Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)

1974-09-29 / 267. szám

CTtönt pécs-baranyai irodalom Váradi Ante! SZAZHOSZ évvel ezelőtt, 1854-ben egy Tolna megyei kis faluban, Závodon született Pécs város irodalmi életének század- eleji sokoldalú irodalmi tehet­sége: Váradi Antal. Amikor másfél éves, édesap­ja meghal. A mostoha sors egy­re tépi a kis családot. Három testvére is fiatalon hal meg. Antal is beteges, gyenge gyer­mek, akit egy súlyos betegsége után halottnak vélnek. Már el is akarják temetni, amikor az egyik siránkozó asszonynak fel­tűnt a gyermek eleven arcszíne, és életre dörzsölte az áléit fiút. Az apa halála után az öz­vegy csakhamar Pécsre költözik Zóvodról, és a mai Déryné jt- cában házat vásárol. Ez a ház lesz később a költő legszebb gyermekéveinek színhelye. A város festői szépsége, a Me- csek-domboldal vadvirágos ké­pe már diákkorában versre ih­lette. Pécsett jár Iskolába. Tanárai korán felismerik tehetségét, s különösen magyartanára, Vut- kovics Sándor bátoritotta a versírásra. 1870. október 12-én Pécsre látogatott Eötvös József közoktatásügyi miniszter, s a pécsi ifjúság nevében Váradi Antal olyan lelkesedéssel kö­szöntötte a minisztert, hogy oz megígérte a kipirult diáknak: középiskolája befejeztével szá­míthat támogatására. Szükség Is volt erre, mert budapesti egyetemi tanulmányait csak ál­lami ösztöndíjjal tudta eivégez- PL Hetedikes gimnazista korá­ban már „színi referense” a PÉCSI LAPOK-nak, Szellemes bökverseit Tóth Kálmán közli népszerű lapjában, a BOLOND MISKA-ban. „Színész szerettem volna lenni" — Írja visszaemlé­kezéseiben. Később erre is sor kerül. A Színi Akadémiának ek­kor Szigligeti Ede és Szigeti Jó­zsef a tanára. A felvételi vizs­gán Vörösmarty: A vén cigány c. versét kellett elszavalnla. Fel­jegyzésekben humorosan számol pe szerepléséről: „Nekieresz­tettem a hangomat, és véglg- hömböltem a kis szobán, mint­ha a marhapiacot akartam vol­na beorditanl." Nagynehezen Ideiglenes kise­gítő tanári állásba jut bár két diplomája Is van. Első, iroda­lomtörténeti műve éppen száz évvel ezelőtt 1874-ben Jelent meg. A magyar Irodalomtörté­neti rás Bőd Pétertől Toldy Fe- rencig címmeL Igazi területe mégsem ez. hanem a költészet a dráma írás. Lírája Petőfi ter­mészetleírásaival, szülöföldsze- retetéve! rokon. Petőfit nemcsak költészetében utánozta, de 1908-ban Regényes rajzok Pe­tőfi életéből címmel tanulmányt Irt róla. Drámaírói munkásságát több siker éri. Témái igen gyakran bibliai vagy történeti jellegűek. Huszonkét éves, midőn Iska- rioth c. drámájával nagy sikert arat Jókai Mór homlokon csó­kolja. Fellelkesedve egész se­reg drámát ír: a Mózest, a Ta­marát, A rongyháziakat, A hun utódokat, a Démont, Rafaelt, Szent Margit asszonyt. Várodi Antal írja az első magyar ba­lettet is: Viára, a tengerszem tündére címmel (1892). Opera­szöveget ír A falu rosszá hoz. Sikerrel fordítja Aiszkhülosz, Moliere, Goethe, Schiller és mások drámáit 1898-ban nagy kitüntetés éri: az Országos Színművészeti Akadémia igazgatójául válasz­totta. Ezzel koraifjúságának vá­gya teljesült. Meg is tett min­dent, hogy a rábízott fontos fel­adatnak megfelejen. Egymás után érik a kitünteté­sek. A Petőfi Társaság főtitká­ra, tiszteletbeli alelnökej a francia akadémiától és a szerb államtól magas kitüntetést kap, a Kisfaludy és a Szigligeti Tár­saság tagja, a vaskoronarend lovagja stb. És ekkor váratlanul lesújt a halál. 1923, március 5-én dél­előtti sétája közben a Nemzeti Színház előtt összeesett, s mire a mentők megérkeztek, halott volt. Leánya, Váradi Aranka, az 1966-ban elhunyt ismert mű­vésznő, atyja kívánságának megfelelően — szívét a tetsz­haláltól félve átszúratta. Emlékét a szerény belvárosi utcanéven kívül hadd őrizze békevágyát tükröző verse is: Legyen béke! Földön, szívben, égen, A nagyvilágnak minden szögletén! Dr. Tóth István Az emberi cselekvés lehetőségeit kutatom @ Beszélgetés Kosa Ferenc filmrendezővel Kórusjubileumon Torinóban Kása Ferenc első filmje a Tízezer nap a cannesi fesz­tiválon elnyerte a rendezés díját, a Dózsa film közön­ségsikert hozott, a Nincs időt vitatta a kritika, s most legfrissebb alkotása, a Hó* szakadás adott alkalmat az Interjúra. «■» A filmekről ét a közön­ségről szeretnék beszélgetni — Szívesen, de előre bocsá­tom, hogy én csakis a cselekvő filmekben vagyok Illetékes. — Ezt hogyan kell érteni! — Kissé leegyszerűsítve a kérdést arról van szó, hogy szá­momra a művészet elkötele­zett gondolkodást jelent Töp­rengést a ml világunkróL Ter­mészetesen az elgondolkodta­tó, vagy az úgynevezett súlyos filmek sem nélkülözhetik a kö­zönséget Éppen ezért olyan fil­meket szeretnék csinálni, amit megértenek az egyszerű embe­rek Is. Nem keresem a bonyo­lult avantgarde formákat a rejtjeles dialógusokat közért­hető gondolatokat fogalmazok meg, de anélküL hogy a filmek tartalmát felhígítanám. Én nem hiszek a magas művészet fo­galmában, számomra minden művészet eleve demokratikus. — A mozikban nagyon sok a nyugati kommersztilm. És sike­rük van. — Ezek a filmek sajnos le­szoktatják az embereket a gon­dolkodásról. őszintén szólva én félek tőlük. A szórakozást per­sze én is szeretem, de azt már veszélyesnek tartom, ha egy film úgy csinál, mintha komoly dolgokról beszélne, miközben sekélyes. Érdemes itt megje­gyezni azt is, hogy míg a si­lány művészet kirekeszti a mű­velt közönséget, addig az iga­zi művészet mindenkire hatás­sal van, még a legegyszerűbb emberekre is. — Ha már itt tartunk meg­kérdezem: mi a véleménye a közönségrőlt — Nekem csak fő vélemé­nyem lehet Eddig bemutatott három filmemet két és félmil­lióan nézték meg idehaza. Ez jó eredmény. A Dózsa filmnek, az ítéletnek egymillió nézője volt Es ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy filmjeimet negyven ország vásárolta meg. Igazán nem panaszkodhatok a közönségre. A statisztikán túl persze az Is lényeges, hogy a közönség átvegye az alkotók gondolatait Számomra ugyanis nem az önkifejezés lehetősége a fontos, hanem az, hogy az emberi közösség Is megértse saját sorsát Én sokat járok an­kétokra, így gyakran találkozom a nézőkkel. Ezeken a találkozó­kon őzt tapasztalom, hogy a közönség érti a filmet és követi az alkotók mondanivalóját — Hogyan határozná meg Hímjeinek visszatérő mondandó­játf — Tulajdonképpen a cselek­vés lehetőségeit kutatom. Nem az egyén, hanem a közösség oldaláról vizsgálom ezt a té­mát, mert vallom, hogy a szo- badság lehetősége egybeesik a társadalmi cselekvés lehetősé­gével. Az ember ugyanis olyan mértékben szabad, ahogyan tenni tud másokért — Napjainkban ml a legiz­galmasabb filmtéma? — A szabadság és a béke­akarat megfogalmazása. Leg­alább is én ebben hiszek. Hi­szen erről szól legújabb filmem, a Hószakadás is. — Ha nem udvariaskoűik, megkérdezem: mi a véleménye a kritikáról? — Nem udvariaskodem. Azokat a kritikákat szeretem, amelyek arra ösztönöznek, hogy jobb filmeket csináljak. Nem szeretem, ha dicsérnek — nem azért dolgozom — de mégke- vésbé szeretem, ha a kritikus mellébeszél. A Nincs idővel kapcsolatban sajnos ez történt Én az emberi helytállásról pró­bálok gondolkodni és a kritika ezt nem akarta észrevenni. Ilyenkor bizony nehezen telnek oz éjszakáim. — Már csak egy kérdésem van: milyen ma egy filmrende­ző közérzete? — A Hószakadás forgatása­kor azt mondtam, hogy ezért a filmemért odaadnám a fél ka­romat Ez azt jelenti, hogy a Hószakadással teljes azonossá­got vallók és érzek. A film el­készült és úgy mutattuk be, ahogyan megcsináltuk. S ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy oz előzetes vetítéseken legnagyobb örömömre a nézők ugyanúgy értették a filmet mint én, akkor