Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)

1975-05-29 / 145. szám

1975. május 29., csütörtök Dunántúli Ilaplo 5 24 ora a nagyuílagban Ford elnök Brüsszelben ♦ SANTIAGO DE CHILE: Chilében új pénznemet hoznak forgalomba, jelentette szerdán a Buenos airesi rádió. A jun­ta döntése értelmében szep­tembertől kivonják a forga­lomból az escudot és helyébe a peso lép. Egy peso ezer es- cudoval lesz egyenlő. Mint is­meretes, a fasiszta junta ha­talomra kerülése óta 38 íz­ben értékelték le az escudot. + VARSÓ: A lengyel kor­mány elnöksége legutóbbi ülé­sén 1980-ig papír-, karton- és papíripari termék takarékossá­gi programot fogadott el, amely egyfelől előirányozza a hazai papír- és kartongyártás összes tartalékainak kihasználását, másfelől pedig konkrét intéz­kedéseket foganatosít az ész­szerűbb papírgazdálkodás biz­tosítására. ::ÉÍIftÍÍÍÍ«Í' Torino Szénné égett holttestre buk­kantak a rendőrök kedden To­rino közelében. A megcsonkí­tott halottról kiderült, hogy az öt nappal ezelőtt elrabolt Ma­rio Veretto vállalkozóval azo­nos. Feltételezik, Hogy a sze­rencsétlen ember vérbosszú ál­dozata lett, elrablása ' után ugyanis senki sem jelentkezett váltságdíj-követeléssel. A világ tetején Egy kilenctagú kínai hegy­mászócsoportnak kedden délután sikerült megmász­nia a Csomolungmát (Mount Everest), földünk legmaga­sabb csúcsát. A pekingi rádió és a kínai sajtó je­lentése szerint az expedíció 8680 méter magasról, a csúcs előtti utolsó táborból kedden reggel indult „utol­só rohamra" a Csomolung- ma ellen és hat és fél órás gyötrő menetben érte el a nehezebb, északi perem fe­lől 8848 méter magasan fekvő célpontját Kínai hegy­mászók másodszor jutottak fel „a világ tetejére". Az első kínai expedíció 1960. május 25-én küzdötte le a Csomolungmát. + HAVANNA: Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Kommu­nista Párt titkárságának tagja, miniszterelnök-helyettes, fogad­ta a KGST építésügyi állandó bizottsága havannai üléssza­kán résztvevő küldöttségek ve­zetőit, köztük dr. Szabó Já­nos építésügyi és városfejlesz­tési minisztériumi államtitkárt. A szívélyes hangú beszélgeté­sen a kubai építőipar nagy­arányú fejlesztéséhez nyújtan­dó KGST-támogatásról volt szó. Németh Károly beszéde (Folytatás az 1. qIdáiról) — Pártunk politikájának sar­kalatos elve, hogy a népgazda­ság fejlődésével párhuzamosan rendszeresen növekednie kell a dolgozók életszínvonalának. Örömmel közölhetem, hogy az öt év alatt az egy keresőre jutó reálbér várhatóan 16—17 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedelem pedig 25—26 százalékkal emelkedik. Mindez azt bizonyítja, hogy népünk életszínvonala a negyedik öt­éves terv -során is töretlenül emelkedett. Aki többet ad, többet is kapjon ♦ BUDAPEST: Szerdán el­utazott Budapestről a kubai ka­tonai küldöttség, amely Kárpáti Ferenc vezérőrnagynak, a Ma­gyar Néphadsereg politikai fő- csoportfőnökének, honvédelmi miniszterhelyettesnek a meghí­vására Fernando Vecino Aleg- ret vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a kubai for­radalmi fegyveres erők politi­kai főcsoportfőnöke vezetésével hivatalos, baráti látogatást tett Magyarországon. + VARSÓ: Varsóban nem­zetközi sajtóértekezleten közöl­ték, hogy a június 8. és 17. között megrendezendő idei póz­nám vásáron 32 ország 2800 kiállítója vesz részt. A kiállítók 147 ezer négyzetméter alapte­rületen mutatják majd be ter­mékeiket. A szocialista orszá­gok közül a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztár­saság és Bulgária, a tőkés or­szágok közül Ausztria, Francia- ország, a Német Szövetségi Köztársaság, Svédország és Nagy-Britannia lesz a vásár legjelentősebb kiállítója. + KAIRÓ: Issza Sahin egyip­tomi iparügyi miniszter Kairó­ban a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank küldöttsé­gével annak lehetőségéről tár­gyalt, hogy a világbank részt vesz Egyiptom számos ipari fej­lesztési tervlétesítményének fi­nanszírozásában. A világbank küldöttsége az elmúlt héten érkezett Kairóba. — Az életszínvonal döntő té­nyezője — a dolgozó jövedel­me. Társadalmunkban a jöve­delmek elosztása alapvetően a végzett munka arányában tör­ténik." Arra törekedtünk és tö­rekszünk, hogy az, aki többet ad a társadalomnak, többet is kapjon, aki jobban dolgozik, többet is keressen. Ez a törek­vésünk találkozik a dolgozók igazságérzetével. Bérpolitikai célkitűzéseinkkel összhangban lépéseket tettünk, hogy jobban elismerjük a szakképzettséget, a nehéz fizikai munkát, s hogy a nők egyenlő munkáért a férfiakéval egyenlő bért kapja­nak. Az eltelt négy esztendőben — a szokásos évi béremelése­ken túl — központi alapokból csaknem 6 milliárd forintot for­dítottunk a keresetek javításá­ra, s ennek keretében több mint 2 millió dolgozó részesült béremelésben. E központi intéz­kedések eredményeképpen nemcsak a keresetek emelked­tek,-de javultak a kereseti ará­nyok is. — Mind méreteiben, mind gazdasági, társadalmi és poli­tikai hatásában a legfontosabb központi bérintézkedés a nagy­üzemi munkások bérének 1973 tavaszán történt emelése volt. Több mint egymillió munkás és művezető részesült béremelés­ben. Az átlagot meghaladó mértékben növeltük a szak­munkások, a murtkásnő'k, a ne­héz fizikai tevékenységet vég­zők és a több műszakos mun­karendben dolgozók bérét. Fel­tett szándékunk, hogy a nagy­üzemi 'munkásság 'keresete — gazdasági lehetőségeinkkel arányosan — a jövőben is rendszeresen emelkedjék, és ne alakuljanak ki a munkásosz­tályt kedvezőtlenül érintő bér- aránytalanságok. Számottevő béremelésben részesülték az 1^1 em évforduló és ju­® bileum — hanem a politikai gyengülés és válság rezgései keltették azt a dip­lomáciai mozgást, amely má­jus 29-én és 30-án a brüsszeli NATO-csúcsértekez- letben éri majd el tetőpont­ját. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetére és magatartására eleve rányomta a bélyegét az, hogy 1949-ben, a hideg­háború kiéleződésének sza­kaszában hozták létre, mint a Szovjetunió és a szocialis­ta országok elleni közvetlen agresszió eszközét. A szocialista országok több, mint öt esztendőn keresztül figyelték a NATO szervezé­sét, s mind katonapolitikai, mind diplomáciai szempont­ból rendkívüli mértéktartást tanúsítottak. Csak miután a potsdami egyezmények meg­sértésével Nyugat-Németor- szágot felvették a NATO-ba, 1955. május 14-én született meg a Varsói Szerződés. Már az időpont is demonstrálja, hogy ez a katonai-politikai szövetség válasz volt az im­perializmus agresszív tervei­re. Mint a Varsói Szerződés huszadik évfordulóján tartott nemzetközi ’ megemlékezések hangsúlyozzák: ameddig a NATO fennáll és más impe­NATO-rengés csúcs előtt rialista tömbök léteznek — addig szükség van a Varsói Szerződés szervezetére. A kérdés 1975 tavaszán te­hát az: milyen állapotban van maga a NATO? Nos, a NATO déli szárnya a nyílt és akut válság állapotában van — északi szárnya pedig bizo­nyos tartózkodást tanúsít az amerikai katonai követelé­sekkel szemben. Az igazi krízist a NATO- politika számára a szerződés déli szárnyán lezajló válság­sorozat jelentette és jelenti ma is. Ez a következő fő eseményekben öltött testet: O. A ciprusi események miatt Görögország kivonulta NATO katonai szervezetéből. ©. Törökország bennma­radt ugyan a katonai szerve­zetben, kapcsolatai azonban feltételessé váltak. ©. Olaszországban két esz­tendeje egyre mélyül a má­sodik világháború után kiala­kult, lényegében a keresz­ténydemokrata párt hatalmi monopóliumán alapuló re­zsim válsága. Ennek követ­keztében Olaszország sem számít többé katonailag biz­tos szövetségesnek a NATO szempontjából; ©. Portugália, a déli szárny legnyugatibb tagja renkívül haladó, sőt demokratikus szocialista jellegű forradalmi folyamaton megy keresztül, s ez megkérdőjelezi az Egye­sült Államok számára rend­kívül fontos Azori-szigetek támaszpontjainak stabilitá­sát: ©. A felsorolt válsággócok nem szigetelhetők el egy­mástól, hanem egymásra is hatnak, egymást erősítik. A május végi NATO-érte- kezlet küszöbén az új meg­oldások keresése elsősorban két területen figyelhető meg. Az első: Franciaország állás­pontjának fokozatos csúszá­sa az atlanti pozíciók felé. Emlékezetes, hogy annak ide-, jén De Gaulle tábornok Franciaországa kilépett a NATO katonai szervezetéből. Az olajválság és a nyugati tőkésvilág egyéb gazdasági problémái alkalmat adtak Washingtonnak arra, hogy hatásos nyomást gyakoroljon az új francia rezsimre. A másik, egyelőre homá­lyos kísérlet Spanyolország­gal kapcsolatos, ahol a kö­vetkező hetekben kell ismét meghosszabbítani az 1953. óta fennálló kétoldalú spa­nyol—amerikai katonai szer­ződést. Az amerikaiak célki­tűzése az, hogy megszabják a meghosszabbítás feltételeit, s olyan helyzetet teremtsenek, ami egy későbbi időpontban Spanyolország NATO-tagsá- gához vezethet. Rendkívül nehéz és bonyo­lult feladatok állnak a Brüsz- szelbe készülő NATO-főnökök előtt. Nyilvánvaló, hogy a két­napos, brüsszeli csúcs eze­ket nem oldhatja meg, leg­feljebb ünnepélyesen kinyil­váníthatja a „szövetségesi hű­séget”.- i - e egészségügyi dolgozók és a pedagógusok, az igazságügy­ben foglalkoztatottak, a tudo­mányos kutatók, a színészek gs a tanácsi dolgozók. — A központi bérintézkedé­sek eredményeként kiegyenlí­tődtek, illetve jelentősen /rvér- séklődtek a főbb társadalmi osztályok, rétegek között ko­rábban meglévő jövedelmi aránytalanságok. Szocialista fejlődésünk jelentős sikere, hogy a munkások és a termelő­szövetkezeti parasztok jövedel­me ma már társadalmi mére­tekben azonos. — Életszínvonalpolitikán'kban nagy szerepe van a szociálpo­litikának. Az elmúlt években is bővült a társadalmi juttatások köre. Ma a lakosság minden száz forint jövedelméből 26 fo­rint a társadalmi juttatásokból származik. Figyelemre méltó, hogy a társadalmi juttatásokból eredő jövedelmek már hosz- szabb ideje gyorsabb ütemben növekednek, mint a nemzeti jö­vedelem és mint a munkajöve­delmek. így vált lehetővé, hogy az utóbbi évékben jelentősen javult a helyzet a szociális gondoskodás számos területén. Gondoskodás a családról, az idősekről — 1970-hez viszonyítva pél­dául kétszeresére emeltük az egy főre jutó családi pótlék összegét. Emeltük a gyermek- gondozási és az anyasági se­gélyt. örömmel tapasztaljuk, hogy a vállalatok és szövetke­zetek is sokat tettek és tesznek a nők, a gyermekes anyák prob­lémáinak megoldásáért. A ne­gyedik ötéves terv éveiben ki­magasló eredményeket értünlk el a gyermekintézmények fej­lesztésében. Tízezerrel bővült a bölcsődei férőhelyek száma. Társadalmi összefogással a tervben előirányzott óvodai fej­lesztésnek két- és félszerese valósul meg. Ma már az ilyen korú gyermekek mintegy há­romnegyed része óvodába jár. A születések számának örven­detes emelkedése is arra ösz­tönöz bennünket, hogy 1980- ra elsősorban a fővárosban és az ipari centrumokban lénye­gében kielégítsük az igénye­ket. — Társadalmunk körültekin­tően gondoskodik az idős ko­mákról és a munkában meg- rokkantakról. A nyugdíjak idő­szakos emelésével is rendsze­resen gondoskodunk az idős korúak anyagi helyzetének ja­vításáról. Ez év július 1-től újabb nyugdíjemelésre ikerül sor. Ez az intézkedés most több mint egymillió embert érint és csaknem kétmilliárd forinttal növeli a nyugdíjak évi összegét. Nagyobb emelést kapnak, akik régebben mentek nyugdíj­ba és azok, akiknek a nyugdí­ja az átlagosnál alacsonyabb. A termelőszövetkezeti paraszt­ság életében jelentős változást hoz az új társadalombiztosítási törvény, amelyet a közelmúlt­ban fogadott el az országgyű­lés. Eszerint a termelőszövetke­zeti parasztság nyugdíj-korha­tárát az ötödik ötéves tervben évről évre fokozatosan csök­kentjük, így az 1980-ra a mun­kás-alkalmazotti korhatárral azonos mértékű lesz. Olyan szo­ciális ellátást valósítunk meg, amely nemzetközi összehasonlí­tásban kiállja a próbát és mél­tán sorolhatjuk nagy vívmá­nyaink közé. — Elmondhatjuk, hogy az el­múlt években a lakosság ellá­tása is tovább javult. Nemcsak mennyiségileg, de színvonalá­ban, összetételében és válasz­tékában is — a még meglévő hiányosságok ellenére — egy­re jobban igazodik az igé­nyékhez. A fogyasztói árak emelkedése egyik évben sem lépte túl a tervben meghatáro­zott kereteket. Hadd tegyem hozzá, hogy ez nem kis erőfe­szítésébe kerül társadalmunk­nak, az állami költségvetés mind nagyobb terheket vállalt és vállal azért, hogy a külgaz­dasági helyzet számunkra ked­vezőtlen hatásait kivédje. — Pertunk és kormányunk egyik legfontosabb társadalom- politikai feladatnak tekinti a lakáshelyzet állandó javítását. A negyedik ötéves terv idősza­kában 420—430 000 új lakás építése fejeződik be. A negye­dik ötéves terv lakásépítési cél­kitűzéseinek megvalósításával teljesítjük pártunknak és kor­mányunknak 1960-ban meghir­detett 15 éves lakásépítési programját: felépül az egymil­lió lakás. A negyedik ötéves terv során csaknem másfél mil­lió ember költözik új lakásba, köztük növekedett és növekszik a munkások, a többgyermeke­sek és a fiatalok aránya. Gaz­dasági lehetőségeinkkel össz­hangban a következő ötéves terv éveiben is folytatjuk lakás- építési programunkat, erőinket mindenekelőtt a főváros lakás- helyzetének javítására össz­pontosítjuk. Hozzáteszem, hogy ez, mint eddig, a jövőben is rendkívül nagy társadalmi erő­feszítéseket követel meg. *— Figyelmünket most a jelen és a jövő feladataira kell össz­pontosítanunk. Pártunk XI. kongresszusa kijelölte a gazda­sági építőmunka és az élet- színvonal emelésének egymás­sal szorosan összefüggő felada­tait. A következő tervidőszak­ban is nagy figyelmet fordítunk a reálbérek és reáljövedelmek gazdasági lehetőségeinkkel arányban álló növelésére. Biz­tosítani kívánjuk, hogy a mun­kásosztály és a parasztság jö­vedelme továbbra is arányosan emelkedjék, a munka szerinti elosztás még következetesebb megvalósítására törekszünk. A családi jövedelmek színvonalát pedig — a szocia­lista társadalmi egyenlőség ér­dekében — mindenekelőtt a társadalmi juttatások növelésé­vel kívánjuk közelíteni egymás­hoz. Fegyelmezett munkát — Ennek feltételei közös erő­feszítéssel megteremthetők. Népgazdaságunk szilárd és biz­tos alapokon nyugszik, bővül és mind szorosabbá válik együtt­működésünk a szocialista orszá­gokkal. Ez nagy biztonságot és erőt ad nekünk. A negyedik ötéves tervünk befejezéséig még több mint fél esztendő van hátra, és nem ünneprontásként mondom, de ez az időszak nem lesz könnyű. Jól tudjuk, hogy a tőkés világ gazdasági válsá­ga, a nagymértékű nyersanyag­ár-emelkedések, az infláció ne­gatív hatásai a mi gazdasá­gunkat is — nem csekély mér­tékben — érintették. Jobb és fegyelmezettebb munkával