Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)

1974-08-11 / 219. szám

Dóm téri levél Szöged hírős város... Mi a személyiség? Szeged ma is koronája a nyári szabadtéri játékoknak ha­zánkban, és nyilván az marad a jövőben is. Erre szólítja kül­detése, mellyel 16 évvel ezelőtt a felújított Szegedi ünnepi Já­tékok megjelent a magyar kul­turális életben, és ezt várják tőle az országjáró tíz- és száz­ezrek is. Egyedülálló színpadtér Szombathely, Sopron, Szent­endre, Keszthely, Kőröshegy, Gyula, Fertőd, Martonvásár mel­lett az ország szabadtéri szín­padi és hangversenytérképén valóban egyedülálló hely a .,Ti- szoparti Metropolis”. Hagyomá­nyosan évente július 20 — au­gusztus 20. között felhangzó előadásaira tíz- és százezrek ké­szülnek először eljutni vagy visszatérni újra és újra. Ismer­kedni vele, vagy az élmény va­rázsának izgalmával csodálni előadás előtt a hatezer szemé­lyes nézőtér lenyűgöző méreteit színpadának monumentális ará­nyait és vakító fényfüggönye mögött a különös fények közt felsejJő kolosszális díszletele- meket A gyülekező közönséget isme­rős csengésű fanfórdallam kö­szönti évről-évre: »Szöged hírős város...” És mire a helyén üt 8 órakor a kedves Háry János- dallamra fölcsendül a zenélő óra, körbesétálnak a megvilágí- ♦ott figurák... Kedves, hangulatos aprósá­gok, mégis maradandó emlékül viszi magával mindenki a Játé­kok előadásáról, amelyre bizo­nyára sokan vágyakoznak, de ahová az országjáró emberek csupán egy töredéke jut el. így Is közel százezren részesülnek a program öt műsorából, amely vonzó művészi élmények sorát kínálja minden nyáron. Mikor e sorokat írom, már túl van ez a program a félidején is. A Czillei és a Hunyadiak három, a Hattyúk tava két nagysikerű előadása utón az egyik legked­veltebb és állandóan visszaté­rő darab, a János vitéz három előadása Is lement ezen a hét­végén pedig mór a Turandot második előadásának tapsol­hat vasárnap este e teltházas közönség. Tízezrek első találkozása Szeged Játékai meghitt együttesben látványt és irodal­mi-zenei értéket nyújtanak: ha­gyományoson egy történelmi drámát egy operát egy ba­lettot egy daljátékot és egy folklórműsort minden nyáron, így alakult ki a Szegedi ünne­pi Játékok sajátos arculata és nem véletlenül így. Kétségtele­nül sokan vitatják ezt a műsor­profilt nyilván jó szándékkal, de kellő megalapozottság nél­kül hasonlítgatva Szegedet Eu­rópa nagymúltú szabadtéri já­tékaihoz. Szeged azonban — legalábbis egyelőre — nem akar versenyezni sem Dub'ov- nyikkal sem Salzburggal. Sze­gednek más küldetése van. Amikor felújították a Játékokat, a művészet demokratizmusa je­gyében tették, azzal a gondo­lattal hogy az országnak szük­sége van egyfelől a színházi kultúrának egy ilyen „népsta­dionjára", mint a Dóm téri színpad: másfelől Szeged — s alighanem az ország is — egye­lőre szegény ahhoz, hogy kivé­teles és egyedülálló művészeti élmények olyan sorozatát pro­dukálja, amelyért a világ min­den sarkából idezaróndokol- nak. Eljönnek viszont tíz- és tízez­rek az ország minden sarkából, akik itt, Szegeden látnak elő­ször operát, balettot vagy drá­mai alkotást; akik itt találkoz­nak először a színházi kultúrá­val. Számukra is elérhető a be­lépőjegy ára, mellyel a magyar színművészet élgárdájának elő­adásában jutnak birtokába egy örökre szóló művészi élmény­nek. Az ő jelenlétük — estén­ként ez az öt-hatezer hazai látogató jelenléte — is megha­tározza a Dóm téri műsorpoli­tikát. Móra emlékére A szegedi születésű Balázs Béla, — akinek most emléke­zünk születése 90. évfordulójá­ra — nemcsak népszínházát ál­modott Ide, hanem népek szín­házát is: „A salzburgi játékok Bécsnek, majd Reinhardtnak je­gyében történtek, Bayreuth Wagnert ünnepelte. Szegeden