Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-23 / 170. szám
Ötéves a dombóvári kórház Minden harmadik beteg baranyai A lift halk zúgással emelkedik a kilencedik szintig. A Dombóvári Városi Tanács Kórházának hetven méter hosszú tetőteraszáról három megyébe látni: Somogyba, Tolnába és Baranyába. — Délről Baranya tartozik hozzánk 11 körzettel — mondja dr. Zahorcsek Alfonz, az intézet igazgató főorvosa. — Nyugaton a somogyi körzet, Attala látható, tolnai területünk 17 körzet. Ebből a dombóvári járás héttel, a tamási járás négy, maga Dombóvár pedig hat körzettel szerepel. Nappal öt, éjjel két mentő hozza a betegeket. Városunk és környéke mintegy kilencvenezer lakosának orvosi ellátása lényegesen javult, miután 1969- ben átadták ezt az új létesítményt. A város legmagasabb pontjára, a hajdani kendergyár területén épült 135 millió forint költséggel. A pillanatnyilag 17 ezer lakosú fiatal város egykori polgárai már 1900-ban terveztek egy kórházat. Anyagi nehézségek miatt azonban az elképzelés meghiúsult, — Gyógyítási objektumunkban, ahol 75 orvos — kétharmada szakorvos —, 250 egészségügyi szakdolgozó — 90 százaléka képesített —, 40 fős műszaki gárda, kétszáz fős kisegítő személyzet tevékenykedik, a városi egészségügyi intézmények egyesített tendszeret valósítjuk meg. Ebbe az igazgatási, működésr-gazdálkodási egységbe kérült még a bőr- és nemi^beteggondozó, az általános körzeti orvosi, ü gyermekorvos^ a védőnői, a mozgó szakorvosi szolgálat, az anya- és csecsemővédelem és a véradóállomás. Kórházunk nem zárt intézmény. Hiszen az osztályvezetők összefogják a körzeti orvosokat, szakmái egységet biztosítanak, és a rendelő orvosai felváltva ügyelétet tartanak az osztályokon. Gyógyító-megelőző munkát —, mely'elsősorban a Tolna megyei körzetekre terjed ki — mintegy 15 orvosunk végez. Lefelé gyalog megyünk. Szintenként más-más osztály: 1. és 2. számú belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, szemészet, sebészet, fül-orr-gége, szülészet-nőgyógyászat, idegMoa PAKK: Folytassa külföldSnl (4, S, 8). PARK KERT: Hét tonna dollár (8). (Rossz idő esetén a Kertmofci műsora a terembenI) PETŐFI: Folytassa külföldön I (5, 7f 9). KOSSUTH: Folytassa külföldön! (10, 12). Valter Szarajevót védi (2, f5). Quei mada (7). ART KINO: A kecskeszarv w. HANGVERSENY Pécsett, a Hotel Turfst orfvarón 20 érakor Gluck: Orfeusz c. operája, a Pécsi Filharmonikus zenekar és a Budapesti Madrigál kórus közreműködésével. (Rossz idő esetén a Leö- wey Gimnázium dísztermében!) Szekszárdi kiállítások j ] Egy reformkor1 báli ruha. I — amely piros-fehér-zöld szí- ! neivel a nemzeti ellenállást jel - í képezi —, barokk menyasszonyi, gyermek és báli ruhák, múltszázadi ékszerek, szőnyegek bútorok és lábbelik láthatók a tegnap, június 23-án a szekszárdi Balogh Adóm Múzeum emeleti termében megnyílott a „Női viseletek enteriőrökkel □ 19, századból" című kiállításon. Ugyancsak vasárnap a múzeum Wosinszky-termében a ..Magyar grafikai viseletképek a 16—19. századból" című tárlat is nyitotta kapuit. Ezen ötven kép mutatja be majdnem négy évszázad magyar divatját, ünnepi megnyitót dr. Mészáros Gyula múzeumigazgató mondott. A két tárlat eqy hónapon át tekinthető meg. gyógyászat. Egy emeleten a