Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-23 / 170. szám

/ Udvariasan A tömegközlekedési jár­müvek gondjai nemcsak a közlekedésben résztvevőket érintik, hanem az utasokat, a gyalogosokat is. A városok útvonalain a'járművek soka­sodnak, a tömegközlekedést lebonyolító jármüvek, minde­nekelőtt az autóbuszok, egy­re nagyobb helye, fog ainak el, mind nehezebben közle­kednek. A növekvő utaslét­szám, egyrészt az utazni aka­rók idegességét fokozza, másrészt egyre nagyobb fizi­kai és idegi igénybevételnek teszi ki e járművek vezetőit. Közös ügyünk, gondunk mun­kájukat segíteni, a baleset- ; mentes közlekedésüket biz- ; tosítani. I A megyei közlekedésbiz- í tonsági tanács elnökségének j legutóbbi ülésén ismertették ; o Volán 12-es vállalat szo- ! cialista brigádjainak kezde- j ményezését. A vállalat teher- ; és autótaxi vezetői vállalták. hogy a közlekedésben előzé- | kény, udvarias magatartó- I sukkal segítik a tömegközle- j kedési járművek biztonságos ! közlekedését A nehezebb helyzetekben elsőbbséget t biztosítanak számukra, külö- j nősen a megállókból való el- j indulások, kanyarodások, j előzések, forgalmi sávváltá- i sok esetében. Bizonyára sok olvasónk figyelt fel lapunk szombati számában az autó­klub felhívására, melyben [ hasonló magatartást kér a magángépjármű-vezetőktől is. Figyelemre méltó, támoga­tásra érdemes kezdeménye­zés ez. Nem minden esetben célravezető, ha mindenki akár jogos, akár vélt elő­nyeit akarja érvényesíteni a közlekedésben. Kétségtelen, hoqy egy személygépkocsi­val könnyebb „manőverezni” a Zsúfolt utcákban. Mégis érdemes és kell azokra gon­dolni, akik úticéljaikat csak a tömegközlekedési jármű­vekkel érhetik el. Amikor azonban szót emelünk érde­kükben. elismerve, hogy ne­héz munkájuk segítségre szo­rul, azt is meg kell említe­nünk, hogy a nagy járművek sem közlekedhetnek mindig „az erősebb jogán". Kétség­telen, hogy egy esetleges közlekedési balesetből áz autóbuszokkal, vagy teher­szállító járművekkel szemben, a személygépkocsik kerülhet­nek ki „vesztesként1. De en­nek tudata nem csökkentheti a nagy járművek vezetőinek kötelességtudatát, különösen most, amikor széleskörű moz­galom van kibontakozóban mellettük. Udvarias, előzékeny közle­kedés segítésére szólított fel a közlekedési biztonsági ta­nács felhívása, mely a köl­csönösségen, egymás tiszte­letén alapszik, s melytől egyaránt várhatnak ered­ményt mlnden'éle jármű ve­zetői és utasai! Mitzki Ervin A leggyakoribb: sí ma gumik, rossz fékek Autók rendszám nélkül Eyy közúti ellenőrzés és a műszaki vizsgabiztos tapasztalatai Az Engels úton az ND 97 85- ös rendszámú, meglehetősen ko­pottas oldalkocsis motorkerék­párt állítja meg a rendőrjárőr. A csúnya küllem lenne a kiseb­bik baj, de a Posta tulajdonát képező motoron menetlevél nél­kül közlekednek a telefonszere­lők, hiányzik a sebkötözőcsomag is, a gyújtáskulcsot két szál gyu­fa helyettesíti, s a világítást csak egy csavarhúzóval lehet nagy üggyel-bajjal felkapcsolni. — A mienket javítják, ezt a vacakot adta a garázs. Tehetek én róla, hogy ilyen? — méltat­lankodik a vezető. — Arról esetleg nem, de a KRESZ előírja, hogy elindulás előtt egy-két „apróságról” meg kell győződni, ez viszont a ve­zető dolga. Ezért 100 forintra bírságolom — így a rendőr. Pécsbányán oz UF 34-53-as Warszaván alig fog a kézifék, a hátsó gumikra pedig a leg­nagyobb jóindulattal sem lehet­ne ráfogni, hogy biztonságosak. — Éppen most megyek a sze­relőhöz gumikat cserélni hangzik a sztereotip válasz. Persze nem marad el az ilyen­kor szokásos helyszínbírsóg, most sem. A CS 77-52-es Moszkvics ve­zetője nehezen hiszi el, hogy a jobb hátsó fék sem „kézre” sem „lábra” nem fog. A hátsó gu­mik pedig az asztal lapjához hasonlatosok. — Azért ilyen sírnák, mert eddig elöl futottak, de hamaro­san hátulról is lekerülnek — mentegetőzik. A rendszám viszont azonnal lekerül, elölről, hátulról egy­aránt; ilyen gumikkal és fékek­kel életveszélyes közlekedni. Az OK 61-24-es motorkerék­pár tulajdonosa a forgalmi en­gedélyt felejtette otthon. Nincs mese, indulnánk együtt a laká­sára, ahol majd igazolja a tu­lajdonjogot. De a motorosnak nehezen akaródzik elindulni: — Nem bánom, mehetünk, de várjanak itt meg, előbb el­szaladok bedobni a lottót... A CX 61-12-es öreg Skoda Octavia karosszéria lemezei úgy lefegnek, mint kutya nyelve nagy melegben. Ahogy monda­ni szokták, csak a festék tartja össze a kocsit. De van itt más is: egyáltalán nincs kézifék, s a kormányt is jócskán körül kell forgatni, mire a kerék is meg­mozdul. A tulajdonos a hely­színen búcsúzik a rendszámtól. Az elmúlt héten Pécsett tar­tott közúti ellenőrzés során rö­vid idő alatt „gyűjtöttük” a fenti példákat. Igaz, hogy az ellen­őrzésen főként a régebbi évjá­ratú járműveket vizsgáltuk. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) Trabant Limousine (Győr) Trabant Combi Trabant Limousine Hycomat Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Skoda 1Ö0 Skoda 100 L (Budapest) i Skoda 100 L (Győr) Skoda 110 L (Budapest) Skoda 110 L (Győr) Skoda Coupé Moszkvics 412 Moszkvics Combi Polski FIAT 1500 Zapoiozsec Zsiguli (Budapest) Zsiguli (Debrecen) Zsiguli Combi Dácia FIAT 1 27 61 592 61 935 9 563 2 030 25 082 22 310 49 811 2 932 52 3 518 379 656 34 821 1 115 9 026 19 608 50 721 18 367 2 557 3 391 938 Kézifék nélkül és rossz kormánnyal nem szabad tovább menni. Az ütött-kopott Skoda vezetőjével leszereltették o rendszámtáblát jugoszláv Ijfí műsorából KEDD: Második műsor: 20.30: Szó* rakeztató műsor. 21.30: A béke odüsszeája. SZERDA: 15.50: Labdarúgó VB. 19.20: Labdarúgó VB. CSÜTÖRTÖK: 16.25: Labdarúgó VB. 20.30: Veszélyes kiképzés. Tévé­játék. Második műsor: 17.45: Kézilabda. Jugoszlávia—Magyarország. 22.13: Repülő csészealjak. PENTEK: Második műsor: *1.40: A viiáa nagyvárosai: Rio de Janeiro. SZOMBAT: Sí .15: A hetedik fátyol. Angol film. lilt]81 liinel« BnI)IIIttreK BHlJiJ Elfogták a pincehelyi rablóbandát Megkezdődött a Harkányi . Nyár rendezvénysorozata Harkányban, az Európa- hírű fürdőhelyen tegnap, június 23-án megkezdődött a „Harkányi Nyár 74” elnevezésű kulturális és szórakoztató ren­dezvénysorozat. A Zsigmondy- sétány szabadtéri szfnpadán a Mecsek Táncegyüttes adott mű­sort. A program keretében 26- án a szászvári úttörő fúvószene­kar hangversenyezik, június 30- án pedig a hosszúhetényi páva­kor mutatkozik be. Július 27-én az Anna-bált rendezik meg kül­földi vendégszereplók részvéte­lével. »1« „Maiiékor a kéményseprő G. J. pincehelyi vasutas napi mun­kája végeztével április 26án este hazafelé indult. Riadtan látta, hogy négy, rossz megjelenésű suhanc egy fiatal és egy korosabb férfit bántal­maz. Azt tette, ami ilyen esetben kultúrembertoi elvárható; jó szóvarf intette tisztességes viselkedésre a ve­rekedőket Sajnos, a négy garázda Szintén azt tette, amit a hasonszőrűek szoktak: ráta maritalra békítőre. Olyan kegyetlenül megverték, hogy eszméle­tét vesztette. Menekülését annak kö­szönhette, hogy a lárma hallatára az egyik házból valaki vasviilával a ke­zében futott a helyszín felé, mire a hu­ligánok elsreleltek. G. J. csak ezt kö­vetőén vette észre, hogy az ütlegekcn kívül egy késszúrást is kapott az ol­dalába. Ugyanennek a bandának útjába ve­zérelte balsorsa nem sokkal később azt a férfit, aki negyvennyolc érás szolgálat után tévedésből rossz vonat­ra szállt, s úgy került Pincehelyre, ö fi. László fiatalkorútól kérdezte, hogyan juthatna mielöb haza. — Ismerkedjék inkább Pincehellyel! — indítványozta a megszólított és megütötte a nála jóval idősebb em­bert. fi. László ezzel megelégelte arra cl napra a mulatságot, hazament Nem igy Kovács József 24 éves pincehelyi (Kémény Zsigmond utca 10.) vasutas, K. Dezső 17 éves alkalmi munkás és Horváth Dezső 18 évés, Szintén pincehelyi (Apponyi utca 17/2.) alkalmi munkás. Kovács Jó­zsef és K. Dezső önkéntes i«ndőr- nek hazudta magát, s erre hivatko­zással követelte áldozatuk okmányait. Az „tga-witatás” első felvonásaként a bcnditák elvették az idős ember pénzét, jegygyü-űjét, cigaretta tárcá­ját és öngyújtóját. A zsákmánnyal — éc’áStfnflÜMJ — eiége:le»*3k voltak, mivel barbár vise'fcedésük betetőzé­seként a megírrn-ott, kirabolt em­ber arcába vizeltek. Noha a támodákról adott személy­leírás eléggé hézanos volt, a rend­őrség mind a négyüket elfogta, majd! előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyükben a hét végén fejezte be a nyomozást a Tolna megyéi Rendőr főkapitányság. A bűnözők előre láthatólag au gusztusban kerülnek bíróság elé. fi. Z. Két lány a siófoki utcáról Anna minden férfit imád Lopott, csovorgott — még 13 éves sem volt. Intézetbe vitték, nem boldogultak vele. Később visszakerült a szüleihez, apja, anyja dolgozott, két nővére és bátyja tisztességesen élt. — Jó család volt a mienk, szégyelltek engem. Megtűrtek otthon, de ha távol voltam nem hiányoztam. Anna sokat volt „távol”, Sió fokot nézte ki magának, a Ba­laton presszó volt a törzshelye, — Siófokon lakik a barát­nőm ismerőse, én is ott koptom szállást. Egyedül nem mentem semmire, a barátnőm segítsé­gére volt szükségem. Kiválóan beszél o'oszul — s ebből én remekül megéltem. — Nemcsak ebből.. . — Na inén, a férfiak. Én imádom őket. A fiatalokat, mert széfek, az idősebbeket, mert kedvesek. És úgy tudnak hízelegni, de úgy, hogy maga azt elképzelni sem tudja. , Elmereng, homlokára húz egy ha,rürtöt. — Főleg külföldiekkel ismer­kedett ... —r Természetesen az olaszok­kal, Szívesen emlékezem rájuk. Talán ők is rám. Meghagyták a címüket, levelet, képeslapot irtok nekem, áem akarok di­csekedni, de a többieknek nem volt annyi visszatérő vendégük, mint. nekem. Kacéran villan a szeme> lát­szik csudára elégedett magá­val. — Szépen öltözködött... — Pedig nem kerestem any- nyit, amennyit a rendőrségen a hadnagy úr mondott. 500 és 1000 körül kaptam fejenként. — Aj iratok arról árulkod­nak nemcsak a Balatonon járt. — Jártam én Harkányban, meg Pécsen is. Nem volt üz­let, elárulom. Csupa smucig alak, nagy szerelem, kis pénz. — Anna 19 éves. A napok­ban a Siófoki Járásbíróság köz- veszélyes murrkakerülés és üz­letszerű kéjelgés miatt 1 év szigorított börtönre ítélte, két évre pedig kitiltotta Siófokról. Mónika lobogva lép be. Ke­zét a hasóra szorítja. Két hó­napja terhes. — Hova szüljem, kivel nevel­jem fel? Sír, szakadatlanul. Gyerek­fejjel került először rendőr­kézre, egy 15 tagú galerival fosztogatott at országban. Most 23 éves. — Ai életben férfit soha nem szerettem. A férjemet sem, de most az élettórsam kivétel. Mindenemet, odaadnám érte. 1972-ben itthagyott a férjem, Svájcba disszidált. Azóta leve­let sem ír, pediq gyerekem van tőle, mór 4 éves, gyönyörű kis­fiú. — Az élettársáról kezdett me­sélni ... — Link, megbízhatatlan, ré­szeges, hazudós, de vele aka­rom leélni az életem. Tulaj­donképpen most is ó miatta jutottam bajba. — Úgy érti tőle lett terhes? — Börtönbe is miat'a kerül­tem, Énekes, most Siófokon dol­gozik az egyik bárban, Pesten a barátnőim télebeszélték a fejem, hogy ne engedjem el egyedül, mi lesz ha megismer­kedik egy csitrivel. Ott hagy­tam a jó állásomat, 150—200 forintot is megkerestem egy nap, presszóban felszolgáltam. ■Siófokon láttak az élettársam szabójával, meg egy nyugat­német férfival, és rámfogták pénzért feküdtem le velük. Én meg nem tudtam bizonyítani, az ellenkezőjét. — Most mí lesz? — Minél előbb elvetetem o gyereket, A fiatalember nem volt olt a tárgyaláson, „föllépésre” ké­szült. Mónikát nem látogot'a meg, levelét sem írt. A neves siófoki bárban esténként sze­relmes dalokat búg, és reme­kül érzj magát... Pintér Dezső — A római atfzany „stílusa”. Az iregszemcsei ásatások során későavdrkori sírmező nyolc sír­ját tárták fel. Vaskések, nyíl­csúcsok, szíjvégek és fülbevalók kerültek elő. Csak egy sír volt bolygatatlan. Az idős asszony csontváza mellett egy római író­eszközre, az úgynevezett „stí­lusra" találtak. — Útikalauz Somogyról. A Turista Magazin júniusi szómá- nok melléklete a somogyi domb­vidéket, Zselicséget, Külső- és Bélsó-Somogy tájait mutatja be. Ir egyebek között a szállás- és étkezési lehetőségekről, a túra- • útvonalakról. Ezen kívül rövid | leírást ad a látnivalókról. — Kisfaludi Stróbl Zsigmond gyűjteményes kiállításán, amely nemrégen nyílott meg a zala­egerszegi Göcseji Múzeumban, mintegy száz alkotást — szob­rokat, kisplasztikákat, portrékat, nagyméretű köztéri alkotások fényképtablóit — tekinthetik meg a tárlatlátogatók. A gyűj­teményes kiállítás egész nyáron nyitva tart. FELVESZÜNK ácsokat és nehéigér» keseiái vizsgával rendelkező dózer- vezetőt. Jelentkezés: Megyeri út 4. Maszaki Erdészet (145874) MOHÁCSI üzentünkbe fiatal lakatos szakmunkásakat és segédmunkásokat felveslünk. Jelentkezés az üzemveze­tőnél Mohács, Vágóhíd u. 2. (145882) FELVESZÜNK autószerelőket. Jelent­kezés: Megyeri út 4. Műszaki Erdé­szet (145875) SZIGETVAR! Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága 1974. július 1 i ha­tállyal pályázatot ht-det három évi helyettesítésre a Családi jeltegü Tár­sadalmi Srertortásokat Szervező Irodá­nál, irodavezetői állásra. Ar álíás be­töltéséhez főiskolai, vagy egyetemi végzettség szükséges. A fizetés az ér­vényes rendelkezések keretein befűt — megegyezései. (145890) A PÉCSI Dohánygyár felvételre ke­res tidvartckarifél, k.Xműves mellé se- 1 gédmunkást, valamint felvesz és be- I tani! gyártó- és c&omagolóqének üze- zzteltetéséhez női munkaerőt. Jelentke­zés: a Munkaügyi osztályon, i (145879) — Tolnai silier Tambovbon. „Tolna megye élő népművésze­te” című kiállítást a tambovi képtárban két hónapon át tíz­ezernél több érdeklődő tekintet­te meg. Tolna szovjet testvér- megyéjének lakói láthatták a népművészet hat Tolna megyei mesterének, három népi ipar­művészének, több díszítőművé­szeti szakkörvezetőnek hímzé­seit, szőtteseit, kerámiáit és fa­ragásait — Babonás jelek a gyűrűn. Mucsiban egy ház bontásánál értékes középkori gyűrű került elá. Az ékszer valószínűleg vé­letlenül került az egykori vá­lyogház építőanyagába. Pecsé­telő részén kideríthetetlen értel­mű kabalisztikus (babonás) je­lek láthatók. Apadnak a folyók A Felsö-Tiszán és mellékfo­lyóin az apadás tovább tart. Csupán a Krasznán és Lányai csatornán van még másodfo­kú készültség. A Bodrog gát­jait vasárnap is harmadfokú készültségben őrizték. A folyó csak lassan apad. Javult a hely­zet a Tiszán. A dél-borsodi ré­szeken viszont, ahová most ér­kezett az árhullám, harmadfokú készültséoben vigyázták a töl­téseket. A Tiszo monvoroiszárfi alsó szakaszán tovább árad, ezért vasárnap másodfokú ké­szültséget rendeltek el. Helyi harmadfokú készültséget egye­dül az alpári nyári gátnál tar­tanak. Vasárnap o tiszavölgyi védvonalakon 1640 kilométeres hosszon volt árvízvédelmi ké­szültség. A Fekete- és Feher- Körös közötti árvízi tározóból vasárnapig körülbelül 37 millió köbméter vizet vezettek vissza a folyómedrekbe. A műszaki vizsgákon már va­lamivel jobb az arány — ért­hető okokból — de a helyzet if sem rózsás. A csütörtöki vizsgán megjelent 56 gépkocsi­ból 11 bizonyult alkalmatlannak A magánautókkal és a kisebb vállalatok, szövetkezetek jármű­veivel van a legtöbb/ probléma. Érdekes egyébként az a tapasz­talat, hogy a vizsgán nem a jármű kora a meghatározó, ha­nem az, hogy milyen lelkiisme retesen készítik fel. Tóth Ákos vizsgabiztos a leg­frissebb példákat sorolja: — Egy 900-as Wartburg azért bukott meg, mert kopott volt a kormány fogasléc, eldeformáló­dott a hátsó fékcső. Egy Moszk­vics rendszám nélkül, viszont kormányműhibával, elhanyagolt, rozsdás karosszériával, kopott jelzőberendezésekkel hagyta el a vizsgát. Sokan panaszkodnak a lelkiismeretlen javítóiparra: nem egyszer előfordult, hogy az alkalmatlan minősítést kapott kocsit állami vállalat, vagy ma­gánkisiparos készítette fel di­rekt a műszaki vizsgára, termé­szetesen jónéhány forintért. — Melyek az egyes típusok jellemző hibái? — A Zsigulinál például az első fékcsövek és a gömbcsuk­lók mennek hamar tönkre. A Skodánál a kormányműben az úgynevezett Pittmann tengely kopik gyorsan, s gyakori á fény­szórótükör beázás miatti elsö- tétedése. A Wartburg hátsó lámpaburái igen gyorsan fa­kulnak. Az öregebb Trabantok­nál az alvázrépedés gyakori. Pánics György

Next

/
Thumbnails
Contents