Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)
1974-05-05 / 121. szám
Nino Nikolov Talán a hullámok azért sokasodnak A tavasz oly kurta. Hamar illan a nyár. Atballag az ősz a villa Veszelinán. Nyálukból a pókok hálóikat ontják. Véresen letörnek a kimúló rózsák. A kiváncsi alkony úgy tekint a házba, mint gazda bérletbe adott lakásába. Szél nyúl be a lugas keskeny hasadékán, aranyakat számlál megmaradt-e néhány. Magam vagyok. Háttal leülök a csendnek. Gazdája vagyok a földnek és a mennynek. Szemközt meg a tenger. Kék és óriási tükréből rám nyílnak anyám pupillái. Hallom érverését: a homokon békés, fájdalmas a sziklán, aprózza ütését, talán a hullámok őzért sokasodnak, hogy újra elmondják szavát a halottnak, Éjjel a nappaltalan szavak homályából valami sárga távoli pont világot, szerelem sem óv már, pedig nagyon hittem, tetézett gyűlöltség őrizgetne engem. Igaz vagy nem igaz? Nem tudom, de mintha kétfelé vált volna az életem végképp, s ami jön már nem lesz soha olyan fontos, ' mint azok a múltba hagyott drága dolgok. S egyre megy, ha tudja is valaki az igazságot! Valahol egy csodás zöld ág ont virágot Valahol óriás hold sárgáll az égben. Kávéscsésze lennék anyám jobb kezében. Fordította; Ágh István Ravel Matev Széthulld a meggyfa virágsálra Széthull! a meggyfa virágsátra, oda az ifjúság, oda. Okára nem nézek, se hátra nem lesek vigaszért soha. De jót van, megnyugszom a sorsban, csókoltam zászlót, csillagot Siker és balsiker a sorban nyugodni soha nem hagyott Nem látok majd homályt a sírban. A bátorságot tisztelem. Akihez életemben sírtam: a mama volt s a szerelem. Nagy László lorditása Most margarétás záporok Most margarétás záporok világítják a vak világot s dalol a fájdalommal-áldott ártatlan kismadár-torok. Vergődik részegen a rét, rogyásig ittasak a lombok. Rengő, tolongó zöld bozontok esdik az ég tündökletét, ahogy a vággyal mérgezett szeretők esdik a szerelmet s perzselő ragyogásban lelnek dicsőséget vagy végzetet Nagy László lorditása A bolgár filmművészet legnagyobb szabású vállalkozása ^ Pirkadás a Dráva felett A bolgár filmművészet tagadhatatlan fellendülése az utóbbi évek folyamán az alkotó keresésnek érdekes képét vázolta fel a különböző tematikai és zsánerszerű struktúrákban és stílus-előnybehelyezé- sekben megvalósítva. Mindez kétségkívül minőségileg gazdagítja a látványt, élesen kiemeli az eredetiségre törekvő kifejező eszközök ambícióját. Annyi érdekes, de ugyanakkor alkotói megtestesülésében any- nyira különböző film megléte mellett, ez egy igen örvendetes tény. mert a bolgár film és alkotóinak igen nagy potenciáljáról tesz tanúságot. A nagy csaták filmje A „Pirkadás a Dráva felett" (Zarevo nod Drava) igen sok tulajdonságával vonja magára a figyelmet, de mindenekelőtt stílus-komponenseinek egységességével hat és belső kerek- dedségévei. A „Zarevo nad Drava" (Pirkadás a Dráva felett) film-hősköltemény. Ennek a zsónernek az íratlan törvényei mintha az alkotó elé inkább rendezési jellegű nehézségeket gördítene: mennyi és milyen legyen a tömegjelenetek aránya, milyen legyen a pirotechnikai hatás minősége —, a csataképek valódiszerűsége. Az igazság érdekében azonban meg kell jegyeznünk, hogy a film kitűnő szakmai szinten készült. A csatajelenetek gazdag és plasztikus alkotói elképzelések alapján peregnek, megvan a művészi mérsékeltség érzete, s ez sehol sem hagyja cserben a szerzőket. Sőt mi több, most először van a bolgár mozinak ilyen méretű és ilyen szakmai hozzáértéssel elkészített filmje! A legjobb epizódok, azok a felejthetetlen csatajelenetek, amelyek megdöbbentenek és lenyűgöznek lendületükkel, pontos, ritmikus megrajzolásukkal és az alkotás egységéhez hozzátartozó érzéssel. Ezek a film minden kétséget kizáró jó tulajdonságai, velük is kezdem, mert nagy mértékben ezek alapján kerekedik ki a teljes benyomás a műre vonatkozóan, mert ők vonnak be bennünket a kérdések medrébe. Ugyanakkor azonban nemcsak ezek a „Pirkadás a Dráva felett" egyedüli értékei — vagy talán úgy is mondhatjuk —■, nem a legfontosabbak. Nekem úgy tűnik, a szerzők jóval nagyobb lépést tettek meg, mint csupán egy történelmi esemény illusztrálása. Mert ennek a filmnek az összes funkciói mellett az is a feladata, hogy ismereteket adjon a legújabb bolgár történelem egyik igen bonyolult és drámai momentumáról, ahol a szociális és politikai jellegű konfliktusok összefonódnak, amely ugyanakkor fordulatot jelentett a nemzet önérzetében s megvédte osztály-internacionalista tradícióit Nyugtalan idők krónikája A „Zarevo nad Drava” (Pirkadás a Dráva felett) a hazáért viselt háború eseményeire vetett tekintetek szélességével imponál. A szerzőknek sikerült megrajzolni az éles politikai összetűzések bonyolult képét, végig kísérték a Bolgár Néphadsereg kialakítását. Odavetítik a vászonra az akkori nyugtalan idők nagyszerű kontúrjait a népi uralom első napjaiból. A film igen okosan beszélgetésbe ered a nehézségekről, amelyek minden egyes forradalmi aktusnak kísérői: nem szűkölködik részletekkel, ha a szocialista átalakulások dialektikáját kell felfedni. A szabadság első napjai nincsenek tele a ' lelkesedéssel és ünnepi mámorral. Ezek előtt a feszült harc az ellenséggel, a küzdés pillanatai állanak, olyan napok, amelyektől a fiatal forradalmi hatalom további sorsa függ. A harc azonban nem könnyű, az ellenség okos, működését ügyesen, hazafias frázisok mögé rejti. Sőt, a kipróbált kommunista. Bóján is hibákat követ el, lelkesül olyan határozatokért, amiket az ellenség felhasználhat destruktív működésében. Az egyes körvonalak így lassan felépitik a párt bonyolult, de kitartó munkájának képét a hadsereg sorai között, bemutatják a politikai tiszti apparátus kizárólagosan fontos hozzájárulását a hazafias érzésű tisztek megnyerésére. Bóján útja nem sima: ismeri a csalódást, a bizalmatlanságot, találkozik , a provokált katonai lázadás párt- ütéses erejével, átmegy a saját hibáinak és tévedéseinek zavaros vizén, és mégsem, semmi sem képes megtörni ennek a külsőleg nyers és barátságtalan embernek férfiasságát és humánus mozgató erejét. Nehéz és drámai sorsában összpontosítva Bóján alakja a film-mese természetes centrummá válik. Ugyanakkor a film sokfigurós kompozíció, amelynek sajátossága az emberi sorsok bonyolult összefonódásában, a különböző életpozíciók éles egymás elleni küzdelmében, a sok érdekes és változatos konfliktusban rejlik. Bóján kiemelkedő és megnyerő alakjával egysorban Georg/ Ge- orgiev-Cec érdemes színész tehetséges alakításában a film még néhány érdekes emberi sorsot és jellemet mutat be. Ki- emelkedik Nedev ezredes figurája (Georg/ Cserkelov, érdemes színész), aki paranesolóan érvényesíti akaratát különös belső szigorúságával. Georg/' Cserkelov egy igen erős és eleven alakot formál, amely telítve van pszichológiai ' hitelességgel és drámai erővel. Érdekesek és említésre méltóak V. Michajlov (Sztrezov kapitány), Szt. Hiev (Gancsovszki hadnagy) alakításai, továbbá a jeüemszerepekben: Sz. Majnolovszki, P. Szío- bakov, Szt. Gádev és még mé* sok is. Új törekvések Ebben, az általában véve „férfi" filmben kellemesen hat D. Sztankova bájos jelenléte a haditudósítónő szerepében, A fiatal színésznő takarékosan, igen nagy figyelemmel fedi fel az általa ábrázolt hősnő lelkivilágát, aquarell-könnyedséggel hívja életre ezt az alakot Az alkotó kollektíva (forgató- könyv: P. Vezsinov és P. Ignatov, rendező: 1. Heszkija, filmoperatőr: K. Krumov, díszlet: K, Ruszakov) munkáját az érdekes alkotói eredmény elérése koronázza meg. A film egy olyan mű, amellyel a bolgár filmművészet megvédi azon ambícióit, melyekkel tökéletesen új, tematikus és művészi területeket kíván meghódítani. Alexander Grozev A Hazafias Népfront Baranya megyei Elnöksége a budapesti Bolgár Kulturális Iroda közreműködésével május 7—14, között Bolgár— Magyar Barátsági Hetet szervez Pécsett és Baranyában. Bolgár irodalmi és művészeti oldalunkat ebből az alkalomból állítottuk ösz- sze. Sztaniszlav Sztratiev A piros szívű cseresznyefa S ok évvel ezelőtt, amikor még kisfiú voltam, az utcánkban egy ember lakott, aki sohasem hazudott. Kicsiny volt a háza, kék színű, és maga élt benne. Az udvarán cseresznyefa állt, fehér virágokat hozott, és a környék összes cseresznyefája közül az egyetlen volt, amelyet nem dézsmált meg senki sem. A kék ház gazdájának nagy piros kakasa volt. A kakas a cseresznyefán aludt, és tavasszal olyan volt 0 fehér virágokkal borított cseresznyefa, mintha nagy piros szíve lenne. Az egész utca ismerte a sohasem hazudó embert, minden gyereknek ő volt a keresztapja, és a lakodalmakon mindig ő ült az asztalfőn. Szobájának falát képek borították, fehér sziklák és sárga virágok, ezüstös halak, partra vont hallgatag csónakok képei meg a Bolond Atanász arcmása. Mindenki tisztelte a sohasem hazudó embert, és mi gyerekek azt kérdeztük magunkban, miért nem lép fel o cirkuszban, hogy mutogassák, mint azt az irtózatosan kövér embert, aki háromszáz kilót nyomott, és a nadrágszárából akár vitorlát is szabhattak volna Hiszen összecsődülne a nép, szétkapkodnák a jegyeket, és a cirkuszosok kiabálhatnák: — Ide, ide emberek! Itt látható az ember, aki sohasem hazudik! Estére kelve, amikor a nap lenyugodott, és o vöröslő félhomályban elmosódtak a tárgyak körvonalai, ott ült az udvaron, és a kakasával beszélgetett. Senki sem tudta, miről beszélgetnek. Csak egyszei hallottuk, hogy azt kérdezi a kakasától : — Nos, mit szólsz hozzá? Erről mi a véleményed? Egy szép napon eltűnt a kakas. Amikor a kék ház gazdája este hazatért, és kereste, nem volt sehol. Akkor leült megint a régi helyére, és nézte a csillagokat. Amikor az utca lakói megtudták, hogy a kakas eltűnt, azon tűnődtek, vajon ki Hopta el. Tiszta sor, hogy nem valaki a mi utcánkból. De megtörténhetett mégis, hogy a tettes a mi utcánkban lakik, és ez a gondolat nagyon nyomasztott mindenkit. — Egyszerűen elkószált valamerre — mondta a sohasem hazudó ember. — Ne bánkódjék annyit egy kakas miatt! Az utca azonban szokatlanul elcsöndesedett, csak itt is, meg ott is bőgtek a gyerekek. A gyermekeiket náspángoló apák maguk sem tudták, miért büntetik őket, de az volt az érzésük, hogy valamit feltétlenül tenniök kell. Amikor beesteledett, sötét lett, nem sütött a hold, a csillagok sem ragyogtak, mintha azokat is ellopták volna. A gyerekek kiabálása sem hallatszott, nem játszottak rabló-pandúrt, és nem kötöztek bögrét a macska farkára A két papucskészitő testvér sem játszott cigánydalokat a gramofonján, és Kolju borbély nem állt ki az utca közepére pizsamában, meg a két testvér varrta papucsában, hogy szidja őket, mint máskor, amiért egész éjjel a gramofonjukat tekergetik. Kolju borbély csak egy kis ideig álldogált az utcán a kapu előtt, a papucs- készítők udvara felé nézegetett, hallgatózott, majd sajnálkozott s bement a házába. Kolju borbély igen szerette a cigánydalokat. Másnap a bal oldali szomszédok egy piros kakast vittek a sohasem hazudó embernek, és elmondták, hogy az udvarukon találták, a tyúkok között. A kék ház gazdája azt állította, hogy nem az ő kakasa, de a szomszédok erösködtek, hogy az övé, csak egy kissé megváltozott, mivel egy egész éjszakát a tyúkok között töltött. — Ha te is egy egész éjszakát a tyúkok között töltenél — mondták neki —, téged sem ismernének meg! Ott hagyták a kakast, és alighogy elmentek, o jobb oldali szomszédok is hoztak egy piros kakast, és elmesélték, hogy az eperfájukra szállt fel. — Ott ült az eperfán, és ette az epret — magyarázták. — De mikor jóllakott, alig tudott mozogni, és akkor megfogtuk! — Csak futott, futott — kiabálták már a kapuban a papucskészítő testvérek —, de nem bírt elfutni! Előlünk még egy nyúl sem fut el, nemhogy a te kakasod! Estére kelve már tizenegy kakas gyűlt össze a sohasem hazudó ember udvarán, amelyen csak egy cseresznyefa állt. Nagy, piros és büszke kakasok. Az emberek felrakták mindet a cseresznye- fára, és a cseresznyefán tizenegy nagy piros szív virított! Este o férfiak beállítottak Milan bátyóhoz, hogy igyanak a kakas megkerülése alkalmából, és mindegyikük azt állította, hogy az igazi kakas az, amit ö vitt! Aztán a következő este előkerült a sohasem hazudó ember saját kakasa. Ott állt az ember boldogan az udvaron, és egyenként mindenkinek visszaadta a kakasát. Az egész utca örült, hogy megkerült a kakas Csak én nem tudtam, mit gondoljak a sohasem hazudó emberről, mert aznap korán reggel láttam, hogy a piacon egy nagy piros kakast, vásárolt. De nem sokáig törtem a fejemet rajta, mert cseresznyézni készültünk a vasutas kertjébe. Radi Nedelesev: Rodopei táj A mikor visszafelé jöttünk, arcunkon a ese- resznye lila foltjaival, o kék ház gazdája ott ült az udvaron, és kakasával beszélgetett. Az utca visszahangzott a cígánydaloktól, és Kolju borbély kiállt az utca közepére pizsamában, papucsban, és szidta a két papucskészitő testvért, amiért egész éjjel a gramofonjukat tekergetik, Fordította: Karig Sára
