Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-25 / 24. szám
Egy gazdag élet példája Annak a tudásnak, amit néhány évtized alatt magunkba szívhatunk, nagyobbik felét elődeinktől kapjuk. Ök fizettek, szenvedtek meg ezért a tudásért. Amit ehhez hozzátehetünk, rendszerint nem általános érvényű — és még ez sem ingyen hullik az ölünkbe, Éppen ezért, ha találkozunk valakivel, aki szívesen — és ami több: szeretettel nyújtja felénk — művek és alkotók között eltöltött — gazdag élete gyümölcseit, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. De szerencsésnek mondhatjuk mindezt közkinccsé tevő irodalmunkat is. Egy olvasmányéhes délután könyvesbolti „ráhibázása” tett évekkel ezelőtt Dénes Zsófia olvasójává. Azelőtt nem hallottam róla. Nem érdem a tájékozatlanság, mégis be merem vallani, akkor még nem tudtam, hogy ó volt az egyik legelső magyar újságírónő, akivel sajtótörténetünk büszkélkedhet. 1911-ben már a Pesti Naplónál, később a Világnál dolgozott — egy szerkesztőségi asztalnál Kosztolányi Dezsővel. Adyval kötött barátságából szerelem lett. Eljegyzésüket ugyan nem követte házasság, mégis mindkettőjüket alapvetően meghatározta a továbbiakban ez a kapcsolat. Ady számos verse és levele tanúskodik erről, Dénes Zsófia három könyvet írt a költőről. A századelő forradalmi hangulata őt is magával ragadta, tudatosan is a haladásért küzdők oldalára állt. Ekkoriban ismerkedett meg Szabó Ervinnel, és írta A nő a kommunista társadalomban című tanulmányát. Mint abban az időben sokan, a Tanácsköztársaság bukása után ő is emigrált. Az irodalmi és a művészeti élettől aoznban nem szakadt el. Együtt élt és dolgozott azokkal, akik századunk kultúrájában a forradalmat előkészítették, és akik ennek a forradalomnak a küzdelmeit vívták itthon és külföldön. Amikor első könyvét kézbevettem, nem tudtam még, hogy ő a „riport poétája", ahogyan Hatvány Lajos nevezte. A könyv irodalomtanításunk gyakorta használt, eredeti tartalmától régen megkönnyebbült szavával szólva olvas- mányélmény volt. Nemcsak azért, mert mindenfajta eszté- tizáló, tudományoskodó fennköltségtől mentes, egyszerű hangon beszélt korunk irodalmáról, művészetéről, kiemelkedő alkotóegyéniségeiről, hanem többek között azért, mert közvetlen volt, és ezt a közvetlenséget magátólértetődőnek éreztem. A most megjelent Úgy, ahogy volt című kötetének értékrendjében is vitán felüli a művészetszeretet elsődlegessége a töb- bé-kevésbé időtálló művészeti értékmeghatározások minősítéseivel szemben. Ebben az értékrendben egyetlen dolog van csak, ami még előrébb sorolódik, maga az értékteremtő ember. Aki rejtély is egyúttal, és aki idestova háromnegyed évszázada tárgya Dénes Zsófia csodálatának, (olvasói megérzés ez), fenntartója csillapíthatatlan tudásszomjának, amelynek megannyi átmeneti kielégítését jelenti, jelentette talán mindaz, ami egy-egy írásának alapja: találkozás és együttlét azokkal, akikről ír. Akikkel élmény volt együtt lenni. „Elménykönyvei" ebben részesítik az olvasót. Ady, Bartók, Jászai Mari, József Attila, Hollósi Simon, Kassák, Brancusi, Freud, Saljapin, Moholy- Nagy (hosszú volna a teljes névsor) lépnek elénk — tanúsítván, hogy a művészet, amely „fölnevel bennünket”, nem lehet más csak emberarcú. Illés Endre, Kellér Andor és más kitűnő írók portréművészetét ismerve ámulunk Dénes Zsófia remekein. Hősei nem a múltból — a múltat magukkal hozva — a jelenből lépnek elénk, és a jövőbe tartanak, mint az író maga is. Bár szerényen maga elé tessékeli az ábrázolt személyiségeket, azo- nosulval velük, önmagából merítve vonásaikat, tulajdonképpen egy különös önéletrajzot ír. Egy nagy korszak történeté^ nek távoli epizódjait éli jelenné. Ebben a hónapban töltötte be kilencvenedik évét. ötvenhat évvel ezelőtt ugyanebben a hónapban halt meg Ady. A két évforduló szinte egybeesik, mintha csak a folytonosságot jelképeznék. A folytonosságot, amelyről kilencvenedik születésnapján köszöntve az írónőt, azt kívánjuk, még sokáig maradjon töretlen életében. Bebesi Károly Irodalmunk szovjet folyóiratban A Voproszi Lityera- t u r i (Irodalmi kérdések) 1974/ 12-es számú, vaskos kis kötet« amely teljes egészében a mai magyar irodalomról, annak Szovjetunió-beli fogadtatásáról szól. A szám gondos előkészítő munka után, magyar és szovjet szerzők közös munkájával áltt össze. Benne a mai magyar irodalom egyes műnemeinek és nemzedékeinek áttekintése után külön fejezet foglalkozik a műszaki-tudományos forradalom és az irodalom összefüggéseivel, irodalomelméleti és kritikai kérdésekkel, a fordítás problémáival, a mai magyar irodalmi élet, az irodalom műhelyeinek átfogó bemutatásával. A különszám jó példa arra, hogy a szocialista országok^ közötti kulturális együttműködés a magyar irodalom oly sokszor pesszimistán megítélt világirodalmi elismertetéséért mennyit tehet. Mert beszéljenek csak a számoki A Gerskovics cikkéből megtudhatjuk, hogy 191&-tó# 1974. január 1-ig a Szovjetunióban 140 magyar szerző 863 műve jelent meg, több mint 31 millió példányban. Az elmúlt 30 év alatt ebből 600 mű több mint 28 millió példányban látott napvilágot. A különszám a pécsi irodalom elismerését is jelenti. Szederkényi Ervinnek, a Jelenkor főszerkesztőjének tollából ismertetést olvashatunk a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóiratról, a Pécsett élő írók közül pedig Pákolitz István és Tüskés Tibor nyilatkozik. A Jelenkorról szóló ismertető rövid áttekintést ad ^ Pécs történelméről, kultúrtörténetéről, mai szerepéről az ország gazdasági és szellemi életében. Szederkényi Ervin elmondja, hogy a folyóiratban legnagyobb teret a költészet kap, a folyóirat vonzáskörében olyan ismert Jcöltők élnek, mint Csorba Győző, Pákolitz István, Takáts Gyula, de jó a kapcsolat Weöres Sándorral, s olyan elszámazottakkal, mint Bertha Bulcsu, Kolozsvári Grandpierre Emil, Lázár Ervin, Thiery Árpád. A Jelenkor legtöbbször a szovjet, a _ francia^ és a jugoszláv népek irodalmába pillant be egy-egy kitekintő írás erejéig. , Marafkó László Eltűnt pécs-baranyai irodalom A Barna testvérek Ferdinánd, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának őre. Három évvel idősebb bátyja, Ignác, fogorvos. Mindketten akadémiai tagok, s mindketten szeretik és művelik az irodalmat. Ignác a Regélő Pesti Divatlapba, később a Borsszem Jankóba Írogatott Ráspoly név alatt. Ferdinánd a Pesti Divatlapban, a Vasárnapi Újságban és a különböző nyelvi folyóiratokban jelentette meg cikkeit, tanulmányait. IGNÁC 1822. február 2-án Nagykárolyban született, Pesten lett orvos, több felé gyakorolt, majd végül is Budapesten telepedett le. Bár 1865- ben a fogászat magántanára lett a budapesti egyetemen, igazi szerelme mégsem az orvostudomány, hanem a szép- irodalom lett. Már 1846-ban megjelentek versei, amelyeket követett a Szerelemhangok c. kötet. Amikor Pécset 1845- ben meglátogatta, vers fakadt a tollán. E verséből idézünk pár sort. Pécsett, 1845. Szépen zöldell hegytetődön A borág Szépen nyílik völgyeidben A virág. Bárki mit mond, én kelek ki Ellene, Itt lehetett a boldogság Édene. De még a bornál is többre értékeli a pécsi nőket: „Hej, de mégis legvarázslóbb szép nemed". A vers befejezése a reformkor tüzes nemzeti szellemét idézi: Egyet kérdek, mit csinál kis Szívetek? Hogyha lángol a hazáért — Éljetek! Eredeti költeményeivel nem aratott ugyan nagyobb sikert, de megvolt az a haszna, hogy ily módon ügyes verselési készségre tett szert. Kitűnően értette a latin nyelvet, s gyermekkorától rajongó lelkesedéssel olvasgatta a római klasszikusokat. Horatius, Vergilius és Juvenalis olvasása közben felmerült benne ezek költői műveinek magyarra való átültetési vágya. Mindnyájunk fölött eljár az idő, s azoknak, akik a szellemi élet bármely ágában dolgoznak, kötelességük elődeiknél jobb munkát végezni. Barna Ignác a latin klasszikusok műveinek fordítását jobban oldotta meg, mint előtte bárki más. Lefordította többek között Horatius versei, szatíráinak két könyvét, Vergilius AENEISÉT, Juvenalis szatíráit. Műfordítói munkássága elismeréséül az Akadémia 1876-ban a nyelv-és széptudományi osztályban levelező tagjai sorába választotta. FERDINAND 150 évvel ezelőtt, 1825-ben szintén Nagykárolyban született. Középiskoláit szülővárosában és Debrecenben végezte. A jogot Pesten kezdte el tanulni, majd a második évre Pécsre jött joghallgatónak. Tanulmányai befejeztével a keszthelyi Georgi- conban töltött egy évet, majd 1846-ban ügyvédi vizsgát tett. A szabadságharcban önkéntes nemzetőrként szolgált Erdélyben. A bukás után több felé hányódott, de 1869-ben rábízták a Nemzeti Múzeum könyvtárának rendezését. Ezt a munkát éppen 100 évvel ezelőtt végezte el. Mindennapi munkáján kívül nagy szeretettel foglalkozott a finn-ugor nyelvekkel és e népek folklór hagyományaival. Számos ilyen témájú tanulmányt írt. Élete legjelentősebb alkotása mégis a finn Kalevala 1871-ben történt teljes lefordítása. Előtte is történtek fordításkísérletek, de Barna Ferdinánd nagyon lelkiismeretes munkát végzett. Főleg nyelvi hűségre törekedett. Gondosan ügyelt arra, hogy a nyelv- alakzatokat egyenlő értékű nyelvalakokkal adja vissza. A Kalevala közép-rímeit megtartotta, a sorok ritmusát szükség esetén gyakorító igékkel emelte. Munkáját „menet közben" Hunfalvy Pál, Toldy Ferenc és Gyulai Pál ellenőrizte. Vikár Béla 1909-ben megjelent Ka- /eva/a-fordításának alapjául is az ő munkája szolgált. Dr. Tóth István Miért ilyenek a fiatalok? „Érzem, hegy durvább lettem...f> Milyenek a fiatalok? Ötezer esztendős téma, s mindig csak vita kerekedik belőle. De oly ritkán teszik fel a kérdést így: miért ilyenek a fiatalok? Mert az öregeknek minden fiatal „olyan ...” B. Kálmán, 15 éves, géplakatostanuló. Hárman vannak testvérek, rendezett életük van. Gondja a családban? — A kicsi a kedvenc. Mindent megkap, amit akar. Most totózik, hogy sok pénze legyen, együttest akar alapítani a haverjaival. Görkorcsolyát is kapott, mert a haverjainak is van. — Tanáraidat szereted? Gondolkodik. — A tornatanárt nem. Ha nem tetszik neki valami, félóráig kell oldalt nyújtott karral körözni. Az osztályfőnök klassz, sokat beszélgetünk osztályfőnöki órán. — Osztálytársaid? — Velem nem szoktak veszekedni. — Miért? — Megcsinálom a szakrajzot. Azt tudom. — Jó tanuló vagy? — Igen ... Van néhány az osztályban. Van egy olyan is, aki állandóan jelentkezik, de ha felszólítják, nem tud semmit. De azért jó jegyei vannak, mert figyelembe veszik, hogy sokat szerepel. — A lányok milyen szerepet játszanak az életedben? Biggyeszt. — Nincs nagy kapcsolatom velük. Volt egy osztálytársam nyolcadikban, az folyton mesélt. El is járt a szeméttárolóba idősebb lányokkal... Tizenhét évesekkel... • Zsófia tizennyolc éves. Édesanyját szereti a legjobban. Nemcsak azért, mert „anyám”, mondja. — Hanem? — Ahogy élt, ahogy egész életében a váratlan helyzetekhez viszonyult, az példa előttem. Nem volt jó dolga, és mégsem lett egy kiábrándult, kiégett, kétségbeesett ember. Megértő a fiatalokkal, velem is, maga is fiatal maradt — Nem volt jó dolga ... Mit értesz ezen? — Sok veszekedés, brutalitás otthon. Ez is példa előttem, én már tudom, hogyan nem szabad élni? — Bízol az emberekben? — Nem. Mindig éppen abban csalódtam, akiben megbíztam. — Mondj egy példát. Hosszas hallgatás. — így, konkrétan, hirtelen nem is . .. Sok apró csalódás, ami összegeződik. — Az iskolában milyen kapcsolataid vannak? — Az osztályfőnökkel megromlott a kapcsolatom, nem is vagyok hozzá őszinte. Van egy kör, ott jó a kapcsolat, de elítéltek egy fiú miatt. — Fiú? — Igen, egy osztálytársammal bensőséges kapcsolatba kerültem. — Szerelem? — Nem ... Arról nem esett szó. De szexuális kapcsolatunk is van. — Tudnál valami magyarázatot adni erre? — Azt hiszem, menekülés volt. F. személye ... K. Ferenc, Zsófi osztálytársa, az elítélt kapcsolat másik fele. Egyke, elbeszélése szerint édesapja élete kisiklott. Erdőmérnök akart lenni, de „csak” erdész lett. Egyformán szereti szüleit, érzése szerint édesanyja őhozzá jobban ragaszkodik. — Sokáig válófélben voltak, s úgy is volt, hogy vele maradok. — Az osztálytársaid szeretnek? — Még másodikban is szerettek. De most már nem. Érzem, hogy durvább lettem, főleg a modoromban. — Erőszakos vagy? — Lehet — von vállat —, az biztos, hogy ha el akarok érni velük valamit, nem válogatok az eszközökben . . . Erős testű fiú. Két éve súlyzózik, fut, jógázik. Fizikai erejével nem él vissza, nem kell, elég, mondja, ha tudják, hogy erős. És nem szokása, hogy kicikizzen valakit. Azt aljas módszernek tartja. — Kicikizni? — Ha valakinek, mondjuk görbe a lába, vagy nagy a feneke, hangos megjegyzéseket tenni erre... ettől mindenki fél. A tanárokkal óvatosan kell bánni, vallja be. — Azokat a tanárokat szeretem, akik tartanak valakinek. — Kit kedvelsz a legjobban? — önmagam után Zsófit. Egyébként mindig nagyon vonzódtam a lányokhoz ... Tizenhat éves voltam, amikor először kerültem komoly kapcsolatba nővel. Idősebb volt nálam, egy évvel. Meg akart tanítani. Ezen kívül múlt nyáron a Balatonnál volt egy svéd lány, azzal. Meg Zsófi. — A többiek? — Van több ismerősöm, akiről tudom, hogy szégyelli. Titkolják is. Nálunk, az iskolában egyébként sem téma ez. Mindenki kerüli még a látszatát is . .. Piroska áprilisban tölti be a 15. évét. Egészségügyi szakközépiskolába jár, elsős. Rendezett családi körben él, egy kis- húga van. Édesapja és édesanyja néha vitatkoznak. — Ezek nem veszekedések, viták — mondja. Nevelési kérdésekben, meg anyagi dolgokban vannak különböző vélemények. Vettek telket, ami a két lányé, meg van húszezer forintjuk fejenként Stafirung. — Én úgy veszem észre, hogy egy kicsit maradiak — böki ki egyszercsak. Aztán így folytatja: — Apu nagyon szigoré. Ha valami klubestre elmegyek, nyolcra itthon kell lennem. Pedig én szeretnék fél kilencig maradni. — Hazakísérhet egy fiú ... — Engem még nem kísért haza fiú — hadarja gyorsan és ijedten —, legfeljebb a barátnőmmel járkálhatok. De keveset. Nem mehetek hozzájuk, mert miért nem ő jön hozzám? És őt is éppen így fogják otthon ... Fiúk? Ki is alakult bennem egy gátlás velük szemben. Szeretném, ha volna egy fiú, igen. Nyáron, amikor nem kell tanulni. De olyan, akiről anyuék is tudnak, persze, azt még nem lehet. — Miért? — Mert ahhoz még kicsi vagyok. Az érzelmi élet első számú meghatározója a család. Aztán a már valamivel tágabb kollektíva, az iskola. Aztán a ^munkahely. A falu, vagy a város. Az ország, ahol élünk ... És a szervezett társadalom, amelyben élünk. A harmonikus személyiségfejlődéshez háborítatlan érzelmi élet szükséges... Ha ez gyermekkorban, vagy a legérzékenyebb időben: a serdülőkorban sérül, a tüskét sokszor egész életünkben magunkban hordjuk. S ha sérül, hát miattunk, felnőttek miatt. Kampis Péter HÉTVÉGEQ Dénes Zsófia kilencven éves Szalatnyai József portréja Dénes Zsófiáról A kép hátterében Ady Endre Fotó: Nádor Katalin
