Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-25 / 24. szám
A közművelődés és a társadalmi csoportok T ársadalmunkat a jövő fogadására készítjük fel, a jövőnek neveljük. Távlati közművelődési terveinknek számot kell vetniök azokkal a változásokkal, amelyeket társadalmunk osztályainak és rétegeinek arányaiban és viszonyaiban várhatóan bekövetkeznek. Az ipar korszerűsödése révén — az ipari munkásság abszolút létszámának mérsékelt növekedése mellett — növekszik az értelmiség és a szakmunkásság aránya. A mezőgazdasági munka hatékonysága következtében csökken a mezőgazdasági dolgozók száma, megnő a szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya, kiszélesedik az alkotó értelmiségi tevékenység, növekszik és kiteljesedik a nők foglalkoztatása. A kulturális élet egészében megnő az ifjúság szerepe, elsődlegessé válik az ifjúság művelődési viszonyainak, lehetőségeinek gazdagítása a társadalmi beilleszkedés megkönnyítése és a jövő kulturális életének megalapozása céljából. A regionális fejlesztés, a vidék fejlődése, az infrastruktúra telepítése módosítja-növeli a kulturális szükségleteket. A munka melletti tanulás újraszabályozása, a folyamatos át- és továbbképzés rendszerének kiépítése a közművelődés elé is új feladatokat szab. Ehhez a néhány ismérvvel jelzett nem is távoli jövőhöz azonban a múltat végképpen le nem vetkezett jelenen keresztül vezet az út. Közművelődésünk állapotának hiteles képét csak úgy kaphatjuk meg, ha a meglévő osztályokban és rétegekben gondolkodunk. Cselekvési taktikánknak a meglévő osztálytagozódáshoz, a rétegek művelődési igényeihez és lehetőségeihez kell alkalmazkodnia. Rétegmunkánknak mindenekelőtt a művelődési tartalom differenciálását kell szem előtt tartania. Jobban igazodnunk kell a társadalom különböző rétegeinek igényeihez és szükségleteihez, és tervszerűen nevelni kell érdeklődésüket. Az egyes rétegek műveltségi és művelődési állapotának megvizsgálására, az ergdmé- nyek és a teendők rendszerezésére több lehetőség kínálkozik. Teendőinket vonatkoztathatjuk a szakképzettség fokozatai szerint elkülönülő rétegekre, amelyeknek művelődési aktivitása végletes eltéréseket mutat. Közművelődésünknek fontos feladatai vannak a segéd- és betanított ipari munkások, a mezőgazdasági fizikai munkások, közöttük különösen a nők, valamint az iparban és mezőgazdaságban dolgozó szakképzetlen fiatalok művelődési aktivitásának fejlesztésében. „Csak” iskoláztatási politikánk változtatásával a hiányok, hátrányok nem küzdhe- tők le. A rétegművelődés jelenségei, jelenségcsoportjai, a rétegmunka feladatai vizsgálhatók a munkamegosztás kialakította osztályok, rétegek sajátosságai, ezek itt és most adott műveltségi állapota és fejlődési lehetőségei szerint. Persze korántsem olyan elkülönítetten, ahogyan a dogmatikus művelődéspolitika megkísérelte, mivel az osztályok, rétegek egymással való kapcsolata maga is színező, alakító tényező. Ugyanakkor egyetlen osztály, vagy réteg műveltsége, művelődése sem tekinthető homogénnek. Nem lévén terünk a hosszabb fejtegetésekre, azért csak néhány jelenségre utalva nem is annyira a teendőket, hanem a célravezető szemléletet vázoljuk. Értelmiségünk jelentős hányada elismerést érdemlő módon igyekszik lépést tartani kulturális életünk egészével. Nehezen küzd meg azonban a specializáltság kényszerével és csábításaival, műveltsége sokrétűvé tételéért keveset tesz. ízlésében, a művészeti értékek megítélésében és elfogadásában nem képviseli a képzettségétől joggal elvárható érdeklődést és színvonalat. Főleg a közösségi jellegnek ellentmondó művelődési szokásainak megváltoztatásáért kell sokat tennie a közművelődésnek. Parasztságunk művelődését egyfelől az alapműveltség megszerzésének rosszabb lehetőségei, másfelől a