világkultúra történik, népek ba- rátkozása, nemzett szellemek ismerkedése, egymáshoz szoká­sa, a humanizmus legnagyobb Ideáljának valásulása ...” Mindez a kezdetek idején, 16 éve is vágyálom volt még. Ma és az utóbbi évelőben szovjet együttesek, olasz, amerikai, bol­gár, román, angol énekesek; lengyel, francia, jugoszláv cso­portok, táncegyüttesek váltjók egymást a nyári deszkákon és hovatovább a közönség egyti- zede is mind inkább európai. Szeged arculatához ez is hoz­zátartozik. Csakúgy, mint a program ki­fogyhatatlan gazdagsága. A kiegészítő programoké is. ösz- szeszámoltam: az idei nyáron nyolc képzőművészeti tárlat és számos egyéb; népművészeti, iparművészeti, irodalmi stb. ki­állítás, hangversenyek, városné­zések, sportrendezvények özöne várta az egyre növekvő szám­ban ideérkező látogatókat tu­ristákat Közülük hadd emeljem ki a számomra legkedvesebbet a Móra Ferenc ezeregy élete cí­mű emlékkiállítást a Kultúrpa­lotában, a nagy író születésé­nek 100., halálának 40. évfor­dulója alkalmából. „Engem Fél­egyháza tett íróvá ..." — val­lotta Móra, de bízvást hozzá­tehetjük, hogy Szeged tette őt „a tudomány, az írás, és a leg­magasabb rendű ismeretter­jesztés nagy alakjává, kihez ta­nulni még a messzi utódok is zarándokolni fognak” — olvas­tam a kiállítás vezetőjében. A kiállítás ezf a Mórát, ezt a sok dimenziójú — Juhász Gyula szavaival — „ezeregy életű” embert mutatja be. Első részé­ben a szülői házra, a szülőkre emlékező tárlók után a fiatal egyetemistát és segédtanórt, majd a Szegeden kezdődő hal­latlanul gazdag és sokrétű éle­tet bemutató anyag látható itt, a fiatal újságíró és a fiatal muzeológus kezdeti munkáinak dokumentumaival. Külön rész emlékezik a gyermekíró Mórá­ra, akiről Pasa Lajos így szó­lott: „Nyelved zamatos magyar­ságában gyönyörködöm; tar­talmas írásod művészi formája mindig meglep, ámbár hozzá vagyok már szokva: minden egyes dolgod egy-egy kis köl­tői alkotás..." Mórának a for­radalmakban tanúsított bátor, elkötelezett magatartása és a következményei is eléggé is­mertek. Érmek a dokumentu­mait majd a kettős intézményt a legnehezebb időkben is gya­rapító könyvtár- és múzeum- igazgatót; az európai hírű ré­gészt végül a sokarcú írót és a tiszta lerkű, egyenes, bátor hangú újságírót vetíti elénk a Somogyi Könyvtár és a Móra Ferenc nevét viselő múzeum közös kiállítása. Nincs „esonap” Esténként — fél 8 után — öt-hatezer néző préseli magát keresztül a Dóm térre vezető szűk utcákon. Aggódva kémlel­ve az eget és nem túlságosan bizakodva a meteorológia dél­utáni jelentésében: „meleg ma­rad az idő, helyenként futó zá­porokkal .. Az igazgatóság a repülőtéri és a budapesti előrejelző szol­gálattal közvetlen összekötte­tésben áll minden előadási na­pon. Nagy a tét. A nézők 90 százaléka vidéki. Következésül »sem mondhatják le az előadást akkor sem, ha egész nap zuhog az eső. Itt ugyanis nincs „eső- nap”, hanem ha egy előadás elmarad, akkor végleg elmarad, a jegyeket visszaváltják. Este 10-ig mindenképpen várnak, és akkor hivatalosan is bejelentik a szomorú hírt, ha az időjárás addig nem javul. Ilyen, szeren­csére ritka, talán 15 esetben fordult elő másfél évtized alatt Volt hogy */< tízkor még javá­ban zuhogott, de a bűvös 10 óra előtt két perccel kezdett tisztulni és utána gyönyörű elő­adást produkáltak. Olyan is, hogy tízkor lefújták, és negyed­óra múlva csillagosra váltott az ég... (Emlékszem, a felújított játékok első premierjén a Hu­nyadi László opera előadásá­hoz háromszor kezdtek hozzá, míg a harmadik napon végig is játszhatták...) Vörösmarty történelmi drámá­jának főcselekménye három színhelyen játszódik; Nándor­fehérvár ott, Budán és Béesben. A három vár három különböző színpadteret kapott Varga