Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-09 / 156. szám
2 DUNANTOl! NAPLÓ 197«. fúnlus 9. 24 ora a nagyvilágban r Hazaérkezeit Moszkvából az MSZMP-párlmuniiáskildöitség Szombaton hazaérkezett Moszkvából dr. Berecz János, az MSZMP K8 külügyi osztályának vezetője, aki pártmunkásküldöttség élén megbeszéléseket folytatott az SZKP KB osztályain. A látogatás során a küldöttséget fogadta B. N. Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja és K. F. Katusev, a KB titkára. A pártmunkás-küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Szűrös Mátyás, a KB osztályvezető-helyettese fogadta. Jelen volt B. D. Se- vikin, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének követtanácsosa. A BONN: A nyugatnémet kormány sajtóirodája szombaton bejelentette, hogy Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök ebben a hónapban háromnapos hivatalos látogatást tesz a Német Szövetségi Köztársaságban. A pontos dátumot még nem rögzítették, A- SANTIAGO; Santiago bari pénteken bejelentették, hogy a chilei junta néhány nappal ezelőtt hivatalosan tiltakozott a brit kormánynál Harold Wilson miniszterelnök parlqmenti beszéde miatt. Az angol kormányfő az alsóház május 23-i ülésén utalt arra, hogy a chilei junta terrorcselekményeket követett el és sok ember meggyilkolt ♦ BRÜSSZEL: A francia kormány kérésére ismét elhalasztották a nyugat-európai űrkutatási szervezet, az ESA megalakítását. Á halasztás oka, hogy nem jött létre megállapodás a tervezett feladatokról, és a munkamegosztásról és főként nincs előzetes biztosíték, hogy az új szervezet elősegítené a francia űrkutatási ■ elképzelések megvalósítását, elsősorban az „európai űrrakétának'’ szánt és főként francia gyártásban készülő Arigne típusú rakéta kifejlesztését, A- CALCUTTA: Függetlenül a világ reagálásától, India folytatja a békés pólókat szolgáló gtomkiséiletcit —, hangsúlyozta pénteken Indiai atomfizikusok gyűlésén dr. Románná, az Indiai atomkgtato központ igazgatója. Az első indiai otomkí- sérlettel kapcsolatos bírálatok Őrt jelentik ■— folytatta —, hogy egyesek nem hajlandók elismerni; India e kísérletet minden külföldi közreműködés nélkül, kizárólag saját tudományos Ismereteire támaszkodva hajtotta végre. A bírálatok arra irányulnak, hogy megakadályozzák India mindennemű előrelépését e területen. LAPZÁRTA Egyhetes hivatalos baráti látogatását befejezve, dr. Korom Mihály igazságügyminiszter és az általa vezetett delegáció szombaton délelőtt hazaindult Kubából. A havannai repülőtéren Armando Torrez igazságügyi miniszter, dr. Meruk Vilmos, a Magyar Népköztársaság havannai nagykövete búcsúztatta. Bái mindkét motor kigyulladt,. Hanton Gvindzsija szovjet repülőgép-parancsnoknak sikerült nagyobb baj nélkül leszállítania a gépet. A Szuhumi-Szimferopol— Ogyessla útvonalon közlekedő AN 24-es menetrendszerű repülőgépen 45 utas, öttagú legénység és két gyakorló pilóta tartózkodott. Szocsi repülőterétől negyven kilométerre, hatezer méter magasságban a gép mindkét hajtóműve kigyulladt. Gvindzsija parancsnoknak öt másodperce maradt arra. hogy eldöntse: az égő motorokkal azonnal leszállást végrehajtani a közeli Adler repülőterén, vagy kikapcsolni a lángralobbant hajtóműveket. A tőpilóta a második változat mellett döntött. Bár 9 leszállás közben a gép műszerei felmondták a szolgálatot és a rádiókapcsolqt Is megszakadt, az AN 24-es földet ért, s a rajta tartózkodók megmenekültek. Visszaérkezett Bulgáriából a baranyai pártdelegáció i Szombaton a koraesti órákban hazaérkezett a bulgáriai Szlivenből o baranyai pártdelegáció. Mint korábban jelentettük, hétfőn hajnalban, dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság első titkára vezetésével öttagú hivatalos delegáció utazott a Bolgár Népköztársaság Szliven | megyéjébe, hogy a két megye és a két megyeszékhely testvérkapcsolatainak hivatalos megalapozásáról tárgyaljon. A látogatás, illetve a tárgyalások eredményeképpen a két megye párt és tanácsi vezetői gazdag programot tartalmazó megállapodást irtok alá a testvérkapcsolatok felvételéről. A baranyai delegációt pénteken Szófiában fogadta Ivan Promov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi- I zottsaganak titkára is. A baranyai delegáció egyhe- 1 tes bulgáriai útjáról, tárgyalásainak eredményeiről és tapasz- talajairól következő lapszámunkban részletesen beszómor i lünk. ♦ —4 a PHENJAN: A KNDK képyí- | selője a Koreai Katonai Fegyverszüneti Bizottság pénteken Panmindzsonban tartott ülésép követelte az Egyesült Államoktól: vessen véget g Dél-Koreá- ban állomásozó fegyveres erői növelésének s vonja ki hadfelszerelését az országból. Hangoztatta, hogy a fegyverszünet megkötése óla már húsz év telt el, Tgy az Egyesült Államoknak semmi oka és alapja arra, hogy továbbra is a Koreai-félszigeten maradjon. A VARÍÖ: Szovjet kormányküldöttség érkezett szbmbaton Varsóba Hja Nirijev, a Minisztertanács elnökhelyettese vezetésével. A delegáció részt vesz a június 9-én nyíló Poznani Nemzetközi Vásáron, A- BERLIN: Egy nyugatnémet repülőgép pénteken behatolt az NDK légiterébe. Az Fs 25 c típusú gépet qz NDK légiereje leszállásra kényszerítette, A gépet és pilótáját átadták az illetékes NDK-hatóságoknak, Varsóban szombat délelőtt befejeződtek Lengyelország és az NDK párt- és kormányküldöttségeinek tárgyalásai a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről, a nemzetközi helyzet és a kommunista világmozgalom időszerű kérdéseiről. A tanácskozásokon a lengyel küldöttséget Edward Gierek a LEMP, az NDK delegációját Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára vezette. A tárgyalásokról közös közleményt írtak alá és adnak ki. A képen: a két küldöttség vezetője és a tolmács. Az NDK-küldöttség tegnap hazautazott. 206 napos ébségszlrájfc London: A börtönfalak mögött folytatott titkos alkudozás után a hét végén véget ért a Price nővérek 206 napos éhségsztrájkja, s megerősíthetetlen értesülések Szerint másik két ír republikánus autórobbantó is abbahagyta böjtjét. Ez már nem segített Michael Gaughan-on, aki hat nappal ezelőtt halt meg a Wight-szigeti börtönében, éhségsztrájk és kényszertáplclás után. Koporsóját pénteken if republikánus őrség felvonulása, töl kísérve az ésyak-londoni Kilburn kerület egyik templomába vitték, s ott felravatalozták, ♦ 4- GENE: A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 59, konferenciáján Géniben felszólalt Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes, a magyar kormányküldöttség vezetője. Felszólalásában számos más szocialista ország kormánya és szakszervezeti képviselője, javaslatot tett az ILO korszerűsítésére és demokratizálására, j A PRÁGA: Prágában befeje- j ződött a Csehszlovák Kereske- j delmi Kamara és gz Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája küldötteinek megbeszélése. A BELGRAD; A jugastlávíai Zento városában pénteken Tóth Elek, a Magyar Népköz- társaság belgrádi nagykövete ünnepélyes külsőségek között adta át a Dózsa György Alta lános Iskolának Itq/ánk 500 kötetből álló könyvajándékát, Az Ünnepségen, amelyen a Vajdaság tartomány és Zen la több vezető képviselője is jelen volt, Gere Teréz, az iskola igazgatója mondott köszönetét a könyv- ajándékért A BELGRAD: jugoszlávíában a kiskereskedelmi árak májusban 1.1 százalékkal haladták rheg az elörő havit és 23,1 szó zalékkal voltak magasabbak a múlt év májusinál. A Statisztikai Hivatal egy másik jelentése ugyanakkor arról tájékoztat, hogy tavaly jugoszlávíában sikeresen haladt a lakásépítés. Távközlési állomás Kurt Waldh- m, r *N$7 főtitkára Kai óban., A képen: a fő1' érkezésekor Ismoii faStmi egyiptomi külügyminiszter köszönti. A Dél-Szerbiában lévé ötezer lakosú Ivanjica közelében Joszip Broz Tito államfő adta át rendeltetésének Jugoszlávia első űr-távközlési állomását, amely nt Atlanti-óceán térségében, a földtől mintegy 36 ezer kilométer magasban lévő műholddal tart fenn összeköttetést. A telekommunikációs állomás lehetővé teszi, hogy Jugoszlávia és a Balkán félsziget, továbbá Csehszlovákia zavartalan telefon-, távíró- és televízió- összeköttetést tartson fenn *■’ rópa távolabbi részeivel és az amerikai földrész országaival. Az új jugoszláv távközlési állomás egy 32 méter átmérőjű és | 260 tonna súlyú parabolatükörrel működik. A modern eszközökkel felszerelt állomásnak 33 főből álló személyzete van. A- PÁRIZS: Az FKP párizsi szervezete új és érdekes kezdeményezéssel vesz részt a most folyó országos tagtoborzási kampányban: hétfőtől kezdve két héten ót a párizsi alapszervezetek nyilvános taggyűléseket rendeznek, s valamennyi pártszervezet nyitott ajtókkal várja az éideklődő látogatókat, hogy azok közelről megismerhessék a " kt mmunisták mindennapos l tevék /s»gét, munkáját. I ! Sikerül-e a szociáldemokratáknak kikerülni a hullámvölgyből Választások Alsó-Szászországban Vasárnap Alsó-Szászországban 5 141 394 szavazójogosult nyugatnémet állampolgár járul az urnákhoz, hogy megválassza a tartományi gyűlés 155 képviselőjét. Ezzel párhuzamosan hárommillió szavazó új járási és községi parlamenteket (községtanácsokat) is választ. A tartományi qyűlési mandátumokért öt párt (SPD, CDU, FDP, DKP és NPD) 696 jelöltje vetélkedik. A választásoknak országos jelentőségük van, mert most válik el, vajon sikerült-e o szociáldemokratáknak kikerülniük a Hullámvölgyből, vagy folytatják-e előretörésüket a jobboldali kereszténydemokraták. Alsó-Szászországban évtizedek óta a szociáldemokraták kormányoztak — többnyire koalícióban. A legutóbbi választásokon (1970) az SPD a szavazatok 46,3 százalékát szerezte meg és ezzel 75 mandátumhoz jutott. Az orrhosszal lemaradó CDU 45,7 százalékával 74 képviselői helyet szerzett meg. A kisebb pártok szavazatai — így a szabad demokratáké is — veszendőbe mentek, mert nem haladták meg az előírt öt százalékos szintet. Néqy esztendeje — egy mandátumos többség birtokában — a szociáldemokrata Alfred Kübel a tartományi miniszterelnök. A választási részeredményeket vasárnap este hét óra után kezdik ismertetni a nyugatnémet televíziós állomások. I HÉTFŐ: Izrael új kormányát beiktatta a parlament — Waldheim ENSZ- főtitkár megkezdte közel-keleti körútját. KEDD: Az afgán államfő Moszkvába érkezett — A Közös Pick luxemburgi ; miniszteri tanácsülésén megvitatták az angol követeléseket SZERDA: Szíria és Izrael (képviselői Genfben aláírták a csapatszétválasz" tási megállapodást — Púja Frigyes befejezte iraki látogatását CSÜTÖRTÖK: A francia nemzetgyűlés megszavazta a Chirac-kormány j programját — Katonai puccskísérlet Bolíviában. PENTEK; A portugál külügyminiszter lusakából visszaérkezett Lisszabon- ba, hogy beszámoljon p Mozambiki Felszabaditásí Fronttal volt 1 tárgyalásairól. SZOMBAT: Megindult a csapatok kivonulása és az ENSZ-erők bevonulása a szíriai—izraeli fronton — Kambodzsai miniszterek sorozatos j lemondása. j Kérdések és válaszok Csöndesebb volt ez a hét, mint-az-előzök, mintha a világ lélegzethez akart volna jutni a korábbi izgalmak után. (Elhúzódott a szíriai-izraeli alkudozás, a fiancia és a nyugatnémet személycserék bizonyig lansági tényezőket tartogattak, még nem mondták ki az utolsó szót Nixon utazasai ügyében, és így tovább . . .) Most megtörtént már o szíriai—izraeli csapat- szétválasztás valamennyi dokumentumának aláírása, lebonyolódott a két ország között a hadifogolycsere, az ENSZ „kék acélsisakosaí” megkezdték a megfigyelői helyük elfoglalását. A francia és az izraeli kormány Párizsban, illetve Jeruzsálemben „simán vette az első akadályt!'; túl van a parlamenti bemutatkozáson. Kitűzték Nixon elnök szovjetunióbeli útjának időpontját- és bejelentették, hogy az amerikai elnök azt megelőzően a Közel-Keleten tesz körutat. Egyetlen látványosnak ígérkező fordulattal bolíviai katonatisztek puccskísérlete szolgált volna, de a jobboldali, reakciós Banzer-rezsim ellen lázadók kudarcot vallottak. A La Pózban történtek kettős tanulsággal szolgálnak: a fegyveres erőszakkal hatalomra jutott reakció sohasem érezheti magát biztonságban, előbb-utóbb vereség vár rá, de az is nyilvánvaló, hogy elszigetelt katonai akcióvöl nem lehet megdönteni a bolíviaihoz hasonló, a külső reakció által (az USA és Brazília) támogatott rezsimet. Ahhoz a nép mozgósítása szükséges. Az elmúlt hetek legnagyobb fordulatát <— emlékszünk rá — Portugália szolgáltatta. Most már nemcsak, az ország politikai arculatának újraformálása halad előre, hanem Portugália és a gyarmatai közötti új viszony meghatározásának folyg- mata is. Bissau-Guinea és a Zöldfoki szigetek Afrika Függetlenségi Pártjával Londonban kezdte el tárgyalásait a szocialista párti új portugál külügyminiszter, Mario Soqres. Ezek a tárgyalások egyidőre függőben maradtak. Közben a zambiai fővárosban, Lusakában ültek a tár- gyalóasztal mellé Mozambik felszabadító mozgalmának képviselői, valamint Lisszqbon küldöttei, élükön ismét Soaressel. Itt sem született még eredmény, csak abban állapodtak meg, hogy július első felében aszerint folytatják a megoldás keresését, ahogyan Bissau-Guinea és Portugália újabb tárgyalásai megegyezésre vezetnek. Franciaország is megmaradt még ezen a héten az érdeklődés középpontjában. A Boyr- bon-palotában a képviselők meghallgatták Chirgc, a< új kormányfő programnyilatkozatát, majd vita után szavaztak is róla. A szavazás kimenetele nem volt kétséges: a gaulleista UDR, o nemzetgyűlés legnagyobb pártjq, a maga 180 képviselőjével a kormány mögé sorakozott fel. így aztán, látszólag kényelmes, biztos többséggel rendelkezik Chirac. (Aki mqga is gaulleista, bár egyesek ért kétségbe vonják, azok után, hogy a választási kampányban a gaulleista jelöltek: Chaban- Delmas és Royer ellenében tulajdonképpen a független köztársasági párti Giseard d’ Estaing-t támogatta.) A gaulleisták azonbqn az „igen, ha ..jelszóval csak feltételesen akarják segíteni Giseard d’ Estaing és Chirac kormányát, csak az esetben tudniillik, ha qz nem tagadja meg a gaulleiz- mus politikai örökségét. Külpolitikai téren is voltak nagy szavak: függetlenségről és együttműködési készségről a világnak szinte minden országával. Egyelőre a Közös Pipe felé fordul az új francia kormány, s a közös piaci partnerek közül is mindenekelőtt az új bonni kabinettel kíván szorosan együtt haladni. A nyugat-európai ösz- szefogás próbája már tíz napon belül elkövetkezik: a NATO ottawai miniszteri tanácsülésén kerülnek össze először Francia- ország és az NSZK új képviselői, Sagcagbargues és Genscher az amerikai külügyminiszterrel, Kissingerrel. ő pedig egy sajtó- értekezletén máris közölte: valószínűnek tartja, hogy a kanadai fővárosban alá fogják írni gz USA és Nyugat-Európa viszonyának jövő alakulásáról ez elvi megállapodást, az új pt- lanti deklarációt.., Három az atlanti igazság Is? Jól emlékszem ró: tavaly ilyenkor a koppenhágai ülés előtt volt szó „az új atlgnti chartáról", aztán a decemberi brüsz- szeli NATO-értekezleten lett volna esedékes gz alóírásg. Hqrmqdik nekirugaszkodásra sikerülni fog? Ha igen, qkkor utólag igazolódik, hogy q nyugatnémet és francia személyi változásokra ehhez az Egyesült Államoknak — szüksége volt, I