Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-21 / 349. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, testvérünk és kedves rokonunk, TRINTER VILMOSNÉ sz.: Horváth Franciska, életének 62. évében, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése december 23-án, (hétfőn) fél 3 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, OZV. PERL MATYASNÉ romonyai lakos, életének 78. évében csendesen elhunyt. Temetése decem­ber 24-én, 11 órakor lesz a romo­nyai temetőben. A gyászoló család. Nagy fájdalomtól mélyen megren­dülve tudatjuk, hogy ILLÉSFALVY GYÖRGY nyugalmazott pedagógus 76 éves ko­rában, hosszú betegség után el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása december 23-án, (hétfőn) 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Drága édesanyám és nagyanyám, HORVÁTH BÉLÁNÉ szül. Pock Terézia hosszú türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatója december 24-én, 11 óra­kor lesz a pécsi köztemetőben. Póké család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁN volt alezredes f. hó 17-én, 65 éves korában elhunyt. Temetése 1974. december 24-én, fél 11 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Komá­romi család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, testvérünk és kedves rokonunk, OZV. GELENCSÉR JÓZSEFNÉ szül. Antal Katalin, Pécs, Lugos u. 8. szám, azelőtt Makártető u. 16. szám alatti lakos, rövid betegség után csendesen elhunyt. Temetése december hó 24-én, 10 órakor lesz Pécsett a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen testvé­rünk, nagynénink, OZV. MATOLICS GYORGYNÉ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló rokonság. Hálás szeretettel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett édesanyám, nagyanyánk, OZV. BALOGH GYORGYNÉ temetésén részt vettek. Külön köszö­netét mondunk a Xavér utcai Szo­ciális Otthon vezetőjének és dol­gozóinak. Leánya és unokái. Két 6 éves leányom mel­lé bentlakásos nagyma­mát keresek. Telefon: 18-572. „1975. januári." jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Heti egy-két napra be­járónőt felveszek. Dr. Tóbiás. József u. 17/2. Érdeklődni este, 10-829. Víz- gázvezeték és ké­szülék szerelő másod­állást vállalna. „Gya­korlat” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Gyermek gondozását el­látással is vállalom. Te­lefon: 17-212. Hunyadi út 60. Fiatal házaspár egy gye­rekkel szoba konyhás albérletet keres. Vá­laszt „Kálai” jeligére a Sallai utcai hirdető- be. ___________________ El cserélném kertvárosi kétszoba összkomfortos tanácsi lakásomat kert­városi másfélszobásra. Térítéssel jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Fiatal gépészmérnök há­zaspár különbejáratú szoba-konyhás lakást, fürdőszoba használattal bérelne. „1975. február” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Uránvárosban vagy a közelében különbejáratú albérleti szobát kere­sek férfi részére. Meg­bízható jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném kettőszoba komfortos meszesi la­kásom 2.5 szobás táv­fűtésesre. Tanácsi vagy szövetkezeti jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném földszinten lévő kettőszoba, távfű­téses, Szigeti úti főbér­leti lakásomat belváro­si, vagy uránvárosi egy- szoba komfortos lakás­ra. Mielőbb jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném kertvárosi kettőszoba-fülkés össz­komfortos lakásomat ket­tő kisebbért. Az egyik legalább másfélszobás legyen. Nagyerkélyes jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Bútorozott szoba, kony­ha, gázfűtés, fürdőszo­ba használattal kiadó. Telefon: 17-212. Elcserélném a budai vámnál lévő egyszobás szövetkezeti lakásom 1,5 vagy kétszobás kert­városira. Cím: Tolbuhin út 13. III. em. 15. Szer­dán 14 óra után. ______ E lcserélném minőségi szoba-konyhás fürdőszo­bás lakásom másfélszo­ba összkomfortra, vagy összkomfortra. Omnia jeligére a Bem utcai hirdetőbe.______________ Oss zeköltözők. Elcserél­nénk reprezentatív 3 szoba lakkos, összkom­fortos lakásunkat Urán­város központjában két másfélszoba összkomfor­tosra. „Gyorsan” jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. Lakás megoldást kere­sek, készpénzért. „1 szo­ba” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. gépjármű DACIA 1300-as, beteg­ség miatt eladó. Mo­hács, Szent István u. 29, Werner János. Most vizsgázott 407-es Moszkvics olcsón eladó. Érdeklődni 6 óra után Mólom, Felső u. 5. Nagyharsányi vasútáljomás mellett, ROMÁN KARTON közúti és vasúti csatlakozással, 13,90 Ft-os reklámáron! inQvtnlnnífnn • iparieiepites AUTÓSZÖNYEGEK céljára minden típusú alkalmas gépkocsihoz. Nagy választékát KÉTSZINTES találja ÉPÜLETÜNKET ÉRTÉKESÍTJÜK. A MECSEK ÁRUHÁZ Érdeklődés : textil osztályán, BARANYA MEGYEI II. emeleten. GABONA. FELVÁSÁRLÓ VALL. Pécs, Hunyadi út 3. Raktározási osztályon. Telefon: 12-480. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy január 2—IS között leltározunk Kérjük, hogy árukészletük feltöltéséről időben szíveskedjenek gondoskodni. AMFORA-ÜVÉRT PÉCSI LERAKATA. Jó állapotban lévő 500- as Trabant eladó. 7627 Pécs, I. Hétvezér u. 11. 1000-es nagykerekű Wartburg alkatrészek eladók. Pécs, I. No­vember 7. tér 53/1. (Fel­sőbánom.) ______________ M ájusban műszaki vizs­gázott nagykerekű.Wart-, burg generálozott mo­tor, új váltó, sok tarta­lékalkatrésszel eladó. Katona, Pécs, I. Vadász u. 6. II. 12. szombat, vasárnap egésznap. IC-s 601-es Trabant el- adó. Kiss Ernő u. 52. CU-s Wartburg 353 el­adó. Tel.: 10-108. Veze­tőnél.__________________ N agykerekű Wartburg üzemképesen, érvényes műszakival 10 000-ért el­adó. Varsány u. 14. II/5. Kertváros. Tímár utcában garázs kiadó. Telefon: 16-932. Gnindítók, dinamók, fesszabályzók, egyéb villamos munkák gyors, pontos javítása. Gép­kocsik vizsgára való felkészítése. Wolfram Ernő Pécs, Szigeti út. 62._____________________ Ü j Skoda 110 L gépko­csi igényesnek eladó. Pécs, Telefon: 20-962. IP-s Trabant Combi el­adó. Pécs, Bártfa u. IO________________ 40 8-as Moszkvics alkat­részenként eladó. Pécs, ürögi út 24. CX-es Trabant Lim. el­ső kézből jó állapotban eladó. Megtekinthető délutánonként 17—20 óra között. Kertváros, Éva u. 7. II. em. 6. Stumpf. Eladó UP Trabant, Kom­ló, Pécsi út 49. IV. em. 14. ajtó. _____________ E ladó Skoda Felicia ol- csó áron. Hajnal u. 8. Citroen DS (1985 cm3 99 LE 101/100 km) egy éves eladó. „Fehér Cá­pa” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Wartburg De Luxe IV-s papírfehér eladó. Tele­fon: 18-132. Sörház u. 15. ADAS-VÉTEL Szekrénysor, ülőgarnitú­ra, láncos faliórák el­adók. Fenyves sor 18. TT hobby elektrovasutas terepasztal eladó. Ér­deklődni 5—6 óráig. Telefon: 18-031.________ 9 hetes bikaborjú el­adó. Kővágótöttös, Kos­suth Lajos u. 9._______ K eltetőgép 2500-as elekt­romosan automatizált, garanciával, beszerelés­sel eladó. Sellye, Für­dő u. 14. Hizók eladók. 120—140 kg-os súlyban. Érdek­lődni: szombat, vasár­nap, egész nap, vagy más napokon 5 óra után. I. kerület, Szabó István u. 64. ___________ J apán stereo orsós mag­netofon és új tenor- bendzsó eladó. Megye­ri út 35.______________ K ettő 180 kg-os hízó eladó. Űrhajós u. 1. sz. Megyeri útnál.________ S zép bútorok vétele, eladása. Sallai u. 15. Szabó. Tel.: 16-579. TÖ/lÖ^s^^jjT^iegyMHv váltós kötőgép eladó. Esetleg autóval cseré­lek. Tel.: 21-864. Eladó két kétmzsa kö­rüli és két egymázsás fehér hízó. Keszü, Pe­tőfi u. 120. Nagy János­né.____________________ B élyeg berakok új és le­értékelt, ajándék bélyeg csomagok, bélyegsorok kaphatók. Bélyegszaküz- let. Sallai u., vasárnap is nyitva.______________ 2 darab 3 éves, nehéz, heréit csikó eladó. Fe­hér Dezső. Kisdér, Pető­fi út 9. szám. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatók VAJTA kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Philips kazettás magnó és rádiómagnó japán (közép + rövid + URH) elektronikus kapcsoló­órával egybeépítve el­adó. Telefon: 21-952, 20-952._________________ H ízók eladók. Pécs, I., Káposztásvölgy 3.______ E ladó: üstház rézüst­tel, csiga rendszerű rénfa, „falu” fürdőszo­ba kályha (ahol nincs vízvezeték). H. I. M. gyártmányú, szegletes mosógép, hűtőszekrény. Pécs, Nyíl u. 9. szám. Eladó 8 hónapos vem­hes üsző, fehérszőrű gä­be, 7 db 6 hetes malac­cal. Vörös Béla, Szent­dénes. _________________ 12 0—180 kilós hízott ser­tés eladó. Pécs, Nagy­Daindol 5/1.____________ Fürdőhenger eladó. — Pécs, Tiborc u. 89._____ E ladó 70 literes Lehel hűtőszekrény. Jól műkö­dik. László Béla, Sem­melweis u. 13. III. lép­csóház, I. 3.___________ F orrázóteknő, rénfa, hakstok eladó. II. kér., Virág u. 20. szám. 5 éves tehén bikaborjú­val eladó. Bordás Sán- dornál, Nagyharsány. Televízió, nagyképer­nyős, kifogástalan álla­potban eladó. Kamba, Veres Péter u. 4. Tele­fon: 21-342.____________ K özponti fűtéshez 60 cm-es öntöttvas radiáto­rok olcsón eladók. Tele­fon: 21-279.____________ F iatal skót juhász és csau szukák olcsón el­adók. Szentlőrinc, Rá­kóczi u. 56.____________ P ekingi kutya, fehér és fekete színben spor- társi áron eladók. Fe- hérné, Szentlőrinc, Bar­tók Béla 1/1. Gáz fürdőkályha és kül­földi magnetofon (kazet­tával) vagy anélkül el- adó. Nagyvárad u. 5. 3 darab sertés, kb. 120 —140 kg-os, olcsón el­adó. November 7. u. 22. Felsőbánom. Elődé 2 darab 130—140 kg-os sertés. Felszaba­dulás u. 16. Orsós Im­re. INGATLAN Baksai szőlőhegyen 330 négyszögöl szőlő prés­házzal, 1770 négyszögöl szántóterülettel eladó. Érdeklődni lehet Mar­ton, Nagyárpád, Ke- mény Zs. 109.______ B orbálatelepi háromszo­bás, befejezés előtt ál­ló, beköltözhető csalá­di ház, garázzsal el­adó, vagy egy és fél, kettőszobás lakással el­cserélhető. „Értékki­egyenlítéssel” jeligére a Sallai utcai hirdető­be.____________________ Ö röklakást vennék, 1 — 1 és fél szoba, összkom­forttal. Ajánlatokat ár- megjelöléssel „Tavasz 1975” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______ E ladó Harkányban lévő társasüdülő, 1975-ben beköltözhető. Érdeklőd­ni 18—20 óráig. Körösi Csorna S. u. 16/a. 2. em. 2-es._____________ H áromszobás ház, 300 négyszögölön, szép gyü­mölcsös, kert, mellék- épületek, garázs eladó. Az iskola, ABC és ál­lomás 2 percre. Száz­ezer forint fizetési köny- nyítés. Esetleg tanácsi vagy OTP törlesztéses lakást beszámítok. Szentlőrinc, Dózsa Gy. u. 5.__________________ 7 5 n. öl szőlőtelek el­adó. Pécs-Málom, Akácsor 9. 400 n. öl szőlő, prés­házzal együtt eladó. Hosszúhetény, Ormándi u. 9.___________________ Pécsújhegy, Kakukk u. 26. számú kettőszobás családi ház szőlővel, felszereléssel eladó. 200 n. öl szőlő-gyümöl­csös eladó, vagy sze­mélygépkocsira cserél­hető. Érdeklődni lehet Török Jenő Pécs, End- resz Gy. u. 1/a. V. em. 4. hétköznap du. 17 h után. ____________ S zőlő, gyümölcsös, szép kilátás, déli fekvés, 200 n. öl eladó. Telefon: 13-505.__________________ Eladó udvari kettőszo­bás házrész beköltöz­hetően. Engels u. 3. Legalsó csengő.________ Szentlőrincen az állo­mással szemben négy lakrészes társasházban I. emeleti külön lépcső- feljárati lakrész nagy konyhakerttel, garázs­építési lehetőséggel el­adó. 160 000 kp + OTP Kovács Ferenc, Szentlő­rinc, Ybl Miklós u. X. ép. I. e. 4.___________ O rfün télen-nyáron lak­ható kettőszobás gará- zsos nyaraló eladó. Ér­deklődni Jókai Mór u. 26. Tel.: 14-366. _______ Ket tőszobás szövetkezeti lakás az Építők útján beköltözhetően eladó. Kisebbre ráfizetéssel cserélhető. Szentkúton szőlő eladó. Telefon: 10-108, vezetőnél. Kispostavölgyben 670 négyszögöl terület rész­ben szőlő, eladó. Bő­vebbet 63. sz. alatt. Eladó Szentlőrincen két­szoba összkomfortos öröklakás 130 000 -f­OTP jeligére a Bem utcai hirdetőbe._______ P ellérdi elágazásnál 766 négyszögöl telek, szőlő és gyümölcsös, kert, szoba konyhával eladó. Érd.: Uránváros, Polláck M. u. 2. Ház­felügyelőnél.___________ El cserélném 2 szoba összkomfortos lakáso­mat + másfél szobás orfűi nyaralómat kertes családi házért. „Sze­rencse” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Balatonmárián 500 négy­szögöl telek eladó, fel­osztva is. Érdeklődni: Balatonkeresztúr, Kos- suth L. u. 35._________ B eköltözhetően eladó 2 szoba összkomfortos, távfűtéses első emeleti szövetkezeti lakás. Ér­deklődni : Pécs, Sza­muely T. u. 5. házmes­ternél. Makártetőn, műút mel­lett egyenes fekvésű 3 éves lugasszőlő 250— 300 négyszögölig eladó. Ára: 200,— Ft/négyszög- öl. Érdeklődni: este 6 utón. Telefon: 20-393. Harkányfürdő belterüle­tén, a vasútállomásról az általános iskolához vezető beépített utcá­ban 448 négyszögöl házhely eladó. Érdek­lődni: Pécs, 10-234 te- lefonon (munkaidőben). Mohács és Bár között 200 négyszögöl szőlő gyümölcsös eladó. Ér­deklődni: Somoskői Er­vin, Pécs, III. Acsády u. 10. VI. em. ______ 2 21 négyszögöles telek eladó, érdeklődni: Ha­lászná, Balatonlelle, Hunyadi u, 3._________ S ellyétől 4 km-re Drá- vaiványiban, Petőfi u. 14. sz. ház eladó 55 ezerért. Érdeklődni min- dennap.________________ Lapos fekvésű, nem kö­ves, víkendteleknek is , alkalmas szőlő, busztól 5 percre, 200 n. öl-től 500 n. ölig Bálicsban eladó. Érdeklődni: 14-778-as telefonon, es- te 6 óra után. ________ K isebb szövetkezeti la­kást, vagy házrészt ven­nék 60 ezer kp -f- havi 1000 Ft törlesztéssel. „Gizella” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kapható a kézbesítőknél és az újságárusoknál. Belvárosi garzonlakás beköltözhetően eladó. Telefon: 19-692, de.: 8—11-ig._______________ H arkány „Bányász 1” társasüdülőben igénye­sen elkészített másfél­szobás, összkomfortos lakrész eladó. Érdek­lődni: esténként Pé­csett, Kalinin u. 20. Szakácséknál. Egyszobás öröklakásom elcserélném másfél vagy kétszobásra. „Kis ház is érdekel" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Belvárosban 3 szoba összkomfortos családi ház azonnal beköltöz­hetően eladó. Pécs, Nagy Flórián u. 5. Balatonfenyvesi társas­üdülőben lévő 1 szobás lakrészt cserélnék pé­csi 1—2 szobás lakásra. „Esetleg OTP átválla­lással” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. A főiskolánál 234 négy­szögöl építési telek el­adó. „130” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. EGYES Sertéstartásra ólakat és moslékot biztosítok hí­zóért. „Pécs” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kulcsszolgálat! Autó, lift, biztonsági megvár­ható. Tel.: 21-864. Idős nénit vagy bácsit eltartana fiatal házas­pár. „Gondviselés” jel- —tgére a Sallai utcai hir­detőbe. „NAPRAFORGÓ” A FIATALOK KOTODÉJE. (Kirakat Bem u. 2.) SS ÁG 170/21 éves fizikai dol­gozó keresem azt a lányt, aki hű feleségem lenne, 18-tól 23-ig. „Fe­leség” jeligére a h'u- nyadi úti hirdetőbe. Feleségül vennék 40— 45 éves asszonyt, aki Vil­lány közelében levő községben saját házam­ba költözne. „Együtt könnyebb” jeligére a Bem u. hirdetőbe ké­rek választ. ____________ f érfi megismerkedne mű- Sokoldaíú, 166/42 éves vészetet kedvelő hölgy­gyei házasság céljából. „Pontos címet kérek” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. I 25 éves, 168 cm magas fiatalember megismer­kedne magas, intelli­gens nővel házasság céljából. „BUÉK 75” jel­igére a Bem u. hirde­tőbe. Két barátnő, 173/19 és 172/20 keresi korban hozzáillő, intelligens, művelt férfi ismeretsé­gét házasság céljából. Kézzel írott levelekre válaszolok. „Szilvesz­ter” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Kérem HCS-t válaszol­jon újra „Társaság hiá­nyában” jeligére a Bem u. hirdetőbe.___________ 43 éves férfi, jószívű, há­zias nő ismeretségét keresi házasság céljá­ból, kivel saját ottho­nában boldogok lehet­ne. „Fehér galamb” jeligére a Bem u. hir­detőbe. 72 éves özvegyember, nyugdíjas, olyan élet- tarsat keres, akinek senkije nincs és nyug­dija van. Főbérleti la­kosom van. „Szeren­cse” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Férjhezmennék egy kis­lánnyal, magas, intel­ligens férfihez, 37—43- ig. „Boldogság 1975” jeligére a Bem u. hir­detőbe. ________________ 37 /178, szakmunkás élet­társat keres, 30—40-ig, dolgozó, barna nő sze­mélyében. Fényképre fényképpel válaszolok. „Szimpátia” jeligére a Bem u. hirdetőbe._____ 1 59 cm magas, szőke, 34 éves, elvált nő tár­saság hiányában ez­úton keresi korrekt, in­telligens férfi ismeret­ségét 38 évesig. „Cik­lámen” jeligére a Bem u. hirdetőbe. ___________ 5 3 éves, műszaki kép­zettségű férfi, alacsony, értelmiségi hölgy isme­retségét keresi házas­ság céljából. „Találko­zás” jeligére a Bem u. hirdetőbe.______________ K omoly nőt keresek há­zasság céljából, 38 évesig. „Karácsonyi ta­lálkozás” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Jó megjelenéssel, autó­val, gyakorlatias, élet­vidám, értelmiségi nő partnert keres. „Igé­nyes 32—38/180” jeligé­re a Hunyadi úti hirde­tőbe fényképes levele­ket várok. 168 cm magas, 33 éves férfi, özvegy, megismer­kedne hozzáillő nővel, aki 2 kiskorú gyermeké­nek jó nevelőanyja és hű felesége lenne, 28— 33 évesig. Fényképes le­veleket: 369 336 szám­ra a kaposvári hirdető­be kérek. Nőtlen, 47 éves, anya­giakkal rendelkező fér­fi, megismerkedne hoz­záillő csinos nővel. Vi­dékiek előnyben. Lehe­tőleg fényképes levele­ket várok. „Farsang” jeligére a Sallai u. hir­detőbe^ ________________ 2 3 éves, 156 cm magos lány, keresi korban hoz­záillő férfi ismeretsé­gét, 24-től 28-ig házas­ság céljából. Fényképes leveleket várok. „Kék­nefelejcs” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egyedülálló, minden szépért, jóért lelkesedő nő, magas, intelligens férfi ismeretségét kere­si 60 éves korig, ki ott­honába jönne. „Szink­ron” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ___________ 4 0—45 év körüli, csi­nos, házias (170 cm), független, egyedülálló, üzleti szellemmel ren­delkező, jólszituált höl­gyet otthonomba és üz­letembe várok. Csak fényképes levélre vála­szolok. Közös szimpá­tia esetén házasság le­hetséges. „Teljes disz­kréció 54” jeligére a Sallai u, hirdetőbe. 160 cm magas, 27 éves, barna hajú, dolgozó lány ezúttal megismer­kedne társaság hiányá­ban józanéletű, munká­ját szerető férfivel, há­zasság céljából. 27— 36-ig. Vidéki családi házzal rendelkezem. Kézzel írott, fényképes levelet „Kalandorok ki­zárva" jeligére a ^pé- csi Sallai u. hirdetőbe. Megismerkednék káros szenvedélytől mentes, özvegy férfivel — én is özvegy vagyok — ez évben lettem nyugdíjas. 1700 Ft nyugdíjam van, rendezett anyagi körül­mények között élek, de nagyon rossz egyedül. Jólelkű férfi levelét vá­rom. „Pécsiek előny­ben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 30 éves legényember megismerkedne lánnyal vagy elvált asszonnyal házasság céljából. 1 gyerek nem akadály. — „.Megértés” jeljgére a Sallai u. hirdetőbe. 39/163 magas, barna asszony, jómodorú, jó­zanéletű, pécsi férfi is­meretségét keresi, kinek otthonából hiányzik o boldogság. „Mindent egymásért” jeligére a Bem u. hirdetőbe. 21 éves, 170 cm ma­gas, szőke, vígkedélyű szakmunkás, társaság hiányában megismer­kedne hasonló korú lánnyal házasság céljá­ból. Fényképes levelek­re válaszolok. „Boldog karácsony” jeligére a Sallai u. hirdetőbe ké­rem. Egy jól szituált nyugdí­jas (60—68 évesig) fér­fi, társaságát keresem, teljes ellátással, aki csendes, meleg otthon­ra vágyódik. „Szolid” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. 52 éves, jó megjelenésű barna, komoly özvegy építési művezető, házas­ság céljából megismer­kedne korban hozzáillő, teltkarcsú, szolid^ hölgy­gyei házasság céljából. Nem jó a magány jel­igére a Bem u-i hirde­tőbe. A Népművészeti Szövetkezet gyakorlott hímzőnőket keres bedolgozói munkakörbe. Jelentkezés: saját készítésű hímzések­kel, Tarr Imre u. 4., alag­sorban a részlegvezető­nél, szombat kivételével, munkaidőben. Értesitjük kedves vásáróinkat, hogy év végi leltározás miatt Munkaruházati Szaküzletünk Pécs, Sallai u. 8., telefon: 11-466/19 1974• december hő 23-től zárva tart 1975-BEN IS NAGY ARUVALASZTÉKKAL ÁLLUNK VÁSÁRLÓINK RENDELKEZÉSÉRE.

Next

/
Thumbnails
Contents