Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-05 / 304. szám

Halálozás , Mffr M?dnt«wmel szeretett édesanyánk, an jósom, nagy­mamánk, testvérem, Mély fájdalommal tudatják, hogy ! •zereteH férjem és testvérünk, BALOGH JÓZSEF Roes. Deák F. u. 13. szám alatti la­kos,. 64 éves korában, hirtelen el­hunyt, Temetése november 3-án, pén­teken 1 érakor lesz a központi te- A gyászoló felesége. Mélységes fájdalommal tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy fe­lejthetetlen, drága jó, aranyos kis­lányunk« édes pici testvérem és «no­HAGY MORfKA életének rövid kis szakaszában, 5 hó­napos korában, hirtelen örökre eltá­vozott tőlünk. Mosolygós arcú, drága gyermekünk temetése november 8-án, pénteken 12 órakor a pécsi központi temetőben lesz. Gyászoló szülei, test­vévé és nagyszülei,. Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen feleség, édesanya, anyós, testvér, nagymama és sógornő, SELMt tSTVANNf •s. i Tóth Erzsébet, 66 éves korában Iwssu* szenvedés után itthagyott !>ennünfcet örökre. Temetése novem­ber óóh, szerdán de. 10 órakor lesz n központi temetőben. Gyászolják §»elmlv loth család és a rokonság* KUDAR PALNÉ veh vajszléf lakos, 84 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése november 6-án, szerdán délelőtt 11 órakor lesz a pécsi központi te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagy­mamánk, dédnagymamánk és kedves rokonunk, OZY. TOMBI LAJOSNÉ *x, Schubert Józsa, 69 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. Teme­tése november 8-án, pénteken fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, Hegy szeretett férjem, édesapa, nagyapa, após és kedves rokon, MÖRING FERENC 71 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt Temetése november 3- én, 13 érakor lesz a vajszlói teme­tőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hegy szeretett édesapánk, IDŐS AMAN JANOS 74 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 6- én, szerdán délelőtt fél 11 érakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló család*- Pécsi komoroesték. WFK, »©vease bor 6-án, szerdán este 7 órakor e «Ir. Doktor Sándor Művelődési Köz­pontban c CSILI Sós Imre színpada bemutatja két groteszk játékát Nyer­Szovjet művészeti albumok A SZOVJET KÖNYV ÜNNEPI HETE ALKALMÁBÓL A MŰVELT NÉP KÖNYVTERJESZTŐ VALLALAT AJANUA 1370 Budapest, 3. Pt 370 A könyvek megrendelhetők a kivágott és kitöltött hirdetési szelvényen vagy postai levelezőlapon. Készpénzfizetés esetén, 200 Ft felett a szállítás költség- mentes, részletvásárlásnál a postaköltséget, továbbá a 3% kezelési költséget felszámítjuk. Részletfizetési kedvezményeink: 300 Ft felett I havi, 300 Ft felett 6 havi törlesztés. Alulírott megrendelem postai siáhitásia a< alábbi műveket: * részletfizetéssel ** készpénzfizetéssel (utánvéttel! pld. ŐKORI MŰVÉSZET, ERM1TAZS GYŰJTEMÉNY Angol, orosz nyelven, magyar nyelvű melléklettel, 114 színes kép 123,— Ft pld, RÉGI TVER MŰVÉSZETE Angol, orosz nyelven, magyar nyelvű melléklettel, 73 színes kép 167,— Ft old. RÉGI OROSZ IKONEESTÉSZET Orosz, angol nyelven, magyar nyelvű melléklettel, 250 színes kép 411,— Fi ...pld. JAROSZLAV1 IKONFESTÉSZET >011—XVT1. SZAZAD Orosz nyelven, magyar nyelvű melléklettel, 72 színes kép , 130,— Ft pld. OROSZ TAJKÉPFESTÉSZET Orosz nyelven, magyar nyelvű melléklettel, 50 db félkemény kartonra ragasztott kép 180,— Ft Did. DRÁGAKÖVEK AZ OROSZ ÖTVÖSMŰVÉSZETBEN Orosz, angol, német, francia nyelven, 120 színes kép 132,— Ft ...pld. KÖZÉP-ÁZSIÁI NÉPMŰVÉSZEK KFRAMIKAJA Orosz nyelven, magyar nyelvű melléklettel. 202 kép 200,— Ft ..pld. SZ. V. GERASZIMOV SZOVJET-OROSZ FESTŐ KÉPEIBŐL 19 db egész táblás színes kép 38,50 Ft pld. XII—XVIII. SZAZAD NYUGAT-EURÓPAI IPARMŰVÉSZETE. ERMITAZS GYŰJTEMÉNY Angol, orosz nyelven, magyar nyelvű mellékletté!, 134 színes kép 195,— Ft . ..pld. XV—XVII. SZAZAD! FRANCIA FESTÉSZET Német nyelven, magyar nyelvű melléklettel. 100 színes kép 194,— Ft . ..pld. PICASSO Orosz, angol nyelven, 16 srtnes. 5 fekete—fehér kép 43/— Ft Kell! m megrendelő aláírása A megrendelő perei , Címe frányftésrámmaíí Csak részletfizetés esetén töltendő kis Születési ér, hely: —_—— Anyja neret Szem. lg. száma: (■*, s nem kivan! ré*í törlendői me fco« Len házaspár bejá­rónőt keres. „Rendszere- tő” Jeligére a Hunyadi úti biidetőbe. Fatnai otthonomban la­kást adnék nyugdíjas asszonynak, aki konyfoaj. munkám elvégezné Idős bácsinak. Falusi jeligét« a Bsm utcai hirdetőbe. gyermekes pár szoba konyhás albér­letet kerea, vagy házrészt bérelne. ,,Előre fizetek” jeligére a Hunyadi úti hir- detőbc. Elcserélném 3 szoba föső- füikée régibérö lakásomat (gáz, víz, WC bent) 1,5— 2 szobás tanácsi lakásra. Megtekinthető 4 óra után. Báthori u. 20. Szabó. földszinti 1 «sóba komfor­tos, olajfűtésű lakásomat Köztársaság tér környéki, ▼agy belvárosi hasonló, le­hetőleg távfűtéses lakásra. „Különbözet” Jeligére Hu­ni: adl úti hirdetőbe. Különbé járató üres albér­leti szoba házaspárnak ki­adó. Gárdonyi jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi két­szobás távfűtéses lakáso­mat három szobásra. Ta­vasz Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Dolgozókat fefvesiü^'i 9« András: DISZNÓK. wwerte. dr. Szőáy Szilárd, Romain Rolland: LíLULI, rendezte: Dévényi Róbert. Jegyek a Kulturális rendezvények Iro­dájában kaphatók. (Perczel u. 1.) (x) GÉPESÍTETT főkönyvi könyvelőt ke­resünk azonnali belépéssel. Népmű­vészeti Szövetkezet« Széchenyi tér 16. (88) _ A VOLÁN 12. sz. Vállalat szigetvári főnöksége LAZ—-690. típusú darura do- j rukezelöt, valamint szállítómunkáso­kat felvesz, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: Szigetvár, Dencshá- ti u. 3. (2188} AKKUMULATORTOLTÉSHEZ férfi munkaerőt, valamint érettségivel ren- . delkezö dolgozót adminisztratív mun- i kakörbe felveszünk. Jelentkezés: BA RANYAMSK, Pécs, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. (2203) A MECSEKI Ércbányászati Vállalat ! Kísérleti-Kutatási és Automatizálási j Üzeme felvesz 18 éven felüli gép- és j gyorsíróitokéi. Fizetés megegyezés ; szerint. — Jelentkezés telefonon: I 15-777/46. melléken, vagy személye • se« az Özem személyzeti vezetőjénél. (2161) GYAKORLATTAL rerv i delkezö rajzellenőrt, | gépésztechnikusi vég- f zettséggel, valamint \ forgácsoló műhelybe j •lőrojzolőt felve- I szünk. Jelentkezés 1 EIVRT Sopíarta Gépgyáia, Pécs, Sió­iéi A u. L Üzemgazdasági osztály. (2121) ELEKTROMŰSZERÉSZT 3 éves szak­mai gyakorlattal, érettségizett műsze­res hálózotvizsgálót és kőműves mellé segédmunkást azonnali belépéssel fel­veszünk. Jelentkezés: DDGAZ, Szol­gáltatási Üzemegysége, Pécs, Lég­szeszgyár u. 11. II. 6. (2205) A LEOWEY Klára Gimnázium 8 érás takarítónőt keres délutáni elfoglalt­sággal. Jelentkezés a gazdasági iro dóban, (2218) OLAJKUTKEZELÖT felveszünk me­szes! boltunkba. Jelentkezés a Dél­dunántúli Tüzép Vállalat munkaügyi osztályán, Pécs. Rákóczi út 46. (2219) VOLÁN 12. sz. Vállalat felvesz rak­tári kiadókat és üzemanyag kútkeze­lőket. Jelentkezés: Pécs, Ipái a. 7. Anyagomtól?. (2218) GÉPKÖNYVÉIG! munkakörbe fiatal, egészséges, legalább 8 általános Is­kolai végzettséggel rendelkező nő dolgozókat keresünk. Betanulási idő­re a munkakörre megállapított, bér­tétel szerinti bért fizetjük. Jelentke­zés: Pécs, Légszeszgyár a. 36. sz. alatt a srámítógép osztály műszaki © vezetőjénél. (2217) SZAKKÉPZETT eladót keresünk. Pénztárke­zelésben gyakorlot­tak előnyben.. felen*, kelés: M£H-központ. Pécs, Doktor S. u. 14. HaszonárübolL (2176) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvételre keres női dolgozókat félautomata gé­pek üzemeltetésére. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. (115430) TARGONCAVEZETŐT fel**« a BVM Pécsi Gyárrészlege. Pécs, Bolgár Nép­hadsereg a. 18. (2189) PORTAS-éjjefiőrt azonnafl belépés, sei felvesz a Pécsi Tejüzem. Pécs, Tü­zér u. 13. (5297) VILLANYSZERELÖIPARI Vállalat két fö éjjeliőrt alkalmaz, Felszabadulás ! úti telepére. Jelentkezés: Rákóczi út i 65—67. 7—12-ig. Ugyanott vi'lanysze- j reléket és segédmunkásokat is felve- ' szünk Pécs-kömyéki munkára. (5303) 1 SPORT-lovakhoz nyugdíjast éjjeli­őrnek alkalmaz a PMSC lovasszab j osztálya. Jelentkezés: naponta 14 | érátél a Szigeti tanyát. Sport-lólstál. I lé. (6®) KÖNYVELÉSBEN jártas nS\ dolgozót felveszünk. Oktatási intézmény jeligé- ! re a Bem utcai hirdetőbe. (5305) EGY fÖ bérelszámolót SZTK-gyakor- lattal felvételre keres a Pécsi Kemé­nyítőgyár. Siklósi út 47. (5307) GYAKORLATTAL rendelkező gépka, esi vezetőket, valamint olajtüzelésű ká- I zárihoz vizsgával rendelkező fűtőt ke- j résünk felvételre. Jelentkezés: Postai i Gépjármű Szállítási Üzem. 7607 Pées, ! Dió« m. 51. (113474) , KUTATÓINTÉZET Mt.« SSiSpijko» I lát végzett fiatal férfit. Jelentkezés: 10-235-ős te lefon számon. (433002) NŐI és férfi segédmunkásokat, fa i telepi férfi segédmunkásokat, való- I mint vizsgával rendelkező kazánfűtőt j felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet, I Pécs, Bolgár Néphadsereg a 10, (115473) ! SZAKKÉPZETT és gyakorlott munka | védelmi előadót keresünk, .lelentke- j zés: Mecsekvidékl Vendéglátó VáRo- j lat szervezéstechnikai osztályán, Pécs, , Rózsa Ferenc a. 2. szám. (433001) j A FIM Zsolnay Porcelángyár fel­vesz gyakorlattal rendelkező közgaz­dászokat, gyors- és gépirónőket, bá­dogos és villonyszerelÖ szakmunkáso­kat Jelentkezés: e gyár ■atmkaQqyf osztályán. (433007) URM-ké.izBIéket javításéban gyakee. lattal rendelkező elektrotechnikust ke résünk, üzemvezető-helyettest munka, körbe. Telefonvonal építési Irányítás Is feladat. Jelentkezést „URH" lei- igére a Sarlói utcai hirdetőbe kérjük. (433008) BARANYA megye? Maga» ét Mély­építő Vállalat fehresz vizsgázott út­henger-gépkezelőt váltóié munka­helyre, Jelentkezés: Pécs, Fürst Sán­dor a. 5. Gépészeti osztály. (115460) AZONNALI belépéssel vasbetonsze­relő szakmunkásokat, betanított vas­betonszerelő segédmunkásokat, egyéb szakmunkások mellé segédmunkáso­kat, magas kereseti lehetőséggel fel­veszünk. A betanított vasbetonszerelő segédmunkásoknak a szakképzettség megszerzését biztosítjuk. Jelentke­zés: B. m.~S Magas., és Mélyépítő Vállalat, Pécs, Fürst Sándor a. 3. Munkaügyi osztály. (115454) BARANYA megyei Mag«* és Mély­építő Vállalat felvesz „D”-vizsgérral rendőrkézé gépkocsivezetőket Sellye— Drávátok, vagy környéke telephellyel. Jelentkezés: Pécs, Verseny au Garázs- mesternél. (115463) A Xll-es bölcsőde, Mezőstől a. f. 8 árás takarítónőt, a Xlü-as bölcső­de, Ajtós! Dürer a. konybalányt alkal­maz. (307346) BARANYA megyei Magas- és Mély. é'JÍtő Vállalat fehresz fjépkoc'ire^o- dókat, pécsi telephellyel. Jelentke­zés: Pécs, Versen? a. Szállít"*! Day- tn'~ (115461) T" me.r .-»I • ••-«A.fink. Pécz, R**»r- •'«■»I Sera- . u vi VuUario’. Süllői u. 7. (433013) PÉCSI vállalat általános mérnöki, üzemmérnöki, vagy technikumi vég­zettséggel és minimum 5 éves kivite­lezői gyakorlattal rendelkező mély­építési előkészítőt felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Leveleket: „Mély­építés” jeligére a Sallai utcai hir­detőbe. (115459) ÉPÍTŐIPARI és szerelőipari segéd­munkásokat felveszünk, csak pécsi munkahelyre. Pécsi ÉpitÖ és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár u. 23. sz. (307311) PÉCSI vállalat belső ellenőri mun­kakör betöltésére mérlegképes köny­velői képesítéssel rendelkező munka­erőt keres. „Premizált munkakör” jel­igére, e Sallai utcai hirdetőbe. (115470) TAKARÍTÓI és könnyű fizikai munká­ra női dolgozókat, továbbá mohácsi munkahelyre fűtésszerelő szakmunkást és segédmunkást keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés: Pécsi Hőszol­gáltató Vállalat, Pécs, Tüzér utca 13—20. az. alatt a munkaügyön. (115469) A R. SZ. BELKLINIKA szakképzett nővért, takarítónőt, 6 érás konyha­lányt keres. (49) GYAKORLATTAL rendelkező gépíró, nőt, és murik ásol látási munkakör be­töltésére középiskolai végzettséggel (gépimi tudók előnyben) dolgozót alkalmaz a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szóig. Vállalat. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás a. 107. Munkaügyi osz­tó yon. (433009) I A SZENT1ÖRINC1 Állami Gazdaság ! azonnali belépési lehetöségqe! keres növénytermelési brigádvezetőt. Fe^jé- ; tel: legalább kétéves termelési gya­korlat és középiskolai végzettség. Fi- j zetés megegyezés szerint. Jelentkezés j személyesen Bogadmindszenten Spl- lák József kerületi igazgatónál. I (433015) A SZENnOAlNCl ATI enni GntdaUg ! aalvázatot hirdet földrendezői műn- | kakör betöltésére. Pályázati feltétel: I legalább 3 éves gyakorlat. erkölcsi i bizonritvánv. Fizetés megegyezés sze- J r‘mt. Pécsről történő utazás naponta biztosítva. Jelentkezést írásbon a aat- j dasáa Igazgatási osztályvezetőjéhez kell küldeni, Bogádmimfszentre. (433014) I PIÁK ÁTRÁG AS TTOT állandó mun­kára, azonnal felveszünk. Magyar Hir­dető kirendeltsége. Pécs, Sallai u. 9. (-) A BAROMFIFÉLOOLGOZÖ Vállalat két éjietiört év egv asztalost keres felvételre kövágászŐHŐsi oulykatele- pére. Jelentkezni a helyszínen lehel. (433010) A KOKOV pécsi telepe felvételre keres fiatol katonaviselt kezdő gép kocshreretőket. Jelentkezni lehet: Pécs. Légszeszgyár a. 30., teleoveze- tőnél. " (433016) YTLLANYS TERELŐ vralrmunkást 3 éves gyakoritrttal és szereléstechnikai ismerettel rendelkezőt felveszünk a valvzlől ál sütőüzemhez. Jelentkezni lehet a sellyel ÜTemveze4őnél. Vajszlál lakással rendelkezők előnyben. 1433012) FOT^T felveszünk. Centnrm Áruház. 9*cs, Kossuth L a. 7. Munkait«*! osz­tály. (433020) »ATßKÖSTTALWNK^A 4 hét elfog- In*t.«ágaa1 eay személrt afValmozunk. ..Télenő’1' jeligére a Sallai utcai hir­detőbe. (433032) AT 500. n. Ipart Szakmimkáskénxő Intézet felvesz azonnali alkalmazással 1 fő tmk-lakatos szakmunkád. Jelent­kezés az Intézet személyzeti főelőadó­dnál . Póm», Rét a. 41—43. sz. (2720) BARANYA megyei Magas- és Mély­építő Vállalat felvesz «emély- ét anyagszállítási ügyek Intézésében jár­tas, motorkerékoárral rendelkező ügy­intézőt. Jelentkezés: Pécs, Fürst Sán­dor a. 5. Munkaügyi osztály. (115462) sióba rendes házaspárnak i azonnal kiadó. ül. kar. ; örógl út 89._______________ j üvee scoba, közős konyha és fürdőszoba használattal gyermektelen házaspárnak kiadó 1 évi előrefizetéssel. Pécs, Frankel Leó u. 2. I. em. 9. ajtó. ____________ A lbérletbe kiadó szoba és fürdőszoba használattal. Főiskolás részére. Pécs. Mező Imre u. 15. alatt. kicserélném kétszoba kony- hás 4x4-es előszoba, speis, lugas kertes PIK főbérls- tl lakásom házfelügyelői­re. Tízemeletesbe. Cím: Doktor S. u. 20. Pozsár. Uránvárosi összkomfortos távfűtéses telefonos I. emeleti középső 2 szobás | lakásomat elcserélném ket- , tő és fél vagy háromszo- 1 bás hasonlóra. „Attila” I jeligére a Bem utcai hir­j de tőbe. __________________ i Idősebb egyedüli asszony i üres, albérleti szobát ke- I rés. Címeket: ..Rendes” jeligére a Sallai utcai hir- 1 detőbe kérem. MODERN GARNITÚRÁK 3880 lonnttó) ■eszletie naphoto V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. eenBMBrBArt.nl Btííífte­gyeu íUj& uégyt-úgöJ SwO- lő és présház eiaüú. &i* deklődnl: Vajszló, özéciae- I nyl u. 2í> alatt lehet- Telefon: Vajszló, 26. Olcsón eladó egy házrész és egy kert üránvároshoz 18 ! percre, a harkányi vasút­nál. érdeklődni: Üröcl- ; f;OSOr 64. ÍV. emeleti, egy szoba, 1 összkomfortos^ gázfűtéses, belvárosi öröklakás beköl­tözhetően és egy 12 m2 tí­pusú faház új állapotban i eladó. Érdeklődni egésf 1 nap. Telefon: 14-957.___ E ladó egy 10/90-es kétszín- váltós Diamant Special sik- kötógép. Sürgős” jeligére a Kom.ói hirdetőbe. % darab „MV” erősítő + 2 darab hangfal. 1 darab ,,Dihacord” hangfal, ( ----­.Alexis” basszusgitár eladó. I KisdanuloJ 47. 579 n-iól szo Marót!. Kertváros, Krisz­tina tér_J.2. ______ __ 3 la pos rezsó ^gázpalackkal együtt eladó. öve] beköltözhetően eladó. Fejes. _____________ C saládi ház eladó, Rácváros 29. Vajda Józsefné. Érdeklődni bármikor ____ H asznált ALBÉRLETI SZOBÁT KERESÜNK 3—4 FO FÉRFI RÉSZÉRE. Jelentkezés ■ DÉLV1ÉP. Telefon: 14-739- 7—14 óráig Cvitkovicsné. eladó. érdeklM­___13-347 telefonon._______ M ARSHALL és SKLMETl GOLIATH eladó. Pécs, Hl. kér. Páfrány u. 31. I. ezn. Szenté. Gyermekágyai, emeleteset vennék. Táncsics n. 2. __ Eladók nöl és férfi kabá­tok, gyermek irhabunda, 10—12 évesnek, ruhák, egyéb holmik. MUnnlch F. u. 8/e. IY. 13. 17 ór» után. NDK babakocsi eladó. Dé- r;mé n. 16. Dóm se. 52-ea női Irhaburtda, Ffl bőrkabát ée felöltő eladó. Könyök tL 1.6. KJstparf sacekfények, klhűn- ható vuBstal, székekkel, festmények költözködés miatt sürgősen eladó. Ba- csényl u. 3. alatt.______ F ali gázmelegítő állarxitban eladó. Bem n. S. újszerű Péteroé, Kékea televízió és egy por­szívó üzemképes eladó. ,,1200—400” Jeligére a Bem ntoal hirdetőbe. Eladó egy pianínó, Komló, Április 4. ét 28. Földszint 3. ss. Tipizál á& miatt BLADö 2 DB CARRAT1A 3,5 t, hossrá pia tét, 1 éves, 33 000 krn-t üzemelt; TEHERGÉPKOCSI. VAGY ELCSERÉLHETŐ HASZNÁLT Zll 130 TJPUSÜ FIXPLATÓS, VALAMINT KÉVÉSÉT HASZNÁLT ZUK GÉPKOCSIÉRT Érdeklődés r Építő Szőretikesetc Szigetvár, Szabadság a. 14. Telető«; 102, vagr 237 _______ . .. , garázs­z sal vagy anélkül. Szentié­rinc, Erzsébet út 43.__ N égyszobás nagyméretű, oujtalyiia, cse- ö-i-.mlortos kirí» kit réplcúlyha es mély babsko- , . mctosítbJXé esi elad*. Telefoni 17-307. i »««kléki'i fcatHWl térne, . •,------,—•— —ir~ 1 beko.tozhetoen. sürgősen el­E gyajtós szekrény, függöny- . adó Jullász Gyula u. 2/1, rúd, ovális kisasztal, .. toalettszekrény o'csón el- , tjpstre. Petőfi utca 4x adó. Sándor u. 6. szűnni ház eladó. Gazdái. , i kodásra alkalmas mellék­Rovid pánceltőkes zongora épületekkel eladó. Érdeklődni lehet: 17 óra után. Pécs. ül. kér., I Bihari J. u. 7. Oláh.___ B élyeget, postatiszta, ma- : gyár an-agot veszek 960-tól I özerdáu, szombaton egész nap. Pécs. III., Bánki D. I u. 17. II. em. Három. tlj, 80 literes forróvíztároló J és egy használt villanytúz­Eladó telekkönyvileg meg­osztott házrész, azonnal beköltözhetően. Pécs. I. kér.. Vöröskereszt u. 12. #>'<. Felső csengő. ' Vasas ’L, B. u. 13. «z. alatti egy szoba., konyha, ha/.rész 85 cv-:réí-l clado^_ Somogy megy ben családi cö «8.' yiiianj oun- i —------- , ~ ~~ .. h ely eladó. Érdeklődni lehet 80 négyszögöl t^lek».«.') hétköznap 17 óra után. Mi­kes Kelemen u. 10. sz. Tésztagép jeligére a tőbe. _____ e ladó. Bem ,Cérna” hirde­Teljes-n intarziás, pocos (ebédlő) sarokszekrény, bronzcsillár, álló.ámpák, állóéra, kaietták, festiaé. | telén :n égi nyék eladók. ..Mind antik’ jeligére a Bem u. hirdető­bb. _________________________ C j cakkosö oliő eladó. — ,,2t>0” Jeligére a Bem u hirdetőbe. ÍD-* ß—100-na, öreg Citroen eladó. Kossuth L, u. 37. egy Hidas, karambolos Zsiguli IK-s eladó. Hegy szén tmárton. Fgerszeg u. .15.____________ ( íarazshelyet vennék Ko­vácstelepen. ,,lü 000” jel­igére a Bem atcal hirdető­be. i.'Xs fehér Trabant Lim. 601 eladó. Jakabhegyi út 1. Telefon: 10-901, Este 6 után. IO--8 S 100-as Skoda eladó. Sellye. Mezó Imre új 29. tJará*« kiadó. Lengyel Gy. v em. 9. Erdősáv. 8/A. m. Igényesnek 408-as vic3 eladó. Érdeklődni le­het Kiskor ács, Hosszúhe- tény, Iskola u. 6b. 18 óra után. Skoda Oktávla eladó. Sző­kéd, Akácfa át 90. Ku- rucz. Garáss kiadó. 28. Bolyás. ürőgi-fasor VEOVtS Angol nyelvoktaté.s, kül­földön tanúit diplomásnál1, délelőtt Is. Diákkedve»- mény. Tel.: Í9-0T2, KUtCSSZOLGALATI T«l.í 21 864. Windennemü föld-, szőlő- munkát, forgatást, pince- ásást vállalunk. „Precíz” Jeligére a Sallai a. hir­detőbe. ING ATtAN lérpesö íűtésss másfél- szebás. OTP lakásom igé­nyesnek. eladó, érdeklőd­ni: Siklós, Köztársaság téf__1 rB. fsat. 2. _________ ■ Eladó cseréptetős tégla j présház. Lebontható, Vil- I lány. Virágos u. 34. eladó. . 65” Jeligére a Bem u. hirdetőbe. __ n árombzoba. összkomfortos lakás értéken alul is eladó. Egy szoba külön is beköl­tözhetően eladó. SenimeJ» w.ds u. 4. Hajdú, I. emelet. Magyarhertelendi víkeno- ba. Vm ' 'áí^.. teraszos nyaraló eladó. müvrsil :tt lerülelm* . gé- re a Bem u. hirdetőbe. Magaslati úton délkeleti. * szobás, 54 rn^-es öröklakás eadó. Májusi beköltözés jeligére » Bem ö. hirde­tőbe. _____________________ E ladó kétszoba, konyha, guzdavúgi épülettel + ga­rázzsal. Pécs, Vasas 3 , Bányatelep 28/4. érdeklődi'! minden nap 3—4-ig Lan­tosi. , BeköHöíhetően eladó Tö­rekvés u. 14. sz. ház. 'ér­deklődni 10 óráig.________ f clet járadékot fisetek házért, egyéb ingatlanért,, a szigeti városrész környé­kén idős személynek. Ky'rt László. Pécs, Uránpiac. lángossütó. Elcserélném vagy átadnám 4 szobás. Összkomfortos há­zam pécsi rag; környéki lakásért, vagy házért ,,Ta­vasai költözés” jeligére a Sallai a hlióetöbe. őlsógyükés 10. szám ah1 ‘ *■ 700 n-öi új telepítésű Szőlő, lakható épülettel, megosztva is eladó. Viz, villany van Érdeklődni: Jókai M. n. 48. n. em. 8. Délután 4-töb íTagrareirregy központjábrn kis hár. kerttel lakberend”- eérsel vagy anélkül eladó. „10 000 átvehető” Jeligére a komlót hirdetőbe. Elcserélném különálló csa­ládi házban leró 5. szoba, hallo», összkomfortos, gará­zsod. PIK-akásuTnal. Maj- láth utca környéki 2.5 szo­bás, garáz.vos, távfűtésesre. Telefon: délután: Abőmakár 15 esám aiattl. SOO n-öi szóló, szoba-kony - hás épülettej eladó. lódnJ, lehet: Pelléicí út 19-ben. Elcserélné» kertvárosi. 3 szoba, összkomfortos, ezó- vetkezctl lakásomat urán- városi hasonlóra. Érdeklőn- ni mindennap este 6—8rig. Viktória u. 3/a. 3L cm. Sß. Magaslat* úton épülő tár­saaházban 8 szobás lak- résa garánzüaj átadó. —» ,,300 0U0” jeligére a fiiaJ* iái o. hirdetőbe. Budapest. TTV. kértllétbcti, centrumban, de zöldővezef- ben levő, .1 szoba, garzon, olcsón megvásárolható é? azonnal beköltözhető -laká­som elcserélném pécsi i szoba, komfort var!' fél- komfortra. — Érdeklődni: üránváros. Páfrány u 31. IX. em. 1. Tóth. Á Tiszai Vegyi Kombinát pécsi mintaboltjának őszi áruajánlata: A sxokésos ér»égi karbantartásnál nélkülözhetetlen lesték alapanyagok széles rálosztékát kínálja: AUtEFA guinhAtww festet ASTRA UW auté zománc flASTOLEN so«, tftg ét WfysxenSHé outéiománt, «Türke ét kék szfnben, TfROTEX ecsetelhető ohárréáé mossza TfROSTAT piofílozott tömité massza. TTVE gyorsjavító késtapzzsz KOrUteTEKVT IS KISZOLGÁLÓN* BÁRMILYEN MENNYISÉGBEN. Figyelme* kiszolgáló* — szakmai tanácsadás! és g javításhoz szükséges összes egyéb anyagok és eszközök i. SZ. HÁZTARTÁSI BOLT TVK MINTABOLTJA, Pécs, Kossuth L Telefon; 10-293 X

Next

/
Thumbnails
Contents