Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-19 / 166. szám

Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A KGST biztos alapfaf segítője fejlődésünknek Fock Jenő beszéde az ülésszakon A KGST tagországok minisz­terelnökeinek rövid program- és munkarendegyeztető tanács­kozása után kedden délelőtt Szófiában megkezdődött a KGST 28. jubileumi ülésszaka. Röviddel 11 óra után a Bol­gár Kommunista Párt Központi Bizottsága szófiai székházának kongresszusi termében elfoglal­ták helyüket a delegációk tag­jai és vezetőik: Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. Alek- szej Koszigin szovjet miniszter- elnök, Piotr Jaroszewicz lengyel, Lubomir Strougal csehszlovák, Manea Manescu román. Horst Sindermann NDK, Zsambin Baí- mönh mongol kormányfő. A ku­bai delegációt Carlos Rafael Rodriguez miniszterelnök-he­lyettes. mig a megfigyelői stá­tusú Jugoszlávia küldöttségét Dzsemal Bijedics kormányfő ve­zeti. Srtanko Tödorov bolgár mi­niszterelnök megnyitó beszédé­ben üdvözölte a KGST-tagorszá- gok miniszterelnökeit és a kubai mfniszterelnökhelyéttest, továb­bá Bijedics jugoszláv kormány­főt, a Finn Köztársaság, a VDK és a KNDK szófiai nagykövetét, akik szintén részt vesznek a ju­bileumi ülésszak munkájában. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke üdvözlő beszédében hangsúlyoz­ta, hogy a KGST ülésszakai min- dia nagyfontossógú események voltak, a mostanit azonban kü­lönösen jelentőssé teszi, hogy egybeesik a világ első nemzet­közi szocialista gazdasági szer­vezete fennállásának negyed- százados jubileumával. A bolgár nép különös örömmel fogadja, hogy Szófiának jutott a tanács­kozás házigazdájának megtisz­telő szerepe. A külföldi delegációvezetők közül elsőként Fock Jenő, az MSZMP KB PB tagja, a Minisz­tertanács elnöke lépett a szó­noki emelvényre. Beszédében az MSZMP KB és a magyar kor­mány nevében üdvözölte a jubi­leumi tanácsülés résztvevőit, majd így folytatta: — Negyedszázad távlatából visszatekintve elmondhatjuk: a szocialista országok sokoldalú gazdasági együttműködésének kollektív szervezete, a KGST mind hathatósabban tölti be történelmi hivatását. A KGST ke­retei között kialakult és fejlődő, az élet számos területére kiter­jedő gazdasági és tudományos- műszaki együttműködés az el­telt két és fél évtized folyamán elválaszthatatlan része, lendítő ereje volt a KGST-ben szövet­ségre lépett szocialista országok gazdasági eredményeinek. Ez, párosulva népeink nagyszerű al­kotómunkájával, biztos alapia fejlődésünknek. A KGST-vel lét­rejött a világ legdinamikusab­ban fejlődő gazdasági közössé- j ge, amely hatalmas gazdasági és tudományos-műszaki erővel, korszerű iparral és mezőgazda- sógqal rendelkezik. Szocialista közösségünk politikai és gazda­sági súlya nagymértékben meg­nőtt, és egyre elismertebb té­nyezője a világgazdaságnak. — Visszatekintve a KGST megalakulása óta eltelt negyed­századra, Fock Jenő elmondta: — Az eltelt esztendők során a KGST-országok többségében kialakultak azok a feltételek, ' Fock Jenő, a Minisztertanács szakán Szófiában. amelyek alapul szolgálnak az egyes népgazdaságok intenzív fejlesztéséhez. A termelőerők nagyarányú fejlődése ugyanak­kor parancsolólag vetette fel J mindannyiunk számára: új, ma- j gasabb és hatékonyabb fokra kell emelni gazdasági együttmű­ködésünket, hogy a megnöveke­dett követelményeknek megfe­lelően újabb siker forrása le­gyen. — Megérettek a feltételek a szocialista gazdasági integráció folyamatának erőteljes kibonta­koztatására. Három esztendő telt el a komplex program jóvá­hagyása óta. E három eszten­dő tapasztalatai bizonyítják, hogy helyes útra léptünk. — A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a magyar kormány nagyra értékeli a KGST-országok részéről hu­szonöt esztendőn át töretlenül megnyilvánuló őszinte, testvéri együttműködési készséget Szív- bőljövő köszönetét mondok ezért önöknek s az önök útján párt­jaiknak, kormányaiknak, népe­iknek — mindenekelőtt a Szov­jetunió legnaavobb történelmi tapasztalatokkal rendelkező, mindannyiunk által nagyrabe- csült kommunista pártjának, kor­mányának és népének. — A második világháború után Magyarország elmaradott, félfeudális, súlyos háborús ká­rokat szenvedett ország volt: most a szocialista országok — immár eqész világrendszert al­kotó — baráti közösségében, a közösség hatalmas erejére tá­maszkodva sikeresen építjük szocialista hazánkat: Magyar- ország ma már gazdaságilag közepesen fejlett ország. — Termelőerőink fejlettsége, a munka termelékenysége jelen­tősen megnövekedett gazdasá­gunk szerkezete korszerűsödött. Természeti kincsekben ugyan nem bővelkedünk, de a szocia­lista nemzetközi munkamegosz­tás rendszerében fejlődésünknek ez a problémája áthidalható. Negyedszázad tapasztalata meggyőzően bizonyítja: orszá­gaink testvéri öszefoqása g köl­csönös előnyökön alapuló gaz­dasági és tudományos-műszaki együttműködés, a KGST szervező ereje nélkül nem érhettük volna el eredményeinket. S ezek vt a feltételeket tartjuk további .erv­elnöke, a magyar delegáció vezetője felszólalt a KGST 25. ülés­szerű fejlődésünk lendítőjének is. — Az MSZMP Központi Bi­zottsága és a Magyar Népköz- társasáq kormánya nevében őszinte köszönetét mondok mindazoknak, akik az eltelt 25 esztendő során qazdasági együttműködésünk fejlesztésén munkálkodtak. Biztosítom önöket, hogy pár­tunk és kormányunk, dolgozó népűnk — csakúgy mint a ma­gunk mögött hagyott két és fél [ évtized során — erejét nem kí- ! mélve dolgozik tovább a szocia­lista országok baráti közösségé­nek fejlesztéséért. Kommunista meggyőződésünk, hogy csak így, együtt tudjuk biztosítani I népeink békés életét, boldogu­lását — mondotta befejezésül a miniszterelnök. Fock Jenő ezután • felolvasta Kádár Jánosnak, az MSZMP KB ; első titkárának az ülésszak , résztvevőihez intézett üdvözletét. A. Koszigin felszólalása Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke kedden a KGST ülésszakán felszólalt és egyebek közt a kö­vetkezőket mondotta : — Ebben az ünnepi pillanat­ban valamennyiünket eltölt a megelégedettség és a büszke­ség érzete országaink testveri kommunista és munkáspárt­jainak bölcs politikájáért. E politika eredményeképpen párt­jainknak a marxizmus—leniniz- mushoz és a proletár interna­cionalizmushoz való megingat­hatatlan hűsége eredménye­képpen a világon létrejött és megszilárdult a szocialista ál­lamok hatalmas közössége. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakulásának 25. éves évfordulójáról ezért emlé­kezünk meg úgy, mint a testvér- pártok politikájának győzelmé­ről, mint barátságunk ünnepé­ről, mint a szocialista orszá­gokban élő népek munkájának az utóbbi negyedszázadban ki­vívott látható és impozáns ered­ményéről. — Szervezetünk jubileuma messze túllépi a szocialista or­szágok gazdasági együttműkö­désének kereteit. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megalakulása volt a szocialista (Folytatás a 2. oldalon.) A nemzetközi és a magyar békemozgalom megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a Béke-világtanács Kádár Jánost, a béke- világmozgalom legmagasabb kitüntetésével, Joliot-Curíe arany­éremmel tüntette ki. Képünkön: Romesh Chandra, a BVT főtitkára átnyújtja a kitüntetést az MSZMP KB első titkárának. A nemzetközi és a magyar békemozgalom megalakulásá­nak 25. évfordulója alkalmából a Béke-világtanács Kádár Já­nost, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkárát a béke-világrnoz- galom legmagasabb kitünteté­sével, a Joliot Curie aranyérem­mel tüntette ki. A kitüntetést Romesh Chand­ra, a Béke-világtanács főtitká­ra kedden délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának székhazában nyújtotta át Kádár Jánosnak. Hangsúlyozta: a kitüntetéssel azt a széleskörű és eredményes, munkát kívánta a Béke-világta­nács elismerni, amelyet a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársasáq kormá­nya, népe és személyesen Ká­dár János a béke, a társadalmi haladás, a népek függetlensé­ge, egyenlősége nemes eszméi­nek érvényesülése érdekében ki­fejtett. Mint mondotta, hazánk a legkülönbözőbb területeken mindenkor tevékenyen részt vesz a békéért vívott harcban, á nemzetközi békemozgalom cél­jainak szolgálatában, akcióiban. Kádár János közvetlen sza­vakkal köszönetét mondva az elismerésért, hangsúlyozta: a békéért vívott harcban részt­vevő mozgalmak, szervezetek, százmilliók nagy megelégedés­sel állapíthatják meg, hogy a nemzetközi békemozgalom a világpolitika ielentős tényezője, amely hatalmas politikai és er­kölcsi erőt képvisel. A békemoz­galom törekvéseit mindenkinek figyelembe kell vennie. Jó ér­zéssel tölt el bennünket —foly­tatta Kádár János —, hogy a béke-viláqmozgalom aktív té­nyezőjeként tartják számon a Magyar Szocialista Munkáspár­tot, a Magyar Népköztársaság kormányát, népi demokrácián­kat, a békeszerető magyar né­pet. Biztosíthatom önt, tovább­ra is számíthatnak a magyar nép tevékeny részvételére, ere­jére, a békéért folytatott harc­ban. A béke a magyar népnek, miként az egész emberiségnek érdeke, s ha megőrizzük, szép jövő vár ránk. Ez o világ harc­ban születik. Szemünk előtt bontakoznak ki az érte vqló fá­radozás eredményei. Mi kez­dettől fogva bíztunk a béke-vi- lágmozgalom sikereiben, de most, a megalakulása óta el­telt 25 év után megnövekedett bizalommal tekintünk a jövőbe —, mondotta Kádár János, kife­jezve, hogy a kitüntetést jelkép­nek is tekinti, amely minden magyar békeharcosnak 's szól. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Győri Imre, a Központi Bizottság titkára, dr, Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, Sebestyén Nándorné, az Orszá­gos Béketanács főtitkára és dr. Nagy Gábor, a Béke-viiág- tanács magyar titkára. A kitüntetés átadását követő­en a Központi Bizottság első tit­kára szívélyes, baráti eszmecse­rét folytatott a Béke-világtanács főtitkárával. A Budapest—Pécs.közötti, vasútitól sze* ' ités munkálataival íjabb vonalszakasz készült el tegnap. A Godisa előtti, új két kilomé­teres pályán, 15.10-kor haladt át az :. sű szeielvény. roJ^tánai, egyep"11^^1, * napló XXXI. évfolyam, 166. szám 1974. június 19., szerda Ara: 80 tiller Kádár Jánost Jeiiol Curie ártéréi«! tüntette ki a Béke-Yiláfiunács \

Next

/
Thumbnails
Contents