Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-26 / 294. szám
4 DUNANTOLI NAPLÓ íj ~ 1974, október 24. í 1 i 1 r ’ ' J m. i 197 4. OKTOBER 26 SZOMBAT Déri Miksa S zázhúsz évvel ezelőtt, 1854. október 26-án született Bacsón, és 1938-ban halt meg Déri Miksa gépész- mérnök, a Ganz Villamossági Gyár mérnöke, majd 1923-ig igazgatója, az elektronika egyik jelentős magyar úttörője. Zipernowsky Károly és Bláthy Ottó Titusz munkatársaként részt vett a zárt vasmagú transzformátorok párhuzamos kapcsolásán alapuló villamoserőátviteli és elosztó rendszer kidolgozásában (1884—85), majd Zipernowsky ötlete nyomán kidolgozta és szabadalmaztatta a rendszer egyik döntő elemét, a párhuzamos kapcsolást. Ugyancsak vele körös egyéb találmányai közül a legjelentősebb az öngerjesztésű kompaundált szinkrongép. 1902- ben kompenzált egyenáramú gépet, 1904-ben kétkele-rend- szerű, egyfázisú kommutátoros motort szerkesztett, a róla elnevezett Déri-féle repulziós motort. Jelentős szakirodalmi tevékenységet is folytatott. Emlékére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1960-ban, róla elnevezett, évenként kiosztásra kerülő dijat alapított az erősáramú elektrotechnika terén kifejtett kimagasló elméleti, illetve gyakorlati tevékenység jutalmazására. — A Siklós át Vidék« HORGÁSZ EGYESÜLET vezetősége értesíti tagjait, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt halfogási versenyét október 27-én, vasárnap délelőtt rendezi meg a Mattyi-tavon a körlevélben közölt feltételek szerint. Nevezés a helyszínen fél 8 óráig. (x) Lottó A Sportfogadási és Löttőlgazgatőság közlése szerint a Jottóigazgotó- ság székhazában megtartott 43. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 18, 29, 33, 39, 75 Az október 28-i tárgynyereménysorsoláson a 41. játékhét szelvényei vesznek részt. Szeretettel kőszőntjük névnapjuk alkalmábó< DÖMÖTÖR nevű keaves otvasómkai * A Nap kél 6.17, nyugszik 16-38 órakor. A Hold kél 14.19, nyugszik 1.21 órakor Szliveni hidrológiai szakemberek Baranyában Testvérmegyénkből, Szlivenből érkezett a hidrológiai szakemberekből álló delegáció, melynek tagjai ö* napot töltöttek Pécsett és Baranyában. Kedden a Magyar Hidrológiai Társaság pécsi csoportja fogadta a vendégeket, ismertették Pécs vízellátási, szennyvízkezelési problémáit A küldöttség ellátogató« Komlóra, ahol megismerkedtek a város és környéke teljes vízellátási feladataival, ezen kívül tanulmányozták Harkány vízellátását és szennyvíz- kezelését A vendégek ma utaztak el. — Felkérjük a háztulajdonosokat ét házkezelöségeket, ahol az épületek alagsorában, zárt kapualjban gázvezeték van, az üvegezés pótlását mielőbb végeztessék el, hogy az ott levő gázvezetéket a lefagyás veszélyétől meg lehessen védeni. Kérjük továbbá a lakosságot, hogy a fej- ós tarkófájással, hányingerrel járó rosszullét észlelésekor — amikor is gázmérgezés lehetősége állhat fenn — minden esetben kérjen a vállalattól vizsgálatot Bejelentéseket a 10-111-es telefonon lehet megtenni. Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat — ÜGYELETES ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Ha város területén október Zó-ón, déli 12 órától, október 2t-óe, reggel 4 éréig, dr. Valin István. Lók óén: Csönd utca L Telefon: M-MC. — A Centrum Áruház munkaruhá- setl boltié — Pécs, Sállal a. í. (x) — Pécs m. Város Tanácsa V. B. művelődésügyi osztálya érteziti az ér. 1 deklődő szülőket, hogy az Endresz ! György utcai óvodában új óvodai i csoport indul. A gyermekek felvóte- ; lére az előjegyzés ideje 1974. októ- | bér 2S—29-én (délelőtt 7—9-ig éz délután 4—6-ig) lesz az óvodában, i A jelentkezéskor az egyik szülő sze- j méiyi igazolványa szükséges. Az I igény elbírálását felvételi bizottság I Pályázati felhívás Dr. Hajdú Gyulának, a Pécsi Jog- tudományi Egyetem egykori professzorának alapítványát felhasználva Pécs m. város Tanácsa V. B. művelődésügyi osztálya és a Doktor Sándor Művelődési Központ o helyes, szép magyar beszéd, meggyőző szónoklat elsajátítása, illetve művelése céljából két pályázatot hirdet a pécsi és baranyai felsőoktatási intézmények, valamint középiskolák Ili. és IV. osztályos tanulói részére. I. PÁLYÁZAT A „HELYES KIEJTÉS, SZ** MAGYAR BESZÉD" M VELÉ5É1E; A feladat egy kötele’6 és egy szabadon választott szöveg kifejező (értelmező) felolvasása. A kötelező szöveg Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz — Gondolat Kiadó, Budapest 1966., negyedik, átdolgozott kiadó", 130. oldal. A szabadon választott szöveg 15—20 gépelt sornyi tanulmány, esszé-részlet lehet. (Elbeszélés, novella vagy verses mű nem!) Jelentkezés: 1974. november 15-ig a Doktor Sándor Művelődési Központban (7621 Pécs, Déryné a- 18.) személyesen, a kötelező szöveg átvételekor. A verseny ideje: 1974. december 2-án, 14 órai kezdettel a Művelődési Központban. A szabadon választott szöveget 4 gépelt példányban a versenyzők hozzák magukkal I Dijak: I. díj 500,— Ft. 11. díj 300,— Ft. III. díj 200,— Ft. II. RETORIKAI PÁLYÁZAT: E pályázat két részből áll. A^ pályázók a verseny első szakaszában 2—3 gépelt oldalas vázlatot készítenek az alább felsorolt témák egyikének szónoklat formájában történő kifejtéséről : a) A demokratizmus kibontakozómnak feltételei (lehetőségei) Báró- eya megye oktatási intézményeiben. 1 b) A középiskola, mint a művelő- | dési igény kialakítója. (Hogyan teljesítik középiskoláink ezt a feladatukat?) c) Hogyan tehetne többet a hátrá- I nyos helyzetű tanulók (hallgatók) se. I gítésében a társadalom, az iskola és ' az osztályközösség? d) Hogyan alakította egyénisége- , met a marxizmus megismerése, iMet- I ve „A világnézetünk alapjai" című I tárgy? e) Gondolataim o közéleti tiszta- : ság politikai és gazdasági jelentőségéről. I A vázlat beküldési határideje: i 1974. november 4. A vázlatokat a zsűri bírálja el, és ! a legjobb vázlatok szerzői a tulaj- 1 donképpeni szónekversenyen, 20—30 ; perces szabad előadást tartanak váz- I latuk alapján témájukról a zsűri előtt. A verseny ideje: 1974. december I 4-én, 15 órai kezdettel a Művelődési j Központban. I Epy*©íiy pályázó legfeljebb két téma vázla*nt küldheti be. A megadott 5 téma ko-iH a pályázók szabadon választhatnak. A vázlatokat a Művelődési Központ címére kell beküldeni. Díjak : I. díj 2500,— Ft II. díj 1500,— Ft (két dij) I III. díj 800,— Ft (három díj) A pályázatok lehetőséget adnak a i fiataloknak, hogy a helyes és szép i beszéd, logikusan szerkesztett elő- j adós, meggyőző érvelésű szónoki be- \ szád terén fejlesszék képesséqeiket, ; s ezzel is elökészüljenek a közéleti I szereplésre, a hivatásuk __ teljesítésé- | hez fontos megnyerő fellépésre. Kérjük a felsőoktatási intézmények i és középiskolák tanárait, KlSZ-szer- vezeteit, hogy e felhívás ismertetésével, népszerűsítésével segítsék a pályázat sikerét. CSORBA TIVADAR, a művelődésügyi osztály vezetője •ALÓ ISTVÁN, • Művelődési Központ vezető)« Uj csomagológépek A Gépipari Tudományos Egyesület Pécsi Szervezete rendezésében Csomagolás és anyagmozgatás címmel előadás hangzott el tegnap délután 14 árai kezdettel a Technika Házában. Az előadó, Balogh Iván, a budapesti Vegyigéptervező és Fővállalkozó Iroda tervezőmer- nöke ismertette a vállalata által kifejlesztett, a vegyipari termékek csomagolását megkönnyítő automata gépsorokat. Az elsősorban festékek és por alakú vegyitermékek automatikus csomagolását végző berendezéseknek minden munkafázisát mozgófilmen és vetített diapo- zitiveken követhették nyomon az érdeklődők. — „Kommunista szombatot1* tartanak ma, október 26-án a Pécsi Közúti Építő Vállalatnál. Az egész napos műszakban több mint ötszáz dolgozó vesz részt. Keresetüket a balesetet szenvedett dolgozók megsegítésére létesítendő segélyalapba ajánlják fel. A várható felajánlandó összeg több mint százezer forint. Vendég lehet — fejtse meg... A Pécsi Rádió a színészházban Ma, október 26-án szombaton a pécsi rádió a tettyei színészházat kapcsolja. Az ott lakó művészekkel, dolgozókkal egyórás műsort készít Kovács Imre szerkesztő, oki az adást vezeti. A rejtvényt, amely a műsor elején hangzik el telefonon 17.20 óráig lehet a rádió telefonszámán: 10-666 beolvasni. Aki legelőször telefonál, jutóimat kap, valamint az adás vendége is lehet. A műsor 17.05 órakor kezdődik. TALALT TÁRGYAK Az alábbi talált tárgyak átvehetők Pécs m. város Tanácsa V. B. I. kér. Hivatala igazgatási osztályán: segédmotorkerékpár. II. kér. Hivatal igazgatási osztályán: fényképezőgép, női ernyő. ♦ A BARANYAMÉK árai Olcsóbb lett a gesztenye, e héten 20 forintért kínálják a MÉK boltokban. A lila hagyma kilója változatlanul 7,60 forint, a vöröshagymáé 4,30 forint. A fejeskáposzta kilója 2,20 forint, a vöröskáposztáé 4,20 forint. A fekete retek 4,80 forint, a torma 14,60 forint, a saláta ára pedig 1,80 forint. A körtét kilónként 7,60 forintért, az almát pedig 3 forintért árusítják. A naspolya kilója 7,20 forint, a birs ára pedig 5,60 forint. A sütőtök kilója 3 forint, a 100 darabos, felfűzött piros cseresznyepaprika ára 18 forint. A szőlő ára emelkedett, most 13,60 forint kilónként. A tojás minőségtől és fajtától függően 1,60 és 1,90 forint darabonként. KS/D. NAPLÓ, TREFOIÖ Felavatták Pozsonyban a szlovák fővárosról elnevezett szállodát, a Hotel Bratislavát. Az ünnepségen magyar kormányküldöttség vett részt Bondor József építési és városfejlesztési miniszter vezetésével. A győri házgyári elemekből összeszerelt szálló építésében és a berendezések elkészítésében számos magyar vállalat vett részt. — Képünkön: Finta József Állami és Ybl-díjas építészmérnök; Bruckner Mihály építésvezető és Farkas László kubikos, a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóL ÜE-05-07 Gyalogost gázolt a gépkocsi. Hegyvári János, 28 éves láriy- csóki lakos október 24-ón az esti órákban személygépkocsijával Mohács felől Bár irányába közlekedett. A sebességhez viszonyítva nem látta be a féktávolságot, későn észlelte az előtte haladó gépkocsit, majd hirtelen áttért a bal oldalra és elütötte a gyalogosan haladó Kern Ferenc, 26 éves mohácsi lakost A gyalogos súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett * Motorkerékpár és gépkocsi karambolja. Novák Tibor, húsz éves, jánoshalmi lakos október 24-én délután motorkerékpárjával Pécsett, a Műszaki Főiskola udvarán közlekedve áttért a bal oldalra. Nekiütközött a vele szemben haladó személy- gépkocsinak, amelyet Bazsó Zoltán, 36 éves pécsi lakos vezetett. A motorkerékpár utasa, Kiss Tibor, húsz éves pécsi lakos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Gyalogos súlyos balesete. Tegnap, október 25-én délelőtt Pécsett, a Siklósi úton, a központi temető előtt a kijelölt gyalogátkelőhely közelében Klá- tyik József pécsi lakos személyautójával elütötte Horvát Im- rénét, 72 éves pécsi lakost, gyalogost. Horvát Imréné nyűt lábszártörtést, mellkasi zúzódá- sokat és fejsérülést szenvedett és a mentő a Megyei Kórházba vitte. Az ügyben a felelősség megállapítása végett a vizsgálat folyik. OJ AUTÖBUSZJARAT A VOLÁN ti. ix. Vállalat irt..« ai utazóközönséget, hogy a 37-01 Budai állomás—Donátut vonalon 1974. október 27-töl: Buda) állomásról munkanapokon 9.09 és Donátus- rál 9.30 indulással ú) járatpárt állit forgalomba. A Budai állomásról 9.45 ás Donátusról 10.13-kor induló, naponta közlekedő járatait 13 perccel később, 10.00 Illetve 10.30-kor közlekedteti. A munkanapokon Budai állomásról 11.00, 17.13, illetve Donátus- rál 11.30 és 17.45-kor közlekedő járatait munkaszüneti napokon is indítja. — „Egy üzem—egy Iskola" társadalmi munkaokció keretében a Pécsi Hőszolgáltató Vállalat Bánki Donát szocialista brigádja a Fábián Béla úti Általános Iskolában mosdót készít és egy kétszáz literes bojlert épít be a tornaterem mellett. Ezenkívül a fűtőtesteket süllyesztik a falba, hogy azok ne okozhassanak balesetet — A Budapest boltban (Pécs, Kossuth L. u. 35.) lányka és bakfís bucklé pulóverek és kardigánok 190 —430 Ft-os áron kaphatók. (x) Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyőryyőszot: ntlndeonopos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: II. sz. Sebészet. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Munkásőrök között Esőben, sárban, jókedvűen Az „objektumot" várhatóan i támadás éri, mert az éjszaka I folyamán „ismeretlen repülő- | gépről ismeretlen személyeket I dobtak le ejtőernyővel”, (gy I tájékoztatták a parancsnokot. Nem sok a felelősségteljes ; döntéshez, de még mindig jobb, mintha váratlanul érné a támadás. Figyelőket küld abba az irányba, amerről a támadás várható és megszervezi a tartalék harci készenlétét, mert azt sem tudhatja, milyen erőkkel áll szemben a szakasz. A rejtett figyelők URH-rádióval tartják a kapcsolatot a parancsnokkal, az őrhelyek tele- ! fonnál vannak felszerelve. Délfelé o hármas őrhelyről jelentik, hogy a kettes és hármas irányában megállt egy gépkocsi, három személy leszállt róla és eltűnt. Néhány perccel később a figyelők már felvették velük a harcot, de nem tudták *el- tartóztaíni. Az „ellenség" kúszva közelíti az objektumot. A parancsnok erősítést és elfogatócsoportot küld ki, igyekeznek az ellenség oldalába kerülni és tűzzel zárják el a visszavonulási lehetőséget. Fegyverropogás minden oldalról, a gyűrű szűkül. Az esőzés erősen feláztatta a szántást, nehéz kúszni a sáros terepen. A munkásotok gyakorlaton hajtották végre a feladatot Másnap ugyanilyen eredményes volt a lövészet is, pedig egész nap zuhogott az eső, ózott ruhában, sárosán feküdtek a golyószóró és géppuska mögé. Kevés kivétellel szabadnapra esik a szolgálat. Amikor mások szórakoznak, vagy alusznak, a munkásőr a sarat dagasztja, vagy az elakadt gépkocsival kínlódik. Kik ezek az emberek, akik erre a plusz munkára vállalkoztak? Van körtük párttitker, mérnök, tsz-tag, mozdonyvezető, tanár, bányász, oktató és gépkocsivezető. Szántói Béla most 58 éves, tartalékos hadnagy, 13 éve munkásőr. A legidősebb Szigeti Lajos rajában a legszerényebb. Szorgalmáról, áldozatkészségéről, emberségéről ismerik. — És Szigeti Lajos? — Kiváló mozdonyvezető, tíz éve munkásőr, rajparancsnok. — Fekete János? A 107 kilójával 4 éve kúszik a fiatalokkal, ha önként jelentkezőre van szükség, mindig előre lép. Egyébként civilben ő felelős a vasutas tanulók oktatásáért. — Hogy lett munkásőr? — Hívtak, s én vállaltam! — Tudta, mire vállalkozik? — Nem. De meg lehet szokni. — Megbántó? — Üjból ezt tenném! lipóczki József Jelbeszéd Halkan csukódik rá az ajtó a megüresedett kórházi szobára, amelyben előző este még Ágnes feküdt. Ágyáról már leszedték a lepedőket. A korába ban gyakorta nyíló-csukódó ajtó mögötti diákzsivaj elröppent Ágnes életével. Az utána maradó ürességgel nem lehet mit kezdeni. Amíg élt, az ajtó is élt. Halálával azonban az ajtó is élettelenné erőtlenedett. Válaszfallá vált a folyosón megtorpanó, hirtelen elnémuló osztálytársak és az elhidegült szoba között. így csukjuk tó — túlélők — az ajtót jelképes értelemben is erre a szobára. Nem kívánatos hely ez. Jobb o folyosó félhomálya ... (?) Jobb. Pedig ez a szoba ott van valamennyiünk tudatában. S az ajtót ott sem merjük nyitvatartani. önvédelemből is persze. És kényelemből; Hogy ne zavarjon a mögé kö- vült üresség. „Mindaz”, aminek lényegét szavakban nem, talán csak jelekben tudjuk megfő-- galmazni. és ami jelekben meg is fogalmazza magát, lépten-; nyomon értésünkre odjo létezését, Hogy komollyá tegyen bennünket és felelőssé: miként élünk lehetőségeinkkel távol ezektől a szobáktól, az élet és halál jelekkel teletűzdelt, rideg határvonalaitól. A jelek figyel-; meztetnek is. Van aki megszívleli a bennük rejlő intelmet; van aki — mint a halálból visszahozott úrvezető — Citroenjével megállás nélkül elhajt a segítséget kérő karambolozok mellett. Ágh Csabát |s ezek o Jelelt érlelik felnőtté, Az életkorába feledkezett kamasz máról-holnapra rádöbben, hogy az életnek óra van. Magas óra. Az el-’ ső fizetség érte a lába: amputálni kell... Ritkán hangzik el a kérdés olyon egyértelműen, mint amire neki felelnie kell2 akar-e élni, vagy nem? A felelet intenzív tudati polarizálódás eredménye. Igen. Élni akar, mint mások, akiket még nem figyelmeztettek azok a bizonyos jelek, akiknek a tudatában még nem különült el ilyen egyértelműen a felelet. A film fő erényei azonban nem a fölvetett gondolatban rejlenek, hanem g jelbeszéd filmbeli áttételeiben. Nevezetesen abban az eszköztelenség- nek ható tiszta vonalvezetésben, amelyre a puritán, de ig€n jó! komponált, kifejező erejű képek épülnek, A legvonzóbb ebben a filmben a formai egység, amely kétségtelen: a renderő kiemelkedő tehetségére vall. Abban, hogy Luttor Mara első filmje ilyen színvonalat képez, a magyar film általában is igazolja magát. Hogy ilyen szinten kezdheti pályáját egy rendező, oz legalább olyan mértékben az előzményeknek köszönhető, mint a tehetségnek, és a kitűnő alkotói gárdának, amely bontatlan egységet alkotva — szinte teljesen — „észrevétlen” tudott maradni. Jóvol- tukból figurák helyett a lényegre összpontosíthattunk. Ez pedig az életnek az a szelete — történetesen egy kórház és egy bányász-település — amely Ágh Csaba filmbeli közegét képezte. Bár a filmben mintegy kilencven színész szerepel, külön ki kell emelnünk az Ágh Csabát megszemélyesítő Nyíri András természetes és ugyanakkor koncentrált játékát Janó Brej- chová figyelmet magáravonó, szuggesztív doktornő-alakítását és Jani Ildikó Ágnes alakját kitöltő líráját. Kende János visz- szafogott optikája arról győzött meg bennünket, hogy a virtuóz kéz kevés eszközzel |$ virtuóz módon bánhat. A Jelbeszéd — amelyben a Pécsi Nemzeti Színház számos művésze is szerepet kapott — Máriássy Judit forgatókönyvére épül. B. K. ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: . felhőátvonulások, szórványosan kiala- ; kuló futó esővel. Mérsékelt, időnként j megerősödő délnyugati, nyugati, ! majd észeknyugatira forduló szél. j Várható legaiacsonyabb éjszakai hö- ' mérséklet: 2—7. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9—14 fok között. 4