Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-26 / 294. szám

W«. cttöb« St 5 DUNANTOLI NAPLÓ Tegnap történt A Magyor Népköztársaság Elnöki Tanácsa megtárgyalta és elfogadta az állam- és közbiz­tonságról szóló törvényerejű rendeletet. Az új átfogó jog» szabályozás hozzájárul az ál­lamélet továbbfejlesztéséhez, tovább erősíti a szocialista tör­vényességet, valamint az állam­polgárok biztonságát és védel­mét Az Elnöki Tanács határo­zatot hozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. év­fordulója alkalmából adomá­nyozandó kitüntetésekről. Végül az Elnöki Tanács bírákat men­tett fel és választott meg. Olást tartott tegnap az MSZMP Mohács városi Bizott­sága. A testület Hajós Feren­cet, a sellyei községi pártbizott­ság titkárát a Mohács városi Pártbizottság titkárává válasz­totta. Az ülésen részt vett dr. Jerszi István, a megyei pártbi­zottság titkára. Tanácskozott tegnap, október 25-én a Hazafias Népfront Ba­ranya megyei elnöksége Pécsett, o megyei titkárság tanácster­mében. Értékelték a Hazafias Népfront 1973—74. évi tömeg­propaganda munkáját és oz 1974—75. évi munka irányel­veit ismertették. Előterjesztés hangzott el a hagyományos „Hétfő esti párbeszédek” ez évi őszi programjárói. Szó volt még a szórványtelepüléseken fo­lyó népfrontmunka tapasztala­tairól és az ott élők helyzeté­ről. Értekezletet tartott tegnap a Baranya megyei Tanács műve­lődés- és ifjúságpolitikai bizott­sága. Az ülésen tájékoztató hangzott el az albizottságok tevékenységéről a legutóbbi ülés óto eltelt időben, majd a hazafias és Internacionalista szellemű nevelés tapasztalatai a megye művelődési intézmé­nyeiben szerepelt napirenden. A bizottság megvitatta még a testnevelés, a sport helyzetét és o tanácsi Irányítás tapasz­talatait, majd a testnevelési és sport albizottság beszámolóját hallgatták meg a végzett mun­káról ICétrsooes Kiváló ifjú szak­munkás vetélkedő zárult tegnap a KISZÖV Megye utcai székha­zában. A vetélkedőt — fiatal kőműves szakmunkásai részére — a Pécsi Építőipari Szövetke­zet szervezte. Az első nap gya­korlati feladatokat kellett meg­oldani — a Péter utca» KISZ lakótelepen, — tegnap az elmé­leti kérdésekre került sor. A ve­télkedőt Gál Mihály kőműves nyerte meg. Tegnap intézeti díákpa Ha­men tét tartottak az 500. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Segítenek a betakarításban A testvérkerület gépeket küld Fővárosi fiatalok a baranyai földeken A példás összefogás ered­ményeként ma budapesti fia­talokat köszönthetünk Bara­nyában. A Hazai Fésüs-fonó és Szövőgyár Petőfi nevét viselő brigádja érkezik, hogy segítsé­get nyújtson a betakarítási munkákban. A 30 tagú brigá­dot a pécsváradi termelőszövet­kezet gazdái szeretettel fogad­ják és a közös gazdaság földjén munkát biztosítanak a Fésűs Fonó ifjú munkásainak, okik külön autóbusszal érkeznek a Zengő aljai községbe. Szállást a helybeli turista szállóban nyújtanak a fővárosi munká­soknak, akik — előzetes érte­sülés szerint — vasárnap is a pécsváradi határban dolgoznak. Budapest I. kerülete — mely testvérkapcsolatot tart Baranyá­val, az OVH bevonásával, illet- j ve a Vízügyi Igazgatóság segít­ségével szivattyúkat küld me- I gyénkbe. n Összekapcsolták az etilén-csővezeték szovjet és magyar szakaszát Október 25-én fontos szaka­szához érkezett a magyar—szov­jet olefinkémiai eqyezmény vég­rehajtása: Beregdarác hatá­rában összekapcsolták a Lenln- városi Olefin Művet és a Szov­jetunió-beli Kalusi Vegyiüzemet összekötő etiléncsővezetéket. Az eseményen részt vett L. A Kosz- tandov, a Szovjetunió vegyipari minisztere, dr. Szekér Gyula, hazánk nehézipari minisztere, V. Sz. Szmirnav, az SZKP Köz­ponti Bizottsága vegyipari osz­tályának vezetöhelyettese, J. Ilnyickij, oz Ukrán Kommunista Párt Kárpátontúli Területi Bizott­ságának első titkára, dr. Bod­nár Ferenc, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának első tit­kára. A magyar és a szovjet him­nusz elhangzása után dr. Sze­kér Gyula nehézipar] miniszter köszöntötte o résztvevőket és méltatta a vezeték elkészítésé­nek jelentőségét. Szilveszter októberben Három xobáki brigád teljesítette ez évi tervét A kiszálló bányászokat tegnap és tegnapelőtt Gungl Ferenc üzemvezető, a körlet politikai, gazdasági és tár­sadalmi vezetői várták Zo- bák-bányán, hogy egy szál szegfűvel köszöntsék azok­nak a brigádoknak a tag­jait, melyek teljesítették az 1974. évi előirányzatukat Október 24-én a Vanyek Jó­zsef vezette szocialista bri­gád és a Fábián László ve­zette szocialista brigád tag­jainak nyújtották át a szál vörös szegfűt az „októberi szilveszter" alkalmából. Va­nyek Józsel összetartó, jól szervezett elővájó brigádja 495 méter, Fábián László szocialista brigádja 535 mé­ter vágatot hajtott ki az el­múlt, nem egészen tíz hónap alatt. Tegnap, a koradélutáni órákban Véner János arany­koszorús szocialista brigádja ünnepelte az „év végét", akik eddig 133 640 tonna szenet termeltek kL Üzbég küldöttség a Megyei Pártbizottságon L/ Taskentből háromtagú kül­döttség érkezett hazánkba az MSZBT vendégeként, akik teg­nap Barany<íba látogattak. A küldöttséq vezetője: V. M, Mad- zsidov orvosprofesszor, a Tas­kent! Gyermekgyógyászati Főis­kola rektora. A delegáció tag­jai: T. A Abidov nyomdaigaz­gató és A T. Zsazsigina, a tas­kenti kábelgyár dolgozója. A Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság taskenti képviselőit fogadta Bocz József, a Megyei Pártbi- zottsóq titkára, aki tájékoztatót mondott Baranya megye tele­pülésszerkezetéről, iparáról, mezőgazdaságáról, kulturális helyzetéről. A Közép-Ázsióból érkezett vendégek fogadásán ott volt Slnku Pál, a Megyei Pártbizottság munkatársa, Schwarcz József, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkár-helyettese, Taskenti vendégeink délután látogatást tettek a Szénbányák Vállalat központjában, ahol Schwarcz József, az MSZBT Or­szágos Elnökségének tagja adott tájékoztatót a Szénbá­nyák MSZBT tevékenységéről, majd ellátogattak a sikondai bányász szanatóriumba. Az üzbég küldöttség ma meg­tekinti g Pécsi Orvostudományi Egyetemet, majd városnézés során ellátogat a Zsolnay mú­zeumba és a Csontváry kiállí­tás anyagát nézi meg. Megyénk dolgozói a felszabadulási emlékműért Egymillió 610 ezer forint a számlán Vidéki rádiósok találkozója A Magyar Rádió miskolci, nyíregyházi, szolnoki és pécsi stúdiója vezetőinek két napos értekezlete kezdődött tegnap, a rádió pécsi stúdiójában. A ta­nácskozás résztvevőit — közöt­tük Bocz Józsefet, a Baranya megyei Pártbizottság titkáról Rajnai Józsefet, a Megyei Párt- bizottság osztályvezetőjél Mé­száros Ferencet, a rádió vidéki stúdióinak vezetőjét, valamint a Krónika képviselőjét: Rócz György Gézát — dr. Borsos Jó­zsef, a pécsi stúdió vezetője kö­szöntötte. A színhely meghatá­rozta a tanácskozás jellegéi Nevezetesen egymás munkájá­nak értékelését. Tegnap meg­hallgattak két Nyugat-Dunán­túli Krónikái két Borsodi Tü- kör-l kritikus fülek figyelték az Észak-tiszántúli, majd az Alföldi Krónikát és a pécsi stúdió hír­adójának két anyagát Ezt kö­vetően Mészáros Ferenc érté­kelte a műsorok anyagól tar­talmát, majd együtt elemezték a bemutatott munkákat Fokozott támogatást várunk Rameisl Ferencné felszólalása Győrben Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek dina­mikusan bővülő kereskedelmi hálózata, számottevően fejlődő szolgáltató tevékenysége fon­tos, sok helyen alapvető szere­pet tölt be a lakosság ellátá­sában — állapította meg csü­törtöki ülésén az országgyűiés kereskedelmi bizottsága. A Pal­kó Sándor elnökletével Győrben tartott tanácskozáson a kép­viselők a fogyasztási szövetke­zetek helyzetét elemezték. Az előterjesztést követő vitá­ban felszólalt — többek kö­zött — Remeisl Ferencné ba­ranyai országgyűlési képviselő: — Mondanivalóm lényege röviden így foglalható össze: az előterjesztés tükrözte a szö­vetkezetek tevékenységét Én örömmel hallottam, hogy a SZÖVOSZ az elkövetkezendő időben nagyobb körültekintés­sel, gondossággal egyezteti céljait Az egész vita alapján leszűrtem olyan következtetést, hogy vannak megyék, amelyek megkülönböztetett vagy na­gyobb támogatást érdemelnek. Ezek közé sorolom Baranyát is. Elmondtam, szeretnék biztos lenni abban is, hogy a kisköz- séges megyékre, apró települé­sű falvakra megkülönböztetett gondot fordítanak. Egyetértek a városi fejlesztéssel, de csak ab­ban az esetben, ha munkáslak­ta helyeken fokozott a fejlesz­tés. Beszéltem Komlóról is. Az­zal is egyetértettem, hogy a több szektorúsógnak is érvé­nyesülni kell a városokban, de véleményem szerint az embe­rek szempontjából teljesen mind­egy, hogy c cégláblára mi van írva. Lényeg, hogy a lakosság igényeit kielégítse, mind meny- nyiségben, mind árban egy­aránt Felszólalásom után megnyug­tató választ kaptam a SZÖVOSZ képviselőitől. Bartolák elvtárs elmondta, hogy a kisközséges megyékkel való foglalkozást ő maga Is indokoltnak, és szük­ségesnek tartja. Részletes vála­szát írásban küldi meg címem­re. Az elmúlt hét végén csak­nem egymillió, jelenleg viszont már több, mint másfél millió fo­rint szerepel a város emlékmű­építési számláján. Ez az ősz- szeg azonban még nem tartal­mazza a Mecseki Szénbányák dolgozói által október 19-én kommunista műszakban termelt szén ellenértékét. Az utóbbi időben egyre több vállalat, üzem dolgozói aján­lották és ajánlják fel a kommu­nista műszakban termelt érté­kért kapott pénzt a felszabadu­lási emlékmű építéséhez. Mivel minimálisra csökkent a társa­dalmi munkavállalás lehetősé­ge, a kommunista műszakok mellett számos intézmény, üzem dolgozói a mezőgazdasági léte­sítmények betakarításából vál­lalnak részt Amit megkeresnek a földeken, gyümölcsösökben, azt az emlékmű építésére ajánl­ják fel. Az elmúlt héten egyébként az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságának, a Sopiana Gépgyár­nak, a Baranya megyei Élelmi- szerkeneskedelmi Vállalatnak, a pécsváradi ÁFÉSZ-nek, a szent- dénesi Egyetértés Termelőszö­vetkezetnek dolgozói küldték a Városi Tanács számlájára a fel­ajánlott összeget. Kiemelkedő a Pécsi Porcelángyár dolgozóinak a támogatása, akik 155 167 fo­rintot ajánlottak fel és fizettek be a csekkre. Jelentős összeg­gel, 89 ezer forinttal járultak az emlékmű építéséhez a Bikali Állami Gazdaság dolgozói Is. A Pécsi Vízmű Vállalatnál ugyancsak kommunista műsza­kot szerveztek. A 645 dolgozó közül kilenc kivételével vala­mennyien tevékenykedtek és munkájuk eredményeként több mint 30 ezer forintot utalhatnak majd át a számlára. A drávafokj Oj Esztendő Ter­melőszövetkezet, a csányoszróí összetartás Termelőszövetkezel a Baranya megyei Tejipari Vál­lalói a kozármislenyi Damja­nich Termelőszövetkezet, a pé­csi Vasas KTSZ, a Mecsekvidé- kj Pincegazdaság, g Mecsekvi- dékj Vendéglátó Vállalat, a Mecsek és Dráva menti Terme­lőszövetkezetek Szövetsége, a reménypusztai Új Élet Termelő- szövetkezet. a Baranya megyei Szerelőipari és Szolgáltató Vál­lalat, valamint a Baranya me­gyei Sütőipari Vállalat dolgozói is jelentős összeq átutalásával járultak hozzá az emlékmű épí­téséhez. Pillanatnyilag tehát 1 millió 609 ezer 985 forint van az em­lékműépítési számlán, amiből az e heti befizetési összeq 638 ezer 900 forint. •Jó fog, jő egészség” Fogászati hó1974 Fogápolási tanácsadókról, filmvetítésekről, rajzpályáza­tokról tanácskoztak tegnap dél­előtt a Vöröskereszt Baranya Jól dolgoznak a fiatalok Ws« Oltetett répát stagyapá ... kezdődik gyermekkorunk orosz­óráinak kedves népmeséje. Húzták, húzták mégse tudták kihúzni ... A pécsi műszaki fő­iskolások ezt a refrént mondo­gatják naponta százszo»" i$ a hoboli Zrínyi Termelőszövetkezet végeláthatatlan nagy cukorré­patábláján, ahol az idén a sok esőtől meg a jó nagy adag műtrágyától óriási répák nőttek. S irigylik nagyapót, akinek mindössze eqy óriásrépával kel­lett megbirkóznia. Itt egy tömb­ben 240 hold répát vetett a termelőszövetkezet, amiből a diákok megérkezéséig csak 20 holdat szedtek fel. A hoboli répatermelők is el­érték már a nagyapó, naay- anyó kort. A szövetkezetnek 212 tagja van, s ebből 120 nyugdí­jas és járadékos. A vezetőség mindenkit mozgósított, így is csak 70 asszonyt tudtak össze­szedni, a diákok viszont 220-an vannak. S akadt köztük csípős •nyelvű is, mint például Király József másodéves épületvilla­mossági szakos hallgató, aki Hegedűs József főagronómus- •ok „sarokbaszorító” kereszt­Diákok a répaföldön kérdéseket tesz fcf; hogy látja a tsz jövőjét ezzel az elörege­dő tagsággal biztosítva, s hogy vethettek ennyi répát, ha ilyen kevés a munkáskéz? Egész ki* közgazdasági vita alakul ki a répakupac körül, főiskolások és a tsz szakvezetői között. A válasz meggyőző; megvannak hozzá a gépeik, 1969 óta modern gépekkel ter­melik, szedik a répát, amire a népgazdaságnak nagy szüksé­ge van, s nekik is komoly jöve­delmet hoz. S ha nincs ez a tö­méntelenül sok eső, most sem szorultak volna segítségre. Értik ezt o fiúk, hisz egyéb­ről sem beszélnek napok óta. Átérzik, hogy bajbajutottakon segítenek. De hát nem könnyű ez a munka, egyik-másik répa súlya eléri az öt kilót, rajta vagy másfél-két kiló sár, még megemelni is nehéz. Aztán a sarlóval le kell ütni a fejét, megtisztítani a sárburoktól, s új­ra kupacolni. Esik is, hűvös is van, s o gumicsizmában hgmar áthül a láb. No meg nem ti szokták. Schmelzer György bu­dapesti, most látott először ré­pát életében, annyit tudott ró­la, hogy abból lesz a cukor, de a könyvek alapján egyáltalán nem ilyennek képzelte. — Majdnem 600 vagon répa van még a földben, értéke négymillió forint — nem is tu­dom mit csináltunk volna, ha nem jönnek a diákok — mond­ja Hegedűs József föagronó- mus. — Egész héten kijártak, s még a jövő héten is itt lesz­nek. Négyszögölenként 1,50 fo­rintot fizet a tsz, s egy diák na­ponta 30—40 négyszögölet tud kiszedni. Jól dolgoznak a fiúk, de erősebb koszton méq jobban is mehetne a munka, főként most, Hogy a víz már eqy ki­csit lement, s nem kell kézzel kiráncigálni a földből, tegnap és ma már régi százéves foga- tos ekével szántották ki a répát A fiúk is panaszkodnak, ke­vés a hidegcsomag, amit kap­nak májaskonzerv, ogy darab­ka véreshurka, s vékony szalá­mi . . . Meleget csak akkor esz­nek, ha késő este hazaérnek. A tsz-től napi két szendvicset, meleg teát és tejet kapnak pót­lásként, de még ez is kevés a jóétvágyú 20 éves fiatalembe­reknek. Mikor rákérdezek, Hegedűs 'ózsef elismeri, hogy ez a ne­héz munka napi 4.500—5.000 kalóriát kíván, s a fiúk csak 2500—3000 kalóriát kapnak, — Fotó: Kaizer Hogy miért nem főz a szövetke­zet? Mert a faluból minden asszony répát szed, mert nincs üzemi konyhájuk, mert napon­ta 300—400 ember — a diá­kokon kívül szigetvári üzemi dolgozók is segítenek — étkez­tetését nem tudnák megoldani. Biztos így is van, de azért ezen mégis segíteni kell, mert éhes gyomorral kisebb a teljesítmény is, pedig az idő sürget. — Rné — megyei Szervezeténél fogorvo­sok, kereskedelmi és egészség- ügyi szakemberek. Ebben az évben november 10-től decem­ber 8-ig rendezik meg a fogá­szati hónapot. A legkisebbek, az óvodások rajzpályázattal, fogmosási gyakorlatokkal; az általános iskolások kisdobos- és úttörőőrsei a „Jó fog, jó egészség" című pályázati lapok kitöltésével, rejtvényfejtéssel ne­veznek be. „Fogászati és személyes tisz­tasági hónap” címmel rajzpá­lyázatot hirdettek a pécsi gye­rekeknek, mely pályázat qyőz- tesei között értékes ajándéko­kat sorsolnak ki. Újdonság eb­ben az évben, Hogy Baranya többi általános iskolájában is hirdetnek rajzpályázatot. A kö­zépiskolásoknak orvosi előadá­sokat, tej-, tejtermék-kóstolókat, fogászati cikk-bemutatókat szerveztek. Az előző évekhez hasonlóan Pécsett és a meqye többi városában egy-egy köz­ponti élelmiszerbolt, áruház ki­rakata is a fogópoláshoz szük­séges tárgyak esztétikus elhe­lyezésével fog versenyezni a „legszebb” cím elnyeréséért. Dzemekben, a falvakban kör­zeti orvosok, üzem- és iskolaor­vosok tartanak előadásokat. Új­donság ebben az évben, hogy a harmadéves orvostanhallga­tók üzemi gyakorlaton vesznek részt és a fogászati hónap ide­je alatt előadásokat tartanak. Hasonló feladatot koptok a szi­gorló orvosok is, hetente egy­szer előadást tartanak egy-egy középiskolában. t

Next

/
Thumbnails
Contents