Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-14 / 342. szám

A közelmúlt egyik legfon­tosabb megyei gazdaságpo­litikai eseménye dr. Dimé- nyi Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter lá­togatása volt Baranyában. A Közgazdasági Társaság és az Agrártudományi Egye­sület felkérésére a Műszaki Főiskola nagy előadótermé­ben, mezőgazdaságunk fej­lesztésének főbb közgazda- sági összefüggéseiről tar­tott nagy érdeklődést kivál­tó előadást a miniszter Ba­ranya több száz agrár- szakemberének. Az elő­adásban elhangzott főbb megállapításokat az aláb­biakban ismertetjük. Bevezetőjében a miniszter a mezőgazdaság fejlesztésé­nek alapkérdésével a fejlődés ütemével foglalkozott, s meg­állapította: a népgazdasági célkitűzések a mezőgazdasá­gi termelés évi 5 százalékos bővítését szabták meg felada­tul. Nos, az ötéves terv első négy évében az ágazat ezt a célkitűzést teljesítette, sőt túl­teljesítette. A harmadik ötéves terv évi 2,8 százalékos fejlő­dési ütemével szemben a ne­gyedik ötéves tervben — ez ideig —- évi 5,8 százalékos fej­lődési ütemet ért el a mező- gazdaság, s hasonló ütemben nőtt az élelmiszer-feldolgozás is. Ehhez a jó eredményhez mindenekelőtt a párt helyes agrárpolitikája teremtette meg az alapot, de elősegítette a reális tervezés és közgazdasá­gi szabályozás. Növekvő ipari háttér Az ütem felgyorsulásához nagymértékben hozzájárult a megnövekedett ipari háttér, a korszerű gépek és anyagok beáramlása a mezőgazdaság­ba. A mezőgazdasági terme­lés nagyfokú korszerűsítésé­nek társadalmi alapja: a mun­kás-paraszt szövetség. Négy év alatt 30 ezer traktort, 12 ezer különféle munkagépet, 6500 kombájnt kapott egye­bek között a mezőgazdaság. Az állattenyésztés korszerűsí­tésére 324 ezer szarvasmarha­férőhely, 1,5 millió sertés-fé­rőhely, 1,9 millió tonna kapa­citású terménytároló és feldol­gozó épült fel, és megjavítot­tak 140 ezer hektár földet az országban. A műtrágya fel- használás megsokszorozódott, a fajták potenciális termőké­pessége nőtt. Eredményeink szépek, de látni kell, hogy ezekben benne van a krasz- nodári nemesítő telepek, a leningrádi, minszki gépgyá­rak, sőt a szovjet foszforbá­nyászok munkája is. A mező- gazdaság fő érdeme, hogy élt ezekkel a lehetőségekkel. A továbbiakban a közgaz­dasági szabályzók érvényesü­léséről és a jövőben betölten­dő szerepéről szólt. Az elmúlt időszakban bevezetett sza­bályzók fő célja volt, hogy lendítsék tovább a népgazda­ság szempontjából és a la­kosság ellátásában fontos szerepet betöltő ágazatokat. A szabályzók érvényesülésénél látni kell, hogy az alapvető Szakosodás, koncentráció, termelési rendsze... Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az élelmiszergazdaság időszerű kérdéseiről termelőeszköz a föld, egyre csökken. 1950 és 1973 között Magyarországon — az urba­nizáció és az iparosodás kö­vetkeztében — 540 ezer hek­tárral csökkent a termőföld területe. Ez a folyamat együtt járt a mezőgazdasági népes­ség 21 százalékos csökkenésé­vel. Az állandóan csökkenő nyos mértékben érintenek minket a tőkés piac változásai — húsembargó, sertés-ciklus, cukor-krízis — stb. Saját belső szabályozóinkat mégis hiba volna a tőkés piac-anarchiz- mushoz kapcsolni.. E külső ha­tásokat a jövőben is ki kell védeni, amilyen mértékben csak lehetséges. ff' „ >.. „ Ji «-a* -s­- " Műtrágyaszóró repülőgép. munkaerőt géppel kell helyet­tesíteni. A miniszter felhívta a figyelmet az ökonomikus szemléletre: ügyelni kell az élő és tárgyiasult munka he­lyes értékviszonyaira — mon­dotta. Sokan bírálják a szabály­zók nagy számát, hatásukban mégis jól szolgálták a kitűzött célokat. Az élőmunka 18 szá­zalékos csökkenésével 1968 óta a mezőgazdaságban az egy főre eső árutermelés két­szeresére nőtt; 1968 és 1973 között 88 ezer forintról 125 ezer forintra emelkedett az egy aktív mezőgazdasági dolgozó­ra eső termelési érték. Leg­gyorsabb javulást a növény- termelés bruttó termelési érté­ke mutat. A termelés bővíté­sének színtere változatlanul a nagyüzem. A háztáji és kise­gítő gazdaságokban a köz- gazdasági szabályozás célja a meglévő kapacitások kihasz­nálása. A jövőben a szabályo­zók olyan irányba hatnak, hogy a ma még jellemző ku­korica helyett a háztájiban mindinkább a munkaigényes kultúrák, a zöldség-gyümölcs termelés és az állattenyésztés domináljanak. A szabályozókat nem tekint­jük örökérvényűeknek — hang­súlyozta a miniszter. Nyílt gaz­daság vagyunk, s ezért bizo­Helyes jövedelmi arányokat A jövedelempolitikai és a szabályozók összefüggéseiről szólva a miniszter rámutatott, hogy 10 évvel ezelőtt a parasz­ti jövedelmek elmaradtak a munkásjövedelmek mögött. A két osztály jövedelmi színvo­nala a X. kongresszusig ki­egyenlítődött. Az utóbbi idő­ben a paraszti jövedelmek emelkedtek jobban, s 1972. év végére már meghaladták a munkás-jövedelmeket. Noha e többlet-jövedelem fő forrása a hatékonyság volt, sem gaz­daságilag sem politikailag nem indokolt, hogy a mező- gazdaságban a személyi jöve­delmek jobban nőjjenek, mint az iparban. Mezőgazdaságon belül is van teendő. A termelőszövet­kezetek között indokolatlan differenciák vannak a személyi jövedelmekben. A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkeze­tek tagjai — épp a rossz ter­mőhelyi adottságok miatt — sokkal többet dolgoznak, s jö­vedelmük ugyanakkor alacso­nyabb. Ezért a szabályozók­kal a mezőgazdaságon belül is helyes jövedelmi arányokat kell kialakítani az ösztönzés egyidejű biztosítása mellett. Sokan azt vallják, hogy túl sokfajta támogatást és dotá­ciót ad az állam ahelyett, hogy mindezeket beépítené a ter­melői árakba. Ez helytelen né­zet. A csak az árakkal történő szabályozás óhatatlanul begyű­rűzne a fogyasztói árakba is, ami viszont már életszínvonal politikánkat érintené károsan. A szarvasmarha-program sike­re bizonyítja, hogy támogatá­sos rendszerrel jól és jó irány­ba lehet a termeléspolitikát szabályozni. Az árakkal törté­nő szabályozás veszélyeire egy negatív példát hozott fel a miniszter. A tej árának eme­lésével ugrásszerűen megnőtt a tejtermelés és ugyanilyen mértékben csökkent a fogyasz­tás. Az így keletkezett feszült­séget az állam különféle be­avatkozásokkal tudta csak fel­oldani. Az állami beavatkozás különböző forrná:1 egyelőre nem nélkülözhetjük. Módosí­tásukra természetesen időről időre szükség van. A jövőben pályázati módszerekkel kíván­ja az állam a támogatást oda­ítélni a különböző fejlesztési célokra. Egyre nagyobb üzemek A hatékonyság fontos köve­telmény, de hiba lenne kira­gadni a teljes népgazdasági összefüggésekből. Az állam a támogatási rendszerével kíván­ja elérni, hogy a jövőben csök­kenjen a differenciálódás, hogy necsak az élenjáró üze­mek juthassanak a modern eszközökhöz, de a közepesek és a gyengék is. A szocializmusban nem en­gedhető meg, hogy egyes tá­jak mostoha adottságaik miatt mostoha életkörülményeket nyújtsanak az ott élőknek. A támogatás fő célja a követ­kezőkben az lesz, hogy a le­maradó termelőszövetkezetek és a lemaradó mezőgazdasági ágazatok — szarvasmarha, zöldség stb. — felzárkózza­nak. Befejezésül a mezőgazdaság fejlesztésének olyan fontos té­nyezőiről beszélt a miniszter, mint a szakosodás, a területi koncentráció és az új termelési rendszerek. Érzelmi okokból sokan tá­madják a most megindult sza­kosodási folyamatot a szarvas­marha-tenyésztésben, pedig elkerülhetetlen. Egy évi 2000— 2500 liter tejet adó tehén egész élete során nem termeli ki annak a férőhelynek az ér­tékét, amelyen áll, hisz az új telepek megépítésekor egy te­hénférőhely átlag 60—70 ezer forintba kerül. A hústípus el­lenzői a húshegyektől tartanak. A miniszter nem osztja ezt a véleményt, hisz a világ népe­sedésének az alakulását fi­gyelembe véve hosszú távon az élelmiszer, ezen belül a hús feltétlen kemény cikk és még soká az marad. A koncentrációról szólva rá­mutatott, hogy az optimális üzemméret mindenütt nő a vi­lágon. A termelési viszonyokat mezőgazdaságunkban is a ter­melő erők fejlettségi színvona­lához kell igazítani. Nagy tar­talék rejlik még a tsz-ek egye­sülésében, hisz a gyenge ered­ményeket mutató szövetkeze­tek nagy hányada nem kedve­zőtlen adottságú. Az egyesü­lést sok helyen személyi okok gátolják. Ahol az emberi fel­tételeket nem igazítják a fej­lett technikai és biológiai hát­térhez, ott óhatlanul lemarad­nak. A mezőgazdaságban létre­jött termelési rendszerek ha­tása egyértelműen pozitív, s ma már megállapíthatjuk, hogy a korábban szorgalma­zott vertikális integrációval szemben a rendszerek révén létrejött horizontális rendező­dés sokkal dinamikusabban viszi előre a mezőgazdaság fejlődését. A termelési rend­szer a szakmai ismeretek adap­tálásával azok igen gyors áramoltatását teszi lehetővé. A rendszer felbontja az üze­mi termelés hagyományos for­máit, s a szakosodás a kon­centráció irányába változtatja meg a termelés szerkezetet. A fegyelem megszilárdulását eredményezik, s nagymérték­ben csökkentik az élőmunka­szükségletet. A rendszerekben már 0,5—0,6 óra alatt állíta­nak elő hazánkban egy mázsa szemeskukoricát, hagyományos termeléssel ehhez még min­dig 5—6 óra szükséges. Az el­múlt két évben 1972-ben és 1973-ban a rendszerekben 10,9 mázsával növelték az egy hektár — májusi morzsolt — kukorica átlagtermését, rend­szeren kívül pedig 4,8 mázsá­val. A hektáronkénti 6,4 má­zsás többlet azt jelenti, hogy összesen 150 ezer tonna ku­koricával több termett az or­szágban, ami rendszer nélkül, nem termett volna meg. Az ember nem fogaskerék A termelési rendszernek az emberek, a szövetkezeti de­mokráciára gyakorolt hatását is vizsgálni kell. A zárt techno­lógiák, fegyelem kétségtelenül csökkenti az emberi döntések körét, a választott vezetők szerepét. Helyenként találkoz­ni technokrata szemlélettel is, amely a dolgozó embert csak alkatrésznek tekinti. Azonban a technológiai fegyelem meg­sértése nélkül is érdekeltté le­het tenni az embereket. A rendszerek társadalmi hatása véqülis kedvező, korszerű mun, kahelyeket, kultúráltabb mun­kakörülményeket biztosítanak, s ezzel növelik a mezőgazda- sági munka presztízsét. Rónaszéki Ferencé Korszerű terményszárító. Hétfőtől szombatig Heti belpolitikai összefoglaló Az emberek érdeklődése mór a jövő esztendőt veszi célba. Annak terveiről tárgyal a következő héten az ország- gyűlés, ennek előkészítésére már sorra összeültek a parla- .menti bizottságok, és mivel köztudomású, hogy a nyugati világ sűrűsödő gazdasági ba­jai nálunk is nehézségeket okoznak. A gazdálkodás, sőt oz élet minden területén elő­térbe kerül az ésszerű takaré­koskodás. Ezt hallom ki első­sorban e bizottsági tanácsko­zásokból. Csupán példaként említem a mezőgazdasági bi­zottságot, ahol különösen fon­tosnak ítélték, hogy a mező- gazdasági üzemek gondosan tervezzék meg jövőre az üzem­anyag-felhasználást. Hadd jegyezzem meg, hogy Komárom megyei képviselők is tanácskoztak Tatabányán, és részt vett a megbeszélésen Fock Jenő miniszterelnök, a város képviselője is. Figyelmet érdemel, hogy Fock elvtárs az ülés után a Magyar Szénbá­nyászati Trösztnél tett látoga­tást, ami ugyancsak utal a ha­zai szénvagyon hatékony ki­használásának és felhasználá­sának nagy, sőt növekvő je­lentőségére. A december a kongresszusi munkaverseny első szakaszá­nak lezárását jelzi és ezen be­lül sok örvendetes eredményt is. Csak kiragadom közülük: a Csepel Vas- és Fémmű a ked­di napon minden főbb vonat­kozásában teljesítette 1974. évi tervét. És egy másik ver­senyhír — de nem az „autó- versenyzők" számára; —, az érintett vállalatok szocialista szerződést kötöttek Székesfe­hérvárott, hogy az M—7-es au­tópálya Fehérvár és Aliga kö­zötti szakaszát 1976. május 31-e helyett, már a jövő év június 30-án átadják. Egy másik híradás arról szólt, hogy nemzetközi üdülő­hellyé fejlesztik a Mátrát, Pá­rád, Galya, Mátrafüred és a Kékes térségét. Ez öröm azoknak a hazai turistáknak, hegyvidéket kedvelőknek, akik - akárcsak e sorok írója — remélik, hogy ebből a külföl­dieknek jut, és nekünk is ma­rad; és talán az a szemlélet is háttérbe szorul ezzel, amely, miután magas hegyeink nin­csenek, nem vesz tudomást a kisebbekről sem, noha sok szépséget és örömet kínálnak. Még egy érdekesség e té­mában: a minap kitüntették a legkiválóbb idegenvezetőket. Említést érdemel, hogy mintegy kétezer képzett idegenvezető dolgozik az országban, és mi­után első Helyen ők kalauzol­ják vendégeinket, nem közöm­bös, hogy a személyes megbe­csülést érezve, ezt minél lelki- ismeretesebben, jobb szívvel tegyék. A héten lezárult egri KGST-megbeszélésen a háztar­tási gépek és készülékek gyár­tása, pontosabban, az olcsó és korszerű gépek kifejlesztése volt napirenden. Itt jegyzem meg, hogy a most aláírt ma- gyar-NDK választékcsere kere­tében számottevő mennyiségű német műszaki-háztartási cik­ket importálunk. A Magyar Nők Országos Tanácsának csü­törtöki ülésén — a háztartási szolgáltatásokról lévén szó —, hangzott el, hogy a javítóháló­zat kiépült ugyan, de a pana­szok a munka lassúságát és kifogásolható minőségét jel­zik. Ha jobbak lennének a gé­pek, nem lenne úgy elhalmoz­va és elkényeztetve — a szer­viz. Tájékoztatót kaptunk a hé­ten a közoktatás időszerű kér­déseiről is. A jövő évi érettsé­gi vizsgákon visszaállítják az öt fokozatú osztályozást, a je­lestől az elégtelenig. Jó lenne persze, ha gyakorlatban mé­giscsak négy érdemjegy ma­radna — „elégtelen" nélkül. Végtére ez a sikeres pálya- választásnak is a legfőbb fel­tétele, amiről most tartottak nemzetközi konferenciát Buda­pesten. Persze, fontos a ta­nácsadás, csak még meglehe­tősen kezdetleges, ám a leg­fontosabb a tudás és sajnos, nem ritkán ez is eléggé kez­detleges. Befejezésül: két érme histó­riája. A régebbi: 115 millió jenért árvereztek el Tokióban egy XVII. századbeli magyar pénzérmét, bizonyos 175 gram­mos aranypénzt az erdélyi fe­jedelemségből. Nem ismerjük a vevőt, de tény: nem sajnálja a pénzt, ha pénzről van szó. A másik érme a Balassagyar­mat Tanácsa által adományo­zott Mikszáth-emlékplakett, amelyet most idős Szabó Ist­ván szobrászművész nyert el Palóc menyecske szobráért. Ha tudná, örülne a plakett nevét adó „nagy palóc”. (KS) HÉTVÉGE ED

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents