Dunántúli napló, 1975. július (32. évfolyam, 178-208. szám)
1975-07-12 / 189. szám
GALAMBOS í LÁSZLÓ Boldogság Lüktet az Ür. Ezüst csillag-kereszt hátrál, az éj körötte fogyni kezd. Száguldhatunk. A szárnyak erejét nem rontja már a markoló sötét. Harmat ivó lepkék a lombokon. Hajlok hozzád, ölellek asszonyom. A bogyós gally tilinkókkal tele. Zöldben billeg a málinkó feje. Nézd, kedvesem, virág-kastély a fa. Egy-egy szirom parányi ablaka mögött csöpp láb mozdul hajlékonyán. Méhecske zsong, sürög otthonosan. Vendégelünk a hab-fürtös folyam. Halászhajónk suhan meggypirosán. Attöretett a kupolás magány. Tárulkozunk a világ ágbogán. Az égi öv f tág teret foghat át. Üvegben bor. A kenyér hű barát. Asztal meg ágy a hajlék öröme. Melengess még boldogság köntöse. Ölelkező Virágzik a bodza sátora fölöttünk. Hoztunk aranylétrát. Mesefára szöktünk. Arvalányhaj-sárga füvek hívogatnak. A csillagok házán világit az ablak. Az éjszaka habját kerülgeti lábunk. Zendülő kövek közt ölelkezve hálunk. Szirt-héjas időben tik-takkol az óra. Fenyőágat hintünk bársony-nyergü lóra. Örök suhanásban, teljes ölelésben, mindig egymás mellett utat vágó fényben. Holdas bújdosásban, játszó bújdosásban hófehér koporsót nem cipel a vállam. Bölcsőre hajoljál. Selyem inget mossál. Virágvasárnapkor csöngettyűz az oltár. Pörögjön az orsó. Redőzzön a vászon. Gyémántfarkú páva rezeg koronádon. Pehely ring a Naphoz. Fordul az éj kelyhe. Borostyán-süvegben Csodák fejedelme. Virágzik a bodza sátora fölöttünk. Hoztunk aranylétrát. Mesefára szöktünk. Forrásban fürösztöd gyöngybe borult szárnyad. Izzó tulipánnal suhanok utánad. B HÉTVÉGE .........................................................................................>................. A szerelmes levél jg ste a tehergépkocsival ment haza, ott állította le a ház előtt és korán lefeküdt, mert hajnali háromkor már indulnak . .. Az asszony csomagolt. Az új kofferba, amit most vettek, mert még soha nem utaztak sehová, eddig nem volt rá szükség ... Háromszáz kilométer távolságra utazik ... Sohasem voltak még távol egymástól. Hogyan fog ott élni? Főznek majd maguknak... talán jó idejük lesz, hamar végeznek a munkával és jöhetnek haza ... Aztán lefeküdt ő is, de nyugtalanul aludt. Nem szabad semmiről megfeledkeznie! A hajnal hűvös volt. Egy csésze kávé... A cipők! Zsíroskenyér. Útravaló. Az igazolványok és a pénz! — Járj szerencsével! Gyorsan, vacogva futott vissza a házba, a függöny mögül nézte az indulást. — Este gyertek el hozzám ... — mondta napközben az asszonyoknak. — Hogy érzed magad egyedül? —- kérdezték cinkos, ravasz mosollyal asszonytársai. — Nagyszerűen! Kipihenem magamat! — felelte hetykén. Aztán megjöttek az első üdvözlő lapok. — Hát a tiéd? Nem írt? — Mit kellene írnia? — nevetett. — Talán szerelmes levelet? Jobban teszi, ha rámosolyog valami helyes kislányra I Mentek a napok. Munka, gyerek, kert, jószág. — Na, mi van? Még mindig nem írt? — Nyughassatok már azzal az írással! Tizennégy éves házasok vagyunk! Nem tudtok jobbat kitalálni? Az elnök hozta meg a hírt; még két nap és jönnek haza. Másnap az egész falut beszaladta. — Hé! Akartok egy igazi szerelmes levelet látni? Az asszonyok összefutottak. A képeslap már össze volt gyűrődve, összefogdosták a kíváncsiak. Idő, munka, koszt... — Ez neked szerelmes levél? Hol van ebben a szerelem? — fitymálták. — Itt, ide nézzetek! A fejek összehajoltak, a szemek tágra nyíltak. Valóban; közvetlenül a bélyeg mellett, picinyke betűkkel oda volt írva; „A te Alexed". — A te Alexed! Látjátok? — és felnevetett, hangos, boldog nevetéssel. Irmgard Abe (Antalfy István fordítása A cirkuszban telt ház volt. A porondon Hókusz, a nagy illuzionista mutatta be trükkjeit. Éppen egy nyulat varázsolt elő a cilinderéből. Aztán gyorsan egy másikat is. Mindenki tapsolt. Hókusz elegánsan meghajolt, mosolygott, aztán készülődött a következő mutatványhoz. És ekkor egy nagyhajú, barkós fiatalember a nézőtér első sorából felkiáltott: — Ez is valami?! Mindenki arrafelé nézett, a hátrább ülők felágaskodtak, csak Hókusz mester nem vett tudomást a közbeszólásról. Galambokat csalt elő a cilinderéből, majd egy' galambdúcot, amin a madarak elhelyezkedtek, és békésen turbékol- tak. Egy ismert népdalt turbé- koltak, ez is hozzátartozott a mutatványhoz. A taps lanyhábban csattogott, mert mindenki a barkós fiatalembert nézte, hogy az mit szól hozzá. A barkós legyintett, majd kicsit hátrább fordulva, hogy a távolabb ülők is hallják, hangosan kijelentette ; — Gyerekség! Ma már pofátlanság ilyennel előhozakodni! Szakállas trükkök! Most már Hókusz mester is odanézett. Villámló tekintetét előzékeny mosollyal csendesítette, és bűvészpálcájával a fiatalember felé bökött. — Hp önnek gyerekség, akkor jöjjön és csinálja utánam. Hölgyeim és uraim, a kudarcért nem vállalom a felelősséget! A fiatalember bólintott, és átmászott a porondra. A közönség tapsolt, és bátorító szavakat kiabált. Sokan azt hitték, hogy ez valami bohóctréfa, és hozzátartozik a műsorhoz. — Piszok — sziszegte Hókusz mester, ahogy a fiatalember odaért —■, előadás után kibelezlek! Tönkretetted a műsoromat! Az igazgató ekkor már ott topogott a manézs bejáratánál, és képtelen volt eldönteni, mit tegyen. Rendhagyó eset ebben a cirkuszban, hogy valaki bemásszon a nézőtérről, és botrányt csináljon. Mindenért Hókuszt hibáztatta, aki ezt megengedte, sőt elősegítette a botrányt azáltal, hogy a hangoskodót behívta a nézőtérről. A színházban ilyenkor már leeresztik a függönyt, de egy cirkuszban, nyitott porondon, mit lehetne tenni? Semmit. Különösen azután, hogy Hókusz maga invitálta be. élegzetét visszafojtva fi- gyelte a fiatalembert, aki már ott tevékenykedett Hókusz rekvizitumai körül, és, azután ... nem akart hinni a szemének: egymás után csinálta meg azokat a trükköket, amiket előtte a bűvész. A közönség tombolt, de a fiatalember lecsillapította a zajt, és ezt mondta: — Hölgyeim és uraim, mint Tóth-Máté Miklós: Bűvészek a trükkök csak először kápráztatják el a közönséget, később már mindenki unná. Tenger meg Eiffel-torony, Hold meg csillagok, ezeket a tévében is láthatják. Ezek nem cirkuszporondra való mutatványok! — Kérem, én bármilyen trükköt tudok — védekezett a már említettem, ezek a trükkök elavultak. Tekintsék ezt részemről bemelegítésnek, és most engedjék meg, hogy néhány újabb mutatvánnyal szórakoztassam önöket. — Takarodj innen! — rúgta bokán mosolyogva Hókusz. — Széttépetlék az oroszlánokkal, te nyavalyás. Ha most elkot- ródsz, még megúszod azzal az ötven pofonnal, amit előadás után kapsz. — Hölgyeim és uraim — folytatta zavartalanul a fiatalember, néhány lépésre eltávolodva Hókusztól —, mint látják, az első sor, az én helyemet kivéve, végig foglalt. Néhány pillanat múlva senkit sem fognak ott látni! És valóban, néhány pillanat múlva az egész sor üresen tátongott. — Most visszahozom azt a kövér, nagykalapos asszonyt, aki mellettem ült. A kövér, nagykalapos asz- szony újra visszakerült a helyére. Ugyanolyan kövér volt, és nagykalapos, talán csak egy kicsit megilletődöttebb. így került lassan vissza mindenki a helyére, és az első sor újra megtelt. A közönség magánkívül volt. Ilyet még nem láttak, és csak azután következett a jova. A fiatalember eltüntette a zenekart, helyette a Beatleseket varázsolta oda. Aztán a négy angol mellé odahelyezte a királynőt is, trónnal együtt. Később világhírű középületeket teremtett a porondra. Az Eif- fel-tornyot, a Szent Péter ka- tedrálist, a Notre Déme-ot... Őserdő, tenger, sziklás hegységek következtek, majd nagy attrakciónak — amihez túst is kért a zenekartól — lehozta a Holdat és néhány csillagot. A közönség már nem tudott tapsolni. Egyik ájulásból a másikba esett, és néhány öregasszony rózsafüzért morzsolgatva, imádkozni kezdett a fiatalemberhez. Az igazgató, miután magához tért, úgy látta, itt az ideje, hogy közbelépjen. — Hölgyeim és uraim, szünet következik! — kiáltotta, és intett a zenekarnak, hogy játszanak valami indulót. A közönség kifelé tolongott a büfébe, és akkor az igazgató ráförmedt a fiatalemberre: — Ezért felelni fog! Tönkretette az előadást! — De hiszen sikerem volt... — Akkor is! Hogy mert be- szemtelenkedni a porondra?! Ki maga?! — Pókusz vagyok — mutatkozott be a fiatalember —, a szakmámat tekintve illuzionista, de most éppen a sütőiparban dolgozom, mint pék. Az igazgató arca megmerevedett. Ez szerződést akar! Nem tévedett. A fiatalember így folytatta: — Szerződtessen, direktor úr. fiatalember —, ezeket a mutatványokat a rekvizitumaim híján csináltam. Ha akarja, tüzet okádok ki magamból, és azon sütök meg hat tojásból rántottét! Hókusz is ott állt már szorosan az igazgató mellett. A pillantásával apró darabokra szabdalta a fiatlembert, — Mit mondott? — képedt el az igazgató. — Ezek után még van pofája szerződésért kunyerálni. örüljön, hogy nem vitetem el a rendőrökkel! — És a mutatványaim? Azokról mi a véleménye? — Mutatványai ... 1 — legyintett az igazgató —, nevetséges trükkök, bárgyú szemfényvesztés. De hagyjuk ezt, még ha akarnám se tudnám szerződtetni, hiszen Hókusz mesteren kívül még négy bűvészünk van. Státusunk tehát nincs, azt hiszem, ez érthető! — De a tehetség! — kapaszkodott a szóba kétségbeesetten a fiatalember. — Ha kell, eltüntetem az egész várost, vagy az egész cirkuszt. Az öt bűvészről nem is beszélve... és akkor mindjárt lesz státusa is! — Megölöm! — 'hördült fel Hókusz. — Hagyja csak — csillapította az igazgató. — Magának furcsa elképzelései vannak az életről, fiatal barátom. Hókusz mester húsz éve áll a cirkusz szolgálatában, a többiek sem tegnap jöttek ... Maga meg f csak bemászik a porondra, és mindjárt szerződést követel. Mi lenne, ha én mindenkit szerződtetnék, aki csak úgy bemászik a porondra? Ez mire vezetne? — De én ... hát én azért... — Maga még kezdő — mérte végig az igazgató. — Nem mondom, van valami érzéke a bűvészethez, de higgye el, ezek — Fiatal barátom — fogta meg a vállát jóindulatúan az igazgató —, ahogy említette, maga nagyon jó szakmában dolgozik. Ma egy jó pék nagy kincs, hiszen, ugye, a kenyér minősége állandó probléma. Mit szólna a sütőipar, ha átcsábítanánk egy fiatal munkaerőt? Nem tehetem, értse meg. Talán néhány év múlva, de most nem. A közönség meg van elégedve bűvészeink munkájával, és higgye el, mindig lázba hozza őket, ha Hókusz mester nyulat meg galambot varázsol elő a cilinderből. A bűvészetnek hagyományai vannak, ezeket nem le'het egyik napról a másikra felrúgni! A fiatalember szomorú sajnálkozással nézte az igazgatót, és a vigyorogva bólogató Hókusz mestert. Kedve lett volna mindkettőjüket eltüntetni, de belátta, hogy ez helytelen módja a bosszúnak. Ehelyett inkább saját magát tüntette el a cirkuszból. Aznap éjszakai műszakban dolgozott, sietett a pékségbe. Szünet után pedig Hókusz mester zavartalanul folytathatta mutatványait. Egy mókás pingvint varázsolt elő a cilinderből meg egy fókát. A pingvin táncra perdült, a fóka meg körülugrálta és közben mély torolchangon így kiáltott: uh, uh, uh! A közönség el volt ragadtatva. A cserfa halála Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy cserfa. Ez a mi kedves öreg fánk épp a Perc utca és a Lajos utca találkozásánál magaslott. Valamikor régen talán egy kert sarkában vagy az is lehet, hogy egy tor- nácos családi ház előtt díszelgett. De előbb a ház, majd később a kert is eltűnt körülötte. Csak ő maradt ott azon a helyen, múltat idézőn, magányosan. _ Szembe vele nagy magas lakóházak emelkedtek és ha eljött az este, ablakszemükben lények gyűltök. Az öreg cser ilyenkor kiváncsion ágaskodott, de bárhogy is erőlködött, még a párkányig sem ért fel. Ezért hát bosszús lett, de csak magában zsörtölődött . Hova nőnek ezek a házak, bezzeg a régiek még az ágai alatt lapultak meg. Az új házak lakói reggelente, munkába indulva aggódva fürkészték az öreg csert, vajon meddig hagyják ott az utca közepén. Este pedig munkából jövet megkönnyebbülten látták, hogy háboritatlanul él még szokott helyén. Széles törzsével dacosan elállta az utat, megálljt parancsolva az arra haladó autóknak. Télutóján az agyagos löld fölengedett és a félbehagyott utak építését tovább folytatták. Egyik délelőtt fűrésszel, csákánnyal és még sokféle szerszámmal felszerelt munkások népesítették be a környéket. Az öreg cser csendes közömbösséggel szemlélte őket. Hisz volt ideje megszokni a körülötte zajló világban sürgő-forgó embereket. De most valami más készült. Hipp-hopp és két munkás máris az ágai között termett. Mit akarhatnak ezek, hökkent meg. Néhány pillanat és szép díszes koronája a földre zuhant, Mint egy agg király, kinek leütötték fejéről fénylő koronáját, hajadonfőtt didergett a hűvös szélben. De ezzel még nem érték be. Csákánnyal törték körötte a löldet, erős láncot kötöttek törzsére, majd rángatni kezdték, egyszer jobbra, másszor balra. A. rángatástól szédülés lógta el. Majd egyszer csak iszonyú fájdalmat érzett. Még látta a suhanó toronyházakat és a szomszédos gyárkéményből löl- szálló füstöt... Este a lakók hazaérve, fáradt tekintettel keresték a cserfát. S meghökkenve vették észre, hogy annak már hűlt helye. Az utat tovább építették, fekete fényes szalag, friss bitumen ragyogott a higanygőz lámpák fényében. Távolról föl- dübörgött egy későig dolgozó buldózer motorja, amint egy üszkös gerendájú földszintes ház falát döntötte be. A hegyek fölött telihold ragyogott és az utak mellett sorakozó gyönyörű, modern házakban vacsorához ültek a családok. Orosz László Proksza László rajza. Grain András rajza.
