Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-22 / 169. szám

2 DUNÁMTÓL! NAPLŐ 1974. június 23, ora a nagy világban Tito ítélten az NSZX-ba tátogat ' ioszip Broz Tito jugoszláv ál­lamelnök hétfőn négynapos hi­vatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba -ér­kezik. Bonni tartózkodása ide­jén találkozik Gustav Heine­mann nyugatnémet elnökkel, há­rom megbeszélést tart Helmut Schmidt kancellárra! és felkere­si Willy Brandtot, a Német Szo­ciáldemokrata Párt elnökét. Nyugatnémet politikai körök­ben arra számítanak, hogy a tanácskozásokon elsősorban nemzetközi kérdésekről lesz szó. Bonn az energiagazdálkodás kérdéseit áiiitja az első helyre, e tanácskozássorozat napirend­jén ezenkívül olyan fontos kér­dések szerepelnek még, mint az európai helyzet alakulása, a ke­let—nyugati viszony, a genfi biz­tonsági konferencia és a bécsi haderőcsökkentési értekezlet A bilaterális kérdések közöl mindenekelőtt a kereskedelem és a gazdasági kooperáció fej­lesztésének szentelnek figyelmet Néhány nappal Tito elnök lá­togatása előtt (csütörtökön) megállapodást írtak alá Bonn­ban, amelynek értelmében az NSZK 700 millió márka hosszú- | lejáratú hiteit bocsát Jugosziá- ! via rendelkezésére. A szovjet párt- és állami vezetők megtekintették a Moszkvában rendezett nemzetközi takarmányozási kiállítást. Képünkön: (bal­ról jobbra) Brezsnyev, Szusziov, Kirilenko és Podgornij,----------------------------*.---------------------------­-V MOSZKVA: Leonyld Brezs- j myev, az SZKP KB főtitkára szombaton fogadta Ulrich Sahm-ot, az NSZK moszkvai nagykövetét. A nagykövet át­adta Brezsnyevnek Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár | üzenetét Ezzé! kapcsolatban a j találkozón megvitatták a Szov­jetunió és a2 NSZK közötti kap­csolatok továbbfejlesztésével összefüggő kérdéseket ♦ MOSZKVA: A Tmd című szovjet lap közölte Vang Ming, a nemzetközi kommunista moz­galom nemrég elhunyt veterán­ja, a Kínai Kommunista Párt egykori vezető személyisége, a Szovjetunió és Kína népei ba­rátságáért sikraszállá aktív har­cos halála előtt írt könyvének második részletét. A szerző művében elvi értékelést ad a jelenleg Kínában folyó társa­dalmi-politikai folyamatokról, 4- BONN:' Michael Kohl nagykövet az NDK állandó bonni képviseletének vezetője a nyugatnémet televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy az NDK—NSZK közötti alap- szerződés életbelépése óta el­telt egy év során jelentős elő­relépés történt a két állam kö­zötti kapcsolatokban. Biztató számvetés (Folytatás az f. oldalról.) ­dasági építő munkánkban nem másra, hanem jobbra van szük­ség. Azaz az irányok változatla­nok, de a végrehajtást tökélete­síteni keli. Az események véletlen egybe­esése ugyan, de egyazon napon jelent meg a Központi Bizottság és a KGST 28. ülésszakáról ki­adott közlemény. A szoros kö­tődés azonban nyilvánvaló, hi­szen hazánk egész fejlődése — amint arra a Központi Bizottság rámutatott — elválaszthatatlan a szocialista gazdasági integrá­ció elmélyítésétől. A szófiai ülés­szak újabb jelentős tényekkel és elképzelésekkel húzta ezt alá, s így érthető, hogy továbbra is hazánk legfőbb partnerei min­denfajta gazdasági tevékenysé­günkben a KGST-országok. Külpolitikánk következetessé­gének természetesen nemcsak éz a tanúbizonysága. A Központi Bizottság a nemzetközi helyzetet áttekintve joggal állapította meg, ho-w pártunk „tevékenyen részt vett és részt vesz a világ kommunistáinak közös erőfesz!- [ léseiben”. Hazánk támogatta és támogatja a szabadságukért küzdő ncpek harcát, s minden törekvésünk arra irányul, hogy elősegítsük a béke, a szocializ­mus és a haladás ügyét. Sum­mázva tehát azt mondhatjuk, hogy mind nemzetközileg, mind belpolitiknüag szilárd eredmé­nyekre támaszkodva folytathat­juk munkálkodásunkat. Az országépítés hétköznapi feladatai nem kínálnak látvá­nyos sikereket, de a nagy ered­mények e hétköznapok tüzében kovácsolódnck. A Központi Bi­zottság ülése e hétköznapok összegezéseként mérlegelt, s joggal Ítélhette meg úgy hely­zetünket, hogy biztatónak ígér­kezik a párt XI. kongresszusán megejtendő számvetés. 4- VARSÓ: A KGST országok Krakkóban megtartott környe­zetvédelmi konferenciáján részt- vett küldöttségek látogatást tettek a rzeszowi vajdaságban, ahol megtekintették a keleti Beszedekben létesített lengyel rezervátumokat A lengyel kül­döttség javasolta, hogy az uzsoki hágótól nyugatra, a csehszlovák—lengyel—szovjet határ találkozásánál létesítse­nek közös nemzeti parkot. A csehszlovák és "szovjet küldött­ség támogatja a lengyel kez­deményezés megvalósítását 4 BERLIN: Kétszemélyes ker­ti hinta, leifújható motorcsónak, kombinált fotelágy és még ezer más, a szabadság és a szabad­idő kellemes eltöltését meg­könnyítő cikk látható és vásá­rolható azon a kiállításon, amely most nyílt meg az NDK fővárosának legnagyobb, hét­szintes sportüzletében, a Frank­furter Tor-náL, A- VARSÓ: Megindult a rendszeres komphajó járat a lengyel Swinoujscie és a nyu­gatnémet Trawemuende kikötője között A járaton a „Skandina- wia” komphajó szerda kivételé­vel minden nap közlekedik. 4- MOSZKVA: Moszkvában megkezdte működését az Inter- atomenergo elnevezésű nemzet­közi gazdasági egyesülés, A szervezet első ülésén megvitat­ták az egyesülés működésének jövőbeli terveit. Az Interatom- energo nyolc szocialista ország erőfeszítéseit egyesíti az atom­erőművekhez szükséges beren­dezések gyártásában és szállí­tásában, illetve az erőművek felszereléseihez szükséges segít­ségnyújtásban. Az egyesülés tagjai: Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Ma­gyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió. 4- KAIRÓ: Szádot egyiptomi államfő novemberben viszonoz­za Nixon amerikai elnök kairói látogatását — jelentette a szombati számában az Akhbar El Jóm című kairói lap. A láto­gatás öt vagy hat napos lesz és a csúcstalálkozón kívül sor ke­rül Szadat és a kongresszus, il­letve a gazdasági élet vezetői­nek megbeszélésére is. ♦ WASHINGTON: Fulbríght, az amerikai szenátus külügyi bi­zottságának elnöke pénteken kétségbe vonta, hogy Izrael va­lóban a közel-keleti béke meg­teremtésére törekszik. Bírálta az Izrael ellen irányuló palesz­tin terrorakciókat, de hangsúlyoz­ta, hogy a „visszavágásként" Libanon ellen indított izraeli lé­gitámadások nem a megfelelő választ jelentik. 4- MOSZKVA: Hondurasban, ahol az 1972-ben hatalomra ju­tott katonai kormány számos haladó reformot léptetett élet­be, kedvező körülmények ala­kultak ki a további társadalmi- gazdasági átalakítások számára — jelentette ki a TASZSZ tudó­sítójának adott nyilatkozatában Dlonizio Ramos Bejárni, a Hondurasi Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, a Politika! Bizottság tagja. ♦ Földcsuszamlás Felhőszakadás okozta föld­csuszamlás történt pénteken Chittagong bangladesi kikötővá­rosban. Tizenkét ember — kö­zöttük kilenc gyermek — életét vesztette, hét személy megsebe­sült ♦ + GENF: A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Genfben folyó 59. ülésszaká­nak pénteki ülésén a küldöttek kézfeltartással megszavaztak egy nemzetközi konvenciót, amelynek értelmében a bérből és fizetésből élők világszerte fizetett pótszabadságot kaphat­nak szakmai képzés céljából. Az egyezményt hétfői ülésen névszerinti szavazással fogják megerősíteni. Ezt követően fel­kérik majd az ILO százhuszon­öt tagállamát, hogy a konven­ciót iktassa be országos törvé­nyeibe. 4 BRÜSSZEL: Belgiumban többmillió frank értékű kárt okozott egy elejtett cigaretta. Az E—3 és az E—5 jelzésű autóutak keresztezésénél egy épülő felüljáró híd esett áldo­zatul a dohányzásnak. Egy anyagszálfitá teherautó vezető­je elejtette cigarettáját. Leha­jolt, hogy felvegye, de elvesz­tette uralmát a kocsi fölött s a súlyos jármű berohant az épülő híd állványozásába. Az állványok összeomlottak, a lé­iig kész betonszerkezet lesza­kadt. Az okozott kár többmillió belga frank, a sofőrnek azon­ban csak kisebb sérülései van­nak, 4 NEW YORK: Szadat egyip­tomi elnök egy televíziós^ nyilat­kozatban kijelentette, hírszerző szolgálata „bizonyos mértékig" megerősítette, hogy Izrael takti­kai nukleáris fegyverekkel ren­delkezik. 4 MOSZKVA: Lenin, az SZKP a proletár internacionalizmusról címmel Moszkvában két kötet­ben dokumentumgyűjtemény je­lent meg. A könyv magában foglalja az SZKP és a szovjet állam megalapítójának műveit, egyes munkáinak részleteit, az SZKP dokumentumait a prole­tár internacionalizmusra vonat­kozó marxista—leninista tanítá­sok fejlesztéséről, az SZKP-nak a nacionalizmus ellen, a kom­munista és munkás világmozga­lom egységéért vívott harcáról 4- BERLIN: Az NDK acélter­melése nyersanyagszükségleté­nek 70 százalékát az NDK-ban gyűjtött fémhulladékból fedezik. A papíriparban a hulladékpa­pír 40 százalékát adja az egész anyagszükségletnek, az üveg­töltő gyárak és gyárrészlegek óO százalékban visszahozott üvegeket használnak lel, 4- METZ: Időszámításunk el­ső éveiből származó, régészeti szempontból felbecsülhetetlen értékű sírköveket találtak a franciaorszáqi Metzben. A több mint eqy méter magas és csak­nem egy méter széles sírkövek domborművei bírákat, harcoso­kat, s egyéb korabeli foglal­kozásokat űző személyeket áb­rázolnak. Feltételezik, hoqy a sírkövek kétezer éves gaü-római temető maradványai. ❖ „Renitenskedők” Súlyos ellentét robbant ki pénteken az Olasz Keresztény- demokrata Párt Országos Taná­csának (központi bizottság) a baloldali szárny és a többség­ben lévő jobboldali frakció kö­zött. A Carlo Donat Cattin ve­zette „új erők" elnevezésű áram­lat két vezetője — Cattin, és Guido Bodrato — nem volt haj­landó megszavazni annak a dokumentumnak az egyik feje­zetét, amely az Itáliában kiala­kult politikai helyzetet elemzi. Amintore Fanfani, a keresztény- demokrata párt főtitkára azon­nal közölte a két „renitenskedő- vel”, hogy máris leváitottnak te­kintheti magát ♦ 4- ATHEN: Egy athéni hadbí­róság pétiteken a Görögország­ban változatlanul érvényben lé­vő statáriális törvény rendelke­zései megszegésének vádjával egy hónaptól öt év és öt hó­napig terjedő börtönbüntetés­re ítélt húsz görög állampol­gárt 4- HANOI: A khmer felszaba­dítási hírügynökséa jelentése szerint a kambodzsai hazafiak június 17-én és 18-án igen si­keres támadást hajtottak végre a Lón Nol-rezsim csapatai el­len Prek Tater-nél: 480 ellensé­ges katonát tettek harcképte­lenné, illetve ejtettek foglyul, s kilőttek hét páncélost 4 ATHÉN: Az 1973 novem­berében végrehajtott görög ka­tonai államcsíny óta 3 teljes tábornoki kart menesztettek — jelentette Athénből' a TASZSZ hírügynökség. Hivatalos közlés szerint több mint 70 tábornokot bocsátottak el a tisztogatások során. Teljesen leváltották o szárazföldi hadsereq vezetősé­gét, a három hadtestparancs­nok közű! kc't’t elbecsáto'tck zo' r.- . j í tisztet tű el. I v Az idén először érkeztek az Egyesült Államokba szovjet gyárimé nyú Belorusz traktorok. Képünkön: Clay Allen farmer az egyi!* Belorusz M—520 típusú traktor vásárlója, A mongol kormányküldöttség látogatása az Agárdi Állami Gazdaságban A Magyar—Mongol Kormány­közi Bizottság nyolcadik üléssza­kán résztvevő mongol kormány- küldöttség, Tumenbojarin Rag- csa, a Mongol Minisztertanács első elnökhelyettesének vezeté­sével — dr. Lénárt Lajos mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes társaságában — szombaton az Agárdi Állami Gazdaságba látogatott. A ven­dégelt között volt P. Sagdarszu- ren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete. A vendégeket Ózva Id László, az * Agárdi Állami Gazdaság igazgatója, Balogh Elemér igaz­gatóhelyettes és Csipes Mihály, a gazdaság pártbizottságának titkára fogadta és kalauzolta. Megtekintették a pálmajori ser­téstelepet, a zichyújfalusl keve­rőüzemet és az elzamajorf szarvasmarha-telepet. A helyszí­nen tájékozódtak az agrokomp- lex rendszerű állattartó telepek szereléséről és a zárt rendszert* tenyésztési technológiáról. VILAGHIRADO HfiTFÖ: Közzéteszi!: « Szovjetanióhcn e vúlosrtósefr «eediaéwyeíí A szardínia! választásokon ufaszeesnek a keroszíénydeneabotóko előretörnek a kommunisták KEDD: Honecker Moszkvában tárgya! — Mir©« befejezi közel-ke!etí kör­útját és hazatérőben Spirtolá portugál elnökkel találkozik — A BVT Joliot-Curie éremmel tűnteti ki Kádár Jánost — KGST ülés­szak Szófiában SZERDA: Új atlanti nyilatkozatta! zára! a NATO ottawai tanácsülése — Robbanás az angol alsóházbe«^ a Wilson kormány sorozatos po lamenti nehézségei. CSÜTÖRTÖK: A bonni parlament elfogadja., a felsőház akadályozza e csehszlovák—NSZK szerződés ratifikálását — Az NDK és az NSZK állandó képviselői átadják megbízóleveleiket PfiMTEK: Végetér a KGST szófiai jubileum! tanácskozása — Moszkvába® végső búcsút vesznek Zsukov marsalltóS SZOMBAT: Közzéteszik az MSZMP KB állásfoglalását az időszerű sem- rétköz! kérdésekről Jubileum és hétköznapok Az angol parlamenti üléssza­kok hagyománya, hogy a szó­csaták megkezdése előtt festői öltözetű gárdisták járják végig a Westminster folyosóit ás han­gos kiáltásokkal adják egymás tudtára: „minden rendben!” A szokás még a 17. század ©le­jére nyúlik vissza, amikor Guy Fawkes és társai fel akarták robbantani a törvényhozás épü­letét és csak az utolsó órában sikerült leleplezni a lőporos összeesküvést. A múltnak ez az idézése különös hangsúlyt kap­hatott a héten, hiszen 369 esz­tendő múltán ismét bomba rob­bant a brit parlamentben: az északír válság robbanó névje­gye Londonban is jelentkezett... Nem kevesebb figyelmet vál­tottak ki azonban a parlament falain belül lejátszódó esemé­nyek, miután a Wilson-kormány három vereséget szenvedett el, s minden bizonnyal újabb rend­kívüli választásokat tartanak Angliában. A hírek szerint csu­pán a dátum kérdéses: még a vakációzás alatt, vagy közvetlen utána szólítják urnákhoz a brit szavazókat Ha mér nyugat-európai vá­lasztási témánál tartunk: a Szardínia szigetén megtartott kétnapos politTTcai erőpróba messze túlnőtt a szokásos he­lyi kereteken. A viszonylag el­maradott sziget, ahonnan a vi­lágsajtó Főként „maffiás híre­ket" közöl — mindeddig a ke­reszténydemokraták hitbizomá- mányának számított Ezen a mostani választásokon mintegy nyolc százalékos szavazatelto­lódás történt a keresztényde­mokraták rovására, a kommu­nisták javára, s ez szinte foly­tatása a baloldal népszavazási sikerének. Megint viharok zajlottak a bonni Bundestagban, ahol a jobboldali ellenzék fellépett a Müncheni Egyezményt semmissé tevő csehszlovák—nyugatnémet szerződés ratifikálásával szem­ben. Az amerikai kona^szus sem volt csendes: a közei-xéieti kőrútról hazatérő Nixont első­sorban az Egyiptomnak és Izra­elnek ígért nukleáris eszközök miatt bírálták. Franciaország­ban gaulleista csoportok nyil­vánították nemtetszésüket a hé­ten végső formájába öntött, új Atlanti Chartához történő fran­cia csatlakozással kapcsolat­ban. Az ottawai NATO tanács­nak ezt a dokumentumát úgy értékelték, hogy az Egyesült Ál­lamoknak sikerült állásfoglalá­sát szövetségeseire kényszeríte­ni. Ezen pedig az a „szépség­tapasz" sem segít, hogy Giscard valószínűleg nem lesz jelen a szerdára Brüsszelbe összehívott atlanti csúcs-orv A hét távirati stílusban se» rolt eseményzuhatagának je­gyében, még időszerűbbek az MSZMP Központi Bizottságának megállapításai, amelyek utalnak a nyugati tábor belső nehézsé­geire és ellentmondásaira, vál­ságjelenségeire, s nagy hang­súllyal méltatják a demokrati­kus erők izmosodását, előretö­rését A Központi Bizottság köz­leményének a nemzetközi té­mákkal foglalkozó része külö­nös hangsúllyal tér ki „házunk tájára”, a szocialista közösség fejlődésére. A héten újabb je­lentős belső eredmények szü­lettek — így impozáns egység nyilvánult meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsát» történő képviselőválasztásokon — foly­tatódtak a kétoldalú konzultá­ciók (elegendő Erich Honecker moszkvai látogatására, vagy a magyar—mongol együttműködés fényeire gondolnunk). A szocia­lista világ legkiemelkedőbb ese­ménye a KGST 28. ülésszaka volt Szófiában, ahol a tagál­lamok delegációinak élén a miniszterelnökök álltak. Jubileumi ülésszakról Is be­szélhetünk: negyedszázada an­nak, hogy megalakult a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Ez volt — amint azt Koszigin szovjet kormányfő hang­súlyozta — a szocialista álla­mok történetének első együttes akciója, amely sokoldalú együtt­működésük kezdetét jelentette, megvetette egységük anyagi alapjait Ma a KGST-hez há­rom kontinens kilenc országa tartozik, szoros együttműködést épített ki Jugoszláviával, szer­ződést írt alá Finnországgal és számos fejlődő ország (Irak, Dél-Jemen, Mexikó stb.) fontol­gat hasonló lépést. Negyedszá­zad alatt megháromszorozódott a szocialista gazdasági közös­ség részvételi aránya a világ­gazdaságban, s a huszonöt esz­tendőről Szófiában kiadott do­kumentum valóban önmagáért beszél. A bolgár fővárosban elsősor­ban a tennivalókról esett szó. Hétköznapi tettek jellemezték az ünnepet s ezek a tettek nem is annyira „hétköznapiak”. Mi­nőségileg új szintre emelték a tervező munkát azáltal, hogy a szocialista országok, az 1976— 80 között megvalósításra kerülő ötéves terveik előkészítésében már messzemenően érvényesítik az integrációs programokból adódó feladatokat. A szocialista országok megállapodtak az orenburgi gázmező közös ki­aknázásában. Az épülő vezeté­ken a gáz Magyarországra is eljut majd. Újabb intézkedése­ket fogadtak el a vegyipar, s különösen a vegyi alcpanycaek gyártását illetően.

Next

/
Thumbnails
Contents