Dunántúli napló, 1975. május (32. évfolyam, 118-147. szám)
1975-05-24 / 140. szám
Indulás előtt a magyar küldöttség a pesti Duha-parton. Szovjet földön régi orosz szokás szerint kenyérrel és sóval vártak Tisztelgés a hősök előtt — Lengyelországban, bennünket a népviseletbe öltözött lányok. Hetezer kilométer Két szám a Moszkvics 412-es kilométerszámlálójáról: 260. — 10 500. A tízezer 'kilométert Pécstől Pécsig tettük meg egy élményekben gazdag, örökemlékű hónap alatt. Egy hónap, amelyet Moszkvától Berlinig töltöttünk el a fasizmus felett győzedelmeskedő szovjet hadsereg útját járva. Hét országon át emlékezve a hősökre, akik a népek szabadságáért áldozták életüket/ és azokra a milliókra, akik ártatlanul pusztultak el a nagy világégés éveiben. És hét országon át emlékeztettük az embereket: mit jelentett a háború, mit jelent ma boldog, szabad országokban élni. Barátok közt Április 11-én hajnalban a pesti Duna-partról nyolc, a győzelem jelképével és a szocialista országok zászlóival díszített Moszkvics a 22 tagú magyar delegációval útnak indult Moszkvába, hogy csatlakozva a szocialista országok delegációihoz részt vegyen „A győzelem zászlaja a szocializmus zászlaja" elnevezésű nemzetközi autós túrán. Azon az emléktúrán, melyet a nét ország ifjúsági szervezetei és honvédelmi szövetségei szerveztek a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója tiszteletére. Az első néhány nap az ismerkedésé. Mellettem Bodrogi Sándor ül, a Lobogó rovatvezetője, mögöttem Vajek Róbert, a magnójával szinte ösz- szenőtt, az interjúalanyoktól mindig futva búcsúzó rádióriporter, akit nem egyszer csaknem elhagytunk, mert még indulás után is a téma utón kutatott. Előttünk utazik Herencsár Lajos nyugalmazott ezredes. Lajos bácsi, a mi veteránunk, akinek élete többkötetes regény. Akit Kisinyovban ismerős úttörők vártak az ünnepségen, akit Moszkvában ismerősök kerestek telefonon, s aki itt a túrán tudta meg, hogy együtt harcolt a háborúban a szovjet delegáció egyik veteránjával. Lajos bácsi a háborúban átszökött a szovjet csapatokhoz, s néhány hónap múltán, már mint a Vörös Hadsereg katonája harcolt a fronton. Mégpedig igen sajátos fegyverrel. Mikrofonnal és hangszóróval. Elfogták a magyar tábori postát, kijegyzetelték a leveleket, majd visszacsempészték a magyarokhoz. Fogták az erősítőt, a hangszórókat, az első vonalban felszerelték a fáikra, majd felolvasták, kinek mit írtak az otthoniak. A katonák persze először nem hitték, de amikor tényleg az állt a levélben, amiről „odaát” is tudtak, majd leesett az álluk: mi mindent tudhatnak még ...? Mivel a túra egyik célja az volt, hogy a ma ifjúsága az emlékeken, a szenvedés nyomain keresztül megismerje azt a háborút, amelyről csak a történelemkönyvekből tud, fiatalok, ifjúmunkások is utaztak a küldöttségekben. Velünk például * Zentai Pista, a debreceni házgyár ifjú építészmérHÉTVÉGE A kivilágított treptowi emlékmű a záróünnepségen. nöke, aki Kijevben végezte az egyetemet, s ő segített eligazodni az egyébként kitűnő orosz konyha rejtelmeiben. Vagy Biró Misi, a tatabányai bányászfiú,' akinek még egy szakmájába vágó feladat is jutott az úton: „Leesett egy csavar a kocsi alá, ki kéne bányászni" — szóltunk Misinek. * Hamar összebarátkoztunk a többiekkel is. A bulgárok mór a második nap seaítettek „betörni” az egyik Moszkvicsba, mert sikerült bezárnunk a kulcsot, de Kosztya, a szovjetek szerelője is mindig ott nyüzs- gött, ahol csak kinyitottak egy motorháztetőt. A nagy jelvénygyűjtésben pedig bulgár tévés barátunk vitte el a pálmát, akinek még a kamerájára is jutott, amikor a pulóvere „megtelt”. De közvetlen és szívélyes viszonyba kerültünk Alekszan- der Ivanovics Ogyincov altábornaggyal, a szovjet delegáció vezetőjével, aki a túra közben, Besztercebányán kapta az értesítést: kinevezték vezérezredessé. Mindannyiunk kedvence lett „po masinám elvtárs”, az a szovjet ezredes, aki egy kézi hangszóró segítségével po masinám — magyarul: gépkocsira — vezényelte induláskor a 120 embert. És természetesen a kollégákkal: Andrej Illéssel, Illés Béla egyik unokájával, aki a Komszomolszkaja Pravda információs osztályának vezetőjeként járta végig a felszabadítók útját, vagy Évával, a varsói ifjúsági lap munkatársával, aki oly aranyosan keverte az oroszt az angollal és a lengyellel. Azért megértettük ... a győzelem zaszlaja alatt A háboiú emlékei A háború végigkísért utunkon. A háború, melynek nyomai ma is látszanak Kijevtől Moszkváig. Lövészárkok, harc- állások kísérik az utat a Moszkva alatti erdőkben. De a háború nyomai a szívekben is élnek. A moszkvai taxisofőr- nő a nyolcsávos úton j— túl aznap a háromszázadik kilométeren — arról mesélt, hogyan szállította a lőszert és az élelmiszert a katonáknak a moszkvai csatában. Ugyanabban a csatában vesztette el a testvéreit... Orjolban értettük meg igazán, miért fogadta mindenütt akkora tömeg, akkora szeretettel a konvojt. Orjolban, a hős városban, amely vasúti csomópontja révén kulcsfontosságú szerepet játszott a Nagy Honvédő Háborúban. A tankisták emlékművénél döbbentünk rá arra a gigászi küzdelemre, amit a szovjet nép vívott a betolakodó hitleri hordák ellen. Az 1942-es nyári offenzíva előtt Orjol és Lozo- vaja között 240 hadosztályt, több, mint 3 millió embert összpontosítottak a fasiszták a Moszkvát bekerítő hadművelet végrehajtására. S hogy Moszkvát sohasem érték el a fasiszta csapatok — tudjuk ... 1975-ben 1945 eseményeit követtük fél Európán át. Az NDK-ban, nem messze a lengyel határtól egy T—34-es és két ágyú, valamint egy faépület hirdeti az utókornak: itt Seelowban a berlini csata egyik fontos epizódja játszódott. Zsukov marsall egykori főhadiszállása ma múzeum. 1945 tavaszán elkeseredett harcok folytak itt a fanatikusan védekező fasiszták ellen. Ide telepítették a németek Berlint védő kulcsállásaikat, mert a seelowi dombokról kitűnően be lehetett látni a terepet az Oderáig. Itt, nyolcvan kilométerre Berlintől keletre 30 000 szovjet katona vesztette életét. A seelowi csata után huszonhármán kapták meg a Szovjetunió Hőse címet. A szovjet offenzíva, amely a támadás előkészítése során két és fél millió embert gyűjtött össze az Oderán túl, az április 16-ról 17-re virradó éjszaka kezdődött meg. „A lényszórók ijesztő tömege óntotta a fényt a németek védelmi vonalára — írja Zamjatyin szovjet tábornok —, elvakítva őket és megvilágítva az utat saját csapataink előtt. Az eredmény borzalmas volt. Tüzérségünk és légierőnk egyidejűleg mérte a hallatlan erejű csapásokat az ellenségre. A foglyok, akiket aznap ejtettünk, olyan lelki- állapotban voltak, amely határos volt az őrülettel." S hogy milyen lelkiállapotban voltak a szovjet katonák, arra a seelowi múzeumban őrzött lövedék szolgáltat példát. A lövedéken cirillbetűs felirat: „Hitlernek — személyesen." Megrázó élmények A háború 30 millió halottja végigkísért utunkon. Az ártatlanok, a polgári lakosság szenvedése. Az első megrázó élmény Csehszlovákiában, nem messze Pardubicétől ért bennünket. Kis tó partján, kőkeresztek között álltunk meg. Lezsákiban, amelynek 1942. június 23-ig 54 lakosa volt és 9 házból állt. A prágai fasiszta helytartó, Heydrich elleni merénylet után Lidice sorsában osztozott. A Heydrich elleni merényletet követően egy besúgó segítségével a németek megtalálták a lezsáki malomban a partizánok rádióját. Azt a rádiót, amelyik kapcsolatban állt a merényletet véghezvivő partizánokkal. A megtorlás kegyetlen volt: lemészárolták az egész falut. A csecsemőktől az aggastyánokig. A felperzselt, porig rombolt házakat pedig egy évig romokban hagyták — elrettentésül. A lezsáki házak helyét ma kőkeresztek és egy obeliszk jelzik: „Ezen a helyen állt Lezsáki. 1942. június 24-én a fasiszták valamennyi lakosát kegyetlenül meggyilkolták." A háborútól oly sokat szenvedett Lengyelországban Chelmnoban betonemlékmű tudatja az utókorral: 360-000 ember nyugszik itt a tömegsírokban. Nem messze a var- só—poznani úttól egy erdőben működött a „halálgyár". Egy erdőben, ahol furcsán zsinórban állnak a németek által a A magyar delegáció, a besztercebányai május 1-én. sírokra ültetett fák, ahol a s rókát eltüntetni hivatott fc alatt 360 000 lengyel, ném-e cseh, osztrák, orosz és luxen burgi elégetett teteme, me< őrölt csontjai fekszenek. Nem tábor működött Cheln noban, hanem kivégzőhel Olyan kivégzőhely, ahova töbl ségében már holtan étkezte a szerencsétlenek. Itt haszná ták a németek azokat a zá szállítókocsikat, amelyekbe sofőr egy mozdulattal beei gedte a kipufogógázt, s mire kocsi az erdőbe ért, már esc el kellett földelni a „szállí mányt”. 270 méter hosszú, 1 méter széles, 5 méter mély ti megsírokba. 1945. január 17—18. éjjelé történt az utolsó gyilkosság chelmnoi erdőben: ekkor németek megölték azokat munkásokat, akik a sírokat á: ták. A felszabadító szovji katonák csupán két túlélőt te Iáitok. A németek minden de kumentumot megsemmisítette Örök dicsőség A háború hőseire, áldozc taira emlékeztünk azokon nagygyűléseken, amelyeke utunk során részt vettünk. Ke szorúkkal tisztelegtünk aze emlékművénél, akik életüké áldozták a fasizmus elleni hare ban. Jártunk Orjolban, a tar kisfák emlékművénél, Szófi előtt, a híres bolgár partizár vezér, Csavdar emlékművéné fenn, a Sipka csúcson a bo gár hősök monumentális enr lékművénél, tiszteleqtünk Szlovák Nemzeti Felkelés hősi előtt a besztercebányai emlél műnél, a vars-, hősök emlél művénél, s utunk végén legnagyobb emlékműnél Be linben, a Treptow parkban. A záróünnepségen 40 ez« fáklyás fiatal állta körül a he talmas teret, melynek végé ott magasodott a kék fényese vákkal megvilágított szovji katona alakja. Kezében ec horog keresztet szétzúzó karc dal, másik karjában egy gyei meket tartva. A 70 tonn bronzból készült, 12 méter mc gas szobor Vucsetics, szovji szobrászművész alkotása. A tisztelet és emlékezés te rét a másik oldalán a bánaté anya szobra zárja, majd ké tisztelgésre hajtott, márvány ból készült zászlófő enge utat a térre. Az 500 méte hosszú, 200 méter széles tere két oldalt nyolc-nyolc szarkc fág övezi, amelyekben 500 szovjet katona teteme nyug szik. ötezer abból a töb tízezerből, akik a fasizmu utolsó bástyájának bevételéél áldozták életüket. A szoborho 55 lépcső vezet fel, ahol eg márványkupolában vörösből kötésű könyv fekszik az 500 hős nevével. Berlinben a zászló Moszkvától Berlinig héteze kilométert tettünk meg, s el vittük az NDK fővárosába a: a vörös zászlót, mely egykor < Reichstagon lengett, hirdetv a fasizmus felett aratott gye zelmet. Azt a zászlót, melyre Leonyid Brezsnyev, az SZK főtitkára ezt mondta: „Amiké a győzelem zászlaja a Reich stagra került, az Lenin zászlaj: volt, amely új, szabadabb útn vezette az emberiséget." Panics György Barátoknak kijáró fogadtatás...
