Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-30 / 328. szám
Folyóiratszemle A szabad időről és a demokráciáról Hogyan használjuk ki a munkaidő csökkenésével örvendetesen növekedő szabad időnket? Milyen tevékenységek adnak valódi tartalmat ennek az időnek? Tulajdonképpen ebbe a két kérdésbe sűríthető a szabad idővel kapcsolatban felmerülő problémák egésze. A szociológiai felmérések eredményei meglehetősen tarka képet mutatnak a megnövekedett szabad idő felhasználását illetően. Általános tapasztalat, hogy az emberek többsége ún. mellékmunkák" elvégzésére fordítja, korántsem arra, amire szeretnénk: önművelésre, sportolásra vagy értelmes szórakozásra. Ennek okát számos, társadalmunk átmeneti állapotából eredő jelenséggel magyarázhatjuk. Az okok feltárásán túl azonban mielőbb meg kell találnunk azokat a cselekvési formákat, melyek a szabad idő ,,felhasználás” értékes és értelmes módjait lehetővé teszik — hangsúlyozzák a kérdéssel foglalkozó tanulmányok, konferenciák. A közelmúltban Budapesten tanácskoztak a probléma szakértői, a felszólalások közül két neves hazai kutató előadását közli a Valóság novemberi és a Kortárs decemberi száma. Fukász György a Valóságban (Szabad idő vagy szabadidő?) a pontos tartalmi meghatározás érdekében a legismertebb szakértők vizsgálódásainak eredményeit elemzi, Köpeczi Béla pedig (Kortárs) a marxi értelemben vett szabad idő gyakorlati megvalósításának problémáiról számol be jelenlegi társadalmi viszonyaink között (Szabad idő és humanizmus). A közéleti demokratizmus ki- szélesítése és elmélyítése napjaink sürgető feladata. Ez az a terület, ahol az elmélet ,,test- hosszal" megelőzte a gyakorlatot. Számos újságcikk, riport igazolja, hogy a közéleti demokráciát sok helyen valódi tartalmától megfosztva, pusztán formálisan értelmezik. Az ilyen magatartásnak káros kihatásai nemcsak most érezhetők, de a jövőre nézve is veszélyesek lehetnek: táptalajt adnak a közönynek és a cinizmusnak. A Társadalmi Szemle novemberi számában Ancsel Éva írása éppen a rossz gyakorlat sajátos megnyilvánulási formáira hívja fel a figyelmet (Min mérhetjük fejlődésünket?). Nem a „felemelt karok egyetértő sokasága" a demokratikus légkör mutatója — hangsúlyozza — ez csak a látszat, a lényeg jóval mélyebben keresendő. A feladatunk ennek a mélységnek az elérése. Míg Ancsel Éva a gyakorlatban felbukkanó „formalitások" veszélyeire mutal rá, Lengyel József a gondolkodásunkban éri tetten ugyanezt. Az Új írásban közzétett cikkében (Ahogy Marxtól tanulhatnánk) a közgazdasági irodalomban fellelhető „betűrágás" néhány durva, a jelenségek valódi értelmezését gátló ttjneté- re figyelmeztet. A modern művészetek szinte születésük óta állandó forrongásban vannak. A mindenkori úiat keresés lényegükhöz tartozik. Az európai festészet új jelenségeiről számol be Vadas József Köldökzsinóron Nyugat- Euróoában című cikkében, mely az Új írás novemberi számában látott napvilágot. Az ún. „radikális realizmus" törekvéseit elemzi, mely a. film és a fotózás eszközeit hívja segítségül mondanivalója kifejezésére. A korszerű színpad és a mai drámai áramlatok kapcsolatát fejtegeti Nagy Péter a Kritikában megjelent A dráma funkcióváltása című írásában, különösen az abszurd törekvések kifulladásának' okait, a realizmus izgalmas újjászületésének tendenciáit elemzi behatóan. Végül — lévén éppen a drámáról szó — hadd ajánljuk szemlénkben az érdeklődők figyelmébe Illyés Gyula Pécsett bemutatott új darabját, mely az Új írás novemberi számában olvasható a szerző előszavával. K. S. Kosa Ferenc filmballadája Sánta Ferenc novellája nyomán A hegy mítosza (Hószakadás) Az operatőr: Sára Sándor Messzi havas tornyok, hegyek, erdők — az álmoskönyvek szerint - a gyermekkort mutatják. Hóban