Má­tyás díszletvilágában. Mindeh­hez a tőm égek dinamikus moz­gatása, a fénycsávák és árnyak csodálatos játéka a színpadon és a kéttornyú háttér kőcsipkés ornamentikáján valóban lenyű­gözött. Kár, hogy ez a látvány- világ nem kiemelte, nem hang­súlyozta és nem elősegítette a mondanivalót hanem fölébe kerekedett... (gy előadás után alaposan elgondolkozhatott a néző: mit is látott valójában, miről is szólt és hol is volt ez a dráma. Sinkovits Imre (Czil­lei), Szersén Gyula (H. László), Maróti Gábor (Mátyás), Szacs- vay László (V. László), Vóradi Hédi (Agnes) nagyszerű alakí­tása ellenére Is az történt amit nemegyszer éreztünk már: más­hová, más színpadra, — ezúttal a Nemzeti színpadterén — ren­dezett még oly kiváló drámai előadás lényege a Dóm tér legalább tízszeres méretei kö­zött óhatatlanul összezsugoro­dik, szétesik. Az idei nyár Igazi „slágeré­nek" a tíz éve nagy sikerrel ját­szott Puccmi-opera, a Turandot felújítása ígérkezik, Szinetár Miklós rendezésében. Wallinger Endre Kiterjedt irodalma von a kér­désnek, s ennek ellenére teljes a zűrzavar a fogalom helyes használatában. A címbeli fo­galom, s annak tartalmi egé­széhez tartozó egy-két másik rövid kifejtésében Horváth, Kar­dos, Dómján magyar, — Ko­va Ijov, Rubinstein szovjet, — s végül James amerikai pszicho­lógusra utalok főleg. — A gö­rögöknél és rómaiaknál a sze­mélyiség kifejezés kezdetben a színész álarcát jelentette. — később pedig a színészre, illetve szerepére vonatkozott Közhasználatban hivatalos nyelven is, hallhatunk ilyen kitételeket: „...hit­vány vagy kétes perszőna” (személyiség), „fontos, — mo- gasrangú, vagy hivatalos sze­mélyiség, stb.” Ezen elmarasz­taló — illetve — pozitív —, vagy társadalmi rangot is je­lentő kifejezések megértése nem okoz gondot. Zavar van azonban személyiség, jellem és hozzájuk hasonló fogalmak megértésében és használatá­ban. „A személyiség az ember vi­szonylag állandó rendszere, mely a természettel és társada­lommal kölcsönhatásban ala­kul (Horváth). Már ebből az egy meghatározásból is jól ki­vehető, hogy a személyiség: a teljes embert jelenti, —' öröklött és az egyedfejlődés során ki­alakult fizikai, pszichológiai sa­játosságainak összességében. Rubinstein: „...az egyedi, a különös és az általános lelki sajátosságok” összességében jelöli meg a személyiséget Dómján szerint azon sajátos­ságok, hogy az ember társadal­mi lény, hogy biológiai és tár­sadalmi tényezők egységet al­kotnak benne, hogy absztrakt (elvont) gondolkodásra képes személyisége általános oldalát képviselik. A temperamentumi (vérmérsékleti adottságai a kü­lönös oldalát jelentik szemé­lyiségének. Végűi: az általános és különös tulajdonságok sajá­tos, az illetőre jelemző egybe- szerveződése, szerkezeti integ­ráltsága — eredményezik a személyiség egyedi arculatát Kardos így fogalmaz: „A sze­mélyiség nagyrészt azoknak a belső feltételeknek összessége, melyek az egyén és a társa­dalmi környezet kölcsönhatásá­ban fejlődnek ki... Az álla­toknál near beszélünk szemé­lyiségről”. — Kovaljov elmond­ja. hogy az osztólytársadalom- ban csak ezen osztály képvi­selőit tartották személyiségnek; a feudalizmusban a „nemes-vé­rű” embert — Jamesnél olvas­tuk, hogy a személyiség a „leg­tágabb értelemben véve, mind­annak összessége, amit az em­ber magáénak nevezhet.. (saját testi és lelki erői, ruha, ház földtulajdon, pénz, feleség, gyerek, ősök barátok; az illető jóhímeve, létrehozott művei, alkotásai, stb.) Egyébként az egész történe­lem folyamén fennállott és fenn­áll a nézetkülönbség: idealiz­mus és materializmus között Az idealizmus a személyiséget „szellemi lény”-aek tartja, — „ ... aki autonóm módon alkot­ja a történelmet” — A mate­rializmus szerint:..." o szemé­lyiség a társadalmi fejlődés terméke; ...az emberi lényeg a maga valóságában a társadal­mi viszonyok összessége”. „Ko- valjovra utalva megemlítem, hogy „...természetesen a sze­mélyiség nem valami hús és vér nélküli lélek”, mint azt több idealista nézet vallja és hirdeti. Pl. a perszonalizmus — „elsőd­leges realitásnak, a lét szellemi őselemének”, — mondja és azt tanítja, hogy a természet: „ ... szellem-személyiség összes­sége". „Ebből aztán a perszo­nalizmus azt Is levonja, hogy az alapvető társadalmi feladat: nem a világ marxi-értelmű meg­változtatása, hanem a személyi­ség átalakítása, szellemi „ön­tökéletesedésének” siettetése. — Célzatossága nyilvánvaló. Mindig a személyiség egésze van kapcsolatban a külvilág­gal, mint rendszer és ebben helyet kapnak, részt vesznek (többek között) — az alábbi lényeges összetevők: pl. az em­ber jelleme, a temperamentu­ma, képességei, intellektuális tevékenysége, uralkodó érzel­meinek és cselekvési motívu­mainak összessége, a pszichi­kai folyamatok lefolyásának idegrendszeri sajátosságai stb. — Vegyük most kissé szemügy­re, az imént felsorolt személyi­ségjellemzők közül a na­gyon fontos faktort: a jellemet Sok meghatározásából a ki­vetkezőket ismertetem: valakire jellemző lelki, akarati tulajdon­ságok összessége; elvekhez való szilárd ragaszkodásban meg­nyilatkozó magatartás, azon lé­nyeges, viszonylag állandó, tár­sadalmi- és erkölcsi szempont­ból jelentős vonósok összes­sége, melyek az ember maga­tartásában jutnak kifejezésre, stb. A jellemes emberről mindig, minden helyzetben tudjuk: mit várhatunk tőle, elvekben, cse­lekvésekben! Ez rendkívül meg­nyugtató, közösség, s egyén számára egyarántl De milyen kiábrándító, leverő ennek ellen­téte, amikor egyesek szemreb­benés nélkül hazudnak sze­münkbe, sőt mosolyognak is hozzá! Az is közismert, hogy nincsen velünk született jellem, de le­zártság sincs abban I A kiasz- szikus közmondás helyesen vall­ja: „...A küzdelmeken át a csillagokig!" — E küzdelmet, nemes erőpróbákat — amelyek a jellem fejlesztői az élet szol­gáltatja ; Goethe szerint«... a jellem a világ viharaiban ala­kul ...” és Kölcsey is fgy véle­kedett .......a világ zajában for­má lódik a jellem” Rubinstein ezt így fejezte ki „... az élet- körülményekből fakadó motí­vumok — a jellem építőkövei”. Hosszan lehetne a hasonló ál­lásfoglalásokat sorolni, amelyek mind megegyeznek abban, hogy a személyiség igen lényeges al­kotóeleme küzdelmekben, meg­próbáltatásokban erősödikl Ogy látjuk, nevelésünkben, társadalmunk egész életében még többet kell törődnünk ilyen jellemvonások, személyiségje­gyek kialakításával, mint: sze­rénység, önfeláldozás, őszinte­ség, önzetlenség, tisztelettudás, udvariasság, tárgyilagosság, alaposság, elvhűség, hazafiság, nemzetköziség stb. De vissza kell szorítanunk ugyanakkor a következő nem kívánatos tulaj­donságokat, amelyek mintha egyesekben —, felnőttekben és fiatalokban! — mostanában erő­södnének, — ilyenek: durvaság, közönségesség, hiúság, gőg, hl- zelgés, közömbösség, túlzott anyagiasság, felületesség stb. Sokat hallunk, olvasunk a sze­mélyiség és jellem eltorzu[ásal- ról — nyugati államok fiataljai­nak, felnőtt társadalmának élte tében. Elborzadunk, amikor hő- borús gaztettekről, kábítószelt fogyasztásról, hippl-mozgalMte ról kapunk híreket — Itt nincs elégséges lehetőség e kérdések teljes kifejtésére, de arra igen, hogy ne menjünk el az anomá­liák mellett szó nélküli A fen­tiek helyett — helyes szoktatás­sal, neveléssel - a nemes voná­sokat kell erősítenünk az isko­lában, mindenütt! A személyi­ség Igen lényeges pozitívumai lesznek a szoktatással elért ne­mes vonások, amelyek meg­könnyítik a cselekvéseket. A be- Idegzett szokások ui. nem kí­vánnak újabb pszichikus ener­giákat, a tudat tehermentesül általuk, s könnyebb lesz a cse­lekvéssor helyes lefolyása. Fentebb mór esett arról szó, hogy marxi felfogásunk szerint a személyiség, a jellem tevé­kenységben fejlődik. Ebben igen fontos eszköz — az önnevelés. — Igaz, a személyiség kifejlődésé­ben - szerepet játszanak a szü­letési adottságok, a környezet és nevelés, de a személyiség még nem csupán ezek passzív lecsapódása! Az ember ui., aki tudatos lény, tudatosan alakítja összes viszonyait, s felelős sze­mélyisége fejlődéséért isi Az iskolák és közművelődés korszerűsítési törekvései, az MSZMP ismert határozatai alap­ján még évekig eltartanak. Azok sikerében, eddigi szép si­kereink alapján jogosan bízunk, s azok elvezetnek a kívánt ered­ményekhez, — a szocialista — kommunista személyiség nevelé­sében I Vörös Pál TIT pszichológiai szakosztály Filmreneszánsz Lengyelországban A televízió most vetíti a ” lengyel filmsorozatot amely a Nobel-díjas Rejmont klasszikus regényéből, a Pa­rasztokból készült így ná­lunk ismét téma a lengyel film. A kérdés többnyire így hangzik: „Hová lettek az utóbbi években a nagyszerű lengyel filmek, az olyanok, mint a Hamu és gyémánt a Máter Johanna, a Kés a vízben és a többiek?” Itt van, megérkezett — mondhatnák. Locarnoban a legutóbbi filmfesztiválon taps­vihar tört ki Krysztof Zenus- si szép filmje, a Megvilágo­sodás végén. Az ifjú fizikus a főhős, nyugtalan, kutató el­me, aki a szokottnál is éle­sebben exponálja a nemze­dékét izgató nagy kérdése­ket. Zanussi a kérdésekre mo­dem választ ad, méghozzá játékfilmtől szokatlan nyel. ven. A film frappáns doku­mentumokat idéz, tudósokat szólaltat meg, és sok jelenet­ben rögtönzésnek ad Helyet A dokumentatív elemek maxi­málisra növelik a mű hitelét A néző nem feldúltan, de fe­szítő intellektuális izgalom­mal távozik a moziból. Harminc év két hullámhe­gye és hullámvölgye után miért, honnan e legújabb for­dulat a lengyel filmvilágban? A választ alighanem a művé­szeti berkeknél mélyebben kell keresnünk. Lengyelor­szág utóbbi két-három évi fejlődésében. Amióta nőtt a társadalmi aktivitás, javultak az életfeltételek, s ezzel együtt a művészi lehetősé­gek. A szocialista demokrá­cia ismét hatékonnyá vált. Ez azonban csak egyik oka a lengyel fümreneszónsznak. A másik: felnőtt az új film­rendező nemzedék, sőt offen- zívában von. Új témát, új formát keres. Miért? ők már nem ismerik a háborút, nin­csenek a negyvenes-ötvenes évekből közvetlen élményeik, s a ma problémáit elébe he­lyezik annak, ami számukra ma már csupán történelmi emlékezés. Nem csoda hát, ha a nagy­világban feltűnést keltő töb­bi új lengyel film témája, vagy megoldása szintén „rendhagyó”. Cannes-ban Jerzy Has Viziórája hozta el a zsűri díját, Moszkvában a Petelski házaspár Koperniku- szának ítélték az ezüst díjat. San Remo-ban KonwivzkyO/y messze van és oly közölje ré­szesült a külön díjakban. San Sebastian-ban Andrzej Waj­da Mennyegző/e állította is­mét előtérbe a nagy rende­zőt A z 1966 és 1972 közötti r' hullámvölgyet tavaly felváltó fellendülés, az új si­kerek természetesen felvetik a kérdést lesz-e folytatása mindennek? Követik-e az el­ső filmeket hasonló értékű to­vábbiak? Erre ma még ne­héz bármit felelni. De annyi már biztos, hogy a fiatalos hév új buzgalomra ragadta el a legnagyobbakat Andrzej Wajdát, aki a maga idején izgalmasan modem volt, de végeredményben mégiscsak romantikus-realista alkat a fiatalok lendülete merész, új változásokra késztette. Ste- nislav Wyspianski Mennyegző című verses drámáját vitte vászonra — a filmet nálunk is bemutatták — tökéletesen a mai művészetnek megfelelő formában, szellemben. Firon András i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents