredmény még jobb volt. A 244 310 jogosult közül 239 658 (98,1%) jelent meg a bizottságok előtt, szavazott, és a szavazatok 98,4%-a jutott a Népfront listájára. Gyakorlatilag tehát a választás a magyar nép teljes egységét bizonyította. Egyöntetűen „igen"-t mondott az ország lakossága az elért eredményekre, félreérthetetlenül kinyilvánította akaratát azokra az eszmékre, melyekre már korábban, a törvényhatóságok és képviselőtestületek keretében és a választási agitációk során mind erőteljesebben elkötelezte magát: a népi hatalom megszilárdítására, a béke védelmére, a közellátásban még mutatkozó hiányok megszüntetésére, az ötéves terv maradéktalan befejezésére. Megyénkben e célok megvalósítására választották meg a nép legjobbjait, több mint 12 000 dolgozót a különböző tanácsok tagjává. A Baranya megyei Tanács alakuló ülését 1950. november 8-án, a Pécsi Nemzeti Színházban tartotta meg. A Himnusz hangjai után az ülést a megyei Népfront elnöke, Szikra Sándor nyitotta meg. Elemezte a választási időszak nagyszerű politikai eredményeit, de figyelmeztetett arra is, hogy lesznek még nehézségek és a tanácsokra nagy feladatok várnak e nehézségek leküzdésében. „Azok a viszonyok — mondotta —, amelyek között az újonnan választott tanács megkezdi munkáját, nem nyugalmasak és békések, hanem a külső és belső harcok közepette mennek végbe. De mi ígéretet teszünk megyénk dolgozó népének, hogy nem fogunk visszarettenni a nehézségek elől." A béke erőinek szorosan össze kell fogniuk, hogy a háborús uszítókat véglegesen elnémítsák; de a végső eredmény nem kétséges, és hogy ebben a harcban számítani lehet — tanácsaink vezetésével — a mi népünk egységes erejére, a választások eredménye mutatja. Utalt egyenként is Szikra elvtárs a közigazgatás teljes átállítása, a gazdasági, szociális és kulturális - kiemelten is a népnevelő, tudatformáló — feladatokra, melyek közvetlenül várnak a tanácsokra, de ebben a vonatkozásban is számítanak haladó, dolgozó népünk segítségére. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után az alakuló ülés a tanácsot megalakult- nak jelentette ki és megválasztotta a végrehajtó bizottságot, mely első ülésén elnökké Varga Jenő, elnökhelyettesekké Győri Antal és Zákányi József, titkárrá Simek Árpád vb tagokat választotta meg. A végrehajtó bizottság elnökének székfoglaló beszéde után Simon Lajos népjóléti államtitkár a kormány nevében üdvözölte a tanácsot és munkájához sok sikert kívánt, üdvözölte a tanácsot több tanácstag: üzemi munkás, bányász, dolgozó paraszt, a délszláv nemzetiségű lakosság képviselője, valamint a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség és az Úttörők Szövetsége is. Az ünnepi napok a Megyei Tanács alakuló ülésével véget értek. Megindult a munka A Megyei Tanácsnál az első idő nagyrészt még szervező és igazgatási munkával telt el. Az alsóbbszintű tanácsok ugyan már előbb megalakullak (a községi tanácsok október 26-27-én, a járási tanácsok október 30—31-én), de Baranyában, ahol a sajátos települési viszonyok miatt a korábbi 97 körjegyzőség helyébe 276 községi tanács alakult, a munka megindítása még igen jelentős feladatok megoldását követelte meg. Ezen felül nagy szervező feladatot jelenteti az államigazgatás korábbi széttagoltságának megszüntetése, a tanácsok megalakulása előtt önállóan működő pénzügyi, mező- gazdasági, kereskedelmi, egészségügyi, szociális, népművelési, közellátási, terv-statisztikai, munkaerőgazdálkodási és egyéb szervek bevonása az egységes apparátusba. A munka során természetesen elvi-elméleti és szervezési helytelenségek, hiányosságok is tapasztalhatók voltak a tanácsi rendszerben és a tanácsi munkában egyaránt. Ez tette szükségessé az első ciklus lejártakor a rendelkezések részbeni módosítását, a második tanácstörvény megalkotását. Dr. Kolta János