kedvezőtlenebb földrajzi, területi adottságok, az infrastrukturális elmaradottság, az életmód lassúbb átalakulása, az örökölt kötöttségektől való megszabadulás nehézkessége (főleg a szabadidőgazdálkodás beidegződéseire gondolunk) határozza meg. Ezt a sommásnak tűnő helyzetképet részben módosítja a paraszti osztályon belül is tapasztalható átrétegeződés, a tömegkommunikációs rendszerek térhódí- dása, a parasztságra „szabott” művelődési akciók, folyamatok tapasztalt hatékonysága. „A társadalom kulturális fel- emelkedése szorosan összefügg a munkásosztály műveltségi helyzetével; a munkásművelődés ügyét azért alapvető fontosságúnak kell tekinteni" — mondja a közművelődési határozat. Tanácskozások, fórumok, sajtó, rádió, televízió keresik azokat a célszerű megoldásokat, amelyek meggyorsítják a munkások művelődésének fejlődését, kiküszöbölik az akadályozó ellentmondásokat. A munkásosztály rétegezettségéből adódó műveltség-, ízlés- és magatartásbeli különbségek megszüntetése megkerülhetetlen és ugyanakkor hosszantartó feladat. Egy sor intézkedés, gyakorlatias állásfoglalás, ajánlás, javaslat mozgósítja az üzemi vezetést, az állami és társadalmi szerveket a munkásság művelődésének szervezésére, intenzitásának fokozására. Megkezdődött a munkásművelődés múltjának kritikai elemzése, haladó hagyományainak ébresztése. Az üzemi művelődésszociológiai, szociálpszichológiai vizsgálatok a vezetés kulturális tevékenységének, irányító, szervező munkájának, döntéseinek szolgálatában állva egyre nagyobb teret kapnak, az anyagi és erkölcsi erők koncentrálására késztetnek. A munkásművelődés formalizmusa leküzdésének hasznos keretét találjuk meg a szocialista brigádmozgalomban. Nem véletlen, nem a divat és a kampány diktálja, hogy a munkásosztály művelődését elsődlegesen a szocialista brigádokra igyekszünk alapítani. A szocialista brigádok azért válhatnak a közművelődés hordozójává és „közvetítő közegévé”, mert „tevékenységük valóban az emberi teljesség kifejlesztését szolgálja, s a mindennapokban segíti elő a szocialista kultúra értékeinek jelenlétét és felszívódását”. Z. Fodor József Ifjú keramikus Egy ellentmondásos életműről Tüskés Tibor: Kodolányi János Könyvtárosok a megmondhatói, hogy milyen nehéz helyzetben vannak sokszor, ha egy-egy idősebb élő — vagy a közelmúltban elhunyt írónk pályájáról, munkásságáról kérnek olvasóik átfogó igényű tanulmányt, monográfiát. Hiányzanak ezek a könyvek a polcokról, mert egyszerűen nem íródtak meg. Szinte hihetetlen, hogy olyan jelentős alkotókról, mint Illyés Gyula, Veres Péter, Füst Milán vagy Weöres Sándor, nincs sem alaposabb életrajzunk, sem összefoglaló pályaképünk. Mai irodalomtörténetírásunk mulasztásai nagyok, talán az utóbbi néhány évben örvendetesen fellendült monográfia-író kedv — gondolok itt a Kortársaink és az Arcok és vallomások sorozatokra — hamarosan érezhetően megváltoztatja ezt a kényszeredett helyzetet. Külön üdvözölnünk kell az olyan vállalkozást, mint a Magvető Könyvkiadóé: sorozaton kívül jelentette meg Tüskés Tibor Kodolányi Jánosról szóló munkáját. * Kodolányi munkásságát és életútját felmérni, értékelni nem könnyű feladat. Ha van századunkban író, akinek pályájáról elmondható, hogy ellentmondásos, akkor Kodolányi az. Az életmű megközelítése tehát eleve kizárja a kényelmes beskatulyázásokat, aki róla ír — mint jelen esetben Tüskés Tibor — szinte mindig borotvaélen táncol. Kodolányi szenvedélyes fejtegetései, tüzes vitái végletes ítéletek kimondására csábítanak, hogy a szerző mégis elkerüli ezeket a veszélyeket, az életmű minden apró részletét és összefüggéseit pontosan ismerő alaposságának köszönhető. Tények és adatok sokaságának birtokában mérlegel. Rámutat az író tévedéseire, hibáira éppúgy, mint nem múló érdemeire, gazdagon termő tehetségére. Tüskés Tibor könyve úttörő vállalkozás. Eddig csak rövi- debb terjedelmű cikkek, tanulmányok jelentek meg Kodolá- nyiról, többnyire egy-egy művének kiadása alkalmából. Ezek az írások az életmű külön fejezeteivel foglalkoznak, az egész átfogó tárgyalására ebben a könyvben kerül sor. * A monográfia az életrajz és az esszé elemeiből építkezik. Az életrajzi adatok nemcsak támpontot adnak az életmű megítéléséhez, hanem egy sajátos írói arc karakterének a megrajzolását is lehetővé teszik. A szerző hét fejezetre bontja Kodolányi életútját. A „Boldog békeidők" a gyermekkor viszontagságoktól sem mentes éveit idézik, a szaporodó családi gondokat, az apa válását, majd újbóli házasságát; a költözéseket, az új tájak és új emberek meghatározó és egész életre kiható élményét A „Keserű ifjúkor" az útkeresés gyötrő éveiről ad számot. Erre az időre esik a pécsi nyomorgás, a székesfehérvári tartózkodás, a tehetség szárny- próbálgatása, az első örömök és első csalódások. Tüskés Tibor mindenekelőtt azokra az ösztönzőkre fordít nagy figyelmet, melyek az íróvá válás folyamatában segítették Kodolá- nyit. Nem véletlen, hogy az első jelentős mű megírására (a Sötétség című novelláról van szó. mely egycsapásra ismertté tette) az útnak indító táj és népközösség ihlette. A vajszlói évek mély nyomokat hagytak lelkében, korai elbeszéléseiben gyakran visszatér az Ormánság vidékére, később pedig drámában és útirajzban dolgozza fel a nép egyre súlyosbodó nyomorát. Kodolányi műveiben jelenik meg először a sokat emlegetett „egyke” probléma, s emelkedik irodalmi rangra a bemutatása. Nagy érdeme az írónak, hogy meglátta, megírta ezt az önpusztító „sötétséget”, ugyanakkor majdani tévedéseinek is egyik forrása lett az ebből levont következtetés. A nemzethalál víziója rémlik fel előtte a fenyegető német terjeszkedés láttán. A Sötétség sikere megnyitja az utat az írói érvényesülés felé. Kodolányi már a fővárosban van, rengeteget dolgozik, szervez, s még többet nyomorog. Az írótársak között olyan barátokra talál, mint Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond. Életének talán legmozgalmasabb korszaka ez. Tüskés Tibor mindvégig gazdag anyagismerettel és pontosan mérlegelő logikával igazít el ezekben a bonyolult években. Számos olyan mozzanatra is ráirányítja a figyelmet, melyet eddig homály fedett vagy az író iránt érzett tiszteletből elhallgattak, fgy itt kapunk világos magyarázatot a Móriczcal való szakítás okaira, a népi írók mozgalmához fűződő kapcsolataira és a mozgalomtól való elfordulás hátterére. Köztudott, hogy Kodolányi a háborút megelőző években gyakran behódolt a jobboldali szellemi áramlatoknak, mikor írótársai ellentáborba vonultak. Ez nyilvánvaló tévedés volt a részéről. Tüskés nem is mentegeti az írót, csupán arra kíváncsi, mi vonzotta olyan eszmék felé, melyek alkotói lényétől idegenek voltak, s melyekből hamarosan keserűen kiábrándult. Egy találó hasonlattal Madách hősével. Adómmal roko- inítja Kodolányit. Kodolányi alaptermészetéhez is hozzátartozott a lelkesedés és kiábrándulás, a szélsőségek iránti hajlam. Ez a kettősség kísérte végig a pályáján, ez szerzett neki odaadó híveket és ádáz ellenségeket. Ez a kettősség táplálta elvi tévedéseit és írói igazságát egyaránt. Az ötvenes évek elején Ko- dolányira is a hallgatás nehezedett. Műveinek kiadására nem kötöttek szerződést a kiadók, az irodalompolitika inkább ■hibáit, tévedéseit emlegette, mint gazdag szépírói munkásságát. De a hét szűk esztendő alatt is szorgalmasan dolgozott, ekkor születtek a történelem előtti időkben játszódó regényei, amelyek közül Az égő csipkebokor a legismertebb. A művek eszmei indítékainak megértéséhez szerteágazó magyarázattal szolgál a monográfia, különösen a mítosz iránti vonzalom felébredését tárgyalja behatóan. Az író pályájának utolsó szakaszát Visszapillantó tükör címmel foglalja össze a szerző. Az irodalmi életbe való visszatérés — megkezdődik életművének kiadása — az egyre súlyosbodó betegség és a végső számvetés korszaka ez. Könyve megírásához Tüskés, mint jegyzetében is említi, felhasználta Kodolányi kiterjedt levelezését. Elsősorban azokat a leveleket, melyeket Várkonyi ■Nándorhoz írt. Számos, más úton kideríthetetlen adatra, tényre derült így fény, s vált közkinccsé sok-sok rejtett gondolat. Végül ejtsünk néhány szót a Kodolányi-könyv nyelvéről. Tüskés Tibor, bár nyilvánvalóan ismeri, tudatosan nem használja a szakma néha túlzásokba menő „tolvajnyelvét”. Minden mondatában világosan fogalmaz, élvezetesen, a szépírói esz- szé illyési tisztaságával és magyarságával fejti ki gondolatait. Kovács Sándor HÉTFŐTŐL SZOMBATIG foglald Jelentős ipari eseménnyel kezdődött ez a hét: Leninvá- rosban, a Tiszai Vegyi Kombinátban — közismertebben, a TVK-ban — megkezdte próba- üzemelését az „olefinmű". Tudom, ez a szakszerű elnevezés már ismerősen cseng, a bonyolult vegyi folyamat lényege pedig, hogy a TVK-ban előállított etilént 330 kilométeres vezetéken az ukrajnai Kallus városának vegyi kombinátjába szállítják, alapvetően fontos műanyagok és vegyipari alapanyagok ellenében. Ha a próbaüzem hibátlan, elindul az etilén a csővezetéken, s vele a technológiai együttműködés a két vegyimű között. Már az elmúlt héten beszéltünk róla, milyen értékes hozzájárulás a közelgő pártkongresszus munkájához egy-egy tanácskozás és állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. A héten a KISZ Központi Bizottsága — Kádár János jelenlétében —, a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, valamint az Országos Szövetkezeti Tanács vitatta meg a XI. pártkongresszus irányelveit. A tanácskozások közös jellemvonása egyetértés a párt következetes politikájával és az együtt-gondolkozás kifejezéseként hasznos észrevételek a Köponti Bizottság számára. Aligha kelt meglepetést, hogy — mint a szénbányászat e héten nyilvánosságra hozott tervéből kitűnik — bővítik a kitermelést és javítják a munka gépesítését. S mert a szénigények hosszabb távon is növekednek, folytatódnak a földtani kutatások is. Valljuk be: már nem becsüljük le a szenet. Sőt, ismét széntolvajokról olvasunk. Lehetett dolguk a bíráknak, míg a vádlottak, százat is meghaladó számára a kétszáz év börtönt kiosztották — a rajtacsípett szállítók és orgazdáik között. A bányák gondja különben továbbra is a létszám csökkenése, noha már úgy tűnik, stabilizálódik a helyzet. Az átgondolt munkaerő- és bérgazdálkodás — erről beszélt a munkaügyi miniszter is e heti sajtótájékoztatóján — sokat segíthet. Azt is bejelentette, hogy az idén nem lesznek központi bérintézkedések és a rendelkezésre álló pénz jelentős részét az Ösztönzés fokozására használják föl. Nos, ezt az elvet mindenki helyesli, de amikor, úgymond, differenciálva kell ösztönözni a vállalatnál, a munkahelyen, többnyire ugyancsak húzódoznak a kényes feladattól. Ezek voltak hazai híreink. Határainkon túl, mint hírlik, nagy érdeklődés előzi meg az április 7-én megnyíló jubileumi magyar kiállítást Moszkvában. E sorok írója jól emlékszik a hatvanas évek elején rendezett első nagy, magyar kiállításra a szovjet fővárosban. Nagyszerű visszhangja volt. Azóta tízegynéhány év telt el. Annyival többet kell tehát produkálnunk. Akárcsak a sportban —• mondhatnánk .. . de hiszen megszületett első olimpiai sikerünk. Montreál- Ban döntöttek: magyar eredményjelzőket vásárolnak a súlyemelő- és vívóversenyekre. Tizenkét cég indult és a magyar VBKM győzött. A díja: 130 ezer dolláros bevétel. Az üzleti sikerekért érdemes szurkolni, és dolgozni is. Balog János HÉTVÉGE a
