Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)
1974-05-11 / 127. szám
2 DUNÄNTOLI NAPLÓ 197«. május It. Diplomáciai kapcsolat Brazíliával — nagyköveti sziliéi Megkezdődött a együttműködési A Magyar Népköztársaság kormánya és a Brazil Szövetségi Köztársaság kormánya, attól az óhajtói vezéreltetve, hogy fejlessze a két ország baráti kapcsolatait és együttműködését, a magyar és a brazil nép 4 PÁRIZS: Az Aurore című párizsi napilap pénteken közölte a Publimétrie nevű közvéleménykutató szervezet május 7-én és 8-án végzett felmérésének eredményét. Eszerint a francia elnökválasztás május 19-én tartandó második fordulójában Francois Mitterrand, a baloldal közös jelöltje, a szavazatok 51 százalékát fogja megkapni, miközben vetélytár- sa, a konzervatív Valéry Giscard d'Estaing a voksok 49 százalékára számíthat 4 RÓMA: Az olasz rendőrség pénteken letartóztatta a római Fiumlcino repülőtér húsz alkalmazottiát. Az a vád ellenük, hogy ők követték el az elmúlt hat év repülőtéri lopásait. Az utóbbi években értékes bőröndök, sőt ékszerek tűntek el a repülőtérről. A letartóztatottak egyik része a repülőtér, a másik az olasz légitársaság alkalmazottja. 4 TEL AVIV: Az Izraeli Munkáspárt végrehajtó bizottsága péntekre virradó éjszaka megtartott ülésén elutasította Gol- da Meirnek egy kisebbségi kormány megalakítására tett indítványát Rabin kijelölt miniszterelnök és hívei helyette azt javasolták, hogy ha a nemzeti-vallási párt kitart elhatározása mellett és nem lesz hajlandó a munkáspárt partnereként ismét részt venni egy koalíciós kabinetben, a kormányalakítási tárgyalásokba be kell vonni a független liberálisokat és esetleg a „polgárjogi listát” is. Egy ilyen hármas koalíció hatvanegy képviselővel rendelkezne a 120 tagú parlamentben. Golda Meir határozottan ellenzi a polgárjogi listával való tárgyalásokat és hirüaynökségi jelentések szerint tiltakozása jeléül kivonult a testület üléséről. 4 LISSZABON: Francisco Costa Gomes, a portugál fegyveres erők vezérkari főnöke pénteken Mozambikba utazott, hogy a helyszínen tanulmányoz:- a gyarmatokon kialakult helyzetet. Gomest kikisérte a repülőtérre Spinola tábornok. LAPZÄBTA Ohjo Sinzo, a Japán— í Magyar Gazdasági Klub elnöke pénteken este nagyszabású fogadást adott a japán gazdasági szervezetek szövetségének székhazában a magyar gazdasági és műszaki napok alkalmából Tokióban tartózkodó dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és Mada- rasi Attila pénzügyminisztériumi államtitkár tiszteletére. * Az utánpótlás labdarúgó EB döntőjét az NDK 23 éven aluli fiataljai Magyarország utánpótlás-együttesével vívják. A mérkőzések időpontjáról megtörtént a részleges megegyezés: az első találkozót május 15-én Drezdában játssza a két r sápot, a visszavágó időpontjáról és színhelyéről ké- sőb lesz döntés. * A Dél-Vietnami Köztársaság Külügyminisztériuma : pénteken kiadott közleménye szerint a saigoni kor- | mányzat május első öt napjában 1836 esetben sértette meg a tűzszünetet. Fegyverrel leverték a Iá- I zadást az észak-olaszorszá- j gi Alessandria börtönében. ' I________________________! érdekeit szem előtt tartva, a nemzetközi együttműködés és megértés szellemében elhatározta diplomáciai képviseletei- j nek nagyköveti szintre emelését és naavkövetek cseréiét. KS/D. NAPlö, TELEFOTO Olaszországban vasárnap rendezik meg a népszavazást a válási törvényről. A firenzei Santa Maria del Fiore kupolájára ismeretlen személyek a „no” szócskát festették és így foglaltak állást a jelenleg hatályos válási törvény megtartása mellett. ♦ 4 TOKIÓ: Nyolc személyt halottnak, huszonegyet eltűntnek nyilvánítottak Japánban, egy nappal a nagyerejű földrengés után. Az áldozatok után 1200 önkéntes, 300 rendőr és tűzoltó kutat. 4 CARACAS: Csütörtökön délután Caracas belvárosa felett lezuhant egy sportrepülőgép, négy utasa szörnyethalt. A gép egy parkolóhelyre esett; több kocsi porig égett. 4 PRAGA; Andrej Barcak csehszlovák külkereskedelmi miniszter meghívására pénteken délelőtt argentin kormány- küldöttség érkezett Prágába Jósé Gelbardnak, Perón elnök személyes megbízottjának vezetésével. 4 BERLIN: Az NSZK küldöttségvezetőjének akadályoztatása miatt kölcsönös megegyezés alapján május 22-re halasztották a két német állam jogsegély-egyezményéről folytatandó tárgyalásokat. Az eredeti tárgyalási időpont május 9. volt. Következő tárgyalási fordulót Bonnban tartják. Az NDK küldöttségét dr. Hans Ranke, igazságügyminisztériumi államtitkár, az NSZK küldöttségét pedig dr. Günther Erkel igazságügyminisztériumi államtitkár vezeti majd. 4 RIO DE JANEIRO: Üj haza után néz Ronald Biggs, a hírhedt angliai postavonat-rcb- lás értelmi szerzője, miután a brazil hatóságok kiadatása mellett döntöttek. Az őt interjúért ostromló újságíróknak elmondotta, olyan államot keres, amely nem kötött eddig kiadatási megállapodást Angliával. Azt állította, hogy az egykori zsákmányból már nem maradt pénze, anyagi helyzete azonban „nem ad okot aggodalomra". ♦ MOSZKVA: Moszkvában bejelentették, hogy Nikola L/u- bicsics jugoszláv szövetségi nemzetvédelmi miniszter május második felében hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban Andrej Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszter meghívására. Pénteken a Parlament vadásztermében megkezdődött a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság 13. ülésszaka. A két delegációt dr. Tímár Má tyás és Wolfgang Rauchfuss miniszterelnök-helyettesek, az együttműködési bizottság társelnökei vezetik. Részt vesz az ülésszak munkájában dr. Gadó Ottó, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese — Baczoni lenő külkereskedelmi államtitkár. ■f NEW YORK: A Pentagon új vegyifegyver-fajtákat dolgoz ki annak ellenére, hogy az 1925-ben elfogadott genfi jegy- zőköny tiltja a vegyifegyverek katonai célokra történő felhasználását. Az Egyesült Államok egyike azon kevés országoknak, amelyek eddig még nem írták aló ezt a dokumentumot. DAMASZKUSZ: Harmadik hónapjába lépett a Golan- fennsíkon folyó izraeli—szir'ai összecsapás-sorozat. Mint egy pénteken Damaszkuszban kiadott katonai közleményből kitűnik, a reggeli órákban ismét megszólaltak az ágyúk a front mindkét oldalán. Szíriái részről a tüzérségi tüzet az izraeli állások megerősítését célzó csapat- mozgások megakadályozására használják fel. ♦ LONDON: A Brit Munkáspárt negyven helyi szervezete nyújtott be eddig tiltakozást a Wilson-kormány azon határozata ellen, hogy a Nagy- Britanniában gyártott hadihajókat leszállítsák a chilei fasiszta juntának. Több munkáspárti miniszter is a döntés visszavonása érdekében fordult James Callaghan külügyminiszterhez. ♦ LENINGRAD: Pénteken délben szovjet különrepülőgép- pel megérkezett Leninqrádba a Madách Színház nyolcvantaqú társulata. A budapesti együttest, amely a Vahtannov Színház múlt évi vendégjátékát viszonozza a következő napokban a Szovjetunióban, Lenin- grádban két bemutatót tart, május 12-én Tamási Áron Énekes madár című színművével mutatkozik be a szovjet közönségnek. Máius 13-án Shakespeare Othello-ját adják elő. 4- PEKING: A kínai fővárosban bizonyos feltűnést keltett, hogy Csou En-laj miniszterelnök nem jelent meg azon a banketten, amelyet Senghor szenegáli elnök csütörtökön este adott vendéglátói tiszteletére. Kínai hivatalos helyről származó magyarázat szerint „Csou En-taj nem érezte jól magát, ami maaas korával magyarázható". (A kormányfő 76 éves — a tudósító megiegyzése.) Pekingi diplomáciai körökben rámutatnak: emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy Csou En- laj egészségi állapota miatt távolmaradt volna bármely neki tisztelaő rendezvényről. Mindazonáltal kínai hivatalos helyek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget az esetnek. 