elmondhatom, hogy egy rendező ennél többet nem kívánhat magánok. A személyes alkotói közérze­tem tehát jó. De úgy érzem, nem rólam van szó. Ma a világ nagyon kicsi. A közelmúltban Csoóri Sándorral együtt Ameri­kában jártunk, ahol előadások, s beszélgetések keretében meg- éreztem valamit e gazdag or­szág politikai légköréből. Ha tehát közérzetemet a világpoli­tikába próbálom elhelyezni, nos, akkor vannak aggodal­maim is. Igaz, ma már nem csak szeretném, hogy béke le­gyen, hanem teljes erővel aka­rom is ezt a békét — Gondolom ezt fejezi ki a Hószakadás. — Igen. Márkust László Amint híreinkben mór közöl­tük, a Pécsi Nevelők Háza Ka- marakóruso egy hetet töltött Olaszországban. Szauer Dezső, a kórus titkára így számolt be az útról: Régi barátokhoz utaztunk To- rinóba. A Coral Universitaria 1968-ban, a III. kamarakórus- fesztiválon járt Pécsett, mi 1969- ben viszonoztuk a látogatást ök is, mi is nagy örömmel fo­gadtuk az újabb találkozást Az ottani rádió nem sokkal érkezé­sünk előtt újra sugározta nagy­sikerű 69-es koncertfelvételün­ket Az újabb meghívásra az adott alkalmat hogy most ősszel ün­nepli az olasz kórus fennállásá­nak 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy kis nemzetközi fesztivált rendeztek. A Varsói Egyetemi Énekkar, a Kölni Can­tus Mundi és mi voltunk a ven­dégek, s felléptek a házigazdák is. Először a fellépésekről. Há­romszor álltunk pódiumon. A „Verdi” Konzervatórium 900 főt befogadó nagyterme volt az el­ső színhely. A II. fesztiváli hang­verseny 2. részében énekeltük a közel egy órás, 15 számból álló műsorunkat Tomboló sikert arattunk. Ismerősök, ismeretle­nek gratuláltak. Legbüszkébbek vagyunk Maghini professzor­nak, a Torinói Rádióénekkar karmesterének véleményére. Többek között dicsérte a kórus rendkívül árnyalt hangzását, az átéltség magas fokát Vendég­látóink legtöbbet Petrassi Non- senseit Bruckner Ave Mariáját Kodály Esti dalát. Rossini Újévi köszöntőjét emlegették. Az aostai Dómban a három vendégkórus adott hangver­senyt. Mi utolsóként énekeltük öt számból álló műsorunkat A ragyogó akusztika, a felfokozott érdeklődés erőt öntött az egész napos fárasztó programtól ki­merült kórusunkba. Kodály Ad­venti énekére mi is sokáig emlé­kezni fogunk. A fesztivál díszhangversenyé­re megszerezték az alig egy éve elkészült Teatro Regist az egyik legkorszerűbb európai színházat. A régi kiégett színház helyére készült ez az épület­együttes: az 1800 személyt be­fogadó nagyszínház — minden helyéről az egész színpad látha­tó, minden ponton egyformán jó az akusztika — az 500 sze­mélyes kisszínház, o ragyogó balettpróbaterem, a káprázatos előcsarnok. Joggal büszkék rá a torinóiak. A jubileum rangját bizonyítja, hogy amatőr művé­szeti csoportoknak először bo­csátották rendelkezésükre a színházat S még ez a hatalmas terem is kevésnek bizonyult (Mintegy 700 érdeklődő volt még a bejáratnál, s már előre elkeltek a jegyek.) Ennél több néző előtt mi is csak egyszer énekeltünk. 15 perces műsorun­kat ismét nagy ováció fogadta. A hangverseny befejezéséül az egyesített kórus egy Caldara- művet szólaltatott meg szép zá­rójelenetként Természetesen nemcsak éne­keltünk. Meglátogattuk a Marti- ni-Rossi Műveket Kirándultunk a megejtően szép Aosta-völgy- be. Régi romantikus várak, fes­tői falucskák, nyiladékok, hegy­gerincek, távoli hegyóriások kö­zött vitt az utunk a legmaga­sabb európai hegyhez, a Mont Blanchoz. Szavakban visszaad- hatatlan ennek a vidéknek a szépsége. Fogadásokon vettünk részt házi rendezvényeken. Lát­tuk a híres Egyiptomi Mú­zeumot megilletődve álltunk: a Kossuth-ház előtt, ahol utol­só éveit élte a nagy magyar. Szobrára elhelyeztük hálánk, $ megemlékezésünk jeléül a ha­zulról hozott koszorút Velencében is töltöttünk fél napot A Trári templomban Monteverdi sírjánál műveivel ál­doztunk