Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-08 / 155. szám

FÓKUSZ 1 számok tükrében A 4. Várpalota—Komló találkozó Aj eddig lejátszott Három mérkőzés összesített eredménye a Komló szemszögéből: 3 2 1 — 4-25 Csak Várpalotán: 1 1 — — 2-1 2 Az ősszel Komlón a hazai együttes 1:0-ra nyert. A Várpa­lotán játszott egyetlen mérkő­zés komlói sikert hozott 1968. november 3-án. Az eredmény 2:1 volt a komlóiak javára, okik a következő összeállítás­ban játszottak: Buus — Kovács, Zimonyi, Csordás I. — Bánfalvi, Pataki — Bordács, Garai, Ker- kai. Korom (Takács), Solymosi. A komlóiak góljait Solymosi és Pataki (az utóbbi 11-esből) ér­te el. A Várpalotának eddig a négy aólt a következő játéko­sok lőtték: Takács, Solymosi, Pataki II. és Cs. Kovács. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Várpa­lotai Bányász (otthon): Debre­ceni VSC 2:0, Kossuth KFSE 1:1, Oroszlányi Bányász 1:2, Duna­újvárosi Kohász 0:0, Szekszárdi Dózsa 1:2 és Kecskeméti SC 1:2. Komlói Bányász (idegen­ben): Nagykanizsai Olajbá­nyász 1:0, Szekszárdi Dózsa 2:0, Budapesti Ganz-MÁVAG 0:1, Debreceni VSC 0:0, Budapesti Spartacus 2:1 Kossuth KFSE 1:0. * A 6. Székesfehérvári MÁV Előre —PVSK találkozó Az eddig lejátszott öt mérkő­zés összesített eredménye a PVSK szemszögéből: 5 2 1 2 7-5 5 Csak Székesfehérvárott: 2—1 1 2-31 Az ősszel Pécsett a PVSK 2:1-re vereséget szenvedett. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Székesfehérvári MÁV Előre (ott­hon): Szombathelyi Sabaria 3:0, Máza-Szászvári Bányász 1:0, Körmendi FMTE 1:0 és NI­KE Fűzfői AK 0:1. Pécsi VSK (idegenben): Kaposvári Rákóczi 0:0, Győri Dózsa 1:1, Máza- Szászvárj Bányász 1:0 és Győri Elektromos Trl. * A 2. Máza-Szászvár— Győri Dózsa találkozó Az ősszel Győrött a hazai csapat 4:2-re nyert. A két csa­pat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Máza- Szászvári Bányász (otthon): Kaposvári Táncsics SE 1:0, Bu­dapesti BKV Előre 1:2, Pécsi VSK 0:1 és Kaposvári Rákóczi 0:2, Győri Dózsa (idegenben): Soproni Textiles 2:1, Veszprémi Bakony Vegyész 0:1, Körmendi FMTE 0:2, Szombathelyi Saba­ria 1:1. * Jubileum: 50. bajnoki mérkőzése (1971- től az NB ll-ben) előtt áll Ba­lázs II. PVSK. Dunántúli napin Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Biaun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-726, 15-852, 15-245, 15-264. Telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10- Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető O helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054 DK A XXI1L súlyemelő EB után Lemaradtunk az országok versenyében A magyar súlyemelés tizen­két esztendőn át nagy nemzet­közi tekintélyt élvezett, verseny­zőinket a világ legjobbjai kö­zött tartották nyilván. Az 1962- től elnyert negyvenhét olimpiai, EB- és VB- aranyérem, a győ­zelmek és rekordok sorozata egyértelműen tanúskodott a si­kerekről és képességekről. Ve­ronával új helyzet állt elő, a XXIII. Európa-bajnokság ma­gyar teljesítményeit értékelve szinte kiabálnak a negatívumok. — Lemaradtunk az országok versenyében, a várt és megszo­kott harmadik helyből ötödik lett; — 1961 után most távozunk először EB-ről aranyérem nél­kül; az összmérleg csupán négy ezüst és egy bronzérem; — Helyezések összetettben: egy második; három negyedik "és két hatodik hely. Ez 48 pon­tot ér, olimpiai értékelés sze­rint pedig 16-ot, a müncheni 27-tel szemben. Kár lenne szépítgetni a tör­ténteket A magyar csapat szak­vezetői sem kívánják magyaráz­ni, szépítgetni a rossz bizonyít­ványt Ök is hangoztatják a különböző módosítások szüksé­gességét Aján Tamás, a Magyar Súly­emelő Szövetség főtitkára: — A csapat a várakozás alatt szerepelt, Kovács és Stark ered­ményével lehetünk csak elége­dettek. A többiek közül Földi helyezése sem csalódás, meg­tette kötelességét a régi har­cos, a pontokat tizenöt éve hozza a csapatnak. — A csaló­dást, a várt eredmények elma­radását Aján Tamás az alábbi­akban látja: 1. Az elmúlt évi szabálymó­dosítások diktálta követelmé­nyek nincsenek egyenes arány­ban felkészülési és versenyez­tetési módszereinkkel. A múlt évben úgy értékeltük, hogy az idén jönni kell az eredmények­nek. Miután ez elmaradt, nyil­vánvaló; változtatni kell, s eb­ben a vezetők és versenyzők egyetértenek; 2. Sürgősen kell fiatalítani. A szabálymódosítások után a nagy eredmények elérésére al­kalmas életkor jelentősen lej­jebb szállt 3. Az előttünk végzett or­szágok sportolói óriási tudomá­nyos segítséget kapnak, ebben mi alaposan lemaradtunk. — Itt is nagyot kell lépni. — összefoglalva az EB-t, higgadtan, de nagyon határo­zottan kell értékelni — mondot­ta Aján Tamás —, gyorsan meg kell szüntetni a hiányosságokat a felkészülésben, ahhoz, hogy Montreálban ütőképes olimp'ai csapatunk legyen. Bízunk Or­vos András szaktudásában, iá csapatunk lesz az olimpiára! Orvos András vezető edző: — Nem ezt vártuk. Ha fiata- labbakkal indulunk ezen az EB-n, és ők hozzák ezeket az eredményeket, elégedettek le­hetnénk. A válogatott régi tag­jaitól elvárt előrelépés Veroná­ban elmaradt. Rutinos versenyzőknek 7—7,5 kilós plusza hiányzott a remélt helyezések megszerzéséhez. El kell állni azoktól, akik megtor­pantak, fiatal tehetségeket kell előléptetni. Baczakó, Antalo- vics, Rehus-Vzor és Tasnádi már erre az EB-re nagyon ko­moly jelölt volt, ezután feltétle­nül lehetőségeket kell kapniuk. A mostani csalódás ellenére kedvezően látom a magyar súlyemelés jövőjét. * IV. HeMárom ország a sakkolimpián A Rába Kupa ifjúsági labdarúgó bajnokság győztese a PMSC csapata. Felvételünkön: a csapat kapitánya, Fábián Tibor, a dí­szes serleggel és mesterük, Garami József. Arató László felvétele MM 74 A hét vége sportműsora JÚNIUS S. SZOMBAT Atlétika, Területi összetett bajnok­ságok első napja, PVSK-pálya, 15.00. Kézilabda• NB I. mérkőzés: Bp. Vasas—PMSC, férfi csapatok, Buda­pest, 16.15. NB I. B mérkőzés: Deb­receni MTE—Komlói Bányász, férfi csapatok, Debrecen, 19.00. KOSÁRLABDA NB II. mérkőzések: Pécsi Postás—Bakony Vegyész, férfi csapatok, PVS!<-csarnok, 16.00. PMSC —Táncsics SE, Újmecsekalja, Építők úti iskola, 17.00- Szigetvár—Veszpré­mi Videoton, női csapatok. Szigetvár, 16.00. Vitorlázás, A Lázár Deák emlék- verseny első napja, Orfű, 9.00. JÚNIUS 9. VASÁRNAP Labdarúgás, NB I. B mérkőzés: Várpalota—Komlói Bányász, Várpa­lota, 16.00. NB II. mérkőzés: Má­za-Szászvári Bányász—Győri Dózsa, Szászvár, 16.00. NB III. mérkőzések: Véménd—Nagymányok, Véménd, — 16.30. Mohács—Barcs, Mohács, 16-30. Steinmetz SE—PEAC, PVSK-edzőpálya, 16.30. Szigetvár—Siófok, Szigetvár, 16.30. Porcelángyár—Szekszárdi Va­sas, Porcelángyár-pálya, 16.30. Me­gyei mérkőzések: Mágocs—Gázmű, Mágocs, 16.30. Sellye—Kesztyűgyár, Sellye, 16-30. Siklós—Vasas II. Bá­nyász, Siklós, 16.30. Postás—Vajszló, Postás-pálya, 16.30. Sátorhely—Szen- tegát, Sátorhely, 16.30. Boly—Sásd, Boly, 16.30. Pécsi Kinizsi—István-ak- nai Bányász, Sörgyár-pálya, 16.30. Atlétika. Területi összetett bajnok­ságok második napja, PVSK-pálya, 9.00. Kézilabda. NB I. mérkőzés. PMSC —Özd, női csapatok, Pécsújhegy, 10.00. Röplabda. NB II. mérkőzések: Pé­csi Vörös Meteor—NIM, férfi csapa­tok, Ifjúsági stadion, 9.00. Pécsi Vö­rös Meteor—Külker, SC. női csapa­tok, Ifjúsági stadion, 10.00. Vitorlázás. A Lázár Deák emlék- verseny második napja, Orfű, 9.00. Kosárlabda. NB II. mérkőzés: Ta­nárképző Főiskola—Komlói Bányász, női csapatok. Tanárképző Főiskola, 10.00­Csütörtökön este Nizzában megtörtént a XXI. sakkolimpia ünnepélyes megnyitása. A kiál­lítási csarnokban nagyszámú ér­deklődő előtt dr. Max Euwe, a Nemzetközi Sakkszövetség (FI­DE) elnöke üdvözölte a részt­vevőket, majd Alekszandr Kotov szovjet nagymester kihirdette, hogy a résztvevő 73 országot nyolc csoportba osztották — 9— 9 résztvevővel. A negyedik cso­portba 10 együttes került, Szíriát osztották be ide sorsolással. A csoportok élére a következő kiemelést alkalmazták: Szovjet­unió, Egyesült Államok, Jugosz­lávia, Magyarország, NSZK, Csehszlovákia, Bulgária, Argen­tina. IV. csoport: 1. Magyarország, 2. Spanyolország, 3. Chile, 4. Belgium, 5. Tunézia, 6. Málta, 7. Japán, 8. Malaysia, 9. Ni­caragua, 10. Szíria. A selejtezők június 15-ig tar­tanak, a döntők június 16-án kezdődnek. Június 14-e szün­nap. RÖVIDEN KOSÁRLABDA. NB fi. mérkőzés: Komló—Zalaegerszegi Volán 84:83, női csapatok. KÉZILABDA. Befejeződtek az T973— 74. tanévi középiskolás bajnokság mérkőzései. Győztesek. Ifjúsági fiúk: Építőipari Technikum. Serdülő fiúk: Széchenyi Gimnázium. Ifjúsági lá­nyok: Sportiskola III. Serdülő lányok: Sportiskola TV. LABDARÚGÁS. A mohácsi járásban befejeződtek a járási II. osztály mér­kőzései. A bajnoki címet és ezzel a járási I. osztályba jutást nagy harc után jobb gólarányával Homo­rúd csapata szerezte meg Babarc előtt- Az ősszel a babarciak sokáig listavezetők voltak, de végül Is oz egységesebb csapat benyomását kel­tő homorúd iák megérdemelten nyer­ték a bajnokságot. TEKE. A Pécsi Gázmű férfi csapata a 6. helyen végzett a teke NB I. tavaszi idényében. A női csapatok­nál is befejeződtek a tavaszi idény mérkőzései. A Pécsi BTC együttese az NB l-ben a 11. helyen végzett öt ponttal. Dunűniűli napio ‘ TÚRAAJÁNLATA NYÍLT túra 1974. június 9-én, (vasárnap) a 7.15-kor induló 22-es nagy-daindoli busszal nyílt túra indul: Daindol— Lapis—Vágót—Bános—Magyarherte- lend útvonalon. Távolság 15 km. Ebéd: hátizsákból, vagy a bertelendi Strand vendéglőben. Utána fürdési lehetőség. Visszatérés: 17.05-kor Komlóra vonattal, onnét autóbusszal Pécsre, érkezés 18.15-kor. A túrát vezeti: dr. Vedrődi Cson­gor, Pécsi Tervező Sportkör. „MOTOROS NYÍLT TORA" AB. m. Természetbarát Szövetség szervezésében a gyalogos ,,nyílt tú­rákhoz.” hasonlóan motoros „nyílt túrákat'' szervez, melyeket képzett motoros túravezetők vezetnek és ame­lyekhez bárki, aki kedvet érez a mo­toros túrákhoz — csatlakozhat. Az első motoros nyílt túrára június 9-én, vasárnap kerül sor, a túra célja: Öbánya. Találkozás: reggel 8.00 óra­kor a 48-as téren. A túrát vezeti: Ná­dor Lajos. Minden érdeklődő motorost szívesen lát a túravezető. A bolgár labdarúgó-válogatott le­játszotta első nyugat-németországi mérkőzését: 3:1 (1:0) arányban nyert a Wuppertaler SV ellen. Góllövök: Voszlljev, Kolev és Mihajlov. Ausztrália labdarúgó-válogatottja 2:0 (1:0)-ra győzött a svájci Young Boys ellen. A 30. percben Richards fejelte az első gólt, majd a 78. perc­ben a magyar származású Abonyl rúgta a második gólt Utjesenovics átadásából. A jugoszláv válogatott o nyitó mér­kőzésen, június 13-án Brazília ellen mutatkozik be és Milán Miljanics szö­vetségi kapitány már nem is titkolja, hogy mi lesz csapata összeállítása. Ez pedig: Maries — Buljan, Hadziab- dics, Muzinics, Katalinszki, Bogicse- vies, Petkovics, Obiak, Surjak, Acsi- movics, Dzsajics. A skót labdarúgó-válogatott vb-fe!~ készülési mérkőzésen 2:1 (0:1) arány­ban győzött Norvégia ellen. Norvé­gia nemrég az NDK ellenfele vök Rostockban, s akkor 1:0-ás vereséget szenvedett Len doppingvizsgálat a rb-n is. A mérkőzések befejezése efőtt 15 perc­cel urnából húzzák ki 3—3 játékos nevét, akiknek a találkozó lefolyása után azonnal doppingvizsgálaton kell résztvenniük. Az eredmény másnap lesz ismeretes. A világbajnokság színhelyére tör­ténő elutazása előtt pénteken ját­szotta utolsó ellenőrző mérkőzését a lengyel labdarúgó válogatott Len­gyel válogatott—Malaga 1:0 (0:0). Chorzowbon gyér érdeklődés mellett, gyenge játékot hozott a találkozó. A lengyel csapat egyetlen gólját a 74. percben Szar mach fejelte. A spa­nyol labdarúgó bajnokság 7. helye­zettje helyenként tetszetősen kombi­nált A közönség gyakran kifütyülte kedvenceinek gyenge megoldásait, technikai ét Bsszjátékbeli hibáit. Ülést tartott az MLSZ elnöksége A Magyar Labdarúgó Szö­vetség pénteken délután ülést tartott. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták a főtitkári jelen­tést az előző ülés óta végzett munkáról, jóváhagyták a labda­rúgás alapjainak szélesítésére, valamint a serdülő, az ifjúsági és az NB-s szintű labdarúgók nevelési és szakmai követel­ményrendszerére vonatkozó elő­terjesztést. Javaslatot fogadtak el az NB-s és válogatott csapatok 1975-ig terjedő időszakára szó­ló versenynaptárára. Meghall­gatták az UEFA kongresszusról tett beszámolót, tudomásul vet­ték a sportegyesületek labda­rúgó szakosztályainak új szer­vezeti és irányítási rendjére vonatkozóan tett intézkedése­ket, valamint a labdarúgás át­igazolási szabályait MAGYAROK NÉLKUU DONTO A JUNIOR OKOLVfVO EB-N Vasárnapra országonként így alakult a döntőbe jutott ver­senyzők száma: Szovjetunió 10, Bulgária 5, NDK, Románia 2— 2, Olaszország, Angila, Jugo- goszlávia 1—1. PECS0JHEGY1 KÉZILABDA-STADION 1974. június 9-én, vasárnap délelőtt 10 órakor PMSC - ÓZD NB l-es női kézilabda- mérkőzés. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bolond vasárnap (este 7 órakor), Timár-bérlet. MOZI Park: Ordasok k8zfitt («. 4. *). Park Kert: Sutjeska (8), Petőfi: A vizsgálat lezárult, felejtse ell (hn4, 6, n9). Kossuth: Ordasok között (10, 12). — Ralu hercegnő hozománya (f3, f5). A vizsgálat lezárult, felejtse ell (f7, hn9). Fekete Gyémánt: Aranysárkány (4). Kabaré (6). Jószerencsét: Merénylők (5, 7). Rákóczi: A tüzes íjász (5, 7). Május 1.: Harc Rómáért I—II. (f5). Harkány: Fellini — Róma (7, 9). — Komló, Május 1.: A törőkfejes kopja (4, 6, 8). Mohács: Életünk legszebb nepja (6, 8). Sellye: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (8). — r>k' - • 1 arcok (8). Szigetvár: A diktátor (8). Pannónia bár: Éjféltől Mini varieté. Nyitva: 22—04 óráig. Olimpia bár: E VIVA OLYMPIA, két­részes show. Nyitva: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt 1 — A Kossuth rádió reggeli műsora. Körben 7.45: Turistáknak. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Lili bárónő. 9.07: Anyegin, 10.00: Hírek, Időjárás. 10.05: Szimfonikus zene. 12.00: Défl krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk 12.30: Ma­gyarán szólva . . . 12.45: Melódiá­koktól. 13.58: Családtan. 14.07: Kórus­pódium. 14.25: Új zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágermúzeum. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. 17.30: Nóták. 18.01: Pierre Fournier (gordonka) és Emil Gilelsz (zongora) felvételeiből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Ot perc sport. 19.30: Két év a rádió tánczenei stúdiójában. 20.34: Rendezte: Cserés Miklós dr. Pillangó. 21.40: Népi muzsika. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Operettrészletek. 24.00: Hírek, időjá­rás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Köz­ben 0.55: Hírek. PETŐFI RADIO —7.59: A Petőfi rádió reggel! ze- műsora. Közben 7.50: Múzeumi 4.25—7.59: A Petőfi rádió nés híradó. 8.0Ó: Hírek, időjárás. 8.05: Zenekari muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Nóták. 9.44: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Szombat délelőtt. Közben 11.00: Hí­rek, időjárás. 12.00: Hírek. 12.03: Az élő néodal. 12.13: „Jelképek erdején át”. 12.23: Kamarazene. — Közben 13.03: Stressz a születés előtt. 13.45: Időjárás és vízállás. 14.00: Napra­forgó. 14.49: Éneklő ifjúsáq. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. 15.05: Réqi híres énekesek műsorából. — 15.27: Műsorismertetés. 16.00: Hírek, időjá­rás. 16.05: Népzenei maqazin (ism.). 16.45: Hanglemezavűitőknek. 17.44: Mr. Barmbv. Yoxfordból. 18.00: Hírek, időiárós. 18.10: öt perc sport. 18.15: Kíváncsiak klubja. 19.12: Mendels­sohn: V. szimfónia. — 19.40: Könnyű muzsika fagottra. — 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek, időjárás. —■ 20.10: Ot perc sport 20.15: OJ köny­vek. 20.18: Jannequin-kőrusok. 20.29: Muszorgszkij: Hovanscsina. — 23.44: Szendrey Karper László gitározik. — 24.00-0.10: Hírek. Időjárás. HARMADIK MŰSOR '2.00: Déli krónika. 12.20: Műsort*- mertetés. 12.23: Sugár Rezső: Sinfo* nia a variaziona. — 12.39: Leontyne Price és Cesare Siepl énekel. 13.20: Sidney Bechet és együttese játszik. 13.42: Zenekari muzsika. 15.11: A Ma­gyar Rádió hangverseny-ciklusa szá­zadunk zenéjéből, II. rész- 16.46: öt­órai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Jancsi és Juliska. — 18.49: Magyar- országon először. 19.10: A kastély. 20.28: Új Bach-lemezeinkból. 21.50: Irodalmi Kávéház a Budai Korona cukrászdában. — 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek 17.05: Suppé: Könnyű lovasság — nyitány 17.15: Utazás Baranyában. — Tiszay László műsora, III. 17.30: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából 17.40: Vallomás. A pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanulóinak írásaik­ból 17.50: Miguel Rios énekel 18.00: Hírek, tudósítások 18.10: Vendégvárás — riport 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. -— Hallgatóink kérésére. Zene. — Baranyán át. összeállítás. — Hallgatóink kérésére — folyta­tás. Marija Matkovic: Almok vására. Részletek a drámából. Szombat esti muzsika 19.15: Német nyelvű műsor. — Zenés rádió televízió atombat este. Közben: Otcáft. városrészek. Riport Lapszemle és a Jövő hét műsorából 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.30: Műsorismertetés 9.31: Parasztok, III. részi A kézfogé (ism.) , 10.25: Kék fény (Ism.) ; 11.25: Múzeum falak nélkül (huj j 15.52: Műsorismertetés j 15.55: Aranykapu I 16.45: Korunk tudománya 17.25: Sláqerszerviz 1 17.55: Hírek 18.00: Reklámműsor I 18.10: Napilapok, hetilapok . . , j 18.25: Képes Krónika I 19.05: A költészet percet 19.15: Cicavízió I 19.30: Tv-h íradó i 20.00: Szombat este. Kb. 22.45: Tv-híradó — 2. kiadás 22.55: A buszon. Angol tévéfilmsoro­zat. Jó utat. .. JUGOSZLÁV TV 16.00: Nusic a televízióban. önéfeS- rajz (ism.). — 16.45: Jugoszláv kézi- labda-bajnoksáq. 18.15: Aranysellő — eqyenes közvetítés. 20.30: A szlovén dal — szórakoztató-zenei fesztivál közvetítése. 21.55: A Kilimandzsáró hava — amerikai játékfilm. MÁSODIK MŰSOR 20.30: Modern klasszikusok. -— 21.20: Tízezer nap. 22.20: Külföldi dokumen­tumműsor.

Next

/
Thumbnails
Contents