Dunántúli napló, 1975. június (32. évfolyam, 148-177. szám)
1975-06-07 / 154. szám
Takáts Gyula Egyre süritőbb Úgy étek, mint a tuskógomba, vadonban, kiszáradt tönk ölén. Barnán szikrázó magányomban egyre süritőbb messze étek én. Nem itt... És ott sem az ragyogI... A tér... Az izzik, merre gyorsul napjából kitépett csillagom. Csak annyit tégy Már el nem adhatod soha! S ha csillaga már nem tehetsz, csak annyit tégy, a vak enyészet fölé néhány szót szegezz! Az okos öntudat és akarat szavát, hogy nyelvünk és testünk szerint nőve, mint makk csónakjából a tölgy bontsunk vitorlát a zord időbe ... Kiss Dénes, Este, nyár, emlék 1 Az éj fogai közé vágva feszül a Tejút kivert zablája Árnyaival és fényeivel hőköl égből ki a város Felhők lófeje neont abrakol Nyomomban robajló csillagot pattintó aranyhold-lópatkós suhanckor lohol 2 De a mezőkről meleg zsongás halhatatlan emberzsibongás nem tudom honnét ér utol Aranyban járnak térdig a gépek átütnek rajtuk kaszás emlékek S kaszások tánca nincs sehol 3 Marokszedők is hova tettek nem villog combja hajladozóknak dűlők végén levetett réklik fehérhó halmát se látom Kotyogó kancsó hüs cserepében maroknyi forrást nem viszek többé kévekötőknek s jóize mégis buggyanva virít ki számon Boldizsár Iván Faköszöntö A fák valóban állva halnak meg. Láttam őket, a füredi sétány fáit, álltukban kiszenvedni, hallottam is utolsó sírásukat a télen, hajnali ötkor, mert az erdészek korán kelnek. A körfűrészek jajgattak, persze, de egész Füred a fák hangjának vélte őket. Egész Füred és a fél magyar irodalom. Fasira- tókat írtunk, éveken át, először cikkekben, azután feljegyzésekben a helyi és az országos hatalmasságokhoz: a négyes füredi . fasort, a Balaton-part ékességét, a gyógyulok enyhe- lyét, a kirándulók pihenőjét, minden szem gyönyörűségét meg kell menteni! A csatát elvesztettük. A nyárfákat januárban kivágták. A csatát megnyertük. Megnyerte az irodalom, mert a méltósáQHÉTVÉGE gosan lehanyatló fák látványa nélkül nem született volna meg Keresztury egyik szép verse. És megnyertük mi mind, élet és irodalom, mert márciusban elültették az új fákat. Szebbeket, tartósabbakat, nemesebbeket. Platánokat. Megint hálás vagyok időnként rakoncátlan- kodó szívemnek, hogy a faha- lól után a faszületésnél is jelen lehettem. Tanúsíthatom: a fák állva születnek is. Születésük éppen fordítottja haláluknak. Az öreg fák álltak, eldőltek, vízszintesen feküdtek a parton. A fiatal fák fekve érkeznek, vízszintesen hevernek néhány óráig a víz mellett, magukba szívják a Balaton leheletét, azután enykettőre ki- egyenesednek. Az ifjú platánok a Mohácsi Állami Gazdaságból érkeztek, Alsó-Dédéről, a határszélről. Hat-hét-nyolc éve nevelték őket a faiskolában, most végezhették el az általános iskolát, mert már szárnyukHT" egnap nyitott ablakok * mellett tanítottam. A nap a katedráig sütött, átmelegítette a hátamat. KePemes volt. Ma megint eleredt az eső. Esett reggel, délelőtt; esett ebédkor. A szokottnál is fáradtabban indultam az iskolába. Közönyösebb voltam, mint máskor. Anyám egész éjjel ordított. Három Dolort adtam neki. Nem használt. A gyerekek forogtak a paplan alatt, de nem ébredtek fel. Megszokták már a jajgatást, akár a jegesembert vagy a kukát. Pista a konyhában kuporgott, a szennyespadon. Télikabátban, pizsamában. A íeketés csészét nem mosta ki. Beleragadt a cukor. Az összetaposott csikkek kiégették a szalmapapucsát. A szája széle undorodva lebiggyedt. Hiába beszéltem hozzá, nem válaszolt. Nincs ebben semmi különös. Évek óta így van. Én a gázrózsát csavargattam. Igazítottam a lángot. Kicsire, nagyra — s azután megint kicsire, megint nagyra. Néztem a sziszegő sárkányfejeket. Hajnali négykor mama görcsei elcsitultak. Kölnivizet vittem, lemostam a testét. Narancslevet kívánt, de nem itta meg. Kérdezte, beadtam-e a zöld kis kosztümjét a tisztítóba. .. Az anyám hetvenöt éves. Bélrákja van. öttől hétig aludtam. Fél nyolckor a gyerekek iskolába mentek. Délig takarítottam, főztem valamit. Fél egykor megmostam a. nyakamat. Rúzst tettem a számra. Fejemre kötöttem a behasadozott esőkendőt. Feltolakodtam a tömör villamosra. Rálöktek egy fiatalember mellkasára. Megtámasztottam magam a vállai közt. Vitt minket a kocsi, mint két fadarabot. A tanári étkezdében kelkáposztafőzelék volt, fokhagymás fasírttal. í?:?:-;: '^..'..vJ:. '. i. ' •• :.::>: !’ . ' ■ :" ' !-:í& • •.*•:! S$£ft¥íS®?íS?:: :•: i S ! j fí |T|Tf * í d % 1 d * MÍPPq I , „M - Az egyik kolléganő elkésett. Új fiúja van. Ezen elcsámcsogtunk egy kicsit, amíg becsengettek. Lassan másztunk föl a lépcsőn. Ez is valami. Három perc. Mondták, hogy szalad a szem a harisnyámon. Azt feleltem: jé — pedig már négy napja így viselem. A hetedik bében volt órám, irodalom vagy nyelvtan. Szerencsére a gyerekek tudták pontosan. Könyvet is adtak. Megnéztem, hol tartunk. Szépen felálltak. Jélentettek. Ket- ten-hárman közbevihogtak. Nem csináltam ügyet belőle. Elhallgattak maguktól. Húsz másodpercig figyeltük egymást, én meg az osztály. Sóhajtottam. Intettem, hogy leülhetnek. Rátám osztottam a tenyeremet a középső oszlop első padjára. Véletlenül belebámultam Kovács Kati kékfoltos arcába. Feleltetni akartam. Ügy rémlett, hogy javítania kéne. Lustaságból történt, hogy inkább megkérdeztem, hol ütötte meg magát. em számítottam válasz■ ra. Kovács Kati mégis sírni kezdett. A bátyja veri, ököllel. Vissza akarja küldeni a tanyára. Én azt mondtam, hogy ez szörnyű. A Farkas-ikrek mosolyogtak. Az ő házukban bekötött szemmel, térdre állítva, korbáccsal vernek egy négyéves kisfiút. Az sokkal rosszabb. Jakab Enikő hencegett. Az ő nevelőapja nem üt. Csak iszik. Eliszik mindent. Ezért járt egész télen tornacipőben. Még sok mindent beszéltek, összevissza. Valakinek az anyjáról, aki belehalt a kaparásba. Egy tizenhárom éves, öngyilkos lányról. Néha megszólaltam. Nemigen volt mit mondanom. Legszívesebben leültem volna melléjük, a nagy címer alá. valamelyik padba. A mamát láttam, rózsaszín csipkés nejloningben, harminckét kilóra lefogyva. A kezében sütővas. Bodorítja a haját. Majdnem sírtam. Ekkor a „gyépés" Herbert Pali felállt, és azt mondta, ő már választott pályát. Hóhér tesz. Ehhez van kedve. Megijedtem. Tapsoltam. Csendet parancsoltam, éles fejhangon. A gyerekek elhallgattak. Hátradőltek. A szemük elhomályosodott. Kihúztam magamat. Elkezdtem az új anyagot Szabatosan, pontosan, ahogy máskor. Az összetett mondat szerkezete szerint mellérendelt vagy alárendelt. A mellérendelt mondatoknál két önálló gondolat kapcsolódik. A tagmondatok között értelmi összefüggés van. Az alárendelt mondatot azonban úgy ismerhetjük meg — s ez nagyon, nagyon fontos ... Itt álltam meg. Ujjaimat becsúsztattam a púpos Horváth Gyuri hajába. Nagyon fontos! Ikapott a nevetés. A gyerekek felütötték a fejüket. Csak néztek rám, de én nem tudtam abbahagyni. Lassan ők is elnevették magukat. Mindannyian nevettünk, arccal a padra borulva. ra bocsátották őket. Az erdő- gazdaság, mint a mesék édesanyja, tarisznyát akasztott a nyakukba, és ebbe nem hamuba sült pogácsát rakott, hanem önmagából, az anyaföldből egy darabot. Teherautón érkeznek Bala- tonfüredre, naponta tizenöt. Ennyi fér rá „labdástul" a kocsira, és ennyit tudnak beültetni égy nap alatt a füredi erdészmunkások. A kivágott fák helyén még a télen okos gépekkel nemcsak mély lyukat ástak, de összemorzsolták a halott fák gyökereit is. Ami bennmaradt a fötdben, nem akadályozza, hanem táplálja a fiatal nemzedéket. A nyárfagyökér hamar korhad, tanultam meg a füredi parton. A két méter mély, négyszögletes gödrökbe alul puha föld-de- rékaljat vetnek a fagyerekeknek. Mindjárt otthonosan érzik magukat: a zsíros, sötétbarna földet is kocsi hozza Alsó-Dédéről. A csecsemő is az anyja mellén érzi magát legjobban. A kis platánt beállítják a gödörbe, óvatos kezű fagondozók ügyelnek arra, hogy függőlegesen álljon. A labda alja természetesen nem lapos, hanem gömbölyű vagy tojásdad. Ezért a fadajkák egy ideig egyensúlyozzák a fácskát, ideoda mozgatják, amíg a labda alja jól beleilleszkedik a puha földbe. Aztán ketten támogatják a még gyenge fát, jaj, csak el ne dőljön, de ettől nem fél más, csak az egykori fasirató, a mai faköszöntő, mert az erdészek keze biztos. Ez a kis platán tíz perc alatt született meg. Már áll, egyenesen, peckesen, háromméteresen. Kopaszak még a fák. de a füredi sétány mór nem kopár. A négy sor karcsú platán már lombtalanul is ígéri a nyár hűvös árnyékosságát. Az erdészek nem hagyják magukra a kétszázkilencven újszülöttet. Mindegyik köré három vaskos póznából védőőrséget állítanak, ezt mcfjd bedrótozzák, hogy egy hirtelen márciusi szélroham ki ne döntse, derékba ne törje, vagy haszontalan kamaszok meg ne rongálják a suhanc fákat. Nézegetem a fácskámat, az enyémet, mert láttam születését. Olajbarna a kérge, fényes, csillog a fiatalságtól. Mellmagasságban aranysárga foltot festettek rá. így jelölték meg Alsó-Dédén azokat a kiváltságosokat, amelyek a Balaton partjára kerülnek. Mint kitüntetést, úgy viseli a kis platán. Törzse nem vastagabb, mintegy fiatal lány lábaszára, de olyan vonzó is. Megsimogatom. Sokszor fogom látni, remélem még a következő években, mert ha merőlegesen egyenest húzok szokásos szívkórházbeli szobám ablakából a Balaton-part- ra, a fát a vonal éppen érinti. Rálátok majd, figyelem. Ha megered. „Biztosan”, nyugtat meg az erdész-főnök. „Kilencvenöt százalékra kezességet vállaltunk. Ez annyit jelent, hogy a majdnem háromszázból legfeljebb hat-hét születhetik halva. De még annyi se. Ezeket pótoljuk. Azután nem lesz rá gondjuk az utódainknak, de még azok unokáinak se.” •igen, a platán sokáig él. Hatvannyolc májusában, a párizsi zavargásokkor, a Szent Mihály útján kidöntöttek olyan platánokat, amelyeket már Robespierre is láthatott. Az ő korában akkorák lehettek, mint ezek most. „Elélnek százötven évig”, mondja a főerdész. Biztos? „Biztos. Győződjék meg róla, ha nem hiszi.” Elhiszem, hogyne hinném. Mindenesetre megállapodtunk abban, hogy százötvenegy év múlva megmeózzuk a füredi plató nfasort. A könyvhét pécs-baranyai vendégei voltak TAKÁTS GYULA, Baumgarten- és József Attilo- díjas költő. A pécsi tudományegyetemen szerzett tanári, majd bölcsész- doktori diplomát. Tanított Munkácson, majd Kaposvárott, ahol a Somogy megyei Múzeum igazgatójaként dolgozott nyugdíjaztatásáig. Meghatározó művészeiében a szűkebb hazához: a Dunántúlhoz való igen szoros kötődés. Köteteiből: Mézöntő (Versek), Egy fióbertpuska története (Ifjúsági regény), Villámok mártana (Versek), Egy kertre emlékezve (Tanulmányok), Sós forrás (Versek), Dorombol a Hold (Gyermekversek), Száz nap a hegyen (Versek). KISS DÉNES, József Attila- díjas költő. Nagykanizsán érettségizett, dolgozott gyárban, könyvtárban, s m,ár hosszabb ideje új- ságíróskodik Budapesten. Két réteg határozza meg egyéniségét, így költészetét is: az elmúlhatatlan erősségű gyermekkori élmények és a felnőttkor legkülönbözőbb benyomásai. Köteteiből: Arcom a föld (Versek), Arctól arcig (Versek), Az utolsó indián nyár (Ifjúsági regény), Sólyomidő (Ifjúsági regény), Kék, kék, kék (Versek), Tiki-taki, fateke (Gyermekversek), Mondd a falnak (Regény). JÓKAI ANNA, József Attila- és SZOT-díjas író. Gimnáziumi tanár Budapesten. Azokat a társadalmi rétegeket keresi1 meg írásaiban, amelyek életmód változásában nagy, olykor tragédiákba fulladó konfliktusok rejtőznek. Kötetei: 4447 (Regény), Kötél nélkül (Novellák), Tartozik és követe! (Regény), A labda (Regény), Napok (Regény), Szeretjeink, sze-elmeink (Novellák + dráma), Mindhalálig (Regény). BOLDIZSÁR IVÁN, Állami- díjas író publicista. Munkásságát a falukutató mozgalomban kezdte. író, újságíró. A felszabadulás után írt művei: Foltocska (Lírai napló moszkvai és sztálingrádi élményeiről), Téli párbaj (Novellák háborús élményeiről). Reggeltől reggelig (Regény), Magyarország (Útikönyv), Balatoni kaland (Elbeszélések), Éjfélkor (Filmforgatókönyv), Születésnap (Regény), Az éjszaka végén (Regény). Würtz Adóm: Illusztrációk József Attila verseihez