gyalogolni ismeretlen vad hegyek között, és búsnak lenni: örömteljes események jegye. Ilyen álomszövedékekből, a népi tapasztalat és szokásrend elemeiből építkezik Kosa Ferenc filmballadája. Sánta Ferenc remekmívű novellája, a Sokan voltunk a szegénység szülte népi önpusztítás tradícióját tárja elénk. Kása még főiskolás volt,, mikor kezébe került Fukazava Hicsiró Zarándokének című no- velláskötete. Fukazava történetének ihletője az a japán népszokás, mely szerint a feleslegessé, teherré vált idős emberek elzarándokolnak a hegyekbe meghalni. Távoli kultúrák fényévei dacára a mélyben közös gyökerekre találhatunk; az öngyilkosságnak ez a különös szokása nemcsak a japánoknál, hanem a mongoloknál — és mint Sánta írása mutatja — a magyaroknál is létezett. Az erdélyi székelyek kénes barlangokba mentek meghalni, ha úgy érezték, már nincs rájuk szükség. Kosa még ott, a kollégium vaságyán arról álmodozott, hogy egyszer elkészíti a Zarándokének testvérfilmjét. A színhelye Székelyföld Az egykori hétköznapi tragédiák indítéka mind Japánbon, mind Közép-Európában a köznapi szegénység, az ennivaló hiánya, mely erősebb a közösség megtartó erejénél. A Kósa- Csoóri-Sára alkotóhármas filmjeiben (Tízezer nap, Feldobott kő, Ítélet, Nincs idő) az ember nembeli lényege áll a művész mikroszkópja alatt. Új filmjüknél is vallatóra fogták az embert, és túljutottak azon, hogy pusztán a szegénységből származtassák ezt a tragikus szokást. E szörnyű emberi döntések kiáltásából a szabadság hiányát, a kiszolgáltatottságot és az emberi választás jogát hallották meg. A köznapi szegénységtől eljutottak az egész emberiség meghasonlottságához, szegénységéhez, a világháborúhoz. A Hószakadás cselekménye a második világháború utolsó éveiben játszódik a Keleti-Kárpátok vidékén, a Székelyföldön. A film főhőse, Csorba Márton honvéd egy gyilkosság bűntudatának nehezékével órából menekülni a háború vi- láaától önnön lelkiismerete elől. Egy olyan verseny, katonai járőrfutás nyertese, amelyben a fasizmus kegyetlen csapdájaként a győztes is csak vesztes lehet. „Kérd számon a történelemtől az embert!" - mondja Kósáék megfogalmazott művészi hitvallása. Az olyan kegyetlen, emberellenes korszakok, döntési kényszerek ellen tiltakoznak a Hószakadás nyitó képsorában is, melyben az emberség megőrzése csak a hőssé-mártírrá válás árán lehetséges. Csorba Márton gyilkosként tért haza. A Mamával — Marci nagyanyjával - a Don-ka- nyarnál eltűntnek hitt és most életjelt adott, apa keresésére indulnak. A Hegyre mennek. Az út mást jelent Mártonnak, és mást a Mamának. A Mama, a nép, önmagunk évszázados beidegzettsége a legkegyetlenebb sorsot, a háborút is lázadás nélkül, alázattal fogadja. A székelyek a meghalásról a japánokhoz és az indiánokhoz hasonló ősi természetességgel gondolkoznak, úgy beszélnek róla, mint a kenyérsütésről, vagy a szénakaszálásról. „Jó nap ez a halálra, fiam" — mondaná egy navaho indián. A Mama kenyeret süt és elindul a hegyre. Vad hegyek közé, kibékülve a halállal, szinte örömmel. Márton számára a messzi havas hegy a gyermekkor, a Hegyre vezető út a felnőtté-emberré válás folyamata. A menekülés képtelensége helyett egy emberhez méltóbb magatartás felismeréséhez érkezik, megérlelődnek benne az erkölcsi és fizikai szembenállás feltételei. „Számon kérik tőled a történelmet” — szól a fent idézett ars poética dialektikája. Csorba Márton drámája a megké- settség. Amikor magatartásában a szembenállás cselekvéssé érik, a fasizmus ellen fordítaná a fegyvert, de már csak fantomokkal harcolhat; a kakastollasok árkon-bokron túl vannak. A Zarándokát lényege A filmbeli Mama, mint a balladák asszony-alakja sugárzóan tiszta erkölcsi megszállottsággal katalizálja unokáját emberi