Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-11 / 99. szám
DUNANTOLI NAPLÓ 1974. április 11. Z4 óra a nagyvilágban >1 »ft vvátL. m Pu'a Frigyes New Yorkban Kedden este New York-ba ér- kezett Púja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán résztvevő magyar küldöttség vezetője, akit dr. Szabó Károly, a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövete és Szarka Károly nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője fogadott a Kennedy-repülőtéren. ♦ BELFAST: Az !r köztársa sági hadsereg (IRA) emberei szerdán behatottak az észak- írországi Derr/lin nevű falucska elemi iskolájába és agyonlőtték az egyik tanítót — közölte a rendőrség. A tanító korábban alezredesi rendfokozatban az ulsteri milíciánál téliesített szolgálatot. + LONDON: A kínai hatásé- gok nem adták meg a beutazási engedélyt Michael Mcga- heynek, az angol bányászszakszervezet alelnökének. Mcgahey vezette angol bányászküldöttség látogatást tett volna Kínában, továbbá a KNDK-ban, VDK-ban, Dél-Vietnam felszabadított területein, valamint Japánban. A kommunista Michael Mcgahey jelentős szerepet játszott a nemrég megtartott országos angol bányászsztrájkban, amelynek eredményeként a bányászok elérték követeléseik teljesítését. Mcga- hey-nek nagy tekintélye van az angol szakszervezeti mozgalomban. * CANBERRA: Gough Whit- lam ausztrál miniszterelnök *6 hónapi kormányzás után szerdán bejelentette, hogy új átta- lános választásokat fog kiírni. Erre azután került sor, hogy nem sikerült elfogadtatnia a parlamenttel egy fontos törvénytervezetet. Golda Meir lemondott Golda Meir asszony, izraeli miniszterelnök a munkáspárt parlamenti frakciójának szerdai ülésén bejelentette: visszavonhatatlanul lemond miniszterelnökségéről, Meir ezt a döntést azzal indokolta, hogy „nem érez erőt az ország további irányításához". Egyúttal tagadta, hogy lemondási szándékának köze lenne ahhoz a belpolitikai válsághoz, amely pártja többségének Dajan hadügyminiszter lemondását követelő álláspontja miatt alakult ki. Meir asszony új választások mielőbbi kiírását javasolta. Befejeződtek a magyar-iráni gazdasági tárgyalások Losonczi Pál fogadta az iráni delegáció vezetőjét Kádár János elvtárs vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség utazott Csehszlovákiába Szerdán a Külkereskedelmi Minisztériumban jegyzőkönyvet írtak alá a magyar—iráni miniszteri állandó gazdasági együttműködési bizottság III. budapesti ülésszakáról. A tárgyalásokon a két fél megállapodott abban, hogy az ez év június 4-én lejáró hosszúlejáratú kereskedelmi és fizetési megállapodást egy évvel meghosz- szabbítják. A megállapodásnak megfelelően az elmúlt évhez képest 25 százalékkal emelik az export és import kontingenslistákat. A kontingens-előirányzatok szerint Magyarország többek között gépeket és berendezéseket, acéltermékeket, textilipari cikkeket és vegyipari termékeket szállít, Iránból pamutot, szárított gyümölcsöt. szőnyeget és könnyűipari fogyasztási cikkeket importál. A tárgyalásokon a két fél részletesen elemezte a távlati gazdasági együttműködés kérdéseit és a jegyzőkönyvben kijelölte ennek legfontosabb területeit. A közelmúltban Teheránban lezajlott tervhivatali tárgyalások alapján a textilipari, a timföldgyártási, a mezőgazdasági és élelmiszeripari, továbbá a vegy- és gyógyszer- ipari kooperációt emelték ki. A nao folyamán Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta Hushang Ansary gazdasági minisztert, az iráni delegáció vezetőjét. A tárgyalások befejeztével az iráni gazdasági delegáció elutazott Magyarországról. ♦ STOCKHOLM: Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke szerdán ellátogat a surdvalli papírgyárba, megismerkedik az ottani termelési viszonyokkal és a dolgozók munka- és életkörülményeivel. Svédország Hanoi közelében hasonló papírgyárat fog létesíteni. ♦ ÚJ DELHI: Szerdán Moszkvából Delhibe érkezett Mudzsi- bur Rahman sejk, a Banglades Népi Köztársasáq miniszterelnöke. A bangladesi kormányfő — aki előzőleg üdülés és gyógykezelés céljából a Szovjetunióban tartózkodott — hazautazóban 26 órás időtartamra megszakítja útját az indiai fővárosban, ♦ LONDON: Roy Hughes brit munkáspárti képviselő kedden az alsóházban kijelentette: Nagy-Britannia számára komoly fenyegetés az amerikai atom-tengeralattjárók jelenléte a skóciai Holy-Loch támaszponton. Roy Mason hadügyminiszter nem volt hajlandó nyilatkozni, mikor teljesíti a munkáspárti kormány az amerikai támaszpont bezárására tett ígéretét. ♦ BAGDAD: Irak és Nagy- Britannia úgy döntött, hogy április 10-i hatállyal nagyköveti szinten felújítja diplomáciai kapcsolatait, jelentette be szerdán a bagdadi külügyminisztérium. 4- KAIRO: Négy brit hajó kedden megkezdte a Szuezi- csatorna aknátlanítását. A tervek szerint a jelenleg működő angol szakértőkhöz hamarosan továbbiak csatlakoznak, munkájukat helikopterek és békaemberek segítik. + TOKIÓ: A japán külügyminisztérium szerdán szóvivője útján cáfolta azt az izraeli jelentést, amelynek értelmében Egyiptom segítséget ké-t volna a távolkeleti országtól hadiiparának fejlesztéséhez. A szóvivő hangsúlyozta, hogy kormányához soha nem érkezett ilyen kérés és Japán különben sincs abban a helyzetben, hogv katonai segélyt nyújtson más államoknak, + KAIRÓ: Ahmed Iszmail egyiptomi hadügyminiszter kedden Kairóban fogadta Vlagyimir Poljakov szovjet nagykövetet. * 1 ENSZ-közgyűlés rendkívüli ü'ésszaka Bumedien ötpontos javaslata + MOSZKVA: A Lityeratur- na ja Gazeta szerdai száma indiai sajtójelentésekre hivatkozva beszámol arról, hogy Peking az indiai határok közelében nagyszabású stratégiai építkezést folytat. A határ mentén újt utak és hidak épülnek, Dél- Tibetben pedig egész sor rakétatámaszpontot létesítettek, amelyek egy katonai konfliktus esetén veszélytetnék az indiai városok többségét, a gátakat és ipari központokat •f BUENOS AIRES: Hugo Banzer tábornok, bolíviai elnök elhalasztotta az általa 1975 májusára kitűzött elnökválasztásokat — jelentette a TASZSZ hírügynökség. A bolíviai katonai rendszer különböző ürügyekkel igyekszik meghosszabbítani hatalmon maradását és megakadályozni, hogy az ország visszatérjen az alkotmányos formákhoz. 4r MOSZKVA. Kedden Moszkvában, a népek barátsága házában ünnepi estet tartottak Vang Ming, a nemzetközi kommunista mozgalom veteránja, a Kínai Kommunista Párt kiemelkedő személyisége születésének 70. évfordulója alkalmából. Az emlékesten a szovjet—kínai baráti társaság aktivistái, Kínával foglalkozó tudósok és a közélet képviselői vettek részt. Köves Tibor, az MTI tudósító- I ja jelenti: Az ENSZ közgyűlés rendkívüli ülésszakának résztvevői szerdán felállva üdvözölték a nyersanyag-probléma megvitatását kezdeményező Huari Bumedien algériai államfőt, aki az általános vitát megnyitó beszédében felhívta a „harmadik világ" országait, hogy támogassák napirendi javaslatát, amelynek értelmében a fejlődő országoknak nemzeti tulajdonba kellene venniük összes természetes nyersanyag forrásaikat, „hasonlóan az olajtermelő országokhoz". Az algériai elnök aláhúzta az olajtermelő országok eddigi lépéseinek jelentőségét és hangoztatta’ hogy az OPEC akcióját „csak azok az országok tekinthetik problematikusnak, amelyek a harmadik világ megosztására törekszenek, de a remény forrása a nyersanyag- termelő országok számára". Rendkívüli nyomatékkai hangsúlyozta, hogy amit az olajtermelő országok elértek, „azt ki kell terjeszteni minden egyes, a harmadik viláq országai által teynelt alapvető nyersanyagra" és „termékenként egységfrontot kialakítva kell közös erővel megvédelmezni érdekeinket és jogainkat", A következőkben a természeti erőforrások nemzeti tulajdonba vételének „alapvető jogáról” beszélt, hangoztatva, hogy ez egyetlen biztosítéka a fejlődésnek. Emlékeztetett rá, hogy a gazdasági uralom biztosítása az imperialista hatalmak mindenkori vezérelve yolt és maradt, s a kapitalista világgazdaságot mozgató szálai ma is egy maroknyi, igen fejlett ország kezében vannak. Rámutatott, hogy a gyarmatosító és imperialista hatalmak csak akkor és ott fogadták el a nemzeti önrendelkezés elvét, amikor és ahol az már győzedelmeskedett, de a nyersanyagpiacok ellenőrzésével, valamint az iparcikkek és a tőkeberuházási javak csaknem teljes monopóliumával továbbra is biztosítani tudják a harmadik világ erőforrásainak le- csapolását a saját javukra. Bumedien a továbbiakban öt pontban összegezte javaslatait: 1. A fejlődő országoknak nemzeti tulajdonba kell venniök összes természeti erőforrásaikat, azok hasznosítását és az árszabályozó mechanizmust nemzeti ellenőrzés alá kell helyezni ők; 2. Átfogó fejlesztési programokat kell kidolgozniok, elsősorban mezőgazdasági potenciáljuk hasznosítására és mélységben megalapozott iparosításra, lehetőleg a nemzeti erőforrásokra építve; 3. Nemzetközi segélyprogram kimunkálása, amelynek keretében a gazdag és igen tejlett országok pénzügyi, technoló giai és kereskedelmi támogatást nyújtanának; 4. Azoknak a terheknek az enyhítése, amelyek gyakorlatilag semmissé teszik g fejlődő országok fejlesztési erőfeszítéseinek eredményeit; 5. Speciális program kidolgozása a legszegényebb nemzetek hatékony nemzetközi támogatására. (Folytatás az 1. oldalról.) szállására, a Várba hajtatott. Kádár János Gustáv Husákkal együtt nyitott gépkocsiból köszöntötte a prágai lakosok tízezreit, akik az utak mentén sorakoztak fel. Fiatalok és idősebbek integettek mosolyogva zászlókkal, virágokkal, amerre a gépkocsisor elhaladt. A Lenin-sugárúton néhány percre menállt a gépkocsikaia- ván: úttörők a tavasz virágaival köszöntötték a magvar pórt első titkárát. A CSKP KB-nax a sugárút mentén lévő pórtfő'S- kolája tanárainak és hallgatóinak üdvözletét Jaroslav Pecen rektorhelvettes. Prága V. kerülete lakóinak köszöntését ped;g Josef Matejka kerületi első titkár tolmácsolta. A gépkocsik a Mátyás kapun át érkeztek meg a történelmi vár díszudvarára. A vár ormán ott lengett a köztársasági elnök zászlaja mellett néoköztár- saságunk nemzeti színű lobogója is. A vár előtti teret ezrek lepték el, s ünnepelték nagy szeretettel a magyar államférfiakat. Kevéssel a megérkezés utón a Várban baráti találkozóra került sor Kádár János és Gustáv Husák, valamint Fock Jerő és Lubomir Strougal részvételével. A magyar párt- és kormány- küldöttség hivatalos programja ezután kegyeletes aktussal folytatódott. Néhány perccel dél előtt Kádár János és a magyar delegáció tagiai a Zsizs- kov-hegyen. az egykori huszita harcok színhelyén (ahoi 1420- ban Jan'Ziska csapatai legyőzték az idegen elnyomók hadcit) megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját. A koszorúzásnál jelen volt Vasil Bilak és Josef Koreák is. Az MSZMP KB első titkára a Zsizskov-hegyi munkásmozgalmi pantheonban vörös szegfű- csokrot helyezett el Klement Gottwaldnak, a köztársaság els„ munkáselnökének szarkofágján. A magyar vendégeket Ja- romir John, a Nemzeti Pantheon igazgatója vezette végig a pantheonon, amelynek központi termében és kolumbáriumában helyezték örök nyugalomra a csehszlovák forradalmi munkásmozgalom 34 nagy alakját, a CSKP alapító tagjait, közöttük Bohumil Smeralt, Ma|or Istvánt és.Antonin Zapotoczkyt. (Jelképesen itt temették el a nácik által meggyilkolt Julius Fucikot és a szlovák nemzeti felkelés idején hősi halált holt Jan Sverma-t is.) A kegyeletes aktus az Internacionálé hangjaival ért véget. Ezt követően küldöttségünk megtekintette a szovjet hadsereg emlékszobáját, amely a pantheon szomszédságában kapott helyet. Kádár János a következőt írta a pantheon emlékkönyvébe: „Mély tisztelettel hajiunk meg a csehszlovák nép nagy fiainak emléke előtt”. Ezután az MSZMP első titkára és a küldöttség tagjai az Olsany-temetőt keresték fel, megkoszorúzták a szovjet hősi halottak emlékművét A koszorúzáson ott volt a szovjet nagy- követség több képviselője. A tisztelgő szertartás a szovjet, a magyar és a csehszlovák himnusz hangjaival fejeződött be. Szerda délután — a két ország közötti hagyományos jó kapcsolatok, a barátság és az együttműködés jegyében — kezdődtek meg a prágai várban a magyar és a csehszlovák küldöttség tárgyalásai. A magyar tárgyaló delegációt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezeti. A küldöttség tagja Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke, Katona István, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár, Hetényi István tervhivatali államtitkár, a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési v»- gyesbizottség magyar tagozatának elnökhelyettese és Ba- rity Miklós, hazánk prágai nagykövete. A csehszlovák tárgyaló delegációt Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitxá- ra vezeti. A küldöttség tagia Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, a csehszlovák kormány elnöke- Vasi! Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, Jóséi Koreák, a CSKP KB elnökségének tagja, a cseh kormány elnöke, Rudolf Rohlicek, a CSKP KB tagja, a szövetségi kormány elnökhelyettese, a csehszlovák— magyar gazdasági és műszaxi- tudományos együttműködési vegyesbizottság csehszlovák tagozatának elnöke, Frantisek Krajcir, a KB tagja, a külügyminiszter első helyettese. An'o- nin Vavrus, a KB osztályvezetője és Vaclav Moravec budapesti csehszlovák nagykövet. A felek tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről, áttekintették kétoldalú kapcsolatainkat, továbbá a nemzetközi élet közös érdeklődésre számottartó kérdéseit. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai felhőtlenek, minden területen gyümölcsözőek, és sokoldalúan fejlődnek. A két testvéri szocialista ország pártjai, kormánvai között teljes a nézetazonosság minden alapvető kérdésben, viszonyukat a teljes bizalom, a mind szorosabbá váló együttműködés jellemzi. A két küldöttség vezetője kifejezte reményét és meggyőződését, hogv a tárgyalások tovább erősítik a két nép, a vét ország hagyományosan jó Da- rátságát és együttműködését. A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokról a látogatás befejezése után közös közleményt adnak ki. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélés az esti órákban ért véget MiinkásgyOlásek kezdeóyezö felajánlásai nagyvállalatoktól (Folytatás az 1. oldalról.) vákuumtechnikai gépgyártás termelésirányítási és tervezési rendszeréig a munka zavartalan menetének fontos feltételeit korszerűsítik. Felajánlásaik 1975-re is kiterjednek: a jövő év október 1-ig teljesítik ötéves árbevételi tervüket, s a tervidőszakot 1,2 milliárd forintos többlettermeléssel zárják. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezettnél jóval nagyobb mértékben növekszik exportjuk, s többmillió dollár többletbevételhez juttatják az országot A Győri Magyar Vagon és Gépgyár munkásgyűlésén egész sor szocialista brigádvezető kiemelte, hogy kollektívájuk a munkáshatalom iránti felelősségét kívánja kifejezni felajánlása teljesítésével. A vállalat csaknem 20 ezer dolgozója az idén kétmilliárd forinttal nagyobb teljesítményt akar elérni a tavalyinál, s a többi között a futómügyártó részleg már ebben az évben eléri az 1975- re tervezett termelési szintet. A Rába-MAN Diesel-motorgyár kapacitását ugyancsak a tervezett szint fölé emelik, s így jelentős többletrendeléseknek tehetnek eleget. A Hatabányai bányászok brigádjai szintén egymás segítését, s közös munkával az eddiginél is értékesebb eredmények elérését ajánlották fel. A felajánlások teljesítése elősegíti, hogy a tatabányai szénbányák néhány százalékkal már az idén túlteljesíthetik hárommillió tonnás tervüket, s mintegy tíz százalékkal nő a jó minőségű darabos szén mennyisége. A szén- osztályzók is vállalták ugyanis, hogy a vájárokkal együttműködve a jövőben kevesebb meddőt, vagyis tüzelésre alkalmatlan anyagot küldenek felszínre. A 11 500 hektárnyi területen gazdálkodó Pankotai Állami Gazdaságban Juhász István, a Május 1. szocialista brigád vezetője összegezte e jelentős mezőgazdasági nagyüzemünk dolgozóinak felajánlásait. Mint mondotta, az átlagot meghaladó eredményeket akarnak a jövőben is elérni, annak ellenére, hogy gazdaságuk adottságai csupán közepesek. Legfontosabb üzemágukból, az állat- tenyésztésből a férőhelyek jobb kihasználásával az idén 5 ezer, jövőre pedig 6 ezer mázsával több hízóálíatot adnak az országnak, mint tavaly. Tenyészállatból is jóval többet bocsátanak a társgazdaságok rendelkezésére, mint az elmúlt évben. A Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat 129 szocialista brigádjának vezetője főként a lakásépítkezések gyorsításáról határozott. Balogh István, Gu- golya János, Kecskés József és Bencsik József lakásszerelő brigádvezetők kollektívái például vállalták, hogy az 1971—75. közötti időszakra tervezett 5600, úgynevezett célcsoportos lakáson kívül további 900 lakást is felépítenek Székesfehérvárott. Sok egyéb felajánlás is elhangzott, egész sor többleteredményt vállaltak létszámbővítés nélkül. Mindenekelőtt a munka hatékonyságát és minőségét kívánják javítani. Mindezt elóseqíti az a 100 millió forint értékű gép, amit az ötéves terv folyamán a munka könnyítéséhez a vállalat beszerez. Az úttörő szervezetek is készülnek a párt XI. kongresszusára. Az úttörővezetők és ifivezetők Komárom megyei Tanácsa szerdán Tatabányán ülést tartott, amelyen Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára foglalkozott az időszerű tennivalókkal. A tanácskozás az első volt azok közül, amelyekkel az úttörő szervezetek is készülnek a párt XI. kongresszusára. Egyöntetű volt a vélemény abban, hogy számos terv, határozat, így elsősorban a népesedéspolitikai határozat megvalósításának is a boldog gyermekkor kialakítása az alapja. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a gyermekekkel meg kell értetni azt is, tartalmas, emberi életet csak alkotó munka révén lehet kialakítani. Úgy kell a fiatalság gondolkodását irányítani, hogy megismerje, megszeresse a munkát. Az úttörők és az ifivezetők úgy készülhetnek legméltóbban a párt XI. kongresszusára, ha mindezeknek a feladatoknak a megoldásához hozzájárulnak — hangzott a tanácskozás állásfoglalása. A PÉCSI ÉPÜLETSZERELŐ ES KARBANTARTÓ IPARI SZÖVETKEZET (Pécs, Kossuth Lajos utca 63. szám) vízvezetékszerelő munkákra SZABAD KAPACITÁSSAL RENDELKEZIK. A munkákat rövid határidőre vállaljuk. Ügyintéző; Horváth Márk. — Telefon: 11-739.