Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)

1974-05-05 / 121. szám

1945. május 9-én ért véget a háború Európában Harminc esztendeje ilyenkor az ország túl volt már a náci megszállás okozta első megráz­kódtatásokon. Megszokottakká váltak a nappali és éjszakai pusztító légitámadások. A nem­zetnek a németek által köve­telt totális háborús részvétele egyre ijesztőbb méreteket öl­tött. A Sztójay-kormány vazal- lusi hűséggel hajtotta végre az akkor „legfontosabbnak” kikiál­tott régi és új zsidótörvényeket, a vidéki városokban megkezd­ték a gettók felállítását és má­jusnak ezekben a napjaiban már megtörténtek a deportálá­sok gyors lebonyolításának elő­készületei is. A szégyenteljes 44—45-ös esztendőbe nyakig belemerült az ország. Sikerkönyvek Annak az esztendőnek a ke­gyetlen borzalmai távolodnak tőlünk az időben, a szörnyűsé­gek lassan emlékké szelídülnek a kortársban, az emlékek pedig történelemmé válnak. Harminc esztendő telt el azóta. A hábo­rú előzményeinek, lefolyásának dokumentumait világszerte tör- ténésezk ezrei kutatják. Könyv­tárnyi publikáció jelent meg, s az ember azt hinné,'mindent is­merünk már azokról a nehéz esztendőkről. És mégis, a fon­tosabb évfordulókon mindig újabb és újabb ismeretlen rész­letek látnak napvilágot az em­beriség eddigi legnagyobb há­borújáról. A II. világháború hazai kuta­tói közül dr. Karsai Elek neve a legismertebb. A rádióban el­hangzott előadássorozatai, majd az ezekből született könyvek — A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig, A budai Sán­dor-palotában történt, A budai vártól a gyepűig stb. — a rideg tényeket a tudományos ismeret- terjesztés eszközeivel minden ér­deklődő számára hozzáférhetővé tették, a könyvek nagy példány­számából pedig arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a téma iránti érdeklődés megvan. Dr. Karsai Elek jelenleg a Szakszervezetek Országos Tanácsának központi levéltárát igazgatja, „hivatal­ból” tehát elsődlegesen a szak- szervezeti mozgalom dokumentu­mait kutatja. Nem hagyott fel azonban korábbi kutatásaival, és ma is fáradhatatlanul tanul­mányozza a harminc év előtti dokumentumokat, amelyek még mindig — és még nagyon soká­ig — rengeteg újdonságot takar­nak. Erről beszélgettünk vele, a 44-es tragikus eseményeit 30. év­fordulóján. — Volt-e vofamifyen szubjek­tív indítéka a második világhá­borúval kapcsolatos kutatásai­hoz t — Nem. Ilyesmi nem volt 1949- ben még az Országos Levéltár­ban, egy munkaközösséggel, amelynek tagjai Nemes Dezső, Pamlényi Ervin, Kubitsch Imre és jómagam voltunk, nagyarányú gyűjtőmunkát kezdtünk az ellen- forradalmi rendszer írásos doku­mentumainak felkutatására. En­nek a kutatásnak az alapján ed­dig négy kötet forróskiadvány jelent meg. Hát ennek a főmun­kának mintegy a melléktermé­kei lettek a rádióban elhangzott előadássorozatok, majd az egy­mást követően megjelent köny­vek. Ugyancsak levéltári doku­mentumok alapján további öt kötet forráskiadvány jelent meg a magyarországi zsidóüldözések történetéről „Vádirat a náciz­mus ellen" címmeL Húszezer felvétel — A hazai levéltárak mellett más intézmények is segítették-e ezt a munkát? — Rengeteg iratanyag talál­ható — főleg a háború utolsó esztendejéből keltezettek — az angol és az amerikai külügymi­nisztérium levéltárában. A Szá- lasi-kabinet iratanyagát példá­ul a Washington melletti Suit- land-ben, a National Archives Washington D. C. elnevezésű le­véltárban őrzik. Ennek alapján tudjuk az Oxfordban őrzött Szó- lasi-naplí, hitelességét bizonyíta­ni. Az angol és amerikai levéltá­ri anyag egyébként teljes egé­szében nrvkrofilmen van (mintegy 20 ezer felvétel készült!), s ez az Országos Levéltárban a hazai kutatók rendelkezésére áll. — A „holt" levéltári anyag azonban bizonyára nem nyújt teljes képet a korról. Titkok poros dossziékba zárva Beszélgetés dr Karsai Elekkel — Valóban. Nem lehet nélkü­lözni a kutatásokban a szemé­lyes visszaemlékezéseket sem, amelyek nagyon sok ismeretlen tényt tárnak fel, hiszen mindent nem rögzítettek annak idején sem írásban. Nagy lendületet adott például a korszak kutatá­sához az a rádiósorozat, amely „Két Magyarország" címmel hangzott el, s amelyben olyan, akkor még élő szemtanúk szó­iátható, hogy óriási dokumen­tumanyag vár feldolgozásra. Be- 'ejezhetö-e ez a kutatás? — Ha erre azt válaszolom hogy az említett két forráskiad /ány-sorozathoz még 20—25 év kell, hogy egészében fel lehes­sen dolgozni minden dokumen­tumot, akkor olyan időszakot mondtam, ami talán nem is elegendő. Voltaképpen nem is tak el, s az eredmény a tragi­kus október 15., majd a nyilas terror és az ország pusztulása 'ett.- Mit tudunk a Horthy-emig- ációról? — A volt kormányzó és fele­sége meghalt már, özv. Horthy Istvánná férjhez ment egy angol repülőtiszthez, a „királyjelölt" Füstfelhők Budapest felett — bombázás után laltak meg, mint pl. Szakosíts Árpád, Kossá István, Erdei Fe­renc, Darvas József.., — Könyveiben azonban gyak­ran hivatkozik a Horthy-rendszer egyes prominens személyiségei­vel folytatott beszélgetéseire is. — Gyakran kellett leülni Laka­tos Géza volt miniszterelnökkel, Bajnóczy vezérezredessel, a hon­véd vezérkar akkori helyettes fő­nökével, Vörös Jánossal, Kéry Kálmánnal és másokkal ahhoz, hogy tisztább legyen a megis­mert kép. Az igazság persze az, hogy ezekre a beszélgetésekre mindig nagyon fel kellett készül­ni, a partnert igen alapos kriti­kával kellett kezelni, s állításai­kat csak akkor lehetett elfogad­ni, ha azokat máshonnan is alá tudtam támasztani. Ezekből a beszélgetésekből mégis renge­teget meg lehetett tudni, s ezek alapján lehetett most már szin­te teljes hitelességgel feltárni március 19-e és október 15-e valódi történetét. Még 20-25 év... — Hogyan viselkedtek ezek a beszélgetőpartnerek, illetve ho­gyan látták most akkori szere­püket? — Erről nem szívesen beszé­lek, a véleményem mindenesetre kialakult a beszélgetések során. Elégedjünk meg annyival, hogy az emlékezet szépít, ferdít... Egyébként 1970-ben az ameri­kai Yale egyetemen volt egy érdekes beszélgetésem. Bárdos- sy volt miniszterelnök unokaöcs- cse, aki olvasta könyveimet, ar­ról kérdezősködött, miként vé­lekedem a „néhai” nagybátyjá­ról? Mit is mondhattam arról az emberről, aki egy kis ország mi­niszterelnökeként fél éven belül három nagyhatalomnak üzent háborút, holott ezt talán elke­rülhette volna... — A történelemkutatás tehát nemcsak abból áll, hogy a ku­tató beül a levéltárba és irato­kat böngész __ / — Ez nem is lenne elegendő, hiszen — mint említettem — nincs mindenről írás. Az, amit általában forrásnak nevezünk, nem egyszerűen csak levéltári anyagot jelent, hanem hangsza­lagra (vagy írásban) rögzített személyes visszaemlékezéseket, fényképeket, filmeket, sajtóter­mékeket. A korabeli újságok például pontos keresztmetszetét adják azoknak az időknek, ezért kutatásaimnál nagyon sok sajtó­anyagot dolgozok fel. — Az imént húszezer mikro­film-felvételt említett. Ez két le­véltárból származik. Ebből is ér véget ez a kutatás, hiszen mindig újabb és újabb doku­mentumok kerülnek elő. Titkos dokumentumok — Bizonyára titkos dokumen­tumok is ... Annyit hallani ilye­nekről. Vannak-e egyáltalán? — Külföldi levéltárakban gyakran találkozik a kutató az iratok között itt-otf egy-egy cé­dulával, ami jelzi, hogy valami hiányzik onnan. Ezek legtöbb­ször valóban titkos' dókumentu- mok. Bizonyos anyagok a kelet­kezésüktől számított 50—100 esztendőre titkossá vannak té­ve. Az ilyenek kutatása már a következő generációk feladata. — Tudna-e példát mondani arra, amikor egy újonnan elő­kerülő dokumentum más meg­világításba helyez eseményeket? — Éppen a közelmúltban de­rült fény október 15. egyik fon­tos előzményére. A történetírás­ban ma is vitatott, hogy miért is várt Horthy október 8-tól 11-ig a moszkvai fegyverszüneti egyez­mény jóváhagyásával. A brit külügyminisztérium levéltárában a közelmúltban találtam egy fel­jegyzést, amely Hennyey Gusz­táv külügyminiszternek az akko­ri helsinki magyar követtel foly­tatott beszélgetéséről éppen eb­ben a vitatott időpontban ké­szült. Hennyey az akkor már ja­vában dúló nagy debreceni tankcsatával kapcsolatban kije­lentette: most várakozó állás­ponton vannak, mert abban bíz­nak, ha a csata a németekre kedvezően ér véget, akkor eset­leg a magyarok is kedvezőbb feltételeket kaphatnak Moszkvá­tól. Horthy a csata kimenetelé­re várva nem tette meg azt, amit a szovjet főparancsnokság a fegyverszünet feltételeként megszabott, értékes napok múl­ifj. István mérnök valahol Ang­liában ... Egyébként az egész Horthy-emigrációnak — még élő tábornokoknak, politikusoknak — nincs már súlya, senki nem veszi komolyan őket.- Beszélt-e velük?- Ezek — érthetően — nem állnak szóba velem, hiszen tud­ják, hogy kommunista vagyok. — Végezetül: vajon a második világháború tudományos irodal­ma a kortársakon kívül az azóta felnőtt generációt is érdekli? Nincsenek ők ezzel úgy, mint a mi generációnk volt az első vi­lágháborúval?- Nem jó ez a hasonlat Az első világháború csak azoknak jelentett életreszóló élményt, akik a fronton találkoztak a há­borúval. A mostani háborúban egész Európa front volt, közvet­lenül érintette a polgári lakos.- ságot. És nézzünk csak körül a lakóhelyünkön, a háború nyomai még ott vannak mindenütt... Tehát az újabb generációkhoz is közelebb van. Ezzel magyaráz­ható a fiatalok érdeklődése, amivel jómagam is találkozom vidéki előadásaimon. A világhá­borús irodalom iránt egyébként roppant nagy az érdeklődés. És nemcsak a krimihez közelálló feldolgozások, hanem a forrás- kiadványok iránt is. Ezért fo­gyott el szinte egy szálig De Gaulle emlékiratainak nem ép­pen olcsó hazai kiadása, s ezért számít legújabban már hiány­cikknek a közelmúltban megje­lent Ránki-kötet a második vi­lágháború történetéről. — Jelenleg min dolgozik? — Szálasi naplóját rendezem sajtó alá. Ezt a naplót Szálasi 1935-től, tehát a politikai po­rondra lépésétől kezdve egészen 1944. október 14-ig vezette. Az október 15-i hatalomátvétel és az utána következő hónapok eseményei már nem nem szere­pelnek benne. Hársfai István T—34-es a debreceni csatában 1973-ban már a 256 ezredik vagonra festették az egyezmény nevének hárombetűs rövidítését. Mit tud az OPW? Az idén ünnepli fennállása 10. évfordulóját az OPW, a KGST-országok közös vasúti te­herkocsi-parkja. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosában, az Italska utca 37. szám alatt nagy volt az izgalom 1964 ta­vaszán. A hét európai KGST-or- szág képviselői a prágai vas­úti főpályaudvar mögött húzó­dó domb egyik csöndes utcá­jában ekkor rendezték be üzem- irodájukat; az épület — kora­beli fényképek, feljegyzések szerint — úgy festett, mint va­lami vezérkari centrum: telefo­nok, telexek, térképek tucatja került a szobákba. Idézet az OPW megalakulá­sáról kiadott dokumentumok­ból: „A KGST-tagállamok kö­zötti vasúti áruszállítás állandó növekedése, a tehervagonok jobb kihasználása, valamint a szállítások gazdaságosságának növelésére közös tehervagon­parkot szükséges létrehozni.” Az OPW-egyezményben a MÁV, a CSD, a PKP, a DR, a CFR, a BZSD és az CCCP vasúti társaságok vesznek részt azzal a céllal, hogy maximálisan csök­kentsék a tehervagonok üresjá­ratait mind a hazai, mind az or­szágok közötti forgalomban. Az üres kocsikat tehát nem kell visszajuttatni a tulajdonos vas­úthoz, hanem a tagországok szabadon használhatják, ezzel is gyorsítva a kocsifordulókat, lehetővé téve a nemzetközi fő­vonalak, a határ- és rendező­pólyaudvarok zsúfoltságának mérséklését. Természetesen az OPW életre- hh/ása sem állt előzmények, nélkül. Prágában 1959-ben ala­kult meg az európai szocialista országok nemzetközi vasúti el­lenőrző irodája. A szervezet jól működő információs hálózata tette lehetővé, hogy az OPW — Obscsij Parka Wagonow, azaz a közös tehervagon-park — mór közvetlenül megalakulása után is hatékony munkát vé­gezhessen. 1964-ben az OPW kocsióllo- mányába Bulgária 4 ezer, Cseh­szlovákia 20 ezer, Lengyelor­szág 36 ezer, Magyarország 9 ezer, az NDK 13 700, Románia 8 ezer és a Szovjetunió — a más európai országokétól eltérő méretű vasúti nyomvonalai mi­att — 2 ezer vagont adott. Ez összesen 92 700 teherkocsi. Már az első időszak is bebizonyítot­ta, hogy az egyezményben rész­vevő orszáqok képesek kihasz­nálni az OPW nyújtotta lehető­ségeket. Mintegy 20 százalék­kal javult a kocsikihasználás, vagyis ugyanazokkal a vago­nokkal jelentősen több árut szállítottak. Magyarország már 1964—65-ben — átlagosan — a szocialista államokba irányuló exportjának 40 százalékát OPW-vagonokka! bonyolította le. Miután a tapasztalatok köl­csönösen igen előnyösnek bizo­nyultak, a tagországok elhatá­rozták, hogy bővítik az OPW ko­csiparkját. 1972-ben már a 236 ezredik vagonra festették az egyezmény nevének három­betűs rövidítését, s tavaly a ko­csik számát újabb 20 ezerrel gyarapították. Miután a tagor­szágok az OPW vagonparkjá­ban a legkorszerűbb 2 és 4 ten­gelyes vagonokat küldik, mód nyílik a vasútvonalakon a nem­zetközi szállítmányokat tartal­mazó szerelvények sebességének növelésére. Tavaly a vasutak már 27 százalékkal több kocsit továbbítottak egymásnak a ha­tárokon — ami azt jelenti, hogy át'agosan másfél nappal csök­kent a kocsik forduló ideje —, mint 1972-ben. A fejlődés nyil­vánvaló, a hatékonyság javulá­sának dinamikája évről évre nő. Kevéssé ismert, hogy az OPW- ben részvevő országok vasútvo­nalainak hossza meghaladja a világ vasúthálózatának egyhar- madát. Az európai KGST-orszá­gok ugyanakkor a világ vasút­jain lebonyolódó áruszállítások­ból mintegy 60 százalékkal ré­szesednek, s ez hét és félszer annyi, mint az Egyesült Álla­mok teljes vasúti forgalma, s csaknem 17-szer több, mint a Közös Piac országainak együt­tes vasúti árufuvarozása. Ami Magyarországot illeti: a szocialista országokba irányu­ló kivitelünk több mint 80 szá­zaléka kerül OPW-vagonokba. Naponta átlagosan 600 OPW- vagon gördül át határainkon, megrakva ipari és mezőgazda- sági üzemeink termékeivel. Ide­haza, a belföldi forgalomban, naponta 2500—3000 OPW-va- gont raknak ki, vagy be. Egy statisztikai kimutatás szerint, ha nem állnának rendelkezésünkre az OPW-kocsik, a MÁV-nak 4 ezer új tehervagont kellene be­szereznie. Miután egyetlen va­gon ára jelenleg 10 ezer rubel körül mozog, nem nehéz kiszá­mítani a közös vagonparkból származó gazdasági előnyöket A prágai OPW-központba te­lefonon, telexen és újabban a komputerek segítségével na­ponta 100 ezernyi adat érkezik a tagországok vasúti társasá­gaitól. így szinte óráról órára tudják: melyik államban hány üres vagon található, hány OPW-kocsi lépte át a határál­lomásokat, hol hány vagont ja­vítanak, és így tovább. A nemzetközi forgalom nö­vekedésével a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok szélese­désével szükségszerűvé vált, hogy az OPW-ben részvevő or­szágok megállapodjanak a nyu­gat-európai államok közös vas­úti szervezetével, az Europ-pal. A megállapodás szerint az CPW-tehervagonok szabadon felhasználhatók Nyugat-Euró- pában is, mint ahogy például a MÁV ugyancsak megrakhatja az Europ-vagonokat áruval. A KGST-országok közös va- gonparkia évről évre gyarapo­dik, szervezete, technikai színvo­nala korszerűsödik. A Komplex Program megvalósulása során pediq várható, hogy az OPW működési köre tovább bővül, a teherkocsik üzemeltetése még gazdaságosabb, szervezettebb és biztonságosabb lesz. Benedek István Gäbe»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents