Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-05 / 182. szám
Felújítják a siklósi művésztelepeket A két siklósi művésztelep alighanem belépett a legszebb ifjúkorba. A szársomlyói kőszobrász művésztelep e nyáron tölti be a nyolcadik életévét, a siklósi kerámia alkotótábor a hete3iket. Évente száz-százhúszezer ember fordult meg az utóbbi időben itt. Javarészük nyáron. A két, egymástól alig elválasztható művésztelep hazai turisztikai érdekességgé is fejlődött. Bizonyítottak ötvenegy kőszobor áll ma a régi bánya területén, negyvenöt hazai és külföldi művész alkotása. Siklóson hetvenöt keramikus dolgozott eddig, közülük harminc külföldi, és válogatott műveik száma meghaladja a négyszázat Ha ehhez hozzászámítjuk a művésztelepek fenntartási körülményeinek tisztázottságát, a pontosan körvonalazott terveket, a nemzetközi művészeti életben kivívott helyzetét, mondhatjuk, hogy az intézmény, ami többirányú lelkesedésből és jószándékból született, nemcsak az életbenmaradáshoz való jogot szerezte meg, hanem a jövőhöz valót is. Ha azonban ezen a nyáron valaki meg akarja nézni, hogyan dolgoznak a művészek Siklóson, zárt ajtókat, elhagyott kőbányát talál. A magyarázat nagyon egyszerű: építkezés folyik mindkét helyen. A Gyimóthy-villában kőművesek dolgoznak, most éppen a pincét betonozzák, falat bontanak. A ház konyhát kap, a földszinten étkezőt, az emeleten hat szobát; kialakítják az összkomfortot. Lent, a szabadtéri műhelyben ugyancsak nagy munkák következnek a . nyáron: elvégzik az elmaradt, ún. bányafelhagyási eljárást, ami robbantásokkal, a törmelék eltakarításával, a meredek sziklafalak biztonságossá tételével jár. Föld alá helyezik a kábeleket, különféle balesetveszélyes vezetékeket, s egyben elvégzik azt a tereprendezési munkát is, ami a telep további működése érdekében már esztétikai szempontból sem halasztható. A Gyimóthy-villa hajdan romos állapotából átmeneti, nyári turistaházzá alakult. S bár már évek óta használták a művészek, egy sor probléma nem volt tisztázva. Újjászületés, összefogással Sor került egy nagyszabású rekonstrukciós terv kidolgozására. A helyi ciszterna helyett lesz vízvezeték, meglesz a kötelező segélykérő telefonvonal, téliesítik a Gyimóthy-villát, rendezik körülötte a kertet, kiküszöbölik a volt bányaterületen a balesetveszélyt, ami az ott megforduló rengeteg ember miatt már aggasztóvá vált. Akkor viszont már logikusan következik, hogy a rég tervezett kőmegmunkáló gépek elhelyezését is megoldják. De kell turista pihenőhely, parkoló, büfé is lent. az út mentén, mert a bor- és dinnyeárusítás ugyan hasznos volt, de a dinnyehéj- hegyek már kevésbé. . Az idegenforgalmi fogadótér terveztetését az Orszáaos Idegenforgalmi Tanács vállalta, az Országos Természetvédelmi Hivatal a bányarekonstrukció fedezi, a Baranya megyei Posta- igazaatóság nagyösszegű társadalmi munkát aiónlott fel a telefonvonal létesítéséhez, beszáll a költségekbe a Mecseki Intézőbizottság is, s természetesen a Siklósi Községi Tanács, a siklósi Járási Hivatal és a Megyei Tanács. A Művészeti Alap a műhelybővítéshez nyújt seaítséget. Az Alkatótelepek Irodáiénak vezetőie, Csenkev Éva művészettörténész esztétikai problémák helyett, ezen a nyáron térképekkel és hatósági engedéRekonstrukció, régészeti kutatás, átalakítások határolt udvar már most mutatja a későbbi képet, noha még kőművesek dolgoznak a falak helyreállításán. Hangulatos kert, pihenőpark, szabadtéri kiállításra alkalmas hely alakul itt ki, s érdekes látnivalót ígér az ásatások közben felszínre került ipari műemlék, egy régi mészégető is. Az épületben viszont valamennyi fentemlített átalakítási munkát meg kell, hbgy előzzön a régészeti kutatás. Ahhoz, hogy megismerjék az épület középvalót kapnak. Rendbeteszik a Szársomlyó oldalában húzódó, egyedülálló szépségű, ún. német-utat. Restaurálják a kolostort Azt tartják, hogy a Szársomlyó egyébként is különleges, nemcsak festői szépségű, de természetvédelemre méltó hegy. Kár, hogy Siklós felől haladva először a ma is működő, a hegyet szemlátomást fogyasztó kőbánya ötli'k a szemünkbe. Nem tudom, nélkülözhetetlen-e, de az biztos, hogy egyike azoknak a fájdalmas eseteknek, amikor visszavonhatatlan pusztulást okozunk a természeti kincsekben. Siklóson, a keramikusok művésztelepének helyén, a volt ferences kolostorban már valamivel bonyolultabb a helyzet. Az, egyik probléma az vo.lt, hogy az épület már sok javítást igényelt, elsősorban a tető és a különböző időkből származó épületgépészeti berendezések. A másik problémát az jelentette, hogy műemléki szempontból el kellett végerni néhány át-, azaz visszaalakítási munkát. Idézve az Országos Műemléki Felügyelőség tervezési programjából: ..„Ki kell bontani az udvarra néző árkádokat, vissza kell állítani a külső és belső járószinteket, el kell bontani a tetősíkokat megbontó utólagos toldalékot, vissza kell állítani az eredeti homlokzati architektúrákat." A középkori eredetű, majd többször átépített épület műemlék jellege megkívánja nemcsak a fenntartást, hanem elrontott jellegének visszaállítását is. A tervezetben szereplő munkák után véqül az alkotótelep megfelelő műhelyeket, kiszolgáló helyiségeket, lakószobákat kap, az Alkotótelepek Irodája közös helyiséqek, sőt a réq szükséges raktárak, munkabemutató szoba és kiállítóterem is kialakul az épületben. Az udvari részeken már korábban elvégezték a réqészetí kutatómunkát. Az ún. Perényi bástya egy része és a várfallal kori eredetű részeit és akkori állapotát, sok helyen falbontást kell végezni. Bonyolítja a helyzetet, hogy a kolostorhoz csatlakozó templomnál — amely ma is egyházi tulajdonú és rendeltétesű — ugyancsak hasonló feladatokat kell elvégezni azzal együtt, hogy valamiképpen meg kell oldani a sekrestye elválasztását és megfelelő megközelítését. Fenntartani a folyamatosságot A munka menete tehát: a régész távozása után kezdhetnek dolgozni az építészek és restaurátorok. A régészeti feltárás pedig éppen csak elkezdődött, jelenleg szünetel. A már említett tervezési programban sajnos, 1975 van erre a munkára időzítve, a következő év a tervezésé • és a további három (!) év a kivitelezésre szánt idő. Nyilvánvaló, hogy ezt a kérdést még valamilyen formában meg kell vizsgálni, mert ekkora szünet egy művésztelep életében túlságosan nagy, szinte pótolhatatlan. Akár siettetni a munkát, akár pedig a helyreállítás idején is biztosítani valahogy a művésztelep működését. De ha már a művésztelep pillanatnyilag nem üzemel, jó lenne, ha valamilyen formában mégis jelen lenne Siklós életében, idegenforgalmi összképében. Hiszen léte közismert tény, s az idei nyáron Siklósra látogatóknak csak kis része fogja tudni, mi az oka, hogy az épület zárva van. Kézenfekvő tehát, hogy egy kiállítást kellene legalább találniuk a látogatóknak, amelyben akár tájékoztató tábla utalna a művész- telep jelenlegi állapotára. Nem is említve az okok között azt a több mint 400 műalkotást, amely a halesztendős működés válogatott terméke, mintegy kétharmada. A művésztelepnek egyébként csak 1970—71-ben volt saját kiállítása. Kár, hogy erre eddig nem került sor, de talán még lehetne valamit tenni. Akár a siklósi várban, akár Siklóson valahol másutt egy kis teremben kiállítani a művésztelep néhány alkotását, s ezzel mintegy jelzésszerűen fenntartani a művésztelep folyamatosságát. H. E. lyekkel foglalkozik, s alig van jellemzőbb adat jelenleg, mint az, hogy a szerveknek, hatóságoknak, intézményeknek a száma — amelyekkel kapcsolatba kerültek — meghaladja a húszat. A következő szezonra azonban minden készen áll már, újra jöhetnek Magyarországról és külföldről egyaránt a kőszobrászattal foglalkozó művészek. De az érdeklődők is, akik a szabadtéri szobormúzeum mellett majd a tájból is több látniA gyermekszínjátszásról egy tanfolyam ürügyén Gyermekkorunk különös hangulatú és kellemes borzongásé emlékei közé tartoznak az iskolai színielőadások. Hosszú hónapokig készültünk ezekre az estékre, s igazán nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki szerepet kapott. Utólag visszagondolva a kócbaju- szos és szakállas játékainkra, be kell vallanunk, vajmi keveset értettünk belőle. Ami megmaradt, az a krepppapiros díszlet, a kulisszák titokzatos homálya és az előadás előtti leselkedés, a függöny rései közül az érkező közönségre, ahol ismerőseink után kutattunk. Én magam, hatodikos koromban egy matematika professzort „alakítottam”. Szerepem szerint a sinus és a cosinus tételt magyaráztam diákjaimnak ... De láttam más rossz példákat is: jónéhány falusi iskolában Tamási Áron és Illyés Gyula színjátékait mutatták be felsőtagozatos gyerekek. Nem szükséges különösebben bizonygatni, hogy pedagógusok zöme rövid idő alatt rájött ezen — iszonyú sok munkát igénylő — rendezvények értelmetlenségére. Míg az 50-es évek végén igen gyakoriak voltak, ma már mind kevesebben vállalkoznak gyermekszíndarabok rendezésére. Okkal, mert azt sokan elmondták, hogy mi a rossz, de annál kevesebben tudtak hasznos tanácsokat adni. S az irányítást u bírálattal helyettesítették. Magyar tanáraink, akik a legtöbb esetben gazdái e területnek, a főiskolán erről, ennek módszereiről, nem tanultak. Gyermeklélektani ismereteik azonban azt súgták, s helyesen, hogy a személyiségjegyeinek, s az életkornak nem megfelelő szerepjátszás a gyerekeknek sokkal többet árt, mint használ. Viszont a dramaturgiai nevelés előnyeiről, és hatékonyságáról is meggyőződhettek, amennyiben jól alkalmazták. A dramaturgiai nevelés jó és rossz példáit már a 16. században fellelhetjük. Ekkor a közép- és kelet-európai országokban a gyermekszínjátszás ugyanazt a sze- ■repet töltötte be, mint nyugaton a hivatásos színház. Komoly színészi feladatokat bíztak gyermekekre, s a kicsiket valóságos rabszolgaként kezelték. Azonban akadtak olyan iskolák is, ahol helyes pedagógiai eszközként alkalmazták, a tananyagban szereplő antik drámákat adták elő, fejlett színpadi technikát alkalmaztak, s rangos ének- és zenetanárokat foglalkoztattak. A jó hagyományok között különösen kiemelkedő hely illeti meg a Sárospatakon tevékenykedő Comeniust, aki például a Schola Ludus című latin minta drámájában az egész tananyagot dramatizálta. A 18. században pedig Pécsett a pálos rend iskolája egyik szülőhelye volt a magyar színműirodalomnak. S ebben az évszázadban, megint negatív példa, 1768-ban Félix Bemer német gyermekszíntársulata már rendszeres előadásokat tartott Budán a Vörös Sün és a Fehérkereszt fogadókban. Az iskolai színjátszás virágkorának a hivatásos színjátszás térhódítása vetett véget Századunkban, Lakner bácsi Gyermekszínháza néven indult ilyen jellegű vállalkozás 1926-ban, sajnos ez is csak a különleges tehetségű gyermekek számára adott szereplési lehetőséget. A gyermekszínjátszás hosszú évekig tartó hazai veszteglése után az idén a Népművelési Intézet kétéves gyermekszínjátszó rendezői tanfolyamot indított Mohácson. A kurzus célja az, hogy a gyermekszínjátszó csoportok vezetői olyan elméleti és gyakorlati felkészítést kapjanak, amely alapján a fágabban értelmezett gyermekszínjátszás és dramatikus játék új irányzatait, módszereit beépíthessék további munkájukba. A tanfolyam előadóinak egyike volt Debreceni Tibor, a Népművelési Intézet előadóművészeti osztályának vezetője is, aki tulajdonképpen saját kezdeményezésének tekintheti a rendezőtanfolyam megindítását. Elmondta, hogy a szakember- képzés szükségességére a helikoni játékok hívták fel a figyelmet, a középiskolások színjátszóinak igen gyenge szereplése nyomán. A mostani kísérleti jellegű tanfolyamnak eddig elsősorban külföldi előzményei voltak. Angliában, 1920-ban Slade indította meg az iskolákban a drámai nevelést, az alkotó dramaturgia módszerét, de komoly hagyományokkal rendelkeznek a szovjetek, a lengyelek és a csehek is. Az első észrevehető változás hazánkban alig tíz éve következett be, de sajnos az is hibás irányban. A gyermek színpadok műsorán is mind gyakoribbakká váltak az oratorikus formák, s ezzel merev, felnőtt utánzó pózokba kényszerítették a mozgásigényes gyerekeket. Természetesen azért voltak igen figyelemreméltó kezdeményezések is, bár ezek inkább az utóbbi évekre tehetők. Ilyen a szentlőrinci kísérleti iskola és még jónéhány intézet, ahol például a tantervbe építették a dra- matikai nevelést. A hibák felmérése és az eredmények összegzése volt a tárgya az I. Gyermekszínjátszó találkozónak, melyet néhány évvel ezelőtt Pécsett tartottak. A folytatás azonban az idei nyárig váratott magára. Nós, milyen felismeréseket tart szem előtt ez a tanfolyam? Bizonyos, hogy alsós gyerekekkel szereposztásos darabot nem lehet játszatni. Számukra az érdekes, sokmozgásos, táncokkal tarkított népi játékok a legalkalmasabbak. Az ilyen korú tanulók az improvizációs és szerepváltásos játékokat kedvelik. Ezt hazánkban az óvodák csinálják a legjobban. A kötött szöveges szerepjátékra csak a 7—8. osztályos gyerekek alkalmasak. Törekedni kell orra is, hogy a gyerekeket ne vigyük fel a színpadra, egyéniségük számára ez teljesen alkalmatlan szereplési hely. A lehetőségek és a rendelkezésre álló anyag alapján minden remény megvan arra, hogy a tanfolyam befejezése után egy kiváló módszertani anyag állhat majd az érdeklődők rendelkezésére.' Célként szerepel az is, hogy a tanárképző intézetekben fakultatív tárgyként oktassák a gyermek- színjátszó rendezői ismereteket, és jussunk el odáig, mikor csupán csak ilyen képesítéssel rendelkező vállalkozhat gyermekdarabok bemu- tattatására. Ügy tűnik tehát, végre megfelelő útra került a gyermekszínjátszás ügye, s a szigorúan vett pedagógiai célokon kívül mindjobban a hatékony művészeti nevelést is elősegíti. Füzes János
