Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-09 / 156. szám
A meJooramah'kus Villamos t Williams színműve Vendégünk volt... Az áldott esőről beszél & Pécsi Nemzeti Színházban Régóta tudjuk, hogy az a nagy dráma, amely az adott társadalom legfontosabb és legalapvetőbb mozgásirányait tükrözi. Mely mozgásirányok találhatók T. Williams huszonöt éves darabjában? Tímár Éva, mint Blanche Du- Bois idegenül, finoman, mondhatni disztingvált eleganciával érkezik húga piszkos és rendetlen házába. Az amerikai Dél arisztokrata családjainak egyikéből származnak a testvérek. A régi birtok és a szép ház már elúszott. Stella, a húg onnan elmenekülve tökéletes boldogságot talált egy modorta- lan, vad és nyers ügynökkel való házasságában. Blanche ezt nem érti, leszólja húgának lakását, barátait, sőt durva férjét is. Blanche nemcsak elő- kelősködik, de furcsa idegességet, szorongást, félelmet —Tímár Éva elsősorban fáradtságot és félelmet — hoz magával. De gyanús a burok körülötte. Az ún. jól megcsinált színművek ismerői tudhatják o receptet: valami titok lappang Blanche múltjában. A titok kipattanásának első lépése hamar jön: a finomkodó hölgy alkoholista. A mohó jvást, a kortyok utáni megnyugvást Tímár Éva remekül állítja elénk. Elia Kazan szerint — aki a darab ősbemutatójának rendezője volt — Blanche szerepének kulcsa: védelmet találnia vad világban. Sorsába tehát belép a „megmentő" is, egy derék, de ugyancsak nem finom és előkelő munkás, Mitch. De fogalmunk sincs, miért figyel fel az előkelősködő tanárnőre, miért szeret bele, miért akarja elvenni. A szerző persze egyé- nrteni akarja jellemét: ez a vad legény imádja az édesanyját Talán ezért szeret bele Blanche-ba. Pákozdi János alakítása csak részleteiben hiteles: amikor bátortalan és félénk szerelmében. Ám alakítása sem magyarázza meg: mi a benne rejlő mozgásirány lényege, ami érthetővé tenné ezt a szerelmet Mert Blanche-nak végül Is Rt az élet benyújtja a maga számláját. Akin keresztül benyújtja, Stanley Kowalski, húgának férje. Attól kezdve ui„ hogy Blanche belépett házukba, Stanley és Stella vad szexuális örömökön nyugvó házassága kezd megingani. Blanche ebbe a világba nemcsak finomkodását, nemcsak a valóságtól való védelem vágyát hozza, de ezzel összefüggésben Stella szeretetét, óvó magatartását is magának akarja megszerezni. Kovalski megérzékeli ezt a veszélyt, s kinyomozza sógornője múltját Ez a múlt, Blanche élete tényei nem illenek finomkodásához, ál-arisztokratikus magatartásához, a szép és nemes Illúziókhoz. Még akkor, amikor a régi családi házban élt. Blanche volt a vidámítója a szomszédos katonai tábor lakóinak. A régi ház elvesztése után egy kisváros leghirhed- tebb szállodájában lakott, még onnan is kitették. Tanári állásából is azért bocsátották el, mert elcsábított egy tizenhat éves fiút. A szerepnek ezt a részét rajzolja meg Tímár Éva a legkevésbé. Pedig erre közvetlen lehetősége is lenne: betoppan egy fiatal pénzbeszedő, s alig menekülhet Blanche karmaiból (Horváth István játssza). Tímár Éva itt is finomkodó és illúzió-világában élő. A szerep nem szavakkal megfestett illúziókat kíván a pénzbeszedőtől sem, mint ahogy a katonáktól sem és a kisváros férfiaitól sem ezt akarta. Az élet számlájának első része az, hogy Kovalski ezt a múltat elmondja barátjának, Mitchnek, aki a házasságtól természetesen visszalép. A nőtől azonban nem. S abban a jelenetben, amikor Mitch Blanche múltjához „méltóan” viselkedik, Pákozdi János a Blanche környezetének durvaságával adós marad. Tímár Éva ebben a jelenetben remekel: a kétségbeesést, élete utolsó reményének összeomlását idéző édeskés írói szimbólumot —: „Tűz van!” kiáltja — igazi drámai erővel, mélységgel hitelesíti. A számla második része: Kovalski a maga vad nyerseségével megerőszakolja Blanche-t azon az éjszakán, amikor felesége gyermeküket szüli. T. Williams színpadi mesterségbeli receptjét rég kiderítették már: szimbolizmus, Pirandello, Freud, naturalizmus és melodramatikus hatások vegyiteké ez, s az eredmény afféle komolynak látszó kom- mersz-dráma. A központi szimbólum épp Blanche megerőszakolásának éjszakája: lám, lám — tudjuk meg — a szerelem éppúgy rombol, mint ahogy életet is teremthet Kovalski- nak gyermeke születik. Blanche pedig ettől kezdve megőrül. Az utolsó jelenetben a megbomlott idegzetű nőt pompás művészettel idézi. Stanley! — a régi recenziók szava szerint — Bujtor István „adta”. Bujtor István alakja alkalmas a szerepre. De a belső durvaság, állati nyerseség lényegében hiányzik belőle. Legszebb jelenete, amikor — a megveretése után a szomszédokhoz rohant — feleségét siratja-hívja. Bujtor Istvánnak rtt is inkább a lelke fáj, s hangja-üvöltése nem a szexus mélyeiből tör föL Még mielőtt lezajlik a „szimbolikus éjszaka”, Freud tanainak felhigitott változatában kapjuk Blanche „titkát". A katonai tábor szórakoztatása, a botrányos életmód, alkoholizmus, a fiatal tanítvány elcsábítása mind, mind egy nagy lelki trauma következménye, és csakis azé. Ifjú korában beleszeretett egy fiatal fiúba — természetesen költőbe! — akiről a házasságkötés után kiderült, hogy homoszexuális. Mikor Blanche tudtára adta imádott férjének, hogy utálja emiatt, a férj főbelőtte magát. Blanche emlékezetébe visszavisszajár az utolsó keringő dallama, a pisztolydurranás meg az állati ösztönök morgása, íme a színfalak mögül szüntelenül jövő hangok, dallamok, nyögések, sikolyok melodramatikus hatásának magyarázata. Blanche nyilvánvaló nímpho- mániájáról szó sem esik. T. Williams szerint ezt a Blanche-t a vad és erőszakos,' az állati ösztönök alapján élő férfiak tették tönkre. A régi romantikus szemlélet még mindig hatékony. Ám húgát épp az ösztönök világa mentette meg. S valahogy úgy érezzük, ezzel a Blanche-al szemben, még mindig neki van igaza. Stellát Miklósy Judit játssza, az előadás legjobb alakítását nyújtva. Igen erőteljes színészi eszközökkel, belülről formálta meg o szexualitásban mindenért kárpótlást találó asszonyt De mindezek vajon olyan mozgásirányok-e, amelyek lényeges társadalmi tartalmakat közölnek? Vajon olyan emberi, pszichológiai mélységeket tár- rtak-e fel mindezek, ami valami valódira, igazira világit rá? Sajnos korántsem. Színpadi rafinéria ez, ami 1974-ben Magyarországon vajmi keveset közölhet Van itt is illúziókban éiő nő, vad, nyers és durva férfi. De másként A fétféle Illúzió, a kétféle nyerseség és vadság és állati ösztön között nincs egyszerű „áttolási” lehetőség. T. Williams speciális figuráihoz így kevés a konkrét társadalmi tapasztalatunk. A Pirandellótól öröklött „kettősség", a melodramatikus hatások, az „úgy néz ki mintha valódi lenne" freudizmus, no meg T. Williams jól-megcsinált- színmű technikája mégis igen hatásos színházi estre ad lehetőséget A nézőt is „Izgalomba” hozza, s jól is lehet eljátszani. Úgy értjük: hatásosan. Az előadás hatásosságát Tímár Éva — noha egyenetlen —> alakítása Is szolgálja. Akkor igazán jó, amikor fél, és Ideges, amikor benső világának szörnyei tépik. Dobál Vilmos rendezése — mint mindig — visszafogott, a szereplők mozgatására és a külső effektusok megteremtésére szorítkozik elsősorban. Az előadás ezért jól összefogott, s megfelelő a tempója is. Bécsy Tamás Baranyi Ferenc költőt otthonában megtalálni majdnem reménytelen vállalkozás. Meghitt barátai számára is rejtély, melyek azok az órák, amikor mégis felveszi a telefont. . . Perlekedő, megrendülő, számotvet- tető írásai adják csak hírül, mely részében jár az országnak; dohányfüsttől szürke fényű vonatkupé éjjeli utasa épp a társa, vagy egy leereszkedő modorú úrvezető, aki az út szélén álldogáló férfiről hogyan is hihetné, hogy költő, aki „használni s nem ragyogni akar”, s jámbor köszönő szavai mellé dühödt riportot is „mellékel" a pöffeszkedőkről, az autó biztonságában emberi fölényüket is ostobán hívőkről ... Azon a délelőttön, úgy látszik, a sors különösen kedvelt. Ki tudja hányadszor, már csak Természet — Alkotás Azt hihetné az ember, hogy a szín problematikája „nem ügy”. Vannak ilyen, meg olyan színek, vannak amelyek tetszenek, vonzódunk irántuk, másokat túl semlegesnek, esetleg rikítónak tartunk. Igaz, figyelemmel kísérjük (különösen a hölgyek) egy-egy szezon divatszíneit, de ezek szeszélyes jelentkezése nem túlságosan elméleti probléma. És kifestjük a lakásunkat is, esetleg több színnel, örülünk a tavasz friss zöldjének és „festőinek" tartjuk az ősz tarkaságát. Ködösen felrémlik ugyan távoli fizikaórák emléke, ahol sötétben a fény útjába állított prizma színskálájában törvény- szerűséget fedeztünk fel, de idővel olyan távolinak hat, s mintha a felesleges dolgokkal együtt merült volna feledésbe, A Természet - Látás — Alkotás c. kiállítás újabb fejezete a színnel foglalkozik. Közösen felidézzük benne a színek keletkezését, objektív és szubjektív oldalát. Jó érzéssel — mégiscsak előjön a valaha megtanult fizika! A következő tablón a szín felosztásával találkozunk. Megtanuljuk, hogy valójában a fehér — fekete — szürke semleges szín, s nem az, ami számunkra érdektelen. A tarka, kevert színek kapcsolata a világos összefüggések nyomán érzékelhetővé válik, ellenőrizhetjük alakulásukat. A színek kiterjedése kevésbé ismert tulajdonságai közé tartozik. Az egy di- menziójú semlegesek a világosból a sötét felé (fehértől feketéig a szürkéken keresztül), illetve megfordítva „terjednek”. A tarka színekről megtudjuk, hogy három irányban mozognak. A kiegészítő színek kérdése a hagyományos rajzpedagógia talán egyetlen elméleti része, ebben az összeállításban két tabló terjedelmű. A színek „hőfoka" is talán ismertebb tulajdonságai közé tartozik. A narancsos-meleg és a kékeshideg színek csoportjaiba más szín is helyet kap az alaphőmérsékleti fokhoz mért viszoLátás nyának megfelelően. Az Irradiáció jelenségével megismerkedve meggyőződhetünk arról, hogy két szín kapcsolatában milyen fontos szem előtt tartani ezt a jelenséget. Valamely világos vagy élénk szín minden esetben nagyobbnak hat, söté- tebb, vagy kevésbé intenzív színek társaságában, A szegély- kontraszt mindenkit zavarba hoz. Szürkés foltok a színes négyzetlapok csúcsain — vajon csak az én szemem előtt táncolnak? Eqy ilyen felfedezés méreteiben mennyire zavarhatja, vagy éppen mozgásban tarthatja — szándékunktól függően — környezetünk forma- és színkapcsolatait. A színharmónia és színegyensúly bizonyítása világos és egyértelműen tisztázott, de mintha a megnevezés pontosítást kívánna. A színegyensúly nagy színfeszültsége kizárja a harmónia lehetőségét? Különösen akkor érezzük jogosnak a kérdést, ha éppen a tabló szövegét véve alapul a színkapcsolatok mindkét lehetőségét tervezett kapcsolatrendszerként fogadjuk el. Külön érdekessége a kiállításnak, hogy sok fizikai, optikai ismeret mellett a színdinamika pszichológiai felosztásával is foglalkozik. Az aktív-piros párja — világoszöld; a pasz- szív sötétzöld a tartózkodó lilával tart kapcsolatot. Nemcsak kiegészítő színekként hozhatók egymással összefüggésbe, hanem akciókészséget kiváltó, hangulatteremtő erejük is egymásra utaltságukra utal. Ha pedig alaposan felfrissítettük a fáradt ismereteket és az újakkal együtt ki is akarjuk próbálni — rendelkezésünkre áll a „műhely”. Az elkészült feladatlapokból rögtönzött kiállítás orra vall, szükséges volt a színnel önálló kiállítás keretében foglalkozni. Igen nagy szükség van az ehhez hasonló népművelő kiállításokra. B. Pilaszanovich Irén lantos Ferenc: Szín, látás, ül» megszokásból Is, tárcsáztam a számot, és, bár nem hiszek a csodákban, mégis úgy éreztem, csoda történt - otthon volt. A beszélgetést, kora délután, egy Rákóczi úti eszpresszóban folytatjuk. — $okat utazik. Miért? Nevet. — Szépen hívnak és én nem tudok nemet mondani. Azután komolyan folytatja: — A költőnek, ha megjelenik egy kötete, ha közli verseit a Kortárs, az Üj írás — öröm. De ez csak az ő egyszemélyes öröme. Sikerült-e örömöt szereznie másoknak is? Akiknek a véleménye fontosabb minden szép- szavú dicséretnél, akiknek igenlése a folyamatosságot jelenti I Szükségem van a személyes találkozások élményére. Másképpen hogyan ügyelhetnék arra, hogy érthetően Írjak? Hamis az a költészet, melynek értelmét bonyolult magyarázatokkal lehet megfejteni. És, még valamiért fontosnak tartom utazásaimat. Négy fal között, mégoly nemes és szép gondolatok is élettelen szavakká dermednek. Közéletű töltésű költészethez — és erre bőséges példákkal szolgál irodalomtörténetünk - közéleti magatartás szükségeltetik. Ebben hiszek. — Milyen hiányosságokat tapasztal az író-olvasó találkozókon? — Fájlalom, hogy ezeknek a találkozásoknak nincs központi, felelős gazdájuk. Miért esetlegesek? Miért függenek attól, van-e a faluban egy lelkes, irodalmat kedvelő tanár, könyvtáros, kultúrigazgató? Az a tapasztalatom, hogy mindenütt, ahol eredményes kulturális tevékenység folyik, megtalálható az a bizonyos egyetlen ember, aki fáradhatatlanul szervez, levelet ir, gyerekeket, felnőtteket toboroz az estekre. Már őérettük is, az ő biztatásuk, szellemi támogatásuk érdekében is fontosnak tartom, hogy elmenjek, és bárki, más is, akit hívnak. Mert ezeknek az olykor nehezen megszervezett estéknek az emléke adja, talán csak évekkel később, egy ember kezébe a könyvet, idéz fel egy okos mondatot, amely segíti kifejezni örömét, vagy átsegíti egy nehéz órán, — Véleménye szerint kik tehetnek legtöbbet a vidéken élők kulturális fejlődéséért? — Példát mondanék. Fórrá nevű kisközségbe hívtak író—olvasó találkozóra. Mint megtudtam, az előző napokban a tanácstitkár kivette a könyvtárból a versesköteteket, ő maga ismertette azokat kisebb közösségekben, felkészítette a falu lakosságát a találkozóra. Biztató lenne, ha a kultúra egy-egy lelkes megszállottjának munkáját, ha nem is eképpen, de mindenütt, a helyi vezetők, társadalmi pozíciójuk tekintélyével, lehetőségeivel támogatnák. Baranyi Ferenc a közelmúltban SZOT-díjat kapott. Évről évre közvéleménykutatás alapján döntik el, hogy kiknek ítéljék oda e díjat. Akik döntenek: munkások, parasztok, népművelők, szakszervezeti aktivisták. Nehezen mondja ki — olyan jó lenne, ha elhinném, olvasom tekintetén —, milyen megtisztelőnek érzi. — Mi az, ami a legjobban meghatja? — Félve mondom ki, új tarta'ommal kellene telíteni a szót: hősiesség. Persze, mást jelentett ez a kifejezés a tizenkilencedik században, mint amit ma értek alatta. Aztán az önzetlenség is meghat. Mennyi minden sűrűsödik ezekben a szavakban: kő- zösségszeretet, cselekvés, egyszerűség ... — Min dolgozik most? — Mátyás bolondja címen színpadi játék szövegét írom, zenéjét Szokolay Sándor szerzi. És, első gyűjteményes kötetem válogatásán dolgozom. „Esőveréssel" lesz a kötet címe. Jaj, ugye tudja, mit jelent egy költőnek az első válogatott kötet? Az öregedés biztos jele. Van miből válogatni. Jó ezen kacagni. Fiatal és erős. Az áldott esőről beszél, amely ha leteríti is olykor a búzatáblát, élteti. L. J.
