Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)

1974-04-28 / 115. szám

■NKOR limiMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYŐIRRT — 197« A Jelenkor májusi száma Gazdag, változatos tartalommal, értékes szép­irodalmi és tanulmány-anyaggal jelentkezik a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyó­irat új száma. A rangos lírai rovatban többek között Juhász Ferenc, Pécsi Gabriella, Simon István, Szécsi Margit és Takáts Gyula költeményeit olvashat­juk. A prózai írások sorában Lázár Ervin mesé­je, Mészöly Miklós egyfelvonásosa, Thiery Árpád dunaújvárosi riportja és Vámos Miklós elbeszé­lése kapott helyet A művészeti rovatban Romváry Ferenc a Zala megyei képzőművészek pécsi kiállításáról, Szé­kelyhídi Ágoston pedig két jugoszláviai magyar festő magyarországi bemutatkozásáról számol be. Futaky Hajna a Pécsi Nemzeti Színház prózai előadásait Taxner Ernő pedig a fővárosi szín­házak új magyar bemutatóit elemzi. Az irodalmi tanulmányok, kritikák közül fíg lemre méltó AHöldy Jenő írása Nemes Nagy Ag nes művészetéről, Pomogáts Béla Pécsi Gabriel­la költésztét bemutató jegyzete és Tüskés Tibor kritikája Lázár Ervin új kötetéről. KISVÁROS Pandur József Simon István: Előzés A napkelte megelőzi az estét, vagy fordítva, az alkony a reggelt? Micsoda kérdés! Ha tudni szeretnéd, őt kérdezd, aki hajnalban felkeiL Hajnalban mindig. Egy életen át Gondolhatod, ő csak tudja, te bőszen igazság-kereső, elvégre anyád, aki épp teveled járt viselősen. Láttad, mos este, pitymatlatra dagaszt A sorrend mit érdekelte?! De őt se faggathatod többet — egy sírnál lemaradt a fűben, tégedet így megelőzve. S elnézed olykor a régi talicskás öreget; sós heveder van a vállán. Homokbánya hangyája akit látsz; igen, a múltból eléd totyog árván. A többiek is ... Nézd, milyen iram. Mintha időt se figyelne, pedig a bódét támasztva mind tudja, fiam, bár szeme tétova és söre hig. Ó, költő, faképnél hagynád korodat, elszakadva, mivel volna kitől; de nem tőlük — nélkülük rádborogat deszkát és földet a zagyva idő. Pécsi Gabriella: Hideglelős nagy udvara van a Holdnak — hideg lesz nagy hire van a szép lánynak — beteg lesz (táliosfoga vagyon annak cipője is kopog annak) szegény lánynak szegény feje vajon mi néz ki belőle?! Hold-Királyné foga vesszen, Hold-Anyónak teje vesszen, tavasz legyen, lakodalom, vérem vesszen, odaadom! Oj Hold, Üj Király! Hold rózsája — töve veszve betyár bitangolja messze vajha reálelne! Szécsi Margit: Delelőben Mint az őzbak delelőben a kihantolt temetőben a forró koponya-páston szökell akár a parázson: emlékeimen úgy járok, sajogván hetykén ugrálok, sütögetnek az ős-szülők s az eltemetett szeretők. Kár volt meghalni helyettem aki élni tévelyedtem, aki sose leszek emlék, aki vagyok lét meg nemlét. Ki majd rámlép: ő is eljő nehézkesen mint a felhő, s mert nem vesz be a föld engem, összesistereg szivemmel. A mikor Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán először üvöltött föl, Vacskamati megjegyezte: — Ijeszetgetni akar bennün­ket A második ordításnál azonban már gyanakodni kezdett — Talán éhes — mondta. — Lehetetlen - rázta a fejét Ló Szerafin, a kék paripa. - Tegnap kapta meg a nyugdíját és negyven kiló parizert vett magának.- Világos, telezabálta magát — vélte Aromo, o fékezhetetlen agyvelejű nyúl. — Azért ordít mert negyven kiló parizer nyom­ja belülről. És ekkor megint fölhangzott a fájdalmas ou-au-uó. Bruckner Szigfrid ordított Keservesen. — Mégiscsak meg kellene nérnünk — mondta csendesen Nagy Zoárd, o lépkedő fenyő­fa. — Ogy van — bólintott Mikka- mafcka —, megtekintjük. Fölkerekedett az egész társa­ság. Elöl ment Mikka mokka és Vacskamati Mamintival, a kicsi zöld tündérrel. Utánuk Ló Sze­rafin, Nagy Zoárd és Aromo, legvégül pedig Szörnyeteg La­jos, a legjobb szívű behemát és Dömdödöm. Bruckner Szigfrid egy tölgyfa alatt ült, mellette érintetlenül hevert a negyven kiló parizer. — Mi az, talán meg akarsz vendégelni bennünket? — kér­dezte Vacskamati. — Itt van — mondta síri han­gon Bruckner Szigfrid —, csak egyétek meg, faljátok föl, töm­jétek magatokat... Mit se tö­rődjetek vele, hogy a halotti toromra tartogattam. — Mire? — érdeklődött Mikko- makka.- A halotti toromra - mondta még síribb hangon Bruckner Szigfrid. - Én ugyanis megha­lok. - Egy nagy könnycsepp je­lent meg a szeme sarkában. — Vége a világ legszebb orosz­lánjának. — Már sírt. — Vége a világ legrendesebb élőlényének. Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem. — Megcsodaőrültél? — kérdez­te Mikkamakka. - Micsoda tör­tént? — Ou-au-uó — üvöltött Bruck­ner Szigfrid. — Színészkedik — morogta Aromo —, semmi baja,- Nem látod, hogy nem nyuh a parizerhez — mondta neki szemrehányóan Ló Szerafin. — Es ünneplőbe öltözött — suttogta megrendültén Szörnye­teg Lajos. — Hogyhogy ünneplőbe? — kérdezte Mikkamakka. — Tud­tommal ez az egy pepita nad­rágja van. Erre Dömdödöm Bruckner Szigfridre mutatott. — Dömdödöm, dömdödöm - mondta élénken, Ahá! Most vették észre, Szig frid a piros nadrágtartóját vette föl. Mert nadrágtartóból kettő volt neki. Egy szürke és egy pi­ros. Nagy ünnepnapokra piros­ba öltözött. — De hát ne ordíts már, mondd meg, hogy mi bajod — fordult hozzá Mikkamakka. — A fogam — suttogta Bruck­ner Szigfrid —, a fogam! LÁZÁR ERVIN: Gyerünk doktor Zirzurrhoz (Részlet) Ojjé, a hideg csak úgy futko­sott a hátukon. Hű, a foga! — Nagyon fáj? - kérdezte résztvevőén Aromo. Bruckner Szigfrid rázta a fe­jét — Nem, egyáltalán nem fáj— Most — tette hozzá jelentőségtel­jesen. — Most még nem fáj. De majd ... egy-két nap múlva ... au-ou-uó... én úgyis megha­lok. Idenézzetek! Felhúzta az ínyét és mind­annyian látták, brr, ójaj, egy sö­tét foltocska a jobb fölső szem­fogán ! — Hát bizony, ez kilyukadt - mondta borzongva Mikkamakka. — Egy luk — bólogatott Vacs­kamati. — Lik — mondta Ló Szerafin. — Lyukacska — így Szörnyeteg Lajos. — Likacska — toldotta meg Nagy Zoárd. — Liki-luki — mondta bánato­san Mamínti, és akkor Bruckner Szigfrid szörnyűségesen felüvől- tött — Még egy szójáték és ütök, vágok, ölök... — itt elcsuklott a hangja — és hara... har..„ ha ... harapok - zokogta —, tudok is én már harapni... Ez­zel... nézzétek... — Döm - mondta ekkor Döm­dödöm —, dödöm. — Arra gondolsz — kérdezte óvatoskodva Bruckner Szigfrid —, hogy elmenjek egy fogorvos­hoz és krrzrrr, fúróval...? — Dödöm — bólogatott Döm­dödöm. — Hát azt aztán nem, de nem ám - ordított torkaszakadtából Bruckner Szigfrid. — Jó, ha nem hát nem — mondta Mikkamakka akkor Isten veled. - Már állt is fel. — Gyertek! — szólt a többieknek. Szed elődzködtek. — Ezt... ezt nem tehetnek velem — hápogott Bruckner Szigfrid. — Mi lesz a fogammal? — Mondtuk, hogy csak a fog­orvos segít, — Olyan mogorva vagy velem — duzzogott Bruckner Szigfrid. — Mondhatjuk vidáman is — illegette magát Vacskamati. — Csak a hihi, fogorvos haha ... segít hehe. Bruckner Szigfrid felugrott — Szétlapítom — kiáltotta, de lendülete már az első lépés után elhervadt, vállát leejtette, nyakát behúzta, s szomorkáson motyogta maga elé: Csak a fog­orvos segít. A többiek lélegzetvisszafojtva figyelték, na most mi lesz? Mi lett volna?! Bruckner Szig­frid pórba vágta magát, a fe­jét fölemelte, a mellét kidüllesz- tette. Nyoma sem maradt az előbbi hervatag Bruckner Szig­fridnek. Ezen a Bruckner Szig­friden feszült a piros nadrágtar­tó, melle kosara, mint egy két- akós hordó, na és a hangja, az volt aztán a királyi. — Gyerünk ahhoz a fogorvos­hoz! Hát mi 'zagyok én, gyáva nyúl?! (...) Még Mikkamakka is dadogott a csodálattól. — Akk ... akkor majd va ... valaki elkísér. Ki vállalkozik? — Én, én — kiabálták, de vé­gül is Aromára esett a válasz­tás, mert ő már kétszer is járt a városban, sőt saját állítása sze­rint egyízben már majdnem ült villamoson is. — És énvelem mi lesz? — zo­kogott csöndesen Szörnyeteg La­jos, amikor már éppen indulni készültek. — Hogyhogy teveled mi lesz? — nézett rá megütközve Nagy Zoárd. — Az agyvelőm - bökött a fe­jére -, már elfelejtetted, hogy az agyvelőm beletörött? — Tényleg, tényleg — zúgták. — Vigyétek Lajost is, — Akkor egy fogorvos és utá­na az agyvelőjavító — mondta Mikkamakka. B úcsúztak. (...) DR. ZIRZURR FOG-, ÉS AGYARBARAT Na lenyomták ott Bruckner Szigfridet egy székbe. — Jaj — rikoltott Bruckner Srigfrid.- Ne ijesztgessen — mondta neki megrovóan dr. Zirzurr és megindult felé a fúróváL — Kitátani — mondta és zir­zurr már berregett is valamit, csórrent Is valami, nyekkent is valami, nyikkant is valami, zuty- tyant is valami, pottyant is vala­mi, kottyant is valami, és ekkor azt mondta dr. Zirzurr: Nna! — Én, drága doktor úr — szólt ekkor Bruckner Szigfrid —, rette­netesen ordítani fogok.- És ha szabad érdeklődnöm, miért? - kérdezte dr. Zirzurr. — Ha fúrni tetszik.- Kifúrva — mondta büszkén dr. Zirzurr. — Ha tömni tetszik. — Betömve — sugárzott dr. Zirzurr.- Kész?- Kész. Bruckner Szigfrid fölugrott és egy tükörhöz rohant — Idesüss I — ordította. — Itt a tömés. Idenézz, milyen gyö­nyörű! A legcsodálatosabb tö­més I Na mit szólsz? - fordult Aromához. — Láttál már ilyen gyönyörűt? — Nyolc kitüntetés. — Dokikám, maga egy műbű­vész, vagy bűművész, vagy amit akar! - Két cuppanós csókot nyomott dr. Zirzurr arcára. — Huszonegy kitüntetés. — Jaj - mondta dr. Zirzurr, ami nem is csoda, te is azt mondanád, ha megcsókolna egy oroszlán. Ráadásul kétszer is. Hétszázhúsz kitüntetés. — Kinek van az erdőben fog­tömése, na kinek? — ugróit Bruckner Szigfrid. — Természe­tesen csak nekem! Csodabruck­ner csodaszigfridnek. Csodane­kem. Csodafogtömésem! — Egyáltalán nem fájt? - kér­dezte gyanakodva Aromo. — Ugyan, egy hősnek! — le­gyintett Bruckner Szigfrid. — Doktor úr — mondta ekkor Aromo —, nem lehetne egyet ne­kem te — és megpöecentetto a fogát — Tömés? — Igen. — Lyukas? Aromo reménykedve ellátottá a száját. — Áá. Ao eée — nyögte lá­tott szájjal, ami azt jelentette: Talán. Nagyon remélem. Már­mint, reméli, hogy lyukas a foga. Dr. Zirzurr belekalamolt a szá­jába egy kis nyeles, kerek tü­körrel. — Csodálatos fogak - mond­ta elismerően. - Egy árva tyuk nincs rajtuk. Aromo elkeseredett — Egy kis tömést azért.» — Megőrült kérem — mérge­lődött dr. Zirzurr. — Egészséges fogat kifúrni! Hogy képzeli?! — Hehe — heherészett Bruck­ner Szigfrid a tükör előtt ‘ — Egyedülálló produkciói Fogtö­més az erdőn! Mehetünk. Gyer­tek, ti... ti fogatömetlenek. — Es én? Envelem ml lesz? — motyogta Szörnyeteg Lajos. — önnek is lyukas a foga?- kérdezte dr. Zirzurr. — Nem. Az agyvelőm. Beletö- rött Egy agyvelőjavító kellene. — A, á, — mondta a fogorvos —, agyvelő ügyben forduljon bi­zalommal dr. Zirzurrhoz. Majd én ... foglaljon helyet. Szörnyeteg Lajos boldogan leült — Fájni fog? - kérdezte. — Egy picikét se — mondta dr. Zirzurr. — Nézzen mélyen a szemembe. Szörnyeteg Lajos nézett — Elég mély? — kérdezte. — Kiváló — mondta dr. Zirzurr, majd mély hangon megkérdez­te: Kanállal eszi ön a levest vagy villával? — Kanállal — mondta Szörnye­teg Lajos. — És a mákostésztát? — Azt villával... de szükség esetén kanállal is meg tudom enni. Sőt, mégszükségebb ese­tén ... — Na, na tessék csak mon­da nil — Kézzel is — suttogta Ször­nyeteg Lajos, — Remek, várakozáson felüli — mondta dr. Zirzurr. - Itt vala­mennyiük előtt ünnepélyesen ki­jelentem, hogy az ön agya a legtöretlenebb. Kiváló, príma agyvelő. | *gy hát boldogan és egészségesen elindultak hazafelé. Csak Aromo volt kicsit szomorú. Lám, Bruck­ner Szigfrid egy fogtöméssel fö­lébe kerekedett. — Ezt érdemiem, amikor min­dig rendesen mosom a fogam — morgott.- Egy pár virsliért megmuta­tom neked a fogtömésemet —1 mondta neki nagyképűen Bruck­ner Szigfrid. És mentek hazafelé. Kipikipi: Aromo, bimbum: Bruckner Szig­frid és kliffklaff: Szörnyeteg La­to,

Next

/
Thumbnails
Contents