Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)

1974-09-29 / 267. szám

I

Csorba Győző:

Mini a csapat

Ami először élni kezdett, s ami kihuny majd valaha: bennem van, bennem is a kezdet s a végső nap alkonyata.

Közhely — így vagyok halhatatlan, de ilyen rangot más nem ad: egyenlő s felülmúlhatatlan, mint a csapat, mint a csapat

Az 57-ik előtt

Még hány jön a nyárra novemberf hány ünnepem ünneplem benn?

s víg ünnepeket? sírotokat? múlatni, marasztani jókat?

Vágyam lassan csakis annyi: tudjam békén idehagyni,

ami kölcsönképpen enyém lett s gyereket testvért feleséget;

békén, hogy lépteimet ne gyászdob-hang árnya kövesse,

úgy nézzen akárki utánam, mint utca forgatagában,

mint ott néz arra, ki szürkén általvillan szeme tükrén,

s már nincs, eltűnt, nem is emlék, mert árad az, árad az új nép.

Arató Károly:

Különben rendben

Rongyfefhőt ráztál, nem rongyot —

•gén korcsolyázó, ütöd a fénykorongot

páncéfizomzatú robog neked: az éjjel döngve ütközöl — bodlcsekl

Fogadkozások füstje, afkuvások smogja fölött az ütött korong villámgyorsan pörög —

futtodban megcélzód, a rögzített reményre: aranykapura lendületből rálövöd.

Derék kis játékos I holdfényben zuhanyozol, hármas sipszó után is szurkolók előtt mosakodot

sugdosva mérik, figyelik — lüktet? kering? szivárog? — ereidben magasvémyomású világod.

Folyton vérvételre kész, kibiccé öregedett tenyérből ujjvastag tűket meresztő spílerek

kupaktanácskoznak — pedig különben rendben: a vérnyomás csak meccs alatt száznyolcvan per kilencven.

A Jelenkor októberi száma

A Pécsett szerkesztett irodalmi é* művészeti folyóirat új számának élén Csorba Győző költeményeit olvashatjuk. A lírai rovatban emellett Arató Károly, Demény Ottó, Kalász Márton és Szabó Ede versei kaptak helyet. A prózai rovatban Sánta György: Magyarázat nélkül . . . f C- elbeszélését közli a lap.

A művészeti írások sorában Lánez Sándor tanulmánya Vajda Lajos művészetét elemzi, Koczogh Ákos pedig Simon Béla budapesti kiállításáról számol be. Ezekhez az Írásokhoz kapcsolódnak a szám illusztrációi.

Az irodalmi tanulmányok közül Pomogáts Béla „Epikus tükörben'4 címen Déry Tibor önéletrajzi jellegű írásait vizsgálja, Béládi Mikló« pedig „Novella a játékos abszurditásról" címen Sarkadi Imre egyik korai művét elemzi. Időszerű vitákhoz kapcsolódik Bécsy Tamás írása ,»A dráma és a színház viszonyáról". Bajomi Lázár Errdre újabb francia krónikával jelentkezik, Kosa László pedig a romániai magyar szellemi élet hagyománykereső munkálkodását ismerteti.

Nemrég megjelent, új műveket elemző-ismertető kritikai rovat és a hagyományos krónika zárja a pécsi folyóirat októberi számát.

Sánta György:

Magyarázat nélkül...?

N

ehéz felkelni Ilyenkor. Még sötét van. A szoba kihűl reggelre. Visz- szahúz az ágy. Mégis mennem kell. A vonat nem vár. Lassan felkószálódtam. Megnéztem az órát Fél négy. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhát.

Édesanyám is mocorogni kezdett. Szóltam- neki, hogy maradjon. — Készíted valami reggelit - erősködött Csak azzal tudtam visszakényszeríteni, hogy kevés az időm. Majd a gyárban veszek valamit. — Legalább egy kupica pálinkát igyál — biztatott.

Mire kitalpaltam a buszmegállóhoz, a kora tavaszi szél kicsapta a fejemből a kábulatot. Majdnem fáztam. Csak a remény pirinyó öröme melegített.

Innen-orman hajlott alakok szállingóztak a megálló felé. Rögtön utánam Eke Feri érkezett. (Falubeli, régi jó komám.)- Szevasz Karcsi — és nyújtotta a kezét. — Hideg van - tette hozzá. Bólogattam. És egyre többet gondoltam arra: szivszorítóan közel az életcélom megvalósítása. Mióta az esze- met tudom: bíró akarok leírni. Apám halála után csak ipari tanuló lehettem. A gimnáziumot a munka mellett végeztem. Három éven át próbálkoztam a jogi egyetemmel.

Éppen akkor vettek fel, amikor már kezdett elfogyni az erőm. és az járt az eszemben; kár felőrölni az idegeimet. Ennek is három éve. A felvételi értesítés okozott a maihoz hasonló örömet

A távolból halványan pislogott az autóbusz lámpája. A megállóban toporgók összerendeződtek. Készülődtek. Készülődtek a felszálláshoz. Ismertük és megszoktuk egymást Évek óta — esőben, sárban, vagy a harmatos nyári reggeleken — együtt kezdtük a napot. Az érkezés sorrendje is kialakult majd a felszállásé. Sőt az állomáson a leszállóké is. Soha nem esett egyetlen hangos szó se köztünk. Aki vidámabban ébredt vicceket meséit, ugratással próbálta jókedvre deríteni a többieket...

M

egszoktam mán el sem tudtam képzelni másképp. Lehet, hogy soha többé nem fogok a buszmegállóban toporogni hajnalok hajnalán?! Eke Ferivel is csak vasárnap akadok össze?! Nem a gép mellé állok ezután, hanem egy íróasztal és az ügyfelek várnak?!

Izgalom préselte a gyomrom: ide is eljutottam harminckét éves koromra. Nem is az új munkahely, sokkal inkább az új életforma okozott nyugtalanságot Bíztam magamban; hamar beletanulok a hivatásomba. Nem úgy készültem a vizsgákra, mint a húszévesek. Láttam magam előtt, amit el akartam érni, ahová el akartam jutni. Mindent megtanultam, omi megtanulható.

Mo bejelentem a műhelyvezetőnek, hogy elpályázok. Hat hét a felmondási idő, addig a tanácsnál is el kell intézni a formaságokat.

Szívesen elmondtam volna örömömet Ferkó komámnak. Mindenki úgy volt az én tanulásommal, mintha egy ártatlan hobby volna: mint a kertészkedés, a pecázás, vagy a barkácsolás. Magában csinálja a*

(részlet)

ember. Néha-néha beszél róla a barátoknak, de az egésznek ■ nincs jelentősége. Eddig örültem, hogy nem figyeltek az erőlködésemre. Az első év végén kifulladva a vizsgáktól nem bíztam magamban túlságosan. Arról se szívesen csevegtem volna; a második év közepén államigazgatási jogból utóvizsgát ^kellett tennem. Hiába magyaráznám; tályogos mandulagyulladással készültem a vizsgákra.

Most, hogy fel tudok mutatni valamit (szabálysértési előadó leszek), szívesen beszélnék a kétségeimről és az aggodalmaimról is.

Ferkó kártyázott. Mégse kiálthattam oda; komám, még másfél hónapig utazunk együtt így nem Intézhetem el. Sokkal több ez, mint egy egyszerű állásváltoztatás. Csak úgy tudok erről beszélni, ha leül mellém és meghallgat Ezt az egyszerű kis hivatalt én az életemmel töltöm ki. Lehet hogy félszegebb leszek, mint aki évek óta ott dolgozik. A kézjegyem és az írásom se könnyed még, de a munkát úgy végzem, ahogy magának dolgozik az ember. Kinőttem a gyárból. Nagyobb felelősséget is elbírok, mint azt hogy századmilliméter pontosságú alkatrészek készítését bízzák rám.

Az első dolgom volt a gyárban, hogy bejelentettem, mi a szándékom. Művezetőm csak annyit mondott; adjam Írásban, és Indokoljam meg. Tizenöt éve dolgozom a gyárban, ha kilépek, annak oka van. Ez világos.

ö se szólt többet, én se. Nyugodt voltam és kiegyensúlyozott Míg a kezem járt a szerződések fajtáit soroltam magamban. Oodaállt mellém a művezetőm. Nem akart odébb menni. Észrevettem, hogy nem is a kezemet figyeli. Engem néz. Kezdtem ideges lenni. Mit néz rajtam? Végre megszólalt:

— Te Hajnal, Itt akarsz hagyni minket?

Ezért állt Ilyen sokáig mellettem. Rendes ember, örültem, hogy kérdez. Legalább kibeszéltem magam. Röviden válaszoltam: a jogi munkakörben kezdő leszek. A fizetésem Is kevesebb lesz vagy ötszáz forinttal. Ezen a pályán Is végig kell csinálni az inas éveket Nincs családom, igy könnyebb az átállás.

— Ha tudom, hogy ttthagysz, dehogy javaslom a továbbtanulásod ...

M

ásnap bevittem a papírt Vártam, hogy mondjon valamit. Mást, mint tegnap. Mondott Is. Nem sok köszönet volt benne:

— Nem lesz könnyű elmenned.

— Miért?

— A régieket nem szívesen

engedik.

— Nem szeszélyből válók meg a gyártól. Nincs nekem semmi bajom veletek. Most van alkalmam Jogi munkakörben

elhelyezkedni. Ezt tekintem az

élethivatásomnak.

— Ezt mindenki mondhatja. Azt hiszed; ezzel meggyőzöl valakit?

— Ha mást írok, az hazugság.

— Én nem mondtam, hogy hazudj — vágott közbe sietve,

— Nem is hazudtam.

— Jól van, jól van, En tovább adom. De ne engem okolj, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elgondoltad. Te is tudod, hiányoznak a megbízható szakemberek.

— Mit gondolsz, a jogászok között mindenki elsőrangú?

— Csak nem azt akarod mondani; nagyobb szükség van o jogászokra, mint a melósokra?

Olyan jóízűen nevettek, hogy észre sem vette, amikor otthagytam.

Dühös igyekezettel dolgoztam egész délelőtt. Ebéd után oda- somfordált mellém az egyik munkatársam. Megütötte a karom.

— Te, Karcsi, szeretnék tőled egy fontos dolgot kérdezni.

— Tessék — szívélyeskedtem.

— Én okos embernek tartalak, azért fordultam hozzád.

— Mondd nyugodtan — biztattam, bár feltűnő volt ez a szószaporítás.

— Nem egyszerű dologról von szó.

— Ha tudok, válaszolok.

Forgatta a nyakát, hümmögött, mint aki gondolkodik még a dolgon majd nagy lélegzettel egy szuszra mondta:

—- Szerinted az ügyvédek hivató sszeretetből kopasztjók meg a pácienseiket?

Annyira meglepődtem, nem tudtam Szólni. Mielőtt bármit Is kinyögtem volna, sietve közbeszólt:

•— Látom, nem tudsz válaszolni ! Nem is törd magad. — Azzal faképnél hagyott. Visszament a többiekhez. Együtt ha- hotáztak. Mór tudtam; senki előtt nem titok, itt akarom hagyni a gyárat. És milyen heves reakciót váltott ki a környezetemből. A művezetőm majdnem haragszik, a munkatársaim közül néhányon (az igaz. hogy az értéktelenebb je) vicoot csinált a dologból.

Gyanakodva fogadtam, bárld közeledett. Szegény Pista bácsi is meglepődött, amikor ráförmedtem. Pedig ő volt az egyetlen. aki biztatott.

— Hallom, el akorsz menni? •— kezdte.

— Magának mi a kifogása?

— támadtam rá.

— Nekem semmi. Miért lenne? Sajnálni foglak, mint egy jó szakmunkást, de büszke leszek, hogy egy torékvő emberrel hozott ösíze ű já sorsom — mentegetőzött.

Lassan engedett bennem a feszültség. Pista bácsi nem akarhat rosszat. Azóta különösen nem, mióta beadványt készítettem neki. Az első évet végeztem, amikor nagy rősteHkedve megkért az öreg, segítsek neki egy pörös ügyben (elvégre jogot tanulok). Ha akkor azt mondom, én még alig-alig tudok valamit a jogból, egy életre elvesztem a becsületemet. Szorongva kérdeztem; ml az, amiben segíthetek? Mikor elmondta, tudtam, hogy nyertem. Szerencsére, elég volt, amit o római jogból tanultam. Nagy kínnal megszövegeztem (persze otthon) a beadványt, amelyet a bírósáq elfogadott. Azóta Pista bácsi szemében noqyobb jogász vagyok, mint maga Justiniánus.

Kicsit durcásan megkérdeztem:

— Maga is azt akarja mondani, hogy hülyeséget csinálok?)

— Nem vagy te olyan ember, aki hülyeséget csinál. Jól meggondoltad, amit teszel.

— Honnan veszi ezt, Pista bácsi? — kérdeztem meghatódva és gyanakodva.

— Mit gondolsz, nem láttam én a küszködésedet? Láttam ón! Mit szólhattam volna? Magamba azt mondtam; csak sikerüljön ennek a Karcsi gyereknek. Ha tudtam volna, segítek, De nem tudtam. Kenyérre nem szorultál. A munkádban nem kellett a segítség. Én mór öreg vagyok. Régen csak azt láttam, hogy kenyér kellett vagy munka egy embernek. Neked meq kitartásra volt szükséged. Azt én nem tudok adni. Adtam volna szívesen, de annak belülről kell jönnie. Ha már eddig eljutottál, vétek visszafordulni. A magadfajta ember többet tud, mert Ismeri az életet Sokan vannak, akikben megvan a tudás, de az élethez alig jutottak. Vannak olyanok Is, akiknél fordítva áll a helyzet Engem megtanított az élet de a tudatlanságom olyan, mint a kéz- és a lábbilíncs. Mozogni alia tudok tőle. En már így fogok meghal- "I. Te nem vesztegetted el az Időt. Nem mindenki nagyra hivatott ember, de tudni ma már kötelesség. Attól még vasesztergályos Is lehet

— Mégiscsak azt mondja, nogy maradjak?!

— Te nagyrahhratott ember vagy — vágta ki az öreg,

F

orrósóq öntött W. Valójában szomjaztam a di- cséretre. elismerésre, hiszen a nyolc esztendő alatt, míg a középiskolával, majd pedig az egeytemmel kínlódtam. Inkább gáncsoltak, legjobb esetben gúnyoltak.

•— Honnan »eszi ezt?

_—_ Mert te egyedül, biztatás nélkül csináltad végig ezeket az éveket. Utánad már mindenkinek könnyebb.

— Maga honnan tudja Ilyen jól?

— Mondtam már; engem megtanított ez élet,

i

k