a nagy zeneszerző em­lékének, este pedig a város fes­tői terecskéin, szűk sikátoraiban, hídjain szinte az egész műsorun­kat végigénekeltük. Ezt újra megtettük, mikor Gyékényesen a csatlakozó vo­natra vártunk. Ha egy énekkar ilyen fáradtan, délelőtt, ilyenre vállalkozik, biztosan állítom, sok szépben, jóban, örökké emléke­zetes élményben volt része. gTT^IvASARNAP! J 0t ifi,­Szovjet képzőművészek között... Szobrok, mindenütt Altorjai István: Kirgiz fej. — Amikor megérkeztem Ferihegyre, negyvenhét kilóval nehezebb vol­tam ... Ajándékok: csaknem húsz kiló olaj- festék, csodálatos ecsetek tömkelegé, spahtlik, finomak, mint egy patika­műszer, aztán a barátoknak szánt ap­róságok, gyümölcsrost-szivacs, réz kulcstartó, szamovár, kirgiz-sapka ... — Nagyon-nagyon kedvesek voltak mindenütt — meséli —, a harmincegy napból négyet az Ermitázsban töltöt­tem, aztán megkíséreltem megismerni Moszkvát, de chhoz egy. fél emberöl­tő kéne ... Később megértettem, ami­kor Taktaguban, a víz-erőmű építésé­nél megálltam egy elektromos teher­autó meliett, ami hatvannégy tonnát tudott megmozgatni és a kerékagva a fejem fölött volt, hogy ebben az or­szágban minden hatalmas, a városok, a hegyek, folyók, az erő és az embe­rek önfegyelme. Augusztus 16-án kelt útra Altorjai István, Pécsett élő Derkovits-díjas fes­tőművész, hogy a Szovjet Képzőművé­szek Szövetsége meghívására egy hó­napot töltsön a Szovjetunióban. Két kollégájával együtt először Moszkvába érkezett. Ott a szövetség képviselője fogadta őket. Néhány soros feljegyzés, távirati stí­lusban: ..Moszkva hatalmas. Vnukovói reptér tíz kilométer. Vártak taxival. Háromórás nagy vacsora. Séta, táv­irat Vörös tér, metró, kitűnő szálloda." — Jártunk Moszkvában a fiatal mű­vészek stúdiójában. Hipermodern nagy házban dolgoznak, mindenkinek külön műterme van, az udvaron kőfa­ragó-műhely, csodálatos márványok­kal, felszereléssel ... Sok megbízást kapnak, mozaikra, szoborra, s grafitto­ra, betonplasztikára. Új lakótelep nem készül a Szovjetunióban anélkül, hogy valamilyen képzőművészeti alkotás ne ékesítené a környezetet Huszadikén újból repülőgépre ül­tek, s hat és fél óra alatt Frunzéba repültek. Frunze hatalmas hegyek, a Tien-Shan lábánál épült főváros. — Megérkezésünk másnapján ki­rándultunk a várostól mintegy nyolc­van kilométernyire levő mohamedán emlékműhöz, amelyet most állítanak helyre az UNESCO segítségével. Ez egy köralakú vár, lakótornyokkal, a he­gyek között Nagyon szép, csupa már­ványcsipke az egész. Igen érdekes, hogy az országút mentén, tíz kilomé­terenként piacok vannak. A piac bó­déi kékek, nagyon szeretik a kék színt házaik, a lépcsők, a kapuk, szobák, mind kékre vannak festve. A piacokon népviseletbe öltözött árusok kínálják a paradicsomot, dinnyét uborkát zöldségféléket fűszerszámokat... Fű­szereik számunkra ismeretlenek és nagyon sokfélék, legalább nyolcvan féle fűszert használnak. A piaci mér­tékegység pedig nem kiló, hanem egy edény. Tizenkét napot töltött a kirgizek kö­zött, részt vett egy igazi lakodalmon is ahol kézzel ette a sült báránycom­bot s ahová azért lett hivatalos, mert az örömapa részt vett Budapest fel­szabadításában, s azóta sem találko­zott magyarokkal. — Én viszont találkoztam Frunzé- ban Uitz Béla freskójával, s a Mészá­ros Dezső tervezte szökőkutakkal — mondja —, általuk nagyon szeretik a magyarokat A kirgiz és az örmény kollégáktól meleg barátságban váltak el, s szep­tember 12-én már Leningrádban jár­tak. „ERMITÁZS!" — írta noteszébe — „Csodálatos anyag! Rembrandt, Ti- ziano .. — Legalább harminc festő-barátot szereztem. Rengeteg vázlatot készítet­tem, jövőre Moszkvában egy kiállítá­son mutatom be a kinti élményeioől született képeket. . . ezeket később Budapesten is kiállítják. Kampis P. ■ *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents