Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)
1974-05-21 / 137. szám
2 DUNÁMTÓL! NAPLÓ 1974. május 21. A francia elnökválasztás végeredménye (Folytatás at 1. oldalról) fogom irányítani. A mai nappal új kor kezdődik a francia politikában, Franciaország meg- ifjodásának és változásának kora." Francois Mitterrand éjfél után tett nyilatkozatában elismerte Giscard d' Estaing győzelmét. Mitterrand köszönetét mondott választóinak s felhívta őket: őrizzék meg hitüket abban az ügyben, amelyet szolgálnak. „Nekik köszönhető — mqndot- ta —, hogy 1974. május 19-én valami elkezdődött, ami ' nem ; fog egyhamar megállni.” „A hatalom birtokosainak és a pénz I erőinek félelmetes koalíciója csak éppen hogy fel tudta tartóztatni a népi mozgalmat —, folytatta Mitterrand. — Francia- országi és tengerentúli barátaim, arra kérlek benneteket, hogy maradjatok egységesek és osszátok szilárd elhatározásomat. Harcunk folytatódik. Mivel ti képviselitek az ifjúság és a munka világát, győzelmetek elkerülhetetlen.” ‘ Jacques Duclos, az FKP Politikai Bizottságának tagja megállapította, hogy e választási eredmény nem diadal Giscard d’ Estaing számára, hiszen a franciák fele ellene szavazott. De azokat is félrevezette, akik j rá szavaztak, hiszen ő, aki 11 év j óta a dolgozók érdekei ellen irányuló politikát folytatott, most a változás embereként lépett fel s olyan ígéreteket tett, amelyek ellentétben állnak mindazzal, amit az előző korszakban tett. Éppen ezért Giscard d’ Estaing győzelme a valóságban pyrrhusi győzelem, A baloldal, ha nem is lépte át a .döntő vonalat, de hatalmas lépést tett előre, s a jövő nyitva áll előtte —, mondta Duclos. Georges Séguy, a CGT főtitkára nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a választási eredmény a baloldal példátlan előretörését jelzi, s a reakciós erők uralmának végét jósolja. Az új köztársasági elnöknek es kormányának be kell váltania a választási kampányban tett ígéreteket. A CGT — mint ezt korábban is hangsúlyozta — kész a kormánnyal és a munkáltatókkal együtt megoldani az égető szociális problémákat, ha azonban a kormány é? a munkáltatók nem hajlandók e problémáknak tárgyalások útján való megoldására, a szervezett dolgozók mozgalma kényszeríteni fogja őket erre. Pyrrhusi győzelem Párizsi telefontudósításunk A francia elnökválasztás tulajdonképpen nem hozott meglepetést, bármennyire is rendkívüli körülmények között zajlott le. A választók minden eddiginél nagyobb arányban járultak az urnák elé: minden száz jogosult közül nyolcvan- nyolcon lépték át a szavazóhelyiségek küszöbét. És ami a lényeg: ennyire kiegyensúlyozott, ennyire fej-fej mellett sem volt még a párharc a jobb- és baloldali erők jelöltjei között. A küzdelemből Giscard d’Es- taing a jobboldali köztársasági függetlenek elnevezésű párt vezetője került ki győztesen. De ahogyan Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja hangsúlyozta: ez a küzdelem tulajdonképpen „pyrrhusi győzelem” a jobboldal számára. Giscard d’Estaing kénytelen lesz számot vetni elnökségének éveiben azzal, hogy a francia választóknak hajszál híján a fele eleve nemet mondott az új elnök gazdasági, társadalmi, politikai elképzeléseire. A Humanité főszerkesztője, Etienne Fajon joggal állapítja meg: nem történt más, mint a francia tőkés rend csődjének elodázása. A választási eredmény arról tanúskodik, hogy feltartóztathatatlanul teret hódít a népi egység megteremtésének gondolata, s hogy a bal! oldali erők között létrejött szö- [ vétség megbonthatatlanná vált. i Párizsban ma mára jövő felé | I fordulnak. A közeljövő társa- j dalmi feszültséget ígér és nagy- j erejű sztrájkmozgalmat arra az j esetre, ha a Giscard d'Estaing j által kinevezendő miniszter- j elnök és új kormánya, valamint j a tőkés munkaadók szervezete ! nem kezd haladéktalanul tár- i gyalásokat a dolgozók köve- i teléseinek kielégítésére. Az or- j szág gazdasági problémái, az j energiaválság, a Közös Piac in- j gatag helyzete, megannyi gon- j dot jelentenek az elnök és az i új kormány számára. Még nem tudni, kit szemel ki ! miniszterelnökének Giscard j d'Estaing. A Pierre Mc-ssmer vezette kormány be fogja nyújtani lemondását, amikor az új elnök elfoglalja tisztét. Előreláthatólag pénteken kerül erre sor. Az új államfő beiktatását 21 ágyúlövés köszönti majd a Louvre kertjében, a Szajna partján. A baloldali pártok soraiban, . a gyárakban, az egyetemeken hétfőn általános volt a hangú- I lat: Miterrand a választás erkölcsi győztese, a francia baloldal a soha nem látott 49,3 százalékos eredményt, a kevés híján 13 millió szavazatot új harcokra való ösztönzésként fogja fél. Pálfy József * I * * I Magyar YÍzmű egy vietnami városnak A magyar párt- és kormány- küldöttség 1972 februárjában a VDK-ban tett látogatása során Fock Jenő miniszterelnök ígéretet tett vízmű építésére az ivóvíz gondokkal küzdő Thai Nguyen város számára. A magyar szakemberek irányításával felépült, napi hatszáz köbméter ivóvizet bitzosító vízműtelepet szombaton — a kormány képviselőinek, valaminta tartomány és a város vezetőinek jelenlétében — bensőséges ünnepség keretében adta át Németi Béla, hazánk hanoi nagykövete Thai Nguyen lakosságának. « *■ MOSZKVA: Vasárnap Moszkvából az. Egyesült Államokba repült a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Borisz. Ponomarjovnák, a Nemzetiségi Tanács külügyi bizottsága elnökének, az, SZKP KB Politikai Bizottsága póttag jónak vezetésével. | -A BÉCS: Az Osztrák Kom- í munista Párt taglétszáma már- ' cius óta több mint 480-nal növekedett. Az új tagok 46,2 százaléka munkás, minden második pedig fiatal.-A LONDON: A brit kormány vasárnap rendkívüli állapotot j hirdetett ki Észak-írországban. j A PRAG A: A nyugatnémet —csehszlovák gazdasági, ipari i és műszaki együttműködésre vonatkozó megállapodásról folytatandó tárgyalásra hétlön a Német Szövetségi Köztársaság küldöttsége Prágába érkezett. I | A BONN: Hétfőn a kora dél I utáni órákban összeült o nyugatnémet szövetségi gyűlés, hogy megvitassa az új nyugatnémet kormány programját, amelyet Helmut Schmidt kan cellái vázolt fel pénteki kor móny-nyilatkozatában, Emlékezetes, hogy ár ellenzék már pénteken e kormányprogrammal szemben foglalt állást. A DJAKARTA. Indonéziában huszonöt, Thailöldön harminc hót ember halt meg az utóbbi hónapok során kolerában, Az egészségügyi hatóságok Indo hétiából 12t, Thaiföldről 189 megbetegedést jelentettek KSIO. NAPLÖ, TELEFOTO A? Arab Liga kairói központjában hétfőn 21 arab külügy- és hadügyminiszter részvételével tanácskozás kezdődött. Képünkön: Mahmud Riad, a Liga főtitkára, Ahmed Szabah kuvaiti külügyminiszter és Ghamazy egyiptomi vezérkari főnök. Biszku Béla cikke az Izvesztyijában Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tollából cikket közölt hétfő esti számában az Izvesztyija, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének napilapja. Biszku Béla cikkében a pártmunka kérdéseivel foglalkozik. ♦ KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO A csaknem félévszázados fasiszta diktatúra megdöntése után most nyilvánosan jelenik meg Lisszabonban a Portugál Kommunista Párt lapja, az Avante. ♦ A DACCA: A Banglades Népi Köztársaság hadserege és rendőrsége a hazafias erők támogatásával folytatja az illegális kormányellenes, valamint terrorista csoportok lefegyverzését, a spekulánsok és csempé\ szék kézrekeritését. Április 25- től május 17-ig a hadsereg és a rendőrség alakulatai 1097 bűnözőt tartóztattak le és több mint 2400 lőfegyvert, közöttük 947 géppisztolyt, illetve nagymennyiségű aknát, gránátot és lőszert foglaltak le. A HANOI: A Dél-vietnomi Köztársaság külügyminisztériumának szóvivője hétfőn nyilatkozatban közölte, hogy a saígo- ni haderők május 10—15, között 174 területrObló hadműveletet indítottak és 66 esetben ágyúzták a forradalmi kormány ellenőrzése blatt álló területeket A MOSZKVA, Vasárnap a Kremlben folytatódtak a tárgya lások Aleksréj Koszigin, af Szovjetunió Minisztertanácsának él nöke és Abdussrälam Dzsallud, a Líbiái Forradalmi Porancs- noksáq tagja, líbiai miniszterelnök között. A baráti légkörben lefolyt találkozó középpontjában a líbiai—szővjet együttműködés fejlesztésével kapcsolatos kérdések és kölcsönös érdeklődére számottartó aktuális nemzetközi problémák álltak. fi nigériai államié a Szovjetunióba érkezeit A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Yakubu Gowon nigériai államfő, a Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka. A nigériai államfőt Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, Andrej Grecs- ko marsall, honvédelmi miniszter és más személyiségek, valamint a moszkvai dolgozók képviselői fogadták a repülőtéren. A látogatás május 28-ig tart. + DAMASZKUSZ: Henri Kissinger amerikai külügyminiszter hétfőn Izraelből Szíriába érkezett, hogy folytassa megbeszéléseit a Colán fronton szembenálló erők szétválasztásáról. ■f BELGRAD: Joszip Broz Tito államfő és Dzsemal Bijedics miniszterelnök jelenlétében vasárnap délelőtt több mint 60 ezer ember részvételével újabb Duna-hidat avattak Jugoszlávia Vaj^Jasáq tartományában. Bács- kapalánkán. A híd jelentős magyar közreműködéssel épült, a teljes acélszerkezetet a budapesti Ganz-MAVAG készítette és szállította. Új-Delhiben közzétették azt o megállapodást, amelyet Mudzsibar Rahman bangladesi kormányfő május íá-i indiai látogatása során írtak alá. A megállapodás rendezi az India és Banglades közötti határproblémákat * Hétfőn elutazott Peking- ből az amerikai kormányzók Daniel Evans washingtoni kormányzó vezette küldöttsége. Az amerikai küldöttség vidéki körutat tesz a Kínai Népköztársaságban, * Hétfőn este damaszkuszi megbeszéléseit befejezve ismét visszatért Tel Avivba Henfy Kissinger amerikai külügyminiszter. * New Yorkban folytatódnak a Cionista provokációk a szovjet intézmények munkatársai ellen. Vasárnap cionisták felgyújtották a Szovjetunió állandó ENSZ képviseletén dolgozó egyik tisztviselő gépkocsiját. A rendőrség art állította, hogy „nem sikerűit a huligánok nyomára bukkannia”, jóllehet, a tettesek telefonáltak ät AP amerikai hírügynökségnek és köfőlték, hogy az egyik cionista szervezet tag jal {Az iráni miniszterelnök Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke hétfőn vacsorát adott Amir Abbas Hoveyda, az Iráni Császárság miniszterelnökének és kíséretének tiszteletére az Országház vadásztermében. A vacsorán részt vett dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, dr. Korom Mihály igazságügyminiszter, Púja Frigyes külügyminiszter, dr. Szekér Gyula nehézipart miniszter, dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, s a politikai, a gazdasági élet számos más vezető személyisége. A szívélyes hangulatú vacsorán Fock Jenő és Amir Abbas Hoveyda pohárköszöntőt mondott Anir Absas Hoveyda iráni fliiisztereiiök életrajza Amir Abban Hoveyda 1919- ben Teheránban született. Elemi és középiskoláit a beirutj francia iskolában végezte. Politikai tudományokból és történelemből a brüsszeli egyetemen szerzett diplomát, majd történelemből doktori fokozatot a párizsi egyetemen. 1942-től 1958-ig a külügyminisztériumban dolgozott. Ennek során a párizsi nagykövetségen attasé volt 1945-ben, a bonni nagykövetségen M. osztályú titkár 1947-től 1951-ig. A 3. politikai osztály osztályvezető-helyettesének tisztét’ töltötte be 1951-ben, majd az ENSZ menekültügyi főbizottságában az összekötő osztályt vezette Géniben 1952-től 1956-ig. Ezt követően tanácsosként az ankarai nagykövetségen teljesített szolgálatot. 1958-ban az Iráni Nemzeti Olajtársaság igazgatói tanácsának tagja lett. 1963-ban az előző miniszterelnök, Has- san-Alij Mansur által alapított haladó csoport tagja lett. 1964ben pénzügyminiszter volt, i 1965 januárja óta az ország miniszterelnöke. Az uralkodó Iratt- Novin párt politikai irodája végrehajtó bizottságának vezetője. Iráni vendégünk Amir Abbas Hoveyda, az Iráni Császársáq miniszterelnöke négynapos hivatalos látogatásra, Fock Jenő meghívására hazánkba érkezett. A hatalmas területű, olajban mérhetetlenül gazdaq ország nemzetközi tekintélye folyamatosan nő. Az iráni kormányzatnak rendkívül súlyos történelmi örökséggel, nem utolsósorban az imperializmus és kolonidliz- mus mohóságának következményeivel, kellett és kell szembenéznie, és tiszteletreméltó erőfeszítéseket tesz ennek az örökségnek a felszámolására. A császársáq a békés egymás mellett élés, a minden országgal kialakítandó jó kapcsolatok külpolitikáját folytatja. A sálinak ez a koncepciója jó alapnak bizonyult arra, hogy Irán és a szocialista országok között konstruktív, kölcsönösen előnyös viszony jöjjön létre. A szovjet—iráni kapcsolatok történetében például jelentős állomás 1963 novembere, amikor Leonyid Brezsnyev Teheránba utazott. Két év múlva. 1965 nyarán a sah látogatott Moszkvába. Magyarorszóq és Irán először 1937-ben vette fel a diplomáciai kapcsolótokat. A második világháború után hazánknak 1954-től van külképviselete az iráni fővárosban. 1964 mái jusában kölcsönösen nagykövetségi szintre emeltük kapcsolatainkat. 1966 szeptemberében népes kísérettel hazánkba látogatott Mohammed Reza Pahlavj sa- hinsah, Irán urqlkodója. Lo- sonczi Pál az orszáq fennállásának 2500 éves ünnepségei alkalmából járt Iránban, A magyar—iráni kultúrkap- csolatok régiek. Hazánk a XVIII. századtól szerepet játszott 0 perzsa kultúra kutatásában. Iráni filológiai oktatás a XIX. század óta van nálunk, 1952 óta pediq rendszeres iranisztikai képzés folyik. • A két ország kapcsolatainak fejlesztésére elsősorban gazdasági területen mutatkoznak további lehetőségek. Szorosabbá fűzi együttműködésünket a közös nemzetközi felelősség: mind Iráni mind hatónk tagja a vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságnak. Bizton reméljük, hogy a mostani kormányfői látogatás eredményes lesz és további előrelépést hoz majd a magyar—iráni kapcsolatokban. Tiiomaz és Caetans Brazíliában kapott menedékjogot Americo Thomoz és Marcello Caetano, a megbuktatott fa sisrta rezsim elnöke és kormányfője az új portugál kormányzat kérésére politikai menedékjogot kapott Brazíliában és egy katonai repülőgépen már úton vannak a dél amerikai országba Családjuk egye Iáié Madeira szigetén maradt. Brazília lisszaboni nagykövet- I ségének szóvivője közölte, hogy a brazil kormánynak „nem oko- I zott különös örömet befogadá- 1 suk”, és azzal o feltétellel adta hozzájárulását, hogy a két megbuktatott államférfi nem folytathat politikai tevékenységet új hazájában. A WASHINGTON; Joh„ Sirica amerikai kerületi bíró hétfán este felszólította Nixon elnököt, hogy tegyen eleget León Jawórski ügyész idézésének és május 31-iq adjon át a Watergate ügyet vizsgáló bizottság nők további 64 elnöki beszélgetést rögzítő magnószalagot. A JEREVÁN Anton Kocsin- jari, az örmény Kommunista Pált Központi Bizottságának első titkára hétfőn Jerevánban fogadta a Győr—Sopron megyei pártmunkás-küldöttséget, amelyet Portit Árpád, aí MSZMP Győr Sopron megyei Bizottságának titkára vezet.