Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-24 / 140. szám
xxx:x:xvx;x; Korszerűbb megelőzés, hatékonyabb gyógyítás több beteg...? Vonaton utazom. A fülkében két középkorú férfi beszélget a magas vérnyomásról. Nem orvosok. A saját vérnyomásukról folyik a szó, majd az ismerőseik vérnyomása kerül terítékre. — Szép csendesen átköltözöm egy másik fülkébe. Itt népesebb társaság ül — különböző korúak és neműek. A téma: gyomorfekély, struma, „szívideg", idegkimerültség ... geszsegesebb eletszemleletet hogy egy-egy önmagában álló lelet alapján — a ritka kivételtől eltekintve — soha nem mondunk ki betegséget, ha azt nem támogatja több egybevágó körülmény és panasz. A beteg ség szemlélet megkeseríti az életet Mindennapi gondjainkat nem a gyógyszer oldja meg Nincs menekvés. Vonaton, autóbuszon, színházban, társaságban az egyik fő beszéd- :éma a betegség. Jóízűen, mondhatnám „egészséges" révvel tárgyal mindenki a be- ;egségéről. Háttérbe szorul a cene, az irodalom, nem szidják a labdarúgást, a bolti kiszolgálást, a közlekedést, ha oárki rátér emésztési zavarai- íak részletes ismertetésére. A Betegség-szemlélet szinte át- tatja a mai ember gondolkodását, különösen azokét, akik írre testi-lelki alkatuknál fogra hajlamosak. Sajnos nem- :sak beszédtéma a betegség, íanem cselekedeteinknek egyik jelentős indítéka is. Aggasztó A betegség-szemlélet meg- lyilvónulásai aggasztóak. Soha lyen magas nem volt még a táppénzes százalék, annak el- enére, hogy soha ilyen magos szinten nem állt a gyógyító- megelőző tevékenység, mint napjainkban. Ifjúságunk jelentős hányada alkalmatlan katonai szolgálatra, emelkedik a testnevelés alól felmentést kérők száma (Baranya kivételével), hogy milyen sok az „idegkimerült” — és még sorolhatnám tovább. Joggal vetődik fel a kérdés: vajon tényleg ennyire betegek vagyunk? Miképpen lehetséges, hogy a korszerű megelőzés, gyógyítás mellett ilyen szemlélet uralkodhat? Hisz úrrá lehetünk a tüdőbajon, a gyermekbénuláson, és számos más gyermekkori és felnőttkori betegség már nem szedi az áldozatát; a betegségek zöme jobban és gyorsabban gyógyítható, életkörülményeink, lakásviszonyaink egészségesebbek mint a múltban, és az egészség fenntartását intézmények, szervezett mozgalmak segítik elő. Miből fakad tehát ez a betegség-szemlélet? A kérdés és annak megválaszolása igen szerteágazó problémákat érint. Elöljáróban le kell szögezni; nem vagyunk betegebbek, mint a 20—30 évvel ezelőttiek, sőt lényegesen egészségesebbek — ugyanakkor az objektív bizonyítékok ez ellen szólnak. A paradox helyzetre magyarázatom a következő: 30 évvel ezelőtt lényegesen többen voltak betegek, mint amennyit regisztráltak részint azért, mert a betegségek tömeges és intézményes kutatása nem volt ennyire megszervezve, másrészről a társadalom nem tartott ekkora igényt egészségi állapotának felmérésére, amikor is kiderülhettek volna olyan betegségek, amelyek panaszt, tünetet nem okoznak. — Másrészről ma a fejlett megelőző vizsgálatok sok mindent kiderítenek, amiről az illető mit sem tudott, így maguk az orvosok hívják fel a figyelmet bizonyos jelenségekre, elváltozásokra. És itt van a kérdés sarkalatos pontja: ki hogy értékeli azt a rejtett elváltozást, amelyről az orvos őt felvilágosította. (Pl. kiderítik, hogy vérnyomása emelkedett, valamilyen laboratóriumi lelete eltér a szokványostól stb.) Egészséges életszemléletű embernek van annyi józan meglátása, hogy higgyen annak az orvosnak, aki felvilágosítja a talált elváltozás mértékéről, súlyossági fokáról, és ne éljen betegségtudatban szükségtelenül, ha az elváltozás vagy lelet enyhe eltérést mutat. Itt kell megjegyeznem. Sajnos többségben a másik, a betegség-szemléleten álló réteg van. Ez a típus a kínos önmegfigyelők közé tartozik. Elmeséli, mit álmodott, mekkorát tüsszentett, hangos volt-e a gyomorkorgása stb. Minden általa kórosnak vélt jelenségnek óriási jelentőséget tulajdonít. Állandóan méri lázát, böngészi a laboratóriumi leleteket, felírja, összehasonlítja — és semmiképp nem hisz annak az orvosnak, aki úgy találja, hogy mindezek együtt nem merítik ki a betegség fogalmát. Aggódók, szorongok, egy életen keresztül szükségtelenül korlátozzák az egészséges és mértékletesen gyakorolható örömüket, diétáznak, a gyümölcsöt szappannal mossák, és sorolhatnám még tovább. Ezt a szemléletüket ráerőltetik családjukra és sajnos gyermekeik is így nevelődnek. Ezek gyermekei már két tüsz- szentés után hiányoznak az iskolából, ezek kérnek elsősorban testnevelés alól felmentést, később katonaság alól, és ezekből tevődik ki a táppénzesek tömege, akik helyett az egészséges szemléletű kollégák dolgoznak. Típusok f Tévedés ne essék! A lábtörés az lábtörés, a gyomorfekély az gyomorfekély. Itt a lelet önmagáért beszél. Itt mindegy milyen szemléletű az ember, a betegség mindenképp fennáll, amit teljes odaadással gyógyítani kötelesség. De ugyanígy kötelesség, felvilágosítani a betegség-szemléletű réteget, hogy ne éljen betegségtudatban. Egy-egy influenzajárvány bemutatja a különböző típusokat. A betegség-szemléletű már az első napokban megjelenik, amikor a rádióból, sajtóból értesül. Általában akkor még semmi baja, — s ha később megbetegszik — köszönheti annak, hogy beült a valódi betegek közé a várószobába. Ez a típus napra tudja, hol, mikor, hányán betegedtek meg, és tudja az országos influenzás megbetegedések számát. Nem tudtam egyetérteni a hírközlőszervekkel, túl nagy teret szenteltek ennek a kérdésnek. Szinte influenza psrihózis alakult ki. Leszámítva azt a nem kevésbé jelentős réteget, aki minden járványos időszakban ezen a címen táppénzre jelentkezik, mert nem szeret dolgozni, igen sokan csak azt hitték, hogy influenzások, holott enyhe meghűlésről volt szó. Az ilyen típus, ha még nem beteg, aggódva hallgatja a rádióban, miként terjed a járvány és szorongva gondolja, na most én következem. Kétségtelen, helyes minden óvórendszabály és helyes, ha a közönséget tájékoztatják, miképp védekezzen, de ezen túl részletekbe bocsátkozni éppen a fenti jelenség miatt nem szerencsés. Napjainkban szélesedik az egészségügynek egy irányzata — a gondozás, amelynek alap- gondolata helyes. (Terhesgondozás, ideggondozás, stb.) Ma már — értékelve a gondozás hatékonyságát és hatását — meg kell állapítanunk, hogy gondozásunknak vannak negatív visszahatásai is. Azok az esetek ezek, amikor betegségszemléletű egyénnel állunk szemben. Olyan egyént világosítunk fel egy enyhe elváltozásról, aki ezt túlértékeli és a hátralévő 20—30 esztendő alatt súlyos betegnek tartja magát, holott ha ezt nem tudná — boldogan és természetesen egészségesen élhetne élete végéig. Épp ezért nem lehet mindent mindenkivel sematikusan közölni, hanem úgy kell mondanivalónkat megválogatni, hogy a gondozott ne ijedjen meg, nehogy többet ártsunk, mint használjunk. A félműveltség minden területen káros, különösen egészségügy terén. Mi szükség van arra, hogy egyesek laboratóriumi leleteiket, kórházi elbocsátóju- kat hordják magukkal és barátnak, ellenségnek egyaránt mutogassák — tanulatlanul, szakértelem híján értékelges- sék a számszerű adatokat? Az ország népe töménytelen gyógyszert fogyaszt, — szükségtelenül. Jelentős összeg ez népgazdasági szempontból, az egészségre nézve pedig egyenesen kóros. Ma már a „beteg" egyenes kívánsággal jön, megnevezi a gyógyszert, amit szedni akar, s ha az orvos nem írja fel, addig kilincsel, míg valahol felírják neki. Sokszor 3—4 féle teljesen azonos hatású gyógyszert kérnek. Ez a típus az élet minden jelenségére gyógyszerszedéssel reagál — a napfolttevékenységtől a hivatali ellenőrzésig, a vizsga- időszakra, az utazásra — mindenre tud egy-egy fajta tablettát. Jártam már olyan lakásban, ahol egy szekrényben összezsúfolt drága gyógyszerek árából egy évig gondtalanul élhetett volna a „beteg". Ezt a beteges közhangulatot támogatja a hivatalokban kialakult gyakorlat, amelynek a lényege a következő: „Hozzon az orvostól egy igazolást és..." És akkor különböző előnyökben lehet része, vagy éppen valami hátrányos helyzetből menekül meg. Szinte rákényszerül a nagyközönség, hogy keressen, kutasson magán valamilyen beteges elváltozást, vagy tünetet, amelynek alapján orvosi igazoláshoz juthat. Hifi! Az egész életünket felöleli, hogy különböző ügyek kedvező elintézéséhez orvosi igazolás kell. Munkakör-változás, óvodai felvétel, gépjárművezetői engedély, lakáskérelem, répaszedés alóli felmentés... és sorolhatnám végtelenségig. így fordult elő olyan eset, hogy ugyanazon személy egyik kezében tartott egy igazolást, amely tanúsítja, hogy szellemi- leg-fizikailag orvosi szempontból egyetemi felvételre alkalmas, a másik kezében pedig egy olyan igazolást, amely javasolja, hogy testnevelés alól mentsük fel, felsorolva különböző betegségeket. Ha véletlenül felcseréli az igazolást, akkor nem alkalmas egyetemi felvételre, ugyanakkor olimpiai bajnok is lehetne. Sajnos, az orvostudomány nem tud minden kérdésre tökéletes választ adni objektív vizsgálati lelet alapján. Igen sok a határeset és igen sok az olyan betegség, amely tünetszegény. Mindenképpen rászorulunk a páciens által elmondott panaszokra, ami igen sokszor félrevezető és eltúlzott, különösen ha valamilyen cél érdekében történik (rokkanttá nyilvánítás, táppénz stb.). így aztán akarva-akaratlanul maga az orvos is részese annak a szemléletnek, amely orvosi igazolások, vagyis betegség tükrében nézi a világot. Amint a fentiekből kitűnik, ez a betegség-centrikus szemlélet szinte érezhető a levegőben, így semmi csodálnivaló nincs abban, hogy az öregek túlnyomó többségének nincs más témája, mint a betegség — és napi tevékenységét, élet- szemléletét teljesen áthatja és uralja. Az öregkor kétségtelenül meghozza a maga szükségszerű elváltozásait — fizikai gyengeség, étvágytalanság, érdeklődéshiány, rossz memória stb. — amit az ilyen szemléletű társadalom tagja betegségnek tart és gyógykezeltetni akar. Természetes, az öregkor fogékony bizonyos betegségek iránt is és ennyi idő alatt valóban számtalan betegségnek lehet a hordozója is — szívbetegségek, magas vérnyomás, rheuma stb. Igen lényeges azonban, hogy az öregkori törvényszerű elváltozásokat ne minősítsék betegségnek. Akad egy-két tudós, aki 100 éves életkort ígér — csalhatatlan gyógyszereik, módszereik eredményeképp. Ezeket a nyilatkozatokat le is közlik a sajtóban és olvashatja minden öreg. Az ilyen felelőtlen ígérgetésnek, jósolgatásnak semmi értelme sincs, mert nincs konkrét tudományos alapja. A felvilágosultabb öregek legyintenek egyet rá és azt mondják: „Még csak az kéne, hogy 100 éves koromig tehetetlenkedjek nyűgként más nyakán, hurcolva minden bajomat." Valóban a legtöbb öreg nem kíván túl sokáig élni, hanem amennyire lehetséges -szellemi és testi frisseségét kívánja megőrizni, haláláig. Messze vagyunk a 100 évtől, s nem is a mi életünkben fog bekövetkezni az átlagos életkor ilyen mérvű m e gh o sszab b ítá sa. Sokkal közelebbi teendőink vannak, melyek eredménye elérhetőnek látszik. Ez pedig a testi erő, erőnlét, munkabírás, a szellemi tevékenység, életkedv frissen tartósa. Másszóval: csökkentsük az öregkor kellemetlen velejáróit, ami teher öregnek is fiatalnak is. Alakítsuk át a rezignált, inaktív, pádon üldögélő, és állandóan betegségükről beszélgetők táborát olyan szemléletűvé, amely élete végéig talál magának testi, lelki örömöt és képes is azt élvezni. Ez sem fog máról-holnapra menni, és ezért lényeges a fiatal és középkorú társadalom szemléletének átformálása, hogy öregkorára is legyen „tartása". Ne nézzen mindent olyan szemüvegen keresztül, vajon mitől kaphat betegséget, hanem vegye igénybe, keresse azokat az eszközöket, amelyekkel konzerválja fiatalságát. Ez az egész társadalom ügye és a megoldás csak részben orvosi kérdés. A legtöbb nyugdíjas nem a csökkent jövedelmet sérelmezi, hanem azt, hogy nincs rá többet szükség. Inaktívvá válnak, alig mozognak, csak üldögélnek és így vitalitásuk csökken, kevésbé ellenállóak a betegséggel szemben és ez a tény aztán teljesen a betegség-szemléletű táborba sodorja őket. A kisebb réteg aktív. S főleg azokból tevődik ki, akiknek kertjük, szőlejük van. Friss levegő, rendszeres fizikai munka, nyugodt légkör, hasznos tevékenység: ez az, ami úav hosszabbítja meg az életet, hogy nincs csökkentértékűség érzés és nincs eltúlzott betegség-szemlélet. Természetes mindezeken kívül a művészetben, tudományban, iparosmunkában és még sok mindenben aktivizálódhat az idős ember, amelynek hatása az egészségre feltétlen pozitív. Ilim egyszerű Végigtekintettük nagy vonalakban társadalmunkon elbur- jánzó betegség-szemlélet megnyilvánulásait és következményeit. Nem folyamodok ahhoz a sovány végkövetkeztetéshez, hogy sportoljon mindenki, s akkor megoldódik a fenti probléma. Nem ilyen egyszerű a kérdés, már csak azért sem, mert az aktív sportolók között elég szép számmal találhatók nyafogó, pipogya emberek. Igen érdekes, hogy az a sportoló, akit sportolás közben számtalan ütés, rúgás és egyéb bántalom ér (amit szó nélkül tűr), egy enyhe gyomorrontástól magánkívül van, és az influenzajárványt legszívesebben üvegbura alatt vészelné át. Már ez a tény is bizonyítja, mennyire a szemléletben rejlik a kérdés megoldása. Hol van tehát a kérdés nyitja? Mi a megoldás? A közönség általános hozzáállásán kell változtatni. Ne úgy szemlélje az életet, vajon mi az, amitől megbetegedhetne, és egy élet energiáját arra pazarolja, hogy ezeket kerülgesse. Ne szegélyezzék egész életét a maga által felállított tilalomfák, amelynek következtében ételét, italát, cselekedeteit korlátozza, és ne nézzen szinte követelőén az orvosra, ha az valamitől nem tiltotta el. \vX*X,X*X*Xv/////X\v!v/Xv!v/Xv/Xvav tói, szépen... Ellenkezőleg! örüljön az élet minden ajándékának — és józanul, mértékletesen vegyen részt azokban az örömökben, amelyet a mindennapi élet nyújt. Most nem egynéhány korhely, a gyertyát mindkét felén égető egyénre gondolok. Nem. Sokáig kell élni, jól, egészséges szemlélettel, túlzások nélkül. Bátran egye meg a jó kis ebédjét, igya meg a borocskáját, szórakozzon mértékkel és természetesen végezzen fizikai munkát a szabad levegőn. Ez lehet versenysport, kocogás, séta, testi munka. Legyen edzett a teste, de a felfogása is. Két tüsszentéstől még nem kell megijedni és ágyba feküdni és nem kell kérdést csinálni abból, hogy a lázmérő 36,9-et, vagy a piros 37 fokot mutatja, mert ez teljesen mellékes. Ne lesse a híreket, hoqy van-e napfolt- tevékenység vagy nincs, mert úgy olvasta egy tudományos folyóiratban, hogy ilyenkor rosszul szokás lenni, és ne húszféle tabletta szedésével reagáljon az élet jelenségeire. Dr. Szalai István HÉTVÉGE a
