Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-14 / 312. szám

felszabadulási Kupa Csatát nyertek a pécsi úsz-ók Tíz helyett 62 olimpiai pont Pécsi MSC—Komló 1:0 (0:0) jő szereplés az országos bajnokságokon Már a jövő évre készülnek Evek óta vitatéma Pécsett az úszósport helyzete. Érdemes-e erőltetni a versenysportot, vagy menjen fürödni a strandra aki okar, a stopperórákat meg szögre akasztani — ez volt a kérdés. A legcsattanósabb vá­laszt maguk az úszók adták a kételkedőknek. 1974-ben a Pécsi Sportiskola és a PMSC versenyzői ragyogóan szerepel­tek: a betervezett 10 olimpiai pont helyett 62 került a tarso­lyukba. Keményen megdolgoztak a sikerért. Hetente 10—12 edzés van — naponta reggel és este — a versenyzők napi -úszas- adagja eléri a 12 km-t Java­részt nagyon fiatalok, 10—16 évesek. A POTE 25 méteres fe­dettuszodája volt az otthonuk. A kis medencében egymás he- gyén-hátán úszva kellett meg­szerezniük az állóképességet, a gyorsaságot és a technikát. Az edzők azonban sikeresen oldot­ták meg ezt a nagyon nehéz feladatot. A pécsiek már télen a sereg­szemléken jól szerepeltek, jú­liusban pedig nagy sorozatuk kezdődött. Az országos gyer­mekbajnokságon 9 sportiskolás került a döntőbe, Jelics egy­maga 7 számban, pedig ő meg delfin korú, 2 évvel fiatalabb társainál. A serdülő bajnoksá­gon a mellúszó Várkonyi két bajnokságot nyert, rajta kívül a lány vegyesváltó, Bódis és Dombi (kétszer) állhatott fel a dobogóra. Várkonyi 3. és 4. helyet szerzett az idősebbek kö­zött a junior bajnokságon. Az ifjúsági bajnokságon betegség hátráltatta, akárcsak Dombt, de így is hét döntőben úszhat­tak a pécsiek. A kicsik erejéből két országos delfin csúcsra is futotta. A Jelics, Gyimesi, Pesti, Kelbert összeállítású 4x100-as gyors és vegyesváltó a KSI-s Széchy-tanítványok nevét töröl­te le a csúcslistáról. A „nagy­fiúk": Hardi, Turonyi és Síá- musz is rendre jól úsztak a ver­senyeken. Végül az országos ranglista 10. helyén végeztek a pécsiek, megelőzve az ország egyetlen 50 m-es fedettuszodá­jával rendelkező kecskemétie­ket, vidékről csupán Eger és Tatabánya került eléjük. A szak­osztály júliusban jól sikerült nemzetközi versenyt rendezett Pécsett A válogatók is felfigyeltek a sportiskolásokra. Jelics Olasz­országban járt a gyermek vá­logatottal, Zágrábban egy nem­zetközi korosztályos versenyen 7 aranyérmet szerzett Bódis és Várkonyi Gyulán a Magyaror­szág—NDK—Szovjetunió hár­mas utánpótlás viadalon ver­senyzett. Utóbbi Kijevben is szerepelt az IBV-n. Már a jövő évre készülnek. Remélhetőleg hamarosan bir­tokba vehetik a sátortetős uszo­dát, a Tanárképző Főiskola me­dencéjének vízforgatóját is sze­Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megy«! Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Eme Főszerkesztő-helyettesek: Bő:ing József és Békés Sándoe Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11 sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihálv u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054 reíik, a Karikás Frigyes úti tan­medencében pedig folyik az iskolai úszásoktatás. Szükség van jobb körülményekre, mert a tehetségek további sorsa et­től függhet Az edzőgárda is erősödik dr. Mátrai Árpád és Hunyady Erika bekapcsolódá­sával. Hosszú idő óta most lesz az első olyan béka-seregszemle, ahol nem indul pécsi úszó — mert nincs kit indítani. Ez rávi­lágít az utánpótlás hiányossá­gaira. Megfontolandó lenne — jó! bevált fővárosi példát kö­vetve — a tanmedencében az egyesületi úszóiskola létrehozá­sa. Végezetül hadd soroljunk fel egy névsort. Az olimpiai pont­szerző versenyzők és vezetőik neveit: Dombi, Várkonyi, Jelics, Bódis, Horváth K., Szarnék, Fi- liszár, Gyimesi, Szirmai, Pesti, Papp M., Palánki, Jovi és Ro- goncsa. Az edzők: dr. Vlasko- vits József és Gaál Csobáné. A szakosztály ügyeit dr. Ar.tos Árpád, Abay-Nemes László, Novak Géza és Novak György intézik nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel. Belénessy Csaba ökölvívás Országos vidéki serdülő bajnokság Pécsett Péntektől vasárnapig a PVSK tornacsarnokban kerül meg­rendezésre az 1974. évi országos vidéki serdülő ökölvívó baj­nokság. Eddig a rendezőkhöz 33 egyesület 156 versenyzőjé­nek nevezése érkezett. A bajnokságot két korcsoportban ren­dezik és a selejtezőket két lingben bonyolítják le. A vidék leg­ismertebb egyesületei már elküldték nevezésüket, igy láthatja a pécsi közönség a Zalka SE, Kaposvár, Tatabánya, Salgó­tarján, Debrecen és a PVSK utánpótlását A Szovjet Labdarúgó Szövetség nyilatkozata Számos külföldi ország sajtó­jában jelentések láttak napvi­lágot arról, hogy a Szovjetunió és Chile Labdarúgó Szövetsége között állítólag megállapodás jött létre válogatottjaiknak 1975 júliusáig, semleges pályán (Spa­nyolországban) sorrakerülő ta­lálkozójáról. A Szovjet Labdarúgó Szövet­ség ezzel kapcsolatban nyilat­kozatot közölt, miszerint ebben az ügyben a Chilei Labdarúgó Szövetséggel semmiféle tárgya­lást nem folytattak. A X, labdarúgó világbajnok­ság rendezőbizottságának dön­tése egy ilyen mérkőzésnek az elmúlt világbajnokság keretein kívüli megtartásáról, nélkülözi a logikát, s a Szovjet Labda­rúgó Szövetség jogosulatlannak tekinti. A nyilatkozat értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy a FIFA elfogadta a rendező bizottság javaslatát, egy év késéssel, a mérkőzés semleges pályán való lejátszásáról, nem pedig a vi­lágbajnokság selejtező mérkő­zései idején, amikor ezt a Szov­jet Labdarúgó Szövetség és a világ egész haladó sportközvé­leménye követelte. Ilyen körülmények között a szovjet csapat npm fog részt- venni ilyen mérkőzésen. Az a benyomás keletkezik — állapítja meg végezetül a Szovjet Labdarúgó Szövetség nyilatkozata, — hogy a FIFA egyes vezetői, akik szavakban a „politikamentes sport” mel­lett kötelezik el magukat, külön­féle ürügyekkel, köztük Chile pénzügyi igényeinek kielégítése ürügyén olyan kétesértékű cé­lok elérésére törekednek, ame­lyeknek sem a sporthoz, sem a józan észhez nincs semmi kö­zük. Közepes színvonalú mérkőzés I Komló, 300 néző. Vezette: Hámori. PMSC: Rapp — Kin­cses, Kocsis, Maurer, Iványi — Dárdai P., Konród — Kardos, Kiss (Bólint, az 57. percben). Juhász, Bencsik (Rótt a szünet­ben). Komló: Buús — Keller, Kovács, Tallósi, Csordás — Steib, Pál, Bányász — Lingl, Kolesánszky (Cs. Kovács, a 61. percben), Hohmonn. A komlói csapat a zobákl bányqszerencsétlenség halott­jainak tiszteletére fekete kar­szalaggal játszott és a mérkő­zés elején egy perces gyász­szünetet tartottak. A hazaiak kezdtek jobban és a 7. percben Kolesánszky lefe­jelt labdáját Pál lőhette 8 mé­terről kapura, Rapp védett. A kék-fehérek fölényben játszot­tak, de támadásaik elakadtok a pécsi 16-osnál. A 25. perc­ben Keller távoli lövését védte Rapp. Négy perccel később Bányász elfutott a balszélen, beadott, Kolesánszky az 5-ösről Rapp kezébe fejelte a labdát A másik oldalon Bencsik ívelt középre, a felugró Kincses elől Buús elütötte a labdát Jobbára a pálya közepén folyt a játék, de változatlanul a Komló kez­deményezett többet. Szünet után a PMSC kezdett jobban, és az 51. percben ve­zetéshez jutottak. (Később ki­derült, ez volt a mérkőzés egyetlen gólja.) Kardos ívelt be szögletet a jobboldalról. Dár­dai P. jól emelkedett ki a me­zőnyből és a balsarokba fejelt (1:0). Két perccel később Koíe- sánszlcy 30 méteren keresztül vezette a labdát, 12 méteres lövése azonban mellé szállt Az ellentámadás után Juhász az 5-ösről lőtt mellé. Valamivel változatosabb lett a játék. Az 58. percben Bálint Kardoshoz továbbított akinek lövését Buús szögletre ütötte. Az utolsó per­cekben ismét a Komló került fölénybe. Előbb Cs. Kovács szöglete után Hohmonn emel­hetett kapura, Kincses a gól­vonalról fejelt szögletre, majd meleg helyzet után Kocsisnak sikerült felszabadítania. A mérkőzés színvonala csak helyenként emelkedett a köze­pes fölé. Az első félidőben a Komló irányította a játékot, de a Pécs kapujához közeledve körülményeskedni kezdtek és így nem okoztak különösebb gondot a vendégcsapat védel­mének. A második félidőben javult a PMSC teljesítménye, így változatosabb lett a mér­*. *! - xí Dárdai P. (félig fakarva) fejese a PMSC számáré a győzelmet jelentette. _ Arató László felvétele kőzés. De nem sokéig Őrülhe­tett a gyérszámú közönség, mert 20 perc eltelte után ismét el­laposodott a játék. A hajrában közel állt a Komló oz egyenlí­téshez. Jók: Rapp, Maurer, Ko­csis, Dárdai P., illetve Keller, Tallósi, Pál, Bányász. Lázár lajot Máza-Szászvár—Jánoshalma 3:0 (0:0), Jánoshalma; 200 né­ző. Vezette: Turcsónyi. A lelke­sebb szászváriak megérdemel­ték a győzelmet Góllővők: Ka­tona, Tóth, Róth. Jók: Bocz, Katona, Tóth, illetve Horváth, Angelí. Középdöntő Budapesten Tizenkettedszer a vízilabda Európa Kupáért A hét végén két csoportban rendezik meg a vízilabda baj­nokcsapatok Európa kupájának középdöntőit, két ágon négy­négy csapat küzd meg a to­vábbjutásért Csoportonként az első és a második helyezett ke­rül be a december 6—8-i né­gyes döntőbe, ahol a torna sor­rendben 12. bajnokát avatják. A vízilabda BEK története 1963-ra nyúlik vissza, ebben az évben rendezték meg először az Európa Kupát, amelynek dön­tője átkerült a következő eszten­dőbe. Igy 1964-ben két bajno­kot is avattak, tavasszal a ju­goszláv Partizán Belgrád győ­zött, ősszel pedig az olasz Pro Recco lett az első. Ettől kezdve éveken át jugoszláv klubok győztek, köztük a Mfadost Zág­ráb három egymást követő év­ben. A Szolnoki Dózsa, az FTC és a BVSC mérsékelten szerepelt ezekben az években. Végre a müncheni olimpia esztendejében megszületett a várva várt ma­gyar siker, a budapesti döntő­ben az OSC győzedelmeskedett Tavaly Moszkvában a magyar bajnokcsapat nem tudta meg­őrizni első helyét, a hazai pálya előnyeit élvező szovjet együttes mögött csak a második helyre futotta erejéből. Az idei BEK budapesti kö- | zópdöntöjében szereplő négy csapat közül tehát három a ko­rábbi győztesek közé tartozik. # CARDIFF, A Nagy-Britanniában vendégszereplő kínai súlyemelő válo­gatót* már két találkozón szerepelt Nagy-Britanniától 5:4 arányú veresé­get szenvedett, Wales válogatottját viszont 5:3 arányban legyőzte, # BARCELONA. A klub megala­kulásának 75. jubileuma alkalmából lejátszott mérkőzésen a Barcelona 3:2 (1:1) arányban győzött a Man­chester City ellen. Gól lövők: Carlos, Cruyff, Marinho Illetve Stuart és Hemson. 0 FIRENZE, Ax olasz utánpótlás válogatott 2:1 (2:0) arányban győzött a Fortuna Düsseldorf nyugatnémet együttes ellen, 0 BRAZÍLIA. Előrehaladott tárgya­lások folynak arról, hogy 1975-től Waldir Pereira, azaz ,,Didi" lesz a brazil labdarúgó válogatott szakve­zetője. 0 VELENCE. A nemzetközi sakkver- seny 4. fordulója után Suttles (kana­dai), Liberson (izraeli), Timman (holland), Szmiszlov (szovjet) és Osztojics (jugoszláv) áll az élen 3— 3 ponttal. Bilek István legutóbb vere­séget szenvedett Szmiszlovtél, beíve­léséről nem érkezett jelentés. /zmház mozi SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Dupla vagy sem­mi (este 7 órakor) Rátkay-bérlet, MOZI Park: Magas szőke férfi felemás ci­pőben (4, 6), Filmklub (8) Petőfi: Macskajáték (5, n8) Kossuth: Jó estét nyár, jó estét sze­relem (10, f3), Mo-no'lóg (6, 8) Fekete Gyémánt: Hét tonna dollár (6). Jószerencsét: Katonazene (5, 7). Rákóczi: Az utolsó völgy (5, 7). Má­jus 1.: Elza kölykei (fő). Boly: Két bal láb az ezredben (7). Harkány: Saint Tropezbe költözünk (7). Komié, Május 1.: A gejzirvölgy titka (4), O vég ház (6, 8), Komló, Zrínyi: Sze­mélyiségcsere (4, 6). Mohács: Az utolsó száguldás (6, 8). Sásd: Sötét Torino (7). Sellye: Francia kapcso­lat (7). Siklós: Santa Vittoria titka (5, 7). Szigetvár: Folytassa, külföldön (8>­Pannónia Bár: Éjféltől Pannonié kok­tél. Nyitva: 22—04 óráig. RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jo reggplt! A Kossuth ra­dio reggeli műsora. Közben: 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjá­rás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Bu­dapest és a vidék kulturális program- iából. 8.22: örökzöld dallamok (ism.). 9.02: A XX. század mítoszai. V. rész: A lázadás útvesztői. 9.27: Srőnyi Olga és Bartha Alfonz énekel. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Barokk muzsika. 11.14: Gondolat: A Rádió irodalmi lapja, 12.00s Péti mu/of krónika. KI nyár ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódia­koktél. 13.58: A pocakos útitárs. 14.20: Az élő népdal, 14.30: Petrovics Emil műveiből. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: A Munkásőrség központi férfi­kara énekeli. 15.23: SztambuJ rózsája. Részletek Fali operettjéből. 15.40: A közoktatás fóruma. 15.59: hallgatóink figyelmébeI 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: MíreiMe Mathíeu és Charles Aznavour énekel, Frank Pour- cell zenekara játszik. 16.30: Cseresz­nyét, vagy kisüstit? 17.00: Hírek. Idő­járás. 17.05: Szerdahelyi János nótái­ból. 17.25: Szívünk alatt. A terhesség. 17.50: Régi hires énekesek műsorából. 18,19: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz perc­ben. 18.58: Hallgatóink figyelmébe I 19.00: Esti Krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdió­ban. 20.35: Dévai Nagy Kamilla és a debreceni Délibáb eqyütíes népdal- felvételeiből. 21.00: Hírek. 21.03: El­csendesedett többség? 21.33: Részle­tek Ziehrer müveiből. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Tánczene Berlinből, Bukarestből, Po­zsonyból és Szófiából. 23.15: A long- jumeau-i postakocsis. Részletek Adam operájából. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Debussy-dalok. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. 8.00: Hírek. Időiárás. 8.05: Kerinqők. 8.15: Maqyar előadó­művészek felvételeiből. 9.00: Hírek. 9.03: Könnyűzene Ránki Györqy szer­zeményeiből. 9.40: Kommunista szom­bat. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek. Idő­járás. 12.00: Zenekari muzsika. Köz­be-.: 1? 00: Hírek. ?d*»árás. 1* O'»— 1*?0: Miskolci stúdiónk íe!~-'+ke‘dk. 13.4*. H^.árás- és vízállásjelentés. 14.00: Ifiúsáai randevú — kettőtől ötig . . . 17.00: Belépés nemcsak tor­nacipőben! 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Csak fiataíoknaki 19.10: Rek­lám. 19.13: Béres János népi kamara- együttese játszik, Gál Károlyné tápió- szekcsői népdalokat énekel. 19.31: Üj könyvbe. 19.34: Emlékezzünk régiek­ről! 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.55: Az Ifjúsági Rá­diószínpad bemutatója. Zord foilyó. 21.23: A rock mesterei. 21.53: Szpir- kin: Tudat és öntudat, 22.03: Sosz- takovics: XI. (1905) szimfónia. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Nótacsokor. 24.00-0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: iskola­rádió. 18.25: Bach összes orgonamű­vei. 19.10: Lajtha László: IX. szimfó­nia. 19.34: Az európai népdalgyűjtés útja. 19.54: Új operalemezeinkből. 20.24: Errol Garner triója játszik. 20.44: Hírek. 20.47: Hongrelvételek — felsőfokon. 22.10: Századunk kamara- -zenéjéből]. 23.00: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek 17.35: Egy hét Siklóson 17.45: Beat-kívánságok 18.10: Ady Endre verseibő! 18.15: 30 év tanúi . , . 18.25: A siklósi szövetkezetek vegyes­kara énekel. Vezényel: Bede Hona 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Nótacsokor 19.00: Szerb-horvót nyelvű műsor Hanglemeztárunk újdonságai — Orvos a mikrofon előtt. Dr. Ha- rasztia Zoltán előadása — Bárác István énekel. Hírek — Lapszemle 19.30: Német nyelvű műsor Hírek — Mezőgazdasági üze­mek Mágocson. Ríportműsor — Hallgatóink kérésére — Zenés műsor 20.00; Műsorzárás1, rádió televízió MAGYAR TV 8.05—9.3©: ískolarádió. 8.05: Magyar irodalom. 9.00; Énekeljünk együttl 9.05: Környezetismeret 9.30: Kuckó 13.35—17.20: Iskolatévé. 13.35: Magyar Irodalom. 14.10: Orosz nyelv. 14.30: Énekeljünk együtt. 14.35: Környezetismeret 15.00: Élő­világ. 15.35: Földrajz. 16.10: Magyar irodalom. 16.40: Irány az egyetemi 17.33: Műsorismertetés 17.35: Hírek 17.40: Tízen Túliak Társasága 18.30: Az öröklés titkol. III. véss 19.05: Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A tavasz 17 pílkmote, VN. séar 21.15: TELESZUBJEKTIV 22.15: Tv-hírad© — i. Z. MOSOR 20.00: Műsorismertetés: 20.01—21.40: Hubay Miklós: Szfwhóx: a cethal hátán. (Dráma két részben) 14 éven felülieknek! Közben: 21.10: Tv-híradó — 2„ JUGOSZLÁV TV 16.30: Magyar nyelvű Tv-napfó. 17.30; Rejtett ablak — adássorozat gyerme­keknek. 18.15: Zenebarátok. 18.35: A 30 betű művelete. 20.00: Dimltrije Tucovic — drámasorozat. 21.00: Fény­szóró. 22.10: Lakójog — dokumentum^ adás. 22.15: Balett, 2. MOSOR 18.15: Kézilabda: Jugoszlávia—Cseh­szlovákia, Dánia—NSZK. 20.00: Kör, 20.45: Zöld jelzés. 20.50: Jugoszláv zenei fórum. 21.20: Huszonnégy óra. 21.35; A 87-es rendőrállomás., P r

Next

/
Thumbnails
Contents