Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-09 / 156. szám

Viíág Dunántúli Qaplo XXXI. évfolyam, 156. szám 1974. június 9., vasárnap Ára: 1,— forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Az építők köszöntése A kormányhatározat alap­ján immár huszonne­gyedszer ünnepeljük az építők napját. Ezzel a határozatával a kormány kife­jezte a társadalom elismerését és megbecsülését az építőknek mindenkori helytállásukért. De más vonatkozásban is jelentős ez az ünnep: az ország közvéle­ményének figyelme e napon ugyanis azokra a dolgozókra irányul, akik felelősségteljes munkájukkal, nem mindig ideá­lis munkakörülmények között tetszetős, szép alkotásokkal öregbítik az építők hírnevét Ezekben a napokban ország­szerte — de Baranyában is i— számos kiváló építőmunkás, szocialista munkaversenyen részt vevő, átlagon felüli értékeket létrehozó brigád, brigádtag, társadalmi aktíva vette át a kor­mány, a miniszter, a szakszerve­zet a vállalat által adományo­zott kitüntetést a nagyszerű tel­jesítményért. A felsőbb vezető szerveink elismeréséhez csatla­kozva, az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szakszer­vezete Baranya megyei Bizott­sága is tisztelettel és őszinte megbecsüléssel köszönti a me­gye kitüntetettjeit, a magas- és mélyépítőiparban, az anyag­iparban, a bútor- és faiparban, 0 tervező és beruházó vállala­toknál foglalkoztatott több mint 18 000 szervezett dolgozót. Kü­lön is köszöntjük a több mint 7000 harminc even aluli fiatal építőmunkást, az 5400 nő dolgo­zót, akik helytállásukkal ugyan­csak elismerésre méltóan dol­goztak. De tisztelettel gondo­lunk a nyugállományban lévő 1383 építőmunkás társunkra is, akik évtizedeken át példamuta- tásukl al, szakmai tudásukkal jelentősen hozzájárultak jelen eredményeinkhez. Azokat köszöntjük tehát, akik­nek alkotásaival a mi megyénk­ben, városainkban is minden­nap találkozunk, ök építik az úi városrészekben az egyre ma­gasabbra törő, több szobából álló összkomfortos lakásokat, a gyáróriásokat, iskolákat, kollé­giumokat, óvodákat, bölcsődé­ket, utakat, hidakat és egyéb létesítményeket. Köszöntjük ezek tervezőit, az építőanyagot és más különböző berendezéseket előállító és szállító vállalatok dolgozóit. Megbecsüléssel gondolunk a szocialista munkaversenyben résztvevő dolgozókra, a szocia­lista’ brigádokra, akiknek a mun­káról vallót^ szocialista felfogá­sa, önkéntes, átlagon felüli ér­tékek létrehozásával eddig is jelentősen segítette a szocia­lista építő munkát: 1974. I. ne­gyedévében a megyei székhelyű szocialista építőipar termelési eredményei kedvezőok. Fo'yó- óron számítva 10,3 százalékkal több építési-szerelési munkát teljesítettek, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ez válto­zatlan áron 7—8 százalékos ter­melésnövekedésnek felel meg, mely döntően a termelékenység javulásának következménye. Az állami építőipar az I. negyed­évben átadott 73 darab, száz­ezer forint értékhatár feletti építményt, megkezdett 79-et, s 206 folyamatban lévő létesít­ményen dolgozik. A szocialista brigádok, most, a XI. pártkongresszus és hazank felszabadulásának 30. évfordu­lója tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben is élenjárók, példamutatók. Tehetségüknek, alkotókészségüknek kibontako­zását mutatja a 621 szocialista brigád 8625 tagjának konkrét vállalása, amely segíti a párt X. kongresszusa határozatainak végrehajtását, a IV. ötéves terv sikeres befejezését, mindenek­előtt a munka termelékenységé­nek növelésével, az önköltség csökkentésével, a termelés szer­vezettségének és gazdaságos­ságának javításával, jó minősé­gű termékekkel, a dolgozókról váló fokozottabb gondoskodás* sál. Szocializmust építő társadal­munkban mindinkább határo­zottabban jelentkezik az igény az általános műveltség, a szak­mai felkészültség állandó és rendszeres emelésére, örvende­tes, hogy a kongresszusi mun- kaverseny-vállalásokban, már tükröződik a szocialista brigá­doknál ilyen igény. Szakszerve­zetünk tevékenységében is ki­emelt helyet foglal el a dolgo­zók kulturális érdekvédelme, ezért a dolgozók hiányos mű- eltségét pótolni kívánó oktatá­si forma kialakításában, fejlesz­tésében határozottabb segítsé­get kívánunk nyújtani a jövő­ben. Az építő munkában, alkotás­ban elért sikereik jogos büszke­séggel tölthetik el megyénk minden dolgozóját, a politikai és gazdasági vezetőket. Amikor együtt örülünk az eredmények­nek, elismerésnek, tudjuk, hogy ezek létrehozásában nagy sze­repe van a» többezer szakszer­vezeti tisztségviselőnek, a cso­portbizalmiaknak, a műhelybi­zottságoknak, a szakszervezeti bizottságoknak, a szakszerveze­ti tanácsoknak. Nagy szerepet vállaltak a határozatok, az in­tézkedések helyességének meg­értésében, a végrehajtásban való részvétel biztosítósában, valamint a dolgozók észrevéte­leinek, politikai hangulatának és a tömegpolitikai munka át­fogó tapasztalatainak hasznosí­tásában. A célok mindenki ál­tal való egységes értelmezése egyaránt növelte a bizalmat és a cselekvőkészséget. Ezért az áldozatos munkájukért ugyan­csak elismerésünket és köszöne- tünket fejezzük ki. i M a, amikor számbavesz- szüi. építő dolgozóink eredményeit és dicsé­rettel emlékezünk meg a be­csülettel végzett munkáról, ezek a Ikotóii ól, nem feledkezhetünk meg az előttünk álló felada­tokról sem. Elkészültek a kong­resszusi és felszabadulási mun- kaverseny-vállalások. Ezek ma­radéktalan végrehajtásán kell most munkálkodni minden épí­tő-, fa- és építőanyagipari dol­gozónak, hogy kiemelkedő mun­kasikerekkel ismét hitet tehes­sen pártunk politikájával val­lott egyetértéséről, hazaszerete­téről. a szocializmus ügyének áldozatos szolgálatáról. Köszönetét mondunk ezen az ünnepen is a pártbizottságok, pártszervezetek vezetőinek és tagjainak, a felsőbb szakszer­vezeti és társadalmi szerveknek, a gazdasági, műszaki vezetők­nek az építőipari tennivalók jó megoldásáért nyújtott segítő készségéért. Minden velünk ünneplőnek jó egészséget, jó szórakozást és munkasikereket kívánunk! EPITŐ-, FA. ÉS ÉPITÖANYAG- IPAR! DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA Készülődés a nagy betakarításra A hónap végén aratják az árpát A baranyai határ még nem heverte ki a májusi elemi ká­rok, a vihar és a jégverés nyo­mait. A kalászosok továbbra is nagyon szépek és gazdag ter­mést ígérnek, de a vékony, hosz- szy szárú ősziárpákat, amelyek a déli lejtőkön itt-ott már szű­külnek, csaknem mindenütt a földre fektette, megkuszálta a vihar. Az elmúlt hetekben leesett 120—150 milliméter csapadék általában javított a növényter­melés helyzetén — kivéve az elemi kárt szenvedett gazdasá­gokat. A kalászosok és kapás kultúrák fejlettsége általában jó. A csapadékos időjárás kö­vetkeztében azonban terjed a lisztharmat, fokozottabban ká­rosítanak a gombabetegségek, A hét végén a megyében lévő valamennyi helikopter felszállt, teljes kapacitással dolgoznak a földi permetező gépek is. Bár a szőlőperonoszpóra még nem jelent meg a fertőzés veszélye nagy, hisz továbbra is esős me­leg időt jelez a meteorológia. A szakemberek a preventív per­metezésre hívják fel a figyelmet! Javában tart még a tavaszi növényápolás, a kártevők elleni küzdelem, a szálastakarmányok betakarítása, a rétkaszálás. De az üzemekben már a nyári munkára készülődnek. Ja­vítják a kombájnokat, betaka­rító gépeket. Helyenként már szőkül az ősziórpa, a hónap végén kezdődik az aratás. Te­kintettel arra, hogy a tavalyihoz hasonló számú kombájn arat az idén is, több már selejtezés­re szánt kombájnt kell kijavítva újra munkába állítani. Ezért várhatóan nagy lesz az üze­mekben az alkatrész igény. Nagy szerep vár a MEZŐGÉP Vállalat javító szerviz szolgá­latára, s az AGROKER aratási szolgáltatásaira. Mindkét válla­latnál készülnek az aratási ügyelet beindítására. Mindezen túl az idén különösen szükség lesz arra, hogy kombájnnal jól ellátott üzemek felajánlják se­| gítségüket a többieknek. Tekin- I tettel a várható nagy termésre, í a Gabona Felvásárló és Feldol- j gozá Vállalat már megkezdte a tárolási szerződések kötését. I Bár a vállalat raktározási hely- ! zete kétségtelenül javult tavaly ; óta, szükségtárolóterek kialakí- j tásáról ebben az évben is gon- 1 doskodniok kell. ÉPÜLŐ KERTVÁROS Szokolai felvétele Lázár György hazaérkezett Szófiából 1974. június 7-én és 8-án Lá­zár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos I Tervhivatal elnöke és Ivan Hiev, a Bolgár Népköztársaság mi­niszterelnök-helyettese, az álla­mi tervbizottság elnöke Szófiá­ban tárgyalásokat folytattak. A tárgyalások során áttekintették a kétoldalú gazdasági kapcso­latok időszerű kérdéseit. Össze­gezték az 1976—1980-as idő­szakra szóló tervegyeztetésnek a gépiparban, a kohászatban és a vegyiparban elért eddigi eredményeit és kijelölték a to­vábbi feladatokat, valamint jó­váhagyták a két ország közpon­ti tervező szerveinek együttmű- ! ködési programját. Szófiai tartózkodása során Lázár György elvtárs megláto- | gáttá az Izot Számítástechnikai Egyesülés egyik gyárát és be- í szélgetést folytatott az üzem : vezetőivel. Lázár György és kísérete szombaton hazaérkezett Szófiá­ból. Fogadására a Ferihegyi re- i pülőtéren megjelent dr. Heté- nyi István tervhivotali államtit­kár, valamint Trombitás Dezső miniszterhelyettes. Jelen volt Munkásfiatalok a Balatonon Megyénket ötven tagú kempingező küldöttség" képviseli Sztoio Sztanoev, a Bolgár Nép- köztársaság magyarországi nagykövete is. Pénteken este Balatonszemé- : sen, a Hullám Campingben a j hangulatjelentés nem egyezett ’ az időjárásjelentéssel: az este j akkora szélvihar volt a Balaton- parti táborban, hogy kapasz­kodni kellett a sátorkötelekbe, 1— a több mint ezer fiatal is­merkedési estje ennek ellenére eayóltalán nem volt hűvös. Né­mi „meleget" hozott a Tolcsvay együttes zenéje, Dinnyés József po!-beat énekes pedig még dalra is fakasztotta a táborla­kókat — csak a Balaton volt nagyon morcos... Ezen a hétvégén rendezte meg a KISZ Központi Bizottsá­ga az Expressz és a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség Ba laton - szemesen a negyedik országos kempingtalálkozót — amelyre Baranyából ötven tagú kempin­gező „küldöttség" utazott Az idei nyári találkozó elsősorban az üzemben dolgozó fiatalok országos rendezvénye volt, a legnagyobb létszámot ők kép­viselték. A munkásfiatalok nem­csak szórakoztak, kikapcsolód­tak a három nap alatt: a tábor szervezésével módszertani segít­séget, otthon is hasznosítható ötletet szerettek volna adni a [ rendezők arra, hogy miként le- | hét segíteni az üzemekben dol- ‘ gozó fiatalok olcsó, célszerű I turizmusát. A baranyaiak sátorutcájo kö­zel a műúthoz és a Balatonhoz, a Nógrád és a Csongrád me­gyeiek szomszédságában már második napon felhívta magá­ra a figyelmet: szombaton reg­gel a program szerinti reggeli tornán ugyanis egyelőre csak ők vettek részt Igaz, ezt már csak unalomból is megtehették, mert tévedésből egy órával ko­rábban volt az ébresztés. Szombatra az időjárás meg­emberelte magát, melegen sü­tött a nap — így a kemping sportpályáin megállás nélkül folyhattak az asztalitenisz-, kís- pályásfoci. és röplobda-mérkő- zések. A legjobb barátság a Fejér megyeiekkel alakult ki, szomba­ton este pedig már négyes ba­rátsági estet tartottak a sátor- utcában. Este hajókirándulás szerepelt a programban, ma délelőtt lesznek a sportverse­nyek döntői, vasárnap délután pedig táborzárás és indulás haza ... Szombaton délelőtt avatták fel a harkányi gyógyvíz felfedezője, Zsigmondy Vilmos tiszteletére emelt emlékoszlopot Harkányban, a neves geológusról elnevezett sétányon. A 2,5 méter magas vasbeton és süttői mészkő emlékoszlopot — Veszprémi Imre szobrászművész alkotását — dr. Rudolf József, a siklósi Nagyközségi Tanács titkára adta át o nagyközönségnek. Az emlék­oszlop talapzatánál a helyi úttörők mellett koszorút helyezett el a Magyar Bányászati- és Ko­hászati Egyesület és a Mecseki Szénbányák komlói Zobák-aknoi Zsigmondy Vilmos szocialista brigádja. A most felavatott emlékoszlop az első köztéri szobra a közkedvelt baranyai fürdő- helynek. I A pécsiek újabb változata — Össze! döntenek az m rostmüíior- y Várról Megírtuk: a Pécsi Bőrgyár i egy új rostműbőrgyár váromó- j nyosa és a Budapesti Bőripari Vállalattal ringben van a 300 millió forintos állami nagyberu­■ házás elnyeréséért. A verseny­futás tart, s a legújabb fejle­mény: a pécsiek átdolgozzák eredeti tervüket. Eszerint az évi 2700 tonna kapacitású rostmű­j bőrgyárat és az 1800 tonno ka­pacitású kéregüzemet nem ■ külön területen, hanem | közvetlenül a jelenlegi rostmű­bőrgyár mellé építenék. Ez sok­kal olcsóbb megoldás, hiszen a közművek adottak, egyben versenyképesebb is ez a beru­házási változat, A döntést o 300 millió forint odaítéléséről őszre, szeptemberre várják.

Next

/
Thumbnails
Contents