Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-24 / 171. szám
Kikkel erősít a PMSC? • Dr. Dunai János az NSZK-ba utaz k ® Oarrnt! József irányításával ^ezdídlk a munka „Megpályázom a montreáli olimpiát" Eltiltották — felmentették Villáminterjú Csjef Sándor Európa-ba,inokkal Június 24-tól hivatalosan megkezdődik az NB l-es csapatok részére a felkészülés az 1974- 75. évi bajnokságra. Az már biztos, hogy a sorrendben hatodszor bajnokságot nyert Újpesti Dózsát továbbra is Vár- hidi Pál irányítja. Az MTK edzője Kovács Imre, a Bp. Honvédé dr. Lakat Károly, a Csepelé Thomann Antal, az Egyetértésé Keszthelyi Mihály, a Haladásé Sárosi Lászlá, a Salgótarjáné Dávid Róbert, a Tatabányáé Gtt/sí József lesz. Valószínűleg a Ferencvárosnál marad Dalnoki Jenő, a Rába ETO-nál Farsang Ferenc, a Videotonnál Kovács Ferenc, a Zalaegerszegnél Szőcs János. Nincs még meg a nyugdíjba vonuló Baráti Lajos utódja a Vasasnál. A jól értesültek szerint a piros-kékeket a jövőben lllovszky Rizdoll irányítja. Az NB l-be jutott Diósgyőrtől megvált Preiner Kálmán és a vasgyári csapatnál se dőlt el, hogy ki lesz az edző. Úgy hírlik, Békéscsabán marad Babolcsay György. A PMSC-nél a szakosztály vezetése dr, Dunai Jánost javasolta továbbra is vezető edzőnek. A végső döntés az egyesület elnökségére vár. Dr. Dunai János június 24-én az NSZK-ba utazik a X. labdarúgó világbajnokságra az MLSZ kiküldöttjeként és több edzőtór- sával együtt megfigyelőként vesz részt a legjobbak találkozóján. Az edzéseket az első csapatnál Garami József irányításával kezdik. — Részletesen megbeszéltük a programot Garami Józseffel — mondotta Dunai dr. — Június 30-ig előalapozás lesz, napi egy edzéssel, majd július 1-től naponta két edzést tartunk. ín július 9-én kapcsolódok a munkába. Abból, hogy Garami József irányításával kezd a PMSC, arra lehet következtetni, hogy dr. Dunai János vezető edző mellett Ggrami, a Rába Kupát nyert ifjújáéi • csapat volt edzője, látja el az edzői teendőket. A hírek szerint a tartalék csapattal a jövőben Koller (Kincses I.) Nándor foglalkozik majd. Szó van arról is, hogy Bendes Tibor lesz a technikai vezető. * Kikkel e'ösit a csapat? Nos, az átigazolási időszak csak július 1-én kezdődik, a tárgyalások már megkezdődtek a kiszemelt játékosokkal. Úgy hírlik, hogy az NB lll-ban kitűnően szereplő Véménd csapatából ketten is a piros-feketékhez igazolnak. Két csatárral is tárgyal a PMSC, mindketten a Steinmetz SE-ben lőtték a gólokat az elmúlt szezonban. Hallottuk azt is, hogy egy fővárosi csapat csatára is Pécsre szeretne jönni, aki nemrég egy pécsi NB lll-as együttes gólkirálya volt. Pápáról is szeretne igazolni egy középpályást a PMSC. Tóth II. és Kovács F. a távozás gondolatával foglalkozik. Tóth II. Dunaújvárosba, Kovács F. Békéscsabára szeretne igazolni. A hírek szerint Rónai és Borovácz visszavonul, de a jól tájékozottak úgy tudják, hogy Rónai a Véménd csatársorát erősíti az ősztől. Tóth II. és Kovács F. kérelméhez egyelőre nem járult hozzá a PMSC. * A többi NB l-es csapat házalójáról Is nehezen szivárognak ki a hírek. Siklási, az Egyetértés tehetséges játékosa már bejelentette, hogy a jövőben az MTK-ban kíván játszani. Kérdés, mit száj ehhez az Egyetértés? Pesti pletykák szerint a Honvéd alaposan felfrissíti csapatát. beszélik, hogy Bicskeit átengedik az MTK-nak és lemondanak Kocsis Lajosról. A Ferencváros megegyezett a szombathelyi Szabóval, cserébe három játékost adnak a Haladásnak. Könnyen elképzelhető, hogy a zöld-fehérek elengedik Szőkét és Küt. Páncsics távozási szándékáról is hallani. Kovács, a Salgótarján csatára a fővárosba készül. Szegedről elmegy Virágh, egyesülete kiadja. Van aki úgy tudja, hogy a Honvédba igazol, de hallottuk őzt is, hogy a Rába ETO-hoz távozik. LL A Baranya Kupa ökölvívó viadalon izgatottan várták a nézők bemutatkozását. Több mint fél éves szünet után lépett ismét szoritóba Csjef Sándor, az Újpesti Dózsa Európa-bajnok ökölvívója. Két mérkőzést vívott, egyik se tartott egy menetnél tovább. — Számított arra, hogy felmentik? — Kérvényeztem a felmentésemet. Beszéltem Papp Lászlóval, aki sokat segített. A felmentés azonban csak hazai mérkőzésekre szól. nemzetközi versenyeken továbbra se vehetek részt. — Az elmúlt hónapokban bizonyára sokszor gondolt az edzőtáborban történtekre. Lehig- gadtan hogy Ítéli meg az akkori helyzetet? — Buta dolog volt amit csináltam, nagyon megbántam. Bűnös voltam, de úgy érzem az ítélet súlyosabb volt a tettnél. — Hogy készült az eltiltás alatt? —r Ugyanúgy edzettem, mint azelőtt, csak a mérkőzések hiányoztak. Azok viszont nagyon. Az Újpestben nincs megfelelő edzőpartnerem, a nehézsúlyú Edőcs Pistával kesztyűztem. Mérkőzés nélkül nem lehet lemérni megfelelően a formát. — Elégedett a Baranya Kupán nyújtott teljesítményévelt — Nagyon kellett ez a verseny, hisz felmentésem óta először léptem szoritóba. Úgy érzem, jól ment a bunyó. — Pécsett nagyváltósúlyban indult, Betgrádban váltósúlyban lett Európa-bajnok. A jövőben melyik súlycsoportot választja? — Nagyvóltósúly. — Versenyzőként még mR szeretne elérni? — Megpályázom a montreáli olimpiát. (Lázár) Mérkőzésről mérkőzésre Osztályozó az NB lll-ba jutásért Thury SE—Pécsi BTC 4:2 (1:1) Cegléd, 150 néző. V.: Győri. Góllövő: Tóth (2) (egvet 11 -esből), Jánó (2), illetve Ra- dó, Gyurkovics. A Thury csapata kezdett jobban, m»gis a pécsiek szereztek vezetést. A gól után azonban továbbra is az ellenfél maradt támadásban és ezután helyzeteit már gólokra is tudta váltani. Jók: Jánó, Tóth, Lovkó, Lisztóczky. A pécsiek közül senkit sem lehet kiemelni. Tuzsér—Királdi Bányász 6:3 (1:2, 3:3, 4:3). Cegléd. Kétszer 15 perces hosszabbítás után. Nyári Totó Kupa Máza-Szászvári Bányász-^Vé- ménd 3:1 (2:0), Véménd 400 néző, V.: Dravecz. A mérkőzés nagyobb részében a Véménd támadott, de csatáraik a kapu előtt sokat hibáztak. Góilövők: Molnár (2), Roth illetve Forrai. Jók: Széles, Csordás, Molnár illetve Dárdai, Szqbó. Kaposvári Táncsis—PVSK 2:1, Kaposvár. A csoport állása A csoport állása 1. Tuzsér 2. Thury SE 3. Pécsi BTC 4. Királdi B. 1 1 — — é:3 2 1 1 — — 4:2 2 1 — — 1 2:4 0 1 — — 1 3:6 0 1. Mázo-Szászvár 2. Táncsics 3. PVSK 4. Véménd Nagykanizsán történt Pécsi kerékpáros-sikerek Vasárnap délelőtt a Nagykanizsa—Zalaegerszeg közötti országúton bonyolították le a kerékpárosok dunántúli hármas csapatbajnokságát, A napos, meleg időben q szekszárdiak és a mosoniak távollétében 8 szakosztályból 70 fő volt az indulók száma, akik közül a pécsi, a qyőri és a székesfehérvári kerékpárosok szerepeltek a legjobban. Eredmények: Falnáttajn (K km, 4 c»apat): 1, Pécsi MSC (Hirth, Józsa, Herke) 1:49,10. 2. Videoton 1:50,29, 3. Nagy- kanizsai Olajbányász SE 1:53,25, 4. MÁV Nagykanizsai TE 2:03,15. Juniorok: (60 km, 4 csapat): 1. Videoton (Nagy, Asztalos, Szinián) 1 :30,56, 2 Rába ETO 1:34,14, 3. MÁV Nagy- kanizsai TE 1:37,38, 4. Kaposvári Rákóczi 1:47,16. ifjúsági: (50 km, 5 csapat) ; 1. MÁV DAC Győr (Fekete, Klana, Csiszár) 1:17,22, 2. Videoton 1:18,52, 3. Nagykanizsai Olajból nyász SE 1 :20,23, 4. PMSC 1:20,35, 5. Kaposvári Rákóczi 1:22,23 óra, Serdülök; (mezőnyindilásos verseny, 30 km, 16 induló): 1. Táncos Lajos (MÁV DAC. Győr). 58,15. 2. Pellek (Rába ETO) 58,15, 3. Szabó (Pécsi Sportiskola) 58,15 perc. Úttörők: (mezónyinditásos verseny, 16 km, 14 Induló) : 1. Török István (Pécsi Sport iskola) 28,30 perc, 2. Balogh (Rába ETO) 28,30 perc, i. Löki (Pécsi Sport iskola) 28,30 perc. Hazai vereségek kézilabdában éj teniszben A férfi kézilabda MNK keretében nagynevű ellenfelet látott vendégül az NB II. nyugati csoportjának második helyén álló nagykanizsai Gazdász SE együttese: a tavalyi magyar bajnok, az NB I, jelenlegi 3. helyezettje az Elektromos látogatott el q zalai városba. A tét o nyolc közé jutás volt. A hazai együttes jól kezdett, 3:0- ra vezetett, s bizony q nézők közül sokan már meglepetésre számítottak. A fővárosiak a Vos fivérek irányításával aren bon fokozatosan belelendültek és végeredményben 23:16 (12:7) arányban győztek, így biztosan jutottak tovább. Tihanyi István Á külföld sportja # VÁRNÁ: Várnában vasárnap fejeződött be az „Aranyhomok" rallye nemzetközi autós verseny, amely egyben a szocialista országok bajnoksága, és EB-futam is volt. A magyar Ferjáncz—Zsemberi kettős nagyszerűen szerepelt. Renault Gordini kocsijukkal az abszolút kategóriában megnyerték a szocialista országok bajnokságát és egyben az EB-futamot is. Ez volt egyébként a kitűnő magyar autós-kettősnek az első Európa-bajnoki futamgyőzelme. Az abszolút kategóriában második helyen bolgár, a harmadikon pedig lengyel sportolók végeztek. • LOS ANGELES: Csodáin- tos nyári időben — 30 fokos melegben — 15 000 néző előtt folytatódott az Egyesült Államok idei amatőr atlétikai bajnoksága. A második napon 12 döntőt rendeztek, s több számban „világszinten” mozogtak az eredmények. A 800 méteres síkfutás döntőjében Wohlhuter új amerikai rekordot állított fel, de kimagaslik Feuerbach teljesítménye a súlylökésben és az újzélandi Dixon ideje 1500-on. Érdekes, hogy több Amerikában tanuló „idegenlégiós” atléta is szerepet kapott, s legtöbbjük nem érte be a másodhegedűs szerepkörével. A verseny második napi döntőinek győztesei: Kalapács: 1. Deautremont 69.04 m. 400 m gát: 1. Bolding 48.9 mp. Hármas: 1. Craft 16.58 m. 3000 m akadály: 1. J. Johnson 8:28.9 p. 10 000 m. 1. Shorter 28:16.0 p. 200 m: 1. Don Quarrte (jamaikai) 20.5 mp. 400 m: l. Peoples 45.2 mp. 800 m: 1. Rick Wohlhuter 1 :43.9 p (új amerikai rekord; régi: Wottle 1:44.3 p, 1972.) Rúd: 1. Roberts 533 cm. Gerely: 1. Colson 85.54 m. Súly: V Feuerbach 21.58 m, 1500 m: 1. Dixon (új-zélan- di) 3:37.5 p. Iftutófelsrerelésí osztálya Biztonsági övék Csomagtartók Fejtámlák Halogénlámpák Gyermekülések Kormény védők Üléshuzatok és pórin Zsiguli, Polski Fiat -s Skoda-tartozékok 'óápoló szerek nagy választékban kaphatok Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a leértékelt boltunkat áthelyeztük KOMLO, KOSSUTH L U. 13. SZ. AU, a központi telephelyünkre A Leértékelt boltunkban olasz importból származó mokkás- és teáskészletek nagy választékban reklám áron kaphatók. Megyebajnoksag István-akna—Sellye 5:2 (1:1), Pécsszabolcs, Mágocs—Siklós 1:0 (0:0), Siklós, Kinizsi—Postás 3:2 (0:0), Postás-pálya, Boly —Vasas Jl. Bányász 2:0 (1:0), Bó|y, Sósd—Vojszló 4:1 (1:1), Sásd, Szentegót—Beremend 5:1 (2:1), Szenteqót. A Sátorhelyi- Kesztyűgyár találkozóról lapzártáig nem kaptunk jelentést. Megyei L osztály állása 1 1 — 3:1 l 1 I-------2:1 2 1-------1 1:2 0 1 — 11:3# 1. István-akna 2. Sellye 3. Kinizsi 4. Boly 5. Mágocs 6. Siklás 7. Vasas II. B. 8. Sásd 9. Vajszlá 10. Beremend 11. Kesztyűgyár 12. Gázmű 13. Szentegát 14. Postás 15. Sátorhely 16. Szigetvár 28 19 5 4 28 17 5 6 28 14 9 5 28 13 9 6 28 16 2 10 28 14 6 8 28 11 8 10 28 9 9 10 28 9 7 12 8 7 13 7 8 12 7 7 14 7 7 14 7 6 15 2 4 21 28 27 28 28 28 27 vissza! 86 -18 43 61—33 39 48—29 37 38— 27 35 53—30 34 53—32 34 40—32 30 39- 30 27 34—50 25 38—52 23 31—39 22 33— 42 21 34— 62 21 37—54 20 21-109 7 é p e 11 A Sátorhely—Kesztyűgyár találkozó eredménye lapzártáig nem érkezett meg, ezért a táblázatban nem szerepel. Háromtusa A pécsi Szőcs vidékbajnok Győrben rendezték az 1974. évi háromtusa vidékbajnokságot serdülő, ifjúsági és junior korcsoportban. A serdülök mezőnyében pécsi siker született egyéniben és csapatban is. Egyéniben Szőcs Gábor, a Sportiskola versenyzője végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtva szerezte meg a bajnoki aranyérmet Eredmények. Serdülők: 1. Szőcs (Pécs), 2954 pont, 2. Nyitrai (Pécs) 2948 p ...........4. P ethes (Pécs) 2934 p., ... 7. Szilágyi (Pécs) 2857 p. Csapat: 1. Pécs I. 8836 p., 2. Győr I. 8383 p., 3. Székes- fehérvár 9314 p., 4. Pécs II. 8245 p. Az ifjúságiak és a juniorok együtt versenyeztek. Ebben o mezőnyben Szentirmai (PM- SC) 2962 ponttal a 4. helyén végzett BIRKÓZÓ EB Gyengén szerepeltek a magyarok Madridban mindkét fogásnem birkózóinak Európa bajnokságán a kötöttfogásúak tíz súlycsoportjában avattok bajnokokat. Vasárnap délelőtt még két magyar — Doncsecz és Réczi — mérkőzhetett a dobogós helyezésért, de egyiküknek sem sikerült győzni, : így mindketten a I negyedik helyen végeztek. Rajtuk kívül Hegedűs Miklós és Szőnyi János szerzett pontot, az ötödik helyen véqeztek. A többi | magyar versenyző nem ért el i helyezést. Sakkolimpia „Függő-forduló” Nizzában A nizzai sakkolimpián lebonyolították a nyolcadik fordulót is, amely valószínűleg „függő- forduló” névvel kerül majd o sakk-történelemkönyvbe. Az A) csoport nyolc mérkőzése közül mindössze egy fejeződött be, a további hétben el kellett halasztani a mérkőzéseket, függőben maradt nem egyszer három találkozó is. A magyar válogatott Romániával játszott, három találkozó függőben maradt- egy pedig döntetlenül végződött A másik rangadón a Szovjetunió egy pontos előnyt szerzett az Egyesült Államok ellen, de két mérkőzés itt sem fejeződött be. Az élcsoport sorrendje annyiban változott, hogy a Szovjetunió mögött most Jugoszlávia második, Bulgária a harmadik, Magyarország pedig negyedik. Tenisz A női tenisz OB 11. tavaszi idényének két utolsó mérkőzését játszotta le szombaton és vasárnap az újonc Olajbányász csapata, amely nyeretlenül, sereghajtóként zárta a bajnokság félidejét. A korábbi 3 vereség utón ezúttal az Egri Dózsa 7:2-re, az MNB (Bp.) pedig ugyancsak 7:2 arányban győzte le a lelkes, de még kevés tapasztalattal rendelkező nögy- kqnizsoiakat. okik közül az első napon egyesben az eddig 100 százalékos teljesítményt nyújtott Dobriné, párosban a Dobriné—Gáspárné kettős, a második nqpon pediq egyesben Dobriné, valamint Balikó tudott csak győzni. Egy -iksz — kettő A HDN letéti pp! el * kővetkező tiétre: 1. Debreceni MTE—Nyíregyháza A DMTE legutóbb cserbenhagyott bennünket, amikor a DEAC ellenében győzelmére fogadtunk, miután a* egyetemistákat a meccs mellett még e vizsgaidőszak is nyomta-. Most is fázunk. Tipp; X, 1. 2. Kisvárda—Hajdú Vasas. A K\% várdát a bajnokságban otthonában nem tudták megverni. Tipp: 1. 3. Esztergom—HL kér. TTYE. A budapestiek nem esélytelenek, e bajnok Esztergom azonban nyilván nagy becsvággyal küzd majd. Bármelyik győzhet. Tippjeink; 2, 1. 4. Székesfehérvári MÁV—KOM6P. VA bajnokságban 1:0 és 0:2 volt. Tippünk: 1, X. 5. Gyula—Szegedi Dózsa. A nehézsúly birkózik a papírsúllyal. Tipp: 2. 6. Békéscsaba—Szabó L. SE. A bajnokságban a mezőtúriak otthonában fektették kétvállrc a BVTSK-t. A Békéscsaba visszavágásra készül, érzésünk szerint sikerül is. Tipp: X, 1. 7. Véménd—Kaposvári Táncsics SE. Érzésünk szerint túlságosan nagy fa lat a Véméndiwk Kaposvár. Tipp; 2. 8 AURAS SE-Vác. A cínkotal es» pat otthon veietlen. Tippünk: X, ÉPGÉP Kisterenye. A bajnokságban mindketten sereghajtók, tehát alig van különbség közöttük. A hazai pálya dönthet. Tipp: 1, X. 10. Borsodi Volán—Sátoraljaújhely. A Sátoraljaújhely idegenben gyen gécsk *n szerepei, döntetlennél többre ahgha futja. Tipp; 1, X. 11. Rudabánya—Leninváros. A vew~ dégek ezúttal nem számolhatják el napidijukat. Tipp: 1. 12. Sashalom—Kiskunhalas. Sós csőrében hal. Tipp: 1. 13. Szegedi VSE—Ceglédi VSE. Jobbak a szegedi vasutasok. Tipp: 1. Pótmérkőzések: 14. Dunaújváros! Építők—Növényolaj. Tipp: 1. 15. Pécsi V$K—Mázg-Szászwá , Tipp: 1. 16. Miskolci VSC—Szolnoki MÁV. Tipp: 1. (—mx—) Héttői □