Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-15 / 73. szám
flClzr« --------—...... — l imBOI jj€1 *lMUiK mm WsS#yS3íDISX*w»*4B A párt hű katonái Felszabadulásunk harmincadik évfordulójának megünneplésére készülünk, ez kötelez bennünket a tanulságos emlékek felidézésére. A hatalomért folyó küzdelem kiemelkedő állomásait, a földosztást, a szocialista ipar és mezőgazdaság megteremtésének útját, közéletünk fejlődését elevenítettük fel az elmúlt hónapokban megjelent több írásunkban. Valamennyi kapcsán szóltunk arról, hogy e küzdelmekben, a feladatok megvalósításában mit vállaltak magukra a párt hűséges harcosai. Minden kommunista egyenlő, mégis külön kell szólni azokról, akik a felszabadulás után elsőként álltak a párt zászlója alá, léptek soraiba. Úgy említjük őket: a negyvenötös párttagok. Néhányon azonban már ezt megelőzően, nemsokkal a megye, Pécs fel- szabadulása után lettek párttagok. A Pécs városi Pártbizottság tagnyilvántartó kartonain külön jelzik belépésük időpontját Soruk sajnos egyre ritkul, mind keveseben vannak, de akik itt élnek közöttünk, velünk együtt dolgoznak, vagy már a megérdemelt nyugdíjban vannak, azokat fiatalabb elvtársa'rk tisztelettel, megbecsüléssel veszik körül. A találkozások, beszélgetések alkalmával ők szívesen elevenítik fel a több mint három évtizeddel ezelőtti politikai küzdelmek, harcok emlékeit. Ma már mindez történelem; s ők, akik alakítói voltak e történelemnek, egy elvhű, áldozatkész generáció példájaként álinak előttünk... ♦ Kirchner András. Sokáig úgy ismertük, mint a Pécsi Tejüzem igazgatóját. Most nyugdíjban van. Harminc éves volt, amikor 1944 decemberében belépett a pártba. Pécsbányatelepről, a bányából vezetett útja a Rákóczi úti kommunista pártszervezethez.- A háború akkor még tartott, a front nem volt messze tőlünk, ez még sok embert visz- szatartott a politikai aktivitástól. Esténként nemegyszer hallottuk az ágyúk dörgését. Amikor a szovjet csapatok egyre határozottabb csapásokat mértek a fasisztákra, mind többen közeledtek a kommunista párthoz. Első feladatnak a termelés megindítását tekintettük, erre mozgósítottuk a bányászokat. Majd egyre inkább megélénkült a politikai élet, újjá szerveződött a szakszervezeti mozgalom, az ifjúsági szövetség; a MADISZ is megalakult, létrejöttek az üzemi bizottságok. Mindenhol mi, kommunisták voltunk a kezdeményezők. Lelkes volt a hangulat, sokat vitatkoztunk, beszélgettünk, minden héten találkoztunk egymással. Megalakítottuk az R- gárdát, tüntetéseket szerveztünk az árdrágítók ellen. Mi már akkor megértettük, hogy a kommunistáknak minden időben, bármilyen körülmények között szolgálnia kell a párt politikáját. Ugyanakkor nagyon fontos a párttagok példamutató magatartása, mert az emberek ezen keresztül is ítélik meg a pártot. Ezért helyes, hogy a párt mind magasabb követelményeket állít a munkában, a magatartásban tagjai felé. Számomra ez az elmúlt harminc év egyik legfontosabb tanulsáaa. Az őszhajú kommunista nyugdíjas, de ahogyan ő fogalmazta meg: a Dártmunkában nincs nyugdíj. Éveken keresztül, mint a megyei fegyelmi bizottság tagja végzett pórtmunkát, segítette, hogy a kommunisták munkájukban, magatartásukban eleget tegyenek a Szervezeti Szabályzat követelményeinek. + Gál Béla. Negyvenhárom éves, a Tanárképző Főiskola marxista tanszékének adjunktusa. Fiatal ember, aktív résztvevője a megyében folyó marxista propaganda-munkának. Nemrégiben megkérdezték tőle: mióta párttag? Amikor azt válaszolta, hogy 1944 decemberétől, nem akarták elhinni. Hiszen akkor még alig volt több mint tizenkét éves. Egyike azoknak, akik a megyénkben a legfiatalabbak közül kerültek a párt soraiba. Hogyan történt? — Elsősorban érzelmi motivációk, családi hagyományok, barátok segítették közeledésemet a marxista eszmékhez, a párthoz. Édesanyám párttagságát 1928 óta ismerték el, apám is kapcsolatban állt a mozgalommal. Nem volt könnyű az életünk. Anyám sokat dolgozott, éjszakánként mosta az urak szennyes ruháit, apámat rendszeresen fekete listára helyezték, egyik munkahelyről a másikra vándorolt, vagy állás nélkül maradt. Mi, gyerekek otthon azt láttuk, hogy szüléink könyveket rejtenek el — később ezekről kiderült, hogy marxista tárgyúak voltak —, sok vita csendes hallgatói voltunk, mely a munkásmozgalom harcairól szólt, titokban kísérték figyelemmel a moszkvai rádió magyar adásait. Számomra természetes volt, hogy amikor Pécsett, 1944 decemberében a Rákóczi úton berendezték a Kommunista Párt helyiségét, felkeressem azt. Már az első tanácskozásokon komolyan vettek engem, s hozzám hasonló korú társaimat, nem kezeltek gyerekként. A párt ifjúsági csoportjában kezdtünk tevékenykedni, elsősorban önmagunk marxista művelésére törekedtünk, de ha kellett, vitába szálltunk a hamis nézetekkel, az egyházi befolyással szemben. A front közel volt, mi kommunista fiatotok is segítettük a fasiszták elleni harcra való mozgósítást, nem egy barátom ment közülünk a frontra. így például Fábián Béla is, aki később o Petőfi-brigád tagjaként áldozta fel életét. A párt sok feladatot bízott a fiatalokra. Tüntetéseket szerveztünk a párt politikája mellett, orosz nyelvtanfolyamot indítottunk, szemináriumot alakítottunk, szavalóversenyt szerveztünk, megindítottuk a kommunista fiatalok pécsi lapját Szabad Élet címmel, melybe mi írtunk, mi szereztük a papírt, szerveztük a nyomóst. Később sor került a párt R-gár- dájának megalakítására is, melynek én is tagja, majd a városi parancsnok helyettese lettem. , 1951-ben került főiskolára, a Lenin-intézet hallgatójaként, melynek elvégzése után bízták meg a pécsi Esti Egyetem vezetésével. Kis kitérővel innen vezetett útja a főiskola marxista tanszékére. A párt eszméinek megértésére neveli a jövő pedagógusait. Harminc éves párttagság van mögötte — s szinte még ma is fiatal... ♦ Három évtized történelmének élő tanúi ők. Itt élnek közöttünk, dolgoznak, tevékenykednek a párt soraiban. Nem várnak semmilyen külön elismerést, nem kívánnak előjogokat De érdemeikért, párt iránti hűségükért, tapasztalataikért őszinte megbecsülés illeti őket. A legtöbb pártalapszervezetben találunk közülük néhányat, s minden bizonnyal felszabadulásunk évfordulójának ünnepségei alkalmából seholsem fognak megfeledkezni róluk. Mitzki Ervin JVH maradi, mennyi valósult meg a tervekből? Tabló—tizenöt év után Tizenöt évvel ezelőtt is elindult egy seregnyi ifjú ember, hogy megkeresse a helyét a világban ... Tizenöt évvel ezelőtt végzett egy géplakatos osztály a pécsi Zrínyi Miklós szakmunkásképző iskolában. Huszonnyolcán voltak, s a „seregnyi ifjú ember" közül őket választottuk ki, hogy életútjukat egyénenként nyomon követve megpróbáljunk képet rajzolni erről a generációról... A kiválasztás véletlen, a másfél évtizedes terminus nem: társadalmunkban éppen ez az az időszak, amely a legsimább életút lehetőségét kínálta, és az eltelt másfél évtized alatt kiderült már, mennyi maradt, mennyi valósult meg az „út- ravaló mellé csomagolt" vágyakból, tervekből... Aki eddig nyomon követte sorozatunkat, talán tudja már, hogy az életsorsok kemutatása láncszerűen kapcsolódik egymáshoz: mindig az éppen soron következő riportalany határozza meg, hogy ki legyen az az osztálytárs, aki három hét múlva ugyanezeken a hasábokon vall önmagáról. Nem „műhelytitok" az sem, hogy lehetőség szerint mindig a legnehezebb megoldást keressük, — olyan emberekre kérdezünk rá, akiről a riportalany sem tud jószerint semmit, évek óta nem találkoztak egymással... Most egy rövid időre megszakad a láncszem: legutóbbi „felelőnk" Takács Ferenc elsősorban arra lett volna kíváncsi, hogy az osztálytársak, és a szűkebb közösség a „tanműhely-társak” közül László Gábort merre vetette a sors ... László Gábor hollétét mindeddig nem sikerült kiderítenünk, — csak annyi látszik bizonyosnak, hogy elkerült Baranyából, talán valahol az ország más részén él. Ha nem így lenne, kérjük jelentkezzék szerkesztőségünkben, — ha elköltözött volna, megkeressük, legyen teljes a tabló... Addig is Takács Ferenc „második számú jelöltjével”, Bischof Zoltánnal beszélgettünk életének másfél évtizedéről. Kertes családi ház Pécsett, valahol a város és a kertváros közötti átmenetben, szolidan szép, kiegyensúlyozott életet sejtető berendezés, — és egy vékony, kicsit talán zavart fiatalember .,. Az életút időrendi részével viszonylag gyorsan végzünk, Bischof Zoltán bámulatosan jól, nap szerint emlékszik a fontosabb dátumokra. A nagy választás idején két szakmát jelölt meg a jelentkezési lapon: esztergályos — tulajdonképpen ez állt közelebb a szívéhez — és géplakatos. Az esztergályos létszám betelt, így került ebbe az osztályba. — Megbánta, hogy lakatos lett? — Nem. Ebben a szakmában több a lehetőség a pénzkeresetre ... Takács Istvánnal együtt Pécs- bányára szerződött tanulónak, akkor alá kellett írni egy papírt, hogy a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után még legalább egy évet ott dolgoznak. Aztán a pécsbányaick később nem tudtak munkát adni, így a pécsi Finommechanikához került lakatosként. Az iskola befejezésétől, 1959-től 1961 január 17-ig dolgozott ennél a cégnél, — betöltötte a 18. esztendőt, és átvitte a munkakönyvét a Bányászati Aknamélyítő Vállalathoz. — Miért? — A Finommechanikánál négynyolcvanat fizettek egy kezdő, szakmunkásnak, nagyon kevés volt ez a pénz, boldogulni akartam. Az aknamélyítőnél többet kínáltak és nem bántam meg, hogy átmentem. Igen jó kollektívába kerültem Pécs- bányán, megismerkedtem olyan gépekkel, amilyenekkel korábban nem foglalkoztunk, sokat csiszolódtam a szakmában az öreg szakmunkások között. Szívesen emlékszem Szokola Józsefre, aki még mindig az aknamélyítőknél dolgozik, — kilenc évet töltöttünk együtt a bányában, leszámítva a két év Húsipari Vállalat volt, ahol TMK lakatosként a szakmába vágó új dolgokkal, új gépekkel ismerkedett meg. Jó szakembernek tartották, és ahogy Bischof Zoltán mondja, — megbecsülték. — Ügy tudom, azóta is ott dolgozik... — Igen ... igen. ötödik éve... hát egy kis megszakítással ... de erről bizonyára hallott már... — Mennyi volt az a megszakítás? — Tizenhat hónap, — dehát ez akkoriban elég nagy port vert föl... — Mivel foglalkozott ez idő alatt? — Szederkényben voltam nyúlátvevő és raktáros ... tunk nyulakat, szépen hozott anyagilag . .. — Végül is visszament a húsiparihoz lakatosnak. Hogyan hagyta ott ezt a jól jövedelmező nyúl-átvevőséget? — Fegyelmivel. De hagyjuk ezt... Amikor elmentem a húsiparitól, az osztályvezetőm azt mondta, ide bármikor visszajöhetek. Vissza is vettek a fegyelmi ellenére. Ugye, ha olyan rossz munkás, vagy megbízhatatlan lettem volna, akkor csak nem fogadnak vissza ... Hagyjuk, tényleg. Nem a bántás, a bemutatás a szándékom, — de azért ez a kérdés csak kikívánkozik belőlem: — Van-e olyan időszak, amelyet szívesen elfelejtene, kihagyna ebből a másfél évtizedből? — Hát, talán az a tizenhat hónap ... Most ismét jól érzi magát megújhodott munkahelyén, szocialista brigádban dolgozik, egymást segítő, az apró súrlódásokra is emberien reagáló kollektívában. Szakmailag is elégedett. — A fizetés? — Az órabér, és ha minden rendesen megy, a prémium kiadja a kétezernyolc, háromezer forintot... — Elégedett ezzel a pénzzel? — Igen. Tudja, hogy van ez: be lehet osztani az ötezer forintot is, meg a háromezret is... — El tudja képzelni, hogy ettől a vállalattól megy nyugdíjba? — Nagyon jól el tudom képzelni, nem vágyom ennél többre ... Életútjának családi és anyagi „vonala" egyenesebb. — Van két rossz lányom, szeretném, ha ők többre vinnék, boldogan élünk itt az apó- sékkal együtt ebben a házban. Vettünk egy kocsit, a kikapcsolódást pedig hétvégeken egy kis gyümölcsös jelenti... — Kivel szeretne találkozni az újságon keresztül? — Kiing Péterrel már nagyon régen beszéltem. Úgy tudom, ő is a szakmában van, és a Sopianában dolgozik. D. Kónya József katonaidőt. Leszerelés után ugyanoda mentem vissza, emlékszem, 1964. december 21-én volt a leszerelés, és 1970. június 24-ig dolgoztam ott bányalakatosként. — Innen miért ment el? — Hót nem volt az a kimondott géplakatos munka. Három műszak, messze is esett, — találtam egy közelebbi munkahelyet, amely szakmailag is jóval többet követelt... — Es a pénz? — Az is több volt. Ez a közelebb eső cég a Baranya megyei Allatforgalmi és — Miért hagyta ott a szakmát? — Ez lényegesen jobban jövedelmezett, mint a lakatosság, igaz, jóval több munkával is, hajnaltól estig talpon kellett lenni... Az ember boldogulni akar. A feleségem női fodrász, maszeknál végzett, két héttel az esküvőnk előtt mondtak fel neki, hátha a családi problémái akadályozzák majd c munkában. Azóta sem tud elhelyezkedni a szakmájában, hiába járunk utána ... Szóval kellett a pénz, itthon is tartotBárdosi Németh János Átváltozás Ha almát eszem dombot harapok, levegőt, szelet, madarak dalát, darazsak mézét, ahogy az alma piros zománcát rozsdásra marják a nyár gőzei, akként változók, úgy erősödöm barbár bronzszobor, alma és vad nyár úgy táplál, emel, mint a szerelem, vetve engem is tüzbe, pokolba. Bencze József Apám Forradalmat vívtál itt az életért, gonddal marakodtál csillagpénzedért. Lötyögő szekéren fényes tarisznyádat, már az égen látom arany taligádat. Angyalok, mennyei kisasszonyok jönnek tufa-kisszékedröl tőlünk elpörölnek. Újlaki nagyanyám Újlaki nagyanyám hagyta ránk a kendőt, benne babusgattak soványka jövendőt. Fogára is fogta hócsillagos télén, törött varjú szárnya gubancolt mesébe. HÉTVÉGEQ
