Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)

1975-03-22 / 80. szám

Sorsoltak a kupákban Ferencváros—Crvena Zvezda a döntőbe jutásért Zürichben pénteken elkészí­tették a labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa elődöntőjének sor­solását. Kilenc ország verseny­ben maradt 12 csapata április 9-én és 23-án játszik a döntő­be jutásért. A Ferencváros a belgrádi Crvena Zvezdát kapta ellenfelé­nek, az első találkozóra április 9-én Budapesten kerül sor, a visszavágót pedig két héttel ké­sőbb bonyolítják le a jugoszláv fővárosban. A bajnokok között a védő, Bayern München szerencsésnek bizonyult: elkerülte a Leeds és a Barcelona együttesét is, az St Etiennével került szembe. Az UEFA Kupában már nem lehet­séges nyugatnémet döntő, mivel a Köln és a Mönchengladbach egymás ellen küzd. A döntőbe jutásért: Bajnokcsapatok Európa Ku­pája: St Etienne (francia)—Ba­yern München (nyugatnémet), Leeds United (angol)—Barcelo­na (spanyol). Kupagyőztesek Európb Kupá­ja: Ferencváros—Crvena Zvezda (jugoszláv), Dinamo Kijev (szov­jet)—PSV Eindhoven (holland). UEFA Kupa: Twente (hol- land)-Juventus (olasz), FC Köln—Borussia Mönchenglad­bach (mindkettő nyugatnémet). Üllői út vagy Népstadion ? A Cardiff City, a Liverpool és a Malmö után a Ferencváros a híres belgrádi piros-fehérek­kel kerül szembe. Eddig a wale­si, az angol és a svéd csapat üllői úti vendégjátékára 82 000 néző volt- kiváncsi. A stadion a Liverpool és a Malmö ellen is szűknek bizonyult.- Korábban is szóba került, hogy vigyük be KEK-ellenfelün- ket a Népstadionba - mondotta Harót János, a Ferencváros el­nöke. — Hétfőn a labdarúgó szakosztály vezetőivel megbeszé­lést tartunk arról, hogy hol le­gyen a Crvena Zvezda elleni elődöntő, az üllői úton vagy a Népstadionban. A magam ré­széről saját pályánk mellett va­gyok. A hétfői színhellyel kap­csolatos döntés után egy-két nappal megkezdjük a jegyek elővételi árusítását. A Crvena Zvezda elleni esé­lyekről Harót János a követke­zőket mondotta: — Ügy gondolom, a Ferenc­város eddig is megtette a ma­gáét a KEK-ben, a négy közé jutást szép sikernek könyveljük el. Természetesen az a célunk, hogy még előbbre kerüljünk, szeretnénk a híres jugoszláv csapat elleni akadályt is siker­rel venni. A magam részéről jobban örültem volna, ha a visz- szavágóra kerül sor Budapesten. A rendelkezésünkre álló rövid időben igyekszünk' majd a Crve­na Zvezdáról friss információ­kat szerezni, megfigyelőt kül­dünk majd ellenfelünk bajnoki mérkőzésére. I. pécsi • r r • ifjúsági tömegsport napok Március 22-én, szombaton folytatódnak az I. pécsi if­júsági tömegsport-napok rendezvényei. Ezúttal az at­léták, a kézilabdások és a kispályás labdarúgók lép­nek pályára. Az ünnepélyes 'j megnyitó 9 órakor lesz a ? PVSK-pályón, a versenyek ' 9.30-kor kezdődnek. Az at- I léták küzdelme még szom- ; baton befejeződik, a labda- > játékok döntőjének kezde- | te: vasárnap 9 óra. I A csikós mezes pécsi orvosegyetemisták sánca hárítja a debreceni játékos leütését. Arató László felvétele fl Videoton vendége les; a PMSC | A hét végén az NB l-ben az ötödik tavaszi fordulót játsszák. A PMSC a jó formában lévő Videoton vendége lesz Székes- fehérváron. A pécsiek utoljára 1968 őszén győztek Székesfehér­váron, ennek a találkozónak is • a hazaiak az esélyesei. A PMSC-ben elképzelhető, hogy elfoglalja helyét a jobb­hátvéd posztján a sérüléséből felépült Kincses. Ha nem játsz­hat, akkor Rótt marad a jobb­hátvéd. Zombori helyén Iványi játszik, aki a tavaszi forduló­ban most játszik először az első Komló megszerezheti első tavaszi győzelmét Kincses játszhat, lombori még sérült . Véménden az NB III. egyik bajnokesélyese A hétvége sportműsora SZOMBAT, MÁRCIUS 22. Labdarúgás. NB I. mérkőzések: Videoton—PMSC, Székesfehérvár, 15.00. NB I. tartalékméskózés: Vi­deoton—PMSC, Székesfehérvár, 13.00. Kézilabda. Férfi Felszabadulási Kupa mérkőzés: Elektromos—PMSC, Szeged, 16.15. A Tanárképző Főis­kola felszabadulási, tanácsköztársa­sági jubileumi tornája. Tanárképző Főiskola, 9.00: Műszaki Főiskola, 9.00. és Postás-pálya, 13.30. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: Bp. Spartacus—Pécsi VSK, női csapatok, Budapest, 17.40. NB II. mérkőzés: PMSC—Székesfehérvári férfi csapa­tok, Építők úti iskola, 17.00. Röplabda. A Steinmetz SE Fel- szabadulási férfi villámtornája, me- szesi általános iskola, 15.00. VASÁRNAP, MÁRCIUS 23. Labdarúgás. NB II. mérkőzés: Komlói Bányász—Szekszárdi Dózsa, Komló. 15.00. NB III. mérkőzések: MEDOSZ ÉRDÉRT—PVSK, Budapest. 15.00. Véménd—BKV Előre. Véménd, 15.00. Bp. Építők—Mázaszászvári Bányász, Budapest, 15.00. Április 4. Vasas—Szigetvár, Budapest, 15.00. — Megyei mérkőzések: Vajszló—Boly, Vajszló, 15.00, Mágocs—Sásd, Má- gocs, 15.00: Porcelángyár—Steinmetz SE, Porcelángyár-pálya 10.00. Vasas II. Bányász—Kinizsi, Vasas II. 15.00. István-akna—Beremend, István-akna, 15.00. PEAC—Kesztyűgyár, Pécsújhegy, 10.30. BTC—Sellye, Bőrqyár-pálya, 10.3b. Siklós—Mohács, Siklós. 15.00. — Országos ifjúsági bajnokság. Me­cselk-csoport. Mázaszászvári Bá­nyász—Siófok, Mázaszászvár, 13.00. PVSK—Szigetvár. PVSK-pálya, 10.00. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: Tanárképző Főiskola—Székesfehér­vár, női csapatok, PVSK-csamok, 10.40. Szigetvár—Szolgáltató Sparta­cus, női csapatok, Szigetvár, 14.30. Komlói Bányász—Szombathelyi Ta­nárképző, női csapatok, Komló, 10.00. Teke. NB I. mérkőzés. Pécsi Gáz­mű—Rózsa Ferenc Építők, férfi csa­patok, PMSC-csarnok, 12.00. — NB II. mérkőzés. Pécsi BTC—Tolna me­gyei Építők női csapatok, Bőrgyár­terem, 10.30. Röplabda. A Steinmetz SE felsza­badulási férfi villámtornája, meszesi általános iskola, 9.00. Kézilabda. A Tanárképző Főisko­la Felszabadulási Tanácsköztársasági jubileumi tornájának mérkőzése. Ta­nárképző Főiskola, 8.00. Asztalitenisz. NB I. mérkőzések: Sabaria—Pécsi BTC női csapatok, Szombathely, 9.30. Aknamélyítő Bá­nyász—PMSC, férfi csapatok, Buda­pest, 9.30. — NB II. mérkőzések: PEAC— BSE férfi csapatok, PMSC Tüzér utcai terme, 9.30. Vasas II. Bányász—MEDICOR férfi csapatok, Vasas II. általános iskola, 9.30. csapatban. Zomborira csak április közepén számíthat dr. Dunai János. — Nem vitás, a mérkőzés esé­lyese a Videoton — mondotta a vezető edző. — Ha sikerül ki­kapcsolnunk a hazaiak legve­szélyesebb embereit, akkor el­hozhatjuk az egyik pontot. Az NB ll-es Komlói Bányász a Szekszárdi Dózsa együttesét fo­gadja a kökönyösi pályán. A kék-fehérek három tavaszi mér­kőzésükön három döntetlent ér­tek el, most ők a mérkőzés esé­lyesei. Szükség is van a győze­lemre, hisz a Komló versenyben van a feljutást jelentő helyezé­sekért. Az NB lll-as csapatok közül a listavezető PVSK az ERDÉRT-hez utazik. A legnehezebb ellenfe­let a Véménd kapja, a termelő­szövetkezeti csapat hazai pá­lyán a bajnokságra esélyes BKV Előrével találkozik. A Mázaszászvár és a Szigetvár idegenben lép pályára. Négy egyetem, négy labdajáték " ■HBBMnaBanaHBHi •annBHHBnBBBi 360 versenyző Az ország négy orvosegyete­mének részvételével pénteken délelőtt megkezdődtek a Me­dikus Kupa mérkőzései. A röp­labda, kosárlabda, labdarúgás és kézilabda sportágakban megrendezésre kerülő torna mérkőzésein a budapesti, deb­receni, szegedi és pécsi orvos- egyetemek fiataljai vesznek részt. A fiúk mellett a lányok is Téli spartakiád A pécsi járásban hét csapat rész­vételével rendezték a téli spartakiád asztalitenisz döntőjét. A verseny a Szilágyi, rragykozári és szentlőrinci sportolók sikerét hozta. Eredmények: Férfi egyéni: 1. Pókó (Szilágy), 2. Banizs (Boda), 3. Berta (Szilágy). Férfi páros: Illést—Varga (Nagy- kozár), 2. Pokó—Berta (Szilágy), 3. Kárpáti—Tóka (Szentlőrinc). Csapat: 1. Szentlőrinci ÁFÉSZ, 2. Szentlőrinci MG Szakközépiskola, 3. Nagykozár. * A sásdi járásban is megrendezték a téli spartakiád asztalitenisz döntő­jét, melyen a hét körzet legjobbjai indultak. Győztesek: Férfi egyéni: 1. Gász (Kishajmás), női egyéni: Valke (Egyházaskozár). Férfi páros: Bencs— Morvái (Mágocs). Női páros: Adám— Kovács (Sásd—Bakóca). Férfi csapat: Sásd, női csapat: Egyházaskozár. RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Turistáknak. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Két Schubert-fantázia. 9.00: így dolgozik a kongresszus. Riport­műsor. 9.40: Fúvószene. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Operettrészletek. 10.35: Tátrai vázlatok. Fenyő László versei. 10.40: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. A Budapesti MÁV szimfonikus zenekar hangversenye. kb. 11.50: Könnyűzene — fuvolára. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Könnyűzene. 13.00: Az MSZMP XI. kongresszusáról jelentjük. Helyszíni közvetítés. 14.00: Zenekari muzsika. 14.25: Új Zenei Újság. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: A zongoraművészet első aranykora. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra . . . Közben: 17.00—17.05: Hírek. 17.30: Derűre is derű. A szorocsinci vásár. Rádiójáték. 18.00: Népszerű zenekari muzsika. 18.58: Hallgatóink figyelmé­be. 19.00: Esti Krónika. Hangképek, tudósítások az MSZMP XI. kongresz- szusáról. 20.00: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. 20.20: Tal­palatnyi föld. Rádiójáték. II. rész. 21.14: Az MRT népi zenekara ját­szik. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.25: A beat kedvelői­nek. 23.10: XX. századi kamarazene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Közben: 0.55—1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli műsora. Közben: 7.50: Múzeumi hír­adó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Pécsi Kiss Ágnes és Marczis Deme- tes, Madarász Katalin és Tekeres Sándor énekel, Biqe József furulyá­zik. (ism.) 9.00: Hírek. 9.03: Barokk muzsika. 9.45: Válaszolunk hallgató­inknak. 10.00: Szabad szombat — a Janda családnál. Közben: 11.00— 11.05: Hírek. Időjárás. 12.00: Kóru­sok, hangszerszólók. 12.30: KGST-hír- adó. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: ,.Jelképek erdején át . . ." (ism.) 13.13: Régi híres énekesek műsorá­ból. 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00: Szlovák dalok Mikulás Schneider Trnavsky feldolgozásában. 14.10: Fiataloknak. Komjáthy György tánczeneműsora. 14.55: Orvosi taná­csok. 15.00: Napraforgó. A Gyermek­rádió műsora. 15.57: Műsorismerte­tés. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: II. félidő. Közvetítés a Békéscsaba—U. Dózsa és az FTC—Salgótarján baj­noki labdarúgó mérkőzésről. 16.51: A hét műsorából: 16.54: Az élő nép­dal. 17.01: Évfordulók nyomában . . . 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: József Attila szavalóverseny. Az V. területi döntő közvetítése az eqri művelődési központból. 19.00: Debussy: Prelüdök — II. kötet. 19.38: Kovács Andor nó­tákat gitározik. 19.50: Jó estét, gye­rekek. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.10: öt perc sport. 20.15: Új könyvek. 20.18: Mozart: A varázsfuvola. Két- felvonásos opera. 21.28—21.38: Ver­sek. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Slágerrandevú. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MOSOR 12.00: Déli Krónika. 12.20: Műsor- ismertetés. 12.23: A Trieszti Trió hangversenye az Asconai Zenei He­teken. 13.33: Századunk zenéjéből. 14.50: Viorica Cortez és Ernst Blanc énekel. 15.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Délutáni hangverseny. Köz­ben: Kb. 16.00—16.05: Hírek. Időjá­rás. 16.45: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: A kísértetkastély. Részletek Moniuszko operájából. 19.07: Schubert: II. szimfónia. 19.38: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét. Schiff András zongoraestje. Közben: Kb. 20.20—20.40: Miért szép? Kb. 21.25: Hobby Huthcerson együt­tese játszik. 22.06: Nézőpont — ahogy kultúránkat látjuk. 23.00—23.15: Hí­rek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. — A XI. pártkong­resszusról jelentjük. — Szombat esti vendégünk. — Dalok és emberek, — Operett-sikerek a Pécsi Nemzeti Színházban. 18.00: Hírek, tudósító sok. 18.10: Fele sport — fele muzsi ka . . . 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Tudósítás a pártkongresszus­ról. — Hallgatóink kérésére. Zene — Három megyén át. Aktuális össze állítás. — Julije Njikos népdalfe! dolgozásai. — Generációk. Riporl műsor. — Szerb népdalok. 19.15: Né met nyelvű műsor. A pártkongresz- szusról jelentjük. — Zenés szombat este. Közben: A hét krónikája. — Neue Zeitung előzetes. — Magnó­sok kedvére, — és a jövő hét mű­soraiból. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.20—9.00: Filmesztétika. (kÖzép- isk. Ill—IV. o.) 9.00—9.15: Ej, haj. száll az ének. (ism.) 9.20—9.50: Kémia, (középisk. I. o.) 9.50: Mű­sorismertetés. 9.51: ,.Életet az évek­nek”. Nyugdíjasok műsora, (ism.) 10.20:11.50: A Thibault család. Fran­cia tévéfilm-sorozat. V. rész. (ism.) 13.00: TANÁCSKOZIK AZ MSZMP XI. KONGRESSZUSA. Közvetítés a kongresszus záróüléséről, kb. 13.30: A kisfilmek kedvelőinek. 14.23: Mű­sorismertetés. 14.25: Tánczene Po­zsonyból. 14.40: Állatokról bizalma­san. Angol filmsorozat. 15.05: Rek­lámműsor. 15.10: ögetőverseny. Köz­vetítés a Kerepesi úti pályáról. 15.50: Mindenki közlekedik . . . Riportműsor. 16.20: Hírek. 16.25: Reklámműsor. 16.35: Művészeti Magazin 75/3. 17.20: Termel-e 1975-ben a Péti Nit­rogénművek? 17.50: A látás hatal­ma. A természeti formák. 18.10: Jó­zsef Attila szavalóverseny. Az V. te­rületi döntő közvetítése az egri me­gyei művelődési központból. 19.00: Darjali képek. Szovjet tájfilm. 19.15: Cicavízió. 19.30: TV-Híradó. 19.50: TANÁCSKOZIK AZ MSZMP XI. KONGRESSZUSA.* összefoglaló a ta­nácskozás befejezéséről. Kb. 20.20: Magyarországi néptáncok. Nyírségi táncok. 20.35: Kérem a következőt. Magyar rajzfilmsorozat. 13. Az ő ábrándos lelke. 20.50: Ma éjjel meg­nősülök. Broginszkij—Rjazanov kétré­szes komédiája. A József Attila Szín­ház előadása, felvételről. 22.55: TV- Híradó 2. JUGOSZLÁV TV 15.15: Labdarúgás: Zeljeznicar— Hajdúk. 18.15: TV-o!impia. 20.00: Színház a házban. 20.30: Dokumen­tumműsor. 21.00: Stockholm — az Eurovízió dala. Közvetítés. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Az ember felemelkedése. 20.50: Huszonnégy óra — sportszom­bat. 21.05: Daloló szombat. 21.35: Hét TV-nap. 21.55: Filmsorozat. találkoznak egymással. Nem kevesebb, mint 360 résztvevője van a pénteken reggel ünne­pélyes külsőségek között meg­kezdődött mérkőzéssorozatnak. A kosárlabda mérkőzéseket a Műszaki Főiskola termében játsszák, szombaton délelőtt és vasárnap délelőtt is lesznek mérkőzések. A labdarúgók a Tüzér utcai. PMSC-pályán léptek pályára, a röplabdázók és kézi­labdázók az Egyetemi Torna- csarnokban, illetve az Ifjúsági stadionban játszanak. Az ünnepélyes eredményhir­detést vasárnap a kora délutáni órákban tartják. Nyílt túra A Baranya megyei Termé­szetbarát Szövetség március 23- án vasárnap a keleti Mecsek­be vezeti „Nyílt túráját”, mely­hez minden természetkedvejő csatlakozhat. A túra útvonala: pécsvára- di vasútállomás-pécsváradi vár — Zengő-csúcs, Püspök- szentlászló-Hosszúhetény (Püspökszentlászlón a kastély­park és arborétum megtekinté­se. Távolság kb. 14 kilométer, menetidő kb 5 óra. Étkezésről mindenki maga gondoskodik, hozott hideg élelemből. Haza­érkezés kb. 15 órakor. Költsé­gek: 20 forint, utazási költség. Találkozás: március 23-án 6.00 órakor, a pécsi főpályaudva; ron, a bátaszéki vonatnál. A Pécsváradig szóló jegy meg­váltásáról mindenki maga gon­doskodik. Túravezető: Kása Pál, a Pécsi Vörös Meteor tú­ravezetője. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 1. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj eqy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Eredményhirdetés: vasárnak Üfledlkus Kupa-mérkőzések

Next

/
Thumbnails
Contents