Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-06 / 274. szám
Műhelyek, alkotók Csorba Győző és családja — azt hiszem — örök karácsonyban élhet. Ha kimennek a kertbe, ha munkába, ha iskolába, boltba indulnak, ha látogató vagy vendég érkezik ha táviratot hoz a postás vagy számlát a számlás — valahányszor nyílik vagy zssrul az ajtó, a szemöldökfa fölött me^csöndül egy ökölnyi kis harang. Ügy szól. mint valamikor régen, a szomszéd szobából, amikor vártuk az angyalt... — Francia kolomp — magyarázza a költő, amint a szobájába vezet és helyet kínál. — A kaput nem látjuk a házból, és mindig nyitva tartjuk. Amikor az ajtó sincs zárva, ko- lompszó jelzi az érkezőt... Én nagyon, nagyon szeretem a csöngőket Mindig nagyon szerettem, egész életemben a csöngő-hangot. .. A dolgozó, ahol ülünk, cellának elég tágas, szobának eléq szűk. A falakat, illő módon, tömött könyvespolcok borítják, láthatni még egy szépen járó faliórát s néhány emléktárgyat. A könyvek többsége régi, ám köztük ügyesen lapul egy stereo-le- mezjátszó meg a két hangszórója. A szobából, íróhoz illetlen módon, hiányzik az íróasztal. Elképzelhető helyét is egy hatalmas heverő foglalja el, uralkodó bútordarabként, tele könyvvel, füzettel, itt-ott kódorgó papír-lapokkal. Látszólag rendetlenségben valójában az író jobbra dőlő testéhez, szeme sugarához és keze ügyéhez igazodva. Itt születnek a Csorba-kéziratok ... — jelente valami változási az életformádban, hogy két év óta kevesebb a hivatali kötelezettséged? — Nyilvánvalóan az idő egyrészt, másrészt pedig mozgásom szabadsága és érdeklődésem tetszésem szerinti irányítása nagyon sok előnyt jelentenek, és lehetővé teszik, hogy olyan atmoszférát teremtsek magam körül, amely az alkotás komoly feltétele. Ugyanakkor sokszor lélektanilag, emberileg elég nehéz ezt elviselni, mert ha az ember túl sokat gondolkodik, túl sokat van egyedül, nagyon sok illetlen gondolata is támad ... Mindennel kapcsolatban: az élettel, elmúlással, mindazzal, amire nem tud gondolni, ha naponta benne é| egy hivatal forgatagában .., — Korábban hat-hét év is eltelt, míg egy-egy köteted megjelent. Az utóbbi években mind sűrűbben követik egymást új verses és műfordi- tás-köteteid... — Ha 1968 óta számítom, valóban kétévenként jelennek meg a könyveim, A Lélek és ősz, A lélek évszakai és az Időjáték után most ősszel jön az Anabázis. Egy-egy kötetben általában hatvan vers van, ez évenként harminc verset jelent, ez még nem is egy vers egy hét alatt, tehát most sem lehet mondani, hogy túl bőven termő vagyok ... — Emellett a sok műfordítás. Most jelent meg önálló Mezsirov-köteted, nemrég a Petrarca új kiadása, előtte a Janus-kötetek... S hamarosan át kell adnod a kiadónak válogatott műfordítás-köteted anyagát... — Sokkal többet dolgozhatom, mint korábban... Van körülöttem levegő ... És most látom igazán, mit vesztettem avval a sok-sok évvel, amit szerencsésebbeknek sikerült máshogyan végigélniük. Harmincegy éve vagyok könyvtáros, a hivatali munka nem állított olyan feladatok elé, melyek megoldásához ne lett volna elég gyakorlatom..., hanem az a 8 óra azért csak 8 óra volt... Most óriási dolog, hogy este, amikor hozzáfogok valamihez, tudom, addig csinálom, ameddig akarom, mert másnap akkor kelek, amikor akarok... — Hogyan, milyen módszerrel dolgozol? — Csak a legritkább esetben írtam úgy verset, hogy az mindjárt, amikor leírtam, kész vers volt. Én többnyire lépegetek, először az első lépcsőre, aztán tovább... Tömegével vannak füzeteim néhány soros följegyzésekkel. Ha bárhol vagyok, sétálok, nézelődöm, elmélkedem, az élményeimet, CSORBA GYŐZŐNÉL benyomásaimat, gondolataimat valamilyen formában le kell írnom. Nem kidolgozott strófákban, néha elég egyetlen szó, ami emlékeztet, őriz egy olyan atmoszférát, amibe később visz- sza tudok helyezkedni ahhoz, hogy megformáljam . .. Amikor alkotásra képes állapotba jutok, a kidolgozás különböző fokán levő jegyzeteimből dolgozom . .. Sok följegyzésből persze soha nem lesz semmi... — Az alkotás állapota, amit ihletnek is szoktak nevezni, eszerint inkább küzdelem, mintsem valami révület vagy megszállottság? . .. — Rafinált dolog ez ... Nemrég hallgattam egy beszélgetést az alkotásról a rádióban, s őzt hiszem, Lázár Ervin mondta nagyon okosan, amit én magamon is tapasztaltam. vétele és megfogalmazása ... S ha a mű hatni képes, ha a másik ember az olvasáskor ugyanúgy észreveszi az addig rejtett összefüggést és attól kezdve úgy látja — akkor ez is hozzájárulás az igazság megközelítéséhez, az ember szemléletének tágulásához, végső fokon a világ megismeréséhez . . .A csak széfjén megformált versek előbb-utóbb kihullanak vagy legfeljebb csak düdögő alkalmatosságok lesznek, de nem sokat adnak hozzá az ember belső gazdagodásához .., • Margitka, a költő felesége, melegen illatozó, mindenféle finomságokkal felkent, pirított kifli-sereggel és hűtött italokkal lép a szobába. A seSzokoloi István fotója Amikor az ember ügy érzi, rossz irányba halad, akkor — ahogyan a beatek vagy hippik vagy mik mondják — egyszerűen „lelombozódik”. Érzem, hogy az. úristennek nincs erőm, tudod, még arra sincs szinte erőm, hogy a tollat fogjam... Ha viszont úgy érzem, hogy jó irányba haladok, akkor mint a paripa... — Űjabb műveid között ismét több a prózavers. Az októberi jelenkor számba egész ciklusra valót adtál Észrevételek elmen. Arról meditálsz egyikben: „örülnek-e vajon a fák a szélnek?" A másikban egy tyúkról írsz, a harmadikban az óraketyegésről ... — Ez a sorozat a nyáron készült a Balatonon. Üj verseket nem tudtam írni, de minden este írtam valamit prózában, amikor csönd volt, végiggondoltam a napot és elmélkedtem ... Amit idéztél, az a révfülöpi fák hangját akarta jelezni. És ott volt á szomszédban a tyúk is ..., meg az óraketyegés a szobámban, amikor nagy volt a csönd ... Az nem lényeges, hogy prózavers, és az sem dönt el semmit, hogy tyúkról van szó egy versben vagy akár csak az ablakon mászkáló légyről... Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy noha a szép, tetszetős, dallamos, ritmikus kifejezés sokat számít, fontosabb az, hogy az ember valamit észrevegyen. Tudod, a költészet: észrevétel. A jelenségek, a néha egészen apró, lényegtelennek tűnő jelenségek és mozzanatok közötti új összefüggések észrereg hamarosan szétzilálódik az ital megfogyatkozik, Margitka pedig megnyugodva, mosolyogva térhet vissza munkájához. Nagy az úti készülődés a házban ... — Hányadszor látogatsz Olaszországba? — Harmadszor, De elősrör nyílt ró lehetőség, hogy a nejemmel együtt utazhassunk . . . Felnőttek a lányok . . . Hétfőn indulunk. Két hétre csupán... Az első alkalommal, 1947—48-ban öt hónapot töltöttem kint. Kardos Tibor, a Római Magyar Akadémia igazgatója hívott meg, többünket azzal az ürüggyel, hogy Janus Pannoniust fordítunk. Egyidőben voltunk ott Weöres Sándorral, Takáts Gyulával, Nemes Nagy Ágnessel, Pilinszkyvel, Toldala- gival és Berczeli Anzelm Károllyal. De nem csupán költők; akkor volt kint Fülep Lajos, Lukács György, Ke- rényi Károly, Balázs Béla, Ferenczy Béni, aztán muzsikusok, zeneszerzők ... Jó társaság volt... Janust persze ott nem fordítottunk, hanem utána, itthon ... Az volt az első külföldi utam, és Olaszország, az ottani művészi élmények óriási hatással voltak rám, egész szemléletemre, ízlésemre ... De nem csak múzeumokba jártunk. Az Akadémiától nem messze volt egy kis kocsma, igazi népi hangulattal. A tulajdonosa abruzzói, dudás zenekar működött, s volt egy olyan népi szokás, hogy időnként elkezdtek rigmusolni. Egyik asztalnál elmondott valaki egy verssort, s aztán a másik asztaltól valaki felelt neki... Csorba Győző szeráfi arca fölött karácsonyi csengők lengenek. Nem a képzeletemben hanem valóságosan: a könyvespolc aljára kötött rúdon harangocskák lógnak. Szám szerint tizenkettő. — Ezek a csengők mire szolgálnak? — Hót ez qyűjtemény; ez semmire nem szolgál. De én szeretem, tudod, most vettem a vásárban legutóbb azt a szélsőt. — A kolompot? — Egy már volt, de ez is az (a költő kolompol). Húszért vettem. Azért szeretem, mert idézi a réti alkonyotokat, a legelői alkonyotokat. Figyeld csak, amikor így... (kolompol): „Nincs ott kinn o juhnyáj méla ko- lompjával ...” A puszta télen, emlékszel? (kolompol) Ez a méla kolomp. A gyűjtemény többi darabja is sorra bemutatkozik. — Ez is kicsit kolomp iellegű, kicsit zöngétlen (csenget). Ez egy közönséges házi csengő. Ebben nincs semmi ... (csenget). Ennek nagyon szép hangja van (csenget). Tudod, ilyenkor érti meg az ember a harangöntés tudományát... És ez! Ennek nem volt szíve, $ akkor az unokaöcsém csináltatott egy szívet neki ... Ez meg tisztán mennyei! (csenget) ... Aztán, tudod, van ilyen lehetőség is ... (rázza a rudat, mire az összes csengő és kolomp egyszerre szól). Együtt olyan, mint a vágtató szánkó (rázza). „— Csing-ling-ling — száncse.igő, szónesengő — csing-ling- ling —” — ugye? — Ha rangsorolni lehet az alkotás különböző leltételeit, a leglényegesebb? ... — Nekem? Csönd, csönd, csönd. Egyrészt az kell, hogy csönd legyen, másrészt az kell hogy ne legyenek elintézetlen dolgaim. És ebbe az elintézetlen dologba a legapróbb prózai dolgokat is beszámítom. Tehát ha tudom azt, hogy tizenkettőkor jön a gázszerelő és nekem ott szerepem lesz, akkor énnekem már végem van. Akkor már végem van reggel, de lehet, hogy már előző este végem van ... Nem én állapítom meg először, hogy egy költő csak magából meríthet. Csak magából, ott nincs mese, mert ha én leírom, hogy egy asszony beszélget a szomszédjával, ez is jobban bennem történik, mint egy prózairónál ... — Viszont, amit a költő magából merít közvetve az is a külső valóságból ered... — Természetesen. Pontosan ez ez... 6n véghetetlenül szeretem a valóságot, a nyüzsgést, az életet... nagyon szeretek egyedül járkálni vásárba, a Kossuth Lajos utcába, a Sétatérre, zűrzavarba, tudod, ahol él az élet, teljes lendülettel ... Nagyon nagyon szeretek mindenütt ott lenni... Amikor például tegnap elvoltam az Ágoston téren — nem tudom, jártál-e ott mostanában —, hát az csodálatos. ., Este mindig a kártyacsaták .., láttad talán ... egyrészt padokat és asztalokat csináltak betonból, másrészt pedig ott vannak a szellőzőnyílások... és a tetejükön hat-nyolc helyen kártyáznak az emberek ... asszonyok ülnek ... szóval zajlik az élet, teljes lendülettel . .. Valahol ketten beszélgetnek..., és akkor megállók, nem azért, mert kémkedni akarok, hanem... Én ezt nagyon szeretem, de amikor mindebből írás lesz, akkor én csak úgy tudok dolgozni, hogy még a saját lélegzetem is szeretném visszatartani. .. Mert akkor különös módon az embernek valami belső füle egyszercsak kinyílik, és akkor olyan hangokat hall, amik nincsenek is .., Ezért énnekem a csönd ..., a csönd ... és g tökéletes belső nyugalom .. Szederkényi Ervin Platthy György képei Nagykőrösön a mai magyar képzőmű- ” vészetnek egyre jobbak a pozíciói annak következtében, hogy a művelődés- politika célkitűzései párhuzamosak az alkotók igényével és a társadalom várakozásával. örvendetesen női a vidéki műhelyek súlya, erősödik országos méretű sugárzásuk. Ennek a folyamatnak ékes példája Platthy György nagykőrösi kiállítása. A jeles festő a legújabb év termését mutatja be. Bővült színskálája, gazdagodott műveinek pannóniai forrásanyaga. Művészete derűszimfónia. Nemcsak ábrázolja, hanem felfedezi mindannyiunk részére a valóság hegyekkel, fákkal, felhőkkel özönlő, — szüntelenül megújuló szépségeit, melyben nincs fogyatkozás, tartalékai kimeríthetetle- nek. Platthy György egészséges és termékeny alkat, ösztönös erejét festői értelme, szívós munkabírása, fiatalos lelkesültsége irányítja. Amit hivatással végez évtizedek óta, az a dunántúli táj festői értelmezése. Az impresszionista látásmód és az elvonakoztatott szerkesztés jó irányú együtthatóival minősíti festészetté a tájat egyéni hullámhosszon. A maga útját járja, de úgy, hogy haladási irányát élményeivel és tapasztalataival ellenőrzi. Janus Pannonius mandulafát dicsér, Platthy György dunántúli fák tavaszi újjászületését idézi. Szerves kapcsolat fűzi a Balaton festőihez. De mindez kiindulás Platthy György számára, aki az otthon bensóségét villantja fel sziqligeti töredékeiben, azt a felfedezést, hogy minden domb, felhő, fa „lakásunk", ha kolumbuszi lelkülettel kutatjuk titkait. Ez a gazdag intimitás művészetének lényege, sarkalatos pontja. Hol a szerkezet, hol a színárnyalatok értékei jutnak főszerephez a festői célkitűzés tartalmától függően, alkotásaink mezsgyéje telített törvényszerű epizódokkal, melyek a kiindulási egyenestől úgy térnek el és csak annyira, hogy a tájékozódás mindig biztosítja a visszatérés lehetőségét, mely az újabb erőgyűjtéshez nélkülözhetetlen. Évszakfestő, de figyelme elkerüli a tél kemény fényeit, képzeletét a nyári ragyogás melegsége irányítja. Helyi értékek társulnak az intim látomások egyetemességéhez, a táj rejtett szépségeit láttatja, a dombok azon arculatát, melyek eddig figyelmen kívül maradtak. Festőileg nevezi meg az eddig névtelen szent- györgyhegyi présházat, óbá- nyoi völgyet, Csobáncot — Gyulokeszi felől. Nem elégszik meg a domborzat megörökítésével, a motívumok történését ragadják meg képei. A dunántúli táj enciklo“ pédiója tárul fel Platthy György nagykőrösi tárlatán, a környezet és a festő kettős megújulása. Kiállításának reális sikere művészetének további kibontakozását segíti, azt a termő fejlődést, melyet hamarosan Budapesten szeretnénk üdvözölni, ahol már a közeljövőben számot adhat a pécsi képzőművészeti műhely mind erősebb szellemi izomzatáról. Losonci Miklós Október 6. Társadalmi emléknapjainkon, nemzeti és munkásmozgalmi eseményekről emlékezünk. Ezeknek az alkalmaknak hangulata, színe van: piros léggömbös, zászlós vidámság, tűzijáték, májusta, utcabál. Az öröm, a hála, a felszabadultság keríti hatalmába az ünneplőket. Vannak azonban másfajta emléknapjaink is, amelyek szomorúak és szürkék, amikor elborul az arc, amikor gyűlöl a szív és lehajlik a fej. A mai nap datuma ezek közé tartozik. 125 évvel ezelőtt — 1849. október 6-án — ezen a napon oltotta ki a hiéna-önkény bosszúja a magyar honvédsereg tizenhárom vezető tábornokának életét. Tizennegyediknek végzett — egész Európa közvéleményének döbbenetére — a mindig királyhű Batthyány Lajossal, az első felelős magyar miniszterelnökkel is. A terror nem ért véget az aradi és pesti kivégzésekkel. A história évlapjci, százhúsz — ítélet alapján — kivégzettet említenek. És hol vannak akkor még a névtelenek, a szökés közben, vagy ellenálláskor lemészároltak. Ezrek kerültek a várbörtönök mélyeibe, a hirhedt Kufstein és más, történelmünkből szomorúan ismert helyek, gyilkos kazamatáiba. Kényszerbesorozottak, menekülők, családjuktól szeretteiktől elszakítottak tízezrei teljesítik ki a gyászos képet. A nagy német költő, Heine, aki Európa legjobbjaival együtt végig nagy figyelemmel kísérte népünk harcát, elkeseredetten írta akkoriban, 1849 őszén: „Megdült a szabadság végső reménysége Halálra vérzik^Tmmár Magyarország ..." Eddig a tények, amelyek nemzeti emlékezetünk legszomorúbb napjai közt is Kiemelkedő helyet biztosítanak október 6-ának. Minden olyan társadalmi rendszer, amely magát a haladó nemzeti hagyományok örökösének is tekinti, méltán veszi a jogot arra, hogy a múltat saját igazságainak szemszögéből tekintse, felhasználja ideológiájában, közművelődésében. Az összefoglaló névvel aradinak nevezett vértanúk példája nekünk nem egyszerűen a becsület és hűség példája. Természetesen az is. Ezek a katonák és politikusok végig esküjükhöz és meggyőződésükhöz híven küzdöttek, viselkedtek. Fia végigtekintünk az áldozatok névsorán, történelmi magyar nevek és egyszerű magyar parasztok, polgárok, közkatonák és értelmiségiek neve mellett a nem magyar és nem magyarországi származásúak tömegével találkozhatunk. A tábornokok közül Damjanich, Knézich, Pölten- berg, Lehner, Leiningen- Westerburg és mások; a külföldi segélycsapatok (légiók) kivégzett vezetői — Abancourt, Giron, Woro- nieczki — a valóságos nemzeti, társadalmi haladás mindenkori internacionalizmusát, a korabeli magyar- országi és európai ügyek összetartozását, a társadalmi haladás ügyének a nemzeti-, nemzetiségi korlátokat szétfeszítő jelentőségét mutatják. Ahogy az ellenkező oldalról a császár és a cár szövetsége figyelmeztet a visszahúzó, haladásellenes erők nemzetköziségére is. Október 6. emlékező nemzeti gyásznappá lett. Olyan mementóvá, amelyet azóta s ápol az ébrentar-ró emlékezet és amelynek immár 125 éves története van. Olvan eseményekkel, minta hóborúei'enes híres tüntetés a Pafthvánv ö-ökmé- csesnél. Ezt a megmo-dulásr hazafias és kommunista fiatalok szervezték bizonyítékául annak, hoay rr munkás- mozgalom manóénak érezte a hősök emlékét, a nemzeti fíianetlenség és társadalmi haladás öss-.'fünqé- sének jelképét látta bennük. (KS) G /
