Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-28 / 115. szám
Uj formák a közművelődésben Hatósági tiltás helyett izlésformálás Nem elégedhetünk meg az imponáló adatokkal Mór-mór mozgalom jelleget ölt a törekvés: új, célravezetőbb és hasznosabb formákat találni a tömegek művelésére. Mozgalmon nem kampányt értünk, amely bizonyos eredmények elérése — esetleg csak megközelítése — után lezárul, hogy aztán, talán csak sokára, ismét életre keljen vagy elfelejtődjék. Az évekkel korábbi felismerés, hogy a felszabadulás után kialakult, majd az ötvenes években meghonosodott — akkor még népművelésinek nevezett — formákat kinőtte az élet, gondolkodásra késztetett mindenkit, akinek e rendkívül fontos társadalmi tevékenységben szerepe és szava tan. • \ ' , \- 11 ' M R*1 r& Az Erzsébet sugárút megnyitási pályaterve, 1933 Mendöl Zsuzsa könyve Málnai Béláról Nem sorolható itt fel, hogy az oktatásban, a levelező és az esti iskolák szerkezetének és tartalmának megváltoztatásában, a művészeti nevelő és ízlésformáló munkában milyen új módszereket és eszközöket alkalmaztunk az utóbbi időben; aki nem vett vagy nem vesz részt is benne, a televízióból, rádióból, sajtóból tudhatja. Milyen kezdeti eredményeket mutathatnak fel a közművelődés munkásai — erről szólnánk most Kétélű számok .Mérleg" készítésére természetesen még nincs lehetőség. A művelődési munkában ez nem is veszélytelen dolog: az adatok lehetnek imponálóak, s mégsem fedik mindig a valóságot (Korábban, egy-két évtizeddel ezelőtt. nemegyszer áldozatul is estünk látványos statisztikáknak, például a könyvforgalom tekintetében. Hogy mást ee említsünk: nem vettük észre, hogy egyes falvakban ugyanazok a könyvek találhatók a könyvtárak polcain, amelyeket húsz évvel azelőtt szereztek be, mert oz összesítések nem részleteztek és így nem voft mód különbséget tenni, mennyit vásárolt — mondjuk — egy főiskola, vagy egyetem és mennyit egy községi könyvtár.) Mérleg tehát nincs, de vannak tapasztalatok és információk, omelyeknek értékűk von. A frissen meglett .kis formákról" mindenekelőtt A nyári programok szervezésénél dolgozták ki, vezették be, s alkalmazzák mind több megyébe« sikeresen a — jobb szó híján — rétegműsomak nevezett közművelődési módszert Annyit jelent ez, hogy egy-egy, o körzetét faluját nagyközségét jól ismerő pedagógus, vagy hivatásos népművelő javaslatára — nemritkán saját szervezésében — olyan műsorokat, ismeretterjesztési formákat kísérleteznek ki, omelyek a közönségnek egy- egy kisebb csoportját érintik és érdeklik elsősorban. Két-három- tagú előadói gárda hirdet meg estét, amelyen — például — a régi magyar költészetből mutatnak be metszetet. Rövid előadás, jellemző részletek, esetleg zenés kísérettel. Klubokban rendezik, s nem várnak tizenöt-húsz főnél népesebb közönséget. Veszprém és Békés megyében kezdték; az országos rendező szervek habozás nélkül ugyan, de bizonyos kétséget fenntartva segítették a vállalkozást; attól tartottak, nem lesz átütő sikere, túlságosan kicsi a kör, amelyet érint. Kellemes csalódás volt tapasztalni, hogy a gyakorlat mást mutat; ezek a „kis körre” méretezett műsorok elérik céljukat Szűk körben Elsősorban ott, ahol a művelődési ház igazgatóját — s már mind több helyen így van — nem „szorongatják" a gyors bevételért Mert ezek a műsorok nem hoznak nyomban kimutatható anyagi fellendülést Az étszámolásokban talán később sem lesz nagy súlyuk. De annál több az emberek tudatában. Vagy itt vonnak az ismeretterjesztés „speciálkollégiumai". Helybeli — rendszerint a megyeszékhelyek múzeumaiban dolgozó — etnográfusok előadássorozata a tájegység néprajzáról. Az előadások kompozíciója olyan, hogy nemcsak azokat érdekli, akik a szőkébb értelemben vett néprajzról akarnak hallani, érinti az irodalmi, történelmi, helytörténeti témákat és összefüggéseket Megemlíthetjük azt a nagyszerűen bevált népfront-kezdeményezést is, hogy felkérnek távoli országokban — vagy közeli, európai országok turistái által nemigen látogatott városaiban, tájain — megfordult embereket számoljanak be élményeikről. Nem előadások ezek, a szó megszokott értelmében. Beszélgetések a helybeli népfrontklubban, esetleg az illető munkahelyén, mesélés, felvételek közreadása. Olykor csak egy tucat ember a hallgató. De ennek a tucat embernek valami iránt megnyílik az érdeklődése —■ könyveket vásárol, könyvtárban válogat esetleg maga is hason, ló utazást határoz el, beszél róla ismeretségi körében, családjában. S máris széthullámzik, szertegyűrűzík egy értékes élmény. Baranya példája Ugyancsak kezdeti lépés, de nagyon fontos, amit a Baranya és Zala megyei tanács próbált ki, sikerrel. Szakembereket — művészettörténészeket — alkalmaztak a képzőművészeti ügyek intézésére. Felismerték, hogy bár a tanácsoknál dolgozó munkatársak tárgyismerete, képzettsége alaposabb és elmélyültebb lett, a hatósági teendők oly mértékben lefoglalják őket, hogy nem minden esetben tudnak hatásosan és eredményesen végezni ízlésnevelő munkát, közvetlen módon. A tanácsadók támogatják és tehermentesítik őket; kiállításokat készítenek elő, előadásokat tartanak, képzőművészeti ismeretterjesztő programokat dolgoznak ki, kiadványokat terveznek. Igen nagy sikere volt például az egyik járásban annak az előadássorozatnak, amelyet — éppen a képzőművészeti szakmunkatárs kezdeményezésére — az építkezések korszerű formáiról rendeztek. Ennek az ízlésformáló tevékenységnek egyébként nagy jövője von: falvaink gyarapodnak, kiépülnek, mind jobban látszanak rajtuk a jó életszínvonalra mutató jelek. De ezek formája gyakran nem örvendetes, szak- képzettség híján, fájdalom, egész tájegységeket hintenek tele oda nem illő — néha kiál- tóan ízléstelen — épületekkel. A hatósági tiltásnál eredményesebb és hatásosabb a megelőzés —• az ízlés formálása. Egyes helyeken — hogy ismét más példát említsünk — bekapcsolták a közművelődési munkába a környék főiskolai, egyetemi hallgatóit is. Vitákat vezetnek, előadásokat tartanak, tárlatlátogatóknak szolgálnak magyarázattal. Veszprém, Csongrád, Somogy és Borsod megyében — a megyeszékhelyeken megnyílt őszi képzőművészeti kiállítások alkalmából — több tucat egyetemi hallgató vezet tárlatlótogatást. Nem valamennyien szakértők. Nem művészeti szakelőadásokat tartanak; egyszerűen csak beszélgetnek a látogatókkal arról, hogy a bemutatott alkotások nyomán milyen — esetleg kritikai — gondolatok keltek életre bennük, hogyan nézik a képeket, mi a benyomásuk a kiállító művészek tevékenységéről, művészi előrehaladásáról, előadásmódjáról, stílusáról. Alig múlik el nap, hogy ne kapnánk hírt valahonnan egy- egy új közművelődési forma megvalósításáról, esetleg csak próbálkozásról, kísérletről. Hajlékonyabban Nagyon jó dolog ez. Azt jelenti: nemcsak a felismerésig jutottunk el. Tovább léptünk. Az elavult módszereket és eszközöket habozás nélkül elvetik ott, ahol jobbot képesek kialakítani. S mind több példa akad a jobbra, a célravezetőbbre. Nyilván lesz ezek között is olyan, amelyet levet magáról az élet, a gyakorlat. Többségük azonban már most a kezdetben is életrevalónak, hosszabb időre érvényesnek látszik, mert alkalmasabban illeszkedik az életritmushoz, a mai követelményekhez, hajlékonyabbon követi oz emelkedettebb igényeket és differenciálódó érdeklődést Tamás István Megújhodik az esztergomi Bazilika Akár közúton, akár vasúton vagy viziúton érkezik a látogató Esztergomba, elsőként a Bazilika tűnik fel. A magyar klasszicista stílusú templomnak hatalmasak a méretei: 118 méter hosszú, 100 méter magas és a főhomlokzatát díszítő 22 méteres oszlop- csarnokot 8 óriási korin- thusi oszlop tartja. Sok más nevezetessége is van. Süttői márvánnyal díszített belsejében, a főoltár lelett a világ egyik legnagyobb vászonra festett képe látható. A 13 méter magas, 6.5 méter széles festmény Grigoletti velencei festő műve és Tizian „Assunta" című képének a másolata. A templomban van hazánk egyetlen épen maradt reneszánsz építménye, a hires Bakócz-ká- polna. Ez a XVI. század elején épült, Szent Adalbert székesegyház mellékkápolnájaként. Sajátos módon került három évszázad múlva a Bazilikába. A templom a törökdú- lás alatt elpusztult. A vörösmárványból faragott, remekbe készült kis oltár azonban — amely Andrea Ferucci olasz szobrásznak, a firenzei dóm készítőjének alkotása — épségben maradt. Amikor a Bazilika építését megkezdték, a 100 méterre lévő car tarai márványból készült kápolnát szétszedték, s 1600 számozott darabját kövenként összeillesztve a Bazilika belsejében építették lei ismét. A Bazilika tehát vitathatatlanul egyik legértékesebb hazai műemlékünk. Az állam jelentős összeggel, mintegy 40 millió forintos költséggel restaurál- tatja most külsejét. A helyreállítást 1970- ben kezdték meg, és 1975- ben be akarják fejezni. Mendöl Zsuzsa, az Akadémiai Kiadónál nemrég megjelent, Málnai Béláról írt könyvének ismertetését több ok miatt nem intézhetjük el a benne foglaltok tartalmi sorrendű, egyszerűsítő ismétlésével. Nemcsak azért, mert az építészettörténet és építészeti kritika határterületén jelöl ki magának feladatokat, hanem, mert számosat példásan megold, vagy új feladatok megfogalmazására késztet. És ez annál fontosabb, minél inkább érezzük a nagyszabású jelenkori építés láttán az érdemi építészeti kritika hiányát. A szaktudományos kritika nyilván megteszi észrevételeit és kiegészítéseit Mendöl könyvéhez, de kollegiális elfogultsággal szabadjon inkább túlsúlyban lévő erényeiről szólni. Mendök könyve indirekt történeti példa a mindenkori modernség-fogalom tisztázására, s ezt Málnai Béla több vonatkozásban problematikus tevékenysége lehetővé is teszi. Málnai jelentősége másodrendű azoknak a sorában, akik a századforduló utáni megújulásban szerepet vállaltak, de éppen ezért, tevékenysége a modem építészet átlagszínvonaláról vall teljes hitellel. Az a kommersz fogyasztási szecesszió, mely stilusnosztal- giájával, naturális életfilozófiájával, irracionális elvágyódásjelzéseivel a polgári századforduló hangulatát megadta, már az újkori civilizáció összes jellemzőjét ölében hordta. Ezek az építészek számára az új anyagok kívánta új szerkezeteket és a társadalmi strukturálódás keltette szociális igény- rendszer felismerését is jelentették. Málnai kora (1878—1941) hányféle tájékozódás eredményét és fiaskóját hozta? Az acél, vasbeton, nagyfesztávú áthidalások és magasépületek használatát, s mellettük tőkés telekspekulációra alapozott építési osztólyrendeleteket. Csak példaként említjük, hogy a telkek maximális beépítésére vonatkozó rendeletnek mennyire ellentmondó volt a kötelező párkánymagasság betartása. Ezért nem lehetett hat szintnél magasabban építkezni, s ezért alkalmazták a szörnyszülött, hátracsúsztatott ál-emeieteket. Uj lendületet adott a népi és nemzeti építés kutatásának, elvárta az ősinek és történelminek a deklarálását, de a konkrét, különös művészi minőségek okozta bódulatban a mongol jurta, az indiai sztupo mögött a. háromosztatú magyar parasztház élő funkcionalizmusa, a nyírségi kúriák stílustisztasága már nem tűnt fel. Mindezek a kutatások ma már csak az eklektikának egy nemzeti változataként jelentkeznek. Mendöl céloz arra, hogy Málnai nem egyértelmű életműve mégis ösz- szefogiafható a következő épitészgeneráció számára haszne- sítható vívmányokban. Az önmagukban szép anyagok falhasználása, az „új tórgyias- ság” értelmében szerkesztett klasszikus arányú homlokzatok annak a nyelvnek a szótagjai, melyet a Bauhaus-generóció már folyékonyan beszélt. Málnai Béla 47 éves volt, amikor 1925-berr az Építészeti Kamara feltette tagjai sorába. Elég idős ahhoz, hogy a mögötte gyülekező fiatalok törekvéseivel csak mint teoretikus, s nem mint gyakorló építés* osztozzon. Korábban c Ház, majd 1931-től a Magyar Építőművészet szerkesztőjeként bőven ad teret a fiataloknak elképzeléseik kifejtésére. Málnai középutat keresett és talált az egyedi és kollektív építés követelményei, a modern szerkezetesztétika és a historizmus eszményei felé visszakacsintó szemlélet között. Mendöl könyvéber» kitűnő elemzéseket találunk, melyekből ez kitetszik. Itt kell megemlíteni, hogy amikor Málnai 1933-ban az Erzsébet sugárút zseniális megnyitási tervét készítette, a modern építészek nemzetközi kongresszusa Athénben már a funkcionális város kérdéseivel foglalkozott. Vagy amikor az 1934- es év folyamán Málnai egyetlen műve egy síremlék a rákos- keresztúri temetőben, a pécsi születésű Breuer Marcel zürichi előadásában már a Bauhaus geometrikus esztétikájának meghaladására céloz „nem minden mérnöki munka szép is egyúttal" kitételével. És ide tartozik megemlíteni, hogy milyen hatalmas szakadék tátong a valóban fontos kérdéseket feltáró, szociológiai apparátussal dolgozó épitészelmélet eredményei, s a tárgyteremtő építés eredményei között. Mendöl könyvének érdeme, hogy szűk terjedelme ellenére megbízható adatokat szolgáltat a rendkívül ellentmondásos kor igazi arculatáról, avval, hogy egy művész tevékenységében láttatja azokat. Meggyőzően érvel, amikor elmondja, hogy a lehetséges megoldások között azok a legjobbak, melyek a szűk szakmai területről átvezetnek az adott történelmi periódus más területeinek és a periódus egészének problémáiba is. Azaz érezteti, hogy amikor a modernség-fogalom tárgyi alapjainak és bizonyítékainak létrehozásakor az építészet is univerzaiizmust hoz létre, abban saját viszonyai és funkciója, szerepkörei is átalakulhatnak. És itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy a tárgyhű, mindent a fotó dokumentatív mivoltának alárendelő, nemrégen elhunyt mester nevét megemlítsük, Király Ottóét, aki már nem élhette meg a szép kötet megjelenését. így azt nem vehette már észre, hogy neve egyetlen egyszer sem fordul elő a könyvben. Aknai Tamás DT18M 7 Tóth István kiállítása Pécsett Száz fotó A Pécsi Városi Tanács Művelődési Osztálya és a Mecseki Fotó Klub meghívására Tóth István ceglédi fotóművész mutatta be városunkban „Pillanatok" című gyűjteményes fotókiállítását. Tóth István ötvenéves. Alapító tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, kitüntetett tagja a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének, de tiszteletbeli tagja igen sok külföldi szövetségnek is (osztrák, francia, szovjet, NSZK stb.). A mai magyar amatőrművészek egyik legismertebb alakja, olyan alkotó, akinek a világ minden táján láthatók a képei, díjat nyert több mint 120 kiállításon, önálló kiállítása volt vagy hat államban, s az amatőr-fotóművészek világ- ranglistáján a 14. helyen tartják számon. Ilyen „múlt" után nagy érdeklődéssel néztük végig képeit, melyek egy része már ismerős a szakfolyóiratokból, egy más része viszont legújabb törekvéseit mutatja, Tóth István fotós pályája nagy mesterek (Haller, Vadas) mellől indult, kenyérkereső foglalkozása (növénynemesítő és kutatóintézeti fényképész) is segíti abban, hogy egész életét a fotóművészete töltse ki. (Gyermekei is kiállító művészek mór.) Az indulás a magyar fotóművészet virágkorához (harmincas évek) kapcsolódik, amikor is a „fény”-ké- pezés magyar stílust jelentett az egész világon; a sötét háttérből kiemelkedő „remb- randti" fények, a sugárzó ellenfény, a kiegyenlített, gazdag skálájú tónusok, a romantikusan gazdag és a jó értelemben vett „szép” képek, a fotószerűség tekintetében önállósult stílus, a vonzó témák, derűs hangulatok egyszeriben kedvelné tették ezt a „magyar" nyelvezetet (Minden korban a világszínvonalú művek válnak a legnemzetibbé!) Tóth István ennek a korszaknak a felfogását érlelte meg, ezt a stílust emelte technikailag is egy magasabb fokra, ezt a derűs, majdnem problé- mátlan (vagy annak látszó) szép és komoly művészeti látásmódot vallva magáénak. Egyszerű, természetes és világos komponálás!' módszere csak a szakember számára érthető igazán; hihetetlen tudás, gyakorlat és rutin bújik meg a látszólagos egyszerűség mögött Egyik képével („Boszorkány- tánc”) bizonyítja, hogy más nyelven is tud beszélni, de a klasszikusan értelmezett fotószerűség az anyanyelve. Ami pedig a romantikus felfogást illeti — ez ma szokatlan — azon a határon marad, ahol még a tárgyszerűség, a konkrét és szükséges képi elemek uralkodnak a képen, s a képen hagyott, kiegészítő motívumok is mindig szükségesek a téma teljes gazdagságához. Legújabb képei — a régebbi, ráncos arcú öregek, bársonyos női aktok, hangulatos tájak után — művészportrék, képsorok, omelyek szuggesztí- ven fejezik ki a festő-íróvilág figuráinak gazdag, érett és változatos világát. Tóth István tudatos művész; választott útját végigjárja, az izmusok tekergő útjait messze elkerüli. Tillai Ernő
