Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-28 / 296. szám

Befejeződött az FKP kongresszusa Párizs Vasárnap véget ért Ivry-ben az FKP XXI. (rendkívüli) kong­resszusa. A záróülésen, ame­lyen Jacques Duclos elnökölt, a delegátusok egyhangúlag jóvá­hagyták Georges Marchais lö- tltkár jelentését, majd pedig a Központi Bizottság által előter­jesztett határozati javaslatot. Roland Leroy, a Politikai Bi­zottság tagja, aki a szövegező bizottság nevében szavazásra terjesztette elő a javaslatot, el­mondotta, hogy azt a pártszer­vezetek rendkívül behatóan megvitatták a kongresszus elő­készítése során s a kongresszus szövegező bizottsága a határo­zat végleges szövegének kiala­kításánál mintegy 15 000 mó­dosító javaslatot vett figyelem­be. A kongresszus által egyhan­gúlag elfogadott határozat mindenekelőtt leszögezi, hogy Franciaországban új helyzet alakult ki s annak döntő vo­nása: megvan a közeli lehető­sége a közös program alapján egyesült baloldal győzelmének. A kormány képtelen megoldani — sót intézkedéseivel egyre sú­lyosbítja — a jelenlegi válsá­got Az FKP politikája azon a meggyőződésen alapul, hogy a szocializmusba való átmenet csak a nemzet többségét felöle­lő demokratikus mozgalom eredménye lehet s e küzdelem minden szakaszában fontosnak tartja, hogy egyre újabb töme­geket nyerjenek meg a szocia­lizmus eszméjének. Közlemény Gromiko—Kissinger találkozójáról Moszkvá'bon közleményt hoz­tak nyilvánosságra Leonyid Brezsnyevnek és Andrej Gromi- kónak október 23—27. között Henry Kissinger amerikai kül­ügyminiszterrel folytatott meg­beszéléseiről. „A felek megelé­gedettséggel állapították meg, hogy a Szovjetunió és az Egye­sült Államok közötti kapcsola­tok tovább fejlődnek, a kapcso­latok szakadatlan javítását cél­zó irányvonalnak megfelelően” ■— hangoztatja a közlemény. A megbeszéléseken nagy fi­gyelmet fordítottak a stratégiai fegyverrendszerek további kor­látozásának problémájára, melynek vizsgálatánál a feleket a jelenleq érvényben lévő, 1972. május 26-án megkötött ideigle­nes megállapodást követő új. hosszúlejáratú megállapodás ki­dolgozásával kapcsolatos köl­csönös elvi egyetértés vezérelte. Hasznos eszmecserét folytattak, s folytatnak a továbbiakban is e megállapodás konkrét részle­teiről. Zárt ajtók mögött A norvég miniszterelnök látogatása Bábolnán % > / \{y-­XT, V . -s \ . n ■ , Trygve Bratteli, a Norvég Ki­rályság miniszterelnöke és fele­sége, valamint kísérete vasár­nap a bábolnai mezőgazdasági kombinátba látogatott. A ven­dégeket elkísérte Huszár Ist­ván miniszterelnök-helyettes, Nagy János külügyminiszter­helyettes és Lugossy Jenő, a Magyar Népköztársaság oslói j nagykövete. A kombinátban dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterhelyettes, dr. Burgert Róbert, a kombinát ve­zérigazgatója fogadta a vendé­geket. Dr. Burgert Róbert tájé­koztatót tartott a kombinát sok­rétű munkájáról, majd látványos lovasbemutató szerepelt a prog­ramban. A norvég miniszterel­nök és kísérete ezután megte­kintette a kombinát több — ló- tenyésztést, a kukoricatermesz­tést és a hintákat bemutató mú­zeumát, — majd a kombinát különböző üzemeit kereste fel. Megnézték a vendégek a gaz­daság hírnevét egykor megala­pozó, világhírű arab ménest és azokat az új nevezetességeket, amelyeknek mai világhírét kö­szönheti a gazdaság. Elsőként a baromritenyészetet keresték fel. Megtekintették a magas fo­kon gépesített kukorica-betaka­rítási munkákat, amelyek fontos részét jelentik a kombinát által kidolgozott cps-rendszer tech­nológiájának. A norvég küldött­ség a délutáni órákban vissza­tért a fővárosba. A hetedik arab csúcskonferencia megnyitása a marokkói Rabatban Folytatódott az arab csúcsértekezlet Rabat Vasárnap délelőtt az arab ál­lamfők és uralkodók a rabati Fjafa palotában zárt ajtók mö­gött folytatták 7. csúcstalálko­zójukat, amelyen az Arab Liga húsz tagállamán és a Paleszti­nái Felhszabadítási Szervezeten kívül jelen van Iszmat Kettani, az ENSZ helyettes főtitkára, William Eteki Mboumoua, az Afrikai Egységszervezet, Hasz- szán Tuhani, az Iszlám Konfe­rencia főtitkára és Idi Amin ugandai elnök is. Az arab csúcsértekezlet ide­jére nagyszabású biztonsági in­tézkedéseket hoztak Rabatban. Október 23—29-ig felfüggesz­tették a polgári légiforgalmat a főváros repülőterén, a gépek ♦ ÜDVÖZLET. A Szíriái Kom­munista Párt megalapításának j 50. évfordulója alkalmából az : SZKP Központi Bizottsága üd- ! vözletet intézett a Szíriái Arab j Köztársaság kommunistáihoz és | haladó demokratáihoz. ♦ HADGYAKORLAT. Tel i Avivban hivatalosan bejelentet- I ték, hogy az izraeli hadsereg í egységei a Golan-fennsík terü­letén és a Jordán folyó völgyé­j ben a légierő, a páncélosok, a tüzérség és a gyalogság támo- I gatásával újabb nagyszabású hadgyakorlatokat kezdtek. Meg- j figyelők felhívják a figyelmet arra a körülményre, hogy a had- I gyakorlatok megkezdése egybe- j esik a rabati arab csúcstalál- i kozó összehívásával. Az ismét ! arról tanúskodik, hogy Izrael : továbbra is a közel-keleti fe- i szültség szítására törekszik. Angliába és vissza a repülőjegy ára: 5100 forint! Árváltozástól függőón ROKONAIHOZ ÉS BARMAIHOZ a British airways, fGplIlJOn vagy a MALÉV járatain! KÉT ÓRA ALATT LONDONBA ÉR ÉS JEGYÉT FORINTBAN VARASOLHATJA KÉRJEN ISMERTETŐT ORSZÁGSZERTE AZ UTAZÁSI ÉS MALÉV IRODÁNKBAN VAGY A BRITISH AIRWAYS BUDAPESTI KÉPVISELETÉNÉL 1052 Budapesti Apáczai Csere János utca 5. Telefon: 189-493 vagy 183-041.. British airways Világszerte gondoskodik Önről! csak Casablancában szállhat­nak le és fel. A Hilton szálló és a Djafa palota környékét is már napokkal előbb lezárták a normális gépkocsiforgalom elől. Mozgósították a főváros egész rendőrségét és vidékről is hoz­tak erősítéseket, úgy hogy Ra­bat főbb útvonalain átlag 50 méterenként állnak fegyveres rendőrök és katonák. Párizs Rabatból érkező hírek szerint Hasszán marokkói király beje­lentette, hogy öt arab ország vezetőinek élete ellen szőtt ösz- szeesküvést lepleztek le. Az ösz- szeesküvés szervezői azt tervez­ték, hogy terrorista céljukat az arab államfők Rabatban folyó csúcsértekezletének ideje alatt valósítják meg. FURCSA JACHT-PARBAJ Onasszisz közzétette végren­deletét) amelynek értelmében testét halála után a 75 méter hosszú és csodálatos képgyűjte­ménnyel rendelkező Christina jacht közelében kell a tenger­be dobni. Ezután — rendelke­zett a hajómágnás — a jachtot levegőbe kell röpíteni. Amint a hír riválisa, Niarkhosz fűiébe jutott, ellentámadásba lendült. Miután nem akart lemaradni versenytársa mögött, úgy ren­delkezett, hogy halála után testét az Atfantison keM elhe­lyezni (a 120 méter hosszú, tö­mör arany vízcsapokkal felsze­relt jachton többek között van egy brilliánsokkal beszórt ssád Buddha szobor). A fényűző jachtot ezután Niarkhosz holt­testével együtt el kell süllyesz­teni. 4- IZGATÁS. Lourenco Mar- ques-ban, Mozambik fővárosá­ban a rendőri alakulatok és a mozambiki felszabadítási front (Frelimo) katonái vasárnapra virradó éjszaka 350 személyt őrizetbe vettek. Az a vád elle­nük, hogy szélsőjobboldali iz­gatást folytattak és különböző törvényszegéseket követtek el. j Megfigyelők szerint a letartóz­tatások kapcsolatban vannak a Mozambik fővárosában a hét elején kirobbant zavargásokkal. ♦ Mesterlövészek a börtön körül Egy teljes család: nagyapa, nagyanya, szülők és három gyermek van a 24 túsz között, akiket szombat este fél nyolc óta tart fogva négy fellázadt rab a Hága melletti Scheve- ningen börtönben. A-négy rab közül kettő holland, egy algé­riai születésű francia, egy pe­dig palesztin nemzetiségű. A palesztin Ahmed Nuri-t ez év márciusában ötévi börtönre ítél­ték, mert eltérített és felgyúj­tott egy angol repülőgépet. A rabok azt használták ki, hogy a börtön kápolnájában szombat este — rég kialakult szokás szerint — eqy egyházi kórus szerepelt. A felfegyverzett lázadók két őrt és a kórus tag­jait ejtették foglyul. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit követelnek, mivel a rendőrség csak keyés információt közöl, de egyes értesülések szerint repü­lőgépet kérnek, amellyel elhagy­hatják az országot. Ugyancsak követelik, hogy a palesztin gép­rabló társát, aki jelenleq egy másik holland börtön kórházá­ban van, velük együtt bocsássák szabadon. A scheveningenl börtön épü­letét mesterlövészek vették kö­rül. A rendőrség elzárta a bör­tön közvetlen környékét a kíván­csiak elől. Közlemény a Norvég Királyság miniszter­elnökének Magyarországi hivatalos látogatásáról Fock Jenőnek, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására Trygve Bratteli, a Norvég Királyság mi­niszterelnöke 1974. október 24— 28. között hivatalos látogatást tett Magyarországon, Bratteli miniszterelnököt fo­gadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. A látogatás során a két miniszterelnök megbeszéléseket folytatott a magyar—norvég kapcsolatokról és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Trygve Bratteli és kísérete megismerkedett a magyar fővá­rossal, ellátogatott a Székesfe­hérvári Könnyűfémműbe és a Bábolnai Állami Gzadasógba. Megbeszéléseik során a kor­mányfők megelégedéssel álla­pították meq, hogy a Magyar Népköztársaság és a Norvég Ki- rálysáq kapcsolatai eredménye­sen fejlődnek, jól szolgálják a két orszáq érdekeit és hozzájá­rulnak a nemzetközi enyhülés és együttműködés megszilárdí­tásához. Szükségesnek tartják a meglévő lehetőségek jobb ki­használását, országaik együtt­működésének szélesítését a köl­csönös érdeklődésre számottar- tó területeken. Mindkét fél erő­feszítéseket tesz a gazdasági és az ipari együttműködés fokozá­sára. Egyetértettek abban, hogy a két orszáq képviselői a közel­jövőben kezdjenek tárgyaláso­kat új, hosszúlejáratú kereske­delmi megállapodás, valamint közúti fuvarozási egyezmény kö­téséről. Hangsúlyozták a kultu­rális együttműködés jelentősé­gét és egyetértettek egy állam­közi kulturális egyezmény meg­kötésével. A magyar és a norvéq kor­mányfő kifejezte megelégedését, hogy c világban tovább tart az enyhülés folyamata. A miniszterelnökök nagyra ér­tékelték az európai kontinen­sen bekövetkezett pozitív fejle­ményeket és az eddiq elért eredményeket. Kifejezték remé­nyüket, hogy az európai bizton, sági és együttműködési érte­kezlet második szakasza a le­hető legrövidebb időn belül eredményesen befejeződik és a harmadik szakaszra a legfel­sőbb szinten kerül sor. Megál­lapították, hogy az indokínai térséq békéjének biztosításához elengedhetetlen Vietnamról szó­ló párizsi egyezmények mara­déktalan és következetes vég­rehajtása. Kifejezték a*on meggyőződé­süket, hogy a közel-keleti prob­lémákat tárgyalások útján, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22-i, 242. szá­mú és 1973. október 22-i, 338. számú határozata alapián kell megoldani a genfi konferencia keretében. A felek egyetértettek abban, hogY biztosítani kell Ciprus szu­verenitását, függetlenségét és területi integritását, A tárgyalások a kölcsönös tisztelet és megértés szellemé­ben zajlottak le. Trygve Bratte­li miniszterelnök látogatása je­lentős mértékben hozzájárult a Magyar Népköztársasáq és a Norvég Királyság gyümölcsöző kapcsolatainak fejlesztéséhez. Trygve Bratteli miniszterelnök meghívta Fock Jenő miniszter- elnököt, hoqy tegyen hivatalos látogatást Norvégiában. A Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke a meghívást köszönettel elfogadta. A Baranya megyei állami Építőipari Vállalat felvételre keres: betonozó munkásokat ív- és lánghegesztőket, kőművesek mellé segédmunkásokat, állandó és nyugdíjas asz alósokat, állandó és nyugdíjas éjjeliőröket Vidékiek részére szállást biztosítunk JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Rákóczi út 56. Munkaerőgazdálkodáson. Érdeklődő levelekre azonnal válaszolunk! Levélcím: 7601. Pécs, Pf. 1A7. I

Next

/
Thumbnails
Contents