4 BONN: Későbbi időpontra halasztották Joszip Broz Tito jugoszláv államelnök június 5- re tervezett bonni látogatását. 4 PASADENA: Csütörtökön rövid időre működésbe hozták a Mariner 10 amerikai űrállomás rakétáit és ennek segítségével pólyamódosítást hajtottak végre. Ezáltal lehetővé válik, hogy szeptember 21-én a Mariner mintegy 40 000 kilométerre közelítse meg a Merkúrt és képeket továbbítson róla a Földre. 4 REYKJAVIK: Olafur lo- hanesson ügyvezető izlandi miniszterelnök az ország gazdasági nehézségeinek megoldására az izlandi pénz, a korona leértékelését javasolta. A két- három százalékos devalválástól a nemzeti jövedelem legnagyobb részét adó halászat fellendülését várja. Kilátásba helyezte a bérek befagyasztását is „a katasztrófa elkerülésére". magyar-NDK bizottság ülése j dr. Lőrinc Imre nehézipari ál- I lamtitkár, Kiss Ernő kohó- és i gépipari miniszterhelyettes, dr. Hermann Leihkauf, az NDK Tervbizottságának elnökhelyettese, Gerhardt Nitzschke külkereskedelmi miniszter-helyettes, dr. Hans-Joachim Kozyk vegyipari miniszterhelyettes és Ernst- Ulrich Grande elektrotechnikai és elektronikai miniszterhelyettes, továbbá Kovács Imre, hazánk berlini és Günther Kohrt, az NDK budapesti nagykövete. Corvalant hadDiróság elé állítjáK Hamarosan haditörvényszék elé állítják Luis Corvalant és a J népi egység 28 más vezető politikusát. Mint a chilei katonai junta egyik vezetője, Montero tábornok csütörtökön közölte, a „kommunista rendszer létrehozására szőtt összeesküvéssel” vádolt politikusokat — Luis Corvalant, a kommunista párt főtitkárát, Orlando Leteliert, az Allende-kormány egykori külügyminiszterét, Fernando Flores pénzügyminisztert és másokat — szerdán szállították át a Dawson-szigeti koncentrációs táborból egy santiagói fegy- hózba. Ennek nevét a tábornok nem közölte, dp hangsúlyozta, hogy a haditörvényszék „igen hamar" kezdi meq ügyük tárgyalását, ♦ 4 BARCELONA: Franco-el'e- nes tüntetés zajlott le csütörtökön este Barcelonában. Mintegy kétszáz szélsőbalodali fiatal vonult fel a városközpontban jelszavakat kiáltozva. A kivezényelt rendőri erők láttán a csoport incidens nélkül szétoszlott 4 TEL AVIV: Szádot elnökkel folytatott tárgyalásának befejeztével Kissinger amerikai külügyminiszter Izraelbe érkezett és péntek délután másfél órán át tárgyalt az ottani vezetőkkel, köztük Gur tábornokkal, a vezérkar főnökével, a sziriai—izraeli csapatszétválasztás kérdéseiről. 4 STOCKHOLM: Sten An- dersson, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt titkára, aki kétnapos ténymegállapító útjáról csütörtök este tért haza Portugáliából, az Aftonbladet című svéd lapnak adott pénteki nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy a lisszaboni katonai vezetés a jelek szerint a demokrácia felé vezető útra lépett. Ugyanakkor közölte, látogatása során olyan értesüléseket szerzett, hogy a CIA amerikai titkosszolgálat ügynökei lepik el a fővárost, s ez olyan találgatásoknak adott tápot, hogy ellenpuccs készül. Ez Andersson véleménye szerint polgárháborút jelentene. Építkezük, figyelem! A DÉL-DUNANTULI TUZÉP VALLALAT Görcsönyi 1. és Mohácsi 1. számú TÉGLAGYÁRÁBÓL 10 százalék engedménnyel ÉRTÉKESÍT május 31-ig B 30-as BLOKKTÉGLÁT. Befizetés : TUZÉP» és ÁFÉSZ-TELEPEKEN. Á portugál junta elismerte a szakszervezeteket A szocialisták csak a kommunistákkal együtt lépnek be az ideiglenes kormányba KS/D. NAPLÖ, TELEFOTO Spinola tábornok, a portugál junta feje pénteken különféle politikai csoportok vezetőivel tanácskozott a polgári kormány megalakításáról. Képünkön: a tábornok az elnöki palotához érkezik. Lisszabonban bejelentették, hogy a junta o dolgozók törvényes képviselőinek ismerte el a szakszervezeteket és jóváhagyta a munkáltatókkal kötött valamennyi megállapodásukat. A lisszaboni főiskolák és egyetemek többezer diákja gyűlésen vitatta meg a portugál eseményeket és üdvözölte a katonai vezetés intézkedéseit. A junta pénteken felfüggesztette az Epoca című volt kormánylap tevékenységét. Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára a Newsweek című amerikai magazinnak adott interjújában újból hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a portugál gyarmatoknak teljes függetlenséget adjanak, s kezdjenek tárgyalásokat a felszabadító mozgalmak vezetőivel. Rámutatott, hogy ezek a népek nem a portugál nép, hanem a fasizmus és a gyarmatosítás ellen harcolnak. Mario Soares újságírók előtt Lisszabonban kijelentette, hogy pártja csak akkor lép be az ideiglenes kormányba, ha a Kommunista Párt is részt vállal a kormányzásban. Soares kifejtette azt a véleményét, hogy Portugáliában nem fenyeget az ellenforradalom közvetlen veszélye, lehetséges azonban, hogy a reakciós erők arra törekszenek majd, hogy megbénítsák az ország gazdasági és közigazgatási életét és olyan helyzetet próbálnak teremteni, amelyet az anarchia, az élelmiszerhiány és ennek következtében társadalmi feszültségek jellemeznek. Sőt ellenforradalmi akciót robbanthatnak ki. Nagyfokú éberségre van szükség — mondta Soares. Kommentár Ismét Becsben Egyhónapos szünet után az osztrák fővárosban felújultak a tárgyalások a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről. A részvevő tárgyaló küldöttségek néhány napja már Bécsben tartózkodnak, s minden bizonyára sor került több nem hivatalos kétoldalú eszmecserére is. Ezek J a találkozók remélhetőleg megerősítették art a kedvező tárgyszerű légkört, amely az április 9-ével befejeződött második forduló tárgyalásait övezte. A bécsi tárgyalásokat nem lehet teljesen különválasztani attól a másik nagy fontosságú konferenciától, amely Genfben folyik az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről. A szocialista országok következetesen vallják azt az álláspontot, hogy az európai politikai enyhülést a katonai enyhüléssel kell megerősíteni. Ilyen értelemben foglalt állást a közelmúltban a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülésszaka is. A genfi tanácskozás előrehaladásáról érkező kedvező hírek tehát reménykeltőek a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások szempontjából is. Amint a TASZSZ hírüqynökség szemle- írója megállapította: az osztrák fővárosban még a szünet megkezdése előtt egyetéíté-.re iutottak néhány fontos kérdésben, így a jövőben kötendő egyezmények részvevőinek ösz- sze tété lét, illetve a haderőcsökkentés körzetét illetően. Ugyancsak általános elismerést nyert az az elv, hogy a csökkentés folyamán egyik fél biztonsága sem szenvedhet kárt. A kétségtelen eredmények ellenére még számos fontos kérdés megközelítésében ’gén lényeges különbségek tapasztalhatók. A részvevő szocialista országok például art javasolták, hogy a csökkentés mind a nemzeti, mind a nemzetközi haderőkre terjedjen ki. A nyugati fél első lépéseként csupán a szovjet és az amerikai csapatok létszámát kívánná csökkenteni. A másik fontos eltérés, hogy míg a NATO-rész- vevők az első fázisban csak a szárazföldi egységekre, a szocialista országod valamennyi fegyvernemre javasolják kiterjeszteni a csökkentést. A legutóbbi hetek nyugateurópai fejleményei pillanatnyilag még bizonytalansági tényezőt jelentenek, hiszen két kulcsállamban, Franciaországban és az NSZK-ban cseppfolyós a belpolitikai helyzet. A francia elnökválasztás és a bonni kancellárválasztás eldőlte után várhatóan mindkét konferenciateremben felgyorsulnak majd a tárgyalások, hiszen Európa népei egyértelműen óhajtják az enyhülés további megszilárdítását. Tőzeg cserépben előnevelt PAPRIKA- ÉS PARADICSOM- PALANTA, melyet tőzegcseréppel együtt kel! kiültetni, korlátlan mennyiségben kapható a PÉCSI KERTÉSZETI VALLALAT 10. SZ. KOLLER UTCAI ZÖLDSÉG ÜZLETÉBEN, valamint a vállalat zöldségtermesztő telepén PÉCS, MEGYERI ÜT a 39-es autóbusz kertvárosi végállomásánál.