Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-23 / 81. szám
A párt harcba hív közös célunk, a fejlett szocialista társadalom építésére A küldöttek az Internacionálét éneklik Befejeződött az MSZMP XI. kongresszusa kongresszus határozata Ismét Kádár János elvtárs a KB első titkára Hazaérkeztek megyénk kongresszusi küldöttei Szombaton este hazaérkeztek Pécsre az MSZMP XI. kongresz- szusán részt vett Baranya megyei küldöttek. A küldött-csoport hazaindulása előtt dr. Nagy József, a Megyei Párt- bizottság első titkára és Nagy Dezső vájár, az MSZMP Baranya megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tagjai részt vettek az újonnan megválasztott Központi Bizottság és Központi Ellenőrző Bizottság tagjai, a kommunista és munkáspártok hazánkban tartózkodó küldöttségei tiszteletére rendezett fogadásom Küldötteinket hazautazásuk előtt elbúcsúztatta Kimmel Emil, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkára, a KEB tagja. A párt vezető testületéi Folytatjuk az eddigi politikát Kádár János vitazáró beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársnők, elvtársakI A Központi Bizottság beszámolója és a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése fölötti négynapos, együttes vitában 57 kongresszusi küldött szólalt fel. Kivétel nélkül mindegyikük egyetértett a beszámolókkal, és támogatta a Központi Bizottság által benyújtott kongresszusi javaslatokat. Ezért a vitában felszólalt elvtársaknak köszönetét mondok. Ebben az állásfoglalásban is kifejeződik: egyik legfőbb erőforrásunk pártunk teljes eszmei-politikai egysége. A vita kritikus és önkritikus volt. Azzal jellemezhetnénk, hogy megfelelően értékelte az eredményeket, s szólt a hiányosságokról is. Nagy hangsúlyt kaptak a megoldandó feladatok, a megoldások módjai, a tennivalók. A tanácskozást forradalmi szellemű elvhűség és tettre- készség jellemezte. Volt a vitának egy sajátos vonása is, amely valószínűleg minden részvevőre hatást gyakorolt: ezen a kongresszuson egy új, felnövekvő kommunista nemzedék mutatkozott be. Hozzáteszem: szépen mutatkozott be. Erről tanúskodik az örvendetesen sok fiatal felszólaló, közöttük az a Bács megyei fiatal kiszista elvtársnq, aki a vita első napján kért szót, majd a szolnoki színház fiatal igazgatója, aztán a vita mai napján meghallgatott székesfehérvári építőmunkás — és még hosszan sorolhatnám a példákat. Erőnk egyik forrása, hogy pártunkban összeforrottan él és együtt küzd a kommunista forradalmárok három nemzedéke. Mély benyomást tett rám Benedikt elvtársnak, pártunk egyik alapító tagjának felszólalása. Egy másik stílust, a régi forradalmárok kritikus, konkrét, elvi, nyílt stílusát képviselte: megmondta, mivel ért egyet, minek örül; kifogásolta, amit nem vettek figyelembe, és általános értékelést is adott, ötvenhét év harca után is úgy állt ide elénk, mint amikor elkezdte küzdelmét a munkás- osztály ügyéért. Ma is sok szó esett róla, hogy tanuljunk egymástól. Azt tudnám ajánlani, hogy tanuljuk meg a régi forradalmárok nemzedékétől ezt az Ifjú lelkesedést és tüzet! (Hosszan tartó taps.) A hatalom a munkásosztályé A vita részvevőinek felszólalásuk közben biztos támaszuk volt, hogy érezhették a kongresszus helyeslését és egyetértését, és azt, hogy kong rész - szusunk munkáját nagy figyelemmel követte, és cselekvőén támogatta a magyar munkás- osztály, a szocializmust építő magyar nép. Jóval több mint, ezer üdvözlő távirat, üzenet, levél érkezett a kongresszushoz, sőt az egyes felszólalókhoz is: gratuláltak, és egyetértésüket fejezték ki azok, akik küldötté választották őket. Rendkívül fontos: ezek az üzenetek arról is szóltak, hogy dolgozó népünk most, a kongresszus napjaiban is új vállalásokkal és tettekkel támogatja a párt politikájának megvalósítását. ~ A kongresszus méltó betetőzése volt a több mint 750 ezer magyar kommunista magas színvonalú tanácskozásának, amely a kongresszust előkészítő, múlt év végi pártcsoport- értekezleteken kezdődött, a taggyűléseken, a pártbizottságok értekezletein, majd a budapesti és a megyei pártértekezleteken folytatódott. Ezqrt a zárszóban legszívesebben csak annyit mondtam volna: elvtársak, már nincs mit megbeszélni, énekel(Folytatás a 2. oldalon) Szombaton reggel 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában — a korábban jóváhagyott ügyrendnek megfelelően — zárt ülésen folytatta tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. A zárt ülésen a küldöttek meghallgatták a Fellebb- viteti Bizottság jelentését, amelyet Varga Gyula, a bizottság elnöke terjesztett elő, majd titkos szavazással megválasztották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát és Központi Ellenőrző Bizottságát. A zárt ülés után a kongresz- szus ismét plenáris ülést tartott, és Kádár János elnökletével folytatta munkáját. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen meghallgatták és elfogadták a Fellebbviteli Bizottság jelentését, majd megválasztották a Központi Bizottságot és a Központi Ellenőrző Bizottságot. Ezt követően a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol mindkét testület megválasztotta tisztségviselőit. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő munka- bizottságokat és munkaközösségeket, kinevezte a Központi Bizottság osztályvezetőit, a Központi Bizottság mellett működő intézmények vezetőit, a Központi Bizottság lapjainak felelős vezetőit. Ezután Biszku Béla, a jelölő bizottság elnöke ismertette a kongresszus zárt ülésének, illetve a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság ülésének határozatait. Bejelentette, hogy a zárt ülés megválasztotta a Központi Bizottság tagjait. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXII. évfolyam, 81. szám 1975. március 23., vasárnap Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Az MSZMP Központi Bizottságának fogadása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a XI. pártkongresszus befejezése alkalmából a kongresszuson részt vett külföldi pártküldöttségek tiszteletére szombaton délután fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A fogadáson részt vettek az MSZMP újonnan megválasztott Központi Bizottságának tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai. Ott voltak a kommunista és munkáspártok hazánkban tartózkodó küldöttségei. A meleg, baráti hangulatú fogadáson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pohárköszöntőt mondott. I