kötelességeinek teljesítésére, a felelősség élet-halál kérdésén túli vállalására. A Hegyre zarándoklás e kettős iker-drámája végsősoron személyiségünkön belül játszódik le. A „zarándoklatot" nem maga a szokás, hanem a nap-nap utáni szükség vezérli. Az ember az élményeket és tapasztalatokat asszimiláló lény, de ezen túl a teremtés, kezdeményezés „éhsége” a mindennapi „életveszély" közelébe sodorja. „Ügy látszik, a menekülés vágyát is hordozzuk, mint a gondolkodásra való hajlamot, s mintha ismereteinkkel együtt gyarapodna bennünk" — mondja Fukazava. Ám be vagyunk a Hét Toronyba zárva, és ha Kósáék balladájának pentatóniájára hangolódunk, már sohasem menekülhetünk a feltett kérdések elől. S. A. Nagyszerű kezdeményezés Hangverseny, munkásuknak ünnepi hangversenyt rendeztek szerdán este a Liszt-terem- ben^ Pécs felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. A koncert mintegy másfél száz főnyi hallgatósága nagy szeretettel és odaadással fogadta a kitűnő műsort, amely több szempontból is szót érdemel. A hangversenyt a szereplő művészek a munkáskultúra segítésére ajánlották fel. A nézőtéren munkásemberek ültek, öt szakszervezet, illetve szakma üzemi, vállalati szocialista brigádjainak a tagjai. Jó részük talán először találkozott a hangversenyszerű élő muzsikával. Elsősorban azok jöttek el, akik a felszabadulási vetélkedőre készülnek. (Ezek fordulói a most következő hetekben zajlanak Pécsett.) Aki csak hallgatóként ült a nézőtéren, annak is élményt adott ez az est. Műsorösszeállítása a XX. század zenéjéből igyekezett képet rajzolni. Megtisztelve a közönséget azzal is, hogy szereplő művészei nem a „könnyebb ellenállás” oldaláról közelítettek a nézőtéren ülő munkáshallgatósághoz, hanem — fokozatosan — a kamaramuzsikálás olyan gyöngyszemeit pergették eléjük, mint például Kodály zongorakíséretes nápdalfeldolgozősai, a dalirodalom kevésbé könnyen „emészthető” remekei. Mindenből egy keveset alapon hallottunk itt négy fúvóshangszerre írt művet és fúvósötöst Farkas Ferenctől, a .Mecsek Fúvósötös szép, árnyalt megfogalmazásé: ban, és hallottunk a mai ember fülének még eléggé idegenül hangzó legújabb avantgárd muzsikát is, ízelítőül: Papp Lajos Hat bagatelljét Gerő Pál zongoraművész adta elő. A Pécsi ,Neveiak_Háza Kamarakórusa Bárdos- és Kodály-kórusda- rabokat muzsikált, fesztiválkórushoz méltó színvonalon. Németh Alice, a Pécsi Nemzeti Színház tagja Varga Márta zongorakíséretével három Ko- dály-népdalfeldolgozást énekelt (Három út... Mónár Anna, A csitári hegyek alatt) megkapó líraiságot és drámai fényeket egyaránt csillogtató előadásban. Az eset sikerének kulcsa volt Ivasivka Mátyás átgondolt, frappáns és közvetlen, csevegő stílusban sok érdekes információt adó összekötőszövege. Búcsúzóul azt hallottuk, hogy a „viszontlátásra egy hasonló másik hangversenyen". Hadd zárjam ezt a kis beszámolót azzal, ami ebből következik. Koncertet adni munkásoknak — nagyszerű kezdeményezés. Nem is az első Baranyában. örök élményem marad a Mecsek Fúvósötös (SZMT szervezésű) négy év előtti ismeretterjesztő körműsora: állami gazdasági klubokban, mezőgazdasági munkásoknak. Milyen kár, hogy pont ez maradt abba, állítólag éppen erre nem jut pénz , . . Most itt, a városban próbáljuk felkarolni a zenei kultúrát, munkások között. Ne hagyjuk abba! Itt most még nem a hallgatóság száma, tömegei a mérvadóak, hanem a lehetőség, ami adott, ami van. Vigyük el a muzsikát a munkás- szállásokra, a vállalati-üzemi klubokba és hívjunk be 2—3 teljes szocialista brigádot egy- egy alkalmas kis előadóterembe. Rendezzünk munkáskoncerteket is a Csontváry Múzeumban, adjunk minél több lehetőséget találkozni a művészettel, a muzsikával, összehangolva a jóakaratot, az áldozatkészséget és az anyagi rávalókat, mert az is van, nem is kevés!-,,.. . És nem elfelejtve, hogy minden új, haladó gondolat a művészetben mindig is számított a magyar munkásság értő és érző támogatására. Hatvan éve színháztörténetünk nagy forradalmi gondolatát jelentette Hevesi Sándor Thália Társasága. Ibsen darabjainak hazánkban fejkendős-micisap- kás munkások tapsoltak először lelkesedve, és „bár a polgárság érezte volna meg olyan érzékenyen az új stílus lényegét, mint ők ... " — hallottuk a minap egy tv-adásban. Ám Hevesi azt is tudta, hogy kiket hívjon és honnan. Hevesi szervezni is tudott. Tőle ma is tanulhatunk. Wallinger Endre Jegyzetek két napról Évek óta hagyomány, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékei műsorral mutatkoznak be a televízióban. Korábban rendszerint vegyes műsorokat láttunk, s egy-egy tanár növendékei „adtak számot" felkészültségükről. Most, szerdán Főiskolások Csehovot játszanak . . . címmel egységes produkciót, négy novellaadaptációt mutattak be a főiskolások. Tetszett a műsoruk: különösebb bemutatkozó ceremóniák nélkül, frissen, fiatalosan játszottak, jó átlagos színvonalon, Egyik másik növendék beszédmodorán, játékstílusán érezni lehetett ugyan néhány idősebb művész-példakép hatását, ez azonban nem volt zavaró. Csehov jó iskola, s televíziós szempontból is előnyös... ♦ A múlt héten nem láthattuk a Várak, törökök első részét, a most szerdán bemutatott második rész azonban némi csalódást okozott. Az előadás nem elég érdekes, itt-ott kissé vontatott, akadozó, másutt pedig nem ad elég információt a képi anyaghoz. A képi anyagban a sokféleség zavaró, nem tudjuk pontosan, mikor látunk eredeti illusztrációt, és mikor rekonstrukciót. Időnként összevissza szaladgáltak különböző lovasok, de nem lehetett tudni, mivégre. Hiányzott a kommentár. Másutt török korabeli metszeteket, rajzokat lehetett látni — például Mohácsról, Szigetvárról —, de ezekhez is több magyarázatot vártunk volna. Előfordult, hogy a török építészetről szóló magyarázatot a később épült szigetvári falak illusztrálták. örömmel láttuk a pécsi dzsámit, de miközben a magyarázat a dzsámiról szólt, a kép már Idrisz baba türbéjére ugrott, erről viszont már nem lehetett hallani. — Régebbi történelmi ismeretterjesztő filmeknél is megjegyeztük már, hogy a puszta vizuális és zenei hangulati hatásokat ennél a műfajnál szű- kebb térre kellene szorítani, s több gondot kellene fordítani a pontosabb szakszerűségre. Nem kell annyira félteni a nézőt a némi figyelmet igénylő szakszerűbb, hitelesebb filmektől .. . ♦ A történelmi ismeretterjesztésben is legalább olyan szintű szakszerűségre, pontosságra lehetne törekedni, minV amilyent sikerrel valósít meg a maga területén A napsugár nyomában vagy Az öröklődés titkai. Az utóbbinál jegyezzük meg. hogy a sorozat dr. Czeiczel Endrében kitűnő előadóra talált, aki szaktudományos mondandóját nagyszerűen össze tudja kapcsolni más területek, a tudományok, művészetek, de a hétköznapi élet kérdéseivel is. Igaz, hálás a témája is, de ez önmagában kevés lenne. Az előadó fudja, hogy a televízió nézőjét a genetika nem önmagában és önmagáért érdekli, hanem összefüggései, következményei miatt. Emellett attól sem fél, hogy ahol szükséges, ott valóban szakszerű legyen, s némi figyelmet igényeljen a nézőtől. Továbbra is jó ez a sorozat... ♦ Figyelmet érdemel a Gyökeret eresztve... c„ ugyancsak több részes riportfilm, amelynek csütörtöki második adásában egy fiatal tanár közösségbe illeszkedésének gondjairól kaphattunk elgondolkodtató, tanulságos képet. Legjobban az tetszett a filmben, hogy nemcsak szóval, hanem képpel és képszerkesztéssel is tud érvelni, kifejezni, magyarázni. Érdemes rá odafigyelni . . . Sz. E. m HÉTVÉGE LU }o nop ez a halálra
