Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-17 / 255. szám

1975. szeptember 17., szerda Dunántúli napló 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Elutazott Hazánkból Róbert Ingersoll Robert Ingersoll, az Amerikai Egyesült Államok külügymi­niszterének első helyettese szeptember 14-16. között hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodott. Robert Ingersoll megbeszélést folytatott Púja Frigyes külügy­miniszterrel, dr. Biró József külkereskedelmi miniszterrel és Mar­jai József külügyi államtitkárral a magyar-amerikai kapcsola­tokról és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A külügyminiszter-helyettest fogadta Gyenes András,, az MSZMP KB titkára, az országgyűlés külügyi bizottságának el­nöke és dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes. Sztanko Todorov Prágában Lubomir Strougai, a cseh­szlovák kormány elnöke Prágá­ban hétfőn hivatalos vacsorát adott Sztanko Todorov, a bol­gár Minisztertanács elnöke tisz­teletére. Lubomir Strougai a vacsorán elhangzott pohárköszöntőjében megelégedéssel nyilatkozott a csehszlovák-bolgár gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működés fejlődéséről. 4- OSAKA: Kimúlt hétfőn Ja­pán tennoji állatkertjében a tigris és oroszlán keresztezésé­ből született harmadik tigrosz- lán is. Első ízben tör­tént meg a két állatfajta ke­resztezése, de az egy hete . született három utód életkép­telennek bizonyult. 4- WASHINGTON: Az ame­rikai külügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter csütörtökön a Fehér Házban találkozik Ford elnökkel és Henry Kissinger külügyminisz­terrel. Gromiko pénteken újból találkozik amerikai kollégájá­val 4- ALGÍR: Az Egyiptomi Arab Köztársaság madridi nagykö­vetsége elleni támadást végre­hajtó palesztin csoport négy tagja kedden délelőtt Algír­ban sajtóértekezletet tartott. A csoport szóvivője kijelentette: kezdettől lógva tudták, hogy Egyiptom nem fog engedni kö­vetelésüknek, mégis sikeresnek tekintik akciójukat, mert célját elérte azzal, hogy a világköz­vélemény figyelmét felhívta az egyiptomi—izraeli megállapo­dás veszélyeire. 4- LONDON: Harold Wilson angol miniszterelnök kedden, Nicolae Ceausescunak, a Ro­mán Államtanács elnökének meghívására, kétnapos hivata­los látogatásra Bukarestbe uta­zott. A román vezetőkkel terv­be vett megbeszélésein túl Wilson — a román fél kéré­sére — közös nyilatkozatot ír majd alá, mely elősegítheti az angol—román gazdasági ko­operációt.-f LONDON: Anglia bejelen­tette, hogy ismét import-vámo­kat vezetett be egyes portu­gál textilcikkekre. Mindez sú­lyos csapóst jelent Portugália külkereskedelmére, mivel Ang­lia az első helyen áll a Kö­zös Piac országai közül a por­tugál textiliák importjában. A Közös Piac más országai, ame­lyek korábban csökkentett im­portvámokat vetettek ki a por­tugál textíliákra, most ismét teljes vámtarifát vezettek be. ARGENTÍNA: Átszervezték a kormányt Italo Luder, Argentína ideig­lenes elnöke hétfőn este, alig két nappal hivatalba lépése után átszervezte a kormányt. Lemondott a kabinet két kulcs- fontosságú tagja, Vicente Da- masco belügy- és Jorge Garrir do hadügyminiszter. Velük együttt távozott Isabel Perón asszony magántitkára és szó­vivője is. Damasco helyére Angel Rob­ledo, eddigi külügyminiszter, a hadügyi tárca élére pedig To­mas Vottero, régi peronista, Luder személyes jóbarátja került. Az új szóvivő Enrique Olmedo, az elnöki magántitkár pedig Luder fia, Ricardo Luis Luder ügyvéd lett. Az argentin főváros politikai megfigyelői főleg Damasco tá­vozását tartják figyelemre mél­tónak. Perón asszony egyik leg­hívebb támogatóját már hóna­pok óta támadások érték, amiért a polgári kormányba belépve politikai befolyást pró­bált szerezni. Két héttel ezelőtt a tábornokok nyomására a hadsereg nyugállományba he­lyezte. Az argentin lapok általában arra számítanak, hogy Luder igyekszik majd eltávolítani a kormányból a betegszabadság­ra vonult Perón asszony minden személyes hívét, Isabel Perón egyhónapos betegszabadságra ment és a fővárostól 700 kilo­méterre levő hegyekben pihen. Távozásakor közölte, hogy Lu­der minden döntését előre jó­váhagyja. Politikai megfigyelők azonban arra is emlékeztetnek, hogy a szenátus elnöke a kongresszus nyomására és Pe­rón asszony ellenkezésével szemben lett az elnök utód­jelöltje, kettejük között tehát nem lehet tökéletes az össz­KS/D. NAPLŐ. TELEFOTÓ Szeptember 15-16-án került sor Prágában Magyarország és Csehszlovákia központi tervező szerveinek a két ország 1976- 80. évi népgazdasági tervegyeztetésével kapcsolatos záró tár­gyalásaira. Huszár Istvá'n, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, valamint Václav Hula, a CSSZK kormányának elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke aláírta az egyeztetésről szóló egyezményt. 4- MEXIKÓVÁROS: Áradás pusztít Mexikó északkeleti part­vidékén. A víz ötvenezer hek­tár termőföldet és több tucat falut árasztott el. Huszonötezer embert kitelepítettek. Kocsma­robbantok Példátlan biztonsági in­tézkedések közepette kez­dődött kedden az előrelát­hatólag legalább két hó­napig tartó monstre-per a londoni Old Baily bírósá­gán. A tárgyaláson három ir származású férfire és egy angol nőre próbálják rábi­zonyítani azt, hogy ők ké­szítették elő tavaly októ­berben angliai kocsmák felrobbantását az IRA ide­iglenes szárnyának megbí­zásából. A londoni City bí­rósági épületének tetején a Scotland Yard mesterlövé­szei biztosítják a környéket. hang. A lapok máris célozgat­nak arra, hogy az elnökasszony egyhónapos betegszabadsága hosszabbra is nyúlhat, sőt Isa­bel Perón talán vissza sem tér többet az elnöki palotába. A politikai gyilkosságok megállít­hatatlan hulláma, a súlyos inf­láció és a gazdasági válság olyan terheket rakott az elnök­asszony vállára, hogy az ideg­kimerültség jelei mutatkoztak rajta. 4- Új DELHI: Indiai kormány­körökben derűlátók az ország várható szemestermény termé­sét illetően. A becslések sze­rint a jelenlegi árvizek ellené­re legalább 69 millió tonna szemesterményt takarítanak be idén Indiában. 4- RÓMA: Huszonnégy órás általános vasutas sztrájk kez­dődött hétfő este, Olaszország­ban. A vasutas dolgozók mun­kakörülményeik megjavítását követelik. 4- KAIRÓ: Egyiptom azzal a felhívással fordult különböző nemzetközi cégekhez, hogy te­gyenek ajánlatot Anvar Szadat- ról elnevezendő város építésé­re. Az új várost Kairótól észak­ra mintegy 38 mérföldnyire lé­tesítenék Alexandria közelében, egymillió lakos számára. Az építkezéseket a tervek szerint 7977 elején kezdenék meg.-4 BRÜSSZEL: Az EGK a je­lek szerint kész haladéktala­nul megindítani Portugália gaz­dasági támogatását, ha Lisz- szabonban a kilencek politikai feltételeinek megfelelő kormány alakul. Mariano Rumor olasz külügyminiszter, aki az EGK- tagállamok külügyminiszterei­nek kétnapos brüsszeli tanács­kozásán elnökölt, újságírókkal közölte, hogy jelenleg a szak­értők foglalkoznak a szükséges anyagi segély mértékének meg­határozásáról, s ha a lissza­boni kormány megalakul, azon­nal megindulhatnak a hivata­los tárgyalások, — feltéve, hogy ez a kormány kielégíti a kilencek nyári csúcstalálkozó­ján megszabott feltételt, a ,,pluralista demokrácia" köve­telményét. 4- BRÜSSZEL: Az EGK alap­szabályaival ellentétesnek, így jogellenesnek minősítette az EGK bizottsága a francia kor­mánynak azt a döntését, hogy 12 százalékos behozatali vám­mal sújtják az olasz asztali bo­rok importját. A bizottság fel­szólította Párizst a döntés meg­változtatására. Lardinois, a bi­zottság illetékes tagja utalt ar­ra a lehetőségre, hogy Brüsz- szel szükség esetén a Közös Piac saját kereskedelmi bíró­ságánál is panaszt emelhet. Elfogadták a rendkívüli ülésszak záróhatározatát Megkezdte munkáját az ENSZ XXX. ülésszaka Kedden közép-európai idő szerint 20.38 órakor megkezdte munkáját az ENSZ-közgyűlés 30. rendes ülésszaka. Az ülésszakot Abdel Aziz Buteflika algériai külügyminiszter, az előző ülés­szak elnöke nyitotta meg. Helyi idő szerint kedden dél­után a záróhatározat elfoga­dásával véget ért az ENSZ-köz­gyűlés 7. rendkívüli ülésszaka. Ä közfelkiáltással elfogadott dokumentum egy új, igazságos nemzetközi gazdasági rendszer létrehozásával, az ENSZ-tagál- lamok gazdasági jogait és kö­telezettségeit lefektető charta végrehajtásával kapcsolatos in­tézkedéseket foglalja össze. Ezek az intézkedések érintik a nemzetközi kereskedelmet, a kapitalista valuta- és pénzügyi rendszert, a tudomány és tech. nika. fejlesztését és alkalmazá­sát, az ipar és mezőgazdaság fejlesztését csakúgy mint a fej­lődő országok közötti együtt­működést és az ENSZ gazdasá­gi és szociális szervei haté­konyságának javítását. Gromiko nyilatkozata Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere, az ENSZ közgyűlés 30. ülésszakán részt­vevő szovjet küldöttség veze­tője hétfőn New Yorkba érke­zésekor az alábbi nyilatkozatot tette: A szovjet küldöttség — mint mindenkor — aktívan részt kí­ván venni az ENSZ közgyűlés ülésszakának munkájában. Mi már nem egyszer beszél­tünk arról, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek és az ENSZ olyan fóru­mainak, mint a közgyűlés. Az igazság megköveteli an­nak kimondását is, hogy az ENSZ tevékenységének ered­ményei még mindig kisebbek, mint amilyenekre a népek jog­gal számíthatnak. Az ENSZ nem mindig része­sítette a megfelelő visszauta­sításban az agresszorokat, nem mindig volt a béke hatékony őrzője. Ebben természetesen azok a bűnösök, akik a politi­kában az ENSZ alapokmányá­val ellentétesen járnak el. A Szovjetunió a világszerve­zet alapokmánya szigorú betar­tásának híve volt és az is ma­rad. Ezzel kapcsolatban az egyik fő feladat az, hogy az ENSZ ne térjen ki korunk kulcs- problémáinak megvitatása alól, amelyek a béke fenntartását érintik, hogy fejlessze és mé­lyítse mindazt a pozitívumot, ami mind az ENSZ keretei kö­zött, mind annak keretein kí­vül végbement a nemzetközi szintéren a világban kialakult feszültség csökkentése és min­den nép szilárdabb biztonsá­gának megteremtése érdeké­ben. Mi ellene vagyunk annak, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete másodrangú kérdé­sekre fordítsa a figyelmet és megkerülje a béke és a há­ború kardinális problémáit. A Szovjetunió a közgyűlés­nek ezen az ülésszakán is a népeket foglalkoztató kérdése­ket fog felvetni. Minden állam, minden ál­lamcsoport, ha valóban törő­dik a béke sorsával és jószán­dékkal vesz részt az ENSZ köz­gyűlés harmadik ülésszakán, .mint mindenkor, érezni fogja most is a Szovjetunió és a szocialista közösséghez tartozó, a béke és a népek közötti ba­rátság irányvonalát szilárdan követő valamennyi állam tá­mogatását. Felhasználom ezt a lehető­séget, hogy a legjobb kívánsá­gaimat fejezzem ki az Egyesült Államok népének, amellyel a Szovjetunió a béke és a békés egymás mellett élés elveire alapozva jó, baráti kapcsola­tokat kíván fenntartani, ugyan­csak jókívánságaimat fejezem ki New York város lakosainak. Portugália Lisszabonban kedden folyta­tódtak a kormányalakítási tár­gyalások Gomes elnök, Azevedo kijelölt miniszterelnök, a kom­munista és a szocialista párt megbízottjai között. Hivatalos helyről származó értesülések szerint nehézséget okoz az új kabinet összetéte­lének meghatározásában a Soares-féle szocialista párti ve­zetésnek több olyan követelése, amely arra irányul, hogy a „tömegtájékoztatás pluralizmu­sának” jegyében szervezzék át az államosított lapok, továbbá a rádió és a televízió tájékoz­tatási rendszerét. A szocialis­ták több személyi változást is követelnek. A forrás szerint to­vábbra is várható, hogy Azeve­do tengernagy még a héten, megalakítja kabinetjét. Chile éjszakája Salvador Allende, a két évvel ezelőtt meggyilkolt el­nök Kuba nagy barátja volt. Hatszor járt a szigetország­ban. Személyes jó barátság fűzte Che Guevarához, Fidel Castróhoz. Az elnök 1972 de­cemberében látogatott Kubá­ba kormányküldöttség élén. Öt, Luis Corvalánt, s a Népi Egység más vezetőit egymil­lió ember köszöntötte és fo­gadta Havannában. Tudósí­tóként tíznapos programjuk minden számottevő esemé­nyén részt vettem. A szeren­cse úgy hozta, hogy decem­ber 14-én délután egy pál­maligetben több mint két órát beszélgethettünk: Allen- de, Luis Corvalán, Fidel Castro és néhány külföldi új­ságíró. Találkozás Corvalánnal Most, amikor újból kutatok jegyzetfüzetemben, egy ké­sőbbi dátumozású, ceruzával aláhúzott megjegyzés ötlik a szemembe: „A nemzet leg­főbb ellenségének nyomrave­zetője 500 ezer escudót kap", így adott ki országos körözést a junta a Chilei Kommunista Párt főtitkára ellen. A körö­zési lapon ez szerepelt: Luis Corvalán tanító. Egy hét múl- va elfogták. A koncentrációs táborrá alakított santiagói nemzeti stadionba hurcolták. Vérebek vigyázták. Később Dawson-szigetére, onnan a Trés Alamos koncentrációs táborba hurcolták. Most is ott tartiák fogva, a parancs­noki épület második emele­tén. Egészsége megromlott. Kiújult gyomorfekélye, látását is kezdi elveszíteni. Ellenőriz­hetetlen a juntának az a közleménye, hogy Corvalánt vakbélgyulladással megope­rálták. Az egyik őr segítségével nemrég kicsempészett levelé­ben az állt, hogy a pribékek már sétálni sem viszik. Nem érintkezhet senkivel. Szenved a most befejezéséhez közele­dő chilei télben. Fiával be­széltem alig egy évvel ezelőtt, ő mondta: „Apám hite töret­len”. Ez a hit, szenvedély áradt Luis Corvalán minden mon­datából, amikor azon a kubai beszélgetésen vázolta a ter­veket, formálgatfta a chilei nép jövőjét. „Amit teszünk, a népért tesszük. A sokat szen­vedett, jobb sorsra érdemes chilei munkásért, parasztért" — mondotta. A reakció már az első per­cektől támadott. Igyekezett olyan légkört teremteni az országban, hogy lejárassa a Népi Egység vezetőit. A ter­rorcselekmények, szabotázsak­ciók sorozatával nehezítette az új útra tért Chile első lé­péseit. Emlékszem Allende szavai­ra. Amikor azt kérdeztük: „ön szerint lehetséges-e ka­tonai hatalomátvétel?” Azt válaszolta: „Az lehetetlen! A hadsereg alkotmányhű, a pa­rancsnokok hűségesküt tettek nekem”. Tíz hónappal ké­sőbb, halála előtti órában je­gyezték fel, keserű, késői be­ismerését: „Életem talán leg­nagyobb bűne, hoqy rosszul ítéltem, meq az embereket. Nem mertem gondolni, hogy árulókkal vagyok körülvéve". Azok, akik meggyilkoltatták, Pinochet, Arellano, Palacios tábornokok, előtte két nappal még azt bizonygatták: „Elnök úr, a hadsereg hű önhöz, bízzon bennük". S Allende bízott. Egészen a tragikus nap reggel kilenc órájáig, amikor az áruló tá­bornokok lövetni kezdték a Monéda-palotát. S van ab­ban valami mély, történelmi jelkép, hogy Allende azzal a pisztollyal tüzelt az árulókra, amelyet az említett találkozá­son kapott Fidel Castrótól — „Őrizze meg, elnök elvtársi Még szükséqe lehet rá". A junta csendes halált szánt Corvalánnak. Bíróság elé nem meri állítani. Hiszen jól tudja, a mondvacsinált perben lelepleződnék az árulók igazi arca, szándéka. Nem véletlen, hogy a chilei Gestapo egyre qya.krabban „szivárogtat" ki híreket Cor­valán romló egészségi álla­potáról, hogy felkészítse a közvéleményt a legrosszabbra. A Chiléből érkező nopihí- rek szinte visszatérő motívu­ma: fokozódik a terror. Az olvasóban joggal fogalmazó­dik meq: minden tiszt, min­den katona fenntartás nélkül egyetért a fasiszta juntával? A válasz: nem. Erre sok jel mutat, de legfőképpen az a helikopter-szerencsétlenség, amely a belügyminiszter rej­télyes halálával végződött. Király Ferenc (Következik: Ki volt a he­likopteren?)

Next

/
Thumbnails
Contents