Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-03 / 302. szám
LOVÁSZ PAL Az Űr aranytömbjén Ég rózsáin fénypillnngók hintáznak, sár szürkül lent a virágkelyheken; kit fölfelé kemény gerendák zárnak, a völgyi lét annak vak, színtelen. Mélységbe ás le a tűzszomjas lélek, hiszi: céljához arra visz az út, a sötétség fekete kőzetének áttört alján a napfényre kijut ... Sugárparipán fölbukkant a gyermek álomvértben, fején virágsisak, megáll győztesként az Ür aranytömbjén, s szétröppentve a négy gyémántnyilat, nézdel, kacag: lyukas gömbjét a Földnek már táncoltatja odalent az örvény GARAI GABOR Katonasorban Katona voltam, s nem is háborúban, — mégis elszállt tőlem a félelem ... Izzott a csönd, úgy tetszett, szinte robban, és csak magányom virrasztott velem. S egyedül mentem holdas temetőn át: egymást fenték az árnyak élesen; kutyák hörögtek, nyögtek a nehéz fák, — csak mentem, s meg se .rebbent a szemem. Nem voltam bátor, s nem kellett tetetnem a hőst, — csak úgy éreztem, sérthetetlen lettem: velem jár földem igaza; s egymagámban is megsokszorozódtam: bőrömbe bújt — kit csillagomon hordtam — halhatatlan teremtöm, a haza. 3ARDOSI NEMETH JANOS Gyümölcsöstál Rippl-Rónai se festette szebben, ahogy a szilva-kék tálban a sok gyümölcs ragyog, alma, körte és nagy barackhegyek közt néhány zöld levél, feveses, kásás jó-ízek zenélnek, húznak, hogy hajolj, hajolj föléjük és a méz, a méz szagában mámoros, szerelmes vággyal szedd ki mind, és költsd el boldog lakomád az illatos és tikkadt nyár asztali örömeibőL A Ságvári Endre Művelődési Ház galériájában rendezték meg Kőhegyi Gyula budapesti festőművész kiállítását. A tegnap zárult kiállítás anyagából mutatjuk be egyik alkotását. E z még nem az igazi ősz, mert a hűvös-nyúlós esők csak október közepén kezdődnek, de nem is nyár többé, bármilyen melegen süt is a nap de- lente; az ember csak gyönyörködik a vízben, de nem kívánkozik bele. Kivéve a skandináv és a német nyaralókat. Borzongva nézem őket, szél csapkodja a vitorlát, a csónakot, a mólót, s ahogy a parti köveken szétporfik, érzem, nem volna barátságos mulatság bele- pottyanni. ök azonban megszokták hazájuk hűs tengereit, s mint valami meleg vizű forrásban, úszkálnak a Balatonban. A szép hervadás mindenütt. Néhány gazdátlan vitorlás himbálódzik a kikötők mentén a köny- nyű szélben; belépek az egyikbe. Elhagyott nyári holmik zörögnek- gurulnak a padlón: konzervnyitó kés, petyhüdt gumimatrac, száraz kenyérdarabka, üres napolajos üveg, s egy pompás hajcsat, valami nagy kontyot szoríthatott. Elmúltak a nyári lázak, s a hajcsat most értelmetlenül ugrándozik a szélrázta vitorlásban. Hideg már a tóparti alkonyat, a hegy eltakarja a bágyadozó napot. Messziről még látszik ugyan, amint fürdenek a fényben a Badacsony vörös ba- zaltorqonái, de a látJóéjt, Balatoni vány csak percekig tart, győz a homály, a déli oldal lassan teljes sötétségbe borul. Az esti szélcsendben fekete ragyogás a víztükör, didereg a partmenti nádas. Nemsokára utoljára fut ki a kikötőből a Csobánc, megváltozik a menetrend, késő őszig csak kis hajó jár naponta Fonyódra, aztán elmúlik az is. Az őbrahámhegyi tsz-borozóban révete- gen ül egy pesti költő ismerős, alighanem az őszről ír érzékeny versikét, de titokzatosan eltakarja ,a papírt, és csak sejtetni engedi, hogy a költemény alighanem még a karácsony előtt megtekinthető lesz valamelyik folyóiratban, nyilvánvalóan annak ékeként. Kisvártatva ugyanitt feltűnik az a svéd hölgy, aki menyasz- szonyféléje lett egy lengyel fiúnak, a fiú azonban Tördemicen borzalmasan berúgott — örömében? bánatában? —, éjszakai csónakozáskor beleesett a Balatonba, s szégyenében búcsú nélkül elutazott. Ennek már három hete, most nagy a kavarodás — mindezt a helybéli ismerősök mesélik —, mert a hölgy férjjel érkezett, aki — a szerelem kibontakozását látva ugyancsak elutazott, és most se férj, se lengyel. Még jó, hogy egy magyar fiatalembert látok a kétszeresen elárvult fiatalasszonnyal; az élet megy tovább, mint a férfiak. Az emberek mindenféle bolondságot megjegyeznek maguknak, ahelyett, hogy a dolgukkal törődnének. Hagyjuk is a pletykák színterét és induljunk tovább, Füred felé, végig az északi parton. Ilyenkor legszebb a tihanyi park, fényes gesztenyék puffannak a vastagodó avarra, bokáig gázolunk a lehullott levelekben, hűvöset lehelnek a fák, s olyan mélységes-mély a csend, hogy szinte félünk megszólalni, hátha sebet üt a hang a varázslatos estén. Megvakult a Lepke — az autóstrand átalakított, valaha kerek büféje — becsukta ablakait, nemsokára fatáblákat szegeznek a sütögetők bódéira is; sehol egy lélek a néma nyárfasoron. Füreden, a Barícska Csárdában, ahol ecet ég a lámpában, emelkedett a hangulat, méla magyar nótát húznak német fülekbe, bús hívogatás- sal telik meg a csárda körül a szeptemberi éjszaka: „Kertetek aljába mégegyszer gyere le...“ Csopakon szüret van, a kivilágított présházakban hordókat mosnak. Fent a hegyháton daliás, de már éteme- dett barátom — egyébként tanár az egyik környező városkában, bevallja, — hogy nem vén legény még az öreg legény, mert néhány hete többórás szerelmi vallomást tett úszva, a Balaton közepén, egy kedves asz- szonynak. — S milyen emlék maradt? — Máig tart, sőt félek, ezután bontakozik csak ki igazán. A reuma. Valami ropog a lábunk alatt, lehajolunk: érett dió. Nagy szemek a félig kinyílott zöld héjban. E z már az ősz, az igazi. , Még egy-két hét, es végük lesz a szép fényes nappaloknak és a mélytüzű délutánoknak. Efmennek az utolsó nyaralók, elúsznak az utolsó ' hajók, kihunynak a reflektorok, amelyek esti órákon megvilágították a tihanyi templom kettős tornyát, s ettől olyan volt mesz- sziről, mintha valami mesebeli várkastély lebegne a víz fölött. Leszerelik az utolsó vitorlákat, a nyitva felejtett fakó vállalati napernyőket a poros teraszokról elfújja a szél; bezárják a villák kapuit Jóéjt, Balaton. Tamás István Fantasztikus történet A lánynak gyönyörű, bronzvörös haja volt, és nagy, zöldeskék macskaszeme. A húszévesek derűs mosolya ragyogott az arcán, amikor leült és felesleges erőteszitéssel igyekezett térdére húzni harminc centinél nem hosszabb miniszoknyáját. — Miért jött el az előző munkahelyéről? - kérdezte barátságosan Szlatona, az igazgató, negyven év körüli, őszülő halán- tékú, rokonszenves férfi. — ló hely volt, csak távol esett a lakásomtól. Itt lakom a szomszéd utcában. Ez az iroda ideális lenne részemre. — Nézze, kislány, maga jól gépel. A gyorsírással sem áll hadilábon. Kellemes, megnyerő modora van. Azt hiszem, remek titkárnő lesz. — Köszönöm szépen. Boldog vagyok, hogy ön mellett dolgozhatom majd! — Várjunk egy kicsit. Mondja meg őszintén, visszautasítana, ha később egy kicsit udvarolnék magának? — őszinteséget kért, hót őszintén válaszolok: örülnék neki. Az Igazgató[ kartárs a zsá- nerem. — A mindenségitI Maga jő munkaerő. Gyors- és gépiró- hiány van. Nem szorul rá arra, hogy a főnöke udvarlását is elfogadja. — Felnőtt ember vagyok. Magánügyeimben én döntök. — Nem titkolhatom tovább, hogy tetszik nekem. Szép és fiatal. Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy megcsókolhatnám, és talán nem is tiltakozna. De értse meg, nekem feleségem van és két gyermekem. A lágy egy kicsit sápadtan nézett maga elé, és halkan azt suttogta: — Akkor maradjon közöttünk a hivatalos főnök-beosztott kapcsolat .., — Ez nem megoldás. Gyenge vagyok, és tudom, hogy a szépségének nem tudnék soká ellenállni. Sajnos, el kell válnunk. Nem találkozhatunk többéi — mondotta szomorúan, lehajtott lejjel Szlatona, és kezet nyújtott a lánynak, aki ielsóhajtott: — Igazán sajnálom. Most kereshetek magamnak egy másik állást. Rosszkedvűen indult az ajtó feig. — Hová megy? - kérdezte csodálkozva Szlatona. — Amint mondottam, maga mellett nem tudnék ellenállni a kísértésnek. De ezért nem kerülhet hátrányos helyzetbe. Ez igazságtalanság lenne. Es mivel ez a munkahely magának megfelel, hétfőn belép. En pedig még ma lemondok az igazgatói állásomról, és áthelyeztetem magam egy másik vállalathoz! Galambos Szilveszter Műhelyek, alkotók Beszélgetés Sík Ferenccel Sík Ferenc főrendezői szobája valahol a Kossuth utca és a Perczel utca síkja között lebeg, magassága vagy mélysége tel-, jesen viszonylagos, attól függ, honnan próbáljuk megközelíteni. Aki nem eléggé ismerős o „színfalak mögött’', a színház- épület hátsó fertályának labirintusában, az mindenképpen nehezen találja meg. A szoba barátságosan, mondhatni otthonosan rendetlen, érkezésemkor — szombaton reggel — talán átlagon felül szétzilált..., vagy átlagon alul, ki tudja, lám, ez is mennyire bizonytalan. Egyik falon a most bemutatott lllyés-dráma jeleneteinek hatalmasra nagyított fotói lógnak. Az íróasztalon emberfejnyi dísztök trónol, rajta színes felirat. Az íróasztal felett rajzszöggel feltűzve Rábai Miklós gyász- jelentése. Jobbra egész falnyi könyvespolc. Az ajtó melletti fogason vállfára akasztva fehér ing leng. A jókora heverő előtt lyukas szőnyegdarab. Sik Ferenc alighanem azt hiszi, magyarázatra szorul a tarkaság, mert amint leülünk, lendületes szövegbe kezd: — Kérlek szépen, rettenetes gyengén megy itt a takarítás. Egyrészt kevesen vannak, másrészt pedig nehéz megszervezni, mert nálunk nem úqy van, mint a hivatalokban, ahol állandó munkarendhez lehet igazodni. Itt agyszer a műszak kezd hajnalban, az öltözők pedig éjszaka végeznek, aztán megfordul, a balett kezd korábbon, a próza későbben, szóval minden nap másféle menetrend szerint kell a szobákat sorra- venni. Világos emellett, hogy oz effektiv munkahelyiségek élveznek elsőbbséget. Arra tehát, hogy itt takarítsanak, nagyon ritkán kerül sor... Sík Ferencből, korán reggel, hatalmas energia, szavaiból teljes meggyőződés és a meggyőzés szenvedélye sugárzik. A takarítás témához nehéz hozzászólni, a szobán már-már átrepül oz angyal, amikor mokkaillatú hölgy jő balról, két fals- taffi adag feketével. Sík Ferenc varázskörén belül nyilvánvalóan még a kávéfőzők is előadásban gondolkodnak; ha most a színpad mélyén Ölnénk, a nézőtér utolsó sorából is tisztán lehetne látni, hogy kávézunk ... * Az íróasztal főié rajzszöge- zett gyászjelentés egyre Inkább nyugtalanít: — Rábai Miklós tanárod volt? — Igen, először még szülővárosom, Békéscsaba gimnáziumában. 1945-ben, Szegedről jött oda. Vegytant és természetrajzot tanított — És később? — 49-ben, az érettségim után ő a Testnevelési Főiskolára került, mert ott néptánc tanszéket szerveztek, én pedig először a Műegyetemre jártam. — Műegyetemre? Ügy tudóm... — Először a Műegyetemre jelentkeztem, fel is vettek, kultúrmérnöknek. Hídépítő szerettem volna lenni. Az első félév után aztán „átirányítottak”; akkor még volt ilyen ... Behívattak és azt mondták: „Hát. rendkívül tehetséges, Sík elvtárs... — jogásznak, vagy bölcsésznek.” Ez tudod mit jelent o Műegyetemen. A „tehetséges, jogásznak” úgy hangzott az ő szájukból: Ezt a pancsert!... Sík Ferenc olyan meggyőző hitelességgel nevet, sőt szinte hahotázik, hogy az embernek kedve volna jelentkezni hídépítőnek. — Átmentem hát bölcsésznek, előbb latin—angol szakra, akkor onnan átküldték latin—magyar szcAra, aztán gondoltam, elmegyek magyar—franciára. -Végül kikötöttem a magyar-történe- lerfinél. — Azt végig is csináltad? — Végig. Illegálisan. Ugyanis 49-ben kerültem oda, 50-ben pedig megalakult az Állami Népi Együttes. Előtte volt a MEFESZ központi együttese, ahol egy évig táncoltunk. Az Állami Népi Együttesnek Rábai lett a vezetője, amint megalakult, azonnal odavitt, az asszisztense és a helyettese voltam. Közben orvul és titokban ..., nem titokban, de orvul végeztem a bölcsészetet, mert hiszen órákra nem tudtam járni. Reggeltől késő estig táncoltunk ,.. — Rábai Miklóssal még szorosabbá vált a kapcsolatod ... — Sokat voltunk együtt, és nagyon szerettem Miklóst. Tíz év volt köztünk, ő 24, én 14 éves voltam, amikor találkoztunk, s 1945 márciusától 1957 karácsonyáig szinte állandóan mellette éltem. A Színművészeti Főiskola rendezői szakát utána végeztem el. — Még az együttes második évében megnősültem; a feleségem most is ott szólótáncosnő ... Néha több hónapos turnékra utaztunk, Franciaországba, Olaszországba. És akkor soha nem együtt laktunk, hanem a feleségem Miklós feleségével, én Miklóssal. (Nevet, sőt hahotázik.) Ha itthon voltunk, rengeteget mentünk együtt néprajzi gyűjtőutak- ra. Fogtuk magunkat, el a Ba- konyba, jártuk a falukat... Egy-egy hónapra eltűntünk ... — Baranyát mennyire ismered? — Főképp a busójárás kapcsán, amit megismertem. Egy szakember, vagy egy néprajzos szemével talán felületesen, de azt hiszem ... elég sokat... Hogy ez mennyire alapos..., nem tudom. — De most, éppen az lllyés- dráma rendezésekor, bizonyára qyümölcsözteted néprajzi ismeretedet ... — Hát persze. Az lllyés-da rabnál különösen, de ha a színház egész idei programját nézzük, akkor világosan kitűnik az a szántszándékos törekvés, hogy a magyar népművészet, a folk* lór, a néphagyomány... A darabok is olyanok, hogy... — ... nem kell erőltetni. — Úgy van. Nem kell erőltetni. De ez tudatos meggondolás. A darabok színpadra állítása is nagyon sokat felhasznál a népművészetből . .. Peter Brook elment Afrikába, az ősi törzsek rítusait, szertartás-elemeit gyűjteni, tanulmányozni ... Grotows- ki, ez a szerintem zseniális színházi „nagyvad” Indiába utazott, az ottani rítusok és szakrális szertartások felderítésére ... Nekünk erre nincs lehetőségünk. Mi az ősi, pogány magyar rítusokhoz, meg a pogány rítusokkal „fertőzött" régi keresztény rítusokhoz tudunk visszanyúlni, és próbáljuk megteremteni, vagy újrateremteni a színház igazi közösségi szertartásait, közösségi alapjait. — A Dupla, vagy semmi... 10. jelenetében különösen megtagadja a nézőt, ahogy megrendezted János és Eszter hűség-esküjét. Honnan vetted azt a kenyér- és bor-motívumot? Néztem a szöveget, szerzői utasítást erre nem ad Illyés. — Kérlek szépen, éppen arról beszélünk. Olyasféle esküformát szerettünk volna keresni, aminek a tisztasága és szentsége, a megbonthatatlansága formailag is egyértelmű a néző számára. Az, hogy szívére teszi a kezét és esküszik, az ma már semmi, szokványos... — Inkább romantikus kellék... — Igen. És próbáltunk valamit keresni, ami ezeknek az embereknek az életében ..., hogy mire esküszik egy ilyen természeti közegben élő ember, amit aztán nem szeghet meg... Hosszú ideig spekuláltunk, és mindenféle sámán-hitre utaló formák között kutatgattunk ... Nagyon szépeket is találtunk, de azok a néző számára nem mondanak semmit, mert nincs meg a közös élményalap. Tehát szinte kénytelenek voltunk reálisan rásejleni a keresztény mitológia bizonyos szertartásaira, azt, amennyire lehetett, profán!- zálni és belső tartalmának emberségét és tisztaságát valahogy példázni. Gondoltuk, hogy mivel itt olyan rettenetesen nehéz küzdelem folyik a kenyérért, talán a kenyérre és az italra való esküvés lehet a néző számára is érzékelhető megoldás ... — Folyton többes számban beszélsz a rendezői munkádról: kerestétek a megoldást, spekuláltatok, arra gondoltatok... Kik a munkatársaid ilyenkor? — Elsősorban a színészekre gondolok, és nagyon ... én nagyon hiszek abban - ezt is a