Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-24 / 171. szám
Hétfőn majd válaszolunk Autó a nézők között OJ rovatot irvdítunk: ön kérdez, megmondja, kitől várja a váloszt, mi tolmácsoljuk a kérdését és válaszolunk a HDN- ben, a Hétfőn majd válaszo- lunk-bon. Egyetlen kikötésünk: a téma érdekes legyen. Amint o Hétfői Dunántúli Napló is az érdekesség jegyében készül, íme, a múlt bét kérdései: Több olvasónak érdeklődött az Üjmecsekalján történt súlyos baleset ügyében. Hogyan lehet, hogy a váróiban autóversenyzők békés járókelőkbe hajtanak bele? Ki ezért a felelős? Kovács Jenő alezredes, a Baranya megyei Rendör-főkapi- tónysáq közlekedésrendészeti osztályának vezetője: — Ilyen rendezvények megtartásához rendőrhatósági engedély kell. Miutáp a pécsi Volán, mint rendező, a feltételeket biztosította, az engedélyt kiadtuk. A versenyen történt sajnálatos baleset körülményeinek kivizsgálása, a felelősség megállapítása folyamatban van. Megkérdeztük munkatársunkat, Panics Györgyöt, aki maga is autóversenyző, s a baleset szemtanúja volt — A baleset oka véleményem szerint a vezetési rutin hiánya volt. A Zsiguli ráment a pálya szélét jelző és éppen a tempó lassítását szolgáló gumiabroncsra, ez megdobta, mire kicsúszott a versenyző kezéből a kormány, s ő nagyhirtelen nem a féket nyomta meg, hanem a gázpedált. Ebből a tényből néhány következtetést lehet és kell is levonni. Az első: a magyarországi túraversenyeken — ilyen volt a Voláné is — a Magyar Autóklub Autósport Bizottsága által szerkesztett bajnoki szabályzat szerint bárki elindulhat, aki érvényes gépjárműve- j zetői engedéllyel rendelkezik. Érvényesnek számít az egyórás jogosítvány is, elvileq tehát egészen kezdők is rajthoz állhatnak. E sajnálatos baleset tanulságaként olyan határozatot kellene hozni, illetve úgy módosítani az autósport kódexét, hogy csak bizonyos vezetési gyakorlattal rendelkezők versenyezhessenek. — Felmerül a kérdés, o rendezőséq megtette-e a szükséges biztonsági intézkedéseket, elkerülhető lett volna-e a baleset? A jogszabály tudomásom szerint nem írja elő, hogy az ügyességi pályát szalmabálákkal kell körülrakni. Megfelelő számú rendezőről viszont gondoskodni kell, itt ez meg is történt, a pályán legalább tíz-tizenöt sportbíró volt Szükség lett volna esetleg kötélkordonra, ám ha van is ilyen, ez a baleset akkor is bekövetkezik, hiszen a kocsit a kötél sem tudta volna megfogni. — Egy másik tanulság, bármilyen szokatlanul is hangzik, bizonyos mértékig a néző is felelős. Felelős azért, mert « sportág jellegéből adódóan — többek között ezért is rendezik lezárt pólyán a gyorsasági és az ügyességi versenyeket — veszélyes! Ezt a tényt pedig olymódon kell tudomásul venni, hogy az ilyen versenyeket a kevésbé, vagy egyáltalán nem veszélyes helyekről kell nézni. — Mindent egybevetve, véleményem szerint — függetlenül attól, hogy a versenyző természetesen mindenképpen felelős a balesetért — nehéz ezt a problémát egyértelműen a helyére tenni. Hunyadvár; Béla (Pécs, 39- es dandár útja 4.) kérdezi: Ki lesz a PMSC edzője? Bádi Dezső, a PMSC ügyvezető elnöke: — Elképzelés már van a vezető edző és az első csapat edzőjének személyére. Megbízatásuk a PMSC elnökségére tartozik. Az elnökségi ülést július elején tartják, ekkor kerülnek nyilvánosságra a nevek. Természetesen e| voltunk ké- szülve, ugratni is fognak ben- nünket. így is történt. Megígértük azonban, minden érdekes kérdés belefér a Hétfőn majd vólaszolunk-ba. Holstein-friz bikák szabadultak el Pécsbányarendezön, a vasútállomáson, M-, a teendő? — kérdezte a múlt hét csütörtökön a HDN telefonügyeletétől Kovács Sándor néven bemutatkozó olvasónk. A válasz; Értesítse ajánlott levélben a chicagói vágóhidat. E hét csütörtök délutánján is várjuk négytől hatig olvasóink kérdéseit a 10-057-es pécsi telefonszámon. On kérdez, hétfőn majd válaszolunk. Újdonság: a legérdekesebb kérdés értékes könyvjutalomban részesül. [Megkérdeztük a Pécsi Nemzeti Színház művészeit Mivel töltik a nyarat? {—mz—) MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEI?. ÉS IPARI VÁLLALATOK FIGYELMÉBE! A B. m.-i AGROKER Vállalat alkatrész osztálya megkezdte o 2"tg lágyitású rudak értékesítését, A METAMID-rudak felhasználhatók minden olyan területen, ahol színesfém, öntöttvas, vagy acélperselyek, csapágyak és fogaskerekek használatosak A METAMID-rudakat az alábbi méretekben és egységáron forgalmazzuk: 0 60 mm á: 81,90 Ff ltg 0 70 mm á: 81,90 Ft kg 0 80 mm á: 81,90 Ft kg 0 90 mm 6; 69,— Ft kg Várjuk Síim* megrendelésüket, címünk: AGROKER Vállalat, Pécs, Megyeri út 64. Telefon: 11-255. Ügyintéző: Koch Tamás Vári Éva telefonon nyilatkozott Szolnokról: Lehet, hogy már most is nyár van? Mindjárt kinézek. Nos ha már nyár van, akkor én dolgozom a nyáron. 21-én volt a Pompadour bemutatója itt, ahol Belőtte szerepét játszom vendégként. Július közepéig fut ez a darab a megyében. Utána pihenek. Kézdy György Pestről beszél: Hálaistennek az egész nyarat átdolgozom. Nem, nem panaszként mondom! Zsurzs Évánál van 8—10 napom, a Feleletet forgatjuk tévéfillnnek. Szintén tévéfilm lesz a Volt egyszer egy szinház, amit Gaál Albert rendez, itt fél hónapnyi forgatási napom van. Hajduffy Miki a Ficzek urat rendezi, itt is kaptam szerepet, de legjob- oan annak örülök, hogy dolgozhatom Sára Sándor filmjében. Ezúttal ismét rendezőként dolgozik Sára. A Holnap lesz fácán c. produkciójában 30—35 naposforgatásom ígérkezik. Mindez persze belenyúlik a szeptemberbe ... Breitner Tamás zeneigazgatón Egy filharmóniai hangversenytől, egy kis rádió- s egy kis tévéfelvételtől eltekintve a legérdekesebb lesz, hogy a Luxemburg grófja előadásait vezénylet™ á Városmajorban, s Szabadtéri Színpadon. Természetesen a zenei előkészítés is az én munkám. Emellett csak pihenek. Fényes Márta rendező: Végre utazom! Zürich, Köh^ Párizs, London! Én művészet- történésznek készültem, most rendező vagyok. A kölni dóm épp úgy izgat, mint egy párizsi színházi előadás . .. Végre meglátom mindkettőt. Sik Ferenc rendező: Nem csinálok semmit, nem érek rá. Miért? Hát mert a Városmajorban június 21-én volt a Bolond vasárnap bemutatója, Gyulán pedig hamarosan ezután Száraz György A nagyszerű halál c drámájának ősbemutatója. Mindkettőt én rendezem. Ja, Gyulán dolgozik velem Szegváry, Pákozdy, Mendelényi, ezekről írhatsz ... Holt István: , Dolgozik a család. Feleségem, Pásztor Erzsi, Böszörményi Gézával az Autó-bon, Hajduffy Miklóssal a Ficzek úr-ban és Sára Sándorral is forgat a HolIdős apa — zseniális gyerek Van-e összefüggés az utódok tehetsége és a szülők életkora között? A kiemelkedően tehetséges embereknek mintegy 70 százaléka akkor született, amikor apjuk életkora 30 és 50 között, anyjuké pedig 29 alatt volt. Statisztikai tanulmányok alapján ezt a következtetést vonták le Igor Alekszahin és Alek- szander Tkacsenko dnyepropet- rovszki számítástechnikai szakemberek. Ez — szerintük — azt jelenti, hogy az apa kora (nem pedig az anyáé) lényegesen magasabb annál az átlagéletKornál, amelyre az apává válás általában jellemző. Amikor egy férfi elérte „érettsége csúcspontját" (körülbelül a 40. életévét), akkor a legalkalmasabb gyermeke lelki alkatában a tehetség csúcspontjának kialakítására. Kézenfekvő a gondolat, hogy az utóbbi „csúcspont” genetikailag valamiképpen összefügg az előbbivel. Alekszahin és Tkacsenko beszámolója kutatásaikról így hangzik: A listán: világhírességek! Munkánkban különböző századok kiemelkedő alakjainak — tudósoknak, mérnököknek, festőknek, íróknak, zenészeknek stb. — egyazon életrajzi adatait gyűjtöttük össze és vizsgáltuk: változatos kép tárult elénk. Azok esetében, akik örökre szóló alkotásokat hagytak maguk után, az apák életkora általában 10 évvel volt magasabb a szokásosnál: az esetek 41 százalékánál 30 és 40 között, 27 százalékánál pedig 40 és 50 között mozgott. Az anyák életkorát tekintve az index alig tért el az átlagtól. az Of apa anya kora kora Leonardo da Vinci 25 22 Mihail Lermontov 27 17 Charles Dickens 27 23 Alekszander Puskin 29 24 Nyikolaj Gogol 32 18 Albert Einstein 32 21 Ludwig van Beethoven 32 22 Heinrich Heine 34 26 Anton Csehov 36 25 Mark Twain 36 32 Irene Joliot-Curie 38 30 Johann Wolfgang Goethe 39 17 Richard Wagner 43 39 Pjotr Csajkovszkij 45 27 Bemard Shaw 45 28 Honoré de Balzac 53 21 Jack London 53 29 Alekszander Borogyin 59 24 Georg Friedrich Händel 63 34 Confucius 70 lé Eléggé különös, hogy a tehetségek legnagyobb \ :á--cd'3 apjuk 37—39. életé' .: • ’ t *. n született. És ezt '.'V '•■Jtjük véletlennek. Az ősi Görögországban a 40. évet az élet csúcsának tekintették. Sok szovjet tudós ugyanezen a véleményen van. Természetesen más a tapasztalat és tudás, melyet mindannyian megszerezhetünk és más a tehetség, a tálentum, ami már távolról sem mindenki dolga. Mi hát akkor a tehetség? Sajnos, bármiféle meghatározása csak ideiglenes lehet. De bármelyiket fogadjuk is el, a kérdést mindenképpen az ismeretek mennyiségének oldaláról kell megközelítenünk. A tehetség foka annál magasabb, minél nagyobb a kapott és feldolgozott információk mennyisége. Ez természetesen szorosan összefügg az életkorral, kulminálása a „csúcspontra”, az apa 40 éves korára tehető. Miért az apa? Felmerül a kérdés: miért az apa és nem pedig az anya a mérvadó? Vlagyimir Geodakijan, szovjet tudós hipotézise: a férfi nem az „operatív memóriáért”, a női nem pedig a „permanens memóriáért" felelős. Más- szóval: a homo sapiens a férfiúi ágnak köszönheti a gyorsan változó világhoz való alkalmazkodóképességét. A nő szerepe, hogy megőrizze és továbbadja a felhalmozódott genetikai információmennyiséget arról, ami a múltban lezajlott (ezt nevezik „konzerváló" funkciónak.). Ez a magyarázata tehát annak, hogy az anya személyes tapasztalatai miért nem befolyásolják a gyermek tehetségének szintjét. Mindez azonban nem bizonyítja az apa döntő szerepét a potenciális tehetség formálásában. E hipotézis szerint az anya genotípusa, az „öröklött készlete" az, amely koncentrálja az eljövendő tehetség pozitív tulajdonságait — vagyis azokat, melyek nemzedékeken ót felhalmozódtak az anyai ágon. Ezeknek o tényeknek az ismeretében azt mondhatjuk, hogy a természet igazságos. Mind az apa, mind pedig az anya képes adottságokat át- örök'teni a gyermekre: az anya a múltból, az apa a jelenből. Áhnormitás és zsenialitás Híres emberek életrajzát tanulmányozva, J. A. Filipcsenko genetikus alátámasztotta azt o közismert megfigyelést, hogy a zsenik között gyakrabban for dúlnak elő mindenféle sze’lem abnormitások. Igoz ugyan, hoc,, egy zseni különcségei felkeltik az emberek érdeklődését, jobban odafigyelnek rájuk, mint egy „köznapi halandóra”. Bárhogy is van ez, a tudósnak nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a feltételezett összefüggést, mely fennáll az emberi tehetség és a viselkedési normától való eltérés között Miért jár együtt az abnorma- litás és a tehetség? Erre a kérdésre L. V. Krusinszkij fizioló- gus egy állatokon végzett kísérletsorozattal adott választ: ahhoz, hogy a jellemző genetikai vonások kifejezésre juthassanak, bizonyos ingerlékenységre van szükség. így érthető hát, hogy a tehetség gyakran „társul” az érzelmi instabilitással. De hogy jön mindez ide? Ingerlékenységre hajlamos gyermekek valószínűleg gyakrabban születnek idősebb apától, mint fiataltól. Amint múlnak az évek, mindenkiben nő a mutációk valószínűsége, értve alatta a véletlen változásokat a szülőktől kapott kezdeti genetikai programban. Ezek a változások persze nyomot hagynak az utódban. Nevezetesen, fokozhatják az egyén ingejlékenysé- gét és reakcióinak élességét és mélységét a környezet behatásaira. Az eddigiekből úgy tűnik, hogy talán jobb volna, ha az apák csúcsperiódusban nemzenek gyermeket? Ezt bajos megmondani. Kétségtelen, egy érett, tapasztalt férfi fölkészül- tebb a gyermeknevelésre, mint például egy húszéves. Másrészről viszont a mutációk, melyek idővel megsokszorozódnak, rendszerint ártalmas hatással vannak az ifjabb nemzedékre. Sok esetben ismertek már fel örökölt betegséget egészen váratlanul, amikor megállapítást nyert, hogy a szülők nem is szenvedtek tőlük. A statisztikai adatok persze meqváltoztathatatlanok. Az ENSZ statisztikái azonban a jelenről szólnak, míg a híres emberek adatai o múlté, amikor a férfiak később házasodtak, mint manapság. Más idők, más szokások . ., Mindenesetre eléggé megalapozottnak látszik az a megállapítás: van összefüggés az apa életkora és a gyermek tehetsége között! PÉCSI VÁROSI TANACS VB építési és közlekedési osztálya árelienőrl alkalmaz Jelentkezés : Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 63. nap lesz fácán c. produkcióban. Én szintén dolgozom az Autóban, A dunai hajósban, s az Itt járt Mátyás király c. tévéfilmben. Szóval forgatunk egész nyáron. Ja, hallottad, hogy a Szegvárynak elfogadták a film- forgató-könyvét? Juhász Pál magánénekes: Már próbálok. Ilosfalvy Ró- berttel felváltva énekeljük Erkel Hunyadi Lászlójának címszerepét a Margit-szigeten. Érdekesség, hogy az opera koreográfiáját Tóth Sanyi készíti, s a táncokat a pécsi balettosok táncolják. Tehát ismerősökkel dolgozom. Paronay Magdolna magántáncos: A Mecsek Fúvósötössel koncertezünk a Balaton körül, a filharmónia szervezésében. Itt férjemmel, Körmendy Lászlóval táncolok. A Margit-szigeten az együttessel dolgozunk. Tóth Sándor, balettigazgatóm koreogra- fálja a Hunyadi Lászlót, Eck Imre pedig Boito: Mefisztolele c. operáját. Mindkettőben táncolunk. Plusz tévézünk egy kicsit. A Pokol c. tévéfilmben táncolunk. Itt azt hiszem Bujtor lesz az egyik főszereplő. B. L Bajéi Nyár, 1974 Magyarországon első ízben Baján rendezik meg a nemzetközi halászati néprajzi konferenciát — Neves külföldi versenyzők részvételével cselgáncsverseny — Kosárlabdatorna. A Bajára zúduló nyári zápor csak a zászlófelvonásig váratott magára. Az immár hagyományos Bajai Nyár rendezvénysorozat ünnepi megnyitója közben megeredtek az ég csatornái. Ez azonban mit sem zavarta a szombati eseményre érkezett vendégeket — a Sugo- vica part sétányain a fák, az éttermek, cukrászdák menedéket biztosítottak a város vendégei számára. Pontosan 11 órakor a városi tanács előtt felhúzták azoknak az országoknak zászlóit, amelyek az idei nyáron elküldik képviselőiket Bajára. Tucatnyi ország zászlaja leng a Béke téren, hiszen hazánk most első ízben látja vendégül Európa számos néprajzkutatóját, a nemzetközi halászati néprajzi tudományos tanácskozás résztvevőit. Az elmúlt esztendei chicagói konferenciáh határozták el, hogy 1974-ben Magyarország, az évszázados halászati hagyományokat ápoló Baja lesz a házigazda. A jövő vasárnap a szabadkai. zombori, apatini. bezdáni, budapesti, pécsi és bajai horgász egyesületek versenyzői nemzetközi halfogó verseny keretében mérték össze tudásukat és szerencséjüket, míg a megnyitó napján szombaton a nemzetközi cselgáncs versenyen erejüket és ügyeségüket bizonyították a versenyzők. A város újjáalakított vízi- színpadán a Kecskeméti Katona József Színház bemutatja többek között a „Képzelt riport eqy amerikai popfesztiválról” című musicalt, tegnap este ugyanitt tartották meq a beatzenekarok konferenciáját c Bonifác, a LK Beat és a Pax együttesek részvételével. A 5u- govica partján ugyancsak tegnap leplezték le Gyurcsek Ferenc Üsző nők című szobor kompozícióját, míg délelőtt nyitották meg a bajai festők tárlatát, amelyen Katanics Sándor, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsáaának titkára mondott megnyitót. A hét programjában bizonyára nagy érdeklődésre tart számot a bajai járás népi együtteseinek keddi műsora, a kamarazenekarok pén'eki szereplése, s az ugyancsak pénteken kezdődő nemzetközi kosárlabda torna. A hét vége a „Halászok napja” ünnepség jegyében múlik majd el: tűzijáték, lampionos csónak felvonulás, szombaton, vasárnap pedig a városháza udvarán gálaest zárja be Baja tíz napos nyári ünnepét L 1