azonban leküzdhetjük és le is fogjuk küzdeni a nehézségeket. A kongresszus határozatainak következetes végrehajtásával biztosítani tudjuk gazdaságunk tervszerű fejlődését, az életszín­vonal szolid, megalapozott eme­lését. Ehhez azonban szükség van arra, hogy igen nagy fi­gyelmet fordítsunk munkánk ha­tékonyságának növelésére az egész népgazdaságban, mert ezután is csak azt oszthatjuk el és hozzátenném: csak azt sza­bad elosztani, amit megterme­lünk. Fontos, hogy megtartsuk a sorrendet. Vagyis első a ter­melés és csak azután jöhet az elosztás. Az életszínvonalat csak a minden területen szük­séges jobb munkával, az el­osztható nemzeti jövedelem to­vábbi növelésével tudjuk meg­alapozottan tovább emelni. — Most az a közös felada­tunk és érdekünk, hogy a terv előírásainak megfelelően ma­radéktalanul teljesítsük ez évi feladatainkat. Ezzel tudjuk si­keresen teljesíteni negyedik öt­éves tervünket és megalapozni következő ötéves tervünket. Befejezésül kérte Újpest vá­lasztóit: szavazatukkal erősít­sék meg az eddig követett he­lyes politikát, hogy hazánk (el­virágzását, népünk boldogulását szolgálva haladhassunk tovább a fejlett szocialista társadalom építésének útján. Felszólalt még a nagygyűlé­sen Markella Tivadarhoz Egye­sült Izzó gépgyárának "Cxmun- kása. 'Ziemsperger Dezsőné, a Hazai Pamutszövőgyár szövőnő­je és Zentai Gábor, a kerületi KISZ-bizottság titkára. Ford, amerikai elnök szerdán egyhetes nyugat-európai útra indult és tegnap este Brüsszelbe érkezett.- Elutazása előtt Wa­shingtonban kijelentette: az Egyesült Államok „elhatározta, hogy csökkenti a konfliktus lehetőségeit (a világpiacon) és fokozza az amerikaiak és a világ összes népének együttműködését". Hozzátette, úgy utazik el Európába, mint egy „bizakodó és egységes Amerika" képviselője, egy olyan „határozott Amerikáé, amely eltökélte, hogy szövetségeseivel megvédelmezi alapvető érdekeinket”. „Az Egyesült Államok — mondotta az elnök — nemzetközi együttműködésre, nem pedig konfrontációra tö­rekszik."----------------------------------------------A----------------------------------------------­♦ KOPPENHÁGA: Pierre Elliott Trudeau kanadai mi­niszterelnök kedden éjjel Kop­penhágába érkezett. Trudeau a NATO brüsszeli csúcskonfe­renciája előtt Dániában, azt követően pedig Luxemburgban tesz látogatást. + BUKAREST: Njigal Állón izraeli külügyminiszter kedden a késő esti órákban hivatalos látogatásra Bukarestbe érke­zett. Allont a repülőtéren George Macovescu román kül­ügyminiszter fogadta. + HAVANNA: A havannai rádió jelentése szerint Santia­go de Chilében megkezdőd­tek a chilei—argentin gazda­sági és kereskedelmi tárgyalá­sok. A témák között szerepe! egy esetleges, nagyobb ösz- szegű argentin hitel is. + SZÓFIA: „A szocialista antifasiszta film — A fejlődés problémái és irányai" címmel kedden nemzetközi filmtudo­mányi konferencia kezdődött Szófiában.-f BRÜSSZEL: A legfrissebb hivatalos statisztika szerint mint­egy 280 ezer teljes és részle­ges munkanélküli van május végén Belgiumban, a munka­képes lakosság körülbelül hat százaléka. II Margit Moszkvábanf Moszkva Szerdán Leningrádból Moszk­vába érkezett II. Margit dán királynő és férje, Henrik her­ceg. A dán királyi pár a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének meghívására hét­fő óta tartózkodik hivatalos lá­togatáson a Szovjetunióban. A magasrangú vendégeket a vnu- kovói repülőtéren Nyikolaj Pod- gornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Kirill Ma­zurov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, Andrej Gromiko külügyminisz­ter és más magasrangú sze­mélyiségek fogadták.

Next

/
Thumbnails
Contents