négy-, kettő- és egyágyas betegszobákon kívül három helyiséget a szak- és főorvosoknak, és két társalgót a látogatóknak alakítottak ki. A hét osztályon 41 orvos gyógyít. Műszereik, gépeik értéke legalább 35 millió forint. Osztályonként újabb adatokat sorol az igazgató: — Évente 10—11 ezer bete get kezelünk a 452 ágyas kórházunkban. A rendelőt 50—60 ezer ember keresi meg ugyanennyi időt alatt. A fél évtized alatt a kórházi beutaltak 63 százaléka tolnai, 29 százaléka baranyai és hat százaléka somogyi volt. Az ágykihasználás az elmúlt időben 80—86 százalék, az átlagos ápolási nap 12, 6—13 nap között változott. Egyébként az országos, vidéki ódat 14,7 nap. Megérkeztünk a legalsó szintre. Dr, Riesz József szociális és humánus gondolkodású körzeti orvos mellszobra látható az előtérben. Majdnem fél évszázadon át, 1944-ig, halál-táborba húrcölásóig dolgozott a városban. Az. ezerkötetes szakkönyvtárban vagyunk: i — Most több mint száz dolgozónk jár különböző szakmai és politikai tanfolyamra, továbbképzésre. Hét orvosunk szerez szakképesítést. A tanulók számára különösen fontos hely a negyven magyar és harminc külföldi folyóiratot, szaklapot járató könyvtár. A fél évtized alatt 17 egyetemista vett részt nyári gyakorlaton, húsz szigorlóval foglalkoztunk. A 75 orvosunk többsége Pécsett végzett, általában 1968 után. Főorvosaink zöme is Pécsről származott ide. Vonzza az idetelepülőket a város kedvező elhelyezkedése. Innen a Balaton, Kaposvár, Szek- szárd, Pécs és Budapest gyorsan és jó úton megközelíthető. Minden itt-maradónak lakást is biztosítunk. Másodszor is elpusztult egy város... Hómai kori mozaik az eke alatt A táci Gorsfurnhoz hasonló érték ment tönkre Villányban Derült, szép idő. Tisztán láttuk a tetőteraszról a misinai tévétornyot. Pécs, amelynek egyeteme leginkább a Dél- Dunántúl orvos-utánpótlását adja, nincs Is olyan messze. Ezt ä közelséget csak erősíti a dombóvári kórház és a pécsi klinikák között kialakult szoros szakmai kapcsolat Csuti János ! Másodszor is, s immár végérvényesen elpusztult egy római kori település. Nagyharsány ha- . tárában, a Szársomlyó alatt o ; friss mélyszántásban mázsás Kövek, téglák, cseréptörmelékek jelzik: ez maradt a nemrég még ép falakból, a vízvezetékből, a mozaikból. A valamikori városka maradványait egysze- i rűen felszántották. Annak íde- ! jén a barbárok pusztíthatták el, ■ most az emberi butasággal és a felelőtlenséggel szemben bi- I zonyult védhetetlennek. Dr. Fülen Ferenc, a Mapvőr Nemzeti Múzeum főigazgatója az idegességtől remegő hon ’ \ gon meséli a történteket: I Beszántották a ieietet — A pécsi múzeum június 20-án kapott egy telefont a villányi Új Alkotmány Termelő- szövetkezettől, hogy a szőlőtelepítést előkészítő mélyszántás közben régi falmaradványokat, színes mozaikot találtak a földben, s a régészek jöjjenek ki megnézni. Néhány órán belül a helyszínen voltam, s mivel nem volt pontos a helyleírás, a környéken pedig nem találtam senkit, felmentem a művésztelepre, s onnan láttam a traktorokat. Szántották a leletet. Odasiettem, találtam egy munkavezetőt — aki egyébként nem volt hajlandó elárulni a nevét — s szóltam neki, hagyják abba a szántást. Erre ó nem sok hajlandóságot mutatott, de aztán annak alapján, hogy a