Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-14 / 342. szám
Néhány gondolat a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatáról Becsüljük meg kulturális értékeinket A színház operatársulata kétségtelenül jelentős kulturális értékünk. E sorok írója szükségesnek véli, hogy ennek leszögezé- se és indokolása mellett hangot adjon aggályainak is, melyek e társulat megbecsülésére vonatkoznak. Ezért itt következő gondolatainak célja kettős: egyrészt szeretne rámutatni az operatársulat értékeire, másrészt annak áttekintésére törekszik, hogy a társulat művészi munkája miként illeszkedik a város kulturális életének egészébe. A cikkíró az operatársulat értékeinek vizsgálata során nem tarthat igényt az abszolút szakembernek kijáró illetékességre. Vizsgálódása csupán, egy, az opera műfajához igen közel álló, de ahhoz alapvetően mégis csak a közönség egyik tagjaként viszonyuló muzsikus gondolatmenete. Hogy ennek ellenére értékelésre is vállalkozott, arra talán az jogosítja fel, hogy több mint 25 éve kíséri intenzív figyelemmel a budapesti és mintegy 10 év óta a pécsi operaelőadásokat; hogy a Magyar- országon játszott repertoár-darabok mindegyikét igen sokszor hallotta élő adásban és hogy jól ismeri ezeknek a műveknek legkitűnőbb, világnagyságokat is felsorakoztató hanglemez-felvételeit is. Ha véleményt formál tehát az elmúlt évek pécsi operaelőadásairól, ennek alapjár az operatársulat művészi színvonaláról, akkor úgy véli, hogy véleményét mindenkor megbízható összehasonlítási alapokra, a művek és különféle előadásaik beható ismeretére építi. Ezekre az alapokra támaszkodva állítja, hogy a társulat operaprodukciói mind magukhoz az előadott művekhez, mind a többi előadáshoz viszonyítva igen jó művészi átlagszínvonalat képviselnek. Közvetlen és szomorú aktualitás indokolja, hogy e cikk írója magában már régen érlelődő gondolataival a nyilvánosság elé merészkedjék. Ebben az évadban szeptembertől december közepéig két (kettő!) operaelőadás volt Pécsett. Ez, a már önmagában is riasztó adat sokféle gondolatot vethet fel. Képtelen talán a társulat több előadásra? Vagy Pécs nem rgényli az opera-előadósokat, nincs közönséq, amely meghallgatná azokat? Nyilvánvaló, hogy az operatársulat nemcsak képes lenne sokkal több előadás megtartására, de erre szüksége is lenne, részben saját művészi színvonalának fenntartása és továbbfejlesztése érdekében, részben pedig azért, hogy feladatát — amely a közművelődés támogatása éppúgy, mint a nemes szórakozás igényének kielégítése — igazán betöltse Ez a társulat életerős, minden ösz- szetevőjében magas művészi értékű. Magánénekesei minden hangfajban és szerepkörben bebizonyították, hogy az igényes főszerepekben éppúgy, mint az előadások összképére oly nagy hatást gyakorló epizód-alakításokban kitűnő művészi teljesítményre képesek. Sok szép zenei emlékem között örömmel tartom számon jó néhány pécsi operai est élményét. Szívesen emlékezem Németh Alice Paminájára, Marczis Demeter Sarastrcjára az egészében is igen szép Va- rózsfuvo/o-előadásában. A legkényesebb igépyeket is kielégíthette Mozart Figarójának előadása Szabadíts Judit, Marczis Demeter, Ágoston Edit kitűnő szerepformálásával. Említettük már a nem főszerepként számontartott alakítások fontosságát az előadások egésze szempontjából. Nyomatékkai szereménk hangsúlyozni, hogy a társulat tagjai e foltosság tudatában, felelősséggel és kedvvel formálják meg e szerepeket. Itt elsősorban Berczeli Tibor nevét kell megemlíteni. Ő az a kitűnő művész, aki zenei értelemben is vett remek humorérzékét számos kitűnő buffo- alakításban gyümölcsöztette, mint pl. Bartolo-ként Mozart Figarójában vagy a Bohémélet Schaunard szerepében. Művészetének drámai erejéről legutóbb a Trubadúr Ferrando szerepében győzhette meg hallgatóságát. Felsorolásunk — az emlékek sokaságában tallózva - távolról sem törekedhetett semminő teljességre. Az elmondottak összefoglalásaként az a benyomásunk, hogy az opera- előadások városunkban semmivel sem maradnak el pl. a budapesti opera előadásainak átlagos színvonalától, sőt azt frissesség, spontán zeneiség és művészi felelősség szempontjából gyakran felülmúlják. Nagy szerepet játszik ebben az is, hogy Breitner Tamás zeneigazgató keze alatt kitűnő kvalitású zeMozart: Figaro házassága. A legkényesebb igényeket is kielégitették.,. nekar formálódott, amely egyenrangú partnerként veszi ki részét az előadások művészi formálásából. Az elmúlt években óriási fejlődést mutatott az énekkar. Károly Róbert karigazgató lelkiismeretes munkája eredményeként az aránylag kis létszámú és összetételében is gyakran változó kórus nehéz feladatokat is jól megold. Az elmondottakkal talán sikerült rávilágítani a társulat néhány jelentős értékére. Meggyőződésünk, hogy mindannyiunknak, közönségnek és kulturális életünk vezetőinek egyaránt érdeke és kötelessége ezeknek az értékeknek megbecsülése, megóvása, és továbbfejlődésüknek tánogatása. E sorok írójának ezzel kapcsolatos aggályai elsősorban ahhoz a szomorú tapasztalatához kapcsolódnak, hogy az operaelőadások látogatottsága általában nincs arányban az előadások művészi színvonalával. Ügy véli, ezek az előadások sokkal nagyobb érdeklődést érdemelnek és meggyőződése, hogy a nemes és művészi muzsika minden igaz barátja érdemleges művészi élménytől fosztja meg önmagát akkor, amikor elmulasztja a színház operaelőadásainak meghallgatását. A gondolatmenet itt éri el a színház és a város kulturális élete kapcsolatának kérdését. Az ideálisként felfogható hatékonyságot két tényező gátolja, az operaelőadások csekély száma és az előadások mérsékeltebb látogatottsága. Ez a két tényező azonban szervesen összefügg. Az összefüggés dialektikájának érzékeltetésére idézzük Marx híres fejtegetését, amely arra vonatkozik, hogy az emberi érzékek, érdeklődések csak saját tárgyuk létezésén keresztül alakulhatnak ki és fejlődhetnek ; ........csak a zene ébr eszti fel az ember zenei érzékét a zeneitlen fül számára Eltűnt pécs-baranyciirodalom _________________________________ A Magyar Irodalmi Lexikon néhány életrajzi adaton túl, csak annyiban emlékezik Kli- vényi Jakabra, hogy ő bátorította a fiatal Vörösmartyt költői fellépésre, és noha pap volt (pécsi kanonok, majd apát), leveleivel Vörösmartyt „erősen antiklerikális irányban befolyásolta". Munkássága — úgy érezzük — mór csak helyi vonatkozásai miatt is több szót érdemel. Klivényi Jakab költő és műfordító 1800. július 24-én született Szekszárdon, ahol négy éven át az elemi ismereteket sajátította el. Szülei 1811. november 1-én a ciszterci rend pécsi főgimnáziumába Íratják be; itt a latin nyelvi alapismeretek elsajátítása után főleg a poétika területén tűnt ki. Igazgatójának, Horváth Jánosnak és Dréta Antal tanárának buzdítására ő is próbálkozik Vergilius nyelvével; ékes latin hexametereket ír, elsősorban tanárai köszöntésére. A pécsi évek azonban csak az érlelődés, az előkészület ideje volt. Igazi irodalmi légkör Pesten veszi körül. Az egyetemi előadások, az ezeket Klivényi Jakab követő irodalmi viták, a publikációs lehetőségek, Kisfaludy Károly és körének hatása Klivényit is tettre serkenti. 1818-ban Pesten „hetedik os- kolás korában" magyar verset ír Jakab s Vörösmarty Barátimhoz címmel. Vörösmartyval együtt részt vesz a Czinke Ferenc egyetemi tanár által vezetett irodalmi színpad munkájában. Több darabban kisebb szerepekhez jut. Néhány szerelmes verset is ír, de igazi költői kibontakozása Pécsett kezdődik, ahol mint papnövendék állandóan levelez a Pestről Börzsönybe költözött Vörösmartyval. Tréfásan kérdezi a nagy költő: „Még ösmersz-e Klivényi, hogy igy bánsz gyenge szívemmel; hogy kétségekkel lojtod el ér- zetimet?" Klivényi levelei panaszosak: „Köztünk kevés van, ki magyar lángomat ébresztené, vagy kit magyar lángom ébresztene!" A pécsi szemináriumban nem jól érzi magát, kiábrándul a papi hivatásból: „A legmiveltebb elme lecsüggő tővel szolgál a színlett erkölcsnek, vagy amint itt nevezik, ájtatosságnak ... Szomorúan meg kell vallanom, hogy a természet szavát vagy nem hallottam, vagy elismértem. De már későn /övök észre: benn vagyok az örvényben, melyből se utam, se módom nincs a kiszabadulásra." Egy másik, Vörösmartyhoz írt levelében szenvedélyesen fakad ki a műveletlen papok ellen: ........egy dühös szószól ót kellett hallanunk, ki minden beszédében nemcsak a játékszín, román (regény), költés és muzsika ellen okádá szentségtelen epéjét, hanem azokat is kárhoztató, kik nagyobb gyönyörűséget lelnek serdülő litteraturánk (irodalmunk) remek szüleményeiben, mint vagy az olvasó eregeté- sében vagy a szentek életének olvasásában". 1824-től a mai Mecsekná- dasdon lelkészkedik. Nádas- dón alig fejt ki irodalmi működést. Idejét azzal tölti, hogy apró, szellemes aforizmákat szerkeszt, szórejtvényeket gyárt. Vörösmartyval való kapcsolata is meggyengül. A Zalán futásának ünnepelt költőjéhez 1826. október 19-én írt levelében sajnálattal közli, hogy Salamon című művére négynél több előfizetőt nem sikerült szereznie. 1831. szeptember 19-én Sze- pesy Ignác felkérésére a líceum történelem tanára lett. Hat év múltával azonban ber- kesdi plébános, 1855-től kezdve ismét Pécsett tevékenykedik. A mélyen szociális érzésű, az elesetteket és a szegényeket támogató költő, Vörösmarty ifjúkori barátja 1866. július 11-én halt meg Pécsett 66 éves korában. írói munkásságának feltárásában Sándor László, a fiatal pécsi kutató munkálkodik. Teljes írói-költői oeuvrejének értékelése még a jövő feladata. Dr. Tóth István Történetírás és közgondolkodás A történetírás szerepe a közműveltség emelésében nincs értelme a legszebb zenének sem, mert nem tárgy a számára ...” A gondolatot esetünkre alkalmazva úgy véljük, hogy az operaelőadások iránti érzéket és érdeklődést csak az előadások által lehet felébreszteni. Nincs súlyosabb, a marxista világnézettel és dialektikával ellentétesebb tévedése a kulturális szervezésnek annál a felfogásnál, amely a kulturális események számát szolgaian a mindenkori érdeklődés függvényévé teszi. Ha kicsiny az érdeklődés, úgy nem túl sok az előadás, hanem túl kevés! A színház operatársulata megtette a kezdő lépést. c gondolatmenet nem vállalkozhat részletes és gyakorlati jellegű megoldás kidolgozására. (Szerzője ismeri a feladat nagyságát és azokat a — főként gazdasági természetű és a színház költségvetési rendjéből következő — nehézségeket is, melyek minden további előrelépést megnehezítenek.) Mégis kötelességének érzi, hogy leszögezze: Pécs kulturális élete, zenei életének hagyományai, múltja és jelene egyaránt megköveteli, hogy színházában az operajátszás repertoár-jellegűvé váljék, azaz hogy minden szezonban legalább hat-nyolc opera rendszeresen műsoron legyen és havi átlagban legkevesebb négy operaelőadás szerepeljen a színház műsortervében; hogy csak ily módon biztosítható a közönség érdeklődésének, az operajátszás iránti igényének felkeltése, ébrentartása és fejlesztése; hogy a város kulturált és zeneszerető közönségének — saját érdekében — kötelessége az operatársulat támogatása, az előadások látogatása. Bánrévy Antal Minden kor emberének örök igénye szembenézni a múlttal, — saját nemzetének múltjával, és az egész emberiségével. Ez több mint kíváncsiság, több mint érdeklődés: magatartás. Emberi természetünkhöz tartozik. Eszményeket, ideálokat, példákat — jókat és rosszakat — keresünk a múltban, tanulságul. A mai magyar színművek és regények — beleértve a televíziós feldolgozásokat és eredeti műveket is — számtalan történelmi korszakot ábrázolnak, hőst elevenítenek fel. Csaknem azt mondhatnák, hogy a honfoglalástól napjainkig, s kiváltképpen sűrűn a történelemnek olyan fordulópontot jelentő szakaszaiban, mint a mohácsi vész, a török idők, a kuruc szabadságküzdelmek, 1848— 49, az első világháború, a tanácsköztársaság, a második világháború. Ezek a színművek (regények, tv- adaptóciók) nem múlnak el nyomtalanul a köztudatból. Nagyobbik részük vitákat vált ki, ellenvéleményeket szül, írókat, történészeket ösztönöz arra, hogy kifejtsék nézeteiket, hozzátegyék az élményhez, amit o múltról, annak ábrázolt epizódjáról tudnak. Hogy csak néhány ilyen vitára emlékeztessünk: Nemeskür- ty István könyve (Ez történt Mohács után) nyomón a magyar nemesség szerepéről 1526-ban, Német László Görgey-drámája körül kialakult vita, Illyés Kos- - suth-értékelésének visszhangja, Örkény István A holtak hallgatása című színművének vitája, — s folytathatnák. A múlt állásfoglalásra késztet, hiszen bármilyen mélyre ereszkedjünk is az időben, csakis a saját korunkról beszélünk, bárha történelmi tárgy alkalmából is. S ezért nagyon fontos: mit tesznek egy-egy kor mélyebb megismertetéséért a történetírók? Vagy fogalmazzunk pontosabban: a jelenkori magyar történetírás? Felszabadulás utáni eredményei egy rövid cikkben még vázlatosan sem érinthetők. Valamennyien tudjuk: a mai magyar történetírás — értve ezen a felszabadulás utánit, természetesen — alapvető tisztázó munkát végzett; lényegében felmutatta a magyar múltat marxista szellemű összegezésekben, részlettanulmányokban, monográfiákban, népszerűsítő művekben. A történettudomány kilépett az egyetemek és tudományos intézmények falai közül; eredményeinek nagy része közüggyé vált, hatott, alakította a közgondolkodást, gyarapította a nemzeti önismeretet. Meg kell említeni, hogy a szovjet történet- tudománnyal való kapcsolatok létrejötte, a szovjet történettudomány vívmányainak megismerése sarkalatos feltétele volt a marxista—leninista magyar történetírás kibontakozásának olyan feltétele, amely nélkül a tudományos fejlődés csak jóval későbben, több nehézséggel és buktatóval kezdődhetett volna meg. A múlt részletesebb feltárásának munkája változatlan erővel és energiával folyik; hiszen a történetírás nem befejezhető tevékenység. Most azonban arról szólnánk még, hogy mi a feladata a mai magyar történetírásnak napjainkban, főként azzal összefüggésben, amiről fentebb említést tettünk: hogy színpadi, irodalmi művek, tükrözvén az emberek történeti érdeklődését, sok olyan kérdést tesznek fel, amelyek tudományos magyarázatra várnak. Nevezzük az ilyen kommentáló-felvilágosító tevékenységet, éppen „műsoron lévő" kérdésekbe való beleszólást a történetírás „aprómunkájának"? Nevezhetjük annak is, nem az elnevezés, hanem a tartalma a lényeg. Az, hogy széles tömegekhez szólva hatásosan terjesztheti a tudományos gondolkodást és gyarapíthatja a közműveit séget. Némi túlzással azt is állíthatnánk, hogy nincsen olyan múltbeli kérdés, amely ne igényelhetné felkészült történész — s most nemcsak a „főhivotásúak- ra" gondolunk — szakértő kommentárját. Az emberek — a rádióelőadósokról, történeti témájú tv-soroza- tokról készült felmérések bizonyítják — roppantul kíváncsiak a múlt értelmezésére. Ismeretterjesztő előadások szervezői is mind gyakrabban találkoznak ez- zet az igénnyel. Hogyan jutott ilyen pozícióba o magyar marxista történetírás? A magyar és a szovjet történészek közötti kapcsolatokról — azok hatásáról szólva — Pach Zsigmond Pál akadémikus egyebek között így ad választ erre a kérdésre: „Világtörténeti távlatokban látó és gondolkodó szovjet történészek: Tarle, Kozminszkij, Konrad, Százkin, Szidorova, Hvosztov és mások művei segítették elő. hogy fokozatosan kitörjünk történetírásunknak, még a polgári korszakból öröklött beidegzettségéből: a szakmai körökben utóbb hun- garocentrizmusnak nevezett provinciális szemléletből; hogy a magyar történelem közép-, kelet-európai, összeurópai, egyetemes történeti perspektívában való művelését történettudományunknak úgyszólván általánosan elfogadott metodikai elvévé tegyük, s egyebek között a marxista ösz- szehasonlító módszer alkalmazásának — nem csekély ellenállás leküzdésével — polgárjogot szerezzünk". Ez — és természetesen sok más komponens, közöttük a történészképzés korszerűbbé válása — az oka annak, hogy történészeink mind többet hallatják a hangjukat s bogy arra a múlt iránt érdeklődő olvasók, mind jobban figyelnek. S az olvasók, érdeklődők sokasága: közvélemény. Ezért mondhatjuk tehát joggal, hogy a történetírás befolyásolja, mégpedig erőteljesen és ható- sósán befolyásolja a mai közgondolkodást: a múltról beszélve a mának igái, napjainknak közvetít "^érvényes tanulságokat. Felszabadulásunk harmincadik évfordulójára készülvén, úgy gondoljuk, még több tennivalója lesz történetírásunknak. Hozzá kell járulnia, hogy népünk legnagyobb sorsfordulójának előzményeit, eseményeit mind többen lássák világosan, széles társadalmi összefüggésben. Nem napi politikai feladat lesz ez sem — hanem olyan tudományos-kulturális tevékenység, amely segít meg- ■ ismertetni a népet a saját múltjával, történelmének igazi értékeivel, jelen munkájának távlataival. S ezzel gondolkodást tisztít, közműveltséget terjeszt, a szó leg- j nemesebb értelmében. Tamás István HÉTVÉGE □
