Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-21 / 349. szám

HETI JEGYZETÜNK Az elmélet ereje A közelmúltban a magyar labdarúgó edzői kar élvonala iskolapadba ült. Az MLSZ ve­zetősége kimagasló tudású edzőket hív meg előadások és bemutatók megtartására. így került sor legutóbb Kovács Ist­ván előadására és bemutató­jára is. Kovács István az Ajax csapatával ért el kiemelkedő eredményeket, az ő keze alatt született meg a holland szu­percsapat és nagyrészt a hol­land válogatott is az ő keze munkája, illetve elméleti mun­kássága nyomán tört be a vi­lág élvonalába. A kezdeményezés, az ed­zők ilyenfajta továbbképzése labdarúgásunk fellendítésének egyik legfontosabb láncszemé­nek tűnik. Amikor a magyar labdarú­gás a világ élvonalát képvi­selte, a válogatott csapat és a klubcsapatok is sorra-másra aratták a legszebb győzelme­ket, nem csupán a technikai képzettség jelentette a fö­lényt az ellenfelekkel szem­ben. Sajnos, évekig hajlamo­sak voltunk mindent a techni­kai képzettségen számonkér- ni, és minden kudarc után a régi technikát emlegetni. Pe­dig a technika mellett az aranycsapat úgymond saját elmélettel is rendelkezett. Igaz, hogy voltak világklasz- szis játékosaink, de a labda­rúgásunk elméleti része is vi­lágszínvonalat képviselt. Mert gondoljuk csak végig. Ha az akkori világklasszisokkal a már idejétmúlt WM-rendszert ját­szatták volna oz akkori szak­vezetők, vajon bejöttek volna-e sorozatban a nagy győzelmek? Például a felejthetetlen londo­ni 6:3 és a budapesti folyta-^ tósa? Hiszen ott nem csupán egy feltételezhetően jobb já­tékosokból összeállított válo­gatott találkozott egy kevésbé képzett játékosokból öszeállí- tott angol nemzeti tizenegy­gyei, hanem egy korszerű já­tékfelfogás is egy olyannal, amely felett már elhaladt az idő. Az akkori magyar játék- rendszer, a hátravont közép- csatáros megoldás, Zakariás­nak a mai beállásokhoz ha­sonlítható játéka a 4—2—4-es rendszer kezdetét jelentette. Erre akkor elméletileg nem ké­szült még fel a futballvilág, és nem csupán a játékosok magasfokú technikai és taktikai tudásával, hanem magával a rendszerrel sem tudott sokat kezdeni. Ez is magyarázata az évekig tartó veretlenségi soro­zatnak. t Azóta sok játékrendszer lá­tott már napvilágot. És egyik sem ért meg annyi időt, mint a hajdani VW, éppen azért, mert a labdarúgás elméleti fejlődése is roppant módon felgyorsult. A Herrera féle cattenacioval az Inter eljutha­tott a világkupáig. De azután ismét olyan új támadó szelle­mű rendszerek léptek elő, amelyek a catenaciot valóság­gal elsüllyesztették. Az elméle­ti pezsgésben sajnos a ma­gyar labdarúgás nem vett részt megfelelő mértékben. Talán túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítottak a vezető szak­emberek a kiemelkedő játékos egyéniségeknek, de általában a kialakult légkör, a játékos­központú csapatszervezés, ami azután játékosuralomhoz veze­tett, nem is kedvezett az önál­ló elméleti kísérletezéseknek. Hiszen ha valaki egy új rend­szert akar megvalósítani, ab­ban minden játékosnak szigo­rúan megszabott szerepe van, és nincs helye semmiféle pri­madonna hajlamnak. Most, amikor új korszak kezdődik labdarúgásunkban — mert ne várjuk azonnal az eredményeket, ma még csak a kezdetnél tartunk — min­denképpen örvendetes, hogy a sok-sok egyéb mellett az el­méleti képzésre is nagy gondot kíván az MLSZ fordítani. Az első előadások és bemutatók természetesen még itt is csak a kezdetet jelzik. A nagy ered­mények csak akkor születnek majd meg, ha szakvezetőink, edzőink elméletileg is önálló­vá válnak, ha megszületik majd a felkészülés után az új magyar labdarúgó játékrend­szer. — K — Moszkva már készül az 1980-as olimpiára. Képünkön: a Naga- tyinszki sportkomplexum makettje, Moszkva délkeleti részén. Papp László minden idők legjobbja A „Przeglad Sportowy” című lengyel sportláp pénteki szá­mában rangsorolta minden idők legjobb európai amatőr ököl­vívóit. Az értékelésnél a következő szempontok szerint rangsorolt: — egynél több olimpiai arany­érem megszerzése, — egy olimpiai és egy amatőr VB aranyérem megszerzése, — három Európa-bajnokság megszerzése. Ezek alapján a lengyel lap ,,dicsőségtáblája” a következő: 1. Papp László, 2. Z. Pietrzy- kowski (lengyel) 3. B. Lagutyin (szovjet) 4. J. Kulej (lengyel) 5. H. Maliin (brit) 6. Gy. Poz- nyak (szovjet), 7. O. Grigorjev (szovjet) 8. V. Jengibarjan (szov­jet) 9. R. Tamulisz (szovjet) 10. L. Drogosz (lengyel). Túraajánlat A téli időszak nem a fő szezonja i természetjárásnak. Mégis, nagy szükségünk van a mozgásra, leve­gőzésre. Ehhez egy könnyű, rövid távú tú­rát ajánlunk, a következő útvonalon: A 31. sz. városi autóbuszjárattal men­jünk el a Hősök teréig. Itt induljunk el a Komló felé vezető országúton, melyen kb. 200 méter után megtalál­juk a kék kör turistajelzést. Útunk iránya északnyugat, majd észak, me­lyen csakhamar elérjük Rigó-kutat, majd tovább a Zsolnay kutat. A for­rástól továbbra is .a kék kör jelzé­sen induljunk tovább, míg a műutat keresztezzük és a ..Tripammer-fához” érünk. Itt, ebben a kis kirándulóköz­pontban pihenjünk meg egy kicsit, majd folytassuk útunkat nyugati irány­ban a kék csík jelzésen. Kb. 2 km megtétele után elérjük a Fehérkúti turistaházat, ahol étkezhetünk, fel­melegedhetünk. Továbbhaladva a műúton, pár perc múlva a Keresztkunyhónál lévő han­gulatos fenyves-csoporthoz érünk, ahonnan a piros kereszt jelzést kell megkeresnünk, mely délnyugati irány­ban levezet bennünket a kantavári völgybe, a piros csík jelzésig. Ezen az úton a kantavári forrás mellett a Kisrétre érünk, majd innen a Dö- mörkapuhoz, a városi autóbusz meg­állójához, — ahonnan visszatérhetünk a városba. A túra hossza kb. 10 km, menetidő kb. 2 óra 40 perc. Karádi Károlyné RÖVIDEN ASZTALITENISZ. Befejeződött a megyei tizekbajnoksága. Az első helyet meglepetésre Berta szerezte meg, Arató és Balázs előtt. Mindhárom versenyző a PMSC sportolója. KOSÁRLABDA. Befejeződött a bajnokság az NB Ill-ban. A férfiaknál a Dombóvár végzett az első helyen, a baranyaiak közül a PEAC szerepelt a leg­jobban, harmadik lett. A nők­nél pécsi siker született, a baj­noki címet a Postás szerezte meg. KÉZILABDA. Pálfai András személyében új edzője van a PMSC NB l-es férfi kézilabda csapatának. SAKK. A hollandiai Gronin- genben megkezdődött a junior sakk Európa-bajnokság, ame­lyen a magyar színeket Székely Péter képviseli. Versenyzőnk győzelemmel kezdett, az első fordulóban nyert a román Do- minente ellen. Negyvenszer dobogó legmagasabb tokán Látogatóban Kovács Györgynél Kovács György 40 évet áldo­zott az úszásra — most 59 éves. Korán kezdte. 1929-ben országos második gyerekúszás­ban. 1934-ben országos közép­iskolai bajnok. Oldalakat le­hetne írni a sikerekről, de ma­radjunk a száraz tényéknél. 140 érem, számtalan emlék­tárgy, oklevél jelzi sikeres sze­repléseit. Negyven alkalommal állt a dobogó legmagasabb fokán, tagja volt az olimpiai keretnek, megkapta a Testne­velés és Sport Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést. — Mi szükséges ahhoz, hogy jó versenyző tegyen valakiből? — Sok mindenről le kell mondani. Nálunk akkor van a szezon, amikor mások üdülni mennek, vagy ünnepelnek. Alapvető követelmény az álló­képesség, küzdőszellem, tehet­ség, felkészültség és korán kell kezdeni ... Kovács György először csak rájött, hogy jobban úszik a ba­rátainál, s játékos versenyeket kezdeményezett. Állóképesség? Szinte minden sportágban ver­senyzett. Nyert sífutóversenyt, eredményesen játszott az OB II. vízilabdacsapatban, első, második helyezéseket ért el a mecseki motorversenyeken. A legtöbbet akarta kihozni ön­magából, mindig kíváncsi volt mire képes. A reálban végzett és Molnár Artúrnál műszerészkedett havi négy pengőért. Az éhenhalás- hoz spk, a megélhetéshez ke­vés. Este 7 órára jött a barát­ja, hozta a síléceket és indul­tak a Mecsekre. A motorozás is plusz munkát jelentett, de Kovács György fáradhatatlan volt. — Említette, hogy olimpiai kerettag is volt? — Sajnos, nem mehettem a fiúkkal, mert a kenyér fonto­sabb volt. Gyöngyösön vállal­tam munkát, mert a négy pen­gő helyett 24-et ígértek. Ott meg nem volt edzési lehetősé­gem ... Minden Pécshez kötötte a szíve is, meg a sport is. A fel- szabadulás után 8—10 éves gyerekekből megalakította a Spartacus úszószakosztályt. A Balokány környékén szedte ösz­Az ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGI KUPA 5. fordulóját A HONVÉD STEINMETZ SE RENDEZI 1974. december 21-én 16 órakor, a PVSK-tornacsarnokban. Résztvevők: Budapesti Vasas, Csepel, Tatabánya, Kapos­vár, Honvéd Steinmetz SE.. Jegyek a helyszínen kaphatók. sze őket olyanokból, akik lu­bickolni szerettek, de fogalmuk sem volt az úszásról. Még azért is harcolni kellett, hogy be­engedjék őket edzeni, nem szólva az akkori anyagi körül­ményekről. Néhány évvel ké­sőbb mégis elsők lettek a szé­kesfehérvári versenyen. Megállás nincs. Fáradhatat­lanul szervezte a vidék úszó- szakosztályait. Harc, meggyő­zés, érvelés után sikerült 14 szakosztályt alakítani és ő lett a vidékiek elnöke. Szervezte a versenyeket, edzőtáborokat, to­vábbképzéseket tartott az ed­zőknek és maga is tartott ed­zéseket. — Úszni szokott-e még? — Tavaly Baján rendeztek országos versenyt az időseb­beknek, ott még 100 méteres gyors- és 100 méteres mell­úszásban első lettem ... 58 éves fejjel erre büszke vagyok. Kovács György ma is a vi­déki úszószakosztály elnöke, s az ügy iránti szeretete soha nem hagyta el. Ezt a munkát nem lehet elrakni, mint az ok­levelet. — Miről nem beszél szíve­sen? — A gyöngyösi elutazásom­ról. Nem felejtem, hogy miatta maradtam le az olimpiáról és fájj- hogy nem vehettem részt egy budapesti tanfolyamon, amely úszóoktató és vízilab­da segédoktatói képesítést adott volna. — ön elismert műszerész? Szüksége van erre? — Az életre, a sportra szük­ségem van ... Még sokat aka­rok dolgozni I Lipóczki József Ha két vödör szenet fel­viszünk az emeletre, bizony be­lefáradunk. Pedig az nem több, mint 20—30 kiló. De vannak sokan, akik ezeket a kilókat állandóan cipelik, mint felesle­ges testsúlyt. Megérzik ezt a lábak, lesüllyednek a bokák, s nincs az a forró lábfürdő, amely ezen segít. Nem vitás tehát, hogy a kövérek gyakran kí­vánják a pihenést. Ez azután ismét „hozzásegít” a további kilók felszedéséhez. Nemzeti babonák Vannak nemzeti babonáink is a testsúllyal kapcsolatban. Például nálunk a pocakot te­kintélynek ismerik. A nők azon­ban kevésbé „babonásak”, ők mindenképpen szabadulni sze­retnének a felesleges kilóktól. Igazuk is van! Hiszen nem csu­pán a cipelésről van szó. Le­gyünk őszinték, nem is szép az elhízott ember. Pedig viszonylag egyszerűen túladhatunk súlyfeleslegünkön. Csak némi kitartás és egy kis logika kell hozzá. A fáradozá­sunk a kilók körüKbőven meg­térül a várható előnyökben, így mindenképpen javulni fog a megjelenésünk, kevesebb gon­dot okoz o ruházkodás is, mert a karcsúbb alakon jól mutat a ruha. De még ennél is töb­bet jelent, hogy kevésbé leszünk fáradékonyak, egészségi állapo­tunk s ezzel életkedvünk javul. Mit kell tehát tennünk? Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a testmozgás kalória le­adással jár. A táplálkozás al­kalmával viszont pótoljuk a leadott kalóriát. Ha magasabb a kalóriafelvétel, mint ameny- nyit a mozgás által felhaszná­lunk, akkor a felesleget a szer­vezet elraktározza s ez lera­kódik a testen zsírpárnák for­májában. Ez a tartalék arra szolgál, hogy amikor szüksé­ges, a szervezet ismét felhasz­nálja. Hogyan fogyhatunk? Mindebből következik, hogy csakis úgy tudunk fogyni, ha növeljük a kalóriafelhasználást és csökkentjük a pótlását, vagyis arra kényszerítjük szer­vezetünket, hogy lassan, foko­zatosan használja fel a tar­talékot. A kalória felhasználást a rendszeres, naponta elvégzett fokozódó terhelésű sportmun­kával, otthoni tornával, futás­sal növelhetjük. A kalória fel­vétel csökkentése elérhető élelmiszereink jobb megválo- gatásával. Nem koplalni kell, mert életfunkcióink működésé­hez kell a táplálék. Leginkább a kenyér és a lisztből készített élelmiszerek fogyasztását kor­látozzuk, és minél kevesebb cukrot együnk. Kerüljük a zsí­ros ételeket, ez azonban nem jelenti azt, hogy húst ne Hölgyek Férfiak figyelmébe ajánljuk, hogy a pécsi fodrásziizletek KARÁCSONY ÉS AZ ÚJÉVI ÜNNEPEK ELŐTT AZ ALÁBBIAK SZERINT tartanak nyitva: 1974. december 21-én 6—22 óráig, december 24-én 6—18 óráig, december 31-én 6—20 óráig. A többi napokon a nyitvatartási idő nem változik. együnk. Vagyis helyezzük elő­térbe a fehérjéket tartalmazó étkezést, részesítsük előnyben a tojást, a sovány sajtot, a friss salátákat és főzelékfélé­ket. Sajnos a burgonya is hiz­lal, köretként tehát inkább sa­látákat fogyasszunk. Lehet használni a zsírt a húsfélék elkészítésénél, hiszen ennek ízét megszoktuk. Végül termé­szetes, hogy az étkezések mennyisége ne legyen túlzott. Reggelre tegyük a fő étkezést, mert az így felvett kalóriát napközben nyilván elfogyaszt­juk. A legszerényebb a va­csora legyen, mert ezt köve­tően már nincs módunk a ka­lóriát elhasználni. Aki így rendezi be életét, lassan ugyan, de megszabadul a felesleges testsúlyától, de türelmetlenkedni nem szabad. 70 éves a Rába Vasas ETO A Rába Vasas ETO ez év­ben ünnepelte fennállásának 70. évét és ebből az alkalom­ból pénteken ünnepi közgyű­lést tartott. Az 1904-ben alakult sport­egyesület a Győri Vasas ETO, amelynek neve az utóbbi évek­ben bővült a Rába szócskával, a magyar sport egyik nagy­múltú, sok dicsőséget aratott sportegyesülete. A 70 év tapasztalatairól, eredményeiről adott rövid is­mertetést a közgyűlési beszá­moló, hangsúlyozva, hogy az ETO mindig munkás sportegye­sület volt, amelynek története szorosan egybeforrt a Magyar Vagon- és Gépgyárral. Daloló játékvezető A Holland Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy az ismert nem­zetközi játékvezető, Frans Derks nem bíráskodhat a jövőben a Feyenoord mérkőzésein, mivel a klub egyik já­tékosával, Van Hanegem-mel ko­mikus kettősöket énekel a televí­zióban, s kapcsolódásuk félreérté­sekre adhat okot. Franz „császár” harmadik Az International Sportkores- podenz (ISK) 677 sportújság- író szavazata alapján közzétet­te az NSZK „év sportolóit". A férfiaknál nem kis meglepetés­re a várnai tornász világbaj­nokság nyújtó döntőjének győztese a 23 éves Eberhard Gienger lett az első 2461 pont­tal, megelőzve az ötszörös úszó Európa-bajnok Peter Nocke-t (1966 pont). A „fut- ball-császár" Franz Becken- bauernak 1702 ponttal csak a harmadik hely jutott. A nőknél a 17 éves úszó Eu­rópa-bajnok Christel Justent választották meg az év sport­bajnokának. A csapatok közül a labdarúgó válogatott vitte el a pálmát. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károty Szerkesztőség és kiadóhivatat *. 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents