Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-18 / 256. szám
e Dunántúli napló 1975. szeptember 18., csütörtök Egy megjelent mű margójára Esztétikus külsővel, gazdag tartalommal megjelent „Duna- szekcső és Bár története”. Példamutató kezdeményezés, amely igazolja tanácsaink törekvését a községek történetének megírására szakemberek bevonásával, és egyenes következménye annak a helyes elhatározásnak, amellyel a Baranya megyei Tanács kötelezte a községeket a krónika írására, a községekben történő fontosabb események leírására. Sok ilyen monográfiára van szükség, amelyekből előbb- utóbb kialakul egy komplex megyei monográfia, amely legutóbb 1896-ban jelent meg, elég régen. A mű szerkesztője a felhasznált forrósok vonatkozásában így ír: ,,A fellelt irodalom mellett hatalmas, kiadatlan levéltári anyagot is hasznosított.” Ugyanakkor Tüskés Tibor: „Nyár, erdő, kakukk" című útirajza „A szekcsői Várhegyen" című fejezet 63. oldalán a következőket írja: „Sok évvel ezelőtt már volt valaki, aki összegyűjtötte, rendszerezte ezeket az emlékeket. Halász Ferenc tanító úr. De meghalt. Félő, hogy feljegyzései, nagy értékű gyűjteményeinek darabjai elkallódnak a leszármazottak kezén.” Mily nagy segítséget jelentett volna a könyv szerzőjének a betekintés e páratlan gyűjteménybe, mind a felhasznált irodalom vonatkozásában, mind a levéltári dokumentumokkal kapcsolatban, amelyre Tüskés Tibor igen találóan utalt. Tudomásom szerint a szerző tett ilyen kísérletet, de merev el- otasításban részesült. A gyűjtött anyag nemzeti kincs, érték; lehet egy ember egész életének tevékenysége. Azért írta le, hogy a jövő társadalma felhasználja tudományos következtetéseit, felfedezéseit. A tanító úr halála óta e munkák, eredeti oklevelek, az összegyűjtött értékek porosodnak, sőt egy jó részét a II. világháború tönkretette, s elveszett a társadalom részére, de ami megmaradt — bár egyéni tulajdonban van — mégis közkincs, amely egy monográfia elkészülése alkalmával fontos forrás, falumúzeum létesítésekor olyan érték, amelyet nem nélkülözhet a muzeológus, a falu történetével foglalkozó egyén. Az emlékezet botladozva tapogatja a múltat, írja Tüskés Tibor. Ezer év, kétezer év túlságosan nagy idő az embernek, de ha valakinek sikerül e múltat már fellebbenteni, miért küszködjön az új szerző e dolgokkal. A monográfia sokkal eredményesebb lehetett volna a fent említett dokumentumok ismeretében. Ez utóbbi megjegyzés semmit sem von le a munka értékéből, amelyet Be- zerédy Győző oly szépen, korhűen ábrázolt. Miért kell újra kezdeni mindent, a leszármazottak miért nem bocsátják a szerző rendelkezésére a birtokukban lévő okleveleket, hiszen ez emberi, hazafias kötelesség, a falu népe iránti szeretetet, az örökhagyó akaratának végrehajtását is jelenti, amely elől kitérni csak szűk látókörűséget tükröz. Dr. Görcs László Horgásztó Kakasánál A Szekszárd és Kakasd határában kialakított parkerdő sötétvölgyi bejárójánál, egy bővizű patak vizének felduzzasztásával tizenkét hektár kiterjedésű mesterséges horgász- és csónakázó tó építésének földmunkái kezdődtek meg. A Budapest—Szekszárd—Pécs 6- os főút menti dombok közt elterülő zsombékos réten képezik ki az új tavat. A tó mellett emelkedő déli domboldalon arborétumot — élőfagyűjteményt — létesítenek. Gyorsuló világunkban gyakran fölsejlik bennünk a kérdés, helyes-e az általunk használt kifejezés arra a fogalomra, amelyet egyes dolgokról, jelenségekről, elvontságokról tudatunkban kialakítottunk. Engem mindig mellbe vág, ha például megrendítő családi vagy megrázó szerelmi drámáról olvasok, hallok valamit. Miért kell föltétlenül megren- dítőnek, megrázónak lennie a drámának? Ha a vígjáték is a dráma műneméhez tartozik, már pediq ez így igaz, akkor a családi vagy szerelmi dráma jelzője lehetne akár ez is: meglepően kedves, nevetésre Ingerlő, kacagtató stb. Az itt a baj, hogy a tragédia, tragikus szavunkat kezdi kiszorítani az e fogalom helyére lépő dráma, drámai szóhasználat. E széltében használt fogalom egyik jelentése tehát lassan kiszorítja a tragédia, tragikus szavunkat — főleg ott, ahol nem volna szabad: a színpadokon. Még ma is úgy tanítják, hogy a vígjáték, a szomorújáték, a színmű és általában minden színpadi megjelenítésre szánt párbeszédes szépirodalmi alkotás dráma, nemcsak a tragédia. Ennek ellenére megrendítő volta miatt feszültséget keltő drámai pillanatról, drámai hatásról, izzásról beszélnek. A Magyar értelmező kéziszótár (1972-es kiadós 244. lapon) szerint csak bizalmasan szokták a dráma, drámai szót ekként használni, de hogy ez még szakterületen is így van, igazolja a Pécsi Nemzeti Színház 1975—76. évi bérlethirdetése. E szerint ugyanis Pás- kándi Géza Szeretők a hullámhosszon című darabja csak vígjáték, míg Tamási Áron Ősvigasztalás című alkotása már dráma. A helytelenül Aristophanesnek írt Ariszto- phanész Plutosz c. műve vígjáték, míg Camus Caligulája már dráma. Hasonló hibában leledzik a Kaposvári Csiky Gergely Színház bérlettervezete is. Ebben Brecht: A kaukázusi krétakör c. darabja dráma, míg Fejes Endre: Vonó Ignáca csak vígjáték. Agatha Christi: Az egérfogó című művét helyesen értékelték a kaposváriak: krimi. írhatták volna ugyan azt is, hogy rémdráma öt hullával, de hát nagyon kérdéses, valóban dráma-e Agatha Christi szüleménye. Amiben mégis a pécsiek túltesznek a kaposváriakon: a bérlettervezetek hirdetéseiben levő helyesírási hibák bősége. Pécsett nemcsak a görög szavak és tulajdonnevek írására vonatkozó akadémiai szabályt nem fogadják el, hanem más szavak helyesírásával is hadilábon állnak. A fák köré rakott hirdető táblákon ezeket olvastuk: Színház, biztosit, opera bérlettervezet stb. Jó volna, ha valaki kihelyezésük előtt át is nézné e hirdetési szövegek lassan drámaivá fajuló helyesírását. Dr. Tóth István Elneptelenedes előtt Kisujbanya A z aszfaltos erdei út — amely Zobák pusztánál válik le az országúiról — itt kanyarog egyre följebb a keleti Mecseken, óriási gyertyánok között, s hol a fák ritkulnak — az erdőirtásnál —, jobbról merészen emelkedik a hegyoldal, balkézről pedig félelmetesen mély a széles szakadék vagy inkább völgy. A levegő szinte fénylik a naptól és a tisztaságtól. A közeli hegyvonulat még haragoszöld, a távoli vonulatok pedig valószínűtlenül kékek. Az útszélen állva szinte „lebeg" az ember a mélység felett. Ez jut eszembe: „álomszép". Azért, mert szinte meghatóan gyönyörű ez a vidék, meg azért, mert megálmodtam nem is egyszer a végtelen semmi fölötti lebegést, repültem hegyek- völgyek zöld vánkosai, halmai fölött könnyedén, csak éppen el kellett rúgnom magam a földtől, amelynek vonzása egyszeriben megszűnik. Álmomban persze. Az út aztán megint a hegyek közé szorul, néha olyan szorosan, hogy a napfény csak bizonyos magasságban világítja meg az erdőt, alant pedig alkonyati árnyékba borul minden. A környék csak látszólag néptelen. Nehéz trélerrel találkozunk, roppant súlyú — legallyazott — fákat szállít. Két apró cigánygyerek kisebb méretű mosófazékkel bukkan elő a bokrok közül, a fazék tele van földiszederrel, de egészen tele: ennyit lecsipegetni önmagában tiszteletreméltó türelemjáték. Van idejük. Aztán két — félmeztelen — farmer- nadrágos férfi csörtet a fák között, egyiknél fényképezőgép, másiknál lepkeháló, kapkodnak a röpdöső bogarak után, gondolom, nem szórakozásból. Még jóval Pusztabánya fölött két Trabant áll az útpadkán, lent a völgyben pedig piros-kék — legalább nyolcszemélyes — remek sátor, amelynek nyílásában még remekebb nő nyújtózkodik, ez a mecseki Diána hosszú, derékig érő, sötétszőke Időt, fáradságot takarít meg, ha most vásárolja meg téli tüzelőjét Nagy választék, rövid szállítási határidő. Keresse fel telepeinket! DELDUNANTÜU TÜZÉP VÁLLALAT hajat visel, barna testét tenyérnyi és rózsaszínű bikini takarja, — már ahol. A pusztabányai vadászház egy kis /tisztás szélén áll.' Maszek Volga hűsöl a fák alatt, egyébként sehol egy lélek. Talán bent a házban. Egyszer jártam már itt a vadászházban, a hosszúhetényi Kraut Feri bácsival, aki bónyásznyugdíjas idejét — illetve annak egy részét — vadászattal tölti. Ö magyarázta annakidején, hogy a tisztás túlsó peremén — ahol most törpefenyők sűrűsödnek az erdőgazdaság jóvoltából —, szóval találtak összeolvadt, zöld üveggömböket, ha jól megkaparja az ember a talajt, még most is rálelne a pusztabányai és kisújbányai „glashütterek" üvegfúvók nyomára. Pedig jó kétszáz esztendeje, hogy idetelepültek. Innét már csak néhány percnyi út és megtaláljuk a táblát, amely Kisújbányát jelzi. A tábla új, s ezen nem csak „Kis- újbánya" szerepel, hanem hajdani német neve is: „Neu- glashütte”. Varga Károly hosz- szúhetényi nyugdíjas tanár helyezte el a táblát, aki — mint olyan sokan mások — nemrég vásárolt egy házat Baranya talán leggyönyörűbb falucskájában, a „halálraítélt" Kisújbá- nyán. Két esztendeje jártam itt, akkor vagy tizennégy csalód lakta ezt a települést — mellesleg mondva 1967-ben a lé- lekszám 217 volt —, ma pedig fájdalmasan csendesek az utcák . . . Elnéptelenedett Kisúj- bánya. És nem is a csend a baj — ez után inkább vágyódik az ember a városok robaja, idegtépő zaja elől menekülve —, hanem mert ez a csend az elnéptelenedés nyomasztó jele. Mondom, annakidején itt jártomban még benéztem az iskolába, a 23 éves tanítónő, Gál Szeréna bemutatott az egykedvűen pislogó, padban ülő gyerekeknek, — akkor még folyt itt a tanítás, emberfará- gás —, ma, ahogy hallom, vége mindennek, az iskola megszűnt, mert a gyerekek szüleikkel elköltöztek Heténybe, Komlóra, a jóég tudja, hova. Benézek a kerítés fölött, megérett az alma, ami aztán le is potyog az iskola udvarán szanaszét gurulva: senki sem szedi fel. Elrothad a földön. Mégis találkozom eqy kisgyerekkel. Talán hétéves lehet. Kisgadó Attilának hívják, — Hol laktok, Attila? — A Münnich Ferenc utcában . .. — Már hol? — Pécsett. De itt vettünk egy házat. Nyaralunk. Anyukám is jön ki jövő héten. — Jól érzed magad itt? — Igen. Oda megyek, ahova akarok. Ezt a kutat hiába nyomkodja, nincs benne víz. Mór nem működik. De a falu alatt van egy forrás. Hideg, tiszta víz folyik, abból igyon. — Jól van Attila ... Kimondhatatlan nevű — németes hangsúllyal beszélő — mamától kérdem, hányán lakják Kisújbányát manapság? — Már csak hat család. Vagyis a helybeliek közül. Mert újak is vannak, városiak, akik nyaralni járnak. Mi is eladnánk a házunkat. Akar venni egy házat? — Hm . . . Megmutatja? — Persze. A kert legalább egy holdnyi, ha nem több. Két nagy szoba, meg egy kisebb, aztán ilyen meg olyan helyiség, a szobák hűsek, a ház méltóságteljesen áll a hegyoldalban, a magas tévé-antenna jelzi, hogy azért ide, az istenhátamögé behozható ez a nyugtalan, forrongó nagyvilág. — Mi csak akkor költözünk Heténybe a fiammal, ha már az új tulajdonos itt lesz, különben tudja ... itt az elhagyott házakból eltűnik minden, mindent leszerelnek, visznek, hordanak szanaszét. Mert ugye minden elpusztul különben itten . . . Az iskolával szembeni ház falára gyerekkézzel írt felirat így, hosszú ó-val: „Meghalt a boltosunk!” Mint egy segélykiáltás, amelyet senki meg nem hall. Két esztendeje még hallottam erről-arról, hogy üdülőfalu, meg minden, meg új kéne, akkor megmenekül Kisúj- bánya a pusztulástól. Jómagam is hasonlóképpen fejeztem be akkori riportomat. Sehol semmi. Majd ez is „szenzáció” lesz, mint Gyűrűfű. Vagy még az sem. Egyetlen úton múlott minden. Mert... hogy mást ne mondjak, Hetény felől átszelve a keleti Mecseket, bizony nagyok itt a távolságok. De... ha Óbányáról közelítenénk meg ezt a völgyet — amelynek az óbányai tulajdonképpen a folytatása —, mindössze négy kilométernyit kell elsétálni. Vagy innét oda. Gyönyörű út. Csak kocsival, szekérrel járhatatlan. Gyaloqösvény viszont még nem váltja meg a világot, pontosabban Kisújbónya sorsát. A gyalogösvény — két erdőborította meredek hegy között — ott ér véget, ahol Óbánya kezdődik, vagyis a két p'isztrán- gos tónál. Ez a vidék a keleti Mecsek másik gyöngyszeme. Több mint tízezer pisztráng- ivadékot telepített ide a me- cseknádasdi tanács — a megépített mesterséges tavakba. Mi történik' a halakkal? Ki tudja? Semmi. Pedig ötletként az sem volt elvetendő, hogy esetleg hazai vagy külföldi pecá- soknak jogot adni a horgászásra — ésszerű szabályozással, korlátozással: ha jól megfizetik persze .. . Valahogy abbamaradt ez is. Mint ahogy az óbányai strandbüfé korszerűsítése. Erről is írkáltam már annakidején, de ha már egy — ma már majdnem minden háztartásban megtalálható — hűtőszekrényt nem képesek beállítani, akkor még áruválasztékról sem lehet álmodozni, ami mégis csak emennek függvénye. Az át viszont — amely a közelmúltban készült el — Me- cseknádasdtól egészen Óbánya felső végéig szép és masszív. Ha jól emlékszem ... valamikor.. . Óbányáról megindult a népvándorlás, el, „lakottabb" vidék felé ... A városiak azonnal megvásároltak néhány házat és azonnal „kifelé" vándoroltak, városról falura. Most a helybelieknek már ajánlatot sem lehet tenni házvásárlásra. Eszük ágában sincs elköltözni. Van útjuk ... A faluban is aszÓbányai látkép. Szokolai István felv. foltos az úttest, s a járda és az út között minden ház előtt virágágyás. Ezt már nem* az állam —, hanem a lakók varázsolták ide. A Réka-völgyi üdülőtelepen már felnőttek a fák és a díszcserjék. Kristálytiszta víz Folyik a telep mentén. Inni is lehet ebből, de van a víkendházak között egy pumpás kút, kitűnő ivóvízzel. A betonkáván egy tisztára mosott üveg pohár. Azt mondja egy férfi, nem felejtette ezt itt senki. És nem is viszik el. Közös. . Aki inni akar,, igyon a forrásból. Mindjárt másként látja ezt a szép, gyönyörű világot. Az előbb még — nem kevés gúnynyal — kinevettem a telep elején álló „csicsás", cicomás ví- kendházat. Olyan, mint egy nagy torta. Rózsaszínű és barna csokoládés torta. Ami tortában is ronda. Házban még rondább. Dehát... végülis olyan, amilyen. Nem is lenne jó, ha minden tökéletessé válna. K rifekszünk a napra, csapkodom a szöcskéket, illetve csak éppen elhajtom magamról. Visszaugrálnak, megint elhajtom őket. A legnagyszerűbb türelemjáték: megvan hozzá minden, ami kell; vagyis egy szép, nyugalmas nyári délután, friss fűben heverészve, magas hegyek tövében. Rab Ferenc l * i £ * j I á• jK i c j í f l3 i j r •í“ x —■ § • t ej | fi; ..»><5» .£2ra»> |*ier-3F f^Bí- Mt: ^**VlZL » ■*•* *,- J* '££. • . a* z* j&y !M<yTffflH-r miiIrwIntfT