Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-11 / 99. szám
mi. épniis ti. DUNÁNTÚLI NAPLÖ 7 millió 200 ezer külföldi FÖ*,5lrtuit-,ornvok' 9yüm5,esh#9y*k járt tavaly Magyarországon A 'rásár,ásnó1 csak a vó,asz,as • Előtérbe kerül a belföldi turizmus • 24 új szálloda a negyedik ötéves tervben Szurdi István sajtótájékoztatója idegenforgalmunkról okozhat gondoí Zavartalan húsvéti ellátást ígér a kereskedelem Idegenforgalmunk helyzetéről és feladatairól tartott szerdán sajtótájékoztatót Szu'di István belkereskedelmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke a parlament Gobelin-termében. A sajtótájékoztatót dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke nyitotta meg. Mint a miniszter elmondotta, az ország elmúlt évi idegen- forgalma összességében igen eredményes volt. Ez annak köszönhető, hogy hazánk politikai és gazdasági életét a stabilitás és a kiegyensúlyozottság jellemezte, s ugyanakkor az érdekelt vállalatok és szervezetek céltudatosan és nagy aktivitással dolgoztak a nemzetközi idegenforgalom szervezésében. Tavaly 7 millió 200 ezer külföldi állampolgár töltött hossza bb-rövidebb időt hazánkban, 13 százalékkal több, mint az előző évben. Közülük ösz- szesen 3 millió 800 ezren legalább egy éjszakát országunkban töltöttek, döntő többségük turisztikai célból. 1973-ban a nemzetközi idegenforgalomból származó bevétel elérte az 1750—1800 millió deviza forintot A magyar állampolgárok —■ számítások szerint — körülbelül 7 milliárd forintot költöttek utazásra, turisztikára, ez az összeg a lakossági áruvásárlás értékének körülbefül 4 százaléka. Ez az idén előreláthatólag tovább növekszik. Mint ismeretes, a szocialista országokat fölkereső turisták 6000 forintos devizaél- látási keretét idén 8000 forintra emelték. A turisták a korábbi 200 forint helyett 400 forintot vihetnek magukkal. A saját autójukkal utazóknak az üzemanyag-költségek fedezésére külön devizakeretet utaltak ki. Egyszerűsödött a tőkés országokba utazó magyar turisták devizaellátása, ugyanis ennek értékét nemrég forintban állapították meg, s így az árfolyamok változása miatt nem kell módosítani a kiutazási devizakeretet. A kedvezmények között szerepel, hogy a kivihető ajándéktárgyak értékének felső határát 250-ről 400 forintra emelték. Az országok közötti idegen- forgalom növekedésének zökkenőmentes lebonyolítására az elmúlt évben négy újabb közúti határátkelő helyet építettek: Röszkén, Somoskőújfalun, Lete- nyén és Drávaszabolcson. Idén továbbiak nyílnak Rábafűzesen, Nagylakon és Udvariban. A nemzetközi idegenforgalom fejlődésével lépést tart a belföldi turizmus is, amelyhez az 1971-ben hozott kormányhatározat szolgál fejlesztési alapul. Ma kezdődnek a Csokonai diákszinjátszó napok A IV. országos Csokonai diákszínjátszó napok ma, április 11-én délelőtt fél tízkor kezdődnek meg a Somogy megyei Csurgón, több mint húsz középiskolai diákszínjátszó együttes, csoport részvételével. A háromnapos kulturális seregszemle a Csokonai-szóbor- nál megrendezendő koszorúzási ünnepséggel veszi kezdetét. Ezt követően a művelődési központban először a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium színjátszó szakköre lép dobogóra. A Pécsi Naqy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola 15 tagú irodalmi színpada a '’~darc'- elnyelték a hanga" kassák Lajos verseiből szerkesztett műsorukat pénteken ad'ák elő Ferincz Éva tanárnő rendezésében. Vasárnap ü-’ -’noélyes eredményhirdetésre ke "■! sor délelőtt tíz órakor a művelődési központ nagytermében. Felmérések szerint évente több mint 3 millió magyar állampolgár üdül belföldön, 2 millióan kétnapos hétvégi üdüléseken keresnek pihenést, s évközben mintegy 10—15 millió az egynapos kirándulásokon résztvevők száma. Ezen belül továbbfejlődött az ifjúsági turizmus is. Az elmúlt évben mintegy 160 ezer fiatal vett részt különböző kedvezményes üdüléseken. A belföldi idegenforgalom fejlesztésére fordított erőfeszítések eredményeként jelenleg már több, eddig kevésbe látogatott táj vált kedvelt kirándulóközponttá. Ezek közé tartozik Vas megye, ahol Bükfürdőt az elmúlt évben 380 ezren keresték fel, a Baranya megyei harkányi strandon 1 millió 300 ezer belépőt adtak el, a Békés megyei Gyulán a különféle rendezvényekre és a fürdőkbe mintegy 800 ezren váltottak jegyet A turisztikát kedvelő lakosság igényeinek kielégítésére olyan árpolitika kialakítására törekszik a minisztérium — hangsúlyozta Szurdi István —, amely a viszonylag drágább szállodákat is hozzáférhetővé teszi számukra. A Balaton mellett elő- és utószezonban 60—70 forint egy fürdőszobás szállodai szoba ára, Budapesten a téli hónapokban a Volga szállóban 80 forint egy szoba. Ezeken kívül az úgynevezett C) osztályú szállodákban az év bármely időszakában 40—60 forintért kapható hideg-meleg folyóvizes szoba. Kilencvennégy C-kategó- riába sorolt szálloda áll a turisták rendelkezésére az országban. A kisebb keresetű dolgozókat a vállalatok, szakszervezetek különféle kedvezményekkel segítik olcsó üdüléshez, pihenéshez. 1973-ban körülbelül egymillió dolgozó üdült a szak- szervezetek anyagi támogatásával, 17 ezren pedig külföldre is eljutottak itymódon, A negyedik ötéves tervidőszakban az idegenforgalom továbbfejlesztésére, a szállodai t helyek bővítésére összesen 24 I szálloda építése szerepel a ter- j vek között, körülbelül 6700 szálláshellyel, ezek közül öt Budapesten, a többi vidéken várja majd a vendégeket. A hét eleje óta tart a nagy- bevásárlások időszaka, hogy a l húsvéti kétnapos ünnepen az í asztalokon lehessen mindaz mi szem s szájnak ingere. Az előrelátók már megvásárolták a füstölt sonkákat, beszerezték a csípős tormát és a hűtőszekrényekben dermed a toroköblítő itóka is. Aki ezt még nem tette volna meg, nem késett el, mert a tavalyinál szinte minden, a húsvétkor kedvelt élelmiszerből jóval nagyobb és gazdagabb a választék. Az üzletekben és a kirakatokban tornyozva állnak a füstölthús-féle- ségek és a napokban narancs- és banánhegyek is kínálják majd magukat. A Baranya megyei Élelmiszer-kereskedelmi Vállalatnál megtudtuk, hogy az idei vásárlásnál gondot csupán a választás okozhat a hatalmas készletből. A megye húsboltjaiban csaknem 110 ezer kg sertéshús, 40 ezer kiló marhahús, 45 ezer kiló hentesáru és 70 ezer kiló sonka és más füstöltáru, ezenkívül 20 ezer kiloó vá- áru, ezenkívül 20 ezer kiló vó- gyasztott baromfi, 8 ezer kiló élőhal és 30 ezer kiló tőkehal várja a vásárlókat. Már az üzA vörös korok elsöprő sikere a megyei borversenyen letekben van több mint hárommillió forint értékű csokoládényúl és -tojás, amely a gyerekek készítette fészkekbe kerül. A háziasszonyok nagy örömére szolgálhat, hogy a köz-- kedvelt félkésztortákból négyezer darab, míg a már magyar specialitásnak számító bejgliből 21 ezer darab kerül a boltokba. Sajtfélékből mondhatni korlátlan mennyiség és választék áll rendelkezésre, de ezúttal nem lesz hiány a sütéshez szinte nélkülözhetetlen élesztőből sem. Az ünnepek nélkülözhetetlen tartozékává váltak már a déligyümölcsök is, amelyekből ugyancsak nagy készletek várnak eladásra. Narancsból a szokottnál valamivel kevesebb, 20 ezer kiló, míg banánból több mint 40 ezer kiló a kiszállítandó mennyiség. S hogy az ünnepi sonka és más jó falat könnyebben csússzon, meg hogy a locsolkodók se maradjanak szomjan — persze ne a gyerekek — az üzletekben 120 fajta márkás italból választhatunk. A Sörgyár ígérete szerint a folyékony kenyérből is kielégítik az igényeket, de nem lesz hiány a közkedvelt üdítőkből sem. Festői környezetben, a pécsi tv-torony körpresszojában rendezték meg tegnap délelőtt az 1973-as borok megyei versenyét, sorrendben immár a tizenkettediket. Az idei versenyre a megye bortermelő nagyüzemei és kistermelői rekord számú bort — 129 fehér, 51 vörös — összesen 180 bormintát neveztek be. Három bíráló bizottság alakult, a vörösborokat egy, a fehér borokat két bizottság zsűrizte, A versenyző bonok minden eddiginél magasabb színvonalat képviseltek, ezt az érmek magas száma is jelzi. A benevezett 180 borból 164 érmet kapott, s ez több, rílint 90 százalékos éremarány. A vörösborok különösen magas, 94,2 százalékos éremarányt értek el, a benevezett 51 vörösborból 48 kapott érmet. Az országos borversenyt az idén Balatonbogláron rendezik meg június 3-án és 4-én. Addig az ország más tájain is lezajlanak a megyei borversenyek, ezek sorát a tegnapi pécsi verseny nyitotta meg. Itt i mutatkoztak be elsőként az 1973-as évjáratú borok rangos szakmai összetételű zsűri előtt, melynek elnöke Katona József, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet főigazgatója volt. A tegnapi verseny kezdetnek nem volt éppen rossz, hiszen a zsűri 63 aranyérmet, 71 ezüstérmet és 30 bronzérmet ítélt oda, de legkevesebb egy oklevelet valamennyi benevezett bor kapott. Külön ki kell emelni a népes mezőnyből a villányi Üj Alkotmány Termelőszövetkezet szereplését, amely Burgundi, Oportó és Cabernet boraival 6 aranyérmet nyert el. A verseny végén Katona József, a Szőlészeti és Borászati { Kutató Intézet főigazgatója, a zsűri elnöke a következő nyi- I latkozatot adta lapunknak. — Az átlagosnál lényegesen j jobb évjárat borait bíráltuk ma itt — az 1973-as év országo- | san kedvező volt — s ezt az j aranyérmek magas száma is bizonyítja Különösen kiemelkednek az évjárat vörösborai. | A kedvező időjárás lehetővé tette a vörösboroknál oly fontos, kellő mennyiségű színanyag képződést, a lágy, bársonyos savakat, a harmonikus összetételt. — Az itt bemutatott vörösborok közül is ki kell emelni az Oportó fajtát, már csak azért is, mert az utóbbi időben kissé mellőzték a telepítésekben, azzal vádolva, hogy nem önálló fajta. Nos, az Oportó a versenyeken évről évre bizonyítja ennek ellenkezőjét, s ezúttal is meggyőzött minket. Ezt a fajtát nem szabad elhanyagolni, helye van a nagyüzemi telepítésekben, rekonstrukciókban. Ugyanezt tudnám elmondani a nagyon stabil Kékfrankos fajtáról, mely színben is megfelelő gazdagságú fajta, ez mellett jól ellenáll a rothadásnak és fagyásnak, ezért a magasművelésű nagyüzemi ültetvények egyik gerincfajtája. Magasművelésben ott a helye a Cabernet fajtának is. Ezekkel Az idei évben először jelent meg a boltokban a hímes tojás, amelyet a pécsváradl ÁFÉSZ festetett és ebből az újdonságból ezer darabot szállított. A Baranyaméknél azt is megtudtuk, hogy tojásból 40— 50 ezer darabot rendeltek. Végül szóljunk a kenyérről és a tejről is, amelyek beszerzése az utolsó napokra marad. E téren is megnyugtatónak ígérkezik a helyzet, és a korábbi ki- szállítási és rendelési zavarokkal ellentétben, ezúttal nem lesz probléma, mert a kenyérgyárak folyamatos sütéssel 80 ezer kilogramm kenyeret szállítanak, ugyanakkor tejből is a kívánt mennyiség kerül az üzletekbe. A húsvet előtt tehát zavartalan ellátást ígér a kereskedelem, azonban nem árt megjegyeznünk, hogy az üzletek zsúfoltságának elkerülése érdekében, ne az utolsó napokban igyekezzünk beszerezni a kívánt árut, hanem a kevésbé romlandó cikkekből már most egészítsük ki készleteinket. nyűket, javaslataikat, egyben tanácsot, segítséget kérjenek problémáik, nehézségeik megoldásához. Ugyancsak az ifjúsági törvény végrehajtásával összefüggő miniszteri intézkedés alapján számos alakulatnál tanfolyamokat szerveztek, hogy lehetővé tegyék az általános iskolai végzettség megszerzését a katonai szolgálat ideje alatt azoknak, akik még nem rendelkeznek ezzel. Egy újabb intézkedés módot nyújtott arra, hogy a hivatásos katonafiaía- iok családalapítási előleget kapjanak. Ebben a nagyjelentőségű kedvezményben eddig 300-an részesültek. 150 tiszt és 150 tiszthelyettes. Ilyen célra eddig 5,5 millió forintot fizettek ki. Megkezdődött a fiatal tisztek és tiszthelyettesek külföldi utaztatása is. A múlt esztendőben több mint száz hivatásos katona látogatott a Szovjetunióba. . nagyüzemekben elérhető a hektáronkénti 100 mázsás termés. — A fehérborok szemszögé- ' bői nézve felhívnám a figyelmet | a Pécstől egészen Mohácsig í terjedő dombvonulatra. Ez a terület elég magasan fekszik a [ tengerszint felett ahhoz, hogy a i nagyüzemek itt fagyveszély nélkül, biztonsággal alkalmazzák a magasművelést, ami alacsonyabb fekvésű területeken igen J kockázatos módszer. Az ebben a vonulatban gazdálkodó nagy- I üzemek helyesen teszik, ha ezt I az adottságot kihasználva sző- i löt telepítenek. A fehér borfajták közül a mai ízlésnek [ megfelelő, illatos, zamatos bort adó, korszerű fajtákra hívnám fel a figyelmet, elsősorban a Chardonnet, a Tramini, a Sovi- gnon és a Rizlingszilváni faj- i iákra. Ezeknek feltétlenül helyük van az új ültetvényekben. — Rné — A népgazdasági tervekben meghatározott feladatok részeként — a honvédelmi költség- vetésben biztosított lehetőségeknek megfelelően — a néphadseregnél is jó ütemben halod a lakásépítkezés. A katonai vezetés az utóbbi esztendőben is kiemelten kezelte az életkörülményeket alapvetően befolyásoló lakásellótást. Fél évtizeden belül a csapatoknál és intézményeknél több, mint 4 ezer lakást adtak át az igény- jogosultaknak. A korábbinál magasabb szintű a lakásokban a kommunális ellátottság. A hivatásos katonák sorain belül a nőtlenek helyzetét könnyíti a számukra készülő, s fokozatosan bővülő szállóhálózat. Már korábban megkezdték a néphadsereg több helyőrségében vagy azok közelében helyi kezdeményezésekre és helyi erőforrások felhasználásával I hétvégi pihenőhelyek lébesítéj sét. A csapatpihenőhelyek r rendszere — a bővülő, közpon- I ti üdülőhálózaton kívül — ér- | tékes hozzájárulás a hivatásos j és továbbszolgáló katonák, va- | lamint családtagjaik kulturált I és rendszeres pihentetéséhez. ] A különböző alakulatok eddig I a helyi erőforrások és adottságok célszerű igénybevételével í összesen 12 hétvégi pihenőhe- [ lyet létesítettek Ó50 személy j befogadására. Másutt most ter- | vezik ilyenek létrehozását. A honvédelmi miniszter álla! meghatározott tennivalók alapján a néphadseregnél is eredményesen halad az ifjúsági törvényben foglaltak gyakorlati megvalósítása. A hadseregben megnövekedett az alegységgyűlések szerepe. Ezeken a <a- nácskozásokorr a fiatal katonáknak módjuk van rá, hogy elmondják elöljáróiknak a katonai szolgálattal, az életkörülményekkel kapcsolatos véieméJelentős szociális intézkedések a néphadseregben Figyelemre méltó eredmények ax ifjúsági tót vény végrehajtásában