terület 1968 óra védettség alatt áll, megállapodtunk: abbahagyják a munkát, s holnap ismét kijövök. — Másnqp elmentem a telekkönyvi hivatalba, megkerestetni a védetté nyilvánítás dokumentumait. Ezeket azonban hosszas keresgélés után sem találták. A Földhivatal egyik vezetőjével ezután a tsz-be ;n- dultunk, s út közben megrökönyödve láttuk, hogy folytatják a szántást. A tsz-ben Beremen! Ferenc főmérnök közölte, hogy ö adott utasítást a szántás föl '/tatására, s ezt azzal indokolta, hogy ö is kereste a telekkönyvben a védetté nyilvánítási okiratokat, de nem találta, A törvény nem elég? — Hát mit lehet még ehhez hozzáfűzni, főként azok után, hogy a lelet immár menthetetlenül tönkrement! Az, hogy 1968-ban ezt a területet 4,5 holdat, védetté nyilvánították, — mert a közelben már feltárt romok vannak, s várható volt, hogy itt is találunk valamit —, tény. A feltárási munkálatokat sajnos pénz és idő hiányában nem tudtuk megkezdeni, de tudtuk, hogy hol és mit találnánk. De ha nincs is meg az okirat, az Elnöki Tanács 1963. évi 9. sz. törvényerejű rendeleté, az úgynevezett múzeumi törvény mindenkit kötelez. Mint a 17.’§. 1. bekezdése is mondja: „Ha ásatás esetén kívül földmunka, vagy más munkálatok során múzeumi tárgy, vagy más hasonló érték kerül elő, a munkavezető köteles azt bejelenteni a legközelebbi múzeumnak, a lelőhelyet érintetlenül kell hagyni és a munkálatokat fel kell függeszteniDehát úgy látszik, a törvény nem elég: nemrégen Szabolcsban hordtak szét egy avarkori fejedelmi leletet, s most végérvényesen elpusztult a táci Gorsiumhoz hasonlítható baranyai lelet is. KIALLITAl A Szírvhá* eérl Klsg«lériéb<m 17 órakor Schubert Péter szekszárdi grafikus művész kiállításénak megnyitóid. RÄCMÖ KOSSUTH: 16.M: Mógr pohár gin. Rádiójáték, mOFIt 18.20; KALANDOZÁS, BénHt György és Cigány György beszélgetése, 19.34: Géza fejedelem temploma. Riport. 20,23: Sióra- koztató antikvárium. URH; té.10: Székely Endre? Nénin — a meghalt társak emlékére — oratórium. PiCSl STUDIO. i?,3S KÖilekedé-ií őrjárat: Baranya megyei Építöanyagipari Vállalat pécs-kozári gépesített kőbányájába felvételre keres válté műszakos munkaidő beosztással, munkahelyre szállítással — könnyűgépkezelői vizsgával és gyakorlattal rendelkező dolgorikat, — dömpervezetőket, — nehéz rakodógéphez zsirzókat, — fúrófejtől. — nehézgépsrerelőt, — karbantartó asztalért, — árukiadókat, — küldönc és takarítónőt Jelentkezési Pécs, Alkotmány ö. 77. sz. alatt, munkaügyi előadónál Bejárat a Rókus u. felől magyar kerámia kiállttá/ PÉCSETT, KÖZTÁRSASÁG TÉREN JUNIUS 28—JÚLIUS 7-IG Nyitva : hétköznap 10—20 óráig vasárnap 8—20 óráig (A nyitás napján 14—20 óráig) Belépődíj; é.— Ft Gyermekeknek; 4,— Ft 33 SZÁZALÉKOS VASÚTI UTAZÁSI KEDVEZMÉNY! Máder Ferenc, a villányi tsz elnöke a szövetkezet jószándé- káfa hivatkozva kezdi a oeszél- getést: — Amikor rájöttünk, hogy régészeti leletet találtunk, a jogtanácsosunk beszólt o múzeumba, s a mélyszántást abbahagytuk. A terület védettségéről mi nem tudtunk, a telekkönyvben nyoma sem volt. De mások sem tudtak, mert a szőlőtelepítés előtt ágazatváltozási engedélyt kellett kérnünk, ezt a Megyei Tanácstól meg is kaptuk, az agrotechnikai előírásokkal együtt. Egyébként az űltet- vényterv bonyolította a telepítést, s ők sem tudtak semmiről. — Szóval, amikor rájöttünk, hogy értéket találtunk, leállítottuk a munkát, szerdán déltől csütörtökig nem forgattuk a földet. Pénteken aztán folytatták a munkát a traktorosok, erre Beremeni Ferenc adott utasítást, én nem is voltam itthon. Személy szerint végtelenül sa- nálom, hogy így történt, s most már nem is folytatjuk ezen a területen a munkát. Mindenesetre, ha a múzeumtól megkeresett volna valaki, — mert nálam senki nem volt — nem történik ekkora kár. Nyitott kérdések Ellentmondások és nyitott kérdések. Hova tűnt a védetté nyilvánítási okmány? Hogy hogy erről senki nem tud, pedig létezett? Miért adott engedélyt a munka folytatására a főmérnök? Nem lett volna-e mód és lehetőség a területet mar korábban feltárni, annál is inkább. meri a szántás szomszédságában niár feltárt római kori épület maradványai vannak, amire egyébként az út mellett semmiféle tábla nem hívja fel a figyelmet? A kérdésekre pedig válaszolni kell, mert ha a mostani pusztítást már nem is lehet helyrehozni, de naponta előfordul hatnak hasonlóak, Panics György miles* a TELEVÍZIÓ A Labdarúgó VB-ről szerdán és vasárnap délután, csütörtökön este pedig a 2. ! csatornán, láthatunk közvetí- ■ téseket. Korunk .galmas, morális ; oroblémáit veti föl Császár | István: Gyilkosok c. tévéjáté- j ka, amit kedd este láthatnak a 16 éven felüli nézők. Képünkön Horváth Sándor és Módi Szabó Gábor, o i dráma egyik jelenetében. Kedden a 2. műsorban Kuwait, az olajoázis c. indul az apró emirátus mesés ; rendellenességeit bemutató j dokumentum film, amelynek , második részét pénteken este I sugározzák. i Szerdán A moszkvai csata | c. láthatunk dokumentumfil- j met a II. világháborúról. ! Pénteken a Nyitott Könyv | műsorában Cseres Tibor há- j rom érdekes írását ismerhet- | jiik meg. Szombat este olasz ; —francia—spanyol koproduk- ! cióbon láthatjuk a Száki- j mondó asszonyság c. komé- | dia tévéváltozatát. A vasór- j nap este műsorából Karinthy i Ferenc: Dunakanyar c. kamaradrámája emelkedik ki. MOZI Kiváló színészeket vonultát föl Marco Ferreri. kitűnő olasz rendező Az audiencia c. fiimiében. A kafkai ihletésű történet mindössze árrá! szól, hogy egv kisember szeretne négyszemközt beszélni a pá. pávai. A mindvégig jó szórakozást nyújtó történet az oyház krízisét igyekszik bemutatni. Minden bizonnyal felújításban is nagy siker lesz az Aranyember, amelyre főként a közéDiskolósok figyelmét hívjuk föl ezúttal. Évek óta fut sikerrel a Fővárosi Operettszínházban a La Mancha lovagja c. musical, amelyet most olasz-amerikai filmen láthatunk. Érdekes módon — rrnt már Gyurkó László színművében is — Don Quijote figurája ebben a musicalban az emberi helytállás jelképe lesz. KIÁLLÍTÁS Pénteken nyitja meg Bon- dor József építésüqyi miniszter a tíznapos Kerámia Kiál- Utárt Pécsett, a nvári vásárok színhelyén. A Déryné utcai bemutató teremben pedig testvérvárosunk Lvov képzőművészeinek reprezentatív tárlata nyílik meg e napon. HANGVERSENY Pénteken tartják Kőröshegyen az első idei orgonahangversenyt. SZÍNHÁZ A Pécsi Nemzeti Színházban keden és szerdán a Vágy villamosa (képünkön) j csütörtökön és szombaton a Figaró házassága, péntekért és vasárnap a Gül Baba szerepel műsoron. #►