Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-19 / 77. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem és kedves rokonunk, BARENT B. ERNŐ rövid szenvedés után, 66 éves korában elhunyt. Temetése március 24- én, hétfőn fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. i Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, apósom, nagypapánk és kedves rokonunk, JUDT NÁNDOR nyugdíjas aknász, 67 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 20-án, csütörtökön 3 órakor lesz a pécsbányai temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és kedves rokon, BESENYI SÁNDOR 72 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 24- én, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apánk, JAKABOS KALMAN életének 86. évében elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása március 21-én, pénteken fél 3 órakor lesz Pécsett, a központi temetőben. Gyászoló Jakabos Kálmánné, Jakabos Zoltán éd neje, Gáspár Zsuzsanna. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, SZILAGYI ERNŐ 53 éves korában elhunyt. Temetése 20-án, csütörtökön délután 17 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, BAUMGARTNER JÓZSEF volt korpádi lakos, 73 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 19-én, fél 3 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, fiam, édesapánk, testvérünk és kedves rokonunk, MÉSZÁROS ISTVÁN bányász, 45 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 20-án, holnap délután ^4 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, testvérem, sógorunk és apósom, SOMOGYVARI JÓZSEF pécsváradi lakos, hosszú szenvedés után 1975. március 14-én, 49 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk temetése március 20-án, fél 4 órakor lesz a pécsváradi temetőben. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy SOMOGYVARI JÓZSEF szövetkezeti tagunk, szövetkezetünk volt vezetőségi tagja, türelemmel viselt, hosszantartó, súlyos betegség után, életének 49. évében március 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése március 20-án, fél 4 órakor lesz. Emlékét kegyelettel megőrizzük, s hálánk jeléül szövetkezetünk saját halottjának tekinti. Pécsváradi Építőipari Szövetkezet tagsága, vezetősége, összes dolgozói. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, ID. TÓTH FERENC március 12-én elhunyt. Temetése: március 20-án, csütörtökön 12 órakor lesz a pécsi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik férjem, édesapánk, ORBÁN FERENC temetésén részt vettek és velünk éreztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, VARGA JANOS temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, testvéreknek, a ház lakóinak, a barátoknak, jó ismerősöknek, a nászoknak, a volt borbálatelepi szomszédoknak, a Mecseki Szénbányászati Tröszt építési üzem, valamint a Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozóinak, hogy felejthetetlen férjem és kedves édesapánk, KÓRÉ GYULA temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal sírját elhalmozták, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki kezelő orvosának, dr. Li- posits Ipolynak, Schmeltzeréknek a szép koszorúkért. Gyászoló szeretett felesége és drága jó gyermekei. Kétszobás lakást keresek, kertes házrészt adok. „Erzsébet-telep" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Nagyméretű 1 1/2 szobás komfortos uránvárosi házfelügyelői lakásomat — másodállásban ellátható — elcserélném kettő szobás főbérletre, lehetőleg belvárosban. ,,Lehet távfűtéses" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném szoba konyha éléskamrás, kertes régibérű lakásomat széntröszt dolgozóéval, vagy nyugdíjaséval. ,,I. kerület” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Elcserélném 2 szobakomfortos gázfűtéses, olcsóbérű lakásomat hasonlóra MÁV-dolgo- zóval. ,,Bizalom" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném egyszoba- összkomfortos, távfűtéses lakásom, másfélszobás földszintesre. Jókai u. 37. fszt. 9. Orbán. Érdeklődni: este 6 óra után. GÉPJÁRMŰ Endresz György utcában, vagy környékén garázst bérelnék. ,.Wartburg 353" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Nagypostavölgyben 300 □-öl szőlő eladó. Megtekinthető mindennap, Kiss Istvánné, Nagypostavölgy 62. 41-es autóbusz, transzformátor megállónál. Eladó 950 D-öl szőlő, barackos, épületekkel, teljes felszereléssel, megosztva is, pel lérd i elágazás előtt. Érdeklődni: Pécs, Kossuth téri zöldséges pavilon. Mólomban 300 D-öl szőlő, gyümölcsös, épülettel eladó. Érdeklődni: Kertváros, Egressy út 6. 280 D-öl házhely eladó I. kerületben. Érdeklődni Meszes, Apaffy u. 40. 900-as Wartburg 1000-es motorral 1974-ben vizsgázott olcsón eladó. Pécs, Szigeti út 2/B. VII. 2. INGATLAN Belvárosban 1 szobakonyha mellékhelyiség beköltözhetően eladó. ,,Fél ház" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 400 D-öl szőlő, gyümölcsös a 27-es busz végállomásától 5 percre, épülettel eladó. ,,65 000” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Cím: Kertváros, Krisz- tina tér 22. VI. em. 26. Szorgalmas, jól dolgozó női fodrászt felveszek, esetleg bentlakással. Leveleket „Szorgalmas" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Nyugdíjas nénit keresek, aki lakájunkon napközben beteg gyermekemre felügyelne. ,,Uránváros 75” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. adas-vétel Ágyneműtartós reka- miét, fotelágyat, he- verőt Bárány kárpitostól. Pécs, Jókai u. 4. Nyolc hónapos, vemhes üsző eladó. Bencze Ferenc, Mánfa, 2y. sz. Kitűnő 80 W-os énekerősítő olcsón eladó. Érdeklődni: 5 órától, Varsány u. 24. Lukácsi. Jó állapotban lévő, mély babakocsi eladó. Bank Zoltán, Pécs, Or- hajós u. 5.____________ 2 db 500 W-os Dyna- cord ének-hangfal és egy Dynacord hangszer- zengető eladó. Érdeklődni: Fenyves Szálló zénekaránál. ___________ O lcsó kombináltszek- rény, rekamiék, heve- rők, konyhabútorok, szekrények, fotelok, asztalok, székek eladók. Sallai 15. Szabónál. ROZSA ELADÁSI Óbudai TSZ lerakat, Pécs, Nagyszeben út 1. Telefon: 16-259. Kötőgépet adnék világos szekrényért. „Zsuzsi" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 30 család méh betegség miatt eladó. Szőke Lajos, Cserkút, Kültelek. (Pellérdi elágazásnál.) Eladó jobb oldalas tűzhely. Érdeklődni: délelőtt, Ilona u. 8. Bérbeadnék komfortos lakást Komlón hosz- szabb időre. „Leinformálható" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Centrumban lévő két- szoba komfortos, II. emeleti lakásom elcserélném nagyobbra, „Ráfizetéssel" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném nagy szoba konyha éléskamrás, PIK lakásomat hasonló vagy komfortosra. „Hasonló vagy komfortos" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház építésre alkalmas közművesített telket keresek. „Kert" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._____________ O lcsón betegség miatt eladó, vagy bérbeadó 1700 D-öl szántó, megosztva is, és 500 D-öl rózsakert Dar>kó Pista u. 16. Érdeklődni: Aradi vértanúk u. 2. Szily. Telefon: 10-085, csak a délutáni órákban. Beépíthető lakótelek el adó. Nagy-Daindol 34. Buszmegállónál, részletre is. Érdeklődni: 13-869 telefonon munkaidőben. 2x266 D-öl felforgatott hétvégi telek Kővágó- szöllősön öregség miatt eladó. Ára: 12 000,— Ft. Cím: Pécs, Hajnalka u. 21. Kovácstelep.________ 2000 D-öl szántó Diós dűlőben bérbe kiadó. Ady E. u. 36. Uránvárostól 10 percre 230 D-öl gazdálkodásra alkalmas kert eladó. Érdeklődni: Pécs, III. kér. Árvácska u. 8. Uránvároshoz közel, fekete ribizlis, gazdálkodásra alkalmas 311 □- öl terület eladó. Farkas Ferenc, Pécs, Dr. Berze Nagy János u. 5. Istenáldás-völgyben szőlő, épülettel eladó. Érdeklődni lehet Pécs, Endre u. 12-ben vagy telefonon 12-975 szó300 D-öl szőlő, részben gyümölcsös, 24 négyzetméter területű épülettel, Fülemüle u. 4. szám alatt, Bekkéknél, betegség miatt sürgősen eladó. Családi ház eladó két család részére. Kerttel, új telepítésű szőlővel Villánykövesd, Petőfi u. 66. Érdeklődni a helyszínen._____________ S zentlőrincen két és fél szobás emeleti társasházrész, garázzsal, konyhakerttel, azonnal beköltözhetően - eladó. Érdeklődni Királyegyhá- za 80-as telefonon. Pécsbányán eladó 370 □-öl gyümölcsös, ötször hármas szobával. Érdeklődni: I. Czerékvölgy 5. Kovács.______ A 6-os út mellett lugasrendszerű szőlő, konyhakerttel, kétszintes épülettel eladó. Busz, víz van. „Jövedelmező" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszobás családi ház 400 n-öl területtel eladó. Szigeti út 100. Másfélszobás lakást beszámítok. Harkányi új üdülőtelepen 101 D-öl telek eladó. „60 ezer" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________________ D onátus, Fácán dűlő 16. sz. 250 D-öl szőlő eladó. Érdeklődni a helyszínen._____________ S zentlőrincen kiskertes öröklakás eladó. Esetleg részletre is. „140 ezer" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Harkány, Szófia B társasüdülőben 1 szobás lakrész eladó. Érdeklődni: Kis Nagy Lajos Tengeri, Kossuth u. 30. Balatonbogláron 376 □öles telek a lakóövezetben eladó. Bekerítve, vízvezetékkel. Ára: 94 000 Ft. Nem megosztható. Pór József, Balatonboglár, Szabadság u. 12. Tel.: 9. Magyarürög, Alsóhegy 36/a panoráma telek víkend céljára átadó. Cím: dr. tóth. Rózsafa. Eladó Zerge u. 30. lakható épület, 1266 D-öl szőlő 3 részre megosztva is. Érdeklődni: Tettye u. 16. Pécs, Mártírok u. 28. 2 szobás komfortos lakrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ke- rekesné, 7900. Szigetvár, Kárpátok u. 34. Másfélszobás összkom fortos III. em. szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. 200 000 kp + OTP. „Steinmetz tér" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Április 14-től első osztályba menő gyermekeket pedagógus előkészít, teljes ellátással. Érdeklődni: 16-305 telefonon délelőtt. Kottamásolást, transzponálást vállalok. „Muzsikus" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. HAZASSAG Nagyon csinos, karcsú értelmes lányt keres egy független, magas, jó- megjelenésű diplomás fiatalember 20—28-ig. Fényképes leveleket várok „Jel, Ige" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 167 magas, 51 éves független, lakással rendelkező özvegy, dolgozó férfi hasonló adottságú hölgy ismeretségét keresi házasság céljából. „Rossz egyedül" Sallai utcai hirdetőbe. 65 éves özvegy, saját házzal, szőlővel rendelkezem, korban hoz- zámillő hölgy ismeretségét keresem házasság céljából. „Ibolya" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. TMK-lakatost felveszünk az alábbi feltételekkel: — LAKATOS SZAKMUNKÁS BIZONYÍTVÁNY ÉS MEGFELELŐ SZAKMAI GYAKORLAT — ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKMAI ISMERET — KAZÁNFŰTŐI TANFOLYAM BIZONYÍTVÁNY SZÖVETKEZETI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT Pécs, Megyeri út 53. sz. 174 cm magas, független, jómegjelenésű, józanéletű, fekete, műszaki férfi, lakással házastársat keres, karcsú hölgy személyében, 32 évig. Pontos címet kérek. ,,Manta" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Káros szenvedélytől mentes, természetszerető, pedfős-leány ismeretségét keresem, házasság céljából. Fényképes leveleket — diszkréció — „Lírai szerelem" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 31 éves legényember, ismeretséget keres házasság céljából lánnyal, vagy elvált asszonnyal. Egy gyermek nem akadály. „Tavaszi találkozás" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Megismerkednék házasság céljából, józan életű, komoly férfivel, 48—55 évesig. „Hűség" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Önhibáján kívül elvált, 36 éves, 160 magas, karcsú, barna, gyermektelen érettségizett adminisztrátor, megismerkedne komoly, megértő férfivel házasság céljából. „Gyermekmosoly talán még nem késő" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 32 éves, 169 cm magas, független tanárnő, férjhez menne józan életű, nem dohányzó, lehetőleg humán érdeklődésű férfihez. Lakás megoldható. „Szeretném ha szeretnének" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe^ ________________ 4 0 éves, 176 cm magas, vezető beosztásban lévő leány megismerkedne házasság céljából korban és magasságban hozzáillő értelmiségi férfivel, aki nyugodt, meleg otthonra vágyik. Fényképes leveleket „Tavasz a télben" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérek. Dolgozókat felvesznek KB. FÉLÉVES helyettesítésre gyors- és gépírót keresünk. Jelentkezni: Pécs m. város Tanácsa vb. igazgatási osztálya Pécti, Széchenyi tér 1. I. em. 51. ajtó. (828) A BARANYAMÉK Vállalat pályázó, tot hirdet Pécsett üzemelő egy- és többszemélyes, szabadkasszás zöldség-gyümölcs boltjaiba boltvezetői és boltvezető-helyettesi munkakörök betöltésére. Pályázati feltételek az 5/1972. BKM. sz. rendelet szerint. Részletes felvilágosítást a vállalat kiskereskedelmi osztálya ad. Pécsi Megyeri út 66. (829) ZOLDSÉG-gyümölcs boltjainkba női munkaerőket felveszünk eladói munkakörbe képesítéssel és képesítés nélkül. Jelentkezés: BARANYAMÉK, kiäker. osztály Pécs, Megyeri út 66. (830) A KOMAROV Gimnázium és Szak- középiskola azonnali belépésre takarítónőt felvesz. (3879) TAKARÍTÓNŐT és kisegítő szakácsnőt (lehet nyugdíjas is) keres a Pannónia Sörgyár. (809) VILLANYSZERELŐ szakmunkást és villamos targoncaszerelőt keres a Pannónia Sörgyár. (810) ALAPANYAGRAKTÁRUNKBA szállító munkást keresünk. Pannónia Sörgyár. (811) SZABADEGYHAZAI Szeszipari Vál. falat Pécsi Keményítőgyára 3 műszakba gépkezelőt felvesz. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 47. Munkaügy. (444154) GÉPIPARI technikumi végzettséggel rendelkező (kezdő) férfi munkaerőt keresünk anyagkiadói munkakörbe. Pannónia Sörgyár. (812) A CSAVARIPARI Vállalat 4. sz. (dombóvári) Gyára felvételt hirdet termelési vezető, üzemvezető, művezető, belső ellenőr munkakörök betöltésére. Jelentkezés személyesen vagy írásban történhet. Cím: Csavaripari Vállalat irodája Dombóvár, Hunyadi tér 20. (799) GYAKORLATTAL rendelkező gyors- és gépírókat felveszünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli TUZÉP Pécs, Rákóczi út 46. Munkaüqyi osztály. (793) GÉPELNI tudó számlázó adminisztrátort felveszünk. Jelentkezés: Baranya Kereskedelmi Vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 11. (883) KÖZPONTI irodák takarításához takarítónőket felveszünk, lehet nyugdíjas is. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat. Pécs, Bolqár Néphadsereg u. 33. II. em. 8. Munkaügyi osztály. (879) V». N. BaRaniNYIKOV: Egy vakmerő ember „örömmel írok apámról, Va- szilij Jakovlevics Korjakinról. Persze, nem sok emlékem maradt róla. Amikor apómat ezerki lencszóznegyvenegyben behívták katonának, csak tizenhétéves voltam. De, úgy látszik, mindenkinél több emlékem maradt róla, s bizonyára míg élek, mindig fogok tudni róla beszélni és írni. Apám Közép-Oroszországban született egy sokgyermekes családban. Gróf Bobrinszkijnél cselédeskedett. Eleinte a borjúkat legeltette, a nyári nagyobb dologidőben látástól- vakulásig görnyedt a földbirtokos földjén. Télen a gróf burgonyatárolójában dolgozott. Bobrinszkijnak szeszgyára és hatalmas burgonyaföldje volt. Tizenkilencben a sokgyermekes Korjakin-család felkerekedett szülőföldjéről és Szibériában telepedett le. Itt apám, a tizenhét éves komszomolista bészolgáltatási ellenőrként, majd a végrehajtó bizottság titkáraként dolgozott. Huszonkettőben önként beállt a Vörös Hadseregbe. Katonai szolgálatot teljesített, aztán a Távol-Keleten tanult, 1928-ban leszerelt és hazatért. Kezdetben a GPU munkatársaként dolgozott, részt vett az erdőkben rejtőzködő banditák likvidálásában. Arra már nem emlékszem, miféle banda volt az, de jól tudom, hogy apám bennünket gyerekeket elvitt a nagymamához, mert családunkat, akárcsak a szovjethatalom aktív híveinek családjait is ez a banda kiirtással fenyegetett. Nevünk rajta szerepelt a feketelistájukon. Apánk az eszményképünk, nekünk gyerekeknek. Meggyő- ződéses leninista, aki egész életét a munkának, az ügynek szentelte. Harmincban a párt apámat a kobakovoi kolhoz élére állította. Nehéz, nagyon nehéz idők voltak azok. Se élelem, se vetőmag. Apánk hegyeket mozgatott meg, minden ajtón benyitott, s végül csak megszerezte a vetőmagalapot meg a korpát (az akkori idők csemegéjét), az üzemi étkezde számára. Valamennyi kolhozparaszt csak „édesapánknak” nevezte. Amikor a szövetkezet megerősödött, a járási pártbizottság más posztra állította apánkat. A kolhozparasztok melegen búcsúztak el tőle, kitüntették oklevelekkel, prémiumként egy tehenet adtak neki. Később sem feledkeztek meg róla, felkeresték a városban, megosztották vele az örömüket és bánatukat, kikérték tanácsát. Kobakovo második otthonunk lett. Családunk ott vészelte ót a háború két legnehezebb évét, és ezért volt ez a cím apám holmijai között. Apa soha sem látszott külsőleg nagyon lelkesültnek, vagy fordítva, komornak. Gyermekeivel mindig egyforma tónusban beszélt, soha sem emelte fel a hangját. De amit akart, mindig el tudta érni. Például én egy nagyon szomorú, tragikus napon, 1942. január 21- én születtem. Ha fiú lettem volna, a Vlagyimir nevet kapom tőle, de mert lány lettem, Rosa Luxemburg tiszteletére a Róza nevet kaptam. Akkoriban emlékeztek meg Rosa Luxemburg meggyilkolásának ötödik évfordulójáról. Apa nem volt magas növésű, de széles vállú ember volt. Haja sötétszőke, szeme sötétbarna. Tekintete egyenes, nyílt, fürkésző. Ha merőn nézett az emberre, az illető rendszerint zavarba jött, lesütötte szemét. Nem egyszer láttam, hogy amikor apa berendelte magához valamelyik vétkes beosztottját, először nyugodtan kikérdezte a történtekről, de az illető máris lesütötte szemét, és őszintén bevallotta tettét. Ugyanígy bánt a gyermekeivel is. Egy ujjal sem nyúlt soha senkihez, de hazudni soha sem tudtunk volna neki. Akkurátus, mindennel törődő ember volt, s ilyennek nevelt bennünket is. Sokszor elámultunk, amikor az őszi latyakban hazajött és a csizmáján egy szem sár sem volt. Egyenes ember volt, de nem valami gyengéd. Gyakran mondogatta, hogy nem szeret senkinek sem hízelegni. Apa szörnyen utálta a talp- nyalókat. S ez nem nagyzo- lás, hanem a színtiszta igazság. Sem táncolni, sem énekelni nem tudott, de nagyszerű humora volt. Legfontosabb vonása mégis a figyelmesség, az emberség. Parfjonovo faluban egyszer a bíróság igazságtalanul elkobozta az egyik egyéni paraszt lovát, tehenét, malacát, egyszóval egész kis vagyonát. Apa már régebbről ismerte a szegényparaszt szüleit, meg öt magát is. Leutazott Parfjonovóba, kivett egy hét fizetetlen szabadságot és helyrehozta az igazságtalanságot. Apánkat bátor, vakmerő embernek ismertük. Amikor a hitelszövetkezetet vezette, gyakran kellett nagy summa pénzt kihoznia a városból a faluba. Volt egy pisztolya, de a kocsis is fel volt fegyverkezve. A polgárháború után a banditák még sokáig garázdálkodtak Szibériában. Egyszer három lovas bandita rontott ki az erdőből. Az összetűzést természetesen el lehetett volna kerülni. De apám rá akart ijeszteni a rablókra. Elővette a csomagból a városban vásárolt szalámirudat, annak a kasnak a tetejére helyezte, amelyben ültek, s rákiabált a banditákra: „Ha közelebb mertek jönni gazemberek, mindnyájatokat lekaszállak a géppuskával!" A banditák az al- konyi szürkületben nem tudták kivenni, mi az, ami a szánból rájuk mered, s eltűntek. Kobakovóban egyszer apa bevetette magát az örvénylő vízbe, hogy megmentsen egy gyereket, holott, mielőtt odahívták volna, egy tucat férfi nem mert beugrani az örvénylő folyóba ...” (Folytatása következik.) SSL hpiT A FUSZÉRT Vállalat felvételre keres: árukísérőket, „E" vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket, kereskedelmi szakképzettségű vagy szakképzetlen férfi dolgozókat raktári munkára, valamint adminisztratív munkakörbe érettségizett nőket. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. sz. Raktárbázis, munkaügy. (871) TOZRENDÉSZET1 előadót alkalmazunk, lehetőleg érettségivel és gyakorlattal. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. II. em. 8. Munkaügyi osztály. (878) A DUNÁNTÚLI Talajjavító és Talaj- védelmi Vállalat (Szigetvár, Dencs- házi út 1.) felvételre keres gépcsoportvezetőt, tehergépkocsi-vezetőt, C—100-as erőgépre nehézgépkezelői vizsgával rendelkező gépvezetőt, E— 302, ^ D—304 kotróra kotrómestert és gépjármű anyagismerettel, valamint jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt. Jelentkezés: személyesen a műszaki vezetőnél. Fizetés megegyezés szerint. (872) AZ ÚJPETREI ÁFÉSZ pályázatot hirdet havi 250 000 forintos forgalmú újpetrei „Napsugár" vendéglő vezetői beosztására. Feltételek: szakmai képesítés, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezni : az ÁFÉSZ központi irodájában Újpetre, Kossuth L. u. 16. (870) A SZENTLŐRINCI ÁFÉSZ italboltvezetőt keres 2—3 hónapi helyettesítésre a hetvehelyi italboltba, március 25-i belépéssel, forgalom: 100 000 forint. Jelentkezés: az ÁFÉSZ kér. főosztályán. (873) TRAKTORVEZETŐT jogosítvánnyal felveszünk. Pécsi Kertészeti Vállalat Parképítő Üzeme, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 104. sz., a temető főbejáratával szemben. Jelentkezés: a bérelszámoláson. (876) A TÜDŐGYÓGYINTÉZET felvess hosszabb helyettesítésre 1 fő érettségizett dolgozót laboratóriumi asa- szisztensi munkakörbe. Végleges munkakörbe konyhalányokat. Jelent- K®1®5: ®—15 óráig az intézetvezető főnővérnél, illetve élelmezési osztály vezetőjénél. (889) A CSERKÚTI MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregysége villamostechnológiai szereléshez állandó külszolgá- lati munkára felvesz villanyszerelőket és segédmunkásokat. Felvesz továbbá: vasszerkezeti lakatost, esztergályost, maróst, köszörűst, betanított munkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezés: a gyáregység főmérnökénél. Megközelíthető az újmecsekaljai végállomástól a 26-os autóbusszal. VIZVEZETÉKSZERELÖT, hegesztő*9*! lakatosokat felvesz a Komlói Kőbanya. (122057) VILLANYSZERELŐ szak- és segédmunkásokat, valamint villamos készülékek és berendezések szereléséhez betanított munkásokat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár u. 23. (444349) KŐMŰVES és gázvezetékszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár utca 23. (444348) A ZSOLNAY Porcelángyár felvesz nagy gyakorlattal rendelkező műszerész és esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. (376838) VEGYÉPSZER szerelési igazgatósága a Paksi Atomerőmű — kiemelt beruházás — szerelési munkáihoz felvételre^ keres: minősített hegesztő, csőszerelő, lakatos, bádogos, hőszigetelő, ács-állványozó szakmunkásokat, s e szakmákban jártas betanított munkásokat. A jelentkezők egy részét a paksi munkák beindulásáig tamási (Tolna megye) gyáregységünknél foglalkoztatjuk. Jelentkezés: minden héten csütörtökön, Paks, Nyárfa u. 1. szám, továbbá VEGYÉPSZER Gyáregy- sége, Tamási, Szabadság u. 91. sz. alatt hétfőtől péntekig. (5529) BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat asztalos üzemébe női segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Pécs, Verseny utcai telep. Asrtalos üzem. (376841) BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat tetőfedő szakmunkások mellé segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Pécs, Verseny utcai telep. Szakipari építésvezetőség. (376842) BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat, többéves szigetvári munkahelyeire felvesz ács, kőműves szakmunkásokat, valamint kubikos brigádokat. Jelentkezés: Szigetvár, Szecsődi Máté u. 2/a. (376843) BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat szögbelövő jogosítvánnyal rendelkező kisgépkezelőt azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Pécs, Fürst S. u. 5. Munkaügyi osztály. (376844) SELLYE! üzemünkbe éiieliőröket felveszünk. (Lehet nyugdíjast is.) Jelentkezés: az üzemvezetőnél, Pécsi Faipari Szövetkezet Sellye, Ságvári E. u